Pesti Napló, 1858. október (9. évfolyam, 2592-2618. szám)
1858-10-22 / 2610. szám
Pest, oct. 21. (Fk.) A franczia-portugalli viszálynak eddigelé igen csekély fontosságot tulajdonítottunk; az egész perpatvar annyira hasonlított az úgynevezett Cagliari-ügyhöz, mint egyik tojás a másikhoz, s így kimenetele iránt sem aggódhattunk. Itt csak kettő közt lehetett választani: Portugallia vagy állhatatosan ellenezzegül a franczia követeléseknek, s akkor ez utóbbi „tisztességes hátrálás“ ról gondoskodott volna, — vagy pedig Portugallia enged, s akkor a dolog még egyszerűbb. Megvalljuk, hogy — ami a végkimenetelt illeti —’ még ma is azon véleményen vagyunk, ámbár azóta két angol hadihajó is érkezett Lissabon elé, de nem tagadhatjuk, hogy ezáltal az ügy politikai fontossága tetemesen növekedett, ha nem is közvetlenül, ne legalább közvetve. Nem közvetlenül, mert miként mondtuk, még most is úgy vélekedünk, miszerint a Charles Georges miatt Lissabon nem fog halomra lövetni, hanem közvetett fontosságot nyert a vita, mert a két nyugati hatalom kölcsönös viszonyára némi világosságot vet. Ezen időről időre felmerülő események olyanok, mint az egyes villámok, melyek legalább időközökben egy egy pillanatra felderítik a homályt, s a tájékozást lehetségessé teszik. Angliának, midőn két hajóját a Tajo torkolatjai felé indította, nem lehetett más czélja, mint Francziaország elbizottságát megbüntetni, azáltal, hogy a fentebb említett út mindegyikét — bármelyik választatnék is — elzárja vagy legalább nehezíti. Ha Portugál engedni akarna, Anglia majd gondoskodik arról, hogy ezen engedmények mértéke olyan ne legyen, mely Francziaország diadalát különösen fényessé tenné. Ha pedig Portugál nem enged, Francziaország nem fog végsőre mehetni s még ha hátrál is, ezt már nem saját nagylelkűségének s a gyöngébb iránti kíméletének, hanem az Angliátóli félelemnek fogják tulajdonítani. Angliának ezen szándéka oly világos, miszerint lehetetlen, hogy Páriában meg ne értenék, s ott majd Albion ezen új „perfidiá“ -ját is beleírják abba a nagy könyvbe, melynek követelési tételei újabb időben oly meglepő gyorsasággal szaporodtak. Csak azt lehetne még kérdezni, miért késett' - i’ rm ■un wiw—gagenassgiwiimémbbímbmmb—rbí Anglia annyira ezen demonstratióval, melyet már két héttel ezelőtt is tehetett volna ?! Nem vagyunk oly gonoszak, hogy feltennék, miszerint a brit kormány a francziát szántszándékkal ringatta azon ámításba, hogy a csatornán túl cseppet sem gondolnak a kis Portugáliái; aztán pedig, midőn Francziaország már jó messzire ment, egyszerre vetették le az álarctot s Napóleon császárral a brit oroszlán fenyegető képét láttaták. Ez talán nem lehetetlen, de miként az olvasó tudja, mi az efféle dolgokban oly jámborok vagyunk, hogy az európai diplomatiáról mindig csak a legjobbat szoktuk feltenni. Ez esetben tehát inkább azt hisszük, miszerint Anglia talán az ujjakon keresztül nézett volna, ha a franczia diplomatia Redcliffe lord stambuli küldetésének sikerülését nem gátolja. E remény azonban úgy látszik nem teljesült s ma már általánosan azt hallani, miszerint az öreg lord egész csendben összeszedi sátorfáját és a török fővárostól eredmény nélküli buchut veend. A török kormánynak nincs kedve a Verestenger partján a kívánt pontokat Angliának átengedni s ezen szándékában főleg Thouvenel báró által erősíttetett meg. Mármost: „ha te vered az én zsidómat, én is verem a tiédet; ha te arra nógatod a Portát, hogy az én kivánatomat ne teljesítse, én majd Portugált is arra uszítom, hogy irányodban se engedjen.“ Valóban nincs szebb ■dolog, mint minden : önzés és mellékérdek nélkül is, az elnyomott gyöngének pártját fogni az igazságtalan hatalmas ellenében! Természetes, hogy az angol lapok e szép szerepet most Angliá- nak fogják vindikálni, s ennek nemeslelkűségét kellő fényben előtüntetni. Ez alkalommal tehát nem Angliának, minként talán játszhatnék, hanem Portugálnak jutott az „inter duos litigantes tertius“-nak szerepe, s ezen valóban örvendhet is, mert ezáltal a dolog reá nézve igen kedvező fordu latot vett. De nem örvend ám azon másik „ter- tius“, mely keleten a két versenytárs közé szorul — a szegény Porta, mely a maga fejét kénytelen támpontul nyújtani azon hinta szájmára, melynek egyik végén John Bull, másikkány kozáksüveggel fején -- Macaire Ro-1 bért ül. Akár ez emelkedik, akár amaz, a tám- pont mindig ugyanazt a nyomást érzi. Az alkalmatlan terhet magáról lerázni pedig se bátorsága, se ereje nincsen. Legeredetibb azon felfogás, melyre a franczia kormány egyik meghitt lapjában a török birodalom úgynevezett „integritására“ nézve akadunk; a Portának így hangzik e gyönyörű okoskodás — nem szabad akár csak egy arasznyi földjét is eladnia, mert nemcsak a többi hatalmak, hanem maga a török kormány is megígérte, miszerint az ozmán birodalom területi épsége sértetlenül fentartandó, tehát neki sem szabad olyant tennie, ami által ezen integritáson csorba ejtetnék , hisz a hatalmak ezen integritást nemcsak a Porta, hanem Európa érdekében is biztosították! Ne neked, önzéstelen barátság! Hanem, ha holnap ismét más argumentumra szorulnak, azt fogják mondani : mi teéretted ontottuk vérünket, neked háladatosnak kell lenned, Törökország ! Bocsássa meg az olvasó a kissé ügyetlen tréfát, hanem a Porta helyzete élénken emlékeztet a parasztleányra, ki uj piros csizmáját a kezében hordja, és mezítláb tövisen, sáron keresztül gázol. Az európai hatalmasságok is azt mondták Törökországnak : azt akarjuk, hogy lábod kiméhessék, ime, szép uj csizmát adunk ajándékul, hanem jaj neked, ha fel mered húzni! Főherczeg-Főkormányzó Urócsászári Fensége tegnapelőtt este Bécsbe utazott. A cs. k. Apost. Fensége f. é. sept. 20 ki legmagasb kézirata által dr. Szymonovicz Ignácz országos főtörvényszéki elnököt a Szerbvajdaságban és Temesi bánságban, valóságos titkos tanácsos méltóságával hijelengedés mellett fölruházni méltóztatott. A cultus- és oktatásügyi miniszter Hartmann Henrik helyettes tanítót a bécsi józsefvárosi gymnasiumban valóságos tanítóvá a pozsonyi katholikus gymnasiumhoz kinevezte. Az ügyvédség ideiglenes gyakorlására az eperjesi orsz. főtörvényszéki területen hivatalhelylyel Nagy Szőllösön Guthy László kineveztetett. A magyarországi cs. k. Főkormány V 1tecz Antalt a pozsonyi kincstári- és pénzalapi épületek felügyelőjét az ottani orsz pénzügyigazgatóságnál alkalmazott orsz. fiókgazdahivatal kezelőjévé kinevezte. Lapunk tegnapelőtti számában jelentettük, hogy a magyar kereskedelmi bank az ingatlanokra eddig nyitva tartott hitelét felfüggesztő. Az ingatlan birtok tehát ismét kevesebb forrásból meríthet, midőn terhei kölcsönvételre kényszerítik. Mily segédalapok maradnak meg a magyar földbirtok részére jelen szorult helyzetében ? Az ausztriai nemzeti bank reálhitelosztálya nem képes a bécsi közbirtososok s az uradalmak tulajdonosainak igényét kielégíteni; a hitelintézet magyarországi fiókja azon keveseknek is, kik tőle kölcsönt nyertek, 7—8%-nél nagyobb százalék mellett ad csak kölcsönt. A szegény földbirtokos sóvár szemekkel tekint a takarékpénztárakra, melyek oly jótékony szolgálatot tesznek az ipar és kereskedésnek, melyek azonban földbirtokra 6° 0 mellett nem kölcsönözhetnek. A földbirtoknak adott kölcsön biztosítása annak betáblázását igényelvén , a takarékpénztárak által követelt és a váltóüzletnél törvényes 6%, a kötelezvények mellett tett kölcsönöknél, a törvény által mint uzsora büntettetnék. Csak legközelebb fejtegette lapunk, kereskedelmi rovatában a földbirtok terheit, azon bajokat, melyben az siülödik, mint e bajok legsúlyosbikát, az olcsó hitel hiányát jelölvén meg. A magyarországi földbirtokosokat nem illetheti a vád, hogy e bajon segíteni nem igyekeztek. Emlékezünk a felterjesztett földhitelbank tervre. A magyar földbirtokosok főbbjei azon elvnél fogva, hogy „segíts magadon, ha azt kívánod, hogy Isten is megsegítsen,“ egy ily bank szabadalmáért folyamodtak évek előtt. Nem kivánt az államtól áldozatot, csak azt, hogy segíthessen magán. Nem ismerhetjük, nem kutatjuk itt azon okokat,melyek a magyar földhitelbank életbehozatalát meg nem engedhetik. De azt tudjuk, hogy a közelebbi két év alatt a magas kormány meggyőződhetett afelől, miként e különös kiváltságban részesített ausztriai nemzeti bank reálhitelosztálya s a hitelintézet kevés pénzű, nagy procentű fiókja századrészben nem képesek a magyar földbirtok szükségein segíteni. Az álam érdeke azt kívánja, hogy a földbirtok teherviselési képessége ne csökkenjen, hogy annak terhei ne magát a tőkét fogyaszszák. Ez azonban csak olcsó hitel mellett lehetséges. Nem tudjuk, a közelebbi évek tapasztalatai nem fognak jótékonyan hatni a magyar földhitelbank tervének megérlelésére, nem tudjuk, hogy az illetők megújulandó tevékenysége sikeres leend e, de azt tudjuk, hogy az olcsó hitel hiánya mind érezhetőbb lesz s a szükségérzet mindinkább nyilatkozik. Azt tartjuk, hogy a bajon nagy mértékben lehetne segíteni, ha a takarékpénztáraknak megengedtetnék, hogy kölcsön a földbirtoknak is adhassanak 60/- tet. Ez engedély egyik kifolyása volna azon gondosságnak, melyet a földbirtokos illető helyről jogosan megvár. — Magyarország hgprimása, bibornoki eminentiája, mint a „Rel.“ írja, Csallóközből visszaérkezvén, f. hó 16-kán délután Mária-Nosztrára utazott, hogy ott a sz. Vincze féle apáczák gondjára bizott nő fegyenczházat meglátogassa s beszentelje, az apáczákat pedig ünnepélyesen bevezesse s nehéz föladatuk teljesítésében főpásztori áldása által erősitse. Nosztra a pest bécsi vasút szobi állomásához félórányi távolságra fekszik az Ipoly mellett, hajdan a paulinusok hires klastroma volt. A „Rel.“ érd. szerkesztője ez értesítést következő történeti jegyzettel kiséri: „Mária Nosztra jeles klastroma volt remete sz. Pál szerzetének. Nagy Tlajos királyunk 1852-ben épitteté, és sokszor megfordult benne közel fekvőő visegrádi várából. Az említett szerzet évkönyvei szerint itt történt az, hogy, midőn Lajosunk a velenceiekkel háborút viselt, azon fogadást tette, miszerint, ha győztes leend, sz. Pál remete testét, mely Velenczében Népismei párhuzamok. (Utitárcza-töredékek.) IV. Lemberg: Nemzetiségi jelenségek. Lengyel irodalmi s művészi törekvések. Régi s mai közszellem. Lengyel nemesség gazdasági viszonyai hajdan s most. — Társasélet. by. Lemberget mindig német városnak hallám mondani. Külső alakja elannyira modern is s európai, hogy első tekintetre bárhol előbb vélnéd magad, mint száz mértföldre a német törzs székhelyeitől, a szláv tenger közepette. De a csalódás hamar eltűn. Lemberg és oly kevéssé német mint Krakó. Az alsó osztályok teljesen szlávok; lengyel, ruthen, örmények; a középosztály, a mesterember, a kereskedő sok német családi nevet mutat föl, de nyelvök lengyel; kevés bolt van, hol a német nyelvvel boldogulni lehetne; közhelyen, társaságban alig hallani mást mint lengyel nyelvet, s még az itt letelepült idegen is elsajátítani iparkodik azt; vagy ha ellenszenve van ellene, kellemetlennek találja az ittléteit. Elismert tény, hogy az itt letelepült más nemzetbeliek legközelebbi nemzedéke lengyel, s azon vagyonos közosztályhoz tartozó családokban is, ahol megfordultam, azt felem, hogy az ifjak legalább folyékonyan beszélik a nyelvet; veséikben persze nem olvashattam ; a kis gyermekek pedig német családokban is — a pesztonkák ethnographiai fontos küldetését fennen hirdetve — mind popolszki kotyognak. Nem valószínű, hogy egy század óta sok lengyel család elnémetesült volna; ellenben igen sok idegen lengyellé lön. — Hogy a lengyel annyi csapás után, mikkel önhibái, ellenségei s a történet szigora ismételve lefújtált, még el nem tűnt, hanem tán még újabb időben számszerint szaporodott is, leginkább azon körülményből magyarázható, mert egy rokon nyelvű nagy nép compact tömege környezi; egy nép, mely ugyan a lengyellel mint politikai fogalommal rokonszenvet nem érez, sőt ellenséges, de miveltebb nyelvének felsőbbsége alatt áll. A lengyelnek ambitiói közé tartozik azt hinni, hogy nyelve és a ruthen közt csak a legtávolabb nyelvcsaládi rokonság létezik. Valójában pedig e rokonság igen közeli. Szláv nyelvészi hivatással ugyan nem dicserhetem , csak azt tapasztaláta, s ezen észrevételemet közölvén a lengyelekkel, nem győztek meg az ellenkezőről, hogy a felső magyarországi tót nyelv közelebb áll a ruthenhez, mint a lengyelhez, s könnyebben értik meg egymást tót és ruthen, mint tót és lengyel ; de bonczolás alá vevén szavakat s hajlitásokat — a tót, ruthen és lengyel nyelv lényege, anyaga s épülete egy és ugyanaz. A lengyelben a szavak hangzatosabb, dallamosabb alakot vőnek — mert a lengyel nyelv ki van mivelve irodalom s a miveltebb körök régi használata által. A konyhába, vagy mint Széchényi mondá : előszobába és istállóba relegált nyelvek eldurvulnak s elfajulnak. De mivel ily közel rokon nyelvű nép veszi körül a lengyelt, azért tarthatá fönn magát. — Másik fontos körülmény, hogy Lengyelországban — a világszerte divatozó gyengeség , — t. i. valamely idegen nyelv majmolása, nem a közel orosz vagy német, hanem a franczia nyelvet karolá föl. A francziák sokkal távolabb laknak a lengyelektől, hogy sem nyelvek elterjedése által a lengyelt elnemzetietlenítenék. Ha a franczia helyett a német volna luxusnyelvek, bizonnyal nagyobb hódításokat tett volna ez, mert a német nemzettest közel fekszik hozzá, s ezerféle csatornán szivárog be nyelve eleme. Panaszolja ugyan Lelewel, a lengyelek legújabb történészei egyike, hogy a német gyarmatok betelepítése a mennyi anyagi hasznot, ugyanannyi kárt ten a nemzetiségben ; a lengyel királyok által szabadalmakkal, többi közt a német jog kiváltságával ruháztatván föl Posenben, Siléziában stb. városokat s vidékeket elnémetesitettek ; mint ezt csakugyan tevék is több ős szláv tartományokban, melyek ma nagyrészt németek. De a német nyelv ezen terjedése a lengyelek közt határt ért újabb korban a franczia nyelv fölkarolása által. A mint is nemcsak a fensőbb aristokratia körében, hanem a középosztály Borsosainál, minden középbirtokos s vagyonosabb polgár házában csak a franczia nyelvet hallani a lengyelen kívül. De a főfentartója s őre az anyai nyelvnek a lengyel nő. Mindenütt az anyanyelve a ház és család uralkodó nyelve s a kisdedekben az anyai nyelv vál vérzé s szellemmé. A lengyel nő, grófnő vagy falusi kisasszony, legszívesebben s saját buzgalommal beszél lengyelül; francziául csak szenvelgésből, németül csak udvariasságból az iránt, kivel máskép nem beszélhet. „Nálunk pedig a falusi liba szinte sugároz a büszkeségtől, ha csak annyit is mondhat németül: wi beifinden zizik“ ? — A lembergi közszellem és társas élet különben meglehetősen laza; s e tény némi tekintetben ma is viszszavezet történeti okaira. Lembergben századok előtt négy osztály létezett, négy külön szabadalmakkal s jogokkal biró népcsalád. A lengyel a látszólag s jogilag uralkodó faj; mint mondák, a lengyel s szláv népek közt tán egyedül uralkodó jellemű; a lengyel paraszt ma is tegezi a ruthent, de egymást „urazzák. A német rendes üzleti s hasznossági privilégiumai által vált ki. Az örmény mint a római egyesek, financierk és bankárok , pénzök lévén, ők szabtak feltételeket. Valamennyi, mint keresztyén ellenében állt a zsidó, az elnyomott, ki látszólagos elnyomóit gúnymosolylyal zsákmányolá ki. Például a belvárosban csak kereszténynek volt szabad boltot tartani. Látszólag roppant előny. De a zsidók kiváltságos joga volt, hogy csak ők hozhattak be külföldi árukat Lembergbe. Az egész külföldi kereskedés en gros az ő kezükben volt tehát, s a keresztyén kereskedők a belvárosban csak tőlök vásárolhatván, tettleg nem voltak egyebek, mint a zsidó nagykereskedők szatócsai, kis vöröskereskedők, kraiszlerek. De társas életben a négy család mindig külön állt; a zsidó ghettójában, az örmények saját utczáikban, hol ma is laknak elszegényedett slavizált utódaik ; a németek egymás közt élve, a lengyel lóháton. A gyűlölet kölcsönös volt, s ha régi okai megszűntek is, e mai napig se találkoztak közérdekek s érszeimek, mikben egyesülnének. A zsidók szennyes, s büzhödt utczáikban úgy élnek mint 300 év előtt magukra húzódva. A bourgeosie kis városias örömöknek, sör, pálinka, theának. A lengyel aristocratia, a mennyire épen Párisban nem lenne, hanem véletlenül honn, önmagának. A közörömök, műélvek sorában a lézengő hangászegyleten kívül csak a színház marad megemlítendő. Krakóban télen át van meglehetős rész lengyel színészet. Lembergben kéthavi szünettel egész éven át meglehetős jó lengyel társulat működik. Mindkettő magánintézet, ez utóbbi városi épület. — Különben a lengyel szellemi érdekeknek központja nem létez. Egyike Krakóba, másika Lembergbe szeretné helyezni. Krakóban az egyetemi könyvtár keletkezőben van. Lembergben az Ossolynski-féle „nemzeti intézet“ könyvtára mint egy család adománya igen szép , de magában jelentéktelen. Képtára épen szegény ; a történeti arczképek egy része silány, azonfelül tartalma hézagos; a királyok képei (mik közül némelyik valódi kártya-király) sor és rend nélkül vegyítvek más képekkel. Könyv- és képtár csak keletkezőben; catalogue hiányzik; a nemzeti érdekű tárgyak helyett itt is chinai bibliát et cetera graeca mutattak. Az intézet nyomdája csekély. Azonban dicsérjük a kezdetet is. Magunknak sincs sok mivel dicsekedni. Különben Párisban , Lipcsében, Posenben, Krakóban, Lembergben oszolván föl a lengyel könyvkiadás — Orosz-Lengyelországról szándékosan hallgatunk, se Lemberg, se Krakó nem ad elegendő alkalmat az irodalom bel- és külterje megismerésére. Széltében vázolni pedig touristai körömön kivül esik. — Különben az aristocratia körébeni társaséletről szólva, meg kell jegyezni, hogy az ma vajmi más, mint 1848 előtt, s egészen más volt ismét 1830 előtt. Europa pacificatiója 1815 után Gallicziába is áthatott az általános kimerültség következménye — az apathia. A földbirtokos nemesség anyagilag jól állt; a jobbágyi viszonyok kedvezménye alatt volt miből jól, sőt fényűzéssel élni, s azt tévé i.?. Vendégeskedés, kutya, ló, kártya, mint nálunk, elfeledteté az eszélyt, mely intheté őket, hogy e jó időkben róják le adósságaikat, vagy majorátusok által biztosítsák jószágaikat a szétporlás előtt. Vig élet volt, senki sem gondolt a jövővel. A galiieziai lengyel keveset gondolt a Galliczián kívüli lengyellel; a közösség szinte megszakadt. De az 1831-ki események korszakot képeztek e részben. A galiicziai ifjúság jó része átment osztozni rokonai küzdelmeiben ; miután a fölkelés letiportatott, velők és nélkülök számosan jöttek át a menekültek , kik rokonszenvvel fogadtattak föl vendégeként a gallicziai nemesség által. A kormány nem ellenzi az emberiség részvevő művét , de következései gyászosak voltak Gallicziára nézve. Egészen mellőzve azt, hogy a menekültek közt mint minden osztályban szokott lenni, gonosz, vagy idővel a tétlenségben és kegyelemkenyéren elfajult, megromlott jellem találkozók — maga a tény természetellenessége nem maradhatott rosz hatás nélkül. Természetelleni dolog ugyanis vendégeket határtalan időre, egy egész életre eltartási kötelességgel fogadni házadba, beültetni családod közepébe. Ha legkedvesebb embereid is, gyakran alkalmatlanok, mert legbensőbb sajátodba is avatkoznak; gyakran ügyelmetlenségeket lát az egyik, túlságos követeléseket vél észrevenni a másik ezer apró súrlódás. — Majd egy, majd más után háborítva jön a családi élet csende; de mindenütt megzavartatott a gazdászati élet rende. Pazarlás, dáridók, rendetlen életmód, kártya ekkor jöttek még igazán divatba; kényelműség, aláásott vagyoni létei s kalandor szellem egymást növelék. Ily helyzetben lelé a birtokosok legnagyobb részét, mint villám, az 1846 i fölkelés. Ezen esemény még nem fekszik világosan kifejtve a történet nyitott könyvében , de némi bizonyossággal mondható, hogy azon felkelés néhány esztelen vakmerő kezdeménye volt, melyről a birtokosok nagyobb része mit se tudott. E catastropha lefolyása ismeretes. Következései azonban a gazdászati s társadalmi életre kevésbé ismeretesek.. A birtokos nemesség bizalma a nép iránt állata annyira meg volt ingatva, mint tekintélye; egy részről nem bátorkodott tegnapi orgyilkosai közt egyedül élni; másrészt nem meré, s félt, hogy nem bírja patrimonialis s közigazgatási jogait gyakorolni. Tömegesen oda hagyák javaikat s városokba költöztek. Minden áron túl adtak mezei jószágaikon , s városi ingatlanokat vettek. Ezen ingadozó állapotban lepte meg az 1848-as év, a robot megszüntetése, a termesztményi gazdászatból rögtöni átmenet a pénzgazdászatba. A fényűzés, vendégeskedés, vig dáridók s lóversenyek zaja elhangzott. Követé mind e csapást egynéhány terméketlen év s a burgonyakór. Sokak teljes romlása következett be, és az egész gallicziai nemességet tönkrejutás fenyegeté , — de 1853 dik év óta jobb termések álltak be. 1854-ben egy részről a földtehermentesítési kárpótlás kifizettetett; 75 millió forint került a földbirtokosok üres zsebeibe; más részről az orosz-török háború alkalmával körülbelől 50 millió ftot vőnek be egyszerre vásárra lelt termesztményeikért. A földbirtokosok adósságaik nagy részét letisztázhatták, birtokaikat instruálták, s habár azóta a rendkívüli vásár megszűnt, s némi pangás állt is be a mezei gazdászatban — de meg voltak mentve. Természetes, hogy a sors súlyos féczkéi nem maradtak hatás nélkül: ma már a lengyel nemes is gazda; vendégszerető maradt ugyan, de nem vendégeskedő ; ami hajdan szabály volt — a pazarlás és dinomdánom — ma már csak kivétel. — A nemeseknek a városokba költözése által igen sokat nyert Lemberg; egy egész új városrész keletkezik; sok nemes család szép, modern 2-3 emeletes bérházat épített az eladott mezei birtokból; a város forgalma élénkült, mint a társas élet. De 1848 óta e mozgalom is megakadt; tíz év óta alig épült tíz ház, s egyáltalán ugyanazon viszonyokat látjuk Lembergben is működni, mik a többi tartományi városokban is megakaszták az építési kedvet, s továbbfejlődést. Magyar könyvészet. 405. Világtörténelem. Irta Cantu Caesar. A VII. turini olasz kiadás után fordította Gyurits Antal. Kiadja a „Szent István-Társulat“. Pest, nyomatott Beimel J. és Kozma Vazulnál. 1858. Harmadik kötet. IV. Korszak. I. 8 rét. 466 lap. Ára 2 pft.