Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)
1858-01-16 / 2398. szám
12—2398. 9-dik évffolyam.l-ESTI NAPLÓ. BZ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, l-sőemelet. lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . 5 frt pkr. pp. Félévre . . • 9 frt 30 kr. pp. Difii nimAnim tr ilií«» ■ 6 hasáb, petitsor 3-szori hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij niraeimenyCK UIJIL. külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. Szerkesztő szállása : Angol királynő 53. Kiadó- hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. 1858. Szombat, jan. 16. Előfizetési feltételek Vidékre, postán Évnegyedre . . . • 6 frt pp. Félévre..................... . 11 frt pp. lp. Vidékre postán küldve félévre „ „ három hónapra ■'V V ------------— ...............“ —— -----------Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhatunk. Néhány szó a műgyüjteményekről mivelődési és beruházási szempontból. II. Pest, jan. 12. Hübner Gyula a dresdai képcsarnok ismertetésében azon költségekről szólván, melyek e gyűjteményre II. és III. Auguszt szászfejedelem idejében fordittattak , többi közt megjegyzi: „Valóban egészen sajátságos észrevétel az, mely itt lelkünkben ellenállhatlanul felmerül, hogy tudnillik a pénzerőnek ezen alkalmazása, mi a maga idejében pazarlásnak tekintethetett, mert szellemi luxusra fordíttatott, időnek folytán szerencsés financiális számításnak bizonyult be, ésannyira, miszerint a roppant összegek, mik e műkincsek összeszerzésére kiadattak, eltekintve a tőkének (értékben) tízszeres megkettőztetésétől is, egész napjainkig a leggazdagabb kamatot hozzák, ha tekintetbe veszszük azon pénzbeli nyereséget, mit az ország a gyűjtemény híre által ide csődített idegenektől annyi idő óta húz, és jövőre is még folyvást húzni fog.“ Az utazásnak a külső természet nagyszerűsége, archaeologikus és történeti érdek, felhalmozott művészi kincsek és kereskedés szoktak irányt adni. Ez okból az úti vonalak, miket a természet, tudomány és műbarátok s kereskedők évről évre rendesen taposnak, ma épen olykér megjelölvék, mint egykoron a bucsúhelyekre vezetők valának. Tirol és Svájcz látogattatni fognak, valamig égbenyúló alpeseik állnak. Palestinát és Egyptomot meg fogja keresni az ajtatos zarándok csak úgy, mint a búvárkodó tudós, mig csak a történeti emlékeknek némi becs tulajdoníttatik, s az elmúlt kor tört maradványai az ember lelkét érdekelni fogják. A varázs, mit az ember kedélyére a természet szépsége vagy valamely földrész történeti nevezetessége gyakorol, meglehet, még fokozva jelentkezik a termekben, mik a művészi kézt alkotó lángelme eszményített alakjainak szolgálnak gyűlhelyül. Nem mintha a művészi ecset vagy véső a teremtő örök művész imádandó keze vonásait tökély és szépségben felülmúlná, hanem, mert épen e felülmúlhatatlan vonásoknak emberileg lehető legékesebb interprese a művész, midőn az alaknak eszményítése által felfogásunkhoz közelebb hozza, s egész bevégzettségében mintegy szemlélteti velünk azt, mit a való bensőség tartalmaz, de a természet vagy sűrűbb lepellel vont be, vagy egész ideális mértéke és tisztaságában soha elő nem állított. S ha a fensőbb lelki élvezethez, mit a műremek e revelativus természete nyújt a teremtés szellemi és anyagi titkai iránt fogékony kebelnek, hozzáadjuk még az örömet és meglepetést, mit a nézőben a történet és természetnek, a múltnak és távollevőnek e termekben mintegy jelenlevővé varázslása kell: midőn a régi kort nevezetes személyességeiben, modora-, ruházata-, szokásai- és erkölcseiben, stb. vagy a távollevő tárgyakat élőnkbe állítja, miket, a ki még nem látott, örömest megcsudál, a ki pedig látott, szerencsésnek tartja magát, másodszor is megnézhetni e másolatokban (hiszen oly édes a lelkünket valaha meghatott dolgokra való visszaemlékezés, hogy a kép és minta csaknem annyi örömet szerez, mennyit egykor az eredetinek látása okozott), úgy könnyen be fogjuk láthatni, miért van: hoffy például, Urpartad a MiinnKAlway más látogatóknak örvendnek, hogy az utasok, kik akkor, midőn az e városokban most felhalmozva lévő műgyűjtemények még nem léteztek, itt legfeljebb lovakat váltottak, hogy Dresdából ugyan az úgynevezett Szász-Svájczba, Münchenből pedig vagy délnek Tirolba, vagy nyugatnak a Rajna vidékére s Svájczba tovább utazzanak, most itt heteket s hónapokat eltöltenek; s hogy márcsak ezért is igazságot mondott a fentisztelt iró, midőn a mügyüjteményekbe fektetett tőkéket anyagilag is lehető legszerencsésebb s jövedelmezőbb beruházásnak állitá. A mügyüjtemények képezik a müizlést, s így nagyon természetes, hogy ahol ily gyűjtemények léteznek, a művészek is oda telepednek : nem csak azért, mert itt tanulmányaikat könnyebben végezhetik, hanem azért is, mert a közönségben, melynek müizlése kiképezve van, több pártolókra, s így vevőkre találnak. Ennek aztán kettős, anyagilag (a szellemiről itt nem szólok) igen jelentékeny eredménye van : a gyarapittati és a nemzeti vagyon és birtoknak azon neme, melynek a mivelt emberiség mindig nagy becset tulajdonított, s melynek értéke épen ezért örökké megmarad. Olaszország, daczára a már tett számos eladásnak, még századokig pénzelhet műkincseiből, mik majd közgyűjteményeiben, majd egyesek birtokában találtatnak , ha a szükség úgy hozná magával, hogy kénytelen legyen, e rá nézve minden tekintetben legérdekesebb vagyonától megfosztani magát. Az I. Napoleon alatt Spanyolországban hadat viselt franczia tábornokok egyes képekért, miket onnan magukkal hoztak, százezreket kaptak, s igy Spanyolországot ugyanennyivel szegényebbé tették. És b) a művészek, kiknek e szerint önkiképzésre alkalom és mód nyuttatott, mihelyest hírnevök elterjedt, nemcsak polgártársaik részéről, hanem a külföldről is kapnak megbízásokat, melyek folytán tetemes összegek szivárognak az anyaországba, mint ennek napjainkban Dresda, München, Velencze, s kiváltképen Roma eleven példája , nem is említve a tanítványoknak a világ minden részeiből gyülekezését, mi a műiskola hírére beállani szokott, a tudományt, s vele és általa az egész, de legkiváltképen az archaeologikus, történeti, regény- és drámairodalmat. Mert azonkívül, hogy itt az illető ízó megtalálja a kort és tájt az Ő minden sajátságaival, melybe története esik (s ez bizonyára nem a legcsekélyebb előny): a költő még egynél több oly alakkal, kifejezéssel, helyzettel is megismerkedhetik, mely képzelő tehetségét mozgásba hozza, kedélyét meghatja, vagy épen tárgyat is nyújt a feldolgozásra. Egyes képek valóban bevégzett drámák. Az alakban és a kifejezésben, mely rajta elömlik, már benne van a múlt és jövendő, — tehát történet és jellem. Oly nemzeteknél tehát, melyeknek irodalma nemcsak bel- hanem külföldi kereskedelmi czikk is egyszersmind, a műgyűjtemények azáltal is gyarapítják a nemzeti anyagi vagyont, mert az irodalomra lendítőleg és tökéletesítőleg hatnak, egyebütt, hol az irodalom termékei csak az ország határain belül találnak vevőkre, e tekintetben, ha egyébként, például fordítások által nem, anynyiban minden esetre hatnak, mennyiben a jeles s igy keresett irodalomnak előmozdítása által élénkítik a belső forgalmat. Mindezekhez hozzájárul azon átalános, s mind szellemileg mind anyagilag kiszámithatlan következésű nyeremény, mi a kifejtett értelmiség, miveltség- s erkölcsös érzetből a hazára kiáradni szokott. Az értelmes nemzet meg tudja védeni helyzetét, a mivelt szellemileg hódit, az erkölcsös megelégedésben s jólétben gyarapszik. Erős lévén állásában s hóditó tulajdonainál fogva az emberiség rokonszenvét bírva, boldog tűzhelynél mire másra van még, a külről tisztelt, belül pedig megelégedettnek szüksége, hogy szerencsés legyen? Egy madonna-képről emlékezve írja egyvalaki: „ A magas szenvedő csendes aetheri dicsfénytől környezetten, mennyei alázatosságában mintegy feledve a nagy kitüntetést, melyre Isten kegyelme méltatá, — a mint a maga egyetlenét, az első szülöttet gyöngéd karjaival szivéhez szorítja, s az ő kedves anyai tekintetét szép, forrón szeretett égi gyermekére szegzi : mily magas eszménye az emberi, nevezetesen asszonyi tökélynek! — Mennyi szent ékelem gát egy ezt ábrázoló s remek ecsettel kivitt dicső képben vissza! Nem fogja-e egy ily képnek gyakori látása és figyelmes vizsgálása szükségképen kifejteni az erkölcsi szépnek mindazon csiráit, melyeket a természet, vagy inkább annak felséges alkotója, Isten a női kebel, mint valamely szent templom hajlékába rejtett? Nincsenek-e egy gyöngéd szűznek, kinek ajkain még az ártatlanság lilioma virít, szive minden gazdagsága, képzelő tehetsége minden szépséges szükségképen egy ily eszményhez lekötve ? Hány ezer hajadon és anya nem keresett és nyert már egy ily képnek lábainál lelkesedést, erőt,enyhet,vigasztalást?“ — S bizonyára, mit az író egy madonna-képnek említett erkölcsi jótékony hatásáról mondott : az átalán a műgyűjtemények nemcsak e tekintetbeni, hanem közértelmiségi s mivelődési befolyásáról is bizton elmondható. A nagy JE lefthefé . . . 11 forint I Budapesten házhoz küldve félévre . . . 9 frt 30 kr. . . . 6 forint I „ „ „ három hónapra . 5 frt — kr. A .,Pesti Napló“ kiadó hivatala. PEST, jan. 16. TUDOMÁNY IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Két uj zsebkönyv. I. Nincs egy formája is a hazai szépirodalmi vállalatoknak, mely kedvesebb emlékű volna, mint az irodalmi zsebkönyvek. Ki ne emlékeznék örömmel és kegyelettel azon zsebkönyvre, mely irodalmunknak egy egész átalakulási, ujjászületési korszakát foglalja magában?—Költészetünk és az uj szellem, mely egész nemzetünket átjárta, e század második és harmadik évtizedében élte reményteljes kitavaszodását. Kisfaludy Károly, Vörösmarty, Bajza, Czuczor és mások valának a fiatal bajnokok, kik Kazinczy nyomába léptek, s a régiek közöl Kölcsey ekkor irta legbecsesebb műveit. A „szép tavasznak e kedves fecskéi“ egyenként jöttek elő és csoportosultak a szintén fiatal Kisfaludy Károly körébe, ki 1822-ben kezdé meg teljes irodalmi tevékenységét. Kisfaludy Károly volt, ki a durva papirra nyomott Muzárion mellett a csinos „Aurora“t meginditá, mint egy a külső által is a megifjodást jelentvén és csáberővel hatván az olvasó közönségre. A tartalom meg is érdemli a diszes kiállítást, ha egyebet nem említünk is, mint Vörösmarty szép lyrai költeményeit és legszebb költői beszélyeit, melyek az „Aurorá“ban láttak napvilágot. A Kisfaludy Károly „Aurorájának 10 évi folyama (1832-ig) csaknem egészen magában foglalja szépirodalmunk 10 évi folytonos haladását, fejlődését. Irodalmunknak, mely e zsebkönyv szűk medrébe volt szorítva, de intensiv erővel haladott, fejlését bőven tükrözi vissza az Aurora. E zsebkönyv irodalmi becsét eléggé mutatja, hogy nagytehetségű, csupán a genius, a meleg hazaszeretet, a magasbrendű dicsvágy által lelkesült irók, muzsájoknak tőlök kitelhető legjobb termékeit adák át számára. A nyelvre, stylre fordított műgond s az inspiratio válogatott művekkel törték meg azt. Ez Aurora mintegy tárlata volt annak, ami legjobbat és legszebbet az akkori idők termettek a költészet mezején. Az „Aurora“ növendékei valának később, Kisfaludy K. halála után az „Athenaeum“ megalapítói és benne irodalmunk bajnokai. A múltra való oly kedves emlékezet csábításán kívül mintegy tanulságul hoztam fel az „Aurorá“t, úgy hiszem, a maga helyén. Érinteni akartam, hogy irodalmunkban a beletristikai zsebkönyv jól ismert, sőt mondhatjuk szentesített forma. Az első „Aurora“ szerkesztőjének halála után, az egykori munkatársak, mint Attila fiai és utódai megoszták a birodalmat. Többféle czímű zsebkönyv keletkezett: „Emlény“, „Hajnal“,uj Aurora, ál-Aurora, de mindezek idővel elhanyatlottak. Később jöttek a díszre és pompára minden előbbi zsebkönyveket elhomályosított Almanach-ok, veres bársony kötésben, gazdag aranyozással, pompás metszvényekkel, de kevesebb irodalmi becsű művekkel. A belső nem felelt meg a külsőnek, az Aurorához hasonlítva. Mindemellett az Almanach szép vállalat, s a magyar salonok asztalán otthonos volt. De hevenyében nem tudjuk s egyáltalában nem is akarjuk előszámlálni azon zsebkönyveket, melyek az 1848. évet közvetlenül megelőzött s követett évek alatt tünedeztek fel. Annyi bizonyos egyik sem volt többé oly tartós és oly becses vállalat mint a Kisfaludy Károlyé. Egy két évi folyam után abban hagyattak s többnyire csak bizonyos jótékonysági czélra adattak ki, minő volt az Árvizkönyv, Kliegl-könyv, Losonczi Phönix, II. Enyedi Album stb. egészen a mostani korig. Az irodalom ez ágával hova tovább, jobban felhagytak a vállalkozók. Szépirodalmunk kiszélesedett s nem fér meg többé egy zsebkönyv szűk medrében. E kiszélesedéssel nem nyertünk ugyan, mert minél jobban kiszélesedett, annál sekélyesebb , de ezt nem akarjuk csupán a közlönyök minőségének és mennyiségének róni fel, habár ez is sokat tesz. Csak mintegy emlékeztetésül soroltuk elő, elmondandók, hogy e szétágazás daczára a zsebkönyvek még máig is fölföltünedeznek. Hogy létezésüknek a korábbi zsebkönyvek mintegy históriai jogot és hitelt szereztek, mutatja a pártolás, melyben a közönség részelteti. Vajha a históriai jogot ne csak a formában, külsőségekben használnák fel, hanem visszaemlékezvén a zsebkönyvirodalom első megindulása korára és embereire, őket a belsőben is, a lényegben utánoznék. — Az „Aurora" korában inkább menthető lett volna, ha a szerkesztő válogatás nélkül adja a műveket; ma már épen a szépirodalmi közlönyök sokasága kívánja meg, hogy egy zsebkönyv válogatottabb műveket foglaljon magában, mint heti lapjaink. Az egy heti élet kevesebb maradandóságot kiván, mint egy zsebkönyv művei, melyek legalább is egy évig kívánják mulattatni az olvasót. Jelen helyzetünkben az oly zsebkönyv, mely legjobb íróink lehető legjobb műveit adná át a közönségnek egy bokrétába fűzve, csaknem oly szükséges volna, mint a Kisfaludy Károly idejében. Épen mivel szépirodalmi lapjaink nem lehetnek igen válogatósak, egy zsebkönyv által lehetne legjobban összepontosítni az évi legjobb termékeket, annyival inkább, mivel a regényeket kivéve, aligha bele nem férne a mi valóban jó és becses terem egy év alatt. Volt is szó ezelőtt egy-két évvel jelesebb íróink közt ily vállalatról — s csak azért hozom nyilvánosság elé e titkot, hogy igy tán újra fölserken a vállalkozási kedv! — Vagy ha e gyönge szózatnak nincs jövendője, maga a puszta eszme is megérdemli, hogy nyomtatásban megjelenjék. Ennek megpendítését elég jó mentségnek tartom, egyszersmind az olvasó előtt e hosszú bevezetésért. Szükséges volt annak kimutatására is, hogy a zsebkönyvek megítélésében, akármely czélra adassanak ki, már e zsebkönyvek fényes múltjánál fogva is, melyet a magyar irodalomban leéltek, csupán az irodalmi belbecs szempontjából indulhatunk ki. Nem szólhatunk a két új zsebkönyv minden egyes darabjáról. Csak azokról adunk rövid ismertetést, melyek egy vagy más tekintetben nagyobb irodalmi jelentőséggel bírnak. A „Szépirodalmi Közlöny“ ígéretéhez képest, melyet előfizetőinek tett, egy „Szépirodalmi Album“ot *) ad át újévi ajándékul s mint ilyenért a megköszönések ideje jóformán lejárván, szóljunk röviden a tartalom minőségéről. Általán véve a tartalom nem különb akármelyik minden héten egyszer vagy többször megjelenő szépirodalmi lapunk tartalmánál — nem áll szemen szedett termékekből. Leghíresebb elbeszélő íróink egyike Jókai Mór úgyszólván csak széphangzásu nevével kölcsönöz előleges hitelt a gyűjteménynek. „Az áruló gyürtt“ czimü keleti elbeszélés, költőnknek oly műve, mely még csak a különben igen gazdag képzeletű író ragyogó színezésével, a különben merész és erőteljes nyelv bájaival, az előadás meglepő fordulataival sem dicsekedhetik. Ámbár az arab regék modorát akarja benne költőnk utánozni, a tények száraz, naivitás nélkül való elmondására szorítkozik. Valami akár komoly megilletődést okozó, akár humoros, akár comicus költői hangulatot nem találunk benne, és annál kevésbbé valami mélyebb vagy meglepő hűségű lélektani vonást. A keleti Csodás poesis ki van vetkőztetve mysticismusából. Az álomlátás materiális módon van megfejtve, a megfejtés pedig, mely bölcs komolysággal van adva, kétséges. Ha a Muhzin (a főszemély) álmában egy ember feletti látvány jelenik meg s a költő élénk színekkel festi azt képzeletünk elé s nem magyarázza, hogyan, állt elő e csoda, az illusio teljesebb lett volna, mint igy a mint e látvány megfejtetik. Ali Hodzsia rá akarja szedni jó barátját Muhzint. Egy éjjel szakálát, fejét bekeni phosphorral, hogy egész feje világoljon, így jelenik meg Muhzinnál, s mint kisértet így beszéli rá őt, hogy vándoroljon Mekkába. Az oly tárgynál, mint a Jókaié. *) Czime : Szépirodalmi Album, a „Szépirodalmi Közlöny“ első könyvilletménye, szerkesztette Szelestey László. Pest 1858. Müller Emil könyvnyomdája.