Pesti Napló, 1857. december (8. évfolyam, 2363-2386. szám)
1857-12-01 / 2363. szám
275—2363. 8-dik évf folyam. Szerkesztő szállása : Urintesa 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Pérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhiva tal: Egyetem-ntera, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körütti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Kedd, dec. 1. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. reiten, nasnoi norava, Évnegyedre . . . . 8 frt p. p. Félévre...................6 frt p. p. TT* j j / | j** * petife sor n romsimn mradioBuei * p. sr. u©mraeimenyeK Q-Ija. -lyggdij hingn lOpkr.Mag&n vita Shaa&bos petit apr5pkr Szerkesztési iroda: Egyetem-utcsa 2-dik szám, 1-ső emelet, PEST, dec. 1. A „Pesti Napló“ 1. olvasóihoz. Néhány nap múlva betelik az év, melyre szerkesztőül megerősítettem. A szerkesztést ismét báró Kemény Zsigmond veszi át. Csak a szerkesztéstől s nem egyszersmind a laptól is válók el. A magyar journalistika jelen körülményei között kettős kötelesség a rokonerök csatlakozása, a csoportosulás oly ügy körül, mely a hazafiak támogatására érdemes. Ezért csekély tehetségem ezentúl is azon lapnak lesz szentelve, mely hü közlönye volt a haza érdekeinek s mely ezentúl is az marad. — Pesten, nov. 30. 1857. POMPÉRY JÁNOS. A „Pesti Napló“ szerkesztését, melyet a lefolyt évben annyi hazafiúi tapintattal és szorgalommal vitt jelen szerkesztője, a folyó évi december 10-dikén újra átveszem. Nem látom szükségesnek ez alkalommal hoszszasabban fejtegetni az okokat, melyek arra birtak, hogy irodalmi működésem nyugalmasabb köréből kilépve, ismét egy nagy politikai napilap élére álljak. Meghoztam az áldozatot, mert hittem és hiszem, hogy azt a jelen körülmények közt hazám és nemzetem több, lényeges, név szerint becsületbeli érdekei kívánják meg. Legalább egy független nagy napilapot meg kell a nemzetnek tartanunk, hacsak a respectusnak azon mértékét, melyet annyi hazafias lelkesedés és küzdés vívott ki a múltban, jövendőre könnyelműen — mert a megmentésnek még csak kísérlete nélkül is — kockáztatni nem akarjuk. Osztozik-e a nemzet e meggyőződésemben? Erre a jövő félévben tapasztalandó erkölcsi és anyagi támogatás fogja meghozni a választ. Szerkesztői törekvésem oda lesz irányozva, hogy a nemzettest külön osztályait az egymás iránti kölcsönös tiszteletben megerősítsem s részemről is hozzájáruljak azon egységes hazafias szellem megszilárdításához, mely nélkül a nemzet testületi lételét elveszti s merő numericus sokasággá törpül. Jó és korszerű-e ez irány? — Ám legyen bármilyen a válasz, melyet a magyar közönség e kérdésre ad, sohasem fogom megbánni, hogy azt szóba hoztam, s magamat szószólói sorában egyik igénytelen bajnokául , még anyagi áldozatok valószínűsége mellett is bemutattam. FÁY ANDRÁS 50 éves írói pályájának emlékünnepe. F. évi nov. 29-kén tartó munkában, érdemekben megőszült veterán írónk Fáy András ötven éves irói pályája emlékünnepét. — Épen ötven éve, hogy első, fiatalkori munkái „Bokréta“ czím alatt megjelentek. Ez ünnepély is, mint egész pályája, hű volt szép jelleméhez. Minden zajütés nélkül ment az véghez,— csak hozzá legközelebb álló tisztelői és barátai vettek részt benne — a díszes hölgykoszorún kívül. Nem irodalmi banquette, hanem inkább bizalmas családi névünnep gyűrte hozzá néhány érdemdús férfiút, írót, és egy-két művészt. A pohárköszöntések, az üdvözlő vers és szavalatok nem maradtak ki; de mi a jó kedv, a kedély, barátság és hazafias tisztelet e rögtönzéseit se nem tudnék, se nem akarjuk e helyen leírni. Mi csak tartozásunkat teljesítjük, midőn a nagy közönséget ez ünnepélyre figyelmeztetjük s egyszersmind a közönség nevében nyilvánítjuk, hogy a haza nem felejtkezett meg az azon férfiúra vonatkozó legcsekélyebb érdemről sem, kinek neve a politika, társadalom s főleg az irodalom terén egy egész generáció előtt oly ismert és annyira szeretett név volt! Mindenki ismeri, már oly számos életrajzaiból érdemeit, szép jellemét, fáradhatlan munkásságát — s van-e valaki e hazában, kinek a Fáy András művei számos derült órát, sőt napokat ne szerzettek volna ? A hazai takarékpénztárak első alapítója, az egy-kori követ, a nevelésügyi, politikai s társadalmi író, a „Bélteki ház“ és magyar mesék szerzője, sokkal ismeretesebb, semhogy itt egy életrajzban kellene ismételnünk, amit úgy szólva mindenki tud. Azonban Fáy András első fellépése irodalmunkban oly rég volt, hogy kevesen lesznek, kik azt ismerik. A „Bokréta“ valódi irodalmi ritkasággá vált, s még a helybeli nagyobb könyvtáraknak sem mindenikében található fel.Méltóbban alig ülhetnek meg tehát részünkről e félszázados ünnepet, mint ha az 1807 ben huszonegy éves jelesünk első irodalmi kísérletéről legalább néhány szóval megemlékezünk. Biztosítjuk az ünnep szeretve tisztelt hősét, hogy közönségünk e hiányos ismertetést örömmel és részvéttel fogja venni. A „Bokréta“, mint már említik, 1807-ben jelent meg. Igaz, hat évvel később, mint Kisfaludy Sándor „Kesergő szerelmeinek első része, mely oly nagy hatást tett, — 11 évvel később mint Csokonai föllépte és két évvel ennek halála után. Kazinczy ez időtájban fejtette ki legnagyobb munkásságát, ha ugyan a fáradhatatlan bajnoknak életében a munkásságra nézve egyik kört a másik fölé helyezhetjük. De Berzsenyi a „Bokréta“ megjelenése után csak egy évvel lett ismeretessé az akkori irodalmi legbizalmasabb körben. Kisfaludy Károly még csak a táborban bajtársai előtt volt ismeretes, Kölcsey csak 1808-ban lépett ki a nyilvánosság elé. Egykorúak pedig a „Bokrétá“val Kisfaludy Sándor legszebb művei : 1807-ben jelentek meg Budán a „Boldog szerelem“ és „Regék az előidőkből.“ Az akkor 7 éves Vörösmartyt édes atyja csak az ABC-re tanítgatá — a 3 éves Bajza csak beszélni tanult. A „Bokréta“ iránt nyelv és forma tekintetében nem lehetünk tehát követelők. Azonban már az első füzetke is eléggé tanúskodik szerzője szellemi irányáról. Egy részét versek foglalják el: „Szerencsétlen szerelem“, „Szerencsés szerelem“ és „Megvetett szerelem“ czím alatt. Ezenkívül vegyes költemények. Legszebbek a „Szerencsés szerelem“ rovatba tartozók, melyeket az ellentétek és epigrammái kimenetel jellemeznek. Általán az elmélkedés a túlnyomó elem költeményeiben, melyek philosopháló hajlamot árulnak el. E tulajdonai már magukban önkényt vezettek et a mese-irásra.Már e füzetben számos meséit találjuk fel: mindjárt kezdetben feltalálta a formát, melyen eszméi legtermészetesebben nyilatkozhatnak. — E füzet átforgatásával önkénytelenül jut eszünkbe, menyire másként léptek fel régebbi íróink, mint a mostaniak. Akkori ismertebb íróink többnyire kész tudományos képzettséggel léptek az irói térre, s habár némelyek tán kicsinylően, néznek az akkori irodalmi kísérletekre, — annyi bizonyos, hogy az írói dicsőség nem volt oly olcsó, mint a mi időnkben, midőn számos szépirodalmi lapokban oly könynyen lehet jót-roszat a közönség elé juttatni. A „Bokréta“ fiatal írója igen nagy és valódi szerénységgel állt ki az irodalmi pályára. Művei úgymond a szerző „némely környülállásnak, humorának és tanulásbéli foglalatosságától ellopott óráinak szüleményei. Szerencsések, ha megszenvedtetsek.“ Mily elismeréssel szól Kazinczyról, kinek munkája ajánlva van! — Érdekesnek tartjuk ajánlatát egész terjedelmében ide igtatni. „Kazinczy Ferenczhel. „Quod spiro et placeo, si placeo tuum est. „Nem akarom ezt a kis mottót hosszasan magyarázgatni; mind azért, hogy annak a szemérmetességednek, a mely önnön érdemeidet rejtve tartja előtted, kedvezzek, mind pedig hogy csekélységemmel meg ne sértselek. Azt, hogy nevedet esméretlen létemre, ismeretes nagy lelkedbe való bizodalomból, munkám eleibe mertem tenni, nem azért cselekedtem, hogy vele, mint palásttal fedezgessem csekélységét s Égige legyen a gúnyolók ellen, hanem hogy az eddig bennem mindig alkalmatosságra vágyódott háladatos indulatot kiadhassam. Mert hogy anyai nyelvemben bele szerettem, hogy indulataimat rajta nemesíthettem, s hogy végre rajta írtam — azt csak a szép Magyar Kazintzinak köszönhetem ! így megesmervén indulatomat, reményem megengedsz s szeretni fogsz!“ Nem csudálatos-e azon erkölcsi hatalom, mely Kazinczyban az akkori idők minden kezdőjét, törekvő emberét maga, mint központ felé vonzotta! s mily örömest ismerték el őt mesterökül! Hasonló elismeréssel volt a fiatal F. Á. (a Bokréta előtt csak e kezdő betűk állanak) Sz. P.-hoz (Szemere Pál) „Mindig te voltál úgymond fő unszolóm arra, hogy comicumot írjak. Akár tetszenek tehát neked mesécskéim akár nem, magadnak köszönd.“— Fáy a „Bokrétá“ban közzé tett meséivel új utat tört irodalmunkban. S méltán mondja a hozzájok írt kis élőbeszédben : „A literatura ezen nemében, nemzetem közt nem volt kit kövessek.“ E mesék nagy részben ismeretesek. E mesék közt találunk egy verses epigrammot Lavotára: Bachus maga torkát adta L**ának Apolló ujjait lantoló húrjának. Amaz őt magát, ha van mivel kövségbe, Ezek hallgatóit hozzák részegségbe. A kötetnek végén két fordítást találunk Wieland és Lafontaine után. (Sympathiák és „Hárfa sziget“) A tartalom ismertetése nem lévén czélunk, még csak egy kis mutatványt közlünk. Ez az első mese e gyűjteményben. Czime : „A híradás.“ „Régenten, tán meg sincs ez a krónikában, Egy nagy indus király széles országába’, Nem jővén még be az írás mestersége Sokat törte fejét azon ő Felsége : Hogy mivel nem járt sem „Hírmondó“ sem „Kurir“, És igy nem mehetett szerveszélylyel a hir, Tehát, ha valamit akarna tudtára adni a népének, hogy mehetne arra, Az előfizetési fölhívás néhány nap alatt meg fog jelenni. Addig is meg kell jegyeznem, hogy e lapok jelen szerkesztője ezentúl is egyik főmunkatársa marad a Pesti Naplónak. Kelt Pesten, november 30-kán 1857. KEMÉNY ZSIGMOND. Tájékozás. (Fk.) Az 1854-ki restauratió alkalmával Victor Emanuel király azt kérdé : mit kelljen most tenni?— „Hét souért, felelt egy régi legitimista miniszter, a legpompásabb rendet helyre lehet állítani; vegyen felséged egy régi államkalendáriumot a kilenczvenes évekből s állítson helyre mindent úgy, a mint akkorában volt!“ — Ezen bölcs tanácsot a király nagy lelkiismeretesen és betűszerint követte is, s e műtét oly fényes sikert eredményezett, hogy Platón huszonöt évvel ezelőtt Szardiniát teljes joggal a despotismus és elbutulás székhelyének mondható. Themistoclest Miltiades dicsősége nem engedte aludni; Piemont későbbi uralkodóinak elődjeik szégyene nem engedett nyugalmat s most annyira vagyunk, miszerint Szardíniának már nem a hátramaradást, hanem a nagyon is messzire haladást vetik szemére. E miatt veszett össze Ausztriával s az ettől függő kis herczegekkel, e miatt a pápával s Nápolylyal... Les extrémes ses touchent! Két hét múlva ismét egy szardiniai parlamentet látandunk egybelépni, a választások befejeztettek s az újonnan csoportosult pártok tusája nem sokára meginduland. Ezen új csoportosulás némi tekintetben önkénytelenül emlékeztet arra, ami most Belgiumban történik. A legszélső jobboldal itt is ott is kisebbséget fog képezni, de oly tekintélyes kisebbséget, hogy a többség kemény viadalokra készülhet; a minisztérium itt is ott is a baloldal felé hajlik s az ellenzék azok részén lesz keresendő, kik magukat par excellence conservativeknek szeretik nevezni. A különbség csak az, hogy a piemonti constitutionalismus még nagyon fiatal s még nem verhetett oly mély gyökeret, mint Belgiumban s épen ezen körülmény az, mely a minisztérium és a baloldal közti egyesülést leginkább segítette. Belgiumban egyedül „alkotmányosok“ találtatnak, kik egyéb kérdések szempontjából számtalan pártárnyalatot képviselnek, de mindnyájan az alkotmány szentségét s érinthetlenségét vallják. Piemontban az alkotmány maga még nincs minden kérdésen kívül helyezve, ott alkotmányos és alkotmányellenes párt létezik s ez utóbbinak leküzdésére történt azon coalitio, mely a legközelebbi szárd kamrában nyilvánosságra fog lépni. Midőn a múlt ülésszak vége felé járt, Cavour helyzete igen válságos volt; a baloldal a miniszterelnök őszinte alkotmányos indulatában kétkedett; a szélső jobboldal pedig — ellenkezővel vádolván a minisztériumot — azt kívánta Cavourtól, hogy Ratazzi belügy- és Lanza oktatásügyi miniszter feláldozásával a liberális párttal végképen szakítson s egyenesen azok karjába dőljön, kik a nevezett két miniszternek soha sem tudják megbocsátani azon állást, melyet azok a vallási kérdésben elfoglaltak, kik azonban Cavour grófot szívesen fogadták volna, ha bűnbánó lélekkel és bűntársainak cserben hagyásával hozzájuk áttér. Cavournak választania kellett, ha ajtó és sarok közé szorulni nem akart s ő választott, de nem úgy, miként a jobboldal kívánta, hanem két minisztertársát maga mellett megtartván, a baloldallal szövetkezett s mint mondják, Depretis, a szélső baloldal tagja, mindjárt az első ülések egyikében, pártjának a kormánynyali szövetkezését ki fogja jelenteni. Cavour gróf kísérlete igen merész, ezt nem tagadhatni, mert Szardinia helyzete kifelé igen kényes; azon minisztérium pedig, mely a baloldalra támaszkodik, kénytelen leend külpolitikáját is e párt kivonataihoz alkalmazni s ez nem mindig fog történhetni, a nélkül, hogy egyik vagy másik szomszédállam érzékenysége kellemetlenül ne érintetnék. Hanem valamint Belgiumban az alkotmányosság azon pont, mely minden párt előtt egyaránt szent és sérthetlen, úgy Piemontban is van oly tér, melyen az ellenséges felek találkoznak s ez a nemzetiség. Innen magyarázható, hogy mind a kormány mind a pártok azon vannak, hogy Szardinia és az olasz kormányok közt szívélyesebb viszonyt hozzanak létre. Nápoly felé már történt némi közeledés és miként mondjuk az orosz diplomatia e téren nagyon is tevékeny; Rómában pedig mind az orosz mind a franczia követ hasonló érdekben működik s miként állítják, meglepő sikerrel. Hogy a kibékülés formája egyik félre nézve se legyen sebző, alkalmasint az új parliament szélső jobboldala fog eszközül használtatni, hogy legelső alkalommal mind a két fél méltóságával megférő concordatum megkötését indítványozza. Váljon őszinte békeszeretetből történnek-e mindezen kiengesztelődési törekvések vagy pedig azért, hogy aztán annál erélyesebben lehessen „front“-ot csinálni a netalán még fenmaradó ellenségek ellen?! A fogyasztási adók. V. (Czukoripar adó.) Kék. A fogyasztási adók közt egy sincs, melynél oly különböző, egymással homlokegyenest összeütköző érdekek kerülnének szőnyegre, mint a czukorra vetett adónál. A külföldi czukorlisztet finomító és a belföldi termelényekből czukrot gyártó iparosok a czukoradóra nézve teljes ellentétben vannak egymással; a gyarmati czukorra és külföldi czukorlisztre szabott határvámnak minden emelése vagy lejebb szállítása, úgy mint a belföldi anyagból készült czukorra vetett fogyasztási adónak minden növesztése vagy csökkentése majd örömhangokat csal ki, s munkaösztönt nyújt, majd lehangultságot és munkatespedést idéz elő, amint ez által az egyik vagy másik tábornak érdekei közelebb érintetnek A kormány, mely a külföldi czukorliszt után járó vámbeli jövedelmében a belföldi czukorgyártás által megszoríttatik, hajlandóbb a finomítók érdekeit istápolni s magasabb adó által kipótolni ama veszteséget, mely az állambeli közpénztárra a belhoni czukornak növekedő fogyasztásából szükségképen háramlik. De a belföldi anyagból termelt czukornak megadóztatása még más érdekeket is, jelesen és kiválólag a mezőgazdaságiakat éri, mert a czukortermelés némileg közvetlen eredménye a mezei iparnak, a répatermesztés biztos jövedelmet nyújt a földmivelőnek, a földet más gabnanemek előállítására képessé teszi, és baromtenyésztési tekintetből is nagy fontossággal bír, úgy hogy a czukoradó nemcsak magát az iparüzletet, hanem a földipart is érezhetőleg sújtja. Földmivelői országban pedig, milyen a szó legszorosabb értelmében hazánk is, a mezőgazdasági érdekek a közfigyelmet túlnyomólag veszik igénybe és mind a műipar mind a kereskedelmi forgalom érdekei felett elsőbbséget s különös tekintetbevételt érdemelnek. Akik a czukorfinomítók és az azokéval csaknem azonos közigazgatási érdekeket szem előtt tartva a czukoradónak a határvám arányához mért emelését javallják, rendesen Francziaországra utalnak, hol daczára annak, hogy a répaczukorra vetett adó a külhoni czukortól járó vámösszlettel teljesen kiegyenlíttetett, ezen iparág nemcsak hogy el nem satnyult, hogy inkább új virágzásnak indul; de elnézve attól, miszerint ezen állítólagos virágzás igenis kétségbe vonható, a répatermelésre Francziaországban földei nagyobb eldarabolásánál, olcsóbb napbérek nagyobb pénzbőségénél fogva egészen más előzmények léteznek mint nálunk. Még nagy kérdés, várjon a franczia kormány nyerte az adó emelése által akár finansz szempontból, akár népgazdászati tekintetből; statistikai adatok legalább az ellenkezőt tanúsítják: így az 1852/3- dik évi czukortermelés 347/10 millióm frankot, az 18521-ki 30yl, és az 1852/5-ik évi éven csak 278/10 millióm frankot jövedelmezett a franczia állampénztárnak. A 329 gyár közöl, mely 1851-ben fenállott, 1854-ben csak még 208 volt tettleges működésben és a gyártott czukormennyiség 73 millióm kilogramról 44 milliómmá, tehát csaknem felényire olvadt le, és csak legújabban, miután a gyarmati czukornak törvényengedte kedvezmények lassankint megszűnnek, és újabb rendeletek folytán a határvámnak fokonkénti növekedése szakonként kezd beállani, a répaczukorgyártás különös fejlődésnek indul, a termelt mennyiség 1856-ban már 98 mill. kilogramra rúgván , sőt a folyó évnek első felében