Pesti Napló, 1858. február (9. évfolyam, 2413-2427. szám)
1858-02-14 / 2422. szám
36—2422. 9-dik évffolyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-az emelet. Szerkesztő szállása : Angol királynő 53. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: , Vidékre, postán ! Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 6 frt pp. I Évnegyedre Félévre ... . .. . 11 frt pp ' Félévre 5 frt pkr. pp. 9 frt 30 kr. pp. ------------ *»* jpjt' I. ^ wcvrc . . . 9 xri# ou Ai. w Híréül mámról/ dija ■ 6 hasáb, petitsor 3-szori hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij niraeimeUyCK. mjd ■ külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. \ji 1858. Vasárnap, febr. 14. PEST, febr. 14. Tájékozás. (Fk.) Francziaország belügyei mintegy három hét óta annyira veszik igénybe figyelmünket, hogy alig érünk rá, ámaz ország határain túl is pillantani, s az általános európai viszonyokat szemügyre venni, melyeknek nem lehet nem érintetniük azon események által, miknek Francziaország jan. 14. óta színhelye volt. Csak az angliávali viszonyról mondhattunk itt ott egyegy szót, pedig épen erre nézve lehetetlen e percben határozott véleményt adni, mert az átalakulási folyam még sehogy sincs befejezve. Nem mondjuk, hogy ezen átalakulás épen csak jan. 14-vel kezdődött volna. Palmerston lord sokkal előbb mondta (a cityi lordmayor-ebéd alkalmával) hogy az angol hadsereg a continens egyik hadsergétől sem félt, az orleánsi herczegek és a párisi gróf régen részesülnek az angol udvar rokonszenvének félremagyarázhatlan jeleiben, a stuttgarti találkozásra nézve csak nagyon későn fedezték fel a franczia lapok, hogy az „Osborne kiegészítése“, Thouvenel és Stratford kibékülése talán inkább külső mint benső volt, szóval száz meg száz apró esemény adta elő magát, mely a gyúanyagot növelte, s a kölcsönös szívélyességet nem csekély mértékben csökkenté. Oroszország úgyszólván teljesen „eliminálta“ magát, hanem a függöny megött leskelődik, s ha egy egy léghuzam félrecsapja a függönyt, azonnal megpillantjuk a kárörömtől vigyorgó arczot. A „Nord“ szorgalmas olvasója e tárgy körül igen épületes tapasztalásokat tehet. Hanem jan. 14-ig mindezen apró viszály, csakhamar ismét elszunyadt, bár végképen el nem enyészett. Ha a feszültség nagyon is magasra nőtt, Lipót Király Európa valóságos békefejedelme, kit csak a frivol élet szokott „katonás kabinetfutár“-nak czímezni, egyegy utazást tett Londonba vagy Párisba, s minden ismét ki volt egyenlítve. Lipót király jan. 14-ke óta újra Londonban volt, s közbenjárása e perczben nagyon is szükségesnek látszott, mert a merénylet csakugyan avval fenyegetett, hogy a régóta felhalmozódott gyúanyagot rögtön lángra lobbanhatná ; de mégsem hiszszük, hogy a belga király ez ízben mint közbenjáró működött, hanem talán a pro domo szónokolt. Brüsseli tudósítások t. i. igen komor színben festik az ottani hangulatot, pedig épen Belgium volt azon pont, melyen a szem még kéjjel legelhetett, ha egész Európa egét sötét felhők bontották. „Nálunk már csak suttogni mernek — így szól egyik tudósító — mintha veszélyes beteg közelében volnánk... A sajtó szelíd, unalmas, ásítozó, a különben oly bárdolatlan „National“ már csak „szerény tanácsot“ bátorkodik adni a kabinetnek, s a Journal de Bruxelles ismételten kinyilatkoztatja, miszerint „hazafiai kötelességét teljesítendi.“ De hát mi történt? Mi történhetik még? Az úgynevezett laider-törvény (a sajtó vétségek körül) revisiója nem fog akadályra bukkanni ; az idegen törvényt, mely az igazságügyminisztert minden nem-belga kiutasítására meghatalmazza, ellenállás nélkül meghosszabbittatott; azon három lap, mely a merényletet nem roszalta, az esküdtszék elé állittatik s alkalmasint el is ítéltetik; a „szabadelvű“ kabinet a menekültek irányában, a legnagyobb szigorra is késznek nyilatkozott; de hát mit akarhat Francziaország még ? Mi az, mit Ligne herczeg a tuileriákban hallott, és a mi a csendes Belgiumot nyugalmából fölvert ? Nem mernék kimondani, ha már több lapban nem olvastuk volna, hogy Francziaország a belga alkotmány megszüntetését sürgeti!! Nem hihetjük, nem akarjuk hinni, hogy e hit való, ámbár nem egy körülmény mellette szól. A franczia kormány egyszerre Anglia, Belgium Svejtz és Piemont ellen fordul, azaz mindazon szomszéd államok ellen, mikben még mindig az alkotmányos rendszer divatozó. Talán nem annyira, vagy csak mellékesen a menekültektőli félelem nyugtalanítja; fő czélja az, hogy a franczia nemzetnek ne legyen alkalma a maga szomszédjainak kormányrendszere közt folyvást összehasonlításokat tenni, s tanúja lenni ezen, apró, de ildomosan kormányzott országok virágzásának. Ilyen a franczia politikusok hangulata! Ha azonkívül a Moniteur-adressek csakugyan a franczia hadsereg hangulatának kifejezéséül tekintendők, akkor e hangulat is nagyon ingerült s valahol szellentyttt kellene nyitnia a túlságos hév kipárolgására, és miután a krétasziklák táján még nem lehet partra szállni, talán egy kis sétaút Belgium felé ajánlatosnak látszhatnék. Lipót király hallomás szerint ezen lehetőséget szóba hozta Londonban s ott azon ígéretet nyerte volna, miszerint megtámadtatása esetén a brit segélyre számíthat. De úgy hiszszük, van a belga királynak s a belga népnek még hatalmasabb támasza, még erősebb szövetséges társa is, és ez egész Európának jogérzete, mely nem fogja megengedni, melynek nem lehet megengednie, hogy bármily hatalmas állam másnak belügyeibe avatkozzék s erőszakos lépéseket tehessen szomszédja ellen, kinek nincs egyéb hibája, mint hogy ama hatalmaknál — szerencsésebb és boldogabb is! . . . . Nem tehetünk róla, hanem ily dolgokban fatalisták vagyunk s erősen hisszük, miszerint oly államnak, mint Belgium, mig irányához hű marad, nem lehet elvesznie, bármi történjék is körülötte és ellene. A felhők az ég kékjét nem változtatják, hanem legfelebb néhány perezre eltakarják; aztán pedig csak olyan szépen mosolyog, mint annakelőtte, míg a felhők már régen semmivé lettek ! MÁRTHA. Irta VALN KY. YI. Mártha az emésztő nyugtalanságnak nem engedte át magát minden küzdés nélkül. Télen művészettel és tanulmánynyal igyekezett elfoglalni idejét, nyáron feledni akart mindent, testi törődést keresett, nagy lovaglásokat tett; de nyáron úgy mint télen, a zene valamint a lovaglás, untalan csak a szerelmet juttatták eszébe. Ha végig nyargalt a nap sugaraitól izzó homokos sivatagon s a tengerpart Üditő légkörébe jutott, enyhülés helyett mámoros örömre gyuladt és séta lovaglásából haza felé térve, nem tudván mint csillapítsa kebelének viharát, leszállt lováról és rendre ölelte csókolta az utcza porában játszó vézna gyermekeket. Megmagyarázzuk, hogy miért és mennyire szerette ő Manuelt ? Van-e olyan aki sohase igyekezett volna megmagyarázni magának, hogy miért és menynyire szeret és olyan a kinek e kísérlet valaha sikerült volna ? — Magunk is megkisértjük, de előre tudjuk, hogy mindannak amit csak elmondani tudunk valódi értelme e rövid és gyermekes pár szó : szerette, mert szerette. Azonban Manuel személyében, a lehető két legnagyobb inger egyesülve volt, tudniillik a hontalan az ismeretlen állapot és a féllehetlenség, mert a teljes lehetlenség a vágynak keletkezését is elfojtja. — Idegent szeretve, minden nézpontról ismeretlen a tárgy. A nő mit sem tud múltjáról annak a kit szeret, nem ismeri a mindennapi élet prózai részleteit, melyek a leghódítóbb alaknak is csak hátrányává szolgálnak, bálvánnyának fénykőrét saját ábrándja szerint alkothatja, pedig hasonló esetekben a nőnek képzelődése dús és költői. Sőt önkénytelen ragadtatik egy ismeretlen véletlenség felé és több joggal mint bárki más megengedi magának azon édes csalódást, hogy, csak szive ébredésével kezdődött élete, az ilyennél minden múltat mámoros feledés takar, hogy szerelme varázs világítása mellett fedezzen fel új eget és uj földet. Ami a lehetlenséget illeti Mártha meggyőződve volt, hogy a báróné azon frigybe, mely közte és egy száműzött, egy a nép osztályából származott, azon fölül vagyon- és társadalmi állástalan ember közt megkötendő volna, soha, de soha nem fog beleegyezni. Ehez járult, hogy Manuelnek magas képzetei voltak és a legártatlanabb tévedéssel hasonló magasságban képzelvén helyzetét,oly csalódásban élt melyért őt csak szánni lehetett. Az erély és a nagylelkűség jellemvonásai közé látszottak tartozni; de ha körülmények merültek fel, melyek szavak helyett tetteket igényelnek, csak akkor tűnt fel jellemének valódi gyengesége. Társalgás közben érinteni tudta a léleknek legnemesebb húrjait, melyekből a szerelem ihletségével varázshangokat csalt. — Bizonytalan jövője, helyzetét messze túlszárnyaló vágyai Mártha szemei előtt nem kevéssé voltak előnyére. A megnevezhető, úgy szólva osztályozható dicsőség, a határozott és ingatlan állás, akármily szép és nagy légyen nem bir lelkesültséget előidézni , ahol a végérél látható unatkozás kezdődik, de midőn eszményképünkhöz vágyainktól kölcsönözhetjük a mértéket, midőn az ábrándok határtalan uradalmában építhetjük hajlékunk falait, semmi sem gátol, hogy ne repüljünk a végetlen magasságba, hogy egyéniségünkkel ne olvadjunk be a végtelenségbe s minthogy a nő, akit szeret, azt mindenre képesnek hiszi, teljes bizalommal kél a szerelem szárnyaira, hogy vele a véletlenség birodalmába repüljön. Azon körülmény, hogy talán nem soká válni kell az ismert tárgyaktól, helytől, személyektől, a jövőnek bizonytalansága varázshatást gyakoroltak Mártha kedélyére; nem lévén más eszméje mint a szerelem, szemeivel sem látott más tárgyat mint két életnek tökéletes összeforrását, mint együtt utazást, egyesített munkásságot, megosztott boldogságot és megosztott szenvedéseket, mely utóbbi eszme minden női szivet ellenállhatlanul magával ragad. Manuelnek első megjelenése óta a kastélyban, Mártha csudásan átszellemülve jön. Egész hosszú estvén át ablakán kihajolva merengett, hallgatta a hymnust, mely szép nyári éjjeken annyi bűbájjal emelkedik a völgyből az ég boltozatáig. — Óhajtotta, hogy a sok apró világ a végetlenségben sebesebben üldözze egy- mást, a madarak hangosabban énekeljenek, a csúszómászók szisszenése élesebb, a virágok illata áthatóbb legyen, mert ő is élt, ő is lebegve úszott az élet folyamán, mely a teremtés ezernyi ezer forrásaiból buzog fel; szóval, nem állt többé elszigelten, egyedül. Néha egész reggelig elfeledte magát azon hangtalan beszélgetésbe merülve, mely a szerelmesek együttléte után a lelket elfoglalja, mely véletlen eszményisége által néha boldogitóbb az azt megelőzött valódi beszélgetésnél, melynek folyama alatt a lélek kérdezés felel, nyugodt és háborgó, zord és nyájaskodó egyszersmind , mert aki szeret, annak két élet fekszik szivében, és a kettő közöl nem saját élete az, mely sebesebben lükteti a vért. E mámoros állapotot azonban, néha fölváltja az éberség. Ilyenkor szerelmét mint bűnt, mint bohóságot hányta szemére Mártha saját magának. A bárónő furfangos önösségének rétegeit bár régóta ismerte, de azért nem bírta feledni azt, amivel neki tartozik. Azonfölül, a nemes lények fogalma szerint a hálánál még erősb kötelék is csatolta őt nénjéhez, érezte tudniillik, hogy nélkülözhetlen szükségévé vált. — Cernán asszony házának Mártha gyönyörűsége, boldogsága és szelleme volt. Elhagyhatná-e ő nagynénjét, midőn az aggság rá súlyosul, midőn több szüksége van mint valaha ápolásra, szórakozásra és szeretetre ? — Ezen eszme, mint vétek öntudata elrémítette őt. — föltette magában, hogy szivén diadalmaskodni fog, hogy Manuelt nem látandja többé és fogadását meg is tartotta három végetlen napon át. Ne csalatkozzunk, ennyi is valódi hősiesség volt; s a férfiú, ki oly hévvel szeret mint ő, bizonyosan nem lett volna képes ennyire. A nők szenvedő természetükből és lelküknek szeplőtlen tisztaságából merítik az erőt, melylyel a férfiak nem birnak. A George szerencsétlensége és a Manuel párviadala ha elmarad, Márthának lélekküzdelme kétségtelenül még soká tart, de miután bevallotta szerelmét (mert azon lépésnek következményei iránt, melyre őt a kétségbeesés vezette, egyetlen pillanatig sem élt csalódásban) valamennyire nyugodtabb lett. — A keresett lelkiismeretesség, a tettetett ellenkezés, nem fértek öszve az ő szellemével. Állításunkat nem sokára bebizonyítják tettei. (Folytatjuk.) Középitések. Ugocsából. A vasútépítésekre, kinevezett cs. k. középponti igazgatóság a máramarosi sóbányákhoz vezetendő vasúti mellékág naraény-rakóczi vonalán a földmunkákra 904,995 ft 43 krra számított előleges költségvetéssel, i. é. február 15-kéig pályázatot nyitván, — az e vidéki földbirtokos osztályból többen, kik e tárgyban földbirtokaiknak a czélba vett vonal általi érintendésénél fogva többnyire legközelebbről érdekelték, elhatározták egymás közt, hogy az említett földmunkákra pályázzanak. Hogy ebbeli törekvések ezért érjen, sok tekintetben óhajtandó. Ha a vonal építése idegen vállalkozók kezeibe jut, annak csak a legalsóbb osztály, a napszámosok osztálya fogja venni hasznát, a földbirtokos pedig egyenesen kárát vallja, mert míg a nyers munka — a töltésezés — tart, földjei növelésére drága pénzen sem fog kapni dolgozó kezet. Oly vállalatnál, melynek elkészítése szorosan meghatározott időtartamhoz van kötve, a létesülés elemi föltéte —a munka díjazása körül fukarkodni nem le— ‘uuuhi, tvx meszeresen DuYCUDen üzéltetik , mint azt az olajér művelésére neíhmozneveű napszámoknál a gazda kézzelfogható romlása nélkül tehetné. A mi helyzetünk, mint gazdáké, cseppet sem jobb, sőt azáltal, mert birtokviszonyaink általában rendezetlenek, mert a tagosztály után még mindig tanfalusi szomjjal epedünk, talán mostohább is, mint az ország bármely vidékén. " Ha potom áron elvesztegetni tudott termesztményeink, szigorú önmegtagadás mellett, most még a föld terheit, cselédeink, napszámosaink fizetését úgy ahogy fedezgetik : szálljon velünk a kézi munka díjazásánál versenyre egy idegen vállalkozó, kinek sok ezer dolgozó kézre van szüksége, melyet vállalata haszonhajtóságánál fogva aránylag dúsan fizethet, és kiszabott időhöz kötöttsége, s az innen természetesen származó fordrozás miatt dúsan is fizet: nem állhatjuk ki semmikép a versenyt; a föld miveléséhez szükséges kézierő drágasága és hiánya mellett földeink műveletlenül maradván, menthetlenül az uzsorások fojtogató kezei közé jutunk. Ellenben, ha e töltésezési vállalatot az itteni földbirtokosok nagy része nyerné meg , nemcsak az abba fektetett pénz maradna meg a vidéken, hanem a remélhető tiszta haszon is, melyet idegen vállalkozó nem fogna köztünk hagyni. A haszon a mi kezeink közt, kinek-kinek életrevalóságához képest, az osztályok minden rétege közt fogna feloszlani; volna mit gazdaságunkba befektetni, anyagi emelkedésünket önként fogná követni a szellemi haladás is, s ekkor a czélba vett vasút már létesülése embryo stádiumában emeltyűje kezdene lenni azon eredményeknek, vívmányoknak, melyek az anyagi jobblét, és szellemi haladás terén nyomában mindenütt felsarjadnak. CS. B. PESTI NAPLÓ. Pest, febr. 14. Ő cs. k. Apostoli Felsége az abrudbányai unitárius egyházközség 1849- ben leégett templomának helyreállítása végett 300 pftnyi összeget méltóztatott legkegyelmesebben ajándékozni. Karolina Augusta császárné ő felsége az ákosfalvai r. kath. templom fölépítésére, a maros-vásárhelyi kerületben, 100 ftot méltóztatott ajándékozni.— Olvasóink előtt talán fel fog tűnni, hogy oly badarságok registrálásával töltjük időnket, mint a minőkkel a Szépirodalmi közlöny olvasóit egy idő óta Szegfi Mór mulattatja. A gyom irtása az irodalomban szintoly szükséges foglalkozás, mint a gazdaságban. Ez is a kritika feladatai közé tartozik. Részünkről üdvös hatást remélünk e működéstől, ha kimutatjuk minden lépten, hogy van szó, aki fennen vitatja a tudatlanság kiváltságát a költő részére, s tanná emeli egyik vagy másik író sérthetetlenségét a kritika ellenében, van szó, a ki — mint halljuk —gyermek tanítványainak sem tudott imponálni, s a legzavartabb eszmékkel fejében, az irodalomban akar rendet szabni, a kritika határait akarja kijelölni , és a ki — még egy értekezést sem tud megírni iszonyú logicai ficzamodások nélkül, egy novellácskát sem számos nyelvtani hiba nélkül, — aki minden lépten nyomon elárulta, mint adatokkal kimutatta, -tudatlansá__ htpfiinymlAi* *»•« X1-- “ - -sag* eredményeiről. Bocsássanak meg ez okból olvasóink, ha ezúttal is folytatják a gyomirtást, mely végső elbontással fenyegeti, — ha nem is a magyar szépirodalom, legalább a „Szépirodalmi közlöny“ kertjét. — Szegfi Mór szinte görcsöket kapott azért, hogy ezen szavai : „a tudós társaság akkor alakíttatott“ a P. Naplóban így valának idézve : „a tudós társaság akkor alakult.“ Okos ember e szócserében nem találna okot se görcsre, se haragra, de még csak megütközésre sem, mert hiszen könnyű belátni, hogy a magyar akadémia csakugyan akkor alakult, midőn alapittatott se két szó közül akármelyiket használjuk, az értelem mindig ugyanaz marad. Szegfi úr azonban, mert neki egészen extra logikája van, a fentebbi szócserélésért mondatainak elferdítésével, elcsavarásával, csonkításával vádol bennünket. Szegfi úr, ki mindig maga teszi, a mivel más a TUDOMÁNY IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Én, a forma és a próza. (Gyulai Pálnak.) (Folytatás.) IL Ám világosítsák példáink a tényállást. — Bönne, Heine bármily szépen írtak is, meg kell róluk jegyezni, hogy kevésbbé hatottak a tudományosság érdekében, minthogy ne irodalmi formát használjanak. Munkásságuk valamely szivelgő politikai térre volt irányulva, oltárt emelvén sokképen a franczia élet és ízlésnek, melynek áldozatából csak a füst ment saját nemzetökre. Küldöttek a német nehézkesség ellen ,de nem vették gondolóra,hogy a német elme oly ismetárgyak körül viszi a főmunkás szerepét, ahol nehézkesnek lenni fölötte könnyű. Egyébiránt ők csak vegyíteni akartak a német elembe a francziából. Máskülönben tekintélyül ma már egyik sem szolgál. Szépelett írók, elmentek az elvvel, amelyet vallottak. Igaztalanság többre becsültetniök, mint ahogy maguk is elégnek látták. — Macaulay úgy ír, mint talán senki ma, de mégsem úgy hogy másképen írni tévedés volna. Vagy ha igen, akkor Sulluszt és Tacitus nem történetírók. Sőt ezekhez mérve oly vakmerőn lehetne vádolni az angol történészt, mint Guizotról tudatik, hogy vádolá a „Consulat“ íróját: regényt ha nem történetet, ha nem értenek: melyik tárta magát inkább vagy kevésbbé a tudományos vagy irodalmi formához. De a Macaulay és Thiers elleni vád vagy szemrehányás, úgy nem teszi egyetlenné Guizot írásmódját, mint amazok szerencséje nem az övéket. Menjünk-e tovább a példákkal? Én nem látom szükségesnek, hiszen úgy sem érnek véget; elméletünk akkor sem változnék. Hanem óvást teszek azon általánosság ellen, mely szerint az egész világ minden nagy írója ön mellett bizonyít. Ismerem az iskolát, melynek tanítványával vitázok. Az a föltétlenül s minden különbséget kizáró egyetemesség, minőt az irodalmi formára szükség nélkül veszteget ön ,ugyancsak meg van fizetve. Zsoltja, mint rendesen, szűkkörűség, egyoldalúság. Mert ha nincs egyéb forma mint