Pesti Napló, 1858. március (9. évfolyam, 2429-2441. szám)
1858-03-16 / 2429. szám
43—2429. 9-dik évf folyam. 1858. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Szerkesztő szállása : Angol királynő 53. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem utcza, szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre .... 6 írt pp. Évnegyedre . . 5 frt 8 kr. pp. Félévre ..................11 frt pp. Félévre . . . 9 frt 30 kr. pp. ríinimenyek díja • ,8 hasáb, petit sor S szori hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdijraélmenyek IIIJA • külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. Kedd, mart. 16. PEST, mart. 16. Tájékozás. (Fk.) Ha nem csalódunk, a franczia regényírók elsők voltak, kik nem a kezdetnél kezdvén a dolgot, s a szokásos alapos expositiót kerülvén, úgyszólván mindkét lábbal egyszerre beleugrottak az események folyamába, s a múltnak kifestését az olvasó képzelmére bizták. Mi — bár nem egészen önkénytesen — e pertzben hasonló utat követünk. Nem ülhettük meg Palmerston kabinetjének halotti torát, nem üdvözölhettük az új toryminisztérium születését (ámbár ez tulajdonképen nem is született, hanem mint megfordított Illés próféta az égből pottyant alá!) nem kisérhettük azon törekvéseket, miket az új kabinet az „angol becsület megóvására“ jön, nem mondhattuk el körülményesen, mint tudakozódott Párisban, mi módon kívánják ozt a „lehordást“ foganatosítva látni, mint cenzuráltatta Párisban azt az „erélyes“ jegyzéket, melynek elmulasztása miatt Palmerston kénytelen volt a puha gyapjuzsákot a kemény ellenzéki paddal felcserélni. Mindezt nem mondhattuk el olvasóinknak, s most sem mondhatjuk el, mert újságot kell írnunk és nem óságot, hanem egyszerre belelépünk az események menetébe s magunk előtt látjuk ismét a parlamentet, mely olvasóink kedvéért mindenesetre oly szíves lesz Derby és Disraeli uraktól a múlt hetek eseményei iránt némi felvilágosítást kérni, úgy hogy a mulasztottakat legalább ezúton lehetene pótolnunk.*) Eddigelé csak távirati tudósításaink vannak az angol miniszterek nyilatkozataira nézve, s ezek oly soványak, hogy egyebet nem láthatni belőlük, mint azt, hogy a diplomatiai levelezés, melybe a parlament annyi súlyt fektetett, megtörtént s az illető irományok legközelebb elő fognak terjesztetni. Azon rövid kivonat, melyet a Times Walewski gróf legújabb sürgönyéből közöl, csak annyit mond, mint a minap megjelent „császári röpirat“, azaz semmit sem, vagy legalább olyant nem, amit már azelőtt is nem tudtunk volna. A múlt napok eseményei mindazáltal igen fontos eredményt szültek, melyet nem lehet hallgatással mellőznünk, t. i. világosságra hozták, hogy Francziaország sokkal inkább szorul a nyugati szövetségre, mint Anglia. Tényeket akarunk elősorolni, anélkül, hogy azoknak jogias oldalát tekintetbe vennék. Párisban január 14-kén merénylet történt, mely Angliában forraltatott; a franczia kormány karja nem nyúl Britannia szabad földjéig; Napoleon császár tehát a brit kormány- hoz fordult panaszaival. Mondtuk, hogy nem fogjuk kutatni, kinek van igaza, kinek nincs; annyi tény, hogy Angliában semmi sem történt, ami Francziaország panaszainak megfelelt volna. Azon minisztérium, mely ilyesmit tenni akart, elkergettetett; utódjai, kik eleintén elődjeik nyomán látszottak járni akarni, látható megdöbbenéssel állapodtak meg a hangosan nyilvánuló közvélemény előtt, s most az összeesküvési biliről alig van többé szó. Tehát, amint mondjuk, Napóleon császár kedvéért semmi sem történt, még akkor sem, midőn Palmerston aggályteljes hangon arra figyelmeztetett, hogy a nyugati szövetség veszélyben forog. A nemzet cseppet sem gondolt e veszélylyel, az öregpremiernek szeme közé nevetett; ez visszavonult s a felelősséget a parlamentre hárította, ha majd a nyugoti frigy feltalálna bomolni és — mit tettek ezalatt Francziaországban ? Naponként harmincháromszor ismételték, hogy a szövetséget fen akarják tartani, Persigny Londonban maradt, még akkor is, midőn ablakait beverték s az olasz menekültek egyre meetingeztek; végre pedig egyik „császári publicista“ feltörte ujját és officious röpiratban mutogatta, mennyire szereti Napoleon császár azt a perfid Albiont, mennyit tön annak érdekében, mily kevés hálát aratott érte , mint maradtak teljesületlenül még oly követelések is, melyek a császár életének biztosítására valának irányozva. Egyetlen erősebb kifejezés, egyetlen komoly fenyegetés sem fordul elő e röpiratban; minden olvasó feszülten várta azon conclusiót, hogy ily háládatlan baráttal nem lehet többé karöltve járni, hanem a röpirat szerzője épen megfordítva azt mondja, hogy a szövetség mindamellett fennáll, s hogy franczia részről további fenállását is kívánják; ahelyett, hogy maga ítéletet mondana az oly világosan elemezett tényállás felett, ezen ítéletet az angol nemzetre bízza. Valóban netovábbja a részrehajlatlanságnak, melyben a felperes az ítéletet az alperesre bízza! Hanem az angolok practicus emberek s tudják, hogy Napoléon császár is az. Azon körülmény , hogy III. Napóleon polgpkarokkal ragaszkodik a nyugati szövetséghez, azt sejteti velük, hogy e hűség nem valami idilli rajongás kifolyása, hanem a számítás, az előny megfontolásának eredménye. Az angol — kereskedő , azon árút, melyről tudja, hogy a vevő nagyra becsüli, s hogy múlhatlan szüksége van rá — drágán adja. Barátságáért mindenesetre becsületesen meg fogja adóztatni Francziaországot, — először erkölcsileg, később talán anyagilag is. Az erkölcsi adó egy részét Francziaország máris fizeti : Anglia a katonai adressek miatt boszankodott; Walewski gróf a császár nevében bocsánatot kért. A január 20-iki franczia jegyzék Londonban nem tetszett és Francziaország újra bocsánatot kér. Az összeesküvési bilt boszantja a brit nemzetet, és a franczia félhivatalos lapok egyre hajlonganak, nagy courtoisiéval ismételvén: kérem, kérem, ne tessék vele fáradni, hisz nem oly szükséges ; nem kívántuk mi ezt soha! Elég lesz mára, ha e megváltozott viszony constatkozására szorítkozunk; oly magnak tekintjük azt, melyben a jövő nem egy világfontosságú eseményének csirája szunnyad. Napóleon császár protectori szerepe Európában fogyatékán van, majd meglátjuk, mi következik ezután! *) Igyekeztünk a lehető legrövidebb resummék és áttekintés által már e számban tájékozni a lapunk szünideje alatt történtek iránt t. olvasóinkat, mit annyival szükségesbnek láttunk, mert t. előfizetőink közül alig 30-an pótoltatták lapunkat más lappal. Szerk. TUDOMÁNY IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. III. Napoleon császár és Anglia. (Sietünk olvasóinkkal fordításban közölni ezen röpiratot, melyet némelyek szerint Napoleon császár maga irt, mások szerint a császár eszméinek alapján Laguerronniére senator fogalmazott.) I. A közvélemény iránti kötelességünket hisszük teljesíteni, midőn az angol földön oly igaztalanul fölzaklatott szenvedélyek ellenében nyugodt és pártatlan nézetet mondunk el. — Bízunk, hogy meg fognak érteni túl a csatornán. Észrevételeinket mérsékelt hangon teendjük és mindenek felett a tényeket fogjuk beszéltetni. Midőn Napoleon Lajos a köztársaság elnökévé választatott, a nemzetgyűlésben, (mely nemcsak osztozott vele az uralkodásban, de a végrehajtás körül gyakran gátakat is gördített elébe) valamennyi párt Angliának"ellensége volt; a legitimisták hazájuk ős ellensége iránt a hajdankori nemzetiségi harczokból fennmaradt hagyományos gyűlölettel voltak eltelve ; a köztársaságiak Pittre emlékeztek, ki a forradalom elnyomására a Coburgival lépett szövetségre; az orleanisták, épen annyira restelték a pártfogást, mely őket megalázta, mint a mennyire boszankodtak a cserbenhagyásért, mely bukásukat megelőzte; végre a császárság hívei, a közel múlt idő vérző sebeit érezve, fájdalommal és dühvel valának eltelve. Mit vala teendő I. Napoleon örököse, midőn Francziaország állam feje jön ? — A pártok előítéletének és gyűlöletének lábat kell vala hogy adjon ? A Waterloo és Szt. Helena emlékével föl föl lobbanó boszszuszomját, jó példával bátorította volna ? — Avagy az angol lapoknak a választás pillanatában, nevét és jellemét gyanúsító eljárásáért, hideg negativitás utján kell vala bosszúját tölteni ? —Nem. A számkivetés bölcseségnek és fölvilágosulásnak iskolája, olyanok számára, kik hivatva vannak uralkodásra. Ezen iskolát járva Napoleon Lajos sokat tanult és sokat fele-dett. Egyetlen dologra emlékezett még, tudniillik, hogy borús napjaiban, szerencsétlenségében az angol vendégszeretetnek sokat köszönhetett, és egyetlent vett tekintetbe, tudniillik azon nagy fontosságú érdeket, mely Francziaországot és Angliát a haladás és mivelődés előmozdítása czéljánál annyira közel tartja egymáshoz. II. A Porta 1849-ben, a magyar menekülteknek befogadásáért, Ausztria által fenyegetve jön. A köztársaság elnöke úgy vélekedett, hogy Francziaország, ilyen, az európai nagy kérdések körébe vágó ténynél sehogy sem maradhat részvétlen; megparancsolta tehát a franczia flottának, hogy egy időben az angol flottával közelítse meg a Dardanellákat, és e szerint megragadta az első alkalmat a két hatalom tényleges egyetértésének előmozdítására. — De az érzékenykedés Angliával szemben, akkor még annyira napirenden volt, miszerint a franczia minisztérium, melynek Odillon Barrot úr is tagja volt, azon föltétel alatt küldötte ki flottánkat, hogy az, az angol flottával ne egyesüljön s habár egy czélra, de egészen különválva intézze működését. — Tagadhatatlan, hogy ezen tartózkodó rendszabály túlságos bizalmatlanságból eredett, de azért nem volt más, mint viszhangja egy szintén túlságos, a szószék és sajtó által egy iránt szítogatott neheztelésnek. Nem sokkal utóbb Palmerston lord olyan ultimátumot küld Görögországba, mely fölzaklatja egész Európát. A törvényhozó testület, mely az örökölt angol ellenszenvet képviselte az alkotmányozó gyűlésben, örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy ellenséges indulatát bebizonyíthassa: fölhasználta a népszerűség által gyámolított alapon egész befolyását az elnök miniszterénél, mire csakhamar követünk Drouin de l’Huysur visszahivatott Londonból. Midőn de la Hitte tábornok, akkoron külügyminiszter, a gyűléssel ezen eseményt tudatta, az egész gyűlés mintha csak egy ember volna, oly megfontolatlanul átadta magát a hazafias lelkesedésnek. Azon este a jobboldal valamennyi vezére testületileg megjelent az Eliseeben, hogy az elnöknek szerencsét kívánjon, de ez hidegen fogadta őket, melyből eléggé megérthették, hogy azon rendszabály iránti lelkesültségekben, melynek közvetlen eredménye a két nemzet közti egyenetlenségnek megújulása leend, maga nem osztozik. IH. Végre bekövetkezett december másodika. Belszerkezetünkből fölmerült tény volt ez, melyhez nem volt szava bárkinek is külföldön. Némely angol lapok még is megtámadták azon férfiút, ki hazáját rémítő anarchiától és talán egész Európát összeomlástól védelmezte meg. Nem volt oly rágalom, melyet ki ne gondoltak volna, és nem volt szemrehányás, melyet ne nyilvánítottak volna ellene. Sőt egy londoni laprajzban is hozott jelenetet, amint a Marsmezőn a fölkelteket agyba lődözik. Oly tényeket akartak elhitetni a világgal, melyek átalános erkölcsi érzületünkkel össze nem férnek, sőt a mellett merőben lehetetlenek. Igazat szólva, a csata után nem csak hogy senki agyon nem lövetett, de sőt az 1,600,000 lelket számláló városban a lázadást eszközölt 1500 demagóg közöl, a küzdtéren és fegyverrel kezében legfeljebb 150 esett el. Ezen tényállás Angliában épen úgy mint Francziaországban nagyítva jön, és csak is annak szemtelen elferdítése által lehetett elkeseredést ébreszteni azon eljárás iránt, mely tulajdonkép minden mivelt népnek hálájára lett volna érdemes. Ilyen szidalmakkal szemben érzéketlennek maradni lehetetlen vala, de a haza szeretete és a nyilvános jóllét érdeke, látszó részvétlenséget és nyugodtságot igényeltek. — Francziaországnak államfője, elvonulni engedte ezen árját az olyan szenvedélyeknek, melyben polgári harczainknak salakra is fölvegyült, sőt még a sajtót zabolázó megszorításokat (bár helyén lesz valam) sem akarta életbe léptetni. Nagy nemzetek ok nélkül nem bántják meg egymást, vagy ha megbántják egymást, akkor közel vannak ahhoz, hogy egymás ellen harczra keljenek, így történt az amiensi béke idejében, mely az első consul ellen részint a szószékből, részint a sajtó által szórt bántalmak és megtámadások miatt, oly hamar jön veszélyeztetve. Annyi bizonyos, hogy ha 1852-ik évnek első holnapjaiban nem lettünk volna okosak, a közvéleményre csillapítólag hatni ismét az ISOA-ik év került volna elé és a két országban uralkodó elkeseredésnek elkerülhetlen következménye szakadás lett volna. Az angol népnek jobb részét inkább józan értelme, mint az idő birta rá tulajdonképeni méltánylására a tényeknek és azon férfiaknak, kiket annyi goromba valótalansággal és gyalázatos rágalmakkal bemocskolni akartak. Angliában épen úgy mint Francziaországban a császár magaviseletét oly igazán ítélték meg, mint ahogy azt egykor a részrehajlatlan történet fogja megítélni. A londoni City már 1852 ben, az angol lapok egy részének a lehető leghevesebb kereszttüzelésével szembe támadta meg azon polémiát, melyet épen úgy józan értelme, mint hazafisága szempontjából helytelennek talált. Két évvel utóbb, midőn a császár, a császárné kíséretében, mint szövetséges, meglátogatta az angol királynét, e szép és nagy országban mindenhol rokonszenvvel és becsüléssel találkozott. (Folytatjuk.) (Lapszemle.) Most a közfigyelmet „Illik Napóleon császár és Anglia“ czímű röpirat egészen magára vonta. Szerzője Laguerronniére senator. Készült a tuileriai értekezletekben elmondott eszmék szerint. Napóleon császár, midőn még csak száműzött volt, maga írta a vezérczikkeket és röpiratokat; amióta trónon ül, szintoly kitartással szeret a sajtó útján a közvéleményre hatni, mint hajdan; de már nincs ideje az eszmék felöltöztetésére, az apró árnyalatokra, az irálynak sokaktól nem is sejtett, azonban az avatottak által jól ismert nehézségei legyőzésére. Magához parancsol tehát egy-egy szép tollú imperialis journalistát, feljegyezteti vele nézeteit, s rábízza, hogy adjon a gondolatoknak kellő ruhát, csináljon a vázlatból czikket vagy könyvet. Önként értetik, hogy az ily munka, mielőtt a nyomdába küldetnék, a császár ő felsége revisiója alá kerül. Sőt arra is volt eset, hogy a levonatok hasábonként vitettek a Tuileriákba, újabb áttekintés végett. Részesült-e e kitüntetésben Laguerronniére senator úr műve? nem tudjuk. A „Constitutionnel“ (félhivatalos lap) azt mondja, hogy ezen oly higgadt, oly nyugodt és az igazság meggyőző erejével oly ékesszálló előterjesztés Európaszerte roppant hatást idézend elő. Lényegesen fog hatni a sziget királyságban minden ok nélkül felkorbácsolt szenvedélyek csillapítására. Fölvilágosítja a közvéleményt Francziaország valódi érzelmei és ama bámuszra méltó lojalitás felöl, melyet ez, a béke és háború folyama alatt, az Angliával a szövetséget kezelte.“ Kevesebb optimismussal szólt Laguerronniére úr művéről a „Neue Preussische Zeitung.“ Szerinte e röpirat szépen van írva, s kitűnő ügyességgel állítja össze a tényeket, melyekre Francziaország a jelen válságban nagy súlyt helyez. Mindent óvatosan mellőz, mi a brit nemzet érzületét ismét sérthetné, s nehezíthetné a szem előtt tartott kettős czélt:t. .. az angol szövetség épségben maradását és az angol minisztérium engedékenységét a menedékjog megszorításának ügyében. Laguerronniére ur — folytatja a „N. Pr. Zig“ — elősorol mindent, mit a közelebbi években Francziaország a szárazon és tengeren Angliáért jön; beszél a nagy előnyökről, melyek Európa békéjére és a világpolgárosodásra nézve az angol-franczia szövetségből erednek: mintha bizony 1852 előtt Európában minden fonák és kuszáli lett volna, s a cultura Francziaországon kívül egy országot sem nyalt volna ki csinosra! Végre pedig megmutogatja Laguerronniéreur, hogy mily könnyű Angliának a hű szövetséges kivonatát teljesíteni, és számít az angol minisztérium engedékenységére s az egész európai közvéleményt helyeslő nyilatkozatára. Az európai közvéleményre hivatkozás eredményét a N. Pr. Zeitung nem hiszi oly föltétlenül kedvezőnek, mint a röpirat szerzője. Mert, mint állítja, lehet valaki határozott ellensége a forradalmi propagandának és gyilkolás terveknek, anélkül, hogy Francziaország jelen viszonyaiért rajongjon; lehet a legélénkebben érdekelve Európa bátorlétéért, anélkül, hogy e földrészt a franczia köz bátorsági törvények alá helyezni óhajtaná; kárhoztathatja Pynt Felix gyalázatos iratait, anélkül, hogy Laguerronniére senator úr virrasztásaira „éljent“ harsogtasson. A röpirat azt akarná elhitetni, mintha Francziaországban az élet csupa gyönyör és észhangzás volna, ha idegen bandittáknak az egész nemzet által megbélyegzett és borzalmas működései nem zavarnák meg. De ámbár a félhivatalos publicista ezen eljárásának oka s könnyen felfogható, nem épen bizonyos: val- Magyar könyveszet. 31. Községi tanácsadó a városi és falusi községeket illető ügyekben. Szerkeszti s kiadja Szokolay István. Első évi folyam II. füzet. Pest, 1858. Nyomatott Beimel és Kozmánál 8 rét 77—148 lap. 10 füzet. Előfizetési ára 5 port. 32. Xandirham. Székely hősköltemény a kilenczedik századból. Irta Dózsa Dániel. (Az iró tulajdona.) Kolozsvárit. Stein János bizománya. 1858. Nyomatott az ev. ref. főtanoda betűivel. NI. 8 rét 296 lap. Ára 2 port. 33 A magyarítani természetbarát. Szerkesztik és kiadják Dr Nagy József és Láng Adolf Ferencz. (November.) VI. füzet. Nyitra, 1857. Nyomatott Szigler testvéreknél Komáromban. N. 4 rét 135 154 lap. A trencsin-tepliczi fürdő rajzával