Pesti Napló, 1858. augusztus (9. évfolyam, 2542-2566. szám)
1858-08-04 / 2544. szám
Pest, aug. 3. A legújabb tarini távsürgöny szerint gróf Cavour, a szárd kormány elnöke, és külügyminisztere f. hó 1-jén plombiéresi látogatásából szerencsésen és kivánt jó egészségben érkezett meg Turinba. Küldetésének oka, melyet eddig síia titokfátyol fed, a legkülönfélébb találgatások és gyanygatásokra nyújt alkalmat. Főleg a német és délországi lapok azok, melyek ezen utazás rejtélyes czélja miatt a lázas kiváncsiság bizonyos rohamában szenvednek. Tekintve a grófnak diplomaticai magas állását, és a szerepet, melyet csak nem régen is nagy fontosságú kérdésekben oly erélylyel, és a tapasztalt államférfin oly sikerült ügyességével végzett, a kíváncsiságon nem ütközhetünk meg, kivált ha még azon rövid s inkább is csak érintőleg közlett jelentéseket veszszük figyelembe, melyek a kormányelnök kirándulását megelőzték. A lapok, melyek a gróf közel környezetéből doktak néha néha sugallatni, ezen kirándulást inkább szórakozási, mint hivatalos kiküldetési színezetűnek mondák. Némelyek szerint a kormányelnök a Mont Cenis átfuratási munkáit vala megtekintendő ; mások a Hoszszutó és vidékére utaztaták. Midőn a miniszter Genfben megjelent, s ottani fogadtatása és beszédével a szomszéd sajtónak némi foglalkozási tárgyat nyújtott, egy szép reggel, teljes csendben átvonul Baselbe, s innét a francziák császárához Plombiéresbe. Gróf Cavour e látogatást nem magán ügyben, nem is véletlenül tévé; ez kitűnik azon körülményből, hogy de Villé úr, a császár segédtisztje a határnál várakozott rá, s Plombiéresbe érkezvén, a császár őt titoknokával együtt asztala vendégéül hívta meg. Oly kitüntetés, mely kevés szerencsésnek lehet osztályrésze, s oly előzékenység, minőt Napóleon császár nem szokott ingyen , s nem fontos előzmények nélkül osztogatni. E látogatás titokszerűsége, s a fogadtatás, mellyel Napoleon császár Victor Emánuel király első miniszterét megkülönbözteté, gyaníttatják főleg, hogy annak diplomatikai jelentősége van, minek némi erősítéséül szolgál ama körülmény is, hogy a franczia lapoknak eltilták azt értelmezgetni. A német lapok közt különösen a „Presse“ szánt legtöbb tért és szót e tárgynak, valamint az okok felemlegetésének is, melyek a küldetést eredményezhetek. A Duna-fejedelemség, a nevezett lap szerint — Piemontra nézve nem lehet oly fontos, hogy gróf Cavour szükségesnek tarthatta volna e tárgyban személyes kihallgatást kérni III. Napóleon császártól. E helyett tehát egy más tüneményt fedez fel a láthatáron, melyhez biztosabban fogódzkodhatik, hogy a kutatott igazság forrásához közelebb jusson. Tudva van, hogy gr. Cavour 1856-ban kívánta, hogy az egyházi államokból az idegen megszálló csapatok kivonassanak, s minthogy újabban a Goyon tábornokkali összeütközés folytán Antonelli bibornok is a sz.szék hasonló kivonatát fejezte ki, — a két kormány— e különben kényes kérdésben, találkozott. Vájjon nem azért utazott e gr. Cavour Plombiéretbe, hogy személyes jelenlétével támogassa a szent szék kivonatát? Ha a viszonyokat taglaljuk, melyek egyrészről Piemont és Róma, másrészről Piemont és Francziaország közt vannak, e kérdésre igen bátran nemmel felelhetünk, habár a szárd ka i PENARVANNE FIZETSÉG. Irta SANDEAU. Folytatás. Egy perczig sem alázta meg természetes önérzetét s megóvta mindvégig jelleme méltóságát. Hogy mi ment véghez szívében, senki sem tudhatta. Észrevette e unokatestvére szerelmét? Örült-e neki alattomban ? Az abbé sokkal jobban ismerte, hogysem e részben kérdést mert volna intézni hozzá, s a legélesebb szemű vizsgálónak is tán lehetetlen lesz vala a legkisebb rejtőzni vágyó gondolatot vagy érzelmet fedezni föl ennyi nyugalom és derültség alatt. Pyrmil apát egyiktől a másikhoz ment, egyesítőként állott a kettő közé, buzdította a Pál szerelmét, mitsem mulasztott el, hogy Renáta kisasszonyban szerelmet ébreszszen. Azon való örömében, hogy bár egyszerű, de históriai fontosságunknak vélt eseményekbe avatkozhatik, egészen megfeledkezett a főpapról. Mily szép episod lesz még ebből nagy munkájához, melyben személyesen szerepelhet! Fennült minden éjjel, adatot adat hátára halmozott, s addig le nem feküdt, míg naplókönyvébe mindent be nem irt, a mi aznap történt vagy mondatott. Növendéke szivét nem meré próbára tenni, de valahányszor csak maga ■volt Renáta kisasszonynyal, csak Pálról beszélt. Ah, kisasszony, mily szeretetreméltó fiatal ember ! Nem meri nagyságnak elmondani mind a mit érez és gondol; de előttem egészen föltárja szivét, s ha tudná nagysáb mily szép lélek! Nem hibáztatom dom Jobint; én becsülöm, méltánylom benne a gondviselés eszközét. De kénytelen vagyok bevallani, hogy dom Jobin oly könnyelműséget árult el tudósításaiban, mint, megvallom, egy Benedek-rendbelitől soha se vártam volna. Honnan vette például azon állítását, mint a nagyság unokatestvére a daemoni szellemek iratain nőtt fel? Szobájában lakom; nincs benne egyetlen könyv, mely sértené szememet. S jól megfontolva, mik azok az ő ifjúsági tévedései ? Néhány meggondolatlanság, könnyen hivőség, — ezeket pedig kész volna most vére árán vásárolni vissza. Tegnap azt mondá, a királyt szeretné fölkeresni Mittauban ! Szerettem volna, hogy nagyság ott legyen, lássa és hallja mily tűzzel, lelkesedéssel beszélt , s elragadtatásában igazán szép volt látni ! Túltesz, valóban túltesz még a nemzetség valamennyi büszke és erős jellemű tagján is e csoda egyedül a nagyság munkája volt. Renáta kisasszony mosolygva hallgatott, egy szót sem felelt. Egy kedves tétlenségben, édes bizalmasságban töltött hét igen gyorsan múlik : közeledett az elválás órája. Míg az öszvéreket nyergelték, Pál és Renáta kisasszony maguk sétáltak a kapu előtti ösvényen. Az apát meghúzta magát s azt remélte, hogy búcsú alkalmával fog majd valami határozott lépés történni. A nap még nem szakította szét a ködöt; homályos, nedves, kissé hüs, valódi bucsureggel volt. A fiatal marquis némán járkált unokatestvére mellett, ki részvevő komolysággal adta elő kötelességeit : Pál alig hallotta felét. — Ön elmegy, mond végre Pál, ön elmegy ! Mily pusztaságot, mily űrt hagy nagyság bennem — körülöttem. — Magam is pusztaságba térek vissza. Önnek, bátyám, meg kell házasodnia, ez minden tekintetben kötelesség. — A nemesi rend szét van szórva most, jegyzé meg Pál s hacsak az ember Koblenczig nem megy.... — Higye el ön, nem kell oly messze menni, hogy találjon. Pált öröm járta át, Renáta kisasszonyra emelte szemét; de a kisasszony arczának és magatartásának egyforma, természetes kedvessége ellenében úgy találta magát, mint egy jégfal előtt. — Ön itt hagy, ön elmegy, ismételte Pál. Azt érezte, hogy egész boldogsága akar most megválni tőle, de nem talált más szavakat marasztására. Nagy könycseppek forogtak szemhéjja alatt; Renáta kisasszony közönynyel tekintett szét a félig ködbe merített vidéken. — Búcsúznunk kell, mond Renáta kisasszony, midőn az udvarból kijövő, egészen fölnyergelt öszvéreket meglátta; ön szíves vendégszeretete jó emlékű lesz előttem. A Renáta kisasszony keze a Pál kezében volt. — Itt, e helyen, úgymond Pál, töredelmes, szelid tekintettel, e helyen láttam önt először , csak egy hete, alig egy hete még, s most életemet viszi el. Igaz hát, kérdő reszkető hangon, hogy ön soha sem megy férjhez ? — Megesküdtem rá. — Igen, az apát úr mindent elmondott. Ön fölfogadta, hogy soha sem válik meg a névtől, melynek, mint akkor hitte, utolsó, egyetlen örököse. Ha ön akarná, megtehetné a nélkül, hogy esküszegővé lenne. Renáta kisasszony visszavonta kezét gyöngéden, s következő pillanatban nyergén.Ült. — A viszontlátásig bátyám ! Ön egy látogatással adósom. E szavakra ostorával öszvérére ütvén, vágtatva távozott,el. — Ő szereti önt ! mond az apát a Pál nyakába borulva. Aztán ő is felült nyergébe, s magában egy vig hymnust énekelve távozott. (Folytatjuk.) Kinetnek ezelőtt két évvel tett kiürítési sürgetései máig is külső diplomatájának tárgya, s ismerve a turini kormány és törvényhozás szellemét, föltehetjük, hogy azt sürgetni is fogja, s ha kell, tettleg is. Közelebb áll a rejtély kitalálásához azon következtetés, mely az „Espero“nak egy véletlenül odavetett kis jegyzetkéjéből meríthető. Az „Espero,“ mely Cavour gr. jó hajlandóságával dicsekszik, s épen ezért jóslatai néha teljesülni is szoktak, nemrég a „Cagliari“ ügyről szólva, megérinté, miszerint „az még távolról sincs befejezve; csak pihen , hogy ideje elkövetkezvén, életre támasztathassék.“ Itt természetesebb tehát, minthogy ez ártatlan journalistai hitkapzsiság némely levelezőknek alkalmat nyújtott gróf Cavour plombiéresi útját a „Cagliari“ ügygyel hozni kapcsolatba ; vagyis, hogy a szárd miniszter azért jelent meg a franczia császárnál, hogy vele egy hadi vállalat iránt értekezzék; ezért várakozott két napig Strassburgban, hogy ott I. Malmesbury válaszát bevárja, minthogy a császár mulató helyén hosszas ideig tartózkodnia, alapos gyanú támasztása nélkül nem lehetett; ezért indul Lamarmora tábornok is az ország erődeinek megtekintésére, mihelyt a kormányelnök megérkezik, s különösen ez okból hajózik át Szardinia szigetére, melynek kikötője s erődei e vállalatnál nagy szerepre lennének hivatva, d e czélra szolgálna a 40 milliónyi kormánykölcsön is, s hogy különösen e kölcsön ébreszté fel a nápolyi kormányt is, hogy részéről se maradjon semmi elkészítetlenül, 36 millió kölcsönt állapított. Egy ilyen hadjáratra mutatna a Szardinia sziget Nápoly felé néző partjainak erősítése; az erélyes pénzbehajtások Turin és Nápolyban, és más ezerféle dolgok, melyeket az illető kormányok egészen rendes utón s tán épen kiáltó szükségeik fedezésére végeztetnek, de melyekben a ludas szomszédok megtámadtatási fenyegetéseket vélnek találni Mellőzve e találgatásokat, czélzások, és bármiféle gyanitgatásokat. gróf Cavour látogatását Plombiéresben mi is olyannak tekintjük, melynek hivatalos szine van, azonban elhamarkodási hibába esnénk, ha német szomszédaink kutatási viszketegét elsajátítva, annak értelmesebb fejtegetésébe bocsátkoznánk. Mondottuk egyik számunkban, s most ismételjük, miszerint a francziák császára eddigi politikájának lármadobját kezdi alábbhangolni, s hogy a tágulni kezdett angol szövetség kötelékei megerősítésére egy cherbourgi ünnepély előzményeit sem tartó fölöslegeseknek ; mindez lehet szeszély vagy kedvtöltés, vagy szomszédsági bók, de annyi a zárt viszonyokból mégis világosnak látszik, hogy Napóleon császár egy hadivállalatot, mely Európának bármelyik részén, s bármely legjelentéktelenebb szögletét illetné, erős szövetségesek nélkül aligha merne megindítani. Piemontnak van derék hadserege, pénzügyei is meglehetős biztos körülménynek, diplomatiája többször tanúsítá európai érvényét, sajtója képviseli Olaszország közvéleményét, mindazáltal hol a mai viszonyok közt egy hadviselési vállalatról akarna egy nagy hatalmasság értekezni, ott csupán Piemont képviselője, szerintünk, a tárgy valódiságára nem elegendő criterion még azon esetben sem, habár mondva legyen, miszerint ezen képviselő Strassburgban az angol külügyminiszter válaszát két napig várta. Királyi Pál, ő ob.k. Apostoli Felsége f. é. jul. 20-ki legmagasb kézirata által Lombardia és Velencze területén mind azon városok sánczainak lerontását, melyek nem katonai várak, megparancsolni és egyúttal rendelni méltóztatott, hogy az e sánczoknak más nyilvános czélokra használtatása vagy más jogczimekből netán eredő kifogások hatósági uton kiegyenlittessenek. A budai cs. k. országos pénzügyigazgatósági osztály Trettina Lajos ideiglenes III. osztálya pénzügyi fogalmazót végleges, és Rieger Vilmos, saját fogalmazó gyakornokát III. osztálya pénzügyi fogalmazóvá ideiglenes minőségben kinevezte. Iskolai vizsgálat. A t. szerkesztőség engedelméből érdekesnek vélem a pest evang. ref. theologiai tanintézetben f. hó 26, 27 és 28 kán lefolyt nyilvános vizsgát rövideden megismertetni. Az, a világi és egyházi elnökök gr. Ráday Gedeon és helyettes superintendens Báthory Gábor urak, valamint számos és díszes vendégkoszoru jelenlétében 26-kan reggel — a „veni sancte“ mind a három osztálybeli tanulók általi, énekmesterek Bognár Ignácz ur filharmonikán való kísérete mellett, jeles és szabatos eléneklésével vette kezdetét. Ilyen karének zsoltári szöveggel minden vizsganapon ismételve jön. A „veni sancté“-t követő egy, Török Pál főesperes úr által elmondott rövid velős ima, mire az egyházi elnök néhány szóval a gyűlést megnyitván, a vizsga az előre megszabott rend szerint kezdetett és folytattatok. Hogy a vizsga kielégítőleg ütött ki, az senkit sem lephetett meg, tekintvén a tanítás körül működő ismeretes jeles tehetségeket, a tanulók érettebb ifjúsági korát, és ezen tanulmányokat szükségkép megelőzött iskolai kiképeztetéseket. És valóban a tanulók mennyiségéhez képest, sok reményre jogosító talentumot lehetett közöttök észrevenni. Két tény kiváltkép örvendetesen s kellemesen hatott a hallgató kedélyére; egyike az, hogy az egészből kitűnt, miszerint nem a betű, hanem a szellem és a fogalom azon czél, mely felé tanító és tanuló egyiránt törekvék, ami azzal is igazolva jön, hogy a vizsgakérdések nemcsak az illető tanárok, hanem igen gyakran a vendégek által is tétettek. Másika pedig az, hogy az egészen annyira elömlött a magyar szellem, elannyira olvadott az egybe minden tantárgygyal, hogy azt — valamint a jó aranyozásnál az aranyat — sehol elválasztani nem lehetett, miknél fogva ezen papnövelde méltólag foglalja el díszes helyét az ország fővárosában és a magyar műveltség középpontján. Túl kellene terjeszkednem ezen megismertetés kitűzött határain, ha a sok különféle tantárgyakról különösen szólnék, bármi érdekesek és kielégítők voltak is azok. Ennélfogva csak egynéhány, nekem különösen feltűnt tantárgyaknak kevés szóval a kiemelésére szorítkozom , éspedig olyanoknak, melyek nem szorosan theologiai tárgyak. Mert mig a szorosan s szakhoz tartozó tantárgyakbani kellő oktatás csak az intézet életrevalóságát mutatja , kitünteti az inkább tudományos mint theologiai tárgyaknak ép oly jeles mint eredménydús előadása, mikép ezen intézet czélja, nemcsak jó, szakjoknak megfelelő, hanem egyszersmind tudományosan kiképzett lelkipásztorokat nevelni. Ez pedig nem csekély hódítmány az ész és tudomány kifejlődésének mezején, tekintetbe vévén, miként e nevelőéből kikerülő egyének főhivatása — legyen az bár mint lelkész vagy mint tanító — a nyert tudománynak és műveltségnek, apostolai gyanánt működni, és azokat a lehetőségig terjeszteni. A bibliai geographia s ethnographia oly szabatos, sokoldalú s elmés módon adatott elő, hogy akként felfogva, ezen tudomány világosságot terjeszt nemcsak a bibliai tanulmányokra, hanem a nyelvészet s történelemre is. A physiko-theologia, állati physiologia, mineralogia s geológia nagyszerű tudományok előfordultával, a hallgató oly egyszerű, játszi s mulattató socratesi modorban vezettetett a természet legmélyebb aknáiba, a legújabb fölfedezések s vívmányokba, és a legmagasztosabb természeti eszmékre. Végtére az első osztálybelieknek a héber nyelv megtanulásában tapasztalt haladásuk — tekintvén az idő rövidségét és a tárgy nehézségét — mint kiválólag figyelemre méltó tárgy tűnt fel. Ezen első osztálybeliek egy rövid tanév alatt, az ép oly szép, mint a szaktudósnak nélkülözhetlen héber nyelvet annyira sajátjukká tették, hogy folyvást olvassák és írják a pontozatlan, a rasi, sőt még az írási betűket is. A szentírásból sokat recitálnak, s annak nem különös nehézségű helyeit értik s magyarázzák; a nyelvtanból pedig annyit tudnak, hogy a szavakat kellőleg analysálják és nyelvtanilag fejtik ki, mennyire hatottak e nyelv szellemébe, kitűnik abból, hogy a nekik egyik vagy másik vendég által elmondott magyar szókötést, legott héber nyelvre fordítál. Legkitűnőbb volt e részben azonban ezen osztály legjelesbjei által benyújtott öt héber versenymunkálat, azon dijakra, melyeket tanáruk Dr. Ballagi Mór s Borsos Mihály urak a két legjobb héber munkálatra tűztek ki. A bíráló választmánynak nehéz volt a választás. Az első dijt Hoffer Károly nyeri meg, ki a magyar történetből Péter királytól Salamon királyig való időszakot vette rövid és jeles munkálatának tárgyául. A második dijt Mészöly Pál nyeri el, ki egy mesét igen jól dolgozott ki írási betűkkel. A héber nyelv szelleme mind akettőt tökéletesen átlengé. Az egészből világosan tűnt ki, hogy nem a szokásos nehéz nyelvtani ékes korona készíté elő e viruló s dúsan tenyésző csirát, hanem azon szellemdús módszer, mely a holt theoriának életet adó gyakorlat mezején forog. A vizsga tárgyak utósója az ének vola. A 48 tanuló mesterek zongorán való kísérete mellett hat kardalt énekelvén el, kielégítő fogalmat tanúsítottak az énekbeli szabatosságról, az egész pedig kellemes hatást gyakorolt. Az elénekelt kardalok következők : 1. Bognár úrnak ez alkalomra való szerzeménye. 2. Normából. 3. Macbethből. 4. Tancredből. 5. Aftanásiából. 6. Kölcsey hymnusa „Isten áld meg a magyart.“ Ezt egy rövid befejező ima követé, mire az igazgató gr. Ráday Gedeon úr egy velős szónoklatban köszönetét fejeze ki a tanító karnak jeles működéséért, kiemelvén: miként a nemzet és az egyház iránt szerzett érdemük kellő megjutalmazását, sem a szegény hazától, sem a szegény egyháztól, hanem egyedül keltők nemes öntudatától várhatják, s néhány vigasztaló, kitartásra s nemes törekvésre serkentő szavakat intézett a tanuló ifjúsághoz. Bezárásul főesperes Török Pál ur ismeretes jeles szónoki modorában szivrehatólag köszönő meg a tanárok s az intézet nevében az igazgató grófnak, az intézet jótevőinek s a jelen volt vendégeknek szives részvéteket. L . Gönczy Pál magánfinevelő-intézetében a vizsgálatok f. hó 21-től 24 ig tartottak. A vizsgálatok eredménye felől olvassuk a „Pr. egyh. és isk. lap“-ban. „A felsőbb osztály némely növendékei az Iliast bármely helyen nyitásra könnyen fordították; a latin nyelv körül elég lesz egy derék növendéket, Puky Gyulát említenünk fel, ki Virgil Pollio czimű IV. ecologájára bevezetést s meglepő kritikai jegyzeteket irt, önerejével. A német és franczia nyelvből tartalmas és szabályszerű fogalmazatok olvastattak fel. A mennyiségtanban felmutatott eredmények a veterán író s szaktudós (Brassai) működéseinek megfelelők voltak. A mondottakon kívül különösen nagyérdekű volt az ásványtani vizsgálat. Az ásványtant maga Gönczy ur tanította — Nauman vegyes rendszere szerint — s midőn egy felöl mint észlelés, gondolkodásra vezető eszközt növendékei észfejtésére jelesül használta, más felől a műtannal — technológia — kötvén össze, sokszorosan érdekessé tette.“ sat. — Meg vagyunk győződve a felől, hogy a „B. H.“nak a munkaképes koldusokat hasznosan foglalkoztató községi intézet iránt tett indítványa és ennek alapján tett figyelmeztetésünk nem marad eredmény nélkül. Akad, hiszszük, a községi elöljárók közt több, ki nem sajnálandja a fáradságot e tárgy felett gondolkozni, tanácskozni s az üdvös indítvány életbeléptetésére vezető eszközöket megragadni s a végrehajtást megkitérleni. A mindenesetre eredmény- és áldásdús tettet majd mások követendik s évek múlva majd csak megszűnik hazánkban mindazon baj, mi a szabad koldulásból, illetőleg abból támad, hogy a koldusok nincsenek kellő felügyelet alatt, hogy a községek nem tartják el saját koldusaikat. És midőn e sorokat írjuk, érkezik hozzánk egyik borsodi. levelezőnk levele, melyben az erőteljes, a naplopó, csavargó s a legkényelmesb életmódot kereső koldusok s azok által véghezvitt visszaélések s a korcsmaéletből származó bajok felett panasza kíséretében egy lázasztó eset felől tudósit, mely Csáton legközelebb történt. Egy 9 —10 éves gyermek ugyanis egy vén koldus taligáján ülve, szedte a vásáros nép filléreit, midőn egyszer az arra menő tömegben fölismerő édesanyját, a ki nem volt más, mint egy Tarjánban lakó földmivesnő — és a ki ezelőtt mintegy 4 évvel az utczáról elveszett kis leányát szinte most .Magyar könyvének 283—4. A Halmay-család. Erkölcsi és tudományos olvasmány Növendékek és nem növendékek számára. Irta Fáy András. Két kötet. Pesten 1858. Kiadja Heckenast G. 8r. XVI 287 és 285 lap Ara 3 ft 20 kr. 285 - 6. Az elátkozott család. Regény. Irta Jókai Mór. Két kötet. Pesten, kiadja Heckenast G. 1858. Nyomatott Länderer és Heckenastnál. 8-rét. 182 és 201 lap. Ára 2 pft. 287—8. A banya sziklája. — Piatra-Bábi. —■ Korrajz Irta Ormós Zsigmond. Két kötet. Pest, 1858- Ráth Mór bizománya. Nyomatott Beimel J. és Kozma I Vazulnál. 81. 299 és 312 lap. Ára 2 pft.