Pesti Napló, 1857. szeptember (8. évfolyam, 2286-2310. szám)

1857-09-16 / 2298. szám

a mostaniig szerte uralkodó drágaság tekinteté­ből minden bizonynyal figyelmet érdemlő körül­mény, annál inkább, minthogy a bírói hivatal saját­ságos függetlensége s a magány viszonyokral tetemes befolyása, bizonyos külső tekintély és fény tanúsítá­sát igényeli, mi nélkül a bíró hivatásának legjelesk ész és erkölcsbeli tehetségek mellett, csak bajjal fe­lelhet meg, eltekintve attól, hogy a szűk jövedelmű, vagy talán épen szorult viszonyokban éledő biró a megvesztegetés kísértetének vagy legalább gyanújá­nak nem ritkán van kitéve, főleg anyagi gyönyörök után sóvár erkölcsiekben nem épen hősies szellemi korunkban, melyben, ha őszinték akarunk lenni, alig lesznek feles számmal a M. Curius Dentatorok, kik fatálból répát falatozván, a kínált aranyat büsz­kén visszautasiták vala mondván: „Narrate Samnitibus M. Curium malle locupleti­­bus imperare, quam ipsum fieri locupletem , et m­emen­­tote, me nec ad­e Vinci nec pecunia corrumpi posse.“ Bécs, sept. 14. rt. Mint már hónapokkal ezelőtt mondottuk, s azóta is — ellentétben a legtöbb német hírlappal — újra meg újra ismételtük, a slezvig-holsteini izga­lom, melynek másfél év óta megint oly nagy hire volt, s mely néhány német államnak oly lélekemelő öndicséretekre nyújtott alkalmat, annyi meghiúsult kísérlet után (melyek mind oda czéloztak, hogy a kecske is jóllakjék meg a káposzta is megmaradjon) határozatlan ködben foszlik szét, csakhogy — mint gyönge lelküek vigasztalására mondják — oly köd­ben, mely a távolabb jövőben reményekkel kecseg­tet. Tudjuk, hogy a holsteini rendgyűlés sokkal elégtelenebbeknek találván a minisztérium előter­jesztéseit , mintsem azokat, mint azelőtt mégis re­ményteli, további alkudozásoknak alapul vethette volna, s igy a szó teljes értelmében elvesztet­ték lábuk alól az egyedül törvényes alapot, me­lyen állva magok a holsteiniak ügyöket a köz­ponti kormány ellenében képviselhették volna. — Most már újólag diplomatiai jegyzékekkel , kör­iratokkal , fntvényekkel , ultimátumok és ultima­­tissimumokkal fogják szántani a terméketlen földet, mely mint tudjuk, évek során tartott ilyszerű meg­munkálás folytán is terméketlennek bizonyult. Az új szántásnak bizonyosan ugyanaz lesz foganatja, mi eddig volt: semmi. A dán kabinet és radical doctri­­nairjei a történelmi jog elmélete iránt ezentúl szint­­oly fogékonytalanok lesznek, mint eddig valának ; a két nagyhatalom pedig s a német szövetség nemigen koczkáztathatnak valami nyomósabb, ad hominem bi­zonyítást, miután nem eléggé egyetértők arra, hogy e „békezavarásért“ a többi Európa irányában is helyt állhatnának A jelenlegi holsteinizgalom tehát, miként az előbbiek, ismét csak arra való, hogy a Rajnán és Niemenen túli szomszédoknak bebizonyítsa, hogy a német szövetségi alkotmány sok esetben aligha egyéb egy csomó okiratnál, így látván az ügyet Francziaország állását a dán-német vita irányában, minap kibocsátott diplomatiai jegyzék útján, igen világos szavakkal tudta körülhatározni : megvan színe a bécsi és a berlini kabinet iránti nagy barát­ságának, de ki van egyszersmind tüntetve pártfogó­­sága a kopenhágai kabinet irányában. Franczia­­ország ugyanis kijelenté , hogy a holstein-lauen­­burgi vitába koránsem akar avatkozni , hogy ez ügyet tisztán német ügynek nézi, mely kizárólag német ítélőszék elé tartozik, más részről azonban nem mulaszthatja el figyelmeztetni, hogy a dán király „felségjogai“ meg ne sértessenek. E nyilat­kozatban foglalt fogalmak végtelenül nyulékonyak s oly természetűek, hogy mig egyfelől Németországnak nem lehet Francziaország ezen látszólag jóakaró magatartását másizgatnia, másfelől a tuileriai kabi­netnek nyitva marad az út, hogy mihelyt az avatko­zást a skandináv kérdésekbe hasznosnak ítélendi, Dánia mellett ügyvédeskedh­essék. A franczia kor­mánynak abbeli szándéka kinyilatkozására bő alkal­mat szolgáltathat a Svédországban maholnap bekö­vetkezhető trónváltozás. A „Kronstädter Zig“ minapi bukaresti magánle­vele hibásan állítá, hogy az egyesülési pártnak külö­nösen kedvező kilátásai vannak a győzelemre. A Stambulból s a dunai fejedelemségekből legújabban érkezett tudósítások egészen másképen hangzanak. Több szavazat lesz ugyan az egyesülés mellett, mint­­ Gazdálkodni kell tehát s Gasleighné erre nézve legjobbnak tartja azt, hogy két leányával, fiával s egy vejével együtt hozzájuk vonuljon s velük közös háztartást vigyen. Ha Fitzroy beegyezik, akkor úgy­mond nem bánja, felmondja kis tőkéjét s kifizeti ez­zel az ebéd miatt csinált ad­óságokat; a szegény nő pedig annyira meg van zavarodva, hogy áldozatul alkalmasint bele megy a kelepczébe. Topham Sawyerék falusi szomszédaik előtt Fitz­­royt tönkre menő pazarlónak festik; ez utóbbinak gazdag nagybátyja, kitől hagyományt remél, alkal­masint megváltoztatja végrendeletét s a család más tagját boldogítja — Blanche Crowdert például, ki­nek vőlegénye, egy orvos, az asszonyok bizgatására már is összeszólalt Fitzroyval — s mindezen feltá­­ruló baj azért éri a szegény szerencsétlent, mert jó­­szivü volt s mert felesége kis ebédet akart adni. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A színházi rendezők s azok legjelesbike. Nemzeti színházunknak nincs rendezője. Nincs, mert sok van, így a rendezésben nincs egység. E részben a pesti színpad gyengébben áll, mint egy egy jobb vidéki színész-társaság , melynél a művezetési főhatalom a szinház dictatorának, a társaság igazga­tójának kezében van öszpontositva.— Nálunk a­hány előadás, csaknem annyi a rendező. Szigligeti, Egres­­sy, Tóth, Szigeti, Feleki váltogatják egymást, s igy gyakran a főszerepet és rendezést egy ugyanazon ember viszi. Ha Kakas Márton féle életek gyártása volna c­élunk, azt indítványoznék, hogy a színházi rendezőségben mondassák ki a nő-emancipatio, mert nyilvánvaló,hogy eddig a különben egyenjogú színházi tagok közöl a szép nem­beli tagok a másik fél részé­ről elnyomásnak, zsarnokoskodásnak voltak kitéve, é­s ha sarcasmussal akarnánk élni, elmondanák, hogy tán ez egyoldalúságnak köszönhetni, hogy a női személyzetben általán véve tán nagyobb az igyekezet. De nem szándékunk színünk állapotjából satyrát írni, sem részletekbe bocsátkozni. Csak általánosság­ban szólunk, s egy buzdító példát fogunk bemutatni. Mindenki a viszonyok ismerete nélkül is tudhatja, hogy ha sok a rendező, azok közt, tisztelet-becsület, nem mindenik ért egyformán a rendezéshez. Mint­hogy pedig egyik sem érzi, s egyik sem is tarthatja kiváló hivatásának a rendezőséget, egyik sem igen igyekszik e téren szerezni babérokat. Hogy a feladat nagy és temérdek ismeretet, folytonos tanulmányt, szüntelen való utánjárást követel, azt könnyen elkép­­­zelhetni. A darabnak begyakorlásáról nem is szólunk, csak kiállításáról, külső díszítményeiről, mi a mos­tani külső fényt és díszt kívánó világban nem utolsó dolog. Színpadunkon vegyest játszák a franczia, német, angol életből vett vígjátékokat, a történet legkü­lönbözőbb koraiból vett drámákat és tragoediákat, elkezdve Holofernes­ Judith korától és a görög haj­­dankortól a legújabb időkig. Gyakran megtörténik, hogy a viselet, díszítés nem hű a valóhoz és történeti igazsághoz. Azonban a mellett, hogy itt nem té­vednek rendezőink oly gyakran, mivel van a szín­háznak arra való könyve, melyből a különböző korok „costum“-eit színezett rajzokban s aprólékos leírá­sokban fölkutathatják; — maga a közönség nem lé­vén jártas e tárgyban, nem botránkozik meg. A mű­vészetben pedig a­mi a közönség illusióját nem za­varja, nem lényeges hiba. A tudósok úgy sem igen látogatják színházunkat, s csak ők láthatnák a té­vedést. Azonban nemzeti tárgyú színműveinkre nézve, melyek az előadást valóban megérdemlik, követe­­lőbbek lehetünk. A nemzeti viseletet a pesti nemzeti színházban minden korból híven kellene felmutatni, nem a kö­zönség kedvéért, mely itt sem botránkozik meg a hűtlenségeken; mert hisz fájdalom! — még a szak­­avatottabbak közöl is kevés van, a­ki e részben ha­tározott részletes ismerettel bírna. A közönség illu­­siója nem igen zavartatik, ha az erdélyi fejedelem­ségek korabeli szereplő oly magyar ruhát visel, mint a Kálmán király korabeli. Csak a figyelmesebb s gondolkodni szeretőbb előtt tetszik különösnek, hogy a legkülönbözőbb korbeli darabokban az öltözetek oly hasonlók egymáshoz, holott tudva van, hogy a magyar öltözet is 5—6 század alatt több változáson ment keresztül. Tehát az illusio megrontása ellen kevés panaszunk lehet. Nem is megrovást akarunk kimondani. A drá­mában fődolog a szenvedélyek hű előtüntetése és fej­lesztése, s ehhez képest a ruha és díszítmény igen mellékes dolog marad. Mi csak óhajtást akarunk kimondani. Vajha a nemzeti színház e mellékes dologban is sokkal több hűséggel, aprólékos lelkiismeretességgel járna el! — Valamint az egyesnél a kisebb dolgok­ban való lelkiismeretesség becsülést von maga után, az egész ember jellemének saját méltóságot kölcsönöz, úgy intézetünk méltóságának emelésére is sokat tenne, ha némely apró részletekben is kitűnnék a teljes figyelem, szorgalom és igyekezet. A csekély­ségek elhanyagolása, ha észrevétetik, nem csekély­ség többé, mert hanyagság. A csekélységekben való lelkiismeretesség ismét nem kicsinyesség, mert figyelemre, ügyekezetre mutat. A rendezőségnek nem csekély dicséretére válnék, s színházunknak nagy szolgálatot tenne, ha nemzeti drámáink külsőségeiben alapos ismeretet, történeti hűséget látnánk. Igaz, hogy az öltözék mellékes dolog, s a nem hű öltözék sem rontja a közönség illuzióját, — de nem emelné-e, nem a színdarab, hanem az előadás becsét­ és a nemzeti színház méltóságát, ha a nemzeti múlt iránt a lehető legnagyobb kegyeletet tanusítná az öltözékekben is? Akkor, a­mi művészi szempontból mellékes dolog, egyszersmind érdekes tanulmány tárgyává lenne. A közönség, mely most közönyös e külsőség iránt, akkor a legnagyobb érdekkel szem­lélné azt. íratnék ki csak a színlapra, hogy az öltö­zék, a díszítmény teljesen hiteles adatok nyomán egészen a korhoz van alkalmazva, s az előadás egy­szersmind híven fogja felmutatni őseink külső szo­kásait, a színház egygyel több jelét mutatná annak, hogy valóban nemzeti színház, s kétségtelen, hogy a közönség is a szép kiállításon, díszítményen sokkal nagyobb mértékben kapna, mint jelenleg. Mi elvileg ellenségei volnánk annak, hogy csak a díszítmények pompája csábítsa közönségünket a szín­házba, v­agyis egyik gyöngéje, hogy nagyon sze­reti a külsőséget. De ha a díszítmények egyszersmind tanulságosak, történetileg hívek volnának, a nemzeti történet iránti kegyeletből megbocsátnák, hogy a költészet mellett a külsőség is fölhasználtassék csal­étekül, annyival inkább, mivel ez épen nem zárná ki az előadás szellemi részének lehető legnagyobb tökélyét is. A csábítás igen nemes eszköz által történnék, é­s ha a nemzeti színház nagyobb költségekbe verné ma­gát, nem nevezhetné senki pazarlásnak. Ha az ope­rákat, balleteket fényes díszítményekkel látjuk el, az egyenjogúság is megkívánja, hogy a árán* is hasonló fénynyel vétessék körül. Az eddigi első**8 mellett már a csupa felöltöztetés is hallgatva azt hirdeté, hogy a dráma színházunknak csak 1,0­8' toha gyermeke, SALAMC (Vége köv.) volt az utóbbi moldvai választások alkalmával, ar­ról azonban mint halljuk szó sincs, hogy e pártnak magukban a divánokban többsége legyen. Jól érte­sült körökben beszélik még, hogy alaptalanok azon szambuli tudósítások is, melyek szerint a­zultán, bi­zonyos föltételek alatt, kész volna a két román feje­delemséget egy koszpodár alá bocsátani. A maria­czeli licsujárat. Közöltük a magyar zarándokok kiindulását Po­zsonyból, most közöljük (a „Religio“ után) a megér­kezést a szent helyre. „Sept. 7-én reggel a köd oly vastagon szállott, hogy esőnek is beillett, azért is ő eminentiája az arany kereszthez megérkezvén, nehogy oly huzamos utat a sárban legyünk kénytelenek tenni, azt ren­delte, hogy az ünnepélyes menet az ő szállásáról in­duljon legott, a mint az eső megáll. Az eső megállt, árgyuk moraja s a­ harangok zúgása által fel­adatott délután 2 órakor. Összejött az egész papság, kétszáz­nál több egyén, s megindult a menet. Nagy­ Lajos zászlaját Török János magyar t. társasági tag vitte, utána ment a ceremoniarius, s a keresztvivő két accolythussal, ezek után igen hosszú sorban a lelkész urak, utánuk C­s­u­z­y Károly a nagyszom­bati convictus növendéke vitte ez intézet ajándékát egy ezüst szivet gazdagon hímzett vánkoson. Déry Mihály pest-rókusi és Oltványi Pál földeáki plé­bánosok vivék az ország zászlóját. Nyomban köve­téki ezeket Zalka János egyetemi tanár, Somo­gyi Károly a Sz.-István-Társulat igazgatója és Szuppan Zsigmond a nagyszombati gymnasium igazgatója karukon vivén a kincstári oltárról levett azon örökre nevezetes képet, mely előtt sátorában nagy Lajos imádkozni szokott, melyet mellén talált s 1364. Czelbehozott. Ezek után Ruzsicska János egyetemi tanár vitte a nagy gyertyát A káptalanok tagjai közt is T­ó­t­h Imre, L­i­p­t­a­y Endre s S­z­aj­­bélyi Henrik esztergomi kanonok urak vivék a káp­talan ajándékát, sz. Erzsébet képét; a püspöksüve­­ges főpapok összes száma 24; az emlékajándékot is. Roskoványi és Szenczy püspök urak vit­ték fölváltva m. Viber püspök s Schirgl prae­­latus urakkal. A nép tömege körülbelül 20 ezerre sza­porodva ellepé a tért. A posta szállodából a piacz­­felé mentünk, innét föl a templomot megkerülve a templomba tértünk. A főpap intonálván a ,Magnifica­­tort trombiták felesének szavára, s igy egyet kerül­vén a templomban is a kegyelemkápolnába mentünk, hol az ajándékok az oltárra tétettek. Az üdvözlő imák elmondása után az imádandó Oltári-szentség­­gel áldás adatott, mire nt. S­z­e­b­é­n­y­i Antal veze­­kényi plébános és kapuvárkerületi esperes a Magni­ficat­ első szavai fölött egyházi beszédet tartott. A gyónáshallgatásra mintegy 84 pap küldetett. Több ízben már igen sokan útközben meggyóntak- A töb­biről holnap, most még csak azt jegyzem ide, misze­rint a nagy­ Lajos építette főtornyon három nemzeti zászló lobog. A város bécsi utczája végén a megér­­kezőket két magyar nemzeti s két stájer lobogóval díszített diadalív fogadá. Ezen a czeli kép mása van , alatta : VIrgo gLoriosa Maria. IesV Xtl genl­rIX. InterCessione potenti assiste CarDInaLI IoannI plo, atqVe HVngariac. Belül: „Heilige Maria, bitt für uns!“ Felszólítás a török-szent-miklósi lóversenyre és gazdasági kiállításra. Az újonnan alakult szolnokmegyei lovar és gazdasági egylet felszólítja a t. ez. ma­gyar- és erdélyországi gazdaközönséget, miszerint ezen egylet által e f. év October 4-kén díjak mellett tartandó lóversenyben és mindennemű marha­ter­mény és gazdasági gépkiállításban hazai érdekből minél nagyobb mértékben részt venni szíveskedjék. A lóversenyre az aláírás, és nevezés M­a­g­y­a­r­i Ferencz urnái T. Roffoni. é. September 27-ig történ­hetik ; a kiállító urak pedig felkéretnek abbeli szán­dékukat F­a­z­e­k­a­s Károly úrral Fegyverneken,vagy J­u­r­e­n­á­k Sándor úrral Török-Szent-Miklóson még idején tudatni. Kelt Fegyverneken, sept. 12-én 1857. Gr. SZAPÁRY GYULA, elnök. PESTI NAPLÓ, Pest, sept. 16. A statistikai congressus alkalmából Stuben­rauch tanártól, hivatalos források alapján következő czímű munka fog megjelenni: „Statisti­sche Darstellung des Ver­eins­wes­ens im Kaiserthume Oesterreich.“ Könnyebb áttekin­tés végett e munkában, melyben bevezetésül az ausztriai egyesületi törvények rövid vázlata is foglaltatik — az egyesületek bizonyos csoportozatok szerint állítják ösz­­sze. A különböző csoportozatok ismét alosztályokra osz­­­­lanak. A fontosabb kategóriába tartozó minden társulat ismertetését rövid történelmi vázlat előzi meg, mely az egyesület keletkezésének és kifejlődésének főmomentumait jellemzi. A nagyobb fontosságú egyleteknél, mint taka­rékpénztárak, részvénytársulatok stb. a különös törvény­határozatok is, melyek hasonló egyesületekre vonatkoz­nak, körvonalazva előadatnak. — Bécsben Manz nyomdájában „Bolond Miska naptára 1858“-ra czimű magyar naptár jelent meg. Kiadja Länderer és Heckenast. A Saphirféle naptár után­zása. Fametszeteiben, szövegében kevés a humor. Életei­­nek egy része idejét múlta. Kár Heckenastnak ilyenre adni ki a megsz­üntetett vállalatoktól megvont pénzét. De hisz ilyet olvas a közönség. Hála az égnek, e vélemény már nem egészen alapos. A naptárak olvasóinak száma keves­­bedik , egészségesebb tápot keres az olvasó. Biztosan ál­líthatjuk, hogy a 10 ezer példányú naptárak alig bírnak összetrombitálni 3—4 ezret. Örvendetes jelenség. A kö­zönségnek nem kell többé elmázolt fakép, fordított czikk, ostoba adoma, elcsépelt élet — illustratio. Bizony üdvös dolgot cselekesznek a vidéki levelezők, ha az úgynevezett népszerű vállalatok és naptárak járatott példányairól, a múlt éviekkel összehasonlító jegyzéket közlendenek. — A „B. P. H.“nak írják : Székelyhidnak gróf Stu­benberg földesúri birtoka alatt volt szőlőhegye kerek­számban 1100 ölivel számitott 1200 holdra terjed. Ez érmelléki uj bort termő szép kiterjedésű hegyen sikerült immár a bordézmia-váltság. A kor intését egyaránt meg­értő birtokos és terheltek csak kevéssel az 1855-ik évi szüret előtt kezdtek el az iránt egymás közt egyezkedni, és oly gyorsan ment az ügy, hogy már szüret alatt aláirva volt a barátságos egyesség. A tartozások értéke szorosan az 1853. márt. 2-diki nyílt parancs alapján számíttatván fel, az összes váltság 55.000 pftban határoztatott meg. Mivel pedig már az egyesség aláírásakor a dézmálás fo­lyamatban volt, az ezennel félbeszakasztatott, úgy hogy már azon évben a szőlőbirtokosok nagyobb része nem adott dézmát, a kik pedig adták, azoknak öreg csebrenkint (100 magyar izere) 10 pftjával tudatott be váltságdíjakba az adott bor. Az összes váltsági summa egyenlő részle­tekben illető 5 száztolis kamattal együtt 4 év alatt ígér­tetett kifizettetni; két részlet már hiány nélkül be van fizetve, 1858-ra pedig az ebbeli tartozás teljesen letisz­tázva lesz. E jó példát eddigelé a vidéken Totl község követte, mely a bordéznia váltságon szintén barátságos után sze­rencsésen keresztülesett. Diószegen most van az egyesség szőnyegen. — A nagykőrösi községi tanács közelebbről elhatá­rozta, hogy közlegelőjén a legeltetési jog csak birtok­arány szerint engedtessék meg a lakosoknak. — 14-én menő éjjel Budán a Tabánban tűz volt. Csak egy ház födele égett le.— Tegnapelőtt esti 11 óra tájban ismét lármaharangot halottunk. Pesten a váczi utón a hajdani „Griff“ czimü vendéglő helyén álló szesz- és li­­queur-gyár égett le.­­ Várallyai Haulik György zágrábi bibornok-érsek ő eminentiája az érsek megyéjebeli elszegényedett özve­gyek gyámolitására 50,000 pengő forintnyi alapítványt tett, mely alapítvány a csász. kir. Apostoli Fel­sége által múlt hó 23-dikán legkegyelmesebben szen­­tesittetvén, szabályai a zágrábi hivatalos lapban közzé­tételnek, azon hozzáadással, hogy az intézet a jövő év január 1-jén életbe fog lépni. (M. P.) — Sz. Györgymező községe, Esztergomhoz kö­zel, — a maga iskoláját egy osztálylyal megbővítette és egy új altanitói állást rendszerezett.­­ Az idén a görögdinnye feltűnően drágább volt, mint más években. Nem tudjuk erre befolyással volt-e a kül­földre szállítás, annyi bizonyos, hogy az idén nagy meny­­nyiségű görögdinnyét szállítottak Bécsbe. Eddig élő német szomszédaink vagy általán nem ismerték, vagy mint nem is embernek való eledelt lenézték a görögdinnyét. Ez igen egészséges és enyhítő nyári gyümölcs, hihetőleg gyorsan fog divatba jőni szomszédainknál, a­mi igen örvendetes volna számos gazdánkra nézve. — Ez évben Odessa környékét sáska sereg pusztította. — A Hollandban volt Haarlemi-tó egész kis tenger volt. Lassanként állt elő és falakat borított el. De a világ legvitézebb és szorgalmasabb népe a hollandiak, kik szá­zadok óta szüntelen küzdésben állanak egy nagyszerű természeti hatalommal, a tengerrel, azon gondolatra jöt­tek, hogy a Haarlemi tót kiszárítsák. Az eszme magá­ban oly óriási volt, hogy csaknem ábrándnak hitték. Egy egész tengert kiszivattyúzni — oly nagy munka, hogy a világ csodái közé lehet számitni. E munka sikerült. 1848-ban, jul. 7-kén fogtak hozzá s 1852-ben aug. else­jén (mintegy 48 hónap múlva)jelenté a „Staats Courant“, hogy az egész tó ki van száritva! 1857. elején már a tó fenekéből 17,000 hectar legjobb föld volt mivelés alatt, 2518 telek képződött, 157 lakház és 271 gazdasági épület állt rajta s népessége 5157 egyén volt, s az egy­kori tengerfenéket most átszelő csatornákon szállítják oda az építési anyagokat.­­ (A cholera statistikája Poroszországban) Első meg­jelenése, 1831 óta a cholera Poroszországban 11 évben uralkodott mint járvány u. m. 1831, 1832, 1837, 1848, 1849, 1850, 1851, 1852, 1853, 1854 és 1855-ben. Az első évtől az utóbbiig, u. m. 25 év alatt a porosz álla­mokban összesen 11 millió s néhány százezer ember halt meg. E számból 223,700 ember halt meg eholerában, vagy az öszszes halottak 1, 97 (csaknem 2) százaléka. A porosz tartományban 9 év alatt 73,309 ember esett áldozatául. Berlin 10 év alatt 12,641 embert vesztett el általa. * A „Hölgyfutár“ t. szerkesztője hozzá intézett kér­désünkre felelt és pedig következő kérdéssel : „Ha Jules Janin“ egy művésznőről (a­kiről tudjuk*) hogy eredeti darabokat nem ir) azt irja „on lui doit des come ■ dies charmantes“, lehet-e jó akarattal „Jules Janin tételét így fordítani : gyönyörű vígjátékokat ir?“ E kér­désre nyugodtan azt feleljük, hogy lehet. És pedig az­ért lehet, mert a kérdéses tétel azt jelenti. Azt jelenti pedig,­­mindazáltal hogy mi tudjuk, hogy eredeti dara­bokat nem irt Bulyovszkiné) mert J. J. tétele nem jelent­heti azt, hogy „fordított.“ Tessék a „ Hölgyfutár “nak az illető tárczaczikk fölött álló tartalom kivonatot elolvasni, ott J. J. Bulyovszkinét ekként jellemzi : Même Lilla Bulyovsky, poete, critique et comedienne du théatre hongrois.“ Tehát mint fordítót J. J. talentumos művésznőnket nem ismeri. Azt mondhat­ná erre a „H.“ vagy más valaki, hogy a „p­o­e t­e“ jellem­zés alatt a novellairót érte. De e czikkben, hol e rövid jellemzés bővebben iratik meg, B. a. novelláiról J. J. nem tesz említést, hanem szól felőle mint színjátékiróról, mint színésznőről s mint kritikusról. „E nő, mond, kétszere­sen a színpadhoz tartozik, gyönyörű vígjátékokat ir, (vagy ha úgy tetszik , jeles színdarabokat köszönnek neki, **) melyekben szellemdúsan s a 25-dik év bájoló kellemeivel játszik. ***) Sőt azt mondják s remegve adom tovább, hogy gyöngéd és határozott kezével a borzasztó, az elátkozott — kritikai tollat is forgatá ****). Mi részünkről e meddő polemiácskát befejezzük, kijelent­vén, hogy igen sajnálnék, ha ellenfelünk e buzgósága valakiben azon véleményt támasztaná fel, hogy lapjaink képesek volnának pártlapokká kicsinyedni oly ügyek kö­rül, mik nem is ügyek csak bajok. — Deésről irja t. levelezőnk: Közelebbről némely la­pokban említésbe hozatott azon környülmény, hogy több falvakban az ev. ref. egyházak elpusztultak a hívők cse­kély száma miatt, — kik azután a vallásos életet nem gyakorolhatván, eloláhosodtak, s a magyar elem ekként fogyatkozásnak indult, — ezen hirt felkapták néme­lyek s a külföldi hírlapirodalom utján is terjedett. Pe­dig a dolog nem egészen igy áll a valóságban — vagy legfeljebb a képzelet nagyitó üvegével vizsgáltatott. Igaz hogy Erdélyben vannak s ma is szaporodnak a desolált ev. ref. ekklézsiák, de ennek nem a hívek eloláhosodása oka, hanem azon körülmény, hogy a hallgatók szegény­sége s a pártfogók elhidegülése miatt az egyházi élet fenn nem állhatott, a papot és egyházi szolgákat fizetni nem le­hetvén. A papok fizetését a patronusok adván, ezek anyagi viszonyaikban vagyoni állásukban megrongáltat­­ván a politikai események folytán — nem nagyon cso­k) Mi tudjuk de, a mint tüstént meglátjuk, J. J. ur , nem tudj­a. **) A „poete“nek. ***) Comedienne.“ ****) „Critique du théatre hongrois.“ Szerk. Magyar könyvészeti 444. Tudósit­vány a békési ágost.jgfy^^6^“' sok szarvasi fötanodájáró 1 qsty7£ pen‘ Kiadta az ideiglenes igazgató T­aj Na 4r”‘. 1857. Nyomatott Wodianer F. betípszabál­­­u *1­445. A pest-budai dalárdorét 33 ]ap­eSt. 1857. Müller Emil könyvnyomó*

Next