Pesti Napló, 1858. augusztus (9. évfolyam, 2542-2566. szám)

1858-08-04 / 2544. szám

Pest, aug. 3. A legújabb tarini távsürgöny szerint gróf C­a­v­o­u­r, a szárd kormány elnöke, és kül­ügyminisztere f. hó 1-jén plombiéresi látoga­tásából szerencsésen és kivánt jó egészségben érkezett meg Turinba. Küldetésének oka, melyet eddig síi­a titok­fátyol fed, a legkülönfélébb találgatások és gyanygatásokra nyújt alkalmat. Főleg a német és délországi lapok azok, melyek ezen utazás rejtélyes czélja miatt a lázas kiváncsiság bi­zonyos rohamában szenvednek. Tekintve a grófnak diplomaticai magas ál­lását, és a szerepet, melyet csak nem régen is nagy fontosságú kérdésekben oly erélylyel, és a tapasztalt államférfin oly sikerült ügyessé­gével végzett, a kíváncsiságon nem ütközhe­tünk meg, kivált ha még azon rövid s inkább is csak érintőleg közlett jelentéseket vesz­­szük figyelembe, melyek a kormányelnök ki­rándulását megelőzték. A lapok, melyek a gróf közel környezeté­ből d­oktak néha néha sugallatni, ezen kirán­dulást inkább szórakozási, mint hivatalos ki­küldetési színezetűnek mondák. Némelyek szerint a kormányelnök a Mont Cenis átfura­­tási munkáit vala megtekintendő ; mások a Hoszszutó és vidékére utaztaták. Midőn a miniszter Genfben megjelent, s ot­tani fogadtatása és beszédével a szomszéd saj­tónak némi foglalkozási tárgyat nyújtott, egy szép reggel, teljes csendben átvonul Baselbe, s innét a francziák császárához Plombiéresbe. Gróf Cavour e látogatást nem magán ügy­ben, nem is véletlenül tévé; ez kitűnik azon körülményből, hogy de Villé úr, a császár segédtisztje a határnál várakozott rá, s Plom­biéresbe érkezvén, a császár őt titoknokával együtt asztala vendégéül hívta meg. Oly kitüntetés, mely kevés szerencsésnek lehet osztályrésze, s oly előzékenység, minőt Napóleon császár nem szokott ingyen , s nem fontos előzmények nélkül osztogatni. E látogatás titokszerű­sége, s a fogadtatás, mellyel Napoleon császár Victor Emánuel király első miniszterét megkülönbözteté, gya­­níttatják főleg, hogy annak diplomatikai je­lentősége van, minek némi erősítéséül szolgál ama körülmény is, hogy a franczia lapoknak eltilták azt értelmezgetni. A német lapok közt különösen a „Presse“ szánt legtöbb tért és szót e tárgynak, valamint az okok felemlegetésének is, melyek a külde­tést eredményezhetek. A Duna-fejedelemség, a nevezett lap szerint — Piemontra nézve nem lehet oly fontos, hogy gróf Cavour szükséges­nek tarthatta volna e tárgyban személyes ki­hallgatást kérni III. Napóleon császártól. E helyett tehát egy más tüneményt fedez fel a láthatáron, melyhez biztosabban fogódz­­kodhatik, hogy a kutatott igazság forrásához közelebb jusson. Tudva van, hogy gr. Cavour 1856-ban kívánta, hogy az egyházi államokból az ide­gen megszálló csapatok kivonassanak, s mint­hogy újabban a Goyon tábornok­kali össze­ütközés folytán Anton­elli bibornok is a sz.­szék hasonló kivonatát fejezte ki, — a két kormány— e különben kényes kérdésben, talál­kozott. Vájjon nem azért utazott e gr. Cavour Plombiéretbe, hogy személyes jelenlétével tá­mogassa a szent szék kivonatát? Ha a viszonyokat taglaljuk, melyek egyrész­ről Piemont és Róma, másrészről Piemont és Francziaország közt vannak, e kérdésre igen bátran nemmel felelhetünk, habár a szárd ka­­ i PENARVAN­NE FIZETSÉG. Irta SANDEAU. Folytatás. Egy perczig sem alázta meg természetes önérzetét s megóvta mindvégig jelleme méltóságát. Hogy mi ment véghez szívében, senki sem tudhatta. Észrevet­te e unokatestvére szerelmét? Örült-e neki alattom­­ban ? Az abbé sokkal jobban ismerte, hogysem e rész­ben kérdést mert volna intézni hozzá, s a legélesebb szemű vizsgálónak is tán lehetetlen lesz vala a legki­sebb rejtőzni vágyó gondolatot vagy érzelmet fedezni föl ennyi nyugalom és derültség alatt. Pyrmil apát egyiktől a másikhoz ment, egyesítő­ként állott a kettő közé, buzdította a Pál szerelmét, mitsem mulasztott el, hogy Renáta kisasszonyban szerelmet ébreszszen. Azon való örömében, hogy bár egyszerű, de históriai fontosságunknak vélt esemé­nyekbe avatkozhatik, egészen megfeledkezett a fő­papról. Mily szép episod lesz még ebből nagy munká­jához, melyben személyesen szerepelhet! Fennült minden éjjel, adatot adat hátára halmozott, s addig le nem feküdt, míg naplókönyvébe mindent be nem irt, a mi aznap történt vagy mondatott. Növendéke szivét nem meré próbára tenni, de valahányszor csak maga ■volt Renáta kisasszonynyal, csak Pálról beszélt. Ah, kisasszony, mily szeretetreméltó fiatal em­ber ! Nem meri nagyságnak elmondani mind a mit érez és gondol; de előttem egészen föltárja szivét, s ha tudná nagysáb mily szép lélek! Nem hibáztatom dom Jobint; én becsülöm, méltánylom benne a gond­viselés eszközét. De kénytelen vagyok bevallani, hogy dom Jobin oly könnyelműséget árult el tudósí­tásaiban, min­t, megvallom, egy Benedek-rendbelitől soha se vártam volna. Honnan vette például azon ál­lítását, mint a nagyság unokatestvére a daemoni szel­lemek iratain nőtt fel? Szobájában lakom; nincs benne egyetlen könyv, mely sértené szememet. S jól megfontolva, mik azok az ő ifjúsági tévedései ? Né­hány meggondolatlanság, könnyen hivőség, — ezeket pedig kész volna most vére árán vásárolni vissza. Tegnap azt mondá, a királyt szeretné fölkeresni Mit­­tauban ! Szerettem volna, hogy nagyság ott legyen, lássa és hallja­ mily tűzzel, lelkesedéssel beszélt , s elragadtatásában igazán szép volt látni ! Túltesz, va­lóban túltesz még a nemzetség valamennyi büszke és erős jellemű tagján i­s e csoda egyedül a nagyság munkája volt. Renáta kisasszony mosolygva hallgatott, egy szót sem felelt. Egy kedves tétlenségben, édes bizalmasságban töl­tött hét igen gyorsan múlik : közeledett az elválás órája. Míg az öszvéreket nyergelték, Pál és Renáta kisasszony maguk sétáltak a kapu előtti ösvényen. Az apát meghúzta magát s azt remélte, hogy búcsú alkalmával fog majd valami határozott lépés történni. A nap még nem szakította szét a ködöt; homályos, nedves, kissé hüs, valódi bucsureggel volt. A fiatal marquis némán járkált unokatestvére mellett, ki rész­vevő komolysággal adta elő kötelességeit : Pál alig hallotta felét. — Ön elmegy, mond végre Pál, ön elmegy ! Mily pusztaságot, mily űrt hagy nagyság bennem — kö­rülöttem. — Magam is pusztaságba térek vissza. Önnek, bá­tyám, meg kell házasodnia, ez minden tekintetben kötelesség. — A nemesi rend szét van szórva most, jegyzé meg Pál s hacsak az ember Koblenczig nem megy.... — Higye el ön, nem kell oly messze menni, hogy találjon. Pált öröm járta át, Renáta kisasszonyra emelte szemét; de a kisasszony arczának és magatartásá­nak egyforma, természetes kedvessége ellenében úgy találta magát, mint egy jégfal előtt. — Ön itt hagy, ön elmegy, ismételte Pál. Azt érezte, hogy egész boldogsága akar most meg­válni tőle, de nem talált más szavakat marasztására. Nagy könycseppek forogtak szemhéjja alatt; Renáta kisasszony közönynyel tekintett szét a félig ködbe merített vidéken. — Búcsúznunk kell, mond Renáta kisasszony, mi­dőn az udvarból kijövő, egészen fölnyergelt öszvére­ket meglátta; ön szíves vendégszeretete jó emlékű lesz előttem. A Renáta kisasszony keze a Pál kezében volt. — Itt, e helyen, úgymond Pál, töredelmes, szelid tekintettel, e helyen láttam önt először , csak egy hete, alig egy hete még, s most életemet viszi el. Igaz hát, kérdő reszkető hangon, hogy ön soha sem megy férjhez ? — Megesküdtem rá. — Igen, az apát úr mindent elmondott. Ön fölfo­gadta, hogy soha sem válik meg a névtől, melynek, mint akkor hitte, utolsó, egyetlen örököse. Ha ön akarná, megtehetné a nélkül, hogy esküszegővé lenne. Renáta kisasszony visszavonta kezét gyöngéden, s következő pillanatban nyergén.Ült. — A viszontlátásig bátyám ! Ön egy látogatással adósom. E szavakra ostorával öszvérére ütvén, vágtatva tá­­vozott,el. — Ő szereti önt ! mond az apát a Pál nyakába borulva. Aztán ő is felült nyergébe, s magában egy vig hymnust énekelve távozott. (Folytatjuk.) Kinetnek ezelőtt két évvel tett kiürítési sürge­tései máig is külső diplomatájának tárgya, s ismerve a turini kormány és törvényhozás szellemét, föltehetjük, hogy azt sürgetni is fogja, s ha kell, tettleg is. Közelebb áll a rejtély kitalálásához azon következtetés, mely az „Espero“nak egy vé­letlenül odavetett kis jegyzetkéjéből meríthető. Az „Espero,“ mely Cavour gr. jó hajlandó­ságával dicsekszik, s épen ezért jóslatai néha teljesülni is szoktak, nemrég a „Cagliari“ ügyről szólva, megérinté, miszerint „az még távolról sincs befejezve; csak pihen , hogy ideje elkövetkezvén, életre támasztathassék.“ Itt természetesebb tehát, minthogy ez ár­tatlan journalistai hitkapzsiság némely levele­zőknek alkalmat nyújtott gróf Cavour plom­biéresi útját a „Cagliari“ ügygyel hozni kap­csolatba ; vagyis, hogy a szárd miniszter azért jelent meg a franczia császárnál, hogy vele egy hadi vállalat iránt értekezzék; ezért várakozott két napig Strassburgban, hogy ott I. Malmesbury válaszát bevárja, minthogy a császár mulató helyén hosszas ideig tartóz­kodnia, alapos gyanú támasztása nélkül nem lehetett; ezért indul Lamarmora tábornok is az ország erődeinek megtekintésére, mihelyt a kormányelnök megérkezik, s különösen ez okból hajózik át Szardinia szigetére, melynek kikötője s erődei e vállalatnál nagy szerepre lennének hivatva, d e czélra szolgálna a 40 milliónyi kormánykölcsön is, s hogy különö­sen e kölcsön ébreszté fel a nápolyi kormányt is, hogy részéről se maradjon semmi elkészí­­tetlenül, 36 millió kölcsönt állapított. Egy ilyen hadjáratra mutatna a Szardinia sziget Nápoly felé néző partjainak erősíté­se; az erélyes pénzbehajtások Turin és Ná­polyban, és más ezerféle dolgok, melyeket az illető kormányok egészen rendes utón s tán épen kiáltó szükségeik fedezésére végez­tetnek, de melyekben a ludas szomszédok megtámadtatási fenyegetéseket vélnek találni Mellőzve e találgatásokat, czélzások, és bár­miféle gyanitgatásokat. gróf Cavour látogatá­sát Plombiéresben mi is olyannak tekintjük, melynek hivatalos szine van, azonban elha­­markodási hibába esnénk, ha német szomszé­daink kutatási viszketegét elsajátítva, annak értelmesebb fejtegetésébe bocsátkoznánk. Mondottuk egyik számunkban, s most is­mételjük, miszerint a francziák császára ed­digi politikájának lármadobját kezdi alább­­hangolni, s hogy a tágulni kezdett angol szö­vetség kötelékei megerősítésére egy cher­­bourgi ünnepély előzményeit sem tartó fölös­legeseknek ; mindez lehet szeszély vagy kedv­töltés, vagy szomszédsági bók, de annyi a zárt viszonyokból mégis világosnak látszik, hogy Napóleon császár egy hadivállalatot, mely Eu­rópának bármelyik részén, s bármely legje­lentéktelenebb szögletét illetné, erős szövet­ségesek nélkül aligha merne megindítani. Piemontnak van derék hadserege, pénzü­gyei is meglehetős biztos körülménynek, di­­plomatiája többször tanúsítá európai érvényét, sajtója képviseli Olaszország közvéleményét,­­ mindazáltal­­­ hol a mai viszonyok közt egy hadviselési vállalatról akarna egy nagy hatalmasság értekezni, ott­­ csupán Piemont képviselője, szerintünk, a tárgy valódiságára nem elegendő criterion még azon esetben sem, habár mondva legyen, miszerint ezen képvi­selő Strassbur­gban az angol külügyminiszter válaszát két napig várta. Királyi Pál, ő ob.k. Apostoli Felsége f. é. jul. 20-ki legma­­gasb kézirata által Lombardia és Velencze területén mind azon városok sánczainak lerontását, melyek nem katonai várak, megparancsolni és egyúttal rendelni méltóztatott, hogy az e sánczoknak más nyilvános czélokra használ­­tatása vagy más jogczimekből netán eredő kifogások ha­tósági uton kiegyenlittessenek. A budai cs. k. országos pénzü­gyigazgatósági osztály Trettina Lajos ideiglenes III. osztálya pénzügyi fo­galmazót végleges, és Rieger Vilmos, saját fogalmazó gyakornokát III. osztálya pénzügyi fogalmazóvá ideigle­nes minőségben kinevezte. Iskolai vizsgálat. A t. szerkesztőség engedelméből érdekesnek vélem a pest evang. ref. theologiai tanintézetben f. hó 26, 27 és 28 kán lefolyt nyilvános vizsgát rövideden megismertetni. Az, a világi és egyházi elnökök gr. Ráday Ge­deon és helyettes superintendens Báthory Gábor urak, valamint számos és díszes vendégkoszoru jelen­létében 26-kan reggel — a „veni sancte“ mind a há­rom osztálybeli tanulók általi, énekm­esterek Bog­nár Ignácz ur filharmonikán való kísérete mellett, jeles és szabatos eléneklésével vette kezdetét. Ilyen karének zsoltári szöveggel minden vizsga­napon ismételve jön. A „veni sancté“-t követő egy, Török Pál főespe­­res úr által elmondott rövid velős ima, mire az egy­házi elnök néhány szóval a gyűlést megnyitván, a vizsga az előre megszabott rend szerint kezdetett és folytattatok. Hogy a vizsga kielégítőleg ütött ki, az senkit sem lephetett meg, tekintvén a tanítás körül működő is­meretes jeles tehetségeket, a tanulók érettebb ifjúsági korát, és ezen tanulmányokat szükségkép megelőzött iskolai kiképeztetéseket. És valóban a tanulók mennyiségéhez képest, sok reményre jogosító talentumot lehetett közöttök észre­venni. Két tény kiváltkép örvendetesen s kellemesen ha­tott a hallgató kedélyére; egyike az, hogy az egész­ből kitűnt, miszerint nem a betű, hanem a szellem és a fogalom azon czél, mely felé tanító és tanuló egy­­iránt törekvék, a­mi azzal is igazolva jön, hogy a vizsga­kérdések nemcsak az illető tanárok, hanem igen gyakran a vendégek által is tétettek. Másika pedig az, hogy az egészen annyira elömlött a magyar szellem, elannyira olvadott az egybe minden tan­­tárgygyal, hogy azt — valamint a jó aranyozásnál az aranyat — sehol elválasztani nem lehetett, miknél fogva ezen papnövelde méltólag foglalja el díszes he­lyét az ország fővárosában és a magyar műveltség középpontján. Túl kellene terjeszkednem ezen megismertetés ki­tűzött határain, ha a sok különféle tantárgyakról kü­lönösen szólnék, bármi érdekesek és kielégítők vol­tak is azok. Ennélfogva csak egynéhány, nekem különösen fel­tűnt tantárgyaknak kevés szóval a kiemelésére szorít­kozom , és­pedig olyanoknak, melyek nem szorosan theologiai tárgyak. Mert mig a szorosan s szakhoz tartozó tantárgyakbani kellő oktatás csak az intézet életrevalóságát mutatja , kitünteti az inkább tudomá­nyos mint theologiai tárgyaknak ép oly jeles mint eredménydús előadása, mikép ezen intézet czélja,­ nemcsak jó, szakjoknak megfelelő, hanem egyszers­mind tudományosan kiképzett lelki­pásztorokat ne­velni. Ez pedig nem csekély hódítmány az ész és tu­domány kifejlődésének mezején, tekintetbe vévén, miként e nevelőéből kikerülő egyének főhivatása — legyen az bár mint lelkész vagy mint tanító — a nyert tudománynak és műveltségnek, apostolai gyanánt mű­ködni, és azokat a lehetőségig terjeszteni. A bibliai geographia s ethnographia oly szabatos, sokoldalú s elmés módon adatott elő, hogy akként felfogva, ezen tudomány világosságot terjeszt nemcsak a bibliai tanulmányokra, hanem a nyelvészet s törté­nelemre is. A physiko-theologia, állati physiologia, mineralo­­gia s geológia nagyszerű tudományok előfordultával, a hallgató oly egyszerű, játszi s mulattató socratesi modorban vezettetett a természet legmélyebb aknái­ba, a legújabb fölfedezések s vívmányokba, és a leg­­magasztosabb természeti eszmékre. Végtére az első osztálybelieknek a héber nyelv megtanulásában tapasztalt haladásuk — tekintvén az idő rövidségét és a tárgy nehézségét — mint ki­­válólag figyelemre méltó tárgy tűnt fel. Ezen első osztálybeliek egy rövid tanév alatt, az ép oly szép, mint a szaktudósnak nélkülözhetlen héber nyelvet annyira sajátjukká tették, hogy foly­vást olvassák és írják a pontozatlan, a rasi, sőt még az írási betűket is. A szentírásból sokat reci­tálnak, s annak nem különös nehézségű helyeit értik s magyarázzák; a nyelvtanból pedig annyit tudnak, hogy a szavakat kellőleg analysálják és nyelvtanilag fejtik ki, mennyire hatottak e nyelv szellemébe, kitűnik abból, hogy a nekik egyik vagy másik vendég által elmondott magyar szókötést, le­gott héber nyelvre fordítál. Legkitűnőbb volt e részben azonban ezen osztály legjelesbjei által benyújtott öt héber versenymunká­lat, azon dijakra, melyeket tanáruk Dr. Ball­agi Mór s Borsos Mihály urak a két legjobb héber munkálatra tűztek ki. A bíráló választmánynak ne­héz volt a választás. Az első dijt H­o­f­f­e­r Károly nyeri meg, ki a magyar történetből Péter királytól Salamon királyig való időszakot vette rövid és jeles munkálatának tárgyául. A második dijt Mészöly Pál nyeri el, ki egy mesét igen jól dolgozott ki írási betűkkel. A héber nyelv szelleme mind akettőt tökéletesen át­­lengé. Az egészből világosan tűnt ki, hogy nem a szokásos nehéz nyelvtani éke­s korona készíté elő e viruló s dúsan tenyésző csirát, hanem azon szellem­­dús módszer, mely a holt theoriának életet adó gya­korlat mezején forog. A vizsga tárgyak utósója az ének vola. A 48 tanuló mesterek zongorán való kísérete mellett hat kardalt énekelvén el, kielégítő fogalmat tanúsítottak az ének­beli szabatosságról, az egész pedig kellemes hatást gyakorolt. Az elénekelt kardalok következők : 1. Bognár úrnak ez alkalomra való szerzeménye. 2. Normából. 3. Macbethből. 4. Tancredből. 5. Aftanásiából. 6. Köl­csey hymnusa „Isten áld meg a magyart.“ Ezt egy rövid befejező ima követé, mire az igazgató gr. Rá­day Gedeon úr egy velős szónoklatban köszönetét fe­jeze ki a tanító karnak jeles működéséért, kiemelvén: miként a nemzet és az egyház iránt szerzett érdemük kellő megjutalmazását, sem a szegény hazától, sem a szegény egyháztól, hanem egyedül kelt­ők nemes ön­tudatától várhatják, s néhány vigasztaló, kitartásra s nemes törekvésre serkentő szavakat intézett a ta­nuló ifjúsághoz. Bezárásul főesperes Török Pál ur ismeretes jeles szónoki modorában szivrehatólag köszönő meg a ta­nárok s az intézet nevében az igazgató grófnak, az intézet jótevőinek s a jelen volt vendégeknek szives részvéteket.­­ L . Gönczy Pál magánfinevelő-intézetében a vizsgá­latok f. hó 21-től 24 ig tartottak. A vizsgálatok eredmé­nye felől olvassuk a „Pr. egyh. és isk. lap“-ban. „A fel­sőbb osztály némely növendékei az Iliast bármely helyen nyitásra könnyen fordították; a latin nyelv körül elég lesz egy derék növendéket, P­u­k­y Gyulát említenünk fel, ki Virgil Pollio czimű IV. ecologájára bevezetést s meglepő kritikai jegyzeteket irt, önerejével. A német és franczia nyelvből tartalmas és szabályszerű fogalmazatok olvastattak fel. A mennyiségtanban felmutatott eredmé­nyek a veterán író s szaktudós (Brassai) működéseinek megfelelők voltak. A mondottakon kívül különösen nagy­­érdekű volt az ásványtani vizsgálat. Az ásványtant maga Gönczy ur tanította — Nauman vegyes rendszere szerint — s midőn egy felöl mint észlelés­, gondolkodásra veze­tő eszközt növendékei észfejtésére jelesül használta, más felől a műtannal — technológia — kötvén össze, sokszo­rosan érdekessé tette.“ sat. — Meg vagyunk győződve a felől, hogy a „B. H.“­­nak a munkaképes koldusokat hasznosan foglalkoztató községi intézet iránt tett indítványa és ennek alapján tett figyelmeztetésünk nem marad eredmény nélkül. Akad, hiszszük, a községi elöljárók közt több, ki nem sajnálandja a fáradságot e tárgy felett gondolkozni, tanácskozni s az üdvös indítvány életbeléptetésére vezető eszközöket megragadni s a végrehajtást megkitérleni. A mindenesetre eredmény- és áldásdús tettet majd mások követendik s évek múlva majd csak megszűnik hazánkban mindazon baj, mi a szabad koldulásból, illetőleg abból támad, hogy a koldusok nincsenek kellő felügyelet alatt, hogy a köz­ségek nem tartják el saját koldusaikat. És midőn e so­rokat írjuk, érkezik hozzánk egyik borsodi­­. levelezőnk levele, melyben az erőteljes, a naplopó, csavargó s a legkényelmesb életmódot kereső koldusok s azok által véghezvitt visszaélések s a korcsmaéletből származó ba­jok felett panasza kíséretében egy lázasztó eset felől tu­dósit, mely Csáton legközelebb történt. Egy 9 —10 éves gyermek ugyanis egy vén koldus taligáján ülve, szedte a vásáros nép filléreit, midőn egyszer az arra menő tö­megben fölismerő édes­anyját, a ki nem volt más, mint egy Tarjánban lakó földmivesnő — és a ki ezelőtt mint­egy 4 évvel az utczáról elveszett kis leányát szinte most .Magyar köny­vének 283—4. A Halmay-család. Erkölcsi és tudományos olvasmány Növendékek és nem növendékek számára. Irta Fáy András. Két kötet. Pesten 1858. Kiadja Heckenast G. 8r. XVI 287 és 285 lap Ara 3 ft 20 kr. 285 - 6. Az elátkozott család. Regény. Irta J­ó­­kai Mór. Két kötet. Pesten, kiadja Heckenast G. 1858. Nyomatott Länderer és Heckenastnál. 8-rét. 182 és 201 lap. Ára 2 pft. 287—8. A banya sziklája. — Piatra-Bábi. —■ Korrajz Irta Ormós Zsigmond. Két kötet. Pest, 1858- Ráth Mór bizománya. Nyomatott Beimel J. és Kozma I Vazulnál. 81. 299 és 312 lap. Ára 2 pft.

Next