Pesti Napló, 1858. május (9. évfolyam, 2467-2490. szám)

1858-05-30 / 2490. szám

104—2490. 9-dik évf­folyam. PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: | Szerkesztő szállása : Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. | Angol királynő 53. ex. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények), a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán­­ Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . 6 frt pp.­­ Évnegyedre . . 5 frt p­kr. pp. Félévre­­...................11 frt pp.­­ Félévre . . . 9 frt 30 kr. pp. Dif­fInfmAnvToIr Mick • 6 hasábu petit sor 1-szeri hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij UilUolUlulljuR Uljur • külön 15 pkr.Magán vita 4 hasábos petit sor 15 pkr. 1858. Vasárnap, máj. 30. PEST, máj. 30. Tájékozás. (Fk.) Most, miután a párisi conferentia va­­lahára egybelépett, sőt a fontos fontainebleaui munka daczára már két ülést is tartott, csak annál szilárdabb meggyőződéssel ismételhet­jük, a­mit e napokban mondtunk, hogy t. i. a franczia császárnak nem lehet fájdalmas ér­zettel nem pillantania azon különbségre, mely 1858-at 1856-tól elválasztja. Akkor győzelemittas hadsereg és a „gloire“ felfrisítésére többé kevésbbé büszke nemzet ha nem is szeretettel, de legalább tisztelettel csüggött a császáron, ki erélyes vola a meg­támadásban, kitartó a küzdelemben, nagylelkű a győzelemben, ki erejét nem csak az „anar­chiáival, nem csak a párisi sikátorok gya­korlatlan küzdőivel, hanem Európa legfélel­mesebb hadsergével is megérezteté; s Európa hatalmai ekkor csak úgy versenyeztek a fran­czia barátságért. Azóta sok történt! A jan. 14-ki esemény s a­mi azt követte, eléggé tanusstá, miszerint a tuileriákban jobban ismerik az ország hangu­­latját mint bárhol másutt, s hogy csak a kül­föld számára kennek rá egy kis fénymázt, míg ennek alatta a fa elmállott, féregszúrta és roskadó. Európa ezen megdöbbent, s Napó­leon császárt most már nem tartja többé a tár­sadalom szabadalmazott és mindenható „meg­­mentőjének.“ Azóta az Angliávali alliance is megrendült; Ausztria minden alkalommal meg­sértetett, a Porta egyik megalázásból a másik­ba esett; Szardinia mindeddig nem dicseked­hetik Francziaország tettleges segélyével, ámbár még a deforestai törvényt is engedel­mesen elfogadta s igy egyedül Oroszország az, mely Francziaországgal ma is azon lábon áll, mint két évvel ezelőtt. De ennek barátsága egymaga — mely azonkívül nagyon csende­sen lép fel — nem képes kárpótlást nyújtani azon tekintély s fényért, melyet a császár a többi Europa szeme előtt elvesztett s mely koronájának legragyogóbb gyémántját képezte. Fény nélkül pedig Francziaországban sem­mi uralkodó nem birja magát fentartani, — legkevésbbé egy Napoleon! Ez okból gyanítjuk, hogy az utolsó szó még nincs kimondva, s e véleményt azon körül­mény sem bírja megingatni, hogy az annyi zajjal megindított montenegrói ügy is oly nesz­telenül készül leperegni. A lapok e tekintetben tán nagyon is rózsás színben láttak. A két franczia hajó tudtunkra még nem ka­pott ellenparancsot, hogy az ausztriai kikötőt odahagyja, sőt nem valószínűtlen, hogy még a többi hat hadigőzös is hozzá fog csatlakozni, miután már most határozottsággal jelentik, hogy Lyons admirál az angol flotta egy részével az adriai tengerbe ment. Mi­nek ? mint a francziának gyámola? vagy ellensúlya? Az ember önkénytelenül is 1853-ra emléke­zik, midőn a két nyugoti hajóhad szintén igy lassan lassan a Bosporus felé sompolygott..... Aztán Angliában az összes hajóhadat szere­lik és útra készszé teszik, azon időre, midőn a franczia flotta Cherbourg körül fog közpon­­tosulni. Mit akar Anglia e felötlő lépéssel? Csak nem tart attól, hogy a cherbourgi „esca­­dre devolution“ kis tűzijátékot rendezhetne — Bernard és Alsopp szerencsés megmenekü­lésének ünneplésére ?! Végre még Montenegro felé sem oly tiszta az ég, mint a minőnek a lapok festik! — Al­kudozni fognak, bene! Hanem az követke­zik-e innen, hogy az alkudozásnak eredmé­nye lesz ?! A Porta suzerainitását sem akarják szóba hozni, miért? Nyilván azért, mert nem akarják elismerni s Montenegróval el nem is­mertetni, de hisz épen ez azon feltétel, mely alatt a Porta némi területátengedésre kész. Azonkívül Danilo még többet is kíván, a t. i. kikötőt az adriai tenger partján. Nem rész gustus, meg kell vallanunk! Igen exqui­sit mulatság lenne, ily kikötőben ma néhány franczia, holnap néhány orosz hajót vendégül fogadni s ha valamikor Olaszországban vala­mi látnivaló volna, egypár flottát nézőül bo­csátani az antivarii vagy más — in­spe — montenegrói kikötőbe .................Francziaor­szágnak mindenesetre vannak még tervei a kis Cernagorával, különben nem citálta volna Pá­­risba először Delarue, hajdani franczia hírlap­írót, ki most Danilo titkárja s montenegrói ál­­lamkanczellár, azaz a mennyiben Montenegro állam s a cettinjei viskókban kanczellária képzelhető, most meg Mirko öcsém is Párisba jő, azon szeretetreméltó fiatal ember, ki bátyja parancsára e hó 13-án a törökökre rohant s ily természeteánál nem is sejditett virtuozitást tanúsított a török orrok levágásában vagy szükség esetén leharapásában. . . . Par nobile fratr­um! Tehát majd csak meglátjuk , mi fejlődik még mind­ebből; nem lehet, hogy a történet mindig csak készüljön, készüljön és sohasem­­­­mi készet ne állítson a világ elé. A gyümölcs­nek — akár éretten, akár rothadtan — de va­lamikor csak le kell hullni az ágról! TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A ravennai viador. Szomorujáték 5 felv. Irta Halm Fridrik. Fordította Szig­ligeti. (A nemzeti színházban május 26-dikán játszták először). (Vége.) A főszemély nem Thumelicus a gladiátor, hanem anyja Thusnelda. Thumelicus a szenvedőleges el­lenállás szerepét viszi. — Thusnelda a cselekvő személy. Thusneldának rendkívül sok oka van Romát gyű­lölni. Magában az, hogy fogoly, elég volna, de Ro­ma nem csak fogolylyá tette őt. Tiberius emberte­len kegyetlenséggel fosztotta meg gyermekétől, s embertelenül utasítják vissza váltig kérelmét, hogy gyermekét láthassa, vagy legalább hírt mondja­nak felőle. Ez nem elég; a rómaiak hazájának, Germániának zsarnokai, melyet rajongva szeret s melynek fölszabadítására mindent kész elkövetni. Hozzájárul mindezekhez az elkeseredés, midőn lát­ja, olylyanná nevelték gyermekét, hogy alig több ok­talan állatnál, minden nemes gerjedelem nélkül. Ben­ne minden érzelem : a honleányi, családi s még az anyai szeretet is csak a Roma iránti gyűlöletet su­gallhatná. Midőn először föllép, nem is sejtetnek szavai egye­bet, mint hogy benn­e e gyűlölet lesz megtestesítve. A jövőben sírja, úgymond, római föld lesz.. Jelenben annak falai közé látja magát élő halottként eltemet­ve. S nem Roma-e az, mely ifjúságát semmivé tette? Róma volt az, mely az ő atyját Segesz germán feje­delmet a maga pártjára csábította s midőn Armin, a rómaiak ellensége őt, Thusneldát, mondhatni, elra­bolta, az atya kiátkozta leányát. Róma az oka ez atyai átoknak is. Mindezen súlyos okok daczára, még itt sem hall­juk a gyűlölet, a bosszúvágy hangját. Rómát nem nevezi 89 pták­nak, se gyű­löltnek. Mint élete á­t­kát és k­i­n­j­á­t említi. — Ugyanezen első párbeszédben nem mond átkot Rómára, hanem önmagát vádolja, miért nem lett öngyilkossá. Mikor, úgymond, Germa­­nicus őt maga elé vitette, mint foglyot, első gondo­lata volt, hogy véget vet életének,­­ de ugyanekkor szólalt meg lelkében először az anyai érzelem hangja, s nem volt ereje két életet egyszerre oltani ki. Ez első fellépéskor látják leghatározottabban fel­tüntetve a Róma iránti gyűlöletet. A leghatározottabb nyilatkozat is ily szelíd, inkább fájdalmas, inkább kétségbeeső. A szerző, úgy vélem, nem ismerte tán eléggé az ily helyzetben levő patrióta érzelmeinek természetét. Ily esetben a hazáért való rajongás, annak jóllétén való tűnődés magában nem mutatja fel eléggé a lélekálla­­potot. Az erős vonzalom, szeretet, ha tárgyának birto­kában van, el lehet minden alj, minden gyűlölet nél­kül ; de mihelyt tárgyától megfosztatik, csaknem le­hetetlen és oly mértékű gyűlöletet nem érezni a meg­fosztó iránt, mint a­mily erős a szeretet és vonzalom. A féltékenység pl. a szerelemben egy arányú vegyü­­lete az erősebb lelkekben a bosszú szomjának és sze­relemnek. Thusneldát az ellenség annyira szeretett hazájától, családjától, férjétől, kire oly büszke, az anyát gyermekétől fosztja meg, s még atyai átkot is von rá. — Hogy lehet mindezen erős indokok daczára oly szelíd alakú a lélek gyűlölete ? — Az emberi lé­lekben többnyire ez okok közöl csak egy is képes azt egész erejében föltámasztani. Ha Thusneldát szerelmeshez hasonlítjuk, az annyi oldalról indokolt féltékenységet nem látjuk benne. Ő inkább szerencsétlen szerelmes, ki mindent elkövet szerelme tárgyának visszanyerésére, de csak a szerelem és nem egyszersmind a gyűlölet indítja tettekre. Szerző fel akarta először tüntetni e gyűlöle­tet, de ott sem sikerült neki, s később többnyire meg­feledkezik róla. Azt hiszszük, az íróban a passivitas e neme inkább nemzeti, mint egyéni vonás. Azon német közönség, melynek e színmű tetszett, aligha nem fo­gadta el hűnek Thusnelda rajzát, sőt tán lelkesedett is e nő szivének csupán nemes és szelíd ér­zelmein. Az újkori germán hölgyet ókori gyanánt fogadta el. E részben az idegen közönségek helye­sebben tudnak ítélni. A fenebbit inkább csak példaként hoztuk fel, hogy szerző a legindokoltabb gyűlöletet is igen szelíd alak­ban tünteti fel, s általán műve azért nem tehet mély benyomást, az indokolásra fordított minden ész mel­­­­lett is, mivel a szenvedély s az érzelem nem nyilat­kozik azon intenzív erővel, mely közvetlenül hasson. A szerző okai rábeszélnek, meggyőznek a felől, hogy a­mi művében történik, az úgy megtörténhetik, de hiányzik a kifejezésekből az erőtelj, az életfrissség, mely elevenre találjon, s ne okokkal, hanem a szen­vedély és érzelem nyilatkozásának módja által tá­­maszszon rokonérzelmeket. Az érzelem és lelkiállapot nyilatkozatainak élethűségében fekszik minden költői motiválás valódi titka. A költészet s így a dráma, nemhogy a viszonyokból vett indokolással, hanem még a bármily helyes, de csupán lélektani indokolás­sal sem elégszik meg. Bármennyire be legyen bizo­nyítva, hogy a viszonyokhoz képest méltó okunk van haragra, szeretetre, vagy más indulatra; bármennyire belássuk, hogy valamely drámai hős jelleménél fogva indíttatik valamely cselekedetre, még nem ért ezért a költő, ha az általa elénk állított egyén szavaiban nem nyilatkozik megragadó hűséggel jelleme, szenvedé­lye, érzelmei. Ez erőteljes nyilatkozásban rejlik az erős indokolás titka, melyre csak valódi költő tud emelkedni, é­s itt van megfejtve, hogy a motívum­nak nemcsak egy elbeszélt körülménynek, nemcsak néhány általános jellemvonásnak kell lennie, hanem élő, erőteljesen nyilatkozó lelki tulajdonnak, vagy szenvedélynek, mely ne csak rábeszélje a nézőt és ol­vasót, hanem együttérzésre indítsa, s az észt és ér­zelmet egyaránt győzze meg Thusnelda szerepében hibázuak az erőteljes nyilat­kozatok, hiányzik az ez értelemben veendő erős in­dokolás. Az anyai szeretetet sem képes a szerző Thusneldá­­ban elég erővel, elég drámaisággal beszéltetni, —■ mindamellett, hogy egypár vonást eltalált. Ha az anya, midőn fiát elvégre föltalálja, az anyai szeretet egész hevével árasztja el, a­helyett, hogy benne a dicsvágyat, hazaszeretetet igyekezzék fölébreszteni, tán sikerül szívét meglágyítnia. A mű terve e meg­­lágyulást természetesen nem engedi, — de igaz ma­rad, hogy Thusnelda nem eléggé anya arra, hogy fiát terveinek és magának megnyerje. Hogy azon ké­pet használjak, melyet egy elsőrendű német költőre­­ készített Börne, midőn az anya akar szólani, mindig f­elébe áll a honleány, s kiveszi szájából a szót. Midőn először meghallja, hogy fia él, a legelső szó nem az anyai­­érzés szava, hanem mindjárt Armin kardjára gondol, melyet fia kezébe ad, s arra, hogy hazáját szabaddá teszi fia által. Az Isteneknek meg­­y­nyitja fogadását, hogy „minden gyűlölet és hajlam“ nélküli komoly művét, a haza megszabadítását végre­hajtja, s hanem, mint cserfa a viharban fog megtörni. Ezt áradozó, hosszú szónoklatban mond­ja el,­­ a­mibe az anyai örömnek egyetlen hangja­­ sem vegyül. Midőn először találkozik fiával, már többet beszél az anya; de többnyire közhelyeket mond el, melyek­­elég beszédesek, de nem nyilatkozik bennök a szív­­ a maga természetes egyszerű nyelvén. — „El kö- I nyék setét fátylotokkal! Aztán, ó aztán, hadd szorit­­■ sanak e karok átövezve, s nyomjanak keményen [ anyai szivemhez.“ S ismét: „Szemednek mély tiszta­­ tengerében hadd füröszszem meg sebbedt lelkemet. j­ó öröm, öröm­­ hullanád dagadnak s örvénynyé vál­nak körűlém­.“ Mindezek közt, melyeken akkor szó- s kell beszélni a versiró, mikor érzelmeit hazudja, s melyek inkább illenek egy szerelmes ajkára, s a sze­retett lyányka szemére, mint az anyai érzelemhez és fiúi szemekhez, nem feledi Thusnelda Armin kardját mindjárt fia kezébe adni. Az anyai öröm végül oly nagy, hogy Thusnelda elalél benne. A fenebbi sza­vak után, melyekben az öröm örvényét emlegeti, mind­járt zenét hall — a hazai dalok hangját. Mily szelíd és szép e dal — úgymond. Hát hajnallik, este van ? Én nem látlak már, fiam, stb. Az anyai szeretetnek leghívebb vonása, s Thus­nelda szerepének legigazabb helye az, midőn fiával mindent megkísértvén, és hiában, hogy dicsvágyát, hazaszeretetét fölébreszsze, a germán követ elöl­­ men. A pest-miskolczi vasút. Bécs,máj.26. Az ipoly-völgyi vasútra egye­sült társaság, amely időközben két különféle társulattá vált, az építési terveket s költség­­vetéseket a magas kormány elé oly kérelem­mel terjesztette, miszerint azoknak alapján a tiszavasúti társasággali egybeolvadást eszkö­zölni méltóztassék Az egyik Parent-féle tár­saság Szobbról a vasutat saját költségén fel­építeni, és a kész vonalt a tiszai vasúti társa­ságnak úgy akarná átadni, hogy az építési költ­séget részvényekben fizesse meg, a­mely épí­tési modor természetesen a tiszai társaságra nézve felette költséges volna. A másik társa­ságnak közös költségen kiviendó terve eleinte hasonlólag Szobbról Ipolyság, Balassa-Gyar­mat és Szécsénynek tartván, onnét Losoncz, Füleknek, Gortva puszta mellett Felednek s Lenárdfalvának megyen, innét balra Tornaal­ján, Rozsnyón egy roppant alagút segedelmé­vel Almáson, Tornán keresztül Kassára,é­s jobbra Putnok, Szt.­Péter mellett Miskolcznak viszi a vonalt. A szobbi vonal ellen több kifo­gások lévén, gróf Károlyi Eduárd ur oda nyi­latkozott, hogy az ő társasága annak Pestréli megindításától nem idegenkedik. E technikai javaslatok a tisza vasúti társa­ság igazgató tanácscsal közöltetvén, ez által a központi igazgatóhoz a végett utasíttattak,hogy a hely­színen megvizsgáltatván, véleményes jelentését maga idején adná be. Biztos hír sze­rint a jelentés előterjesztetett s kimerítő ada­tok nyomán a balassa­gyarmati vonal ellen határozottan nyilatkozik, azonban a kitűzött czél t. i. a gömöri vasipar elősegéllése tekinte­téből ama szárnyvonalnak közös költségen­ építését ajánlja, mely Miskolcztól, mint főállo­mástól Sz. Péter és Putnok mellett Lenárdfal­­váig és onnét mindenütt a Sajó völgyén Pelső­­czig terveztetett, onnét nem Rosnyónak, de balra Dobálnának a vas­ipar főhelyéhez vitet­nék, és itten ez által vége lévén, későbben ta­lán a szepes megyei vas- és rézbányákkal ösz­­szeköttethetnék; azt halljuk, hogy az igazgató­tanács e véleményt elfogadván, az igen terje­delmes, technikai és statistikai indokokkal bő­ven ellátott jelentést máris a magas kormány elé terjesztette, honnét alkalmasint az illető társaságnak — mert már most biztosan nem tudatik, melyik legyen az illető további tárgyaltatás végett át fog küldetni. Ezen tény a „Pesti Napló“ máj. 19-én kelt számában ismételt kérdésre : a pest-miskolczi egyenes, vagy a pest-ipolyvölgyi vasútvonal mellett nyilatkozik-e a társaság? határozottan felel. A­mint azonban erre előbb nem felelt, mielőtt a szükséges adatok birtokában nem volt, úgy azt hiszszük, hogy Visontai úrnak abbeli állítása , miszerint a pest-miskolczi egyenes útnak biztos jövője van, ezen vonal­nak építését mindaddig elősegíteni nem fogja, míg a miskolci-debreczeni és miskolc- kassai vonalakon az áru- és személyforgalom azon szükséget nem fedezendő, mely élő adatokkal beszél felépítése mellett. Mi hazánkban más élő adatokat nem ismerünk. A termékbőség és a lakosság számából merített adatok csalnak, ki gondolta volna. 2. 0­,­ hogy a nagyváradi állomás mindjárt kezdettől kétszer annyi jö­vedelmet fog adni, mint a debreczeni? Nem a személyforgalomtól függ hazánkban a vasút jövedelme, sőt a lombardi vasút kivételével se­hol az ausztriai monarchiában, hanem attól, várjon léteznek-e oly áruczikkek, melyek a mindennapi szükséget fedvén, hónapról, hó­napra egyenlő mennyiségben szállíttatnak , mint p. o. a kőszén az éjszaki pályán. Nálunk a gabona és a marha ilynemű czik­­kek. Az élet faláról ugyan a városi piaczra, de tovább eddig csak a külföld számára vite­tett vasúton. Ezután Debreczenből Miskolczra és Kassára is vitetni, de Pestre Miskolcztól se élet se marha nem fog szállíttatni. Ha kő­szén elég mennyiségben és minőségben Diós­győrnél vagy másutt a mátrai hegyekben ta­láltatnék, akkor azonnal épülne a pesti vasút. A gömöri vasrudak szállítása, az egész sze­pesi vas- és rézforgalom elégtelenek e vonal jövedelmezésére. Ne tartson Visontai úr attól, hogy egy utazó, ki Miskolcztól Debreczenen át 12 óra alatt Pesten lehet, gyorskocsin 22 óráig porban fáradozzék az országúton, vagy a kereskedő egy mázsa portékáért a furmá­nyosnak 1 pftnyi fuvarbért fizessen, ha vas­úton, bár kanyarogva, 45 krajczárért megkap­hatja. Igaz, hogy a forgalmat czikkek szapo­ríthatják, melyekre senki nem gondolt, így a tiszai vasút Berettyó-Ujfaluról egynéhány ezer mázsa kavicsot fog Debreczenbe szállítani a kincstár költségén az országút megtöltésére; meglehet, hogy a miskolcz-pesti vonalra is ilynemű véletlen czikkek készülőben vannak, de eddig nem ismerjük. Fa, bőr, só, gyapjú, repc­e, kender nem jön Pestre Miskolcz tájé­káról, a szesznek egy része igen, de a miskol­­czi borok csak hazánk felső részeiben akal­nak vevőkre. Továbbá el nem kell felejtkezni, hogy a tiszai társaság a kassai vonal kiépítése után más után pénzt nem szerezhet, mint új részvé­nyek kibocsátása által, ezeket azonban senki átvenni nem fogja, ha a már épített vonalakon a régi részvények után veszteség járt. Be kell tehát okvetetlen a tiszta jövedelmezést várni, és ez fogja a pest-miskolczi vasút sorsát elha-

Next