Pesti Napló, 1858. december (9. évfolyam, 2643-2667. szám)

1858-12-12 / 2653. szám

Pest, dec. 11 (Fk.) Ha nem csalódunk, a franczia poli­­­tika e peresben valuton áll: közel­jövőben vagy még határozottabban ki kell lépnie har­­czias terveivel, vagy pedig azokat, ha nem is végképen elejteni, de legalább a kivitelt al­kalmasabb időre halasztani. E napokban mond­tuk, miszerint az eldöntés nagy részben Po­roszországtól függ, s a legújabb hírek e néze­tet igazolják. Párisban rögtön el nem titkol­ható megdöbbenés vehető észre, melynek alig­ha más oka van, mint az, hogy a Berlinből ér­kezett hírek nem igen reméltetik azt, misze­rint Poroszország netalánt összeütközés pilla­­natában akárcsak semleges is maradna. Fran­­cziország terveinek tettleges pártolásáról an­nál kevésbbé lehetne szó. Nem tudjuk, marad-e Francziaországnak még reménye, a porosz kabinet indulatát meg­másíthatni ? Ha igenis, akkor terveinek kivi­telét mindenesetre el fogja halasztani mindad­dig, míg ezen átalakítás sikerült. Ha azonban erre nincs kilátása, akkor jól meg kell mérnie saját és szövetségeseinek erejét, mert akkor csakugyan nem csekély vállalat az, melynek végrehajtására türközik. Ismételjük tehát, Francziaország most vál­­aton látszik állani, és a pillanatnyi határozat­lanság okozta azt, hogy a nem rég annyira lármázó félhivatalos sajtó sordinákat tett húr­jaira, és már Csak mezza voce, alig hallhatóan mormogja fogai közt a „partant pour la Syrie" régi csatadalt. A habozás ezen kényes peresében a császár ismét azon férfihoz for­dult, ki őt már több ízben kisegité a zavarból, ki örömben búban hű barátként állt oldala mellett — Persigny grófhoz. Olvasóink tudják, miszerint a nemes gróf Olaszhonba utazik, vagy talán már utazott. Természetes, hogy ezen utazás a politiku­soknak főfájást okoz, s hogy ez út czélja iránt szeretnének valamit megtudni, hanem „a hall­gatag compiégnei férfi" azt mondja : mun­káimból fogtok reám ismerni, s terveit nem szokta elárulni, míg ezek természetes fejlődé­sük lefolytával éretten nem hullnak a világ — orrára, miként Newtonéra azon alma, melynek esése­it a Bulytani törvények felfedezésére vezette. Ha az olvasó egyéni véleményünket — de nem is véleményünket, hanem csak derengő sejtelmünket meg akarja tudni, csak azt ismé­­telhetnék, miszerint Francziaország valuton áll s hogy Persigny gróf, ki a császár gondo­latjaiba be van avatva, Olaszhonba ment, a helyszínen utána látandó, mit kelljen, mit le­hessen tenni. Ott együtt találja mind azon tényezőt, kik­nek közreműködése a franczia tervek kivite­lére szükséges: ott van először az olasz nem­zet, melynek hangulatjával közvetlen uton meg kell ismerkedni; ott van a szárd kormány, nevezetesen a kis Cavour gróf, kinek lapja az „Opinions" még a minap szórt betűkkel azt hirdette a világnak, miszerint ő — Cavour gróf — „alkalmas perezben nemcsak háborút szenni, hanem háborút viselni is tudni fog." ott van végre Konstantin nagyherczeg, ki Tu­ EGY SZEGÉNY IFJÚ TÖRTÉNETE. REGÉNY. Irta FEUIU­GT OCTAV. (Folytatás.*) Julius 25-kén. A múlt hónapban egy jó barátnőt szereztem, s a­mint hiszem, két ellenséget. Az ellenségek Margit k. a. és Helenin k. a. A barátnő egy nyolc­vannyolc­ esztendős kisasszony. Egy szóval sem merném mon­dani, hogy a vesztés kárpótolva van. Hélonin k. a., kivel mindenekelőtt kell végeznem számadásomat, hálátlan teremtés. Mind­annak, a­mi­ért megharagudt rám, igazság szerint még kedveseb­bé, becsültebbé kell vala tennie előtte; de úgy lát­szik, azon, a világon nagyon is elterjedt nők közé tar­tozik, kik a tiszteletet nem számítják azon érzelmek közé, melyeket másokban kelteni óhajtanak, vagy melyek mások iránt kelnek bennük. Itt mulatásomnak mindjárt első napjaiban a neve­lőnői és gazdatiszti állomás egyenlősége s a várban való szerény állapotunk rokonszenves viszonyra ve­zetett bennünket. Különben már régóta nagy hajla­mom volt érdekelttséggel viseltetni ezen szegény ha­­jadonok iránt, kik hálátlan pályásoknál, szomorú és jövő nélkül való helyzetüknél fogva méltók is reá. Aztán Hélonin k. a­ csinos, értelmes,­­ sok tehet­séggel felruházott leány, s habár mindezekből maga von le olykor, eleven füllobbanásai, lázas tetszelgése és egy kis pedantság által, melyek szokott gyöngéi azon foglalkozásnak, melyet folytat, megvallom nem egyedül saját érdemem, hogy irányában lovagi sze­repet vállaltam el. E szerep lassan kint kötelességgé vált, midőn meggyőződtem a felől, a mit több elője­lekből sejtettem, hogy egy veszélyes arszlán, I. Fe­rencz király hasonmása alattomban az én ifjú védet­t) Lásd „P. N.“ 259-ks sze tem körül ólálkodik. E kétszínűséget, mely becsüle­tére vált Bevallan úr merészségének, a baráti bizal­masság köpenye alatt, oly ravaszul és ügyes tapin­tattal folytatja, hogy a figyelmetlen, vagy ártatlan szemek nem is sejthetik. Különösen Larognené és leánya sokkal kevésbé ismerik a világ hiúságait és sokkal elvonultabbak a valódi élettől, semhogy a legkisebb gyanúra ké­pesek volnának. A­mi engem illet, nagyon inge­relvén e szívtolvaj tehetetlensége, kedvem jött elébe vágni minden tervének: sokszor fordítottam más felé a figyelmet, melyet egészen magára akart von­ni ; s igyekeztem különösen Hélenin k. a. szivében Csillapitni az elhagyatottság és elszigeteltség azon elkeseredését, mely mindig oly könynyü alkalmat ad a vigasztalásokra, melyeket Bevallan úr nem mu­lasztott el-Azt hiszem, hogy e szerencsétlen harcz folytában egyszer sem léptem át a testvén gyöngéd védelem korlátait s azon rövid párbeszéd, mely oly hirtelen változtatta meg viszonyunkat, azt hiszem, eléggé mu­tatja tartózkodásomat. A mait héten egy este a földemelvényen élveztük a fris­séget. Helonin k. a., ki iránt aznap előzékeny­ségem néhány jelét mutattam, karon fogott s ki sem véve apró fehér fogai közül a narancsvirágot: — Ön jó ember, Maxime ur, úgymond, egy kis meg­indulással. — Legalább igyekszem az lenni, kisasszony. — Ön valódi jó barát. — Úgy van. — De barátom — ugye? — Valódi jó barátja, a mint mondá. — De oly barát, a ki szeret. — Oh hogy ne ? — S nagyon ? — Nagyon. — De szenvedélylyel ? — Nem. Ezen egy szótagra, melyet nagyon tisztán és hatá­rozottan ejtettem , nyilt tekintettel erősítettem, Hé­lenin k. a. heveskedve dobta el a narancsvirágot, s elbocsátotta karomat. E szerencsétlen perez óta nagy megvetésben ré­szesülök, s azt hinném, hogy a két nem között való barátság merő önámitás, ha mindjárt másnap oly eset nem adja elő magát, mely némileg ellentéte az előb­bemnek. Az estét a kastélyban töltöttem; két vagy három család, mely mintegy két hetet mulatott a kastélyban, másnap reggel indulandó volt. Nem találtam mást a kastélyban, mint a társaság rendes embereit, a papot, a pénztárnokot, Desmarets orvost, s végre Saint-Cast tábornokot feleségestől, kik az orvossal együtt egy szomszéd mezővárosban laknak. Saint-Castné, ki úgy látszik szép hozomány­­nyal gazdagította férjét, belépte­kor élénk vitába volt elegyedve Aubrynéval. E két nő, szokás szerint, igen jól értette egymást: fölváltva, mint a pásztori költemények személyei, lelkesedve magasztalták a gazdagság hasonlíthatatlan bájait, oly nyelven, mely­ben a forma kitűnősége vetélkedett a gondolatok emel­kedettségével : — Önnek igaza van, mond Andryné; csak a gaz­dagság ér valamit e világon — a többi mind semmi. Mikor gazdag voltam, megvetettem szívem mélyéből azokat, a­kik nem voltak gazdagok; ennélfogva ter­mészetes, hogy most engem vetnek meg, s nem is pa­naszlom fel. — Ezért senki sem veti meg önt, felelt Saint-Casm­­é, már hogy vetné meg, de az bizonyos, hogy lénye­ges különbség gazdag vagy szegény lenni. Hogy to­vább ne menjek, a tábornok bezzeg jól tudja e kü­lönbséget, kinek semmie sem volt, mikor hozzámen­tem — csak a kardja — a kardot pedig nem lehet a tejbe aprítani — igaz-e? — Nem ám, nem biz azt, kiált föl Andryné mint­egy megéljenezve e merész képet. A hírnév, a közbe­­csülés mind szép dolog egy regényben, de nem ad­nék érte egy szép kocsit, nemde ? — Tökéletes igaz, — hisz épen ezt mondtam ma reggel én is a tábornoknak, — igaz-e tábornok ? — Hm­­ dörmögött a tábornok, ki komoran játszott egy zugban a vén kalózzal. — Neked semmid sem volt, mikor elvettél, foly­tatta Saint-Casmné, hisz csak nem tagadhatod? — Jól van már, hallottam ! dörmögött a tábornok. — De azért ha én nem vagyok, gyalog kellene jár­nod, édes tábornokom, — a­mi nem igen jól esnék annyi sebbel... Bizony kedvesem abból a hat vagy hétezer frank nyugdíjból nemigen tarthatunk kocsit.. mondok ma reggel, édes Aubryném, a férjemnek, mert épen új hintónk jött szóba, mely oly kényelmes, hogy már kényelmesebb nem is lehet. Meg is fizettem az árát; ez négyezer frankkal tette laposabbá erszénye­met, édes Aubryném. — Elhiszem édes tábornokné! Az én parádé-hin­­tóm pedig ötezer frank volt, oda számítva a láb alá való tigrisbört, mely csak maga ötszáz frankba került. — Kissé számítnom is kellett, folytatta Saint-Cast tábornokné, mert meg kellett változtatnom nappali szobám bútorait, s csupán a szőnyegek és függönyök tizenötezer frankomban vannak. Elég szép egy vi­déki zugba, nemde i­s pedig úgy van, a mint mondom. De az egész város térdet-fejet hajt előtte, s az ember­nek jól esik, ha tiszteletben áll, igaz-e édes Au­­bryném ? — De mennyire igaz! feleli Aubryné. — Jól esik a tisztelet, s az embert csak annyira becsülik, a meny­nyi pénze van. Részemről soha sem panaszlok, hogy most nem becsülnek meg, mert elképzelem, hogy ha még az volnék, a­ki voltam, mind lebonulnának előt­tem, a­kik most lenéznek. — De engem csak kivesz nagysád — nézze meg az ember ! kiált föl Desmarets orvos fölugorva széké­ről ! Hátha százezer frank évi jövedelme volna, lebo­­rulnék-e nagyság előtt? Becsületemre, sohasem ! Ki kell mennem a szabadba ... mert Isten úgy segéljen ! ki nem állom tovább. A derék orvos oda hagyta azonnal a nappali szo­bát, magával vive egész hálámat, mert valóban jót tett velem, midőn a boszankodás és megvetés kelle­metlen érzetét lehengeritette szivemről. (Folytatják.) Kinban alázatossággal határos előzékenységgel fogadtatott s kinek jelenléte a Constitutionnel szerint nemcsak a villafrancai ügygyel, hanem még sokkal fontosabb politikai kérdésekkel is összefügg. Azt írták ugyan a lapok, misze­rint a nagyherczeg, a nemesség elleni kifaka­dásai miatt száműzetett , így nem valami ha­tározott czél végett, hanem kénytelenségből utazik most ide s­tova, hanem azért talán mégis szabad azt hinni, miszerint a nagyher­czeg, talán a nemesség megsértése nélkül is, útra kelt volna, s hogy Sándor császár alkal­masint egy csapással két legyet ölt, a nemes­ségnek sóit disant elégtételt adva, s a nagy­herczeg utazásának valódi czélját ezáltal még mélyebb titokba burkolva. Tehát Persigny gróf, kit császári barátja nem csak saját terveibe beavatott, hanem ki­nek egyszersmind bepillantást engedett az eu­rópai fővárosokból érkezett követi jelenté­sekbe. — Persigny gróf, mondjuk, ezen bő ma­tériájét magával hozván, azt fogja fürkészni, alkalmas-e az idő bizonyos tervek sikeres ki­vitelére, s ezen nyomozás eredménye szerint határozandja meg III. Napóleon a teendőket, akkor majd elválik, merre fordul az ő po­litikája, jobbra-e vagy pedig o roszabbra?! Véleményünk tehát röviden ez : Napóleon császárnak Olaszországra nézve szabatosan megállapított politikája van; eddig — a kö­rülmények által kényszerítve — fátyollal bo­­r­tá, mely elég sürü vola, hogy keresztül ne látszassék, mi lappang megette, de nem oly sürü, hogy el ne árulná, miszerint van valami megette. A mostani időt czéljaira nézve ked­vezőnek vélte, de a porosz kormányváltozás­ba vetett reményei nem teljesülvén, most uj fontolgatás tárgyává lön az, váljon czélszerű­­e már most a fátyolt lerántani ? E fontolgatás szükségessé teszi, hogy minden érdekelt fél véleménye meghallgattassék és Olaszhon ál­­lapotjáról — tekintettel a császári tervekre, mik csak kevés meghitt előtt is­meretesek — hiteles tudósítás adlalzék; ez Persigny gróf feladata! Jellemző, hogy e feladat épen Persignynek jutott, ki sohasem tartozott Ausztria barátjai közé s Olaszországra vonatkozólag még min­dig a régi napóleoni hagyományok mellett ra­jong, — ámbár azokat leginkább Anglia se­gélyével szeretné létesítve látni, a mire azon­ban jelenleg csakugyan nincs kilátás . Hanem ki akarná a mai időben meghatá­rozni, mi valószínű, mi nem ? A politika — a „ menet“ről már nincs szó — naponkint nyak­­törő ugrásokat tesz s a mi ma képtelenségnek látszik, holnap valósultan áll előttünk. Szintúgy meglehet, hogy Persigny ma útnak indul Olaszhonba, hogy holnap távirati sür­göny megállítja útjában s hogy holnapután a Moniteur azt hirdeti, miszerint a grófnak soha esze ágában sem volt a félszigetet megláto­gatni, hanem csak kis „szórakozási" kirán­dulást tett — Toulon felé! — C­sa­k. Apostoli Felsége sajátkezüleg alá­irt okmány által Fejszényi András szolgabirót Pop­­rádon, a kassai közigazgatási területen, próbált köteles hűsége­s folyvást leyális magatartása elismeréséül az ausztriai birodalom nemesi rangjára legkegyelmesebben fölemelni méltóztatott. F­ő cs. k. Apostoli Felsége f. é. dec. 5-kén kelt legmagasb kézirata által a magyarországi főkor­­­mánynál alkalmazásban volt b. Condé Emil helytartó­sági tanácsost, miniszteri tanácsossá extra statum és elő­adóvá a legfőbb úrbéri törvéséknél legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. — . cs. k. Apostoli Felsége pacséri Szu­­­s­i­t­a Károly pesti orsz. főtszéki tanácsost, cs.k. kama­rási méltósággal legkegyelmesebben fölruházni méltóz­tatott. Pestbudai dalárda pályázati jelentése. A pestbudai dalárda 1858. júl. 25-én hirdetett ma­gyar quartettek (négy tételű férfi-kardalok) II. pá­lyázatához 18 magyar mű­ érkezett be. 1858. dec. 8-án végbement műbirálat alkalmává ezek felett a választott bírák: Ábrányi Kornél Brand M. G., Felley Antal, Thill Ferdinánd és Vo­gl Alajos urak következőleg határoztak . A­z e­l­s­ő 10 db aranyból álló jutalomra D­o­p­p­ler Ferencz ur a bécsi udvari opera zeneigazga­tójának következő jeligés : „A vonzódások legerősbi­­ke a honszeretet“ és Losonczi „Aradi népdal“ szöve­gére alkalmazott kardala érdemesittetett. A II. 6 db aranyból álló jutalmat e jeligével „J­­a jó, de jobb a jobb“ és Bulyovszky Gyula „Vadász“ dalára alkalmazott kardaláért Huber Károly ur ze­nedei tanár s nemzeti színház karnagya — nyeré. A III. 4 db aranyból álló jutalmat „Nemcsak har­­czolni — dalolni is tud Árpád népe“ jeligével ellá­tott, „S hej de hogy is ne szeretném én azt a kis an­gyalt“ dalra alkalmazott Bognár Ignácz úr a nem­zeti színház tagjának kardala nyeré meg. Továbbá következő jeligékkel ellátott quartett pá­lyaművek dicséretet nyertek — s a szerzők 1859. febr. 1-jéig megvárandó beleegyezésükkel — az egy­let költségén leendő kinyomatásra és előadásra ér­dem­esittettek : Jelige : „Éljen a magyar“ — „Nincs szebb virág a rózsánál.“ — És : „Piros rózsa fehér rózsa, Rám illik a babám csókja !“ A többi pályázó művek a szerző uraknak vissza­­adatni rendeltettek, melyek is a pestbudai dalárda elnökénél Thill Ferdinánd urnái — városi redout­­épü­let II. emeleten — letévék, s honnét azok 1859. febr. 1-jéig a jelige előadásával bármikor visszave­­hetők. Pest, 1858. dec. 10-én. A pestbudai dalárda nevében: Dr E­i­s­e­r­t, egyl. titkár. X Bibornok herczeg-primis­z eminentiája több mint egy havi távollét után f. k. 5-én érkezett vissza Rómá­ból Esztergomba, hol a nt. főkáptalan tagjai által a vas­pályaudvartól egészen érseki palotájáig kisértetett a vá­rosi harangok üdvözlő zúgása között. A palota előtt az összes városi derűs, az érseki papnövelde s a hívek nagy száma várakozott. A közörömnek hű tolmácsa volt mélt. galanthai Fekete Mihály vál. novű­ püspök, ki a kereszténység fővárosából visszaérkezett főpásztort me­leg szavakkal üdvözlé, esedezvén egyúttal, hogy azon apostoli áldásból, melyet ő főmagassága a szentségéé atyától kapott, egybesereglett híveit is részesíteni ke­gyeskedjék. A hg-primás ö emin. szokott nyájasságával válaszolt B beszédében kiemelte azon éber figyelmet és részvétet, melylyel ő szentsége a magyar egyház hitéleti mozzanatait kíséri stb. . Tegnapelőtti számunk újdonsági rovatában az „e­­lőfizetési felhívások“-ról szólván, természetesen nem ért­hettük azon tudományos folyóiratokat és szakmunkákat (minek a „Budapesti szemle“, „Hazánk“, „Encyclopae­­diák“, történeti művek stb.), melyek kiállítása előleges nagy költségekbe kerül, a­honnan rájuk nézve nemcsak az előfizetési felhívások, de a lapok buzdításai, részvéte és ajánlása is igazolják. E nyilatkozattal tartozunk azon traditiónak, melyet a „P. N.“ évek óta szem előtt tart, a­mely a tudományos művek ajánlásában elvszerfi, követ­kezetes eljárását igazolja.­­ — A pesti lovaregylet választmánya az 1859-ki ve­senyékre teendő előkészületek végett jövő január 7- k i déli 12 órakor a nemzeti casinóban Pesten Ülést fog ta ■ tani. — Pest, dec. 9. 1858. Bérczy Károly, egyleti tit . Az „Őst. Z.“ jelentése szerint a lomb. vet. va­n­­ társaságnak az engedményezett déli n­ehez tartozó p­lyákra vonatkozó szerződése f. hó 10-én nyerte meg legmagasabb megerősítést. „ Fátyol Károly jeles gordonkászunk ma este nemzeti színházban fogja művészetét hallatni. *** Nemzeti színház. Dec. 10-én Jánossiné áss vidéki színésznő első felléptéül: „A ravennai viadort Szomorújáték 5 felv. írta Halm Frigyes, fordítót! Szigligeti. Örvendünk, hogy ez alkalommal teljese egyetérthetünk a „Pesti Napló“ miskolczi érdemes leve­lezőjével, a­ki e lap nov. 11-ei számában kissé meghi ragadott azok közt a „p ...i mérges kritikusok“ közt a ránk is; pedig isten látja lelkünket, az, a­mi az octobe: vendégművészben jelesnek tűnt fel, nekünk is tetszet Örvendünk, hogy ezen előadás után kifogást nem ke tennünk sem a hang biztos hordozása, sem az értelme és az érzelmekhez mért arczkifejezés, sem a mozdulata plastikai szépsége tárgyában. — Jánossiné a­ Mel pomene hivatott papnéjának látszik. Nem nagy de mégi némi nyalánkságot mutató termete, finom szenvedélyei e mellett bizonyos szigor felvételére alkalmas arcza, so nyugalom a magatartásban, nagyobb és halkabb hullán­zatok a mozdulatokban, párosulva oly hanggal, mel elegendő mélységgel bir, hogy halk tudjon lenni és bzi­lárd, s elegendő magassággal, hogy panaszosan felsír­jon , mely ezenkívül a rendkivülibb kitöréseket is meg birja bizonyos fokig — mindezek a vendégművésznőt komoly múzsa szolgálatára látszanak utalni. Fő érdeme hogy Thasweldát a darab központjává tudta tenni mert teljesen osztozunk egyik munkatársunknak a f. év máj. végén e darabról kifejezett azon nézetében, hogy ab­ban nem a gladiátor a dráma hőse, hanem Thusnelda. É ez annál nagyobb érdem, mivel a többi, főbb szerepek­­ ez este mind jó kezekben voltak. Szigeti nr olyan Thu­sellins, a minőt csak e szenvedőleges szerepből csináló lehet. Tóth J. nr kitűnő Caligula, olyan t. i. minőnél szer­ő festő, egy nyavalygó vadállat, kit csak azon ké képes még kiragadni ájultságából, melyet a mások kinan­ érez. Meg kell még említenünk Lendvainé asszonyt ki Lyoizcát ez este sok kifejezéssel személyesítő, valamin Latkócziné asszonyt, ki a Caesar neje kis szerepében az előadás érdekét nevezetesen emelte. LEVELEZÉSEK. Szambul,nov. 29. A londoni kölcsönből már a m­áso­dik küldemény is ide érkezett, de a pénzügyminiszter Szafveti pasa a havi diíjakat azért mégis a hó 20. v. 25 dik napján fizeti. Ezen rendetlen kezelés iszonyú zűr­zavart okoz az alsóbb rangú hivatalnokok háztartásé­ban, a szegények az egész havi élelmet különböző ke­reskedőktől szokták hitelre venni, s így történik, hogy rendetlen dijjaztatásuk miatt a nyakukra járó hite­lezőket nem tudják kielégíteni. Az új Kapadán pasa (Mehmet Ali) e miatt már két­szer vitába is ereszkedett, azonban, mint hallatszik,­­ ló 2-dik v. 3-dikán osztályzatának fizetését rendesen hozza. Szarveti p. fukarsága ismeretes; a nép azzal hitegeti magát, hogy a kincstárban elég pénz lenne, csak hogy a miniszter zsugori keze azt visszatartja nehogy történhető letételével abban nagy üresség ta­­láltassék. Az európai lapok F­a­a­d pasát egymásután főve­­zéri rangra emelték. Igaz, erre nézve mi is csalódtunk, annak egyébiránt sajátszerű a keleti életszokásokban gyökerező oka van. Ali és Fuad pasát az ifjú korban szőtt baráti kötelék egyesíti, mindketten szegény szü­lők gyermekei, együtt kezdték a francziát tanulmá­nyozni. Resid­a, a később hálátlansággal fizetett pártfogó őket Európába küldte. A két férfiú egy iránt nőtt rang és tudományban, s ritka kivételnek tekint­­­­hető, hogy baráti viszonyuk meg nem romlott. A szul­tánnak ugyan terve volt, hogy F n a­d pasát a confe-­­­rentiákbéli visszatértekor szádrázámmá teszi, de mint Magyar kömnyvészet. 462. Gyöngyök és virágok a magyar költésiérből. Pesten, 1859. Hartleben K. A. tulajdona. Nyomatott Bécsben, Sommer Lipótnál. 8 rét 694 lap. Ára fűzve 3 frt, diszkötésben 4 frt 20, bőrkötésben arany metszéssel 5 pírt.

Next