Pesti Napló, 1858. december (9. évfolyam, 2643-2667. szám)
1858-12-12 / 2653. szám
Pest, dec. 11 (Fk.) Ha nem csalódunk, a franczia politika e peresben valuton áll: közeljövőben vagy még határozottabban ki kell lépnie harczias terveivel, vagy pedig azokat, ha nem is végképen elejteni, de legalább a kivitelt alkalmasabb időre halasztani. E napokban mondtuk, miszerint az eldöntés nagy részben Poroszországtól függ, s a legújabb hírek e nézetet igazolják. Párisban rögtön el nem titkolható megdöbbenés vehető észre, melynek aligha más oka van, mint az, hogy a Berlinből érkezett hírek nem igen reméltetik azt, miszerint Poroszország netalánt összeütközés pillanatában akárcsak semleges is maradna. Francziország terveinek tettleges pártolásáról annál kevésbbé lehetne szó. Nem tudjuk, marad-e Francziaországnak még reménye, a porosz kabinet indulatát megmásíthatni ? Ha igenis, akkor terveinek kivitelét mindenesetre el fogja halasztani mindaddig, míg ezen átalakítás sikerült. Ha azonban erre nincs kilátása, akkor jól meg kell mérnie saját és szövetségeseinek erejét, mert akkor csakugyan nem csekély vállalat az, melynek végrehajtására türközik. Ismételjük tehát, Francziaország most válaton látszik állani, és a pillanatnyi határozatlanság okozta azt, hogy a nem rég annyira lármázó félhivatalos sajtó sordinákat tett húrjaira, és már Csak mezza voce, alig hallhatóan mormogja fogai közt a „partant pour la Syrie" régi csatadalt. A habozás ezen kényes peresében a császár ismét azon férfihoz fordult, ki őt már több ízben kisegité a zavarból, ki örömben búban hű barátként állt oldala mellett — Persigny grófhoz. Olvasóink tudják, miszerint a nemes gróf Olaszhonba utazik, vagy talán már utazott. Természetes, hogy ezen utazás a politikusoknak főfájást okoz, s hogy ez út czélja iránt szeretnének valamit megtudni, hanem „a hallgatag compiégnei férfi" azt mondja : munkáimból fogtok reám ismerni, s terveit nem szokta elárulni, míg ezek természetes fejlődésük lefolytával éretten nem hullnak a világ — orrára, miként Newtonéra azon alma, melynek eséseit a Bulytani törvények felfedezésére vezette. Ha az olvasó egyéni véleményünket — de nem is véleményünket, hanem csak derengő sejtelmünket meg akarja tudni, csak azt ismételhetnék, miszerint Francziaország valuton áll s hogy Persigny gróf, ki a császár gondolatjaiba be van avatva, Olaszhonba ment, a helyszínen utána látandó, mit kelljen, mit lehessen tenni. Ott együtt találja mind azon tényezőt, kiknek közreműködése a franczia tervek kivitelére szükséges: ott van először az olasz nemzet, melynek hangulatjával közvetlen uton meg kell ismerkedni; ott van a szárd kormány, nevezetesen a kis Cavour gróf, kinek lapja az „Opinions" még a minap szórt betűkkel azt hirdette a világnak, miszerint ő — Cavour gróf — „alkalmas perezben nemcsak háborút szenni, hanem háborút viselni is tudni fog." ott van végre Konstantin nagyherczeg, ki Tu EGY SZEGÉNY IFJÚ TÖRTÉNETE. REGÉNY. Irta FEUIUGT OCTAV. (Folytatás.*) Julius 25-kén. A múlt hónapban egy jó barátnőt szereztem, s amint hiszem, két ellenséget. Az ellenségek Margit k. a. és Helenin k. a. A barátnő egy nyolcvannyolc esztendős kisasszony. Egy szóval sem merném mondani, hogy a vesztés kárpótolva van. Hélonin k. a., kivel mindenekelőtt kell végeznem számadásomat, hálátlan teremtés. Mindannak, amiért megharagudt rám, igazság szerint még kedvesebbé, becsültebbé kell vala tennie előtte; de úgy látszik, azon, a világon nagyon is elterjedt nők közé tartozik, kik a tiszteletet nem számítják azon érzelmek közé, melyeket másokban kelteni óhajtanak, vagy melyek mások iránt kelnek bennük. Itt mulatásomnak mindjárt első napjaiban a nevelőnői és gazdatiszti állomás egyenlősége s a várban való szerény állapotunk rokonszenves viszonyra vezetett bennünket. Különben már régóta nagy hajlamom volt érdekelttséggel viseltetni ezen szegény hajadonok iránt, kik hálátlan pályásoknál, szomorú és jövő nélkül való helyzetüknél fogva méltók is reá. Aztán Hélonin k. a csinos, értelmes, sok tehetséggel felruházott leány, s habár mindezekből maga von le olykor, eleven füllobbanásai, lázas tetszelgése és egy kis pedantság által, melyek szokott gyöngéi azon foglalkozásnak, melyet folytat, megvallom nem egyedül saját érdemem, hogy irányában lovagi szerepet vállaltam el. E szerep lassan kint kötelességgé vált, midőn meggyőződtem a felől, a mit több előjelekből sejtettem, hogy egy veszélyes arszlán, I. Ferencz király hasonmása alattomban az én ifjú védett) Lásd „P. N.“ 259-ks sze tem körül ólálkodik. E kétszínűséget, mely becsületére vált Bevallan úr merészségének, a baráti bizalmasság köpenye alatt, oly ravaszul és ügyes tapintattal folytatja, hogy a figyelmetlen, vagy ártatlan szemek nem is sejthetik. Különösen Larognené és leánya sokkal kevésbé ismerik a világ hiúságait és sokkal elvonultabbak a valódi élettől, semhogy a legkisebb gyanúra képesek volnának. Ami engem illet, nagyon ingerelvén e szívtolvaj tehetetlensége, kedvem jött elébe vágni minden tervének: sokszor fordítottam más felé a figyelmet, melyet egészen magára akart vonni ; s igyekeztem különösen Hélenin k. a. szivében Csillapitni az elhagyatottság és elszigeteltség azon elkeseredését, mely mindig oly könynyü alkalmat ad a vigasztalásokra, melyeket Bevallan úr nem mulasztott el-Azt hiszem, hogy e szerencsétlen harcz folytában egyszer sem léptem át a testvén gyöngéd védelem korlátait s azon rövid párbeszéd, mely oly hirtelen változtatta meg viszonyunkat, azt hiszem, eléggé mutatja tartózkodásomat. A mait héten egy este a földemelvényen élveztük a frisséget. Helonin k. a., ki iránt aznap előzékenységem néhány jelét mutattam, karon fogott s ki sem véve apró fehér fogai közül a narancsvirágot: — Ön jó ember, Maxime ur, úgymond, egy kis megindulással. — Legalább igyekszem az lenni, kisasszony. — Ön valódi jó barát. — Úgy van. — De barátom — ugye? — Valódi jó barátja, a mint mondá. — De oly barát, a ki szeret. — Oh hogy ne ? — S nagyon ? — Nagyon. — De szenvedélylyel ? — Nem. Ezen egy szótagra, melyet nagyon tisztán és határozottan ejtettem , nyilt tekintettel erősítettem, Hélenin k. a. heveskedve dobta el a narancsvirágot, s elbocsátotta karomat. E szerencsétlen perez óta nagy megvetésben részesülök, s azt hinném, hogy a két nem között való barátság merő önámitás, ha mindjárt másnap oly eset nem adja elő magát, mely némileg ellentéte az előbbemnek. Az estét a kastélyban töltöttem; két vagy három család, mely mintegy két hetet mulatott a kastélyban, másnap reggel indulandó volt. Nem találtam mást a kastélyban, mint a társaság rendes embereit, a papot, a pénztárnokot, Desmarets orvost, s végre Saint-Cast tábornokot feleségestől, kik az orvossal együtt egy szomszéd mezővárosban laknak. Saint-Castné, ki úgy látszik szép hozománynyal gazdagította férjét, beléptekor élénk vitába volt elegyedve Aubrynéval. E két nő, szokás szerint, igen jól értette egymást: fölváltva, mint a pásztori költemények személyei, lelkesedve magasztalták a gazdagság hasonlíthatatlan bájait, oly nyelven, melyben a forma kitűnősége vetélkedett a gondolatok emelkedettségével : — Önnek igaza van, mond Andryné; csak a gazdagság ér valamit e világon — a többi mind semmi. Mikor gazdag voltam, megvetettem szívem mélyéből azokat, akik nem voltak gazdagok; ennélfogva természetes, hogy most engem vetnek meg, s nem is panaszlom fel. — Ezért senki sem veti meg önt, felelt Saint-Casmé, már hogy vetné meg, de az bizonyos, hogy lényeges különbség gazdag vagy szegény lenni. Hogy tovább ne menjek, a tábornok bezzeg jól tudja e különbséget, kinek semmie sem volt, mikor hozzámentem — csak a kardja — a kardot pedig nem lehet a tejbe aprítani — igaz-e? — Nem ám, nem biz azt, kiált föl Andryné mintegy megéljenezve e merész képet. A hírnév, a közbecsülés mind szép dolog egy regényben, de nem adnék érte egy szép kocsit, nemde ? — Tökéletes igaz, — hisz épen ezt mondtam ma reggel én is a tábornoknak, — igaz-e tábornok ? — Hm dörmögött a tábornok, ki komoran játszott egy zugban a vén kalózzal. — Neked semmid sem volt, mikor elvettél, folytatta Saint-Casmné, hisz csak nem tagadhatod? — Jól van már, hallottam ! dörmögött a tábornok. — De azért ha én nem vagyok, gyalog kellene járnod, édes tábornokom, — ami nem igen jól esnék annyi sebbel... Bizony kedvesem abból a hat vagy hétezer frank nyugdíjból nemigen tarthatunk kocsit.. mondok ma reggel, édes Aubryném, a férjemnek, mert épen új hintónk jött szóba, mely oly kényelmes, hogy már kényelmesebb nem is lehet. Meg is fizettem az árát; ez négyezer frankkal tette laposabbá erszényemet, édes Aubryném. — Elhiszem édes tábornokné! Az én parádé-hintóm pedig ötezer frank volt, oda számítva a láb alá való tigrisbört, mely csak maga ötszáz frankba került. — Kissé számítnom is kellett, folytatta Saint-Cast tábornokné, mert meg kellett változtatnom nappali szobám bútorait, s csupán a szőnyegek és függönyök tizenötezer frankomban vannak. Elég szép egy vidéki zugba, nemde is pedig úgy van, a mint mondom. De az egész város térdet-fejet hajt előtte, s az embernek jól esik, ha tiszteletben áll, igaz-e édes Aubryném ? — De mennyire igaz! feleli Aubryné. — Jól esik a tisztelet, s az embert csak annyira becsülik, a menynyi pénze van. Részemről soha sem panaszlok, hogy most nem becsülnek meg, mert elképzelem, hogy ha még az volnék, aki voltam, mind lebonulnának előttem, akik most lenéznek. — De engem csak kivesz nagysád — nézze meg az ember ! kiált föl Desmarets orvos fölugorva székéről ! Hátha százezer frank évi jövedelme volna, leborulnék-e nagyság előtt? Becsületemre, sohasem ! Ki kell mennem a szabadba ... mert Isten úgy segéljen ! ki nem állom tovább. A derék orvos oda hagyta azonnal a nappali szobát, magával vive egész hálámat, mert valóban jót tett velem, midőn a boszankodás és megvetés kellemetlen érzetét lehengeritette szivemről. (Folytatják.) Kinban alázatossággal határos előzékenységgel fogadtatott s kinek jelenléte a Constitutionnel szerint nemcsak a villafrancai ügygyel, hanem még sokkal fontosabb politikai kérdésekkel is összefügg. Azt írták ugyan a lapok, miszerint a nagyherczeg, a nemesség elleni kifakadásai miatt száműzetett , így nem valami határozott czél végett, hanem kénytelenségből utazik most ide stova, hanem azért talán mégis szabad azt hinni, miszerint a nagyherczeg, talán a nemesség megsértése nélkül is, útra kelt volna, s hogy Sándor császár alkalmasint egy csapással két legyet ölt, a nemességnek sóit disant elégtételt adva, s a nagyherczeg utazásának valódi czélját ezáltal még mélyebb titokba burkolva. Tehát Persigny gróf, kit császári barátja nem csak saját terveibe beavatott, hanem kinek egyszersmind bepillantást engedett az európai fővárosokból érkezett követi jelentésekbe. — Persigny gróf, mondjuk, ezen bő matériájét magával hozván, azt fogja fürkészni, alkalmas-e az idő bizonyos tervek sikeres kivitelére, s ezen nyomozás eredménye szerint határozandja meg III. Napóleon a teendőket, akkor majd elválik, merre fordul az ő politikája, jobbra-e vagy pedig o roszabbra?! Véleményünk tehát röviden ez : Napóleon császárnak Olaszországra nézve szabatosan megállapított politikája van; eddig — a körülmények által kényszerítve — fátyollal bortá, mely elég sürü vola, hogy keresztül ne látszassék, mi lappang megette, de nem oly sürü, hogy el ne árulná, miszerint van valami megette. A mostani időt czéljaira nézve kedvezőnek vélte, de a porosz kormányváltozásba vetett reményei nem teljesülvén, most uj fontolgatás tárgyává lön az, váljon czélszerűe már most a fátyolt lerántani ? E fontolgatás szükségessé teszi, hogy minden érdekelt fél véleménye meghallgattassék és Olaszhon állapotjáról — tekintettel a császári tervekre, mik csak kevés meghitt előtt ismeretesek — hiteles tudósítás adlalzék; ez Persigny gróf feladata! Jellemző, hogy e feladat épen Persignynek jutott, ki sohasem tartozott Ausztria barátjai közé s Olaszországra vonatkozólag még mindig a régi napóleoni hagyományok mellett rajong, — ámbár azokat leginkább Anglia segélyével szeretné létesítve látni, a mire azonban jelenleg csakugyan nincs kilátás . Hanem ki akarná a mai időben meghatározni, mi valószínű, mi nem ? A politika — a „ menet“ről már nincs szó — naponkint nyaktörő ugrásokat tesz s a mi ma képtelenségnek látszik, holnap valósultan áll előttünk. Szintúgy meglehet, hogy Persigny ma útnak indul Olaszhonba, hogy holnap távirati sürgöny megállítja útjában s hogy holnapután a Moniteur azt hirdeti, miszerint a grófnak soha esze ágában sem volt a félszigetet meglátogatni, hanem csak kis „szórakozási" kirándulást tett — Toulon felé! — Csak. Apostoli Felsége sajátkezüleg aláirt okmány által Fejszényi András szolgabirót Poprádon, a kassai közigazgatási területen, próbált köteles hűséges folyvást leyális magatartása elismeréséül az ausztriai birodalom nemesi rangjára legkegyelmesebben fölemelni méltóztatott. Fő cs. k. Apostoli Felsége f. é. dec. 5-kén kelt legmagasb kézirata által a magyarországi főkormánynál alkalmazásban volt b. Condé Emil helytartósági tanácsost, miniszteri tanácsossá extra statum és előadóvá a legfőbb úrbéri törvéséknél legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. — . cs. k. Apostoli Felsége pacséri Szusita Károly pesti orsz. főtszéki tanácsost, cs.k. kamarási méltósággal legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. Pestbudai dalárda pályázati jelentése. A pestbudai dalárda 1858. júl. 25-én hirdetett magyar quartettek (négy tételű férfi-kardalok) II. pályázatához 18 magyar mű érkezett be. 1858. dec. 8-án végbement műbirálat alkalmává ezek felett a választott bírák: Ábrányi Kornél Brand M. G., Felley Antal, Thill Ferdinánd és Vogl Alajos urak következőleg határoztak . Az első 10 db aranyból álló jutalomra Doppler Ferencz ur a bécsi udvari opera zeneigazgatójának következő jeligés : „A vonzódások legerősbike a honszeretet“ és Losonczi „Aradi népdal“ szövegére alkalmazott kardala érdemesittetett. A II. 6 db aranyból álló jutalmat e jeligével „Ja jó, de jobb a jobb“ és Bulyovszky Gyula „Vadász“ dalára alkalmazott kardaláért Huber Károly ur zenedei tanár s nemzeti színház karnagya — nyeré. A III. 4 db aranyból álló jutalmat „Nemcsak harczolni — dalolni is tud Árpád népe“ jeligével ellátott, „S hej de hogy is ne szeretném én azt a kis angyalt“ dalra alkalmazott Bognár Ignácz úr a nemzeti színház tagjának kardala nyeré meg. Továbbá következő jeligékkel ellátott quartett pályaművek dicséretet nyertek — s a szerzők 1859. febr. 1-jéig megvárandó beleegyezésükkel — az egylet költségén leendő kinyomatásra és előadásra érdemesittettek : Jelige : „Éljen a magyar“ — „Nincs szebb virág a rózsánál.“ — És : „Piros rózsa fehér rózsa, Rám illik a babám csókja !“ A többi pályázó művek a szerző uraknak visszaadatni rendeltettek, melyek is a pestbudai dalárda elnökénél Thill Ferdinánd urnái — városi redoutépület II. emeleten — letévék, s honnét azok 1859. febr. 1-jéig a jelige előadásával bármikor visszavehetők. Pest, 1858. dec. 10-én. A pestbudai dalárda nevében: Dr Eisert, egyl. titkár. X Bibornok herczeg-primisz eminentiája több mint egy havi távollét után f. k. 5-én érkezett vissza Rómából Esztergomba, hol a nt. főkáptalan tagjai által a vaspályaudvartól egészen érseki palotájáig kisértetett a városi harangok üdvözlő zúgása között. A palota előtt az összes városi derűs, az érseki papnövelde s a hívek nagy száma várakozott. A közörömnek hű tolmácsa volt mélt. galanthai Fekete Mihály vál. novű püspök, ki a kereszténység fővárosából visszaérkezett főpásztort meleg szavakkal üdvözlé, esedezvén egyúttal, hogy azon apostoli áldásból, melyet ő főmagassága a szentségéé atyától kapott, egybesereglett híveit is részesíteni kegyeskedjék. A hg-primás ö emin. szokott nyájasságával válaszolt B beszédében kiemelte azon éber figyelmet és részvétet, melylyel ő szentsége a magyar egyház hitéleti mozzanatait kíséri stb. . Tegnapelőtti számunk újdonsági rovatában az „előfizetési felhívások“-ról szólván, természetesen nem érthettük azon tudományos folyóiratokat és szakmunkákat (minek a „Budapesti szemle“, „Hazánk“, „Encyclopaediák“, történeti művek stb.), melyek kiállítása előleges nagy költségekbe kerül, ahonnan rájuk nézve nemcsak az előfizetési felhívások, de a lapok buzdításai, részvéte és ajánlása is igazolják. E nyilatkozattal tartozunk azon traditiónak, melyet a „P. N.“ évek óta szem előtt tart, amely a tudományos művek ajánlásában elvszerfi, következetes eljárását igazolja. — A pesti lovaregylet választmánya az 1859-ki vesenyékre teendő előkészületek végett jövő január 7- k i déli 12 órakor a nemzeti casinóban Pesten Ülést fog ta ■ tani. — Pest, dec. 9. 1858. Bérczy Károly, egyleti tit . Az „Őst. Z.“ jelentése szerint a lomb. vet. van társaságnak az engedményezett déli nehez tartozó plyákra vonatkozó szerződése f. hó 10-én nyerte meg legmagasabb megerősítést. „ Fátyol Károly jeles gordonkászunk ma este nemzeti színházban fogja művészetét hallatni. *** Nemzeti színház. Dec. 10-én Jánossiné áss vidéki színésznő első felléptéül: „A ravennai viadort Szomorújáték 5 felv. írta Halm Frigyes, fordítót! Szigligeti. Örvendünk, hogy ez alkalommal teljese egyetérthetünk a „Pesti Napló“ miskolczi érdemes levelezőjével, aki e lap nov. 11-ei számában kissé meghi ragadott azok közt a „p ...i mérges kritikusok“ közt a ránk is; pedig isten látja lelkünket, az, ami az octobe: vendégművészben jelesnek tűnt fel, nekünk is tetszet Örvendünk, hogy ezen előadás után kifogást nem ke tennünk sem a hang biztos hordozása, sem az értelme és az érzelmekhez mért arczkifejezés, sem a mozdulata plastikai szépsége tárgyában. — Jánossiné a Mel pomene hivatott papnéjának látszik. Nem nagy de mégi némi nyalánkságot mutató termete, finom szenvedélyei e mellett bizonyos szigor felvételére alkalmas arcza, so nyugalom a magatartásban, nagyobb és halkabb hullánzatok a mozdulatokban, párosulva oly hanggal, mel elegendő mélységgel bir, hogy halk tudjon lenni és bzilárd, s elegendő magassággal, hogy panaszosan felsírjon , mely ezenkívül a rendkivülibb kitöréseket is meg birja bizonyos fokig — mindezek a vendégművésznőt komoly múzsa szolgálatára látszanak utalni. Fő érdeme hogy Thasweldát a darab központjává tudta tenni mert teljesen osztozunk egyik munkatársunknak a f. év máj. végén e darabról kifejezett azon nézetében, hogy abban nem a gladiátor a dráma hőse, hanem Thusnelda. É ez annál nagyobb érdem, mivel a többi, főbb szerepek ez este mind jó kezekben voltak. Szigeti nr olyan Thusellins, a minőt csak e szenvedőleges szerepből csináló lehet. Tóth J. nr kitűnő Caligula, olyan t. i. minőnél szerő festő, egy nyavalygó vadállat, kit csak azon ké képes még kiragadni ájultságából, melyet a mások kinan érez. Meg kell még említenünk Lendvainé asszonyt ki Lyoizcát ez este sok kifejezéssel személyesítő, valamin Latkócziné asszonyt, ki a Caesar neje kis szerepében az előadás érdekét nevezetesen emelte. LEVELEZÉSEK. Szambul,nov. 29. A londoni kölcsönből már a második küldemény is ide érkezett, de a pénzügyminiszter Szafveti pasa a havi diíjakat azért mégis a hó 20. v. 25 dik napján fizeti. Ezen rendetlen kezelés iszonyú zűrzavart okoz az alsóbb rangú hivatalnokok háztartáséban, a szegények az egész havi élelmet különböző kereskedőktől szokták hitelre venni, s így történik, hogy rendetlen dijjaztatásuk miatt a nyakukra járó hitelezőket nem tudják kielégíteni. Az új Kapadán pasa (Mehmet Ali) e miatt már kétszer vitába is ereszkedett, azonban, mint hallatszik, ló 2-dik v. 3-dikán osztályzatának fizetését rendesen hozza. Szarveti p. fukarsága ismeretes; a nép azzal hitegeti magát, hogy a kincstárban elég pénz lenne, csak hogy a miniszter zsugori keze azt visszatartja nehogy történhető letételével abban nagy üresség találtassék. Az európai lapok Faad pasát egymásután fővezéri rangra emelték. Igaz, erre nézve mi is csalódtunk, annak egyébiránt sajátszerű a keleti életszokásokban gyökerező oka van. Ali és Fuad pasát az ifjú korban szőtt baráti kötelék egyesíti, mindketten szegény szülők gyermekei, együtt kezdték a francziát tanulmányozni. Resida, a később hálátlansággal fizetett pártfogó őket Európába küldte. A két férfiú egy iránt nőtt rang és tudományban, s ritka kivételnek tekinthető, hogy baráti viszonyuk meg nem romlott. A szultánnak ugyan terve volt, hogy F n ad pasát a confe-rentiákbéli visszatértekor szádrázámmá teszi, de mint Magyar kömnyvészet. 462. Gyöngyök és virágok a magyar költésiérből. Pesten, 1859. Hartleben K. A. tulajdona. Nyomatott Bécsben, Sommer Lipótnál. 8 rét 694 lap. Ára fűzve 3 frt, diszkötésben 4 frt 20, bőrkötésben arany metszéssel 5 pírt.