Pesti Napló, 1857. szeptember (8. évfolyam, 2286-2310. szám)

1857-09-12 / 2295. szám

207—2295. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Szerkesztési iroda: Egyetem­-utcza 2-dik szám,­l-ső emelet, Előfizetési feltételek: Ki­a­d­ó­­h­i­v­a­t­a­l: Egyetem-utcda, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüilti panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. TT:1.rla+i-r.Z0TtTűlT ,1.:0 ,® hasábos pfttlt sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Bé­­niraetinenyek­é­ly gyár 1 kfilön 10 pkr.Msg£n vita Shasibos petit aorSpfer Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. 1857. Szombat, sept. 12. Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 8 frt p. p. Félévre...................6 frt p. p. FEST, Sept. 12. Ó cs. k. Apostoli Felsége következő legmagasb kéziratot méltóztatott kibocsátani: „Kedves rokonom Albert főherczeg ur! Magyar királyságom legnagyobb részén át legközelebb bevégzett körutam alkalmával, mindenütt és minden ott lakó néptörzsek részé­ről, a hír ragaszkodás legélénkebb nyilatkoza­tait s a leyális hódolat és őszinte engedelmesség számtalan, gyakran fényes, de mindig a leg­jobb indulatból eredt bizonyítványait vettem. „E mellett megelégedve tapasztaltam azon jelentékeny haladást, melyet az ország, öt év előtti körutam óta, minden tekintetben tett, s azon meggyőződésre jutottam, hogy azon in­tézmények, melyek ott, 1851. dec. 31-ki szer­ves kibocsátványaim végrehajtása végett, és pedig a legérettebb megfontolás után s az or­szág sajátszerű viszonyainak teljes tekintetbe vételével életbe léptettek, annak félreismer - k­etlen emelkedését lényegesen előmozdították. „Azon biztos várakozásban élek, hogy ezen jótékony befolyás jövőben a kereset és forga­lom naponként gyarapodó eszközei, s a birtok­­viszonyok tökéletes rendezése végett végre­hajtás alatt levő rendszabályok mellett, vala­mint az életbe lépő szervezet előhaladó kifej­tésével és tökélyesbülésével magát mindig ki­­terjedtebb mértékben érvényesítendi. „El lévén határozva azon alapelveket, me­lyek Engem birodalmam kormányzásában ek­­korig vezettek, szeghetlenül föntartani, aka­rom, hogy ez minden oldalról elismertessék s különösen kormányom összes közlegei által szoros zsinórmértékül vétessék. „E mellett azonban szorgos gondom min­denkor oda is lesz irányozva, hogy a külön­böző néptörzsek nemzeti sajátságaikban foly­vást föntartassanak, s nyelvük ápolásánál illő tekintetben részesittessenek. „Kedvességednek meleg köszönetet mon­dok azon föláldozásért és körültekintésért, melylyel királyságom kormányzását vezeti. Meghagyom önnek egyszersmind, hogy ottani hatóságaimnak, melyek sokféle nehézségek közt hivatásukat buzgalommal és odaadással teljesítik, különös megelégedésemet tudtul adja; elvárom, mikép azok jövőben is mindent elkövetendnek, hogy jóakaratú szándékaimat az országnak és lakosainak javára mindenkép és hatályosan foganatosítandják. Laxenburg, sept. 9. 1857. E legm. kézirat az igazolás, a jóváhagyás­­ pecsétét nyomja rá a nemzeti törekvésekre,­­ tudtára adván az országnak, miként Ő Felsé­gének szorgos gondja mindenkor oda lesz irá­nyozva, hogy a különböző néptörzsek nem­zeti sajátságaikban folyvást föntartas­sanak s nyelvük ápolásánál illő tekin­tetben részesittessenek. Minden törekvés, mely nemzetiségünk meg­erősítését, mely nyelvünk természetes és tör­vényes jogainak érvényesítését tűzi ki czélul, minden hazafius adomány, mely a nemzetiség, a nyelv ügyének használ, a Felség akaratá­ban is felleli támpontját. Nemzeti sajátságaiban tartassák fen a nem­zet. Ez ő Felségének akarata. Ki azon tö­rekvéseinknek, hogy nemzeti sajátságainkat sértetlenül fentartsuk, gátat kívánna emelni, vétene a legmagasb akarat ellen. E legi. akaratra fognak megemlékezni, tudjuk, a gymnasiumok és reáliskolák dota­­tióinál, az iskolai szervezethezi alkalmazá­sánál a községek s az egyházak; e­legm. aka­rat vezérlendi a hatóságokat a felekkeli érint­kezéseikben, s elegm. szándék és óhajtás szel­lemében fognak cselekedni mindazok, kik nemzeti életünk jelen tényezőinek kifejlődé-­­­séhez s megerősödéséhez áldozatkészen járu­­landnak. Ferencz József s. k.“ (B. H.) Pest, sept. 11. , cs. kir. Apostoli Felségének Magyaror­szág fökormányzója Albrecht fölig ö Fenségé­hez intézett s Laxenburgban sept. 9-kén kelt legm. kéziratát lapunk élén találják t. olva­sóink. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Kirándulás Hollandba.*) Scheveningen, sept. 4. Innen itt első levelemet folytatom. E soraim tanulságosabbak lesznek, mert az iparos Holland kiviteli kereskedését érintendik, s főleg ak­kor lehetnek tanulságosak, ha kedves rokonaim a Duna-Tisza partjain felismerendik a jó hollandiak szorgalmának eredményében azon igazságot, hogy „nihil mortalibus arduum est.“ De én már rendet tartok, kezdem ott, hol a múlt­kor elhagytam. Midőn másnap reggel a födezetre léptem, már ma­gasan ragyogott a nap, — s azon élénk mozgalom, mely az utazók közt észrevehető volt, eléggé mutató, miként száraz földhöz közelitünk. A nők — bágyad­tan ugyan, de szemlátomást üdülő állapotban kezde­nek mutatkozni; míg az erősbnek látszani szerető férfisereg, vidám csoportokra oszolva élvezé a kelle­mes hintázódást, mely a korábbi zökkenéseket ész­revétlenül válta föl. Sokan csak úgy török módon telepedtek le, kétszerzett falatozás által pótolák a gyomor kiáltó szükségeit, míg mások jobbnak látták, az ebédlőben végezni­e nagy munkát, mielőtt a fö­délre lépnének. Keletre a látkör homályos szegély­ként tűnt föl, s az egyre szaporodó vitorlák vidor le­begése, meg­annyi baráti üdvözletként iite felénk, míg a tengeri madarak ujjongva czikáztak fejünk fö­lött. Egyébiránt kalauz nélkül is tudhattuk, hogy Németalföldhöz közelgünk, avvagy nem hirdeti-e ezt fönnen a szélmalmok megszámlálhatlan száma? Szélmalom jobbra, szélmalom balra — elül, hátul — szélmalom minus tttt. ,Lucas a non lucendo­ mond­*) Londoni t. levelezőnktől. S z­e r­k. hatná valaki, minthogy a legtöbb malom épen ott van, hol legkevesebb a szántóföld meg a gabona. E malmok százszor annyit is megörölhetnének , mint a mennyi ez országban terem ; ezt tudva s egyszers­mind látva azon ízlést és csínt, melylyel gyakran e malmok épitvék — könnyen azon gondolatra juthat­nánk, miszerint a hollandi, puszta időtöltésül hal­mozza egymásra a lomha faszárnyakat ? S csak mi­dőn közelebbről vizsgáljuk a dolgot, látjuk, miként mindez közvetlen szükség elhárítására szolgál, s ki­­mond­atlanul hasznos. Másutt víz és gőz — itt a s­z­é­l is tényező az ipar kezében. A szélhajtotta fűrész malmok mintául szolgálhatnának bármely ilynemű gyárra nézve is. Ha pedig fontolóra vesszük, miként az árkok, csator­nák s posványok iszapját e malmok éjjel nappal merítgetik, s ez­által részint anyagot szolgáltatnak a sivár homok termékenyítésére, részint meggátolják a vizek küzhödt kipárolgását (örökös mozgásban tartva e roppant víztömegeket) , lehetlen méltányló elismeréssel nem közelednünk e sok tekintetben ősi egyszerűségét mai napig megőrzött néphez. A­milyenül ez ország első pillanatban mutatkozik — olyan mind­végig: lapos, vizes, homokos, sáros; nincsenek hegyei, nincsenek (sótalan) forrásai, nincs köve, érmei. Tengeri só, agyag és tőzeg mind az, mit a természet önként nyújt; a többit munka, szorga­lom, találékony ész és józan gazdálkodás útján kell előteremteni. S hogy e nép csakugyan elő is te­remti mind­azt, mit a polgári jóllét követel, mi az egyéni kényelemre nézve kívánatos, — erről annál inkább meggyőződünk, minél tovább szemléljük e hangya szorgalmú népet munkásságának szűkre mértt terén. A Maas torkolatához érve, kapitányunk iromá­nyait előmutatta az illető vámtiszteknek, mire utun­kat szakadatlanul folytattuk egész a rotterdami ki­kötőig. A Rajna egy ága egyesülvén a Maas és még egypár csekélyebb folyóval — itt oly hatalmas fo­lyammá alakul, hogy a legnagyobb kereskedelmi hajók is biztosan szállíthatják terhüket a tengerről Rotterdamba, vagy innen a világ különböző pontjai felé. S valóban akár a hajók számát, akár azok nagyságát tekintjük, — első pillanatra észrevesszük, miként itt a világforgalom egyik hatalmas ere lük­tet. A hollandi csin és rend tán sehol szembeszö­­kőbben nem mutatkozik, mint itt, — hajó hajó mellé állítva horgonyoz — két oldalról szakadatlan sorfalat képezve úgy, hogy a jövő menő hajók akadály nélkül folytathatják útjukat; két felől a széles rak­partok alkalmas pontokat szolgáltatnak az áruk ideiglenes elhelyzésére, — mig a maradásra szánt czikkek biztos helyet lelnek a készen álló hatalmas raktárakban. E tekintetben a Themse sokkal ke­­vésb előnynyel bír, — s ha a terhet vállaló vagy le­rakni óhajtó hajó a Dockok valamelyikébe be nem fogadtatik, — tömérdek nehézséggel jár a rakodási munka, míg itt (Rotterdamban) mindez fönakadás nélkül tehát gyorsabban, kevésb erővel s olcsóbban eszközöltethetik. Mint sok másban,­­ a vámkezelésben is nagy ha­sonlóság létezik az angol és hollandi közt. Keres­kedés lévén mindkettőnél a közjólét főforrása — kút­feje, igen természetes, hogy itt is ott is a köztevé­kenység ez ága örökös figyelem­, gondo­s ápolásban részesül. Midőn az ember brit földre akar lépni, nem kérdik tőle: honnét jön — mit akar? — de gondo­san átmotozzák még azon úti tarisznyát is, melyet kezében tart. Útlevél nem kell — a motozásnak po­litikai szine teljességgel nincs, de az erszény iszonyúan bűnhődik, ha tilos czikk találko­zik pogyászodban. Egy ismerősöm tavai — kicsiben múlt — hogy meg nem járta. Ostendeben kell vala hajóra szállnia, s Doverben ismét szárazföldre lép­­j­nie. Csakugyan hajóra is szállt, de jóféle hava­­nai szivar készletét is magával vitte. Midőn már közel voltak a partokhoz, — nagy gond­dal kezdé szivarait öltözéke külön rejtekeibe helyez­­getni, — a mint egyszerre egy ismeretlen úr hozzá lép e szókkal: „Mielőtt ön e hajót elhagyja — a brit kormány két hivatalnoka fogja önnek útját állni, hogy kérdőre vonják — nincs-e oly czikk birtoká­ban, melyet följelentés nélkül bevinni tilos; — e hi­vatalnokok egyike én vagyok.“ A sziva­rok sorsát könnyen képzelhetni; a derék vámtiszt sok kellemetlenségtől mente meg a kissé tapaszta­latlan de különben talpig becsületes utast i­d­ő előtti észrevétele által. (Vége köv.) Tájékozás. (Fk.) Azon szerencsétlenség, mely Angliát Indiában érte, az egész mivelt világ rész­vétét felébresztő; az ottani lázadás nem­csak politikai szempontból sajnálatos, hanem annak minél gyorsabb elnyomatása a humani­tás érdekében is kívánatos. Bármi irányú is az európai sajtó e vagy ama közlönye, a fen­tebbi állításokat mindegyik feltétlenül aláírja; csak a berlini Kreuzzeitung oly szíves vagy szivtelen még ezen sajnos eseményt is arra felhasználni, hogy Palmerston iránti ellen­szenvének s kevéssé nemes kárörömének sza­bad kitörést engedjen. A nevezett lap fejtegetése — miként rende­sen — úgy ez ízben is kívülről igen csillogó; Palmerston mindenütt a forradalmat táp­lálta — igy szól — a forradalom most Pal­­merstont támadja meg; Palmerston a m­o­h­a­­medanismust bele­vonta az európai con­­certbe s a mohamedanismus most Angliát ki akarja taszítani az európai nagyhatalmak so­rából ; ez a nemes is! Meglehet, hogy Anglia ezentúl jobban át fogja látni, hogy a forrada­lom nem csak Indiában büntetésre mél­tó, és hogy a mohamedanismus nem csak Ázsiában a kereszténység ellensége! Hogy Anglia, nevezetesen pedig Palmer­ston a forradalmat pártolja, ez azon banális ál­­l­­itások közé tartozik, miket egyik ember a­­ másiknak utána mond, a nélkül, hogy ez álli-I tásnak fenekére szállna. Az angol kormányra I még nem igen tudták rábizonyítani, hogy a forradalmat egyenesen és tettleg pár­tolta volna; minő képe lenne ma Olaszország­nak, ha ezt csakugyan tenné? Hanem annyi igaz, hogy Anglia szabadelvű intézményei, melyek az egyéni szabadságnak mindenkinél s így a politikai menekülteknél is oly tág tért engednek, a forradalmak lehetségét nem ke­véssé segítették, s hogy az angol kormány vét­kes, ha vétkesnek mondható oly kormány, mely a birodalom régóta szentesített intézmé­nyeit szegvetlenül fentartja. Hogy ezen intéz­mények módosítását mindeddig nem in­dítványozta s a népképviselet ily módosításnak sem szükségét nem látja, sem annak elfo­gadására semmi b­aj­­­a­m­it nem mutat, ez nyilván tanúsítja, miszerint az angol kormány és az angol nemzet e tekintetben teljesen egy véleményen van, s hogy az egyéni szabadság eddigi határai mellett a visszaélés lehetséges ugyan, sőt elő is fordul, hogy azonban az eb­beli kár aránylag csekély azon nagy előnyökhöz képest, miket az angol nemzet al­kotmányának ezen leggyönyörűbb részéből merít. Belső szükség tehát nem létezik ama határozmányok megmásítására; kívülről az igaz, sokszor kívántak ilyesmit, hanem úgy látszik, mindeddig még nem bírtak elegendő erővel ezen kívánat érvényesítésére . Anglia részéről megfoghatónak tartjuk, ha saját in­dulatával ellenkező kívánatot mindaddig nem teljesít, míg arra kénytelennek nem látja magát. E szerint a „forradalom pártolására“ vonat­kozó s annyiszor ismételt phrasisnak tulajdon­képen semmi értelme nincs, s Anglia e téren még nem tett vagy legalább a maga szem­pontjából nem tett oly borzasztó dolgokat, hogy ezért az Isten nyila által okvetlenül meg kellene üttetnie. A­mi a mohamedanismust illeti, ez kétoldalú kifejezés, melylyel mind politi­kai mind vallási fogalmat lehet össze­kötni. A vallási mohamedanismust Anglia so­hasem pártolta, mert átalában semminemű val­lást se nem pártol, se nem üldöz ; oly ország­nak, hol a polgár háza — az angol közbe­széd szerint—az ő „kastélya,a mely min­denki által szentnek s érinthetlennek tartatik, ily ország kormányának esze ágában sem le­het, az­ emberek szivébe leszállni s azokat hatóságilag a salaktól megtisztittatni; a mit pedig Anglia otthon nem tesz, azt másutt még kevésbbé teendi; e miatta Stambulban min­dent hihetnek, a­mit tetszik vagy ha úgy tet­szik, akár semmit sem! Tehát miként mond­juk, a vallási mohamedanismussal Anglia cseppet sem gondol; a politikai mohame­danismust, az igaz, pártolja, hanem még ezt sem pozitív érdekből, hanem legfölebb azon negatív okból, mivel a mohamedanismus­nak Európábeli eltűnése által itt oly­at tá­madna, melynek miképeni betöltésére eddige­­lé — az orosz czáron és a Kreuzzeitungon kívül — tán egész Európában senki sem tud­na okos tanácsot adni. Tehát nagyon hibás állítás, ha azt mondják, Palmerston a moha­medanismust védelmezte s a mohamedanismus most ellene fordult. Fordult volna az Grerlach tábornok és a Kreuzzeitung dolgozótársai el­len is, ha a keletindiai company helyett ezen „c­o­mp­á­n­i­ár­a“ bízták volna India igazga­tását , mert elnyomott nép sohse szokta kezét csókolni azon idegennek — bárki legyen is — a ki szabadságát megsemmisíti s a büszke nyakat rabigába görbeszti. Úgy látszik maga a Kreuzzeitung is sejt ilyen érzelmet a né­pek keblében, mert czikkének egyik helyén (az indiai lázadást s az oráni pert egymás­mellé állitván), azon teljesen revolutionar fel­kiáltásra fakad : „még ennél különb dolgokat is fogunk megtudni, ha majd az eltiprott tömeg hoszuállásra fölkel!“ Tehát Francziaországra nézve is jósolja a nemesis majdani eljövetelét? Pedig III. Napó­leonra csak nem lehet ráfogni, hogy a forradal­mat pártolja! Ha az angol kormánynak India irányában elkövetett hibáit korholják, ezen igazságos, bár e perc­ben teljesen haszontalan munka el­len senkinek nem lehet kifogása, de ha az eu­rópai reactio a világ minden szerencsétlensé­gét a szegény öreg Firebrand nyakába tolja, ez mégis egy kis felvilágosítást kíván, hogy holnap száz ember, nem­ tudva, ne ismételje azon hamis nézeteket, miket ma tiz ember tudva terjeszt. Ő cs. kir. Apostoli Felsége utazása Magyarországban. (A „Budapesti Hírlap“ után.) Eger, sept. 3. Már említettük röviden a tegnapi legmagasb ebéd után Diós-Győr koronavárosba és a közvetlenül a mellett fekvő hámori vasművekbe történt kirándulást. Egy ritka természeti szépségekkel gazdag bájos, schweizi völgy közepett, mely a látogatóra annál maradandóbb benyomást tesz, mivel Miskolcz legkö­zelebbi környéke vadregényes tájékokat nem ígér,— a legmagasb menetet egy közel 200 lovasból álló edelényi és szentpéteri bandérium kisérte. A völgy szépsége még műleges fölékités által is dúsan támo­gatva volt; magában Hámorban pedig mindent elkö­vettek, hogy a Felséges Urnák meglepő lát­ványt nyújtsanak. Az igazgatói lakkal szemben egy csúcsán a császári sassal ékített óriási öntöttvas osz­lop állt, melynek talapzatán ajánlatul e szavak vol­tak olvashatók: „Ferencz József és Erzsébet Felséges fejedelmi párnak Borsod megyében örömteljes Jelenlétele emlékezetére Szentelte jobbágyi hódolattal A hálás jelenkor. I Egy hámor közepén alkalmazott s földiszitett I szökőkút több mint 40 láb magasságba löké föl a légbe ----ttKSbCM+i— A „Nemzet Napszámosaidnak TOLDALÉK­A. Tisztelt szerkesztő ur! Mint a lapok jelenték, Vas Gerebennek „A nemzet napszámosai“ czimű magyar korrajza, melyet a Pesti Napló tárczája közlött, most külön kiadásban is meg­jelent, még pedig­­ toldalékkal. E toldalékot a P. Napló tárczája nem közlő, szerző csak a külön kia­dáshoz mellékelte. A­kik a P. Naplóban a felczimzett magyar kor­­rajzt olvasták, nem igen fogják azt külön kiadásában megszerezni, és így nem is­merendik a hozzánőtt tol­dalékot. Pedig kár volna nem ismerniük. Az igazság azt kívánja, hogy a P. Napló olvasói, mint ama kor­rajz eredeti olvasói, a korrajz toldalékot is megkap­ják. Ez megilleti őket, már azon jogelvnél fogva,­­ hogy accessorium sequitur suum principale. Én tehát.

Next