Pesti Napló, 1858. április (9. évfolyam, 2442-2466. szám)
1858-04-01 / 2442. szám
56—2442. 9-dik évffolyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Szerkesztő szállása Angol királynő 58. sz. A lap szellemi iiformát illető minden közlemény a szerkesztőséghez nézendő. Bérmentetlen levelekcsak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli rpanaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési postán 6 frt pp. frt pp. feltételek: Pesten, házhoz hordva * Évnegyedre . . 5 frt pkr. Félévre . . . 9 firt 80 kr. pp. pp. Jbv.wv«*' ......*■» **•« KF • * VSWTSV • • • « ** v vy KK Uir/VotmAniral/ Ajjo • 6 hasáb, petit sor 3-szori hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij QurilC tUiullj Cu uljd ■ külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. Vidékre, Félévre . ...........................11 1858. Csütörtök, apr. 1. Előfizetési fölhívás PESTI NAPLÓ 3 és 6 havi folyamára. tpr.m* V,napokTM fr,'Junins | ■ (vidékre 6 pírt. Április ^ (helyb. Of. 30kr. Septenaberg* ' (vidékre 11 írt.' A „Pesti Napló" kiadó hivatala. PEST, apr. 1. A földbirtok adóssági terhe. (Fk.) A hírlapokból tudjuk, miszerint felsőbb rendelet, s az adó rendezésének tekintetéből mindazon adósságok összehatnak, melyek az egyes koronaországok ház- és földbirtokát terhelik. Egyes városokban a munka már be is fejeztetett, s egyes koronaországokban, péld. Csehországban az összes földbirtokra nézve a befejezéshez közel áll. Az eredményre nézve már egyes számok is közöltetnek, melyek azon meglepő tapasztalásra vezetnek, hogy a földbirtok Ausztriában aránylag kevés adóssággal van terhelve. Vannak, kik ezen igen nagyon örülnek, mi nem tartoznnk ezek közé; tüstént elmondjuk, miért ? A közönséges életben, az igaz, az adósságot mindig szerencsétlenségnek tartják; ha az ember többet ad ki, mint amennyit bevesz, s így a hiányt kölcsön útján kell pótolnia, ezen ember csakugyan sajnálandó is. De ha valaki jövedelmező vállalatot indít meg, melyre 2000 ft kell, míg neki csak 1000 ftja van, s ha a hiányzó ezret 5° u-re kölcsön veszi, mialatt vállalatából 20m-et vár,ez véleményünk szerint nem szerencsétlenség, hanem az ám a szerencsétlenség, ha nincs, ki neki ezen ezer forintot kölcsön adná. Ha földbirtokunkról azt lehetne mondani (ami egyébiránt a földbirtokról sehol a világon nem mondható), hogy többé semmi meliorációra nem szorul, vagy hogy földbirtokosaink annyira bővében vannak a pénznek, hogy tisztességesen megélhetnek, s a javítási költséget is folyó bevételeikből fedezhetik, akkor a csekély adósságon örülni lehetne. Miután pedig ezt még az — irigység sem állíthatja földbirtokosainkról, fel kell tenni — s a dolog valósággal igy van — hogy szeretnének többet kölcsön venni, de nincs ki adná, s igy az adósság aránylagos csekélysége korántsem oly örvendetes jelenség, miként sokan hiszik. A kereskedelmi krízisnek e szerint épen ellenkező oka van, mint a földbirtok krízisének, amaz a termesztés túlfeszítéséből eredt, miután a kereskedő és iparos az olcsó hitel által túlságos termesztésre csábíttatott, mely a fogyasztással semmi arányban nem állt. A földbirtok krízise pedig épen abban áll, hogy a termesztés szükséges és kívánatos fejlesztése is gátolva van, ámbár fogyasztóban épen nem lenne hiány. E tárgy körül igen józan nézeteket, bár kissé bizarr alakban, tartalmaz egy Berlinben megjelent röpirat*), mely egyebek közt azon első pillanatra paradoxonnak látszó állítással lép elő, miszerint a földbirtoknak a cultúra magas fokán múlhatlanul szüksége van az adósságra. Pedig e tétel nem oly megvetendő Világos, hogy a fekvő jószág a nemzeti vagyon legtetemesebb részét teszi, mely azonban névleg igen kevés ember birtokában van. (MacQueen számítása szerint Angliában a földbirtok értéke tizenkétszer annyi, mint az ipar és kereskedelembe fektetett tőkék összege.) Ha az, kinek neve a telekkönyvekben megjelenik,^ a realitás egyedüli birtokosának tekintendő, akkor a nemzeti vagyon legnagyobb része nehány ember kezében lenne, ^ többi pedig annyi főre oszlanék szét, hogy egy dúsgazdagra 100,000 koldus jutna. Ezen aránytalanság ki van egyenlítve az által, hogy a fekvő vagyont adósság terheli, azaz hogy e fekvő jószág nemcsak a névleges birtokos, hanem még 10—20 másnak vagyonát is képviseli. Minél tovább halad a földbirtok kultúrája, annál magasabb lesz értéke, annál nagyobb részét képviseli a nemzeti vagyonnak, s annál kiáltóbb lenne a fentebb említett aránytalanság, ha ez a növekedő adósság által ki nem egyenlíttetnék. Akik megrögzött előitéletekhez ragaszkodnak, azok a mondottakban talán eretnekséget látnak, ha nem fontolják meg józan nemzetgazdászati szempontból s talán meg fogják vallani, hogy ama tételek helyesek. Akkor pedig nem oly bizarrnak fog látszani azon kívánat sem, vajha a földbirtokot még nagyobb adósság terhelné . Csak egyetlen egy feltételhez kötjük e kivánatot: hogy t. i. a földbirtokos a szükséges tőkét könnyen és nem oly feltételek alatt kaphassa, melyek a „javitást“ épen ellenkezővé teszik, évek jövedelmét már előre felemésztik és nemcsak, azon aránytalanságot kiegyenlítik, mely a földbirtokos és a nemzeti vagyon többi részeinek birtokosai közt ural *) „Die, Handelskrisen und die Hypotkekennoth der Grundbesitzer“ von Rodbertus-Jagetzon, Berlin 1858, Ferdinand Schneider.“ kodnék, hanem új aránytalanságot szülve, megfordított irányban, azaz a „hallgatag birtokostársakat“ (a hitelezőket) a földbirtok névleges tulajdonosának rovására gazdagítaná. Ily könnyű s olcsó kölcsönszerzés csak jól rendezett s a pénzszükségletnek megfelelő földhitel-intézetek útján érhető el; mig ilyenek nincsenek, a telekkönyvek aránylag kevés adósságot fognak kimutatni, a rövidlátók ezen tán még örülni is fognak, de a mélyebben tekintő elszomorodva látandja a földbirtokosok elszegényedését s a földbirtokcultura hátramaradását ! MÁRTHA. Irta VALUE V. XIII. A báróné oct. 15-kén utazott el Bretagneból. A következő febr. egyik estéjén mindazok, kiket a cernani kastélyból ismerünk, együtt valának nála párisi lakában. Manuel elmentének már öt hónapja múlt, ez öt hónap alatt pedig azon családi színmű, melynek előszavát elmondók, még egyetlen lépéssel sem közeledett kifejtése felé. Rosbac marquisné tovább is Űzé ármánykodását : mihelyt Martha kezének valamely lehető komoly kérője a láthatáron feltűnt,azonnal Montbrun k. a. jellemére vonatkozó rugalmas beszédekkel i igyekvék őt eltávolítani, remélve, hogy így fiát nélkülözhetlenné teszi. Cernán asszony a maga részéről bizonyos titkos elégttltetlenséggel volt huga iránt; gyakran szemére vető szomorúságát, a társaságban mutatóit roszkedvü viseletét, s a marquis iránti makacs ellenszenvét. Mártha megkísérte olykor — kerülgetve — Mánuelről szólani előtte; de mihelyt a bárónénak csak meg is pendítettek oly házasságot, melynek folytán hugától el kellene válnia, mindjárt oly ingerült lett, hogy Mártha mindannyiszor bátorságát veszítve elhallgatott. Meg volt ennélfogva Mártha győződve, hogy közte és nénje közt okvetlenül szakadásnak kell bekövetkezni. Hogy Mánuelról lemondjon, az nézete szerint a legnagyobb alávalóság volna, de különben is most jobban szerette őt, mint valaha. A távollét megszüntetvén a valóságban előfordulni szokott súrlódásokat, öregbiti hitünket azon boldogság iránt, melytől megfoszt . Mártha átment annak minden csalódásain és kínzásain. Voltak pillanatai, midőn oly kimondhatatlanul szenvedett, hogy elfeledkezett mindazon tekintetekről, melyek miatt nem követé Manuelt, s kétségbeesett a fölött, hogy miért álla eljent hívásainak. Cernán régi vendégei közül az egyetlen Julia volt boldog. — Villa Juan utána jött volt Párisba, sőt már hivatalosan kezét is megkérte. A körülmények csodálatos módon elősegíték Julia terveit. Néhány nappal Bretagneból elutazása előtt az öreg Servet urat, egyik leghőbb ügyvédi szónoklása folytán a guta ütötte meg, minek következése háromhavi betegség s úgy aztán halál lett. Bárhogyan égett is George a vicomtenéért, de beteg atyját el nem hagyható; hasonlóképen, a fájdalom legelső idejében, anyjától sem mozdulhatott mindjárt, és Julia már úgy hive örökre megmenekült tőle. Azon este, melyet imént említünk, a vicomtené diadalmasan lépett a báróné társalgójába. Akár kaczérságból, akár azért, hogy Juant közel házasságuk hírének minél nyilvánvalóbbá tétele által lekötelezze, jónak látó valami állítólagos spanyol öltözékben megjelenni, s a fekete csipke s rózsaszínű szalagcsokrok oly fehérnek, elevennek, gyöngédnek mutatók, mint még sohasem látszott. Remélő is, hogy Juan, ki pár órával előbb ment volt el tőle, elragadtatva fogja őt magasztalni; ez azonban, nagy bámultára, észre sem látszott venni diszmezét s oly szomorú és kénytetett hangon szólt hozzá, mely benne különös gyötrő érzést támaszta. Julia azon nők közé tartozott, kiket múltjuk örökös nyugtalanságban tart. — Szólt neki valaki valamit ? mit tudhatott meg ? ismételgető magában, miközben Juanra mosolygott. Sehogysem tudta őt beszédre bírni. Juan a legügyesebb szófogásokra is gondokba merülve és hallgatag maradt. Komoly aggodalom kezdő Júliát elfogni, midőn a társalgó, ajtaja megnyílván, a cseléd Servei George urat jelenté be, kiis; mindjárt utána mély gyászban, sáppadtan, elképedt arczczal belépett. Julia Juanra nézett, ki tőle némi távolságra, hátával a kandallónak támaszkodva állt; a pillantás, melyet Georgera vetett, elárulá Júliának, hogy a veszély ez oldalról fenyegeti. George néhány udvarias szót váltván Cernán bárónéval, Júliához ment s tompa hangon mondá : — Okvetlenül szólanom kell önnel. — Hogy van édes anyja ? kérdé Julia oly jelszóval, hogy a spanyol is hallhassa, ki szemét folyvást rajta tartotta. — Anyám! viszonzá George, a vicomzené nagy boszúságára halkkal: kétségbeesetten, betegen hagytam őt otthon, fel ne keltse lelkismeretem vádjait. — Régóta van már ön Párisban ?, kérdé Julia odavetőleg. — Egy negyedórája, mormogá George. S elfojtott, de félreismerhetlen dühvel hozzá téve: — Szólanom kell önnel. --Látogasson meg holnap, mondá Julia mindig felszóval: igen fogok örülni, ha önnel beszélgethetek. — Holnap már késő lesz, szólt George, én ma estve, mindjárt, most akarok önnel beszélni. — George, meghallják■'tegyen' része, ne szóljon többet, mondá Julia elrémülve Juan borzasztó pillantásaitól s fölállni készülve. — Úgysem sok, amit mondani akarok, viszonzá George ingerülten. Nőül megy ön Villa úrhoz vagy nem ? Feleljen, megy vagy nem ? Julia nem felelt s a kandalló felé ment. George mintegy villámütötten maradt székén. Könyvet vett kezébe a közelében álló asztalról, kinyitá s végtelen végig olvasá a felütött lapot, nem tudva mit csinál. Julia ezalatt Juan mellé helyezkedett. Kaczérosan rákönyökölvén a piros bársonyra, melylyel a kandalló be vala borítva, fejdisze szalagjaival játszadozék. A spanyol komor volt s rá nem nézett. — Villa ur, szólt végre Julia, miután meggyőzé magát a felől, hogy oly csinos, mint ez estve, még sohasem volt. Villa ur, nagy kedvem volna megmondani önnek, miért oly durczás ma este. Mondja hát, válaszolá Juan fagyosan s önkénytelenül feléje fordult. — Servet arra féltékenykedik. — Igaz, mondá Juan, ki teljességgel nem tudott szinteni. — Miért ? kérdé Julia, igéző naivsággal pillantván Juanra. — Hát halkkal folytatott beszélgetései nem eléggé jogosítanak arra ? — Ah, még ez nem mind! folytatá Julia gyermekded pajkossággal. Ön már akkor is féltékeny, már akkor is dühös volt, midőn a terembe lépett. — Nos, igenis, mondá Juan hevesen, féltékeny voltam, dühös voltam, és nagy okom volt rá. Julia arckifejezése egyszerre elváltozott. — Villa úr, szóla, oly viszonyban állunk egymáshoz, mely feljogosít engem, öntől teljes őszinteséget követelhetni. Mivel vádolnak engem ? Mondjon meg mindent. Egyenességére hivatkozom. A nemes, nyugodt hang, melyen Julia e szókat mondá, különösen meghatotta Jüant. Aztán, ha egyenességére hivatkoztak, érzékeny húr volt benne megpendítve. Zsebébe nyúlt, levelet húzott ki s nyitva a vicomtenénak nyujtá. — Olvassa, szólt. Julia tudott kissé spanyolul s nem sok bajába került a következőt kibetűzni: „Kedves Jüanom, higgyem-e, a mit nekem írnak? Igaz-e, hogy a vicomzenét el akarod venni? Az Istenre kérlek, ne tedd e bolondságot; Julia hozzád nem méltó. Ne hidd, hogy csak holmi határozatlan gyanúk forognak fen, a véletlen megcáfolhatlan bizonyságokat juttatott kezembe ellene. Különben magad is könnyen meg fogsz az igazságról győződhetni. George bizonyosan Párisban van, vigyázz csak arra, mi történik közte és Julia közt. Ha komolyan szeretsz, eleinte bajos lesz megbocsátanod, hogy ábrándjaidat megsemmisítem; hogy azonban később köszönni fogod, arról bizonyos vagyok.“ Valami a Tiszaszabályozási tanácskozásról. A Tiszaszabályozás sokkal fontosabb országos ügy, mintsem érdektelen lenne az olvasó közönségre nézve az abban történtekről tudomást venni. E folyó év és hó 20-án a Tisza jobb parti borsodi érdeklettség tagjai megyehatóságilag tanácskozásra gyűjtettek öszve helytartósági rendelet folytában, hogy a felett nyilatkoznának, ha külön társulatilag kívánnak e szabályozni vagy más partvidékkel és melyikkel egy építészeti járásban ? Csodálkozik talán a nyájas olvasó, hogy a Tisza által annyira érdekelt borsodi parton még csak most teljesítetett az érdekletteknek, az 1856-ki szabályozási törvények [által — folyamszakaszok és építészeti járások tekintetében parancsolt kihallgatása! — [Nem úgy van. E partvidék kihallgattatott már eziránt még a múlt 1857. junius 27-én, sőt nyilatkozott a volt központi elnök magos gróf Szapáry József úr jelenlétében Miskolczon 1856. oct. 13-án tartott tanácskozás alkalmával, határozottan kijelentvén, miszerint eredetileg 20,000 holdat tett ártere, a jobb oldali töltésezés 984,000 pftra számított költségét meg nem bírván, külön vízszerkezetben nem szabályozhat; amit e költségből megbír, a költség részét fizetni kész, de csak úgy, ha a többi rész a szemközti partvidék illetőleg az állam segélyezése által, az ő további terheltetése nélkül fedezve lesz. E partvidék helyezetével ismeretlen előtt különösnek fog tetszeni, miként lehessen valamely partvidék szabályozási költségét más partvidék terhére utalva, nyozni ? Ennek okait kifejteni, haladja egy hírlapi tudósítás körét, azonban némi tájékozásul szolgálhat annak felemlítése, hogy a Tisza bal partjai és vidéke ezen III-ik folyamszakaszban alantabb fekvésű a jobb partnál, ezért volt a balpart ártere 450,000 hold, midőn a jobb partté eredetileg csak 20,000 hold. A bal parton természetes vízvezető csatornákul szolgáltak több fokok, melyek az árvizet a balparti területen keresztül más folyamszakaszba vezették le, anélkül, hogy az a jobb partot többé érintette volna. Ha már az alacsonyabb fekvésű part feltöltetik, fokat elgátoltatnak, a vizárnak a szemközti partra kell sokszoros erővel tolulnia, és ez okozza, hogy a balparti töltések, bár még egészen kiépítve nincsenek, a jobbparti eredetileg 20,000 hold ártéri, már eddig 54,000 holdra nevelték. Ezért alkották már 1846-ban a Tiszaszabályozás alapelveit megállapított tekintélyek, a Tokajtól Füredig megszabott vízszerkezetben, a Tisza mindkét partvidékét egy folyamszakasszá, az ártérek mindjárt kezdetben közösen fejlesztettek, közös pénztárba fizettettek az előleges költségek, kiadott kötvények által biztosítottak mindkét partvidékiek a közösen leendő szabályozás felől. És tartott az egy társulati közösség 1854. sept. 5-ikeig, midőn a debreczeni gyűlésben az alsó-szabolcsi társulat, a Tisza jobbparti borsodi vidéket működési köréből kirekesztette. Ezen társulatbeli kirekesztetés az akkor uralgott 1856-ki Tiszaszabályozási határozmányok 10-ik §-a ellenére történt,mely által csak a magában természetes, körülhatárolt egészet képező földterületnek engedtetett magán egyletet alakítani. A bal partvidék azonban nem felelt meg ezen kellékeknek — Ezért rendelte az 1855. jun. 16 -i magas rendelet a két partvidék commissionalis utáni visszaegyesetését...mi azonban foganatba nem vétetett. — Ezért parancsolja az 1856-ik évi Tiszai rendszabályok 12-ik §.-a, hogy az ily viszonyban lévő. .partvidékek egy társulatba egyesitessenek, vagy kölcsönös függésbe helyheztessenek. Azonban ez sem történt meg. Igaz ugyan, hogy a Tiszaszabályozási főinspectoratus,az 1857. sept. 17-én Bolgáron, helytartósági rendelet folytán tartott gyűlés előtt felolvasott javaslatában tisztán kijelenté, hogy ezen tiszai két partvidéknek, egy, osztatlan vizépítészeti járást kell képeznie , azonban a bal partvidékről jelen volt tagok, az elnöki felhívásra azzal feleltek, hogy e tárgy felett, eleve társulati gyűlésben még nem tanácskozván, nyilatkozatot nem is adhatnak. Hanem később nov. 9-én nyomtatott jegyzőkönyvében kimondá az alsó-szabolcsi balparti társulat, hogy a szemközti jobb part szabályozásához 80,000 fttal járulni készek, ami más szavakkal azt teszi, hogy a jobb parttal, visszaegyesülni nem akarnak, ahoz való függésüket pedig ők maguk állapítják meg. A jobbparti borsodi érdeklettség tagjai tehát a légióról irt tanácskozásukból elhatározták, legalázatosabb esedezéssel járulni a cs. k. Apostoli Felsége elé, kérvén a törvény világos rendelete foganatosítását, s e két szemközti partvidék visszaegyesítését. A szabályozási költség aránya, az építészi tekintélyek szerint ilyen formán áll: a balpart, ha magántársulatilag csak saját partvidékét menti, egy hold ártért nyer — 2 pft 6 krért diametraliter. A jobbparton, ha az eredeti ártér vétetik csak számításba, kerülne egy hold ártér megmentése 40 pftba. — Ha pedig azon 34,000 hold ártér is számításba vétetik, mely a balparti töltések eddigi eredménye, igy kerülne egy hold ártér mintegy 18 pftba. Ha pedig a két part vállvetve szabályoz, kerülne egy hold ártér megmentése mintegy 3 ft 30 ktba — vagy 4 ftba. És midőn a borsodi part jobb oldalának 1/3 rész költségét elvállaló, válalt egy és egy megmentendő holdra 13 — illetőleg 6 pftot. Mintegy 20,000-nyi népesség érdekelteik a Tisza eme jobbpartján. Ennyi nép várja esengve Ő cs. k. Ap. Felségétől a törvény nyújtotta óltalomnak foganatosítását, a szemközti két partvidék egy társulatba visszaegyesitése által! Különben nem bízhatván meg a tiszai töltések által feltételezett mellék több folyóinak is a visszaörvényzési pontokig szinte töltésezési költségeit, halálfélelmei között kéntelen bevárni nemcsak évezredes helységeinek az első nagy árvíz általi elsepertetését, hanem 20,000 holdról, a balparti töltések által már eddig 54,000 holdra szaporodott, és még Isten adja mennyire szaporodható földeinek elsülyesztését! Szós. A Pest megye pártfogása alatt alakult első hazai takarékpénztár érdemdús igazgatója Hajós József úr a mart. 31. tartott közgyűlést következő jelentéssel nyitotta meg. Tisztelt közgyűlés! Valamint az 1856-ik évi üzlet forgalmáról tett jelentésem alkalmával, úgy ezúttal is