Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)

1858-01-14 / 2396. szám

lyek idővel a legndvösb hatást fogják hazai gazdászatunk gyarapítására gyakorolni. A földmivelés emelésére c­éloznak továbbá a hazánkban létező többrendű víz és folyam­szabályozási társulatok, melyek feladata a fo­lyammedrek szabályozása által egyrészt a fo­lyam hajózhatását előmozdítani, másrészt pe­dig az ártereket minél csekélyebb kiterjedés­re szorítani. Ezen egyletek között első he­lyen áll annak a tiszaszabályozási társulatok, melyek Széchényi buzdításaira alakulván idő­vel egy kis országot hódítandnak, ilyenek a Berettyó, Körös, Sárvíz, Balaton stb. szabá­lyozási egyletek, melyek által szinte sok ezerre menő hold posványság termőfölddé fog átalakíttatni. Ezen vízszabályozási egyletek haszna kétségen felül áll, azonban egy körülményre nem fordíttatik egy igénytelen véleményünk szerint elég figyelem s ez az árterek s mocsá­rok kiszárításával járó megfogyatkozása a vízgőznek, mely a nyári harmatok és esők szülőit képezik.­­ A mocsárok, posványok, megannyi reservoirjai a víznek, melyekből az esőképző­ gőzök felszállanak, ha tehát az ár­terek nagy kiterjedésben kiszárittatnak a­nél­kül, hogy a gőzképzésre más czélszerű esz­közök által gondoskodtatnék, nem ok nélkül lehet tartani attól, hogy a csökkent gőzkép­­zés folytán a növényi s állati életre oly ve­szélyesen ható szárazság gyakoriabb csapássá ne váljanak. E részben azonban csak a társu­latok országos szempontbóli szabályozása ál­tal lehetene segíteni s arról gondoskodni, hogy a réven ne veszítsük a mit a vámon nagy nehezen meggazdálkodtunk. Dr. HEGEDŰS: A moldvai kisbirtokosok bizottmányának javaslata a moldvai ad-hoc díván tisztelt gyülekezetéhez. (Folytatás.) „A dolgok ezen állása következtében több még meg­maradt rezes jószág egészen tönkre tétetett, más he­lyeken pedig csak a falu tűzhelye hagyatott meg a rezeseknek, úgy hogy minden felöl szorongatva, az utaktól, az ivóvíztől, a marhaitató helyektől eltiltatva sokan a szerencsétlen rezesek közöl kénytelenültek odahagyni az ősi tűzhelyeket is és szétszóródni a vi­lágon vagy magukat szomszédaiknak (megyés) alá­vetni jobbágyi tartozásokat teljesítők és csak ily mó­don tehettek szert békére; sok más rezes Viszont egész tulajdoniságából csak az okleveleket és bizo­nyítékokat bírja még keze között mint égbekiáltó ta­núságot ; hogy a föld, melyet ma munka s izzadság­gal vásárol meg, egykor ősei által azok vére árán sze­reztetett meg, megvédvén azt idegen megtámadók el­len ; —■ azon földet az utódok a bel megtámadók el­len nem tudták megoltalmazni. „Láthatók két­ személy között folyt perek, a hatá­rozatok azonban úgy hajtottak végre, hogy harmadik sőt negyedik személytől vétettek el a birtokok, me­lyek ellen semmi felszólalások nem történtek, sem a személyek bíróság elé nem voltak idézve az egész per folyama alatt; az efféle igazságtalanságok elleni óvások eredménye sokszor egy egy fejedelem meg­erősítette igazságügy osztályi vagy legfölebb fejedelmi diváni határozat volt, és ezen határozatok által nem l­­étetett más, mint a jogtalanság megerősítetett mond­ván, hogy a foganatba vétel formaszerű, és ily mó­don azok birtoka, kik bíróság elé nem vonattak, sem kihallgatva sem elmarasztalva legalább igazságtala­nul az illető törvényszékektől nem voltak, elveszve marad. „A dolgok ily állása, mely az utolsó vég­letet érte el, s melynek eredményei a rezesekre nézve drámasort alkotnak, s másutt mindenütt bün­tető következményeket vontak volna maguk után, nálunk nem volt egyéb, mint a jajveszékelés, sze­génység , könyek és az összes törvényszék elé hi­vatkozásnak hosszú sora , mert a földön nem volt már igazság. Tizennégy évi igazságtalankodás után engedvén a nép igéjének, melynek egyszer az Isten igéjének kellett lennie,­ sokan azok közöl, kik hivatásuknál fogva tapodták a törvényeket, sokan azok közöl, kik nyertek hasonló törvénytapodásokból, szövetkeztek a kifosztottak és zsarnoklottakkal; óvást tettek 1848- ban a visszaélés ellen, követelték a szabályzat szent megőrzését. Ezen követelésben valóban nagy ellen­mondás látszik,­ a kifosztottak kérték a­ szabályzat szent megőrzését, hogy a törvénytelenül tetteknek megsemmisítését és a szabályzatnak egész tisztaság­­ban és erőben hatályba tételét megnyerjék; azok pe­dig, kik hasznot húztak, azok, kik a törvényt tapos­ták, a szabályzat szent megőrzését követelték, hogy a szabályzat VIII. fejezete 364 dik czikkének szent megőrzését megnyerjék, melynek oly értelmet adtak, hogy bármely igazságtalan és törvénytelen határo­zatnak fentartását biztosítsa, midőn a fejedelem által lesz megerősítve. . „Ezen a fönmondott szavak erejében vett óvás mu­tatja hogy a szabály nem volt tiszteletetben tartva. „A volt fejedelem Gihika Gergely belépvén az or­­szág uralmába, uj átnézésnek akarta alávetni a sza­bályzat hatályba lépte óta kiadott törvénytelen hatá­rozatokat, támaszkodva ez ügyben saját ismeretére, mely neki a múlt dolgok állapotáról volt,­s egy bojár bizottmány jelentésére, mely a múltnak vizsgálat alá vétele és a szükséges javítások előterjesztése végett neveztetett ki, ime mit mond e bizottmány jelentésé­nek főrészében : „ „Számtalan visszaélés származott az igazság­rész kiszolgáltatásából, a törvényszékek nem valónak többé a valónak és igazságnak menhelye, a gyengé­nek az erős elleni védfala, hanem ellenkezőleg csak valami csőcselék, ennélfogva a határozatok előbb a palotában keletkeztek. A törvényszéki padok tudat­lan és gyanús lelkületű bírák által valának ékítve. „ „Bonyolódott eljárás, fejedelmi rendeletek hatá­rozták el a legnagyobb jogi kérdéseket ily módon el­kedvetlenítették a panaszoskodókat, s kényszeritették megátkozni a sülyedt állapotot, melybe az ország igazsága merült.“ “ „Ghika fejedelemnek ezen­ igazság­hajtása nem léptethetett hatályba azon oka miatt az ellenzéknek, mely azok részéről képeztetett, kik a törvények tapo­­dásában és hasonló tapodásokból húzott hasznokban részt vettek. „Nem fogunk elmenni még másutt is keresni tanú­ságokat, ki vannak azok egyhangúlag adva s közzé­téve az egész ad-hoc gyűlés által. „Egyik a bírói kar legrégibb és legderekabb hiva­talnokai közöl az ülésben olvasván a közigazgatási résznek a fő résztőli (partea mecanica) függetlenségé­ről szóló jelentést, helyes és való színekkel adta elő a formát és történetet, miként voltak a törvényszékek szervezve, miként szolgáltatott ki az igazság, mennyi­re nem tartózkodott legkevésbé is a bíró lábbal ta­­podni a törvényeket, s kifosztani a rezest, az özve­gyet és szegény­t. „Azon ülésben , midőn­ a miniszterek felelőségét tárgyazó javaslat fölolvastatott, a terv fontosb pontjai közöl egy ezt foglalja magában : „„Tekintetbe vévén, hogy a felelősség­ hiánya az ok, miszerint a bírói osztály a helyett, hogy a törvé­nyek orgánuma, a jogok és a lakosok vagyonának őr­zője s ennek következtében független s mind a kor­mány, mind az országtól tisztelt hatalom lenne, a fe­jedelemnek közvetlen hivataloskodó testületévé válik „nem a törvénynek, hanem­ annak (a fejdelem) ren­deleteinek alávetve.“ „ Hogy a felelősség hiánya az oka a törvénytelen hatalomnak, mit némelyek az igazságügyi miniszte­rek közöl nemcsak a fejedelemhezi egyszerű viszo­nyuknál­ fogva, hanem épen egyszerű kibocsátvá­­nyok által is tulajdonítottak­ maguknak, uj magyará­zatok s illetéktelen rendeletekkel megsemmitvén a határozatokat, s kétségbe s bátortalanságba helyhez­­vén mindent, a mi legszentebb a világon : a tulaj­dont összetörvén egyenesen az ép törvényeket s ma­­gukat a stipulatiókat a polgári s büntető törvény­könyvből. „És végre még létezik egy bizonyíték, hatalma­sabb s mindenek fölött álló, a szent törvény megbecs­­telenitéséről, az isteni igazságoknak lábbal tapodá­­sáról, melyek rendszeresen léteztek s léteznek a­ feje­delemségekben : ez egyhangú felkiáltása a román nemzetnek mind a két fejedelemségekben, miszerint a belföldi fejedelmek uralkodásának ideje lejárt és keressék meg az európai stélőszék, hogy adjon a románságnak egy idegen fejedelmet, a­ki egyedül képes behozni az országba azon állapotot, mely után áhítozik minden lakos és főleg a gyenge - az igaz­ságok címe a bizonyítékok, miként s mi után jutottak a re­zesek a végső szorultságba, a mennyiben sokan je­lenleg földesúri tartozásokat teljesitnek jogos földü­kön, melyet őseik hagytak, földükön, mely sok helyen nagy, szép és terjedelmes birtokot alkot. „Kitűnik,hogy Moldvában nagyon érezhető a hatal­masok kapzsisága,gyengesége, mely az erőtlennek bir­tokát elrabolni vágyik. Miután lelkismeret-mardosás vagy igazságérzet szolgáltak indokul az ország egy régi szokásának állandósítására , mely ősidőkből fenma­­radt s aztán írott törvénynyé is változtatott. Ezen szokás a polgári törvénykönyv 1938. czikkébe fog­lalva igy szól: „40 évi határidejű birtoklás által nem segíthetnek magukon a hatalmasok­, ha mindjárt az erctelenek ingatlan vagyonát jogtalanul birtokba ke­rítő jószágcsorbitás okiratba foglaltatnék is. „Ekként tehát , tekintetbe vévén, hogy a feje­delem s miniszterek által kiadott döntvények, me­lyek törvényekül szolgáltak, nem voltak, s nem is érvényesek a szabályzat VIII. fejezetének 395. és­ 318-dik czikke, s a romai törvény VII. köny­vének 45. czime szerint, mely igy szól: „az elnöknek (fejedelem) saját illetősége ellen hozott ítélete nem bir bírói határozat érvényével. (Relatam a praeside sententiam, contra solitum judiciorum ordinem, auc­­toritatem rei judicatae non obtinere certum esti Co­dex juris romani libro VIII. titulo XIV. Tekintetbe vévén, hogy a bírói határozatnak sem­mi ereje sincs­ és semmis, midőn az az illetőségen túl esik és a törvény szellemétől elüt, 170 czikk jogi sza­bály. Factum a judice, quod ad officium ejus non per­­tinet, ratum, non est regula juris 170. (Végekov.) gát vagy még annál is többet. Azonban széles ér­telemben mindazokat oligarcháknak szokás nevezni, kik az aristocratiában roppant birtokaik, nagy csa­ládi összeköttetéseik vagy személyes érdemeiknél fogva túlnyomó befolyást gyakorolnak a közdolgokra különösen azon korban, midőn még a királyi hatalom nem volt a XIV. Lajos fogalmai szerint megszilár­dulva. S ez értelemben Hunyadi is csak olyan oligar­cha volt, mint Zápolya; mindenik a kisebb nemesség vállain emelkedett, amannak fia lett király, ez maga, s a különbség köztök az, hogy egyik nagy ember volt, a másik nem. Hogy az oligarchiában a nő nem szo­kott uralkodni, mikép az egyeduralomban, abban Jó­kainak igaz van. Nem is ez értelemben neveztem Csáky Lórát oligarcha leánynak, hanem csak úgy, mint oligarchának leányát — ha herczeg leányt lehet mondani, miért ne oligarcha leányt is — oligarcha leánynak pedig nem érzülete miatt gondoltam, hiszen ő tökéletes demokrata, ki egészen felfogja és méltá­nyolja Dózsát, hanem mert Ulászló udvarában az első palotahölgy szerepét játszj­a, Zápolya is kacsingat rá, ki, mint tudjuk, mindig királyleányok keze után járt s hihetően nem jelentéktelen születésű hölgyeknek udvarolt oly fényes ünnepélyen, minővel az első és második felvonás kezdődik. Azonban, mint fenebb is mondom, mindez keveset foly be a kérdés lényegére. A fődolog az : várjon Dó­zsa az aristocratia mellett fogott-e fegyvert az oligar­chia ellen vagy a nép ügyében az aristocratia ellen ? Ez utóbbin senki sem kételkedhetik, csak maga Jókai, ki polémiájában egészen mást állít, mint a mit tra­­goediájában festett. Zápolya és társai műve egyetlen jelenetében sem szerepelnek, mint­­oligarchák azaz kevesen uralkodók, kik megszorítják a királyi hatal­mat s az egész aristocratia jogait bitorolják, hanem mint aristocraták, s Jókai görög philologiája ellenére, nem épen a legjobbakként. Valóban e fölött idővesz­­tegetés vitatkozni. Elhagyom hát. Azon paradoxont sem bonczolom, hogy Amerikának oligarchiája van aristocratia nélkül; Giskrát, Fortunatus Imrét, Fug­­gert sem bántom; azt is bizvást hiheti tőlem Jókai, hogy a mohácsi veszedelmet egyedül az oligarchia okozta s a kisebb nemességnek nem volt nagy része benne, hogy oligarchák nem feküdtek a csatasikon, hogy Zápolyára csakugyan bebizonyult a készakarva elkéséss a mohácsi veszedelem után tüstént szövetke­zett a törökkel és még sem kisérlé megmenteni az ország függetlenségét, de azon hízelgésnek is beillő bókot me­­­lyet a magyar aristocratiáról mond, nem hagyhatom szó nélkül. Ugyanis azt állítja, hogy a magyar aristo­cratia tartotta föl mindig az országot, az oligarchia vesztette el mindig. Jókai úgy látszik, hamar feled és hamar tanul s a hatás kedvéért most egy, majd más rokonszenvet vesz igénybe s mindig a politikai éret­lenekét. Szerinte a magyar­ aristocratia mindig fen­­tartotta az országot, tehát soha sem döntő részbe, soha sem voltak nagy bűnei, mindig hazafias, bölcs, a pol­gári erény példányképe volt. Ilyesmit semminemű osztályról nem lehet mondani, legkevésbé egy száza­dokon át uralkodó hatalomról. A magyar aristocratiá­­nak, mint minden aristocratiának, minden hatalom­­­­nak, minden politikai pártnak meg voltak a maga tévedései és bűnei, melyek részint a hata­­­­lom természetéből folytak, részint egyes nevezetes egyéniségek által lőnek előidézve, részint bizo­nyos korszakokban a megromlottságból állották elő. A történet híven följegyezte a fény- és árny­oldalt , a hazafiasság és sülyedés, a gyöngeség és erő, az erény és bűn korszakait s ezt elismerni nem szükség, hogy aristocrat vagy democrat érzelműek legyünk, csak igazságosaknak kell lennünk s ez elis­merés által még nem gyaláztuk vagy magasztaltuk a jelen nemzedéket s nem ítéltünk semminemű politi­kai rendszer vagy elv fölött. Jókai azáltal akar ki­menekülni a politikai éretlenséggel kaczérkodás vádja alól hogy más és épen ellentétes politikai éretlenség­gel kaczérkodik s ezt tevén mégis a „Budapesti szem­­lé“t akarja gyanusitni holmi szolgalelkü uszályhor­dással. Mindent föláldoz egy kis gyanúsításért, ne­hány sor hatásáért, egész czikke szellemét, egész tragoediáját, önmagát. Valóban nem én írok Jókai ellen, nem én c­áfolom meg czikkét, hanem ő maga. Még utolsó sánczából kell kivernem Jókait, melyben annyira biztosnak érzi magát. A b. Eötvös regényére való hivatkozást értem. Lássuk, hogy áll ez a kérdés. Jókai azt állítja, hogy ő tragoediájában azt tette, a mit b. Eötvös „Magyarország 1514-ben“ czimü regé­nyében , sőt sokkal kevesebbet. Nem nemzeti bűn Dózsát valamely költői mű tárgyául választani. Eöt­vös regényében kegyetlenebb kifakadások vannak, a democrat eszmék merészebben kifejezvék, pedig mi­dőn e mű megjelent sokkal válságosabb időket él­­­­tünk, mint most. Akkor a jobbágyság még nem volt fölszabadítva, a nemzet kiváltságos osztálya pártokra szakadott s ha valaha, csak akkor lehetett veszélyes Dózsa rémképét egy politikai irányú mű által föl­idézni. Akkor miért nem róttam meg K. Eötvöst a po­litikai éretlenséggel való kaczérkodásáért, miért ró­­vom meg csak Jókait, honnan e kettős felfogása egy és ugyanazon dolognak ? Hihetősen onnan , mert b. Eötvös egy hatalmas, nagy befolyású férfiú, kinek én kegyét hajhászom, pártfogoltja, tányérnyalója vagyok s több efféle. Először is azt jegyzem meg, hogy én b. Eötvösnek sem régibb, sem újabb regényeiről soha sem írtam sem birálatot, sem ismertetést. Jókai közelebbről is irt és oly magasztalást, melyet én minden pontjában tel­jességgel nem írnék alá. Másodszor: 1847-ben, midőn Eötvös regénye megjelent még tanuló diák voltam s bírálatok helyett d­ijakat dolgoztam tanáraimnak. Harmadszor: Jókait sehol nem vádoltam azzal, hogy miért választá Dózsát műve tárgyául, hogy Dózsa vagy más személyei miért fakadnak ki a XVI.­ szá­zadbeli aristocratia ellen s hogy a népmozgalom jól roszul democrat eszméket képvisel, hanem e követke­zőkkel : nem tud költői igazságot szolgáltatni s a nép és­ aristocratia festésében politikai éretlenségre tá­maszkodik ; nem tudja tragikailag megbuktatni Dó­zsát és a forradalmat, talán épen a politikai éretle­nek kedvéért s több ilyesmivel, miket már elég bőven fejtegettem. A kérdés tehát csak a körül foroghat: támaszkodott-e Eötvös politikai éretlenségre, úgy fogta-e föl Dózsát, a forradalmat és aristocratiát, mint Jókai ? A napokban újra elolvastam K. Eötvös három köte­tes regényét, de semmit nem találtam benne, mi Jókait igazolhatná. Itt nincs helye bírálni a regényt,feltüntetni fény- és árnyoldalait; mindezt mellőzöm , csak arról szólok : támaszkodott-e a szerző politikai éretlenségre. Ezt K. Eötvös már előszava miatt sem tehette, hol a történeti regénytől oly szoros határok közt követeli a történeti hűséget, minőket a műbiró nem kívánhat. Mint idézeteiből s egész munkájából látszik, regényére annyi történeti tanulmányt tett, mennyi tudományos történeti műnél is számot tenne s Jókai történeti hűt­lenségét semmi sem világosíthatja fel könnyebben a nagy közönség előtt, mintha elolvassa K. Eötvös regé­nyét. Eötvösnél tulajdonkap nem is Dózsa képviseli a democratiát, hanem Lőrincz, a czeglédi pap s miu­tán a szerző a művészet határai közt egész vad­ságában festi a néplázadást, a katastróf felé igy kiáltat föl Lőrinczczel: „Hogy szabadságért küzd­jön, hittam föl a népet,­­s az vadságában felülmúl­ta egykori zsarnokait. Egy jobb lét alapját aka­­rám lerakni s csak ingoványt látok körülöttem, mely­re építeni nem lehet, stb. A harcz, a melyet kezdek, nagyobb , hogysem azt egy ivadék bevégezné. Az anyagi szabadság, melyért a nép fegyvert fogott, mind addig el nem érezhetik, mig szellemi szabad­sága ki nem vivatott s talán századok múlnak el, mig ez­­megtörténik. „Mond-e valaki ilyesmit Jókai tra­­goediájában ? Van-e festve a néplázadás tévedései és bűne, hogy indokolva legyen a bukás ? Teljességgel nincs. S hogyan festi le. Eötvös Dózsát s környezőit a katasztróf előtti jelenetekben? Dózsa utánozza a fényűzésben és oligarcháskodásban Zápolyát s bősz és részeg szenvedélyeknek engedi át magát, melyeket csak testvére iránti szeretete enyhít. Egész táborán észrevehető,hogy ez embereknek volt okuk föltámadni, de tévedéseik és bűneikkel megszeplőstték az eszmét és eljátszották a siker jogát. Hogy K. Eötvös az aris­tocratiának nem kedvezett, igen természetes, de nem festette oly nyomorultnak, mint Jókai s jobbjait nem czimboráskodtatta a lázadókkal, s ügyelt arra, hogy úgy tüntesse föl, mint oly társadalmi kényszerűség képviselőjét, melynek győzelme Dózsa ellenében el­­kerülhetlen és benső szükségesség. Én csak ennyit kí­vántam Jókaitól. Ezt teljesítve , még nem írt volna jó tragoediát, mert a conceptiotól még sok van a kivite­lig, de legalább, politikai éretlenség helyett, tragicum lesz vala művében. A­mi, végül, Jókai azon megjegyzését illeti, hogy mielőtt a magyar nép valamelyik osztályának politi­kai éretlenséget vetek szemére, nőjjek még egy ki­csit,csak mosolyognom lehet. Én nem neveztem a ma­gyar nép sem egyik, sem másik osztályát politikai éretlennek, csak Jókait, magasztaló bírálóit s azokat, kiknek a tragoedia Dózsa és a forradalom éretlen fel­fogásáért tetszik. Ennek kimondására nem szükség nagyság, csak annyi értelem és ízlés, mennyit bírá­latomban kifejteni igyekvem. Jobb lesz, ha megjegyzi magának: bármely nagy érdemei vannak és lehetnek, oly nagy ember soha sem lesz — mert ilyenné­i­e nem emelkedhetik — hogy gyanúsításokkal terrorizálhas­sa a szabad véleményt, elnémíthassa a kritikát. Min­dig találkozni fog magyar kritikus, ki e vakmerősé­géért büntetni fogja és megbélyegzi. . J . GYULAI PÁL: PESTI NAPLÓ. Pest, jan. 14. , cs. k. Fensége Magyarország Főkor­­mányzója Albrecht Főherczeg a pest-budai hangász egyleti zenedének 150 ft méltóztatott ajándékozni. Pesten jelenleg 31 magyar lap és időszaki közlöny­­ jelenik meg. (Ezenkívül 9 német és 2 szláv.) A fenebbi 31 folyóirat közös napi­lap a „Pesti Napló“, „Budapesti Hírlap“, „Magyar Posta“, „Hölgyfutár“, összesen 4. Hetenkint 3-szor jelenik meg az egy „Magyar Sajtó“. Hetenkint kétszer: „Törvénykezési lapok“... „Religio“, „Szépirodalmi közlöny“, „Magyar Néplap“. Összesen 4. Hetilapok: „Gazdasági Lapok“, „Borászati lapok“, Kerti gazdaság“, „Falusi Gazda“, “ Orvosi hetilap“, Protestáns egyházi s iskolai lap“, „Tanodai lapok“, Délibáb“, „Nővilág“, „Napkelet“, „Divatcsarnok“, Politikai Újdonságok“, „Vasárnapi Újság“, „Kalauz“ „Katholikus néplap“. Összesen 15. Havonként három*­­szer: „Vadász és versenylap“. Havi közlönyök: „Új Magyar Múzeum“, „Academiai értesítő“. Összesen 2. — Egy hónál nagyobb időközökkel megjelenő közlönyök: „Budapesti szemle“, „Családi lapok“, „Magyar évlapok“, „Hazánk“. Összesen 4.­­ — Úgy halljuk, hogy az orvosegyetemben történt nagy szerencsétlenség következtében megsérült betegek javuló­­félben vannak. Egynéhánynak szeme azonban nagyon meg van támadva ; az egyiknek arcza oly nagyon össze van égetve, hogy sohasem nyerheti vissza természetes alakját. — A segéd (Juhász) mindkét szeme igen ag­gasztó állapotban van. — E katastróf okának megvizs­gálására, úgy halljuk, szoros vizsgálat lesz kirendelve, így nemsokára feleletet nyerünk azon kérdésre, meny­nyiben volt indokolva a kéksavanynak körülbelül 80 hallgató jelenlétében merényleti kifejtése? A főkér­dés csak ugyan­is az, hogy szabad-e előadás, alatt kéksavanyt előállítani ? — Mi, kik szintén hallgattunk vegytani előadásokat, tudjuk, hogy a kül- és belföldi egyetemeken az ily veszélyes mérgek kifejtését a tanár nem a hallgatóság előtt szokta végrehajtani, hanem a kifejtett anyagot készen mutatja be s az előállítás módját a vegyé­­szi csöveken és üvegeken szokta megmagyarázni. B­e­r­­z­e­l­i­u­s, a híres vegyész lelkére köti a tanároknak, hogy főleg a kéksavanyt soha se fejtsék ki a tanítványok jelen­létében. E szerből egyetlen belélegzés villámként öli meg az állatot és embert. Berzelius egy esetet említ, hogy egy vegyészi segéd karjára csak egy csepp esett e szerből, és rögtön meghalt. Wertheim tanár úr épen e szer élő ere­jét akarta bebizonyítani egy nyálon s igy tudta a szer veszélyességét. Eljárásának kétség kívül más indoka le­hetett, mint a nemtudás. Hasonlókép fel fog derülni, hogy a kéksavany kifejtésére borszesz lámpa mint könnyénél, mozdítható hevítő tétetett-e a retorta alá, vagy pedig szén­­parázs ? vájjon forró víz­fürdőt használt-e, hogy a hevítő szer hőfoka könnyen megmérhető legyen , mert tudva van, hogy oly könnyen forrásba menő anyagnál, mint a kék­savany, (melynek forrpontja 28 fok) igen óvatosan kell a béremeléssel bánni. Természetes, hogy e hőfokot szén­parázsban megmérni nem lehet. Az, hogy előadás alatt a lombik elpattan, sohasem eshetik beszámítás alá. Ez a legnagyobb vegyészeken is megtörténik. De ép mert a lombik elpattanhat, azon kérdésre szeretnénk construtíro­­zott választ hallani, hogy előadás alatt szabad-e az el­pattanható lombikban élet­veszélyeztető anyagot kifej­teni ? Az illető tanár érdekében, igen kívánatos e kérdé­sek földerítése. A szer veszélyességét tekintve, melyre Wertheim tanár úgyszólva a szétpattanás perezében fi­­gyelmeztető hallgatóit, még szerencse, hogy rögtöni ha­lál nem történt. A tanár úr, úgy halljuk, egészen jobban s mindé­t legkisebb veszélyen túl van. A 18 sérült hall­gató közöl 14 van ápolás alatt. ■ LL a kolozsvári „Magyar Futár“ azon örvendetes hírt közli, hogy székely­földön egy gazdasági egyesü­let van keletkezőben. B. Szentkereszti Zsigmond és T­h­u­r­y Gergely az épen Kolozsvárt mulat, hogy az ottani magyar gazdasági egyesület elnökével magukat az ügy iránt érintkezésbe tegyék. — A tagosítás eszméjé­nek életbeléptetésében is­ B. Szentkereszti Zs. urat tekinthetni elöljáróul Háromszéken. Az ő felhí­vására m. é. dec. 7. Léczfalván, 9-én pedig Várhegyen tartott birtokossági közgyűlésben a tagosítás elhatároz­tatott Itt a többség az általános tagosítás mellett szavazott. — A pesti Lloyd társaság f. hó 30-ik napján tartja ez évi közgyűlését. — Azon meteorkő, mely mint irtuk, Veresegyháza köze­lében esett le, huszonkilencz font, és fényes feketébe ját­szó szürke szinű. Daczára annak, hogy sziklaerős, a le­tört darabocskák azonnal szétmorzsolódnak. (M F.) — A „K. Közi.“ e sajnos gyászhírt közli: Régeni István, a kolozsvári ev. ref. tanodában magyar és la­tin irodalom tanára, a helybeli tanárok által szerkesz­tett latin magyar szótár egyik munkás és képes szer­kesztője, e hóban délután, elte 44-ik évében jobb létre szenderü­lt: egy nettist négy árvát hagyva maga­ után. Béke hamvaira!

Next