Pesti Napló, 1857. szeptember (8. évfolyam, 2286-2310. szám)
1857-09-26 / 2307. szám
219-2307. 8-dik évi folyam. Szerkeszt«» szállása Ufi-oteza S-dik axám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek Csak ismert kezektől fogadtatnak el. Szerkesztési iroda: gyetem-aréna 2-dik szám, 1 ed emelet, 1857. Szombat, sept. 26. Előfizetési feltételek: iilaeló-hivatal, Egyetem utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. HirrlotnnAnvrok JjJg ,6 hasíbon petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. III. nirUcLllicky dK. Uljct külön IQpkr.Magin vita Ghas&bos petit sorSptr Vidékre, poétán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre . .... 8 frt p. p. Pesten, hárhoa hordva, Évnegyedre . . . . 8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS PESTI NAPLÓ S57. October—decemberi negyedévi folyamára. BUDAPESTEN, házhoz hordva 3 pfrt. VIDÉKEN, posta-küldéssel 4 frt. pp. A lap nagy elterjedése mellett a lapunkban a hirdetés a t. hirdetőkre nézve nagy előnynyel lévén összekötve, bátorkodunk a t. közönséget mentül gyakoribb hirdetésekre felhivni. Egy petit sor háromszori hirdetésnél 4 párral számittatik. A „PESTI NAPLÓ" kiadó hivatala. PEST, Sept. 26. Tájékozás (Fk.) „A jelen nem levők nem fognak felildoztatni“, igy hangzik a franczia félhivatalos lap egyik varázsformulája,amely által a gyam ördögét Európa szivéből kiűzni törekszik. Mi úgy hisszük, hogy a jelen nem levők már ipso facto fel vannak áldozva az által t. i., hogy nincsenek jelen s az ő érdekeiket is érintő tanácskozmányban részt nem vehetnek. A „jelen nem levők“ közt legeslegelső sorban Ausztriát találjuk. Hogyan jutott ő e helyzetbe, mindnyájan tudjuk. Ha Párisban „határozatlan“ politikát vetnek szemére, ez állításnak lehet értelme, habár nem az, mit most a Szajna mellett belefektetnek. Miután az osztrák had a Dunafejedelemségeket megszállotta, úgy látszik, eddig még nem teljesen ismeretes okokból lényeges fordulat történt a bécsi kabinet politikájában, mintha máskor rakta volna le az alapot s ismét más alkotta volna az építményt, melyet aztán ráállítottak. Miért ne szólhatnánk most nyíltan, miután a dolog úgy is messze hátunk megött fekszik ? A megszállás az elfoglalás előjátékának látszott, az előjáték nagyszerű, tán véres drámát reméltetett; a következés közönséges családi színművet mutatott fel, melyben némi viszálkodás után minden csendesen végződik. Nagy befolyással lehetett akkorában a nyugati hatalmak azon nyilatkozata, hogy semmiféle hódítás vagy hatalomtágítás nincs szándékukban. Most utólagosan csakugyan valószínű, hogy a nyűgöt nem igen ellenezhette volna, ha Ausztria a Dunafejedelemségekre nézve még erélyesebb lépést tesz, hanem akkorában a bécsi kabinet nem tudhatta, hogy azon seb, melyet ő a porta souverainitásán ejteni vonakodott, később épen franczia kéz által bár más alakban mégis fog rajta ejtetni. A Dunafejedelemségek birtokáért Ausztria tán háborút indított volna Oroszország ellen, hanem oly platonicus viszonyért, a minőt Francziaország színlelt, Bécsben nem akarták egy hosszadalmas harcz áldozatait magukra venni. A bécsi politikának Párisban legfölebb azt vethették szemére, hogy Francziaország szavainak feltétlen hitelt adott; ahelyett, hogy a priori Napóleon császár helyeslését vagy nem helyeslését vették a követendő eljárás finor mértékéül, talán jobb lett volna, teljesen önállóan fellépni s a nyugatot utólagosan a fait accompli helyeslésére kényszeríteni ?! Egyébiránt hálátlan és czél nélküli munka, azt fejtegetni, ami történhetett volna; elég az, hogy Francziaország szemfény vesztegetése az ausztriai politikát félutáni megállapodásra bírta s azon nézetnek szerzett túlsúlyt, mely az Oroszország elleni háborút már eleitől fogva s úgyszólván elvből ellenezte. Hanem Ausztria habozását Francziaország talán nem annyira scrupulosus lelkismeretességnek, mint inkább annak jeléül vette, hogy Bécsben Oroszországgal még sem akarnak végképen meghasonlani s a jövőbeni szövetkezés lehetőségét maguknak nyitva kívánják tartani. Ily tervtől leginkább Napóleon császár félhetett s igy — midőn Ausztriát egyfelől a most nagy garral felhányt „határozatlan“ eljárásra kényszerítő — maga a legrövidebb után törekedett Oroszországhoz közeledni, hogy Ausztriának ama szándékait, ha valóban léteznek, idejekorán túlszárnyalja. Ez sikerült, oly jól sikerült, a mint a franczia császár tán maga sem várta volna. Azon pereztől fogva, melyben Ausztria politikája a fejedelemségekben positiv czélját vesztette s egyedül negativ szerepre szorítkozott, a bécsi kabinetre nézve megszűnt azon lehetőség, hogy komoly és tartós szövetséget kössön más hatalmakkal, miután erre mindenekelőtt positív czél kell. — így támadt Ausztriának elszigeteltsége. Francziaország mindinkább kilépett a Dunafejedelemségek irányában valódi szándékaival, Oroszország ezekkel egyetért, Anglia pillanatnyi tehetlenségbe sülyedt legalább Európában s egyelőre azon két hatalom felé hajlik, melyek neki legtöbbet használhatnak vagy a legtöbbet árthatnak, és Poroszország politikájának ingadozó mérlegében e peretben az ausztria-ellenes indulat bírja a túlsúlyt. Ezen négy hatalom közt Franczia és Oroszország a vezető s e kettő legalább a Dunafejedelemségekre nézve határozottan tudja, mit akar, ugyanazt timit Ausztria nem akar. Ez utóbbinak e szerint most két út közt van választása : vagy az eddigi nézetek mellett állhatatosan maradván, az ellenfél terveit, melyek már most nemcsak formakérdésekre vonatkoznak, hanem a dolog lényegébe vágják a fejszét, a legvégsőig ellenezni, és (mi minden államban a legbiztosb támasz s a kültekintélynek legnagyobb biztosítéka) a népek lelkesedését választván fötámaszul — heroi Nevelést irányeszmék. III. Nem kevésbé támogatja a szülőt gyermeke nevelésében az önmegtagadás. Tagadhatatlan, hogy gyermek- és ifjúkorunkból a szülei ház és azon korból, melylyel érintkeztünk, szállottak reánk olyan szokások, melyeket, ha magunkban szigorú bírálat alá vetünk, magunk is olyanoknak fogunk találni, melyeket sem másban sem kivált gyermekeinkben nem örömest látunk. Ilyenek többek között az élvezetnek elszámlálatlan sokféle, ilyenek az úgynevezett indolentia ezer nemei. Sokszor az efélék annyira második természetévé válnak az embernek, hogy tőlök megválni lehetetlenségnek tartja. Igen ám! de ezt a szülőnek magával elhitetni nem szabad, neki gyermekei az elsők, maga azután van, neki családi boldog életéért s ebben a haza felvirágzásáért kell élnie s épen ezért neki meg kell önmagát tagadni, le kell mondani minden bal és káros szokásról, ha az mindjárt élvezete volna is, gyermeke, családja és hazája javáért, neki ezekért mindent nélkülözni, sőt ha kell ezekért nemcsak önmagát megtagadni szükség, ő ezekért életét is feláldozni köteles. Ő neki élő erkölcsi példányképpé kell magát alakítnia, bármily nehezére essék; mert ha ezt nem cselekszi, miként kívánhatja, hogy gyermekei mások legyenek, mint amilyen példát ő maga mutatott nekik. Látni való csak ezen rövidke vonásból is, mily fontos a szülő életében gyermeke nevelése körül: a meggondoltság és önmegtagadás; látni való, hogy e két fő szempont körül forog a gyermekek helyes nevelése, vagy ezek elmulasztása esetében, a gyermekek örök kárhozatra vetése. Ezekhez járul még a szigorú kitartás és következetesség, melyek nélkül ama két feltétel holt betű. Ha már a szülő magát ilyen értelemben nevelővé képezte, ha ezen maga elébe tűzött pályán tántoríthatatlanul halad, lehetetlen, hogy ha bármilyen roszhajlamok legyenek is gyermekében, azon czélt, miszerint gyermekében az erkölcsi egyént tökéletesen kiképezze, el ne érje. Eléri minden bizonynyal, mint ezt elérték sokan, kik ezen után halad- tak; megvető a tökéletes és biztos alapot, mer Ilyen nemcsak családi boldogságát, nemcsak gyermeke, hanem a haza szebb jövőjét is felépítendi. De itt még nem állapodhatik meg, mert ámbár a nevelésnek a jó erkölcs a biztos alapja, az erkölcsi helyes nevelés magában mégsem elég az ember szellemi erői kifejtésére ahhoz, hogy az emberi szellem az élet s végre a nemzeti élet alaptőkéjévé válhassék, a gyermek szellemére az erkölcsi hatásnál, még egyébféle hatás is kívántatik, és ez a lelki tehetségek arányos kifejtése. Valamint pedig a gyermek erkölcsi élete kifejtésére megkívántató tulajdonokat mint : meggondoltság, önmegtagadás, kitartás és következetesség, tanulnia, mindenekfelett megszoknia kell a szülőnek; épen úgy kell a szülőnek tanulni azon művészettel párosult tudományt is, mely szerint gyermekei lelki tehetségeit arányosan fejtegesse ki. A szülő ezen munkája csaknem ott kezdődik, hol az erkölcsi nevelés, a bölcsőnél, és valamint az erkölcsi nevelés a jó példaadás és szoktatásban áll, úgy nem áll másban a lelki tehetségek arányos kifejtése sem. Amint a gyermek eszmélni kezd, észre veszi, hogy körülte emberek és egyéb természeti tárgyak vannak, lelkitehetsége első nyilatkozványa, az érzés csakhamar átmegy a figyelmezés és ismerni akarásba, s ha a szülő a lelkitehetségek ezen nyilatkozványait öntudatosan tudja, gyermeke lelki tehetséges kifejtésében szinte öntudatosan járhat el, kifejtheti gyermeke ismerőtehetségét, fokozatosan figyelmeztetvén azt szorgalmasan eleinte csupán a tárgyakra, azontúl a tárgyak részeire, mely munkálkodása által észrevétlenül fejtegeti gyermekében az értelmet. Mihelyt pedig a gyermek értelemmel kezd valamely elébe került tárgyon vizsgálódni, mihelyt okoskodó kérdezősködései utján tárgyakat és részeket különböztet és egybehasonlít, már ié is, s ha még ezekhez a szülő arra is törekszik, hogy a látott és hallott dolgokat olykor mulatságból vele képzelteti, elbeszélteti, tehát képzelő és emlékező erejét ilyen móddal fejtegeti; már akkor eszes gyermeket képezett. Ha a szülő ezen czélját biztosan akarja elérni, épen nem szükséges ezen tervet olyan formán, mintha leczkéket akarna gyermekének adni, órára venni, sőt ellenkezőleg legnagyobb fogása, mondhatni művészete abban fog állani, ha mindezeket úgy intézi el, miszerint a gyermek, hogy ez a munka az ő tanítására van szánva, észre se vegye. Vezérelheti a szülő gyermekét ilyen módon játékai és saját munkái közben, hiszen a gyermekek munkáinkban alkalmatlanságunkig körültünk szeretnek forgolódni, sőt tevésvágyakkal gyakran akadályoznak is bennünket. — Ezen alkalmakat kell, még ha mulasztanánk is valamit dolgainkban, minél gyakrabban az ő lelki tehetségeik arányos fejtegetésére felhasználni, ezen alkalmakkor kell őket a munkára reá szoktatni, még játékaikat is, miket ők maguk *) A „Patrie“ második czikkében. L. „P. N.“ sept. 23. számát. „Francziaország.“ Szerk. HYPERION. IRTA LONGFELLOW. I. KÖNYV. (Folytatás. *) Ötödik fejezet. Jean Paul, az egyetlen. Ilyen beszélgetések közt telt el az ebéd ideje. Ezután Flemming a székesegyházba ment, Vecsernyére harangoztak. Egy kék egyenruhás, pofoncsapott kalapos bíborvörös bugyogójú inas vezetgette őt nagy kevélyen mint egy kakas, a boltozatok alatt. E fontos ember átvezette Flemminget az egyházon, megmutogatta neki a chorust, nehéz metszete tölgyfaszékeivel , a barna kőbe metszett szép alakokat a püspökök sírboltja felett. Aztán egy mellékajtón a szent Willigis ódon kolostorcsarnoka alá vezette. Az alacsony góth éveken át tolult be a napsugár azon sírkövekre, melyek alakjai és feliratai több nemzedék nyomdokain át, csaknem egészen elmosódtak. Itt van Frauenlob troubadour sírja. Képe, a falban ki van vágva, szép élesen jelzett vonások! Alatta egy dombormű áll, mely a költő temetését ábrázolja. Nők vitték a sírba, kiket mig élt, magasztalt, s innen van Frauenlob neve. — Ez tehát, mondá Flemming, nem Knochenlob, de meiszen Frauenlob Henrik sírja, ki egy kevéssé érzékies, egy kevéssé szerelmes dalokat irt. De hol ?) Lásd P. N. 217-dik számát, nyugszanak vágytársa és ellenfelének, az édes dal- nők Regenbogen Bertalan hamvai ? ! Csakúgy odavetve mondta ezt, de a kalauz hozzáintézettnek tartotta a kérdést és válaszolt : — Nem tudom. Nem ehez az egyházhoz tartozik... Jóformán éjszaka volt, midőn Flemming a mannheimi kaput elérte, és a hoszti főutczán oly csendesen haladt át, hogy úgy tetszett neki, mintha vége se lenne. Az út mindkét oldalán a boltok ki voltak világítva, s itt ott az ablakoknál egy egy arczot, s a lámpafényben jövő menő alakokat szemlélt, melyek egy pillanatra láthatók lettek s aztán a homályban tűntek el. Különös gondolatok foglalkodtaták elméjét, mint átalában az utazónak gondolatai, ki először lép egy idegen városba. Ez a kis világ századokkal előbb fenállott, mielőtt ő ide jött volna, és még századokig fog fenállani, miután az utas távozott is. Azon ezer meg ezerek közül, kik e várost lakták, ő talán nem ismert senkit, és viszont, mit tudtak azok az utazókról, vagy mit törődtek miatta, ki a szűk postakocsiban, attól fáradtan s az esti széltől átfázva , az utczakövezeten csendesen haladt. Valósággal ez a világ nálunk nélkül is fenállhat, csakhogy ezt mi nem akarjuk elhinni. Ha a postakocsi halottas kocsi leendett, ez a heidelbergi emberekre nézve egészen egyforma lett volna — de nem Flemming Pálra nézve. A város másik oldalán azonban a vár és Károlykapu közelében, egy melegen érző szív várt elfogadására ; barátja Hohenfels báró szive, kinél kellett volna a telet Heidelbergában töltenie. Alig állapodott meg a kocsi a vasrács előtt s futt a postakocsis sípjába, hogy egy utazó megérkezését jelentse, milden a báró, szolgáival együtt előjött, s néhány pillanat múlva, az egymástól sokáig elvált barátok egymás karjaiba omoltak, s Flemming mindenik orczájára és ajkára egy egy csókot kapott, a barátság záloga és pecsétéül. Sokáig tartották egymás kezét megfogva s néztek egymás szemébe és mindenik betüszerint és ábrázolatilag látta maga magát; betüszerint,a mennyiben a szemekben képök tükröződött, és ábrázolatilag, amennyiben mindenik elképzelte, mit gondolt a másik róla több év lefolyása után. Az este és estély, barátságos kérdezősködések és reménykedések közt telt el; szóltak egyébről is, mint a nyúlpecsenye és jánoshegyiről s késő éjfélig fenmaradtak, azon gondolatok, érzések és örömökkel foglalkozva, melyek fiatal emberek szivét betöltik , kik már élveztek, szenvedtek, reményltek és csalódtak. (Folytatjuk.) —««*H— TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Észrevétel a „Magyarok Életrajzai" I. füzetére az Andrásy és Apor család eredetét illetőleg. (Vége.) A mi Kerékgyártó előtt feltűnő, és különösnek tetsző azon körülményt illeti, hogy Katona Hist. critic. VI. köt. élőbeszédében az Andrásy család eredetét tárgyalván, Andorást, s az ő említett bajnoki tettét és Erdély kormányzójává neveztetését felhozza; és mégis Hist. critic. I. köt. 50 és követk. lap, hol sz. István koronázási ünnepét tárgyalja, Andorást nem említi: ezt vagy annak lehet tulajdonítani, hogy azon írókban, kiket Katona ezen ünnepély leírásában kútforrásokul használt, nem lévén Andorás megemlítve, ő sem akart itt olyasmit felhozni, mi az általa használt írókban nem foglaltatik ; vagy pedig onnét lehet magyarázni, hogy talán az Andrásy család eredetére vonatkozó ezen adat csak későbben jutott Katonának tudomására, és vonta figyelmét magára, és midőn említett munkája I. kötetét írta, akkor még ezen adatot vagy nem ismerte, vagy figyelemre méltónak nem ítélte, a mi a legolvasottabb és legtudósabb íróval is megtörténhetik, s mégis történik. Egyébiránt hasonló eljárásra több írónál akadhatni: igy p. o. Fasching Ferencz „Nova Dacia“ czimű munkája V. részének élőbeszédében a Kornis nemzetség eredetét és történetét tárgyalván, magasztalja Kornis Boldizsárt, ki Bátory Gábor kicsapongásai s erőszakoskodásai ellen a jogot és igazságot, az elnyomott ártatlanságot és megsértett becsületet oly elszántsággal védelmezte és megrója Bátory Gábort, ki e jeles hazafit a jog és igazság védelmeért kivégeztette; és mégis az emlitett iró nevezett munkája V. részének 1-je és követk. lapjain, hol e fejedelem országlását és tetteit írja le, Kornis Boldizsárnak igazságtalan kivégeztetését egy szóval sem említi. Van még egy pont, mit fölebb kell vala felhozni, de még itt is meg lehet említeni. T. I. Gyöngyösi és Bartholomaeides előadása szerint Andorásnak fiai voltak : Józsa, ki III. Henrik császár elleni, Vida, ki Béla herczeg pártján Endre király elleni harczban esett el, és László, ki atyja tisztségében maradott, a ettől származott az Andrásy nemzetség, a mint ezt Kerékgyártó is felhozza. Már a székely krónikában Andorásnak Józsa és Vida nevű fiai is említetnek, még pedig mint szerepelő személyek , csak Lászlóról nincs emlékezet. Ugyanis a krónika előadása szerint, midőn a pogány bessenyők sz. István halála után a Gyimes főidén túl cus erőmegfeszitéssel, — minden paczálás nélkül, politikájának diadalt kivívni; ~ vagy pedig, ha a körülmények ily vállalatnak nem kedveznek, s a béke minden áron, fen akar tartatni, az ellenkező nézetek kibékítésére — szükség esetén új tényezők igénybe vételével is — kezet nyújtani , s Orosz- és Francziaország felé közeledvén, az európai concertbe ismét belépni. Ezen utak melyike fog választatni ? erre talán már a legközelebbi napok meghozandják a választ.