Pesti Napló, 1858. március (9. évfolyam, 2429-2441. szám)

1858-03-28 / 2439. szám

53—2439. 9-dik évf­folyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-as emelet. Szerkesztő szállása: Angol királynő 53. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint, anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 6 firt pp. Félévre . . . . . . 11 frt pp. feltételek: , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . 5 frt —­kr. pp. Félévre . . . 9 frt 30 kr. pp. virilatminiTok­ fiija ■ 6 hasáb, petit sor 3 szőri hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij nirueuuon­yeft. Ulju. ■ külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. 1858. Vasárnap, mart. 28. Előfizetési fölhívás PESTI NAPLÓ 3 és 6 havi folyamára: A * H-P— ATepf'r.. Április L . (helyi*. 9 f. 30 kr Septembers' ' ** (vidékre 11 frt. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. PEST, mart. 28. A tegnap közlött távirati tudósítás a félhi­vatalosnak látszó „Ostdeutsche Post“ állítását igazolja, midőn jelenti, hogy „valamennyi lap igen békés jelentést tulajdonít Pelissier kö­vette neveztetésének.“ Tehát csalódott a bécsi lapok többsége és csalódtunk mi. Pelissier helyre hozza amit Persigny elrontott. A londoni tudósítások szerint ott a hangu­lat naponkint ingerültebb Francziaomág el­len. Nemcsak a hírlapok zajongnak, zug a nép is. A „N. Pr. Zig“ párisi levelezője még attól is fél, hogy Bernard elitéltetése ese­tében demonstrátiók történnének, mi amerikai, de nem angolos eljárás volna. Az angol nem­zet a bírói hatalom függetlenségét és az es­­küttszéki intézményeket becsüli, s lehetetlen, hogy régi szabadságaira éretlennek mu­tatkozzék ma, midőn századok ok­a érett volt reá. Ily botrányoktól nem félünk. De nem lehet tagadni, hogy, mig eddigelé a franczia journalistikának csak egy veuviu­i-ja van, ki nagy szónoki erővel írja philippikáját Ang­lia ellen, addig Londonban számos V­e­u i 1- lel küzd hasonló hévvel, s még élesebb fegy­verekkel a napóleoni rendszer s ez által a franczia-angol barátság ellen, s a londoni hír­lapírók szenvedélyességében osztozni látszik a közönség nevezetes része. Szóval, Pelissier herczeg és tábornagy siet a szigetkirályságba, hogy természetes nyerseségével lecsendesítse azon ingerültsé­get, melyet az angol szövetség legbuzgóbb ba­rátja, a sima és kellemes modorú Persigny szított. Ezt mondja a mart. 26-ki távírda szerint „valamennyi lap.“ Csak az a kérdés: mi az a „valamennyi lap ?“ Franczia-e vagy egyszersmind angol is ? A március 26-ai távírda tisztán francziaor­­szági. Erre mutatnak a többi hírek is, miket hozott Tehát csak a párisi lapokról van szó. Csak arról , hogy minő értelmet ad a franczia sajtó a hős tábornagy küldetésének. Megváltjuk, ennek is tulajdonítunk fontos­ságot, s kétszeresen tulajdonítnánk, ha egy nagykövetnek ily válságos pillanatban történt kineveztetése oly kérdés volna, melyről Páriá­ban független véleményt mondhatna „vala­mennyi lap.“ Isten őrizzen, hogy egy sorba helyezzem a malakoffi herczeget Canninggel, a volt stam­­buli követtel, ki iránt személyes nehezteléssel viseltetik a franczia császár, míg ellenben Viktoria királynénak épen semmi panasza nem lehet Pelissierre. De fölvilágosítás ked­véért, vegyük föl, mintha most Francziaország helyett Anglia változtatta volna meg követjét, 8 Canning indulna Londonból Párisba, hogy a lazzá vált angol-franczia szövetséget megszi­lárdítsa. Hogy viselné ekkor magát a londoni journalistika? A hivatalos és félhivatalos lapok bizonyo­san nem mondanák, hogy Canning zavart csi­nálni, terrorizálni megy oda, sőt nyájas sza­vakkal indítanák a lordot útra. Hisz!, külön­ben az új követet Párisba a császár színe elébe se bocsátanák, s a hivatalos fenyegetés had­­üzenet volna. De bezzeg!, felkötnék a haran­got a független londoni lapok, vernék a lárma dobot, fenyegetnék a Derby-minisztériumot vakmerőségéért, vagy pártszinezetek szerint, harsány ovatiókkal idvözlenék. Hasonló körülmények közt számíthatnánk-e a párisi lapok hasonló eljárására? Hihetnék-e, hogy, ha Pelissier oly határo­zottan képviselne is bizonyos neheztelést, bi­zonyos akadékoskodást Anglia irányában, mint Canning képvisel a franczia politika el­lenében; hihetnék-e, hogy a nemhivatalos sajtó nyíltan és erélyesen tolmácsolhatná ag­godalmait a császár választottja iránt ? A közelebbi években nem emlékszünk esetre, midőn ilyneműs a...-------­badságot vett volna a párisi sajtó. A személyek fölötti discussio nem is fér össze a napóleoni eszmékkel, az tisztán par­lamentáris szokás. Legjobb tehát előbb bevárni a londoni la­pok véleményét is, s csak azután beszélni ar­ról, hogy, istennek hála­ túl vagyunk a sok közül egy aggodalmon, mert valamennyi ap igen békés jelentést tulajdonit Pelissier követté neveztetésének. K. Lapszemle. A „NeuePreuss. Ztg“ párisi levelező­jétől következő czikket közöl: „Veuillot úr az „Univers”ben ma ismét azon föl­tételeket tárgyalja, melyek az Anglia és Francziaor­szág közti békét biztosíthatnák, s minthogy a hang ugyan­az, melyen korábbi czikkében is értekezett, bi­zonyos helyeken a hatást nem fogja eltéveszteni. Veuillot urnak az angol néphez intézett ezen má­sodik felszólalására, a „Times“ czikkei szolgáltat­tak alkalmat, mely lapnak (a­mint helyesen jegyzi meg) hatáskörét és befolyását kevés figyelemre mél­tatni fonákság és veszélyes volna. Igaz, hogy a­­­­ mostani angol miniszterek a citylap erősségei­nek , a­mint ellenei vélekednek, épen oly kevés­­ fontosságot tulajdonítanak, mert ismerik alapjában, és­­ kevéssé becsülik azt; de azért nem mellőzhetik, épen , úgy mint a közvéleményt, a­mely a „Times“ által, néha nélkülök és gyakran ellenök nyilvánul. „A Ti­mes nem mai érzelmeket képvisel, de azért a holna­­­­piakat előkészíti, melyeket a kormány néha a nélkül, s hogy osztaná, követni kénytelen.“ — Londonból a­­ szóbeli és írásbeli tudósítások egyiránt igazolják az „Univers“-nak ezen figyelmeztetését ; ezen tudósítá­sok az angol nép boszankodását folytonos növekedés­ben levőnek ecsetelik, sőt bizonyos levél azt is em­líti, hogy Bernardnak megtörténhető elítélése vagy kivégzése, nagyon valószínűleg erőszakos föllépéseket fogna előidézni. S nemcsak a „ Times “-nak dühös czikkei, hanem a „Daily News“-nek a „Morning Ad­­vertiser“-nek és társainak folytonos invectivái is ola­jat öntenek a tűzre, mely különben is terjed, s a fran­czia szövetség embereit nem kevéssé szorongatja és izzasztja. A franczia követ lemondását a közvélemény megelégedéssel fogadta, és hitelt adván azon hírnek, hogy lord Derbynek és társainak Persigny gróf irá­nyában tanúsított egyéni maguk viselete eredményezte utóbbinak visszavonulását, az új miniszterek iránti közérzület nem kevéssé len kedvező. A politikai menekültek - a­mint róluk föltenni lehet - igyekeznek a tüzet szitogatni. Az olasz­­országi hírek semmivel sem jobbak és békésebbek mint a londoniak. Florenczben számos elfogatás történt; Turinban a nyugtalanság naponkint nö­vekedik. Az Orsini és Pierri kivégeztetésének utó­­hangjai — a­mint írják — a békét fenyegetve hang­zanak. Mint vértanukat éneklik meg, arczképeiket és életirataikat árulják, több hírlap fekete szegélylyel je­len meg és a „Gazetta del Popolo“ úgy nyilatkozik, hogy az olasz nép ne sírjon, mert a szabadságot nem könnyükkel vívják ki. A franczia kormányi orgá­numok mind­ezen tény daczára a lehető mérsé­kelt hangot használják, sőt az „Univers“ kifeje­zései is némely vonatkozásaiban nagyon mérsékel­tek. Ha Veuillot arra volna bízva a dolog, élesebben fejezné ki magát. Az említett orgánumoknak egy­szersmind meghagyatott, hogy a „Nord“-nak azon czikkeit, melyek Ausztriát a török provincziákat tár­­gyazó tervekkel gyanúsítják és megtámadják, át ne vegyék és ne közöljék. Annyi bizonyos, hogy ezen lapok el is hallgattak e tárgyra vonatkozó minden észrevételeket. — A kormány mellőzni vagy vissza mely Bécsben kedvezöt­­„Moniteur“ az I. Napóleon császár levelei közül épen olyakat és nem másokat közöl.“ MARTHA írta VALUE Y. XI. Egyszer Manuel szokottnál későbben jelent meg a találkozón; Mártha néhány percre várakozott rá. Ma­nuel sápadt volt, kezében levelet tartott. — Viaszaidnak Spanyolországba, szólt tompa hangon. — Kérlek, ne menj, az halálom volna ! monda Mártha s megragadá Manuel karját, mintha vissza akarná tartóztatni. Fejét Manuel vállára hajtá, s ez csókokkal halmozván homlokát és haját: — Hogy is képzelhetted, úgymond, hogy el akar­jalak hagyni ? Több ízben mondád, hogy mindent el­hagynál, hogy velem jöhess; hát engem képesnek tartanál-e, hogy a veled lehetés boldogságát bármi más érdeknek föláldozzam ? ... Mit nekem hir és nagyravágyás? Hiszen te boldog vagy,­­ nemde? Gondolsz-e te még mással ? Nem adsz-e hálát az Is­tennek, hogy veled a szerelmet megismerteté ? Manuel egy óránál tovább mind ily szenvedélyes nyájasságokban ringatta Márthát. Ez némán hallgato­tt, szava elállott a boldogságtól, így szerette volna az öröklétet átélni. E napon Mártha nem a réten át tért vissza a kas­télyba, de — mint máskor is gyakran tévé — a ten­gerparton ment. Ez által egyszer oly bosszú lett az út. Manuel azonban bátran vele mehetett, nem kelle attól tartania, hogy észreveszik, mert a part hosszá­ban húzódó roppant szikla eresz szakadatlan falat képezett, a partot a száraztól tökéletesen elrekeszt­­vén. A tenger oly dagadt volt, hogy a kis öblök ka­nyarodásain kívül a fövényen mindenütt víz állott. A sétálóknak tehát egyre a csuszamós szirtekbe kellett kapaszkodni. Mártha vigságát s bizalmát visszanyer­vén, könnyedén ugrált egy körül a másikra s nem fo­gadta el Manuel segítségét, kinek ugyan, mivel e testgyakorlást nem szokta meg úgy mint Mártha, ma­gával is elég baja volt, hogy félre ne lépjen, így ju­tottak egy tócsához, mely a sziklák közepett, az utóbbi nagy ár­apályok maradványa volt. Kikerülni nem lehetett: egy­felől a meredek kőszál, másfelől a tenger állotta útjukat. A víz egyébiránt alig volt fél­­lábnyi mély. Mártha neki készült a víznek, de Ma­nuel teljességgel nem akarta engedni, hogy vízbe lép­jen : maga ment a vízbe, Márthát pedig karjába vette. Ez átkelés közben, mely alig tartott tovább két má-­sodpercznél, Márthának, ki fejét hanyatt Manuel vál­lán nyugtatá, úgy rémlett, mintha ötven lábnyira maga fölött, egy szírt csúcsán, mely a part fölé haj­lott, egy vadászt látott volna puskájára támaszkodva. Egyszeriben Rosbac marquis jutott eszébe, ki szere­tett néha vadászruhában kisétálni. Mártha megijedt, hogy a marquis tán észreveve, s figyelmeztette Ma­miéit. Ez fölnézett s nem látván semmit.­­Igyekezett a leányt megnyugtatni s szinte sikerült őt meggyőz­nie, hogy roszul látott. Az nap este Rosbac marquis, kinek különben az volt szokása, hogy anyját szobája ajtajáig kisérte s itt neki jó éjt mondott, ezúttal nem búcsúzott el tőle, sőt bement vele a szobába, mondván, hogy beszélni valója van. — Kedves anyám, szólt itt, karszékbe ereszkedvén, úgy gondolom, meg van ön velem elégedve s én há­rom hónap óta elég helyesen játszom a fiatal házasu­landó szerepét Én ugyan nem epedeztem épen igen a házaséleti boldogság után, de azért nem mulasz­tottam el semmit, hogy terveit előmozdítsam. Érze­legtem mint egy német regedűt, bevettem egy nagy mennyiség prózát és verset, sőt még egy bölcselmi értekezést is kezdtem olvasni; de — miként ezt ön maga is­ jól látható­­ —" Montbrun kisasszony mindezen viselt dolgaim daczára közönyös maradt. Most már teljes bizonyossággal tudom, hogy kitűnő testi s lelki tulajdonságaim mellett is le kell tennem a boldogságról, hogy szívét megindíthassam, le kell hát tennem a reményről is, hogy e kastély valamikor enyém lesz. Mivel pedig ön, mint tudom, csak azért hozott engem e partokra, hogy magamat tőle férjül választassam, remélem, most már legkisebb ellenve­tése sem lesz azon határozottan föltett szándékom ellen, hogy e partoknak minél hamarabb búcsút mondjak. Rosbacné félbeszakítás nélkül hallgatta végig fia szónoklatát. Világos volt, hogy a fiatal marqnist anyja féken is tartó, de kényeztető is. — Én koránsem látom a dolgot olyannak, mint ön, kezdé a nő, midőn fia megszűnt. Épen ellenkezőleg azt veszem észre, hogy minden a legjobban megy. Ön nagyon megnyerte a bárónő tetszését; naponként hallom tőle, hogy ő épen önt akarja húga férjéül. A­mi meg Mártha kisasszonyt illeti, hogy ő közönyösi ön iránt, az még előttem nem oly bizonyos, mint ön előtt. Fiatal leányoknak néha sokáig tartó udvarlás­ban telik a kedvük. Én magam, ki önnel itt szó­lok, háromszor kosaraztam ki férjemet, mielőtt hozzá mentem volna. Semmi áron nem engedem tehát, hogy a kastélyt elhagyja, sőt ellenkezőleg, azt akarom szí­vére kötni, hogy még szerelmesebbnek mutassa ma­gát, mint eddig, mert jó volna a dolgot még párisi utunk előtt eligazítani; itt nincs versenytársa. — De hát nem tud ön semmit, édes­anyám­­ nem látja, a­mit mindnyájan látnak és tudnak Mártha kis­­asszonyról! szólt az ifjú, kit anyja ellenzése bántott. — Micsoda ? mond­a marquisné , megint azt a ne­vetséges lábtörési történetet hozza fel ? Mondtam már, hogy a­mikor e falusi csábító megsebesült, M­átha az éjt nagynénje mellett tölte. A­mi a kisvárosi plety­­kázást illeti, az nézetem szerint nem nagy baj, csak annál könnyebb lesz Márthával elbánni, ha egy kissé be van feketítve. — Nem a szép dal­énekesről, nem arról a Sevret George-ról van itt szó, de a spanyolról, a­ki nem tu­dom melyik szomszéd kunyhóba remetéskedik. Hát nem vette észre édes­anyám, hogy Montbrun kisasz­­szony szereti őt ? — Öt ! Ugyan hol kerítette ezt az újdonságot ? Mártha jóformán még csak nem is szól hozzá. — A társalgóban lehet, hogy nem szól hozzá, de a szirtek között még azt is megengedi, hogy Belmar úr karjába vegye. — Honnan tudja ezt ? gjj Láttam. — Ah, hát így vagyunk! szólt a marquisné. An­nál jobb ! Holnap megtudja a báróné, mit tartson hú­gáról. A marquis koránsem volt eszes ember, sőt tudatlan és gyönge; annyira azonban még sem volt megro­molva, hogy anyja hideg csúnyalelküsége, melynél fogva ez minden emberi érzést az önérdeknek rendelt Magyar Akadémia. A néhai gróf Dessewffy Aurel emlékezetére több barátjai és tisztelői ily czimü diszmüvet adván ki : „Koszorú gróf Dessewffy Aurel emlé­kéne­k“, melynek ára példányonkint 10 ft; ennek tiszta jövedelmét az akadémiai igazgató tanács ren­delkezése alá bocsátották azon óhajtás kijelentése mellett, hogy az magköveül szolgáljon azon alapnak, melyet remények szerint a hazafiak adakozása egy aka­démiai épületre össze fog majdan állítani. Éhez az aka­démia elnöke, méltóságos gróf Dessewffy Emil ur a maga részéről, hasonló czélra háromezer pen­gő forintot méltóztatott csatolni. Mit az akadémia, hálájának kijelentése mellett, ezennel közzé teszen. Költ Pesten a m. akadémiának mártius 19-kén tartott üléséből, 1868. Toldy Ferencz, titoknok. PESTI NAPLÓ, Pest, mart. 28. — Nemzeti muzeum könyvtárának rendeltetése az lé­vén, hogy magában foglalja a magyar irodalom minden termékeit, ez év elején e nemzeti intézetnek és egyszers­mind a magyar irodalom érdekének véltünk szolgálatot tenni azon figyelmeztetésünkkel, hogy kiadóink, nyomdá­szaink, szerkesztőink és íróink kiadásukból egy-egy pél­dányt ne sajnáljanak beküldeni a nemzeti múzeum szá­mára , — nekik ez igen kevésbe kerül, de ha mindenki megteszi e csekély áldozatot, lesz az országban legalább egy tárház, mely az irodalom minden termékeit magában foglalja. Az egykornak e részben való csekély hanyag­sága roppant hézagokat fog hagyni e gyűjteményben. — A múzeum könyv- és levéltáráról való megfeledkezés, a kiadók és szerzők részéről kötelességünkké teszi olykor e tárgyra visszatérni. Ez­úttal rövid szemlét akarunk tartani a jelen évben történt fontosabb küldemények fe­lett. Mindenek előtt megemlítjük néhány nem magyar nyelvű társulatnak és egyénnek szívességét múzeumunk iránt, így a milánói polgári múzeum megküldé saját ter­mészeti tárának jegyzékét. A bécsi földtani társulat lel­kiismeretes pontossággal küldé meg elejétől fogva év­könyveit, valamint a bécsi cs. k. akadémia is. Wil­helm G. ur a nemzeti bank pesti fiókintézetének főnö­ke, az „Österreichische Blätter für Literatur und Kunst“ folyóiratnak 8 nagy kötetét, szépen bekötve ajándékozta múzeumunknak, mely folyóirat több,hazánkat illető fontos, tudományos közleményt tartalmaz A hazai irodalmat ille­tőleg, a magyar erdész-egylet ez évben is, mint mindig pon­tosan küldé meg közleményeit, a kolozsvári gazd.­egylet beküldé a múlt évi gazdasági és iparkiállítás lajstromát, valamint egy példányt az általa kiosztott diplomából. (Erdélyből egyéb még mind ez ideig nem érkezett, mint a gazdasági egylet e küldeménye és Dózsa „Zandirham“ czímű költeménye) Köszönetet érdemel Debreczen váro­sának tanácsa is, mely két év óta pontosan föl­­küldi a debreczeni sajtó termékeit­ (az azt meg­előző 6 év alatt Debreczenből semmi sem küldetett). Igen fontos és köszönetet érdemlő ajándék Nagy István pesti úr­béri törvényszéki elnök úré, mely áll b. Amadé László 18-ik századbeli költő kézirataiból, (költemények és le­velek). Megemlitendők M .­tf­ner Mátyás sopronyi evang. főtanodai tanár úr ajándékai is, melyek közöl egyik a sopronyi ev. iskola története; másik az ev. tanoda pro­­grammja 1856. és 1857-ről. (A sopronyi nyomda 1849. óta mit sem küldött, valamint az ottani kath. gymnasium sem). Köszönettel kell emliteü­nk Nagy József és L­á­n­g urakat, kik a „Természet­barát“út megjelenése óta foly­vást pontosan küldik. A nyomdák közöl Horák ur esz­tergomi nyomdája most egyszerre több nyomtatványt kül­dött (ezelőtt mit sem). Özvegy Számmer Pálné székesfe­hérvári nyomdász mindig pontosan küldé be nyomtatvá­nyait, valamint a pápai ev. ref. főiskola nyomdája is. déki, valamint Bag O­ffeiy D. nyo­maátfiöl­özö­tten feöteg­­elő hiában várt a muzeum küldeményeket. A mi a gym­na­­sialis programmokat illeti, az emlitett sopronyin kívül az aradit kell emlitnünk és a n.váradit; ez utóbbi gymna­sium igazgatója Krausz úr az 1850-től 1857-ig való is­kolai programmokat mind beküldötte. — A gymnasiu­­mok nagy része ellenben merőben elmulasztotta a bekül­dést ; — holott e programmok, nevelés­ügyeink statisti­­kájául csak úgy fognak valaha szolgálhatni, ha belőlök minél kevesebb, vagy egy sem hiányzik. Ezért legyen szabad újból is figyelmeztetnünk a t. tanár urakat i­s— Sajnálattal kell végül megemlitnünk, hogy a régen pon­tosan beküldött püspöki schematismusok most nem igen küldetnek. — F. hó 22-kén d­­e 11 órakor Sz. Endrén tűz ütött ki — 6 ház egészen és a 7-ik félig égett le. Mind a­ 7 ház biztosítva volt. Azt mondják a gyújtás szándékos volt. ■ Az eddig gróf Radetzki nevét viselő huszárezred tulajdonosául altábornagy és csapatparancsnok gróf Mon­­tenuovo Vilmos neveztetett ki.­­ A szalontai (Dél-Bihar) árvabizottmány mint a szakaszhoz tartozó 24 község árvabizottmánya, bevégezte azon nagy feladatú munkálatát, mit 24 községbeli árvák ügyének kipuhatolása, rendbeszedése és a tőkéknek be­jegyeztetés általi biztosítása igénybe vett. Eddigelé a gyámság alattiaknak 109,000 pftra menő magán kötelez-

Next