Pesti Napló, 1858. október (9. évfolyam, 2592-2618. szám)

1858-10-19 / 2607. szám

Emlékbeszéd dr. Bene Ferencz felett, dr. Kovács Endre által. (Folytatás.) Nem dicsőítendő példája-e ez az orvosi nemes hi­vatás teljesítésének? nem lélekemelő-e ezen önfelál­dozás erénye, melynek teljesítése helyezi állása fény­pontjára az ihletett orvost ? Ugyanis a lelki erő azon esetben mutatkozik leg­nagyobb mérvében, midin az orvos a veszély tökéle­tes tudatával, szilárd határozottsággal, s nyugodt el­szántsággal lép be naponkint s ismételve az életölő ellenség elébe, csak azon szent kötelesség érzetétől ösz­­tönöztetve, melyre magát hivatása által felajánlotta; minden reménye nélkül a dicsőségnek, aratandó ba­béroknak, azon egyedüli jutalomért, melyet szent kö­telességének teljesítése önkeblében szül. A veszélyes hagymáz nagy ütőgyengeségeket, ha­gyott maga után, s hosszas volt a lábbadozás idősza­ka; de ezen kiállott életveszély nem rettentette őt vissza új hivatalától, annyira, hogy midőn felsőbb helyről figyelmeztetnék, miszerint két hivatalt visel­nie nem engedtetnék meg, inkább tanszékével mint a kórház igazgatásával szándékozott felhagyni, mig végre hajolván családja s barátai kérésére, az utób­biról mondott le. Minden erejét ismét tanári hivatalának szentelte, hol teendője újra szaporodott; a korán elhunyt, so­kat ígérő fiatal tanártársa Rácz helyett az élettan előadását lévén kénytelen mint helyettes elvállalni. Ezenkívül még a jövő iskolai év kezdetén az or­voskar dékánjává választatott, mely hivatalt 2 évig buzgósággal vitt. 1809 ben az egyetem rectora lett, s ezen évben ünnepelte meg először az egyetem alapítási évnapját. Ezen alkalommal tartott ékes szónoklatot az ifjúság előtt a tudományok művelésének az ész, erkölcs és nemzeti mű­velődésret üdvös hatásáról. Ez óta az egyetem az általa­­elköltött emléket évenként megüli. 1813-ban a gyakorlati orvostan tanára Prandt el­­betegesedvén, annak helyettesítése reá bízatott, mely tanszéket elfoglalván, a sebészeti előkészítő tudomá­nyok tanításával felhagyott; a törvényszéket azonban folytatta egész 1816-ig; midőn a gyakorlati orvostan rendes tanárává neveztetett ki, melynek hogy méltó­képen megfelelhessen, a régi classikus munkákon kí­vül, a legújabb és leghíresebb német, franczia, olasz és angol írók munkáit a legnagyobb szorgalommal tanulmányozta. 1824 ben tanári hivatala mellett Pfisterer halálá­val az orvosi kar igazgatói hivatalát egy évig vitte. 1841-ben febr. 9-én az orvosi kar igazgatójául ne­veztetvén ki, tanszékét egy ideig még megtartotta, s csak makacs hurutos bántalom által kényszerittetve, máj. 6-án mondott le arról, melyet 26 évig oly dísze­sen viselt. Ha végig tekintünk ezen 42 éves tanári pályán, melyet Bene kiküzdött, ha felszámítjuk a tudomá­nyok azon ágait, melyeket mint helyettes és rendes tanár előadott, ösztönszerüleg meg kell hajolnunk non talentum előtt, mely oly föladatok teljesítésére képességgel bírt, annyival is inkább , miután ő nem­csak előadója, hanem mondhatni, azoknak alkotója, teremtője is volt. Intézetünk azon mostoha korszakában elődjeitől semmit sem örökölvén, maga volt kénytelen eszkö­zökről gondoskodni s az anyagokat összegyűjt­vén, be­lőlük szaktudományait tanítványai számára előte­remteni. Csaknem minden év megtermé munkájának gyü­mölcsét, mely tanári ernyedetlen buzgalmának s em­­berszeretetének volt eredménye. Tudományos mun­kái azonban sokkal felülhaladták azon szaktudomá­nyok számát, melyeket mint tanár előadott, így 1800-ban a himlőjárvány pusztítván hazánk­ban, hogy annak káros következéseitől polgártársait megóvja, egy korszerű értekezést adott ki magyar nyelven, ezen czím alatt: „a himlő veszedelmei ellen való utasítás." 1801- ben dolgozta ki tanítványai számára „Kur­zer Inbegriff der nöthigsten Grundsätze zur Kennt­­niss und Heilung der gewöhnlichsten inneren Krank­heiten des Menschen, für angehende Wundärzte," Pest. A fiatal szerzőnek körülményekhez alkalmazott ezen zsenge munkáját az „Österreichische Annalen“­­ben igen kíméletlenül bírálták meg ugyan a bécsi ügyfelek, de ez korántsem rettente őt vissza az iro­dalmi pályáról, sőt viszont feleletében ígéri, hogy az abban fölfedezett hiányokat egy tökéletesebb munká­ban igyekvendik jóvá tenni. 1802- ben jelent meg nagy figyelmet gerjesztő „ok­tatása a mentő himlőről," mely felsőbb rendeletre a hazában divatozó minden nyelvre lefordittatott. Ezen évben tartotta pályázását az orvosi előkészítő tudományból sebészek számára Pesten, mely tanszé­ket dec. 24-én el is nyert. 1804-ben ugyanezt tette az orvosi rendőrségi és törvényszéki orvostanból Bécsben, hol a vörhenyről tartott tudományos értekezése által 5 pályázó társa fölött aratott győzelmet magának, dicsőséget a ma­gyar névnek, s kivívta rendes tanári állomását. 1807-ben már kiadta tanítványai számára „Ele­­menta Politiae medicae" czimű iskolakönyvét Budán. Ugyanezen évben a geniális Rácz tanár, a követ­kezőben pedig Schönbauer felett tartott emlékbeszé­det magyar nyelven. Ezek mind megannyi tanúi tá­gas ismereteinek, a tisztelt elhunyt egyéniségeken kívül főképen az illető tudományok fontosságát mes­teri kézzel ábrázolván. 1811-ben hagyta el a sajtót: „Elementa Medicinae forensis" czímű tankönyve. 1812 és 1813-ban szolgáltatta kézbe tanítványai­nak : „az orvostudomány rövid rajzát sebészek szá­mára" 4 kötetben, magyar és német nyelven. Ezen sok irányban szétágazó önmunkássága azon­ban korántsem elégíté ki tökélyesedés után törekvő lelke vágyait. Tanári küzdéstek­ foglalatosságai kö­zepette is égett a kívánságtól az európai műveit nagy nemzetek iskoláit, ezeknek elrendezését, gyűjtemé­nyeiket, tudományos mozgalmaikat színről színre megláthatni; s azon hires és szakférfiakkal, kiknek tudós munkáit olvasta, megismerkedhetni azon czél­ból, hogy a látott­ és tapasztaltakat elsajátítván, azo­kat hazájába átplántálhassa. Ezen időben azonban az utazás sok fáradságba, sok pénzbe és a közlekedési eszközök tökéletlensége miatt sok időbe került, nem is említve azon kellemet­lenségeket, melyeknek az utas naponkint kitéve volt. Midőn korunkban az utazó folytonosan élvez és kéje­­leg, akkori időkben nélkülözni, fáradni és magát fel­áldozni volt kénytelen; s azért az utazás akkoriban érdem volt, míg ellenben most csak szórakozás. Mindezen akadályokkal nem gondolva, már 1803- ban folyamodott a fiatal tanár a magas kormányhoz utazási engedélyért és csekély pénzsegedelemért. De csak 2 hosszú év lefolyta után, —­ akkor is a pénzse­gély megtagadásával — volt szerencsés az engedélyt megnyerni; azonban az európai háború még azután is sokáig hátráltatta terve kivitelét, miglen 1807 ben családját, fiatal nejét elhagyva, Párisba elindult, ho­vá sok kiállott kellemetlenség után szerencsésen meg­érkezett s ugyanott két hónapot töltött. Hogy itt mi módon használá fel az alkalmat, mely intézeteket, gyűjteményeket, kórházakat tanulmá­nyozott, az egy terjedelmesebb útirajz körébe tartoz­ván, itt előadnom nem lehet s legyen elég szorgalma­san vitt naplója nyomán csak annyit megemlítenem, hogy: valamint a munkás méh minden virágra száll, hogy annak kelyhéből a mézet kiszívja , úgy sajá­tított ő el mindent, mit tanulásra s följegyzésre mél­tónak tartott. Tapasztalatokkal gazdagon haza­térvén, családja körében csakhamar elfeledő az út kiállott fáradal­mait, s megfrisült erővel folytató tanulmányait és előadásait. 10 évvel későbben ismét uton látjuk őt, a­midőn Bécs, Prága, Drezda, Lipcse és Berlin képezték ta­pasztalatainak székhelyeit. Ez utolsó vonta azonban magára figyelmét főképen, hol az akkoriban egész műveit Németországban nagy hévvel űzött magnetis­­mus leginkább divatozott, és iskolai tudománnyá emeltetett. Személyesen akarván annak hatásáról és értékéről meggyőződni, Wohlfartnak nyilvánosan tartott kísérleteit látogatta. Nem lelvén azonban tel­jes megnyugvást a látottakban, azért is saját tapasz­talatilag akart magának meggyőződést szerezni, s ezen czélból egy magnetikus készületet hozott magá­val. Ezzel ügyfelei és tanítványai előtt nyilvánosan tett kísérleteket, s a kezelt esetekről és tapasztalt eredményeiről szigorú jegyzeteket vitetett. Ily gya­korlati és alapos utón annak alaptalanságáról meg­győződvén, pálczát tört fölötte, s figyelmeztető ügy­feleit, hogy az akkor még mindig növekedőben levő ámítások által magukat tévútra vezettetni ne en­gedjék. A második tárgy, mely figyelmét magára vonta, a Hufeland Polyclinicuma volt, melyet haza jővén, gyakorlatba és életbe léptetett s általa tanítványait közvetlen bevezeté az orvosgyakorlati életbe. 1825-ben ismét Bécsben s az ezt követő évben újra Párisban találjuk öt szárnyra kelt orvos fiával. 1828-ban három hónapot töltött Angliában, hol London, Edinburg, Dublin gazdag orvosintézeteit vizsgálta. Ezen tudományos utazásokat mint művelődésének egyik főeszközeit szükség ismernünk, hogy tudhas­suk, miként szaporította és nevelte koronkint tudomá­nyos tárházát, melyet az iskolai tanfolyamok alatt magánszorgalma által egybeszedett és rendezett. 1814. óta, midőn orvosgyakorlati tanszékét elfog­lalta, mint láttuk, művelődése főkép gyakorlati irányt vett s 18 éves szakadatlan munkássága után sikerült végre 1832 ben felmutatni a világ előtt tudományos fáradozásainak gyümölcsét. 1833-ban jelent meg nagy munkájának „Elementa Medicinae practicae" két első kötete, melyet a­z utol­só egy év múlva követett. A mennyire meg volt lepve az egész műveit orvosi világ ezen korszerű, alapos, kimerítő és tudományos munka által, mely egy barbárnak hitt nemzet tudósa által látott napvilágot, oly mértékben tudta azt mél­tányolni és becsülni. Az egész német irodalom tisz­telettel üdvözölte azt; a gyakorlati úton haladó angol tudósok pedig úgy tekintették, mint a Continensens orvosi elvek hű tolmácsát, és a gyakorlati orvostan tükrét. A tudós British and foreign medical Review 1836-iki füzete bírálatára méltatta, s róla kimerítőleg szólván, dicséretekkel halmozta el. Oroszországban pedig, hol szintén latinul tartatnak az előadások, a Wilnai, Rigai és Dorpati egyetemeknél iskolai tan­könyvül fogadtatott el. Ezen munkáról jelenben tudományos bírálatot és döntő ítéletet mondani nem tartozhatik feladatunk­hoz, s elég legyen a korbeli részrehajlatlan véleményt és nyilatkozatot közleni, mely e képen hangzik: „Ne­héz elhatározni, hogy ezen jeles íróban mit kelljen inkább csodálni: az elemzésekbeni ritka ügyességét és jártasságát, vagy a megvesztegethetlen igazság­­szeretetet és méltányosságot mások érdemei megbe­csülésében ? kimerítő és alapos tudományosságát és dús classical műveltségét, vagy az egyenes és mindig a haszonvehetőre irány­zott értelmiségét ? az egyszerű de méltóságos nyelvet, vagy a tiszta világos elő­adást?" S kérdem, nem lehet-e büszke a haza azon tudá­sára, kiről a legmiveltebb nemzet szakférfiai eképen nyilatkoztak ? Az elősorolt dolgozatok azonban csak igen csekély részét teszik 60 éves tudományos élete munkásságá­nak, ha azon roliantok halmazára tekintünk, melyek­be naponkint beigtatta búvárkodásainak és tapaszta­latainak eredményét, s azon tanulságos útleírásokat, melyekbe, felhasználva az első benyomás ihletettsé­­gét, elragadó elevenséggel írja le a látottakat, külö­nösen melyek szaktudományára és tanszékére vonat­koztak. (Folytatjuk.) Magyar könyvészet, 402. Az Isten iránti szeretet példája Szent István, ki az által nagygyű­lön mint fejedelem, szentté mint keresztény. Fejtegető a dicsőűlt ünnepin aug. 20. 1858. a budai vártemplombanSzakállasfalvai Lengyel Miklós, Sz. Mártonról cz. orodi prépost, egri székes fő­egyházi kanonok, főszentszéki ülnök, a sz. hittan tudora stb. Pesten, nyomatott Hera Jánosnál. 1858. 4-rét. 7 lap. Pest, oct. 18. (Fk.) Már csak rövid két nap választ el azon percztöl, midőn Poroszországban a ré­­gensség végleg meg lesz alakítva. Az udvari párt úgy vélekedett ugyan, miszerint ez intéz­mény meg van, mihelyt lételét a király decre­­tálja, de a nemzet többsége — élén maga a régenssé kinevezett herczeg — nem feledte el, miszerint ezen institutio jogszerű behozására a népképviselet közreműködése is szükséges, s az alkotmány ezen rendeletének f. hó 20-án elég fog létetni. A napon fog a herczeg az alkotmányra megesküdni és a nemzet képviselői által re­­gensul elismertetni. — e napon kezdődik d­e jure azon uj korszak, mely de facto már October 9 -én vette kezdetét. Ennélfogva magyarázhatónak tartjuk, hogy a herczeg eddigi működése semmi feltűnő vál­tozást nem hozott, — kivéve Westphalen úr lelépését, mely elhalaszthatlan volt, miután ezen út nem az ezentúl követendő politikával, hanem magával a régensség elvével egyet nem értett. Hanem October 20 -a, azaz a régensségnek a nemzet általi elismertetése után megváltozik a dolog, s akkor meg kellene történnie annak, a­mi eddig igen természetes okokból elma­radt, azaz ki kellene derülnie azon iránynak, melyet a porosz politika ezentúl venni akar, s minthogy e politika személyesítői a minisz­terek, el kellend válni, váljon hivatalban ma­­radnak-e az eddigi miniszterek vagy sem? Bonin tábornok Berlinbe jötte e napokban azon hirre adott alkalmat, miszerint ő nép­szerű férő hadügyminiszterré fog kineveztetni. Nem tudjuk, honnan vette magát e hir, de hogy az — Bonnn ték múltját tekintve -- leg­alább most még kevés valószínűséggel bír, azt bátran állíthatjuk. 1854-ben, midőn Manteuffel báró minden­féle színben csillogó politikájával örvendez­tette a világot, Bonin hadügyminiszter e két­színű politikától nyíltan elszakadt és egyik kamarai ülésben határozottan kimondá, mi­szerint Oroszországhoz csatlakozni — képte­lenség lenne , hogy ily cselekvést — a soloni törvényhozás szerint — az atyagyilkossággal ugyanazon polczra kellene állítani. Manteuffel báró, ki majd a szabadelvűekkel, majd a Kreuzzeitur­g pártjával kaczérkodott, collegájának ezen katonás nyilatkozatát igen I rész néven vette s midőn a kamarai sessio be-­­ fejezése után a reactio minden „géné“ nélkül­­ működhetett, Bonin tábornok letétetett, a po­rosz herczeg — minden országügytől vissza­­­vonulván — Badenbe ment, Bunsen ur Lon- i donból hazahivatott, szóval a porosz politika­­ határozottan Gerlach ur kolompja után kez­dett indulni. Manteuffel báró még ekkor is „lehetséges" maradt! De épen ebből azt következtetjük, hogy Bonin tábornok egy Manteuffel féle miniszté­riumban lehetetlen­­ hivatalba lépését csak akkor fogjuk valószínűnek tartani, ha azt halljuk, hogy a mostani miniszterelnök állása meg van rendítve. Egyébiránt­ jellemző, hogy mindezen sze­mélyes kérdések e peretben aránylag kevés figyelmet gerjesztenek; a porosz herczeg — ez az általános meggyőződés — az alkotmány­hoz híven fog kormányozni; minő személyek­, kel­l az közönyös, csakhogy maga az elv­e mentve van. Ez alkalommal nem hallgathatunk el egy­­ megjegyzést. Hogy a porosz herczeg e perezben népsze­rű személyiség, azt még ellenei és irigyei sem tagadhatják; pedig ez ugyanazon porosz her­czeg, ki 10 év előtt még ijesztőül szolgált, s kire a demokrata párt a frankfurti Pál tem­­plomban mint a „szabadság gyilkosára“ ünne­pélyes anathemát mondott. Azt is mondták róla, hogy ő azon egyetlen tagja a királyi családnak, ki nem akar az alkotmányra megesküdni s a Hohenzollernek közt azon szerepet tulajdonítottak neki, melyet a Stuar­tok közt II. Jakab, a Bourbonok közt X. Ká­roly játszott. S ma — ezen herczeg a szabadelvű párt utolsó horgonya ! Talán megváltozott azóta e férfi jelleme ? Épen nem! — ő, mint a badeni lázadás megfékezője, mint a porosz felsőház tagja, mint a rajnai tartomány kormányzója s mint a király helyettese soha mit sem tett, mi múlt­ját meghazudtolta volna. Hanem egyrészről a demokrata párt józa­nabb nézetekre térvén, átlátta, miszerint ko­runk nem igen alkalmas merész események valósítására s hogy tehát az, ki az események ellen küzd s a valóság terét nem akarja el­hagyni, nem feltétlenül a reactionáriusok so­rai közé számítandó. Másrészről a porosz herczeg minden hely­zetben azt tanusita, miszerint ő a törvény embere, ki egyéni nézeteit s érzületeit a jog­nak, a közjónak, a dolgok természetsze­rű fejlődésének alárendeli s ki először maga teszi azt, a­mit másoktól követel. Ez szerzé meg a porosz herczegnek a nem­zet tiszteletét, ez tette őt népszerűvé, mert ez biztosítja a törvény uralmát, az egyén szabad­ságát, az intézmények állandóságát s egy­szersmind fokonkénti tökélyesbülését — s mind ezt összevéve, az országnak s lakosainak bol­dogságát ! Az ember nem hinné, mily egyszerű módon lehet a közmegelégedésre szert tenni; becsü­letes, férfias jellem és egy kis elfogulatlanság mások nézetei irányában. — voilà tout! Magyar Akadémia. Oct. 18. A philosophiai osztály ülése. Elnök : m. K­u­b­i­n­y­i Ágoston tiszt. tag. A titoknak itr olvassa K­i 11 a­y Ferencz r. tag ér­tekezését a kigyótiszteletről a szkytha­­népeknél. Az értekező temérdek idézettel s a régi világ mythosának alapján bebizonyítani igyekezett azt, hogy a szkytha népek a kígyó iránt istentiszte­lettel viseltettek s hogy az ind- kigyótisztelet is a szkytha népektől származott. B r­a­s­s a y S. r. t. folytatá felolvasását a psycho­­­logiai alapon fejtegetett logikájából, ez­úttal a s­y 1- logismusokról, az objectiv és subjectiv igaz­ságról. — Azon hazafiak figyelmébe, kiket a sors gazdagság­gal áldott meg, ajánljuk Kegyes József nevű bölcskei (14—15 éves) fiút, kiről következőleg ír a „V. U.“ le­velezője : „Gyönkön keresztüli utazásom alkalmával ér­tesültem e fiúról. Ő tudniillik egy szegény napszámosnak fia lévén, csak falusi népiskolába járt, jól tanult, szím­­­óráit fáradatlanul rajzolási próbákkal s szépírással tölt­­vén, tanítója figyelembe vette a művészet ez ágáhozi von­zalmát, s miután rajzpéldányok hiánya miatt a tanköny­veiben levő kezdő fractor betűket másolgató, tanítója rendes rajzpéldányokkal örvendezteté meg, melyeket rendkívüli ügyességgel utánzott. Most tanítója aquarell festékkel ajándékozá meg , majd a maga igyekezete által gyűjtögetett pénzén olajfestékeket szerzett, s azok­kal fest már minden útmutatás nélkül, csupán saját ter­mészetes felfogása után. A többek közt legyen szabad megemlítenem egy rézpennával készített arczképét,mely­ben nem azt néztem, hogy mily híb­ utánozá az eredetit, de azt bámulom, hogy mennyire múlja azt felül, — sőt vettem észre műveiben valamit a mi emel, a mi vonzal­mat gerjeszt, — egy szóval belsőt, érzést láttam . . . nem említve a kivitel finomságát és tisztaságát. S gondoljuk el, hogy egy szegény porfiu mily kitartással küzdheti le a felmerülő akadályokat annyira, hogy pénz, alkalom a idő hiánya daczára is ily munkákkal örvendeztetheti a művészetkedvelőket ! De a szépírásban­ előmenetelét is meg kell említenem, miután az a metszést megközelíti. — Belőle ügyes festő lehetend! — Figyelmeztetjük e fiatal tehetségre mindazokat, kik a lappangó szikrát éleszteni, szítani s ápolni képesek. Ki tudja, mi lehet még belőle!“ Karoljuk fel az ily tehetséget is, ne csak azokat, kiknek szép hangjuk van. — Besztercze vidékén Á­r­p­á­s­t­ó helységében (Er­délyben) f. hó 8­kán több gazdasági épület s tak­armány­­készlet jen a tűzvész martaléka. Azonban nagyobbára biz­tosítva voltak az első magyar általános biztosító társa­ság kolozsvári főügynökségénél, melynek vezetője K­ő­­v­á­r­i László úr, a kár megtérítése ügyében rögtön a hely­színére utazott.­­ Ismerős kézből az itt következő levélkét vettük, me­lyet, B. Róza k.a. olaszországi működését ismertetvén, teg­napelőtti e tárgybani közleményünk után következetes­nek véljük ezennel közölni : „T. szerkesztőség. Be­cses lapjának egyik múlt számában említtetett már, hogy Bogy a Róza k­a, a nemzeti színház egykori tagja igen fényes díj mellett szerződtetett a párisi olasz operához két évre; mielőtt azonban rendeltetése helyére ment volna, a „Mosó" operának tizszeri előadására kötelezte magát a bergamói színháznál. Ezen operábani működésé­ről olvastuk a múlt napokban a „Hölgyfutár" újdon­ságai között, mintha a fenemlített k. a. megbukott vol­na. Biztos kútfőből mondhatom, hogy a felnevezett k. a., mint eddig is Olaszhonban mindenütt, úgy ott is fényes sikert aratott, sőt hogy maga az opera előadása az ottani színháznál, a vele működők silánysága mellett meg nem bukott, csak egyedül neki tulajdonítható, mi által nevé­nek lyra fényt és dicsőséget szerzett. Bizonyiták ezt azon élénk fogadtatás s virágzápor, melyben minden fellépé­sénél részesült; s majd minden olasz lap,41) melyek mű­ködésének magasztos dicséreteivel egyiránt telvék. Bogya Róza k. a. jelenleg már Párisban van, s „Rigoletto" ope­rában mutatandja be magát a párisiaknak." — A „V.U.“-ban Szíjgyártó ur öt darab aranyat­­ tűz ki oly munka számára, mely f. évi nov. 15-ig a szíj­gyártó mesterségbeli magyar műszavak legtökélete­sebb gyűjteményéül fog ahhoz értő férfiak által elismer­tetni. A pályázó munkák a „V. U." szerkesztőségéhez küldendők nov. 15-ig. A nyertes munka a szerző tulajdona marad. A pályázás feltételei: A munka kétféleképen ké­szíttethetik : 1) Vagy a b-c rendbe szedvén a szíjgyártó­­mesterségbeli műszavakat, mely esetben minden egyes műszó rövid magyarázata kivántatnék, 2) vagy körülbe­­lől azon modorban, mint minap két polgártársunk a csiz­madia-mesterségbeli műszavak összegyűjtésében eljárt. (A nevezett munka czime : „A csizmadiáéig, különös fi­gyelemmel az e mesterségben előforduló műszavakra. Közlik Jendrolovics János és Kajdi János pesti csizmadia-mesterek." Megjelent Bucsánszkynál Pesten s kapható 3 krön.) E mellett azonban a műszókat a bő­­rendbe a munka végén közölni igen hasznos lenne. A műszavak egészen úgy közöltessenek, a mint az életben. *) Vagy egypárt a sokból szívesen vennénk. Szerk.

Next