Pesti Napló, 1857. szeptember (8. évfolyam, 2286-2310. szám)

1857-09-01 / 2286. szám

198—2286. 8-dik évi foly­am. Szerkesztő szállása : Uri-utcsa 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. • Hérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Szerkesztési Iroda:­­ Egyetem-utcsa 2-dik szám, 1 ev emelet,­­ 1857. Kedd, sept. 1. Előfizetési feltételek: Kia­dó-hivatal, Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi rész­ét­ illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása köril­ti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. lTírrlo+rm­an­ rah- 1.6 hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Bé*­rti­aesmenyek d­ljs­­tyegdl) külön IQpkr.Magán vita őrssábos petit sor5pkr Vidékre, postán ,­­ Évnegyedre * . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p.­­ Pesten, házhoz hordva, Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre..................6 frt p. p. PEST, Sept. 1. 6 cs. kir. Apostoli Felsége utazása Magyarországban. (A „Budapesti Hírlap“ után.) Balassa Gyarmat, aug. 26. A császári menet, az ü­nnepileg díszített, szintén lombok és virágokkal borított pályaházak és állo­máshelyek közt a vaspálya hosszában fekvő közsé­gek által a legszívélyesebben üdvözölve villámgyor­sasággal Szobbra érkezett. Az érsekújvári díszített pályaudvarnál T Alsó Nyitra megye nevében Krajcsik kanonok fejezé ki Ő Felsége előtt a legalázatosb hódolatot, és az esztergom-nánai pályaudvarban a komárom- és esztergommegyei főnökön kívül a szol­­gabirákkal, az esztergomi káptalan, továbbá Komá­rom és Esztergom megye számos képviselete jelent meg, hogy ő­felségének legalázatosb tiszteletü­ket tanúsítsák. Köbölkút előtt a külön vonat az ol­vasó előtt talán tapasztalásból ismeretes néhány kissé ijesztőleg hangzó jelzésre (ujazást jelentő) rögtön megállt. Első percében szerencsétlenséget gyanta­nak ; szerencsére csak igen jelentéktelen volt, me­lyet tüstént észrevették. A mozdony első kerekei lesiklottak a sínről; ez majdnem egy negyed órai megállapodást okozott, mire a vonat ismét teljes ere­jével rendeltetése felé robogott. Szobbon Honth me­gye főnöke Bossányi Simon cs. kö­télytart. tanácsos a vámos-mikulai szolgabiróval mutatá be magát; a készen tartott, izlésteljesen elkészített császári sátor reszketett a körülfekvő helységeknek a legma­­gasb megérkezést legörömteljesebben üdvözlő, nagy számban képviselt lakosságának riadozásától. Rö­vid tartózkodás után a legmagasb it a készen tar­tott udvari kocsiban Damasdi, Lelkés, Vámos-Mikula és Kemenczén át Ipolyságra folytattatott. Az ipoly­­sági szolgabirói járás határára a csinosan egyenru­­házott megyei bandériumnak egy 50 lovasból álló osztálya Sárpy György földbirtokos vezetése alatt állt, várta a legmagasb megérkezést, hogy Ő Fel­ség­é­n­e­k kíséretül szolgáljon. Éhez Homok utczá­­ján közvetlen a nagy Ipoly hid előtt a bandérium második része csatlakozott, s egyesülve a legmagasb menetet közvetlen a „megyeház elé kisérék. Azon helységek, melyeket Ő Felsége érintett, gályák­ból elmés díszítésekkel voltak ellátva; az Ipoly előtt két oszlop állt hasonlag gályákból 4 óriási mérvű császári és magyar zászlókkal.­­ A hid maga egész hoszszában "sokszínű zászlókkal volt diszitve, míg a hid másik oldalán egy a császári kettős sast vidáman lengő sokszínű zászlók közt emelő óriási kapu az érkező Uralkodó elé ezen üdvözletét küldé : „Üdvözlégy dicső Fejedelme hazánknak.“ A megye­ház előtti téren 2 nyolcz­ölnyi magas, czimerek- és zászlókkal díszített obeliszk állt, melyek egy azokat összekötő virágfüzéren csinos érmet ezen üdvözlettel: „Istenhozott“ tüntettek elő. A hídtól a megyeházig a Selmeczről legalázatosb üdvözletre ide sietett mint­egy 300 bányakevérből , a megye községeinek ezé­ből és küldöttségeiből alakult sürli sorfalat lehete­t látni. —Az ó-diszkektől pedig Ipolyságh és kör-­­­nyékéről való, ünnepi,, népviseletben ékeskedő lá­­­­nyok és nők álltak.­­ Felsége közeledtét ma­­i zsárdurrogások és harangzúgás jelzé, míg a hídfő­­i melletti nagy diadalkapu előtt a sághi zenebanda, a­­ megyeháznál pedig a selmeczi zenekar a néphym­­nust játsza. A megyeház, mint a legmagasb szállás bemeneténél a nemesség számos képviseletén, a cs. k. hatóságokon és a községi képviseleten kívül egy­szersmind Russegger cs. k. minisztertanácsos az alatta álló selmeczi cs. k. bánya-, erdő- és jószágigazgató­ság élén, valamint a beszterczebányai cs.„k. megyetör­vényszék személyzete várakozott, hogy Ő Felségé­nek Ipolyságon átutaztakor tiszteletüket tanúsítsák. Bevégzett bemutatások után Ő Felsége a megye­ház előtt felállított bányakevereket a zenekarral együtt Maga előtt eléptetni és Honth megye ugyanott egybegyült községei elöljáróinak legalázatosb hódo­latát is személyesen legkegyelmesebben elfogadni méltóztatott és a zajos éljenekkel versenyzett a leg­magasb Uruk és Mesterük meglátására föllelkesült bányászok szives „Glück auf“-ja. Ő Felségénék­ hosszabb magánaudientiák után következett a cs. k. megyehatóság, szolgabiróhivatal, adóhivatal s úrbéri törvényszék, majd a fogház legmagasb megszemlé­lése. A legmagasb ebéd alatt, melyre a jelenlevő ho­­noratiorok közöl sokan meghivattak , a nevezett két zenekar játszott, melynek zenéjénél az élénk tömeg közt a nagy téren egyszersmind tánczünne­p alakult. 4 óra után következett a legmagasb­ elutazás. Ipoly­ságiéról.., a megyebanderium által Honth helységig kísérve Ő Felsége d.u. fél hat óra tájban Balassa Gyarmath határára érkezett. E négy mértföldnyi után a hírneves lókormányzó Blaskovics ur Ő Felségét személyesen s oly sebességét vivé, hogy a legma­gasb kíséretből egyetlen egy kocsi sem érkezhetett ugyanakkorra Gyarmathra, ugyan a földbirtokos egy fia a legmagasb Urat egész után lóháton kiséré. Hont­tól Kővárig minden községben a nép a helybéli pap­sággal , a helybeli elöljárókkal várta Ő Felsége megérkezését. Nógrád megye határán Kővárnál a nógrádmegyei főnök cs. k. helytart. tanácsos Kapy Ede mutatá be magát Ő Felségének. Innen Ba­lassa Gyarmatig a bandérialisták szakadatlan sora állt, kik különféle öltözeteikben igen érdekes lát­ványt nyújtottak. Egy nemesi bandérium ezüst zsi­­nóru kék dolmányban, fehér nadrág, vörös zsinórral és csatárral, eleven ellentétet képezett a réthsági já­rás bandériumával, mely ősi szokás szerint lobogó fekete ing és gatyában, vörös hajtókáju fekete mel­lénybe s fekete panyókás szintén vöröshajtókájú dol­mányba volt öltözve. Egybegyülve ezek a fehér inges gatyás veres mellényes csikós bandériummal, továb­bá a paraszt bandériummal a császári kocsi előtt és után vágtatva, fölöttük érdekes csoportokat képez­tek. Egy Balassa-Gyarmat mezőváros elején felállított diadalkapu a rajta tanúsított ízlés által szintén igen előnyösen tűnt ki. Két nagy talajon nyugvó, erdei mohból mesterségesen alkotott toskánai oszlop egy lombfüzérekkel körülfont ivva egyesült, csúcsán Sz. István képével s ezen fölirattal : „Légy üdvöz köztünk dalias Fejedelme magyarnak.“ Az egész a két oldalon fehérkék és fehérveres dí­szítéssel állított emelvényben nyerte befejezését, melyet egy fehérbe öltözött s koszorúkkal díszített leánysereg foglalt el, mely a császári kocsi közele­désekor a néphymnusz kezdé zengeni. A diadalkapu az utczára benyúló, közel 50 diadalívre osztott lomb­folyosóban folytatódott, a balassa-gyarmati járás zászlókkal díszített községei, ünnepi öltözetű nőik, leányaik s ifjú legényeik által elfoglalva. Maga a diadalív alatt állt Balassa-Gyarmat mezőváros köz­ségi képviselete, melynek élén róm. kath. lelkész Imády volt szerencsés Balassa-Gyarmat községe hó­dolatát egy meleg beszédben Ő Felsége lábaihoz tehetni. A megyeháznál, mint legmagasb szállásnál várta Ő Felségét a 60-nál több egyénből álló ne­mesi küldöttség, a szintén igen számosan képviselt papság és a cs. k. hatóságok. Ő Felsége a jelen­levők bemutatását elfogadni, aztán hosszabb ideig magán audientiákat adni méltóztatott. Estve a város Ünnepiesen ki volt világítva, s lakosai, a legmagasb útban érintett többi helységekkel egyforma buzga­lommal igyekeztek hálájokat az Országfejede­lemnek a legkegyelmesb látogatásért kifejezni, s egyszersmind annak bizonyságát adni, mennyire lel­kesíti őket is azon tiszta alattvalói érzület, melyre Ő Felsége a Császár mindenütt talál. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. magyarok életrajzai. HI. füzet. B­á­n­f­f­y-B­a­r­cs­a­i 193 —288 lap. S­z­er­­keszti Kerékgyártó Árpád. V. Minden újabb füzet, mely Kerékgyártó úr művéből elhagyja a sajtót, a mellett tanúskodik, hogy ő sokat olvasott és sokat gondolkodott: azaz, hogy sok adat áll rendelkezése alatt, s ő azokat összehasonlítja, megvitatja. Ez helyes. A szemmatographia a történe­lemnek fontos segédtudománya, de adataink e rész­ben legösszekuszáltabbak s bonyolultabbak. S ő sem stúdiumot, sem fáradságot nem kimél, hogy az ada­tokat összehasonlítsa, tisztába hozza s kimutassa el­fogadhatóságát a véleménynek, melyet felállít. S épen ez az, mi körül művében folytonos haladást lá­tok, bár e mellett szeretném, ha két ajánlatomat sa­játjává tenné. Az erdélyi kútfőket is tanulmányozza ugyanazon hév és szorgalommal, melylyel a magyarhoniakat s Erdélyre vonatkozó adatait egyenesen azokból me­rítse. A szemiantographialis kritikákat adja a jegyzetek­ben, de a constatirozott eredményt továbbra is hagy­ja meg régi helyén. Ezzel azon czél is el volna érve, hogy az egyes biographiák kerekebbek, kidolgozot­tabbak lennének. Jól tudom, hogy az elsőbb századokból kiforrá­saink csak egy két kiválóbb egyéniségnek tár­ták fel élettörténeteit, s a jóval nagyobb rész­hez még adatokat sem szolgáltattak , melyeket aztán csak oklevelekből meríthetni. De az okle­véli egyes adat vagy egyszerű­ tény elsorolásától még nagyon is messze van a kikerekített életrajz, melynek befejezett egésszé tehetésére legtöbbnyire a diplomáknak egész halmaza sem elegendő. Azt is tudom, hogy az ily bár egyes adatoknak, vagy el­szórt részleteknek helye van a „Magyarok életraj­­zai“-ban, sőt kimaradásuk volna lényeges hiba. De mindezeknek csak eredményét kellene adni s magát a tanulmányozást vagy egyik másik írónak c­áfola­­tát jegyzetekre szoritni. Nemcsak a szakembereket, hanem a nagy­közönséget is szem előtt kell tartani. Nem elég bebizonyitni az olvasónak, hogy mennyit tud az író, hanem ezt akkor kellene bebizonyitni, hogy az olvasó élvezettel győződjék meg arról. Nem i­s elég alaposabb correctebb munkát adni a Budai lexiconánál, hanem azon kellene a szerzőnek lenni, hogy ennek könnyű és kellemes előadási modorát is felül­múlja. Mind­ezt a Iu­­dik füzetre alkalmazhatni, mely a különböző melléknevű Bánffyak leszármazását s tör­téneteit nyújtja. Itt valóban éles ésszel s hosszas kritikával van megvitatva, hogy ki tartozott az alsó­­lindvai, ki a nagymihály és ki a losonczi stb. ághoz, hol és miben tévedett egyik vagy másik szemmato­­graphus, kiről minő oklevelek szólnak vagy nem szólnak stb., szóval e füzet folytán elég alapos és elég unalmas kritikákra akadunk, de talán épen ez az oka, hogy annyira kikerekített biographiákra sem találunk, mint pl. volt a Balassa Menyhérté vagy Albert királyé stb. De Kerékgyártó úrnak megma­rad azon igaza, hogy sok ellenkező vélemény köze­pett sok a megvitatni való s ehhez én még azt is hoz­zá­teszem, hogy megvitatásai közepett legtöbbnyire neki van igaza. Ez átalános megjegyzés után áttérek az egyesekre. Szerző chronologiai szempontból elöl teszi a losonczi Bánffyakat s adja, Köváryt és Lehockyt felhasználva, kritizálva, kiegészítve, számtalan forrást, oklevele­ket tanulmányozva, mit e családról tisztára hozha­tott. De íme alig volt készen azzal, mit láthatólag sok tanulmánynyal irt meg, megkapja a családi le­véltárból a családi geneologiát s ez megdönti, felfor­­gatja nagy részét annak, mit már megirt és kinyoma­tott. Erről a szerző nem tehetett, ez fatum volt. Igaz ugyan, hogy ezt a családfát s mindazon adatokat, melyeket Kerékgyártó úr a Bánffy család leírából vett, meg­kaphatta volna Igéméri és Adels Archivjában, nagyon jól ismerte számos családnak a levéltárát de meglehet, hogy szerző ez adatoknak nem akart hitelt adni, mi­ket pedig a következmény teljesen igazolt. Mert Leopoldnak nem lehet a Lebocky könnyenhivőségét szemére vetni, s utoljára is annyi tücsköt, bogarat c­áfol szerző, hogy ezt is tekintetbe vehette vagy legalább c­áfolhatta volna. Végre is, bár természe­tes, de furcsa, hogy a 189-ik lapon elveti s 275-diken elfogadja a Tomb­obátóli származást. A 185-dik lapon 1231 van hihetőleg nyomdahibá­ból 1241 helyett. A 188-ik lapon 1192-től olvasunk 1162 helyett. Itt egy kevéssé lényeges számítási hi­ba is van, t. i. Bánffy Lukács 1151-ben lett egri püs­­­pökké. Hódolt és kísérete 1162-ben jött be az or­szágba , tehát a két esemény közt 11 s nem 12 év telt el. A 194-ik lapon egy kifejezés szabatossága ellen van kifogásom. Szerző azt mondja : „III. Sándor és a császár kegyeltje Viktor versenyeztek a pá­paságért.“ De ezek mindketten egymás ellenében valóban meg is választottak pápáknak, sőt mindketten fel is tárták magukat. A 198-dik lapon igaza van, midőn I. Bánffy Dénes nádorságát kétségbe vonja , ellenben nincs igaza, hogy midőn részint Szalay fordítását Cinnamusnak részi­t pedig magának a köztiszteletű­ történetirónak szavait átveszi, a forrást, miből merített, egyetlen szóval sem említi. Továbbá, furcsán hangzik, hogy Cinnamus és Nicetas görög történetírókat, midőn ezek hadsergeik kétségtelen diadalát írják le „övéi iránt tanúsított szembetűnő részrehajlással “ vádolja , mintha bizony ez valami olyan különös dolog volna, mi Magyarhonban sohasem történt meg. 206-ik lapon Bánffy Györgyről ezt írja : „1566. évben János Zsigmond fejedelem az ország rendei közül 16 tagból álló kí­séretet vevén maga mellé, Zimonyba utazott, hogy a hódító seregével ötöd­ször és végső ízben Magyarországba érkezett Szulejmán zultánnak hódo­lati ajándékait mutassa be. Június 29- kén a kíséretből csak tizenegyen men­tek be a zultán sá­torába fej­del­mek­k­el, és ezek közt Bánffy György is szemta­núja volt, mikép térdelt le háromszor a magyar király fia a török előtt, hogy annak kezeit megcsókolja.“ Ugyancsak az ehhez csatolt jegyzetben idézi a Katona Hist­orit. 241k 1. köz­ött „II. János menetele rendjét,“ melyet ez munkájában latinra fordítva adott ki, azon megjegyzéssel, hogy miután a családfán Ger­gely nem fordul elő, Bethlen pedig mindenütt György­ről emlékezik, tehát Gergely helyett György teendő. Azt a naplót, melyet Katona deákra fordítva adott ki, gr. Kemény és Kovács urak Történelmi táruk első kötetében közlötték s szerzőjének a magyar nyelv­­mivelő-társaság munkálatai nyomán elfogadák Bánffy Gergelyt. Lehet, hogy ezek hibáztak s maga az állí­tólagos naplóiró is,ki magát Gergelynek nevezi, az eredeti magyar szövegben is (49. 1.) hibázott s Kerékgyártó úr jobban tudja, hogy őt Györgynek hivták, mindaz igaz lehet , de azt csakugyan nem hiteti el velem. Kerékgyártó úr, hogy a zultánhoz csak 11-en mentek volna be, mikor az eredeti napló 12-öt számit elő. Katona­i nyomán szerző kihagyák a nagyszebeni polgármestert, kiről a naplóira csak hivatala után s nem név szerint emlékezik s ki ez idő­ben Miles Simon volt. Ez nem nagy dolog, de bizo­nyosan elkerüli szerző, ha az eredeti forrást hasz­nálja. Ugyan e lapon írja, hogy ugyan ez a György 1600- ban Mihály vajda által túszul Havasalföldre külde­tett. Ez hihetlen oly idős emberről, mint Bánffy György lehetett már akkor. Hanem aligha­nem a fia volt. A 215-dik lapon commentaneust megyebeli­nek (szomszéd helyett) fordítja. A Hunyadiak korában szerepelt Bánffy Pál élet­rajzát szerző hosszan adja , helyesebben e rosz em­lékű oligarcha életét hosszan birálgatja. Bizonynyal igaza van a szerzőnek, midőn Bánffy Páltól undorral fordul el, s őt mint a haza ellenségét tünteti fel. De ez életrajzon nem ömlik el a históriai nyugalom és méltóság, mely e szavakat a tények illustrálása s nem saját egyéni undora és megvetése kifejezésére használja. Ez egy szenvedéllyel írott polemicua biographia, mely bár jogosan gyűlöl is, de nem nyu­galmas s nem művészi az okok elsorolásában, a tények fölemlítésében, melyek a szigorú ítéletet iga­zolják. A kor, melyben Bánffy Pál szerepelt, az oli­garchia hatalmának fénykora. Ezek mindenike kis király volt, uralkodótársa a királynak s az ország szerencsétlenségére többnyire ez a párt járt rész után. Akkor ezek voltak hatalmasok, száz évvel ké­sőbb a rabló lovagok. De sem a rabló lovagokat, sem az oligarchákat nem szabad a XIX. század szemüve­gén át nézni. Egy Cil­éiről el lehet mondani, hogy „azon törte fejét, miként tegye magyar vérnek a hazábani országidőt lehet­te­n­n­é“ , de Bánffy Pálról sajátságosan hangzik. Bánffy Pál lehetett rosz ember, s még roszabb hazafi, de azon csakugyan nem törte fejét, hogy a magyar vért szolgai állapotba sülyessze a kül­hódítók irányá­ban , mert ide megy ki Kerékgyártó úr szavainak ér­telme. A párt,melyhez Bánffy tartozott Hunyadit akar­ta megbuktatni,s azért elég,hitvány párt volt, de nem hiszem, hogy azok egyike is meg akarta a magyar hazát buktatni. Ez az ő bukásuk is lett volna, ők pe­dig, a hatalomban telhetetlenek, erre nem gondol­hattak. Különben is Bánffy Pál Szilágyi Mihály öz­vegyét vette nőül s Mátyásért később kezességet vál­lalt. S alig van okunk abban kétkedni, hogy a mins Iványeszinék a szóbeli eljárásnak életbe léptetése iránt. IV. H. Azon tartományokban, melyekben az általános törvényrendtartás (Allgemeine Gerichtsordnung) ha­tályos négy nemét az eljárásnak ismerik , í­r­á­s­b­e­­lit, szóbelit, sommásat s a végrehajtási eljárást; ezenfelül lak és haszonbéri esetekben különösen gyors eljárásnak van helye. A Magyaror­szágban s Erdélyben hatályba léptetett ideiglenes polgári perrendtartásban a sommás eljárás a szóbe­livel egybeolvasztatott, s így a mi perrendtartásunk­ban már csak írásbeli s úgynevezett szóbeli eljárás létezik, ellenben sem a végrehajtási eljárás (Execu­­tionsverfahren), mely a közjegyzők, nálunk fájdalom még nem létező intézményében gyökerezik, sem a lak és haszonbérleti ügyeket szabályzó rendtartás életbe nem léptetvén, szükségkép be kellett következnie azon kényelmetlen helyzetnek, hogy a legsürgősb el­járást természetüknél fogva igénylő ügyeknek végle­ges befejezését úgynevezett szóbeli perben, a körül­mények szerint évekig lehetett halogatni, mi lak és haszonbéri, nem különben adóssági, szállítási s egyéb ügyekben utóbb mindkét félnek s magának az állam­nak kárára válik. Volt eset, hogy a kiköltözést ren­delő ítélet jogereűvé váltásig, még a második negyed is eltelt vagy legalább eltelhetett volna, ha a felek a törvény kedvezményeivel visszaélni, a joguralmára rendelt alakzatokat, a jogtalanság védelmére fel­használni akarták volna. Hisz nem­régiben említet­tek a bécsi hírlapok egy nevezetes jogesetet, midőn egy, hitelrészvények szállítása iránt indított perben egy álló esztendő malt el, mig a pert eldöntő jog­­ereű ítélet hozatott; már pedig 1856 -1857-ig meny­­y nyi hullámzáson ment keresztül a hitelrészvények ár­folyama. A­mi itt a papírbani szállítást illeti, ugyan­az illeti a terményekben, készítményekbeni szállítást is, melyben mindkét fél érdeke a lehető leggyorsabb igazságszolgáltatást igényli. Maga az ideiglenes polgári perrendtartásban el­­vül szabályul a szóbeli eljárás van kimondva, az írásbeli csak kivételesen, bizonyos tör­vényszékek s bizonyos ügyekre nézve van fentartva. Kitűnik ez a p. prt. 6-ik, 7-ik és 8-ik §§-nak egy­bevetéséből, melyekben kimondatik először, hogy egyes bíróságoknál, az­az járási és szolgabiróságnál valamint a kereskedelmi törvény­székek s a megyei s országos törvényszékek székhe­lyein levő városilag kiküldött bíróságoknál, melyek előtt tapasztalat szerint a perek legnagyobb része (körülbelül két­harmada) folyik, szóbeli eljárás tar­tandó , másodszor, hogy még törvényszékeknél is, teljes hitelt érdemlő, (a bírói fargonban, „documen­­tum quarentigi­s­tu­m“-nak nevezett) okirato­kon alapuló a­d­ó­s­s­á­g­i keresetek, továbbá a peres haszonbér megfizetése iránti keresetek a per vagy végrehajtás folytában előforduló vitatkozások­ban végre minden egyéb sürgetés esetekben az eljá­rás szóbeli legyen, végre harmadszor kimondatik,miszerint a szóbelinek írás­belire leendő változtatásához megkívántatik, hogy a felek ebbeli kérelmüket vagy személyesen terjeszszék a bíróság elé, vagy ha személyesen meg nem jelenhet­nének, sajátkezüleg aláirt kérvényben ebbeli kívánsá­gokat kifejezni kötelesek, holott az írásbelinek szóbe­lire leendő átváltoztatását a bíró egyoldalú kívánság folytán s az ellenfél ellenmondására nem is tekint­ve, végzésileg elrendelheti, különösen,­­ha ezen elté­rés által az Ügy gyorsítása s a költségek megkímé­­lése eszközöltetik, mi világos jele annak, hogy a tör­vényhozó elvileg a szóbeli, mint gyorsabb s olcsóbb eljárásnak kedvez. Így áll a szóbeli eljárásnak az írásbelihez való viszonya a polgári perrendtartás, a törvény rende­leti szerint a theoriában, de nagyon csalódnék, ki erről a praxisra, az életre következtetést akarna vonni, itt már nem a praxis zöld hanem csakugyan a theoria, akár mit mondjon hozzá Mephistopheles­z ördögsége. A gyakorlatban ugyan­is az úgyneve­zett szóbeli helyesebb jegyzőkönyves eljárás igen gyakran írásbelire változtatik, anélkül, hogy a párt 8. §-nak 2 pontja figyelembe vétetnék, hogy pedig írásbelinek szóbelire leendő átváltozása iránt kére­lem nyúttatnék be, arról nálunk Magyarországban csakugyan nem sokat hallhatni, minek részint ké­nyelmesség, részint a tárgyaló bizottmányok tárgya­­lásokkali halmozottsága szolgálhatna némi men­tségül. A mondottak után könnyű lesz kitalálnunk múlt czikkünkben említett azon demarcationális vonalat, mely a szóbeli pert az írásbelitől elválasztja, ott van az szépen világosan a polg­ perrendtartás idézett szakaszaiban megírva, csakhogy a határt nem igen­­ tisztelik, hanem összevissza döntik. Vájjon ennek a huzavonát kedvelő elfogult felek, az újkor szellemé­vel meg nem barátkozott képviselők vagy ezenkívül mi más szolgálhat okul — annak megvizsgálása tiszt

Next