Pesti Napló, 1858. december (9. évfolyam, 2643-2667. szám)
1858-12-16 / 2655. szám
A polgári perrend várt reformja. 1. Nem lehet figyelem s méltánylás nélkül hagynánk, hogy a magas kormány jelenben nemcsak az államnak anyagi érdekeivel törődik, u. m. a pénz átalakításával, budget-rendbeszedéssel, vasutakkal s azok eladásával stb., hanem a szellemi erőknek terjesztése és kifejtésén is működik. Nevezetesen egy idő óta — mióta t. i. egy kitűnő jogszaki tekintély foglalja el az igazságügyi helyet - tapasztalhatni, hogy a jogi életnek reformja, korszerű átalakítása a m. kormány s a törvényhozás gondoskodásának egyik fő tárgyát képezi. Pedig nem helytelen alkalmaznunk itten is azt, mit a híres List Frigyes még mindig tekintélyül szolgáló nemzetgazdászati munkájában állított, s világosan ki is mutatott. Értem azon elvet, miszerint a nemzeti vagyonosodás kifejtésében, a jólét előmozdításában nemcsak az anyagi erők szolgálnak tényezőkül, u. m. a munka, gépek, gazdasági beruházás, marhák stb., hanem egy, vagy talán legfőbb forrásul a szellemi erők is tekintendők, t. i. a szorgalom, ész, törvények, közbiztosság, hitel, alkotmány,közbizalom stb. stb. Kétségtelenül, hogy a többit mellőzzem, a törvénykezés tökéletesítése, a bírósági rendszernek józan alapokra fektetése szinte oly tényezőkül jelennek meg minden állam életében, melyek a nemzeti lét fölvirágzásának lánczolatában kimaradhatlan lánczszemeket képeznek. Hatásuk ugyan nem számítható ki akkép, mint a vasutak, gőzhajók működésének eredménye ; sem nem állíthatók úgy elé gyümölcseik, mint a gépek, gyárak s iparüzleteknek művei, de mégis kénytelen mindenki elismerni véghetlen fontosságú befolyásukat, ha elfogulatlanul meggondolja, mikép azok a közhitelnek, a munkásság ösztönének, a jogbiztositék iránti bizalomnak lényeges feltételeiül szolgálnak, melyek nélkül pedig a szorgalomnak s vagyonosodásnak minden biztos alapja hiányzik. Ezen szellemi erőknek rendkívüli fontosságára mutat azon éber tevékenység, mely e tárgyak közül Európa törvényhozó termeiben jelenleg is nyilvánul. Míg a jogi élet kifejlődésében is oly kitűnő helyet elfoglaló Angliában a csőd — esküttszéki — házassági illetőség, Poroszországban az összes polgári jog komoly revisio alá vétetik; másrészt Hannoverában, Oldenburgban a bírósági rend és törvénykezési eljárás, Bajorországban a büntetőjogi codificatio, Szászországban a polgárjogi Codex a napi kérdéseknek legfontosabbjai közé tartozik, nem említve a németországi általános kereskedelmi törvénykönyv létesítésére irányzott törekvést. Mind oly tények, melyek kétségtelenné teszik, miszerint a nemzeti élet kifejlődésében a szellemi erők, milyenek a törvények, bíróság, igazságszolgáltatás stb. kitűnő helyet foglalnak el. Újabb időkben a m. kormány is több rendbeli elismerést nyilvánít ezen elv alapossága és igazsága irányában. Az úrbéri ügyek elintézésének tökéletesítése, az újabb váltójogi reformok, a bűnvádi törvénykezés egyszerűsítése, a közjegyzőség behozatala — mind oly tényezők, melyek mint szellemi erők tekintendők, s mint ilyenek a vagyonosodás elemei közé sorolandók. Újabb tény arra még az, miszerint a polgári perrendtartásnak , a polgárjogi törvénykezésnek reformja is munkába vétetett. És ezt méltán a legfontosb tényezők közé sorolhatjuk, tekintetbe véve azon roppant horderőt, melylyel a törvénykezés bír; azon hatást, melyet az a közélet és munkásságnak minden szakára gyakorol. E tárgyra nézve itt mint politikai lapban mindent el nem mondhatunk, de közlendjük gondolatainkat, melyek a politikai érdekekkel kapcsolatban állanak, és amelyeket mint jóformán a közvélemény nézeteit elmondani helyén lenni találunk. SZOKOLAY ISTVÁN: Buzgó óhajtás nemzeti hagyományaink, különösen a tájszógyűjtés ügyében. (Vége.) E szükségesnek látszott kikanyarodásból visszatérve említsünk már föl példa végett valamit, a mi fenebb érintett feladatunkra részletes tájékozásul szolgálhat. — Hogy a nyelvészet mezején általán mi történik a legközelebbi szomszédságban, arról egész könyvekké növekvő könyvészeti jelentések is csak árnyék-fogalmat nyújthatnak; s p. csupán az egy né-met nyelvtudományt illetőleg számos folyóiratok értesíthetnek némileg, melyek közt külön havi folyóirat van ott csak a tájnyelvek tudományos tárgyalására. Tekintsünk csak végig a már 5-ik éven át folyó „Die deutschen Mundarten. Eine Monatschrift für Dichtung, Forschung und Kritik“ Frommann G. K. által Nürnbergben kiadott füzetek tartalmán, és látni fogjuk, mennyifelé igényeltetnék nálunk is a tudományos figyelem, ha az annyiszor pöngetett phrasisok az „egyetlen kincs, a nemzeti palládiumról stb.“ valódi benső érzelmünkből s öntudatunkból fakadnának. — Sokan dőre mosolylyal vagy ki tudja mily arezsintorgatással is gúnyolnák s tudományos prücsköknek neveznék e folyóirat közleményeit, annál inkább, minél komolyabban tárgyaltatnak azok többnyire nyelvtani értelmezésekkel is kisérve. De a nyelvtudomány valódi feladatát s eszközeit helyesen felfogó bizó nyára igen sok komoly tanulságot vonhat azokból. Mi is tapasztaltunk a tudományoskodás örve alatt elég ferdeséget, ámítást, nyegleséget, haszontalan szőrszálhasogatást, de az efféle jellemzésekkel megtanultunk csinnyán bánni. Tisztelet az észszerű szélés s őszinte törekvésnek, bármily kicsinyesnél látszó tárgy körül foly is az. E folyóirat nagyszámi közleményei közt a magyar- és erdélyországi német szász népség tájbeszédei is bemutatják. Általán a német faj legapróbb néptöredékének nyelvjárása, se a legspeciálisabb jelenségek is gondos vizsgálat nyomán ismertetvék abban így például a gyermekjátékok, gyermek- s dajka dalok, mondák, talányok, állatok sajátságos elnevezései, megszólításai, azokat hívogató vagy előző szócskák, azok hangjainak utánzása, helyek és személyek sajátos nevei stb. Szóval mindaz, mi széltében a hallérzékre hat, az indulat s szellemi mozzanat bármely nyilvánulatát fejezze is az ki. Mondja bár akárki polyva gyűjteménynek , dibdált foszladéknak i e szerzedéket, de okokkal el nem vitatja annak be-csét, hasznát. " Mikor lesz nekünk oly kimerítő idiotikonunk, Onomantikonunk, általán szótári, nyelvtani, nyelv- , iro-dalom-történelmi adatgyűjtelékünk, mint e hangyaszorgalmú s minden legparányibb szellemszikrát meggazdálkodó s gondosan, buzgón felhasználó nemzeteknek? A gyűjteni képes erők s a felgyűjtésre váró, még elszórtan heverő anyag közti viszony nálunk is oly arányban van, mint másutt; az ösztönző okok pedig hol sürgetőbbek, hol kiáltóbbak, mint nálunk? Vagy túlság tőlünk annyi szereteted kívánni min nyelvünk, min szellemi vagyonunk iránt, melyre oly büszkék, oly féltékenyek vagyunk, mint amennyivel például a sivár kosmopolitismusnal székében vádolt németek az övéket ápolják, tenyésztik ? A túlnyomó számra nincs miért hivatkoznunk. A tudományisrök sokaságát ott a nyelvészetin kívül egyéb szakok is sokfelé osztják és a nyelvészet tág terén foglalkozókat sajátjukon kívül a világ majd minden nyelvével foglalkoztas különzi el. A szellemi munkásság oly messze áradását azonban ott épen nem srüli meg a legtüzetesebb feladat: az saját körüket illető, sőt az nemcsak elégséges erő által képviseltetik, ha- s nem a többi szerteágazó törekvés által is hathatósan előmozdittatik. — Nem arról van tehát szó, hogy mi , például ama világra szóló nyelvészeti munkásságban , velők versenyzésről álmodjunk, annak legjava erediményét csak elsajátítsunk is elég dicsünkre szolgálhat, hanem hogy azt hasznunkra fordítva s általa a sajátunkat illetőleg üdvösen okulva legalább arról az édes mienkről bírjunk alaposan számot adni a vizsgálódó tudomány itélőszéke előtt s ezenfelül talán a rokonnyelvek kérdéséhez is illetékes szavazattal járuljunk. A szellemországban nekünk jutott szerep dicséretesen be lesz töltve a mi a magunkról adandó alapos számadással, ami ezen felül a Körösi Csoma, Magyar László s más efféle jelenségek által jut a közértelmiségnek, mint ráadás járul a kiszabotthoz. Itt mondhatni az amor ab ego elvre vagyunk utalva, s e tekintetben az arány ellen nem lehet kifogás. Mintongunk ismerése s ismertetése létszámunkhoz mérve mondható-e meggyőzhetten feladatnak ? hacsak nem annyiban, mennyiben valamint az egyéni önismeret, hogy igazán alapos legyen, minél tisztább világismeretet föltételez , úgy egy nyelvnek, egy nemzetnek valódi ismerése is minél többnek s minél alaposabb ismeretétől függ; ugyanis összehasonlítás lévén az ismeretszerzés legalkalmasb módja, a részletes egybevetéseken alapszik a becslelet, mely az egyesek illető rangját meghatározza. — Mily kihajtással biránd az ilyetén jól tájékozott önismeret az egészre, az emberiség szellemi ügyeire nézve, ha minden egyes nemzet mint kiegészítő rész feladatát ily szempontból teljesítendi , többszörösen elmondatott már nálunk is szebbnél szebben s világosabban, hogy mindarra csak érintőleg utalni elégséges; de ezt tenni úgy látszik még sokáig nem fölösleges, mert az ily legvilágosabb igazságok felfogása is vajmi nehéz a kor bálványai iránt annyira elfogult elméknek. Ezen óriási érdekeknek (!) hódolva csekélyük az elmék a legmesszebb horderejű (hogy ez újdon termésű, anynyiszor pöngetett, de csak ritkán értett kifejezéssel éljünk) életelemek gondozását. Mily sokszor ötlik elénk az árnyékfalat után kaptában a valódi konczot elejtő ebnek példája, midőn a nagy semmiségek után hajhászó törekvéseket látni kénytelenülünk. De ennyi sopánkodás, pirongatásnak elégséges indokát talán nem is adtuk még előzményeinkben s könnyen szánakozó mosolyra is fakad majd egynémely ellentétes meggyőződésű? — A nemgondolkodás jámboraival nem lehet ügyünk, a fogékonyak pedig utalásaink nyomán bőven feltalálják érveinknek világos igazolását s legkevésbbé sem látanának nagyítást állításainkban. Összes nemzeti hagyományaink iránti hanyagságunkat eléggé bizonyítja azon gyakran ismétlődő esemény, hogy az egyesek által nagy gonddal gyűjtött kincsek azoknak halálával megannyiszor szétszóródnak, hiányozván a kellő lelkesültség azoknak nemzeti birtokká megszerzésére. A Jerney, Fehérvári, Jankovich féle gyűjtemények sorsa nem kivételes. Ez utóbbiból a birodalmi főváros antiquáriáiban magam is láttam érdekes csomókat. Nyelvünk s történelmünk iránti efféle buzgó szerelemnek lángja emészti meg lassankint a szóbeli hagyományokat is, miután azok mint fenebb mondók úgy is mindinkább vesztvén életerejüket oly silány pazdorjává száradnak, hogy a hires szalmatűznek pillanatnyi lobbangására szolgálhassanak tápul. Erre sem kell, a példát távol keresni. A népdalok oly élénk gyűjtése s tárgyalása után is csak imént mutattatik be egy oly népballada, mint a 3 kötetes gyűjteményben ritkítja párját, mert bizony az elbeszélő, átalán a tárgyilagos elem, népköltészetünknek épen nem erős oldala. Végül a tájszógyűjtés hanyagságát illetőleg, gondolom a fenebb érintettek nyomatékolására elég csak ama példát említnem, hogy a legfölhivóbb hiány pótlására sem mutatkozott e 20 évi időközben vállalkozó. Mily felötlő az 1838-ki kiadatban, különösen a Gáthy János közölte szathmárvidéki szavaknak pont- Horocskákkal jelölt értelmezetlensége, — a kisebb számú szintilyent Gyarmathytól (a Székelységből) és egypárt Mancstól, nem is említve — melyek szinte pontozással vagy a kételyt jelentő kérdésjellel kisérve, tolmácslatot vagy igazolást igényeltek, és néhányon kívül, — melyekről Gáspár János, ki legtöbb tárgyavatottságot tanúsít különösen az erdélyi nyelvjárásra vonatkozó adataiban, ad némi fölvilágosítást, — azok nagyoul most sem nyertek földerítést. Ilyenek például az : agyni, gányolni, dombasz, dócz, csükerészni, devánkozni, csarakos, csimbó, czubukkolni, dobasz, dönczölődni, eszterő, hörbölni, hurkadni, hurászolni, icsongatom, kuszár, kaszos, lompos, majszogok, megkiköplöm, omboly, pártűz, pesztenezni, pisztolga, rökörződés, sányavész, suttogni, szármálódom, teppenni, toprongyos, topor, telez, rihadni, pátyszosz, vápa, viszkora, zeherje, zsanu s még néhány a közdivathoz inkább közelítő, ámbár az még nem fölmentő ok, ha egyik-másik gyanítólag eltalálható, mert a legközönségesebb szavak helylyel-közben egészen sajátságos értelemmel hasz- :" Tegnap délután kísértük ki Szentpéteri Zsigmond nagy emlékezetű azinművészünk hűlt tetemeit a nyugalom örök helyére. A kellemetlen idő daczára közel kétezer ember vett részt e végtisztességtételen. A halottas háznál nt. Török Pál úr tartott a boldogult felett egyházi beszédet. Huszonnégy égő fáklya közt, melyet irók és színészek vegyest tartottak, emelték a halottat pályatársai a négy fogatú gyászszekérre, mely a babérkoszorúé és platirozott koporsóval a „Gyöngytyuk“ és „Sándor“ utczán s az „országukon keresztül a színház felé indult. Elöl a n. színház portása magyar diszöltönyben, aztán a színházi zenekar, a gyászszekér mellett a fáklyát vivő iró és színész urak, közvetlen a koporsó után a nemzeti színház intendánsa gr. Ráday Gedeon ő méltósága, a nagyszámú és válogatott néptömeg Pest értelmiségéből, az úri fogatok és kocsik húzódtak lassan, hogy az egész menet úgy tűnt fel, mint egy kiterjesztett nagy gyászfátyol. — A ravatal a színház előtt megállapodott, hol n. t. Székács József úr tartotta rövid, velős búcsúztatóját. A Ka-tona-szobor felemelt keze mintegy áldást hinteni és beszentelni látszott a koporsót, melyben „Petur-bán“ nyugszik. A még mindig lassan gyérülő tömeg innen a „Rókus“ felé a temetőbe indult. Több előkelő nő, maga a gróf intendáns is gyalog kisérték el a koporsót a sírig. Nem felejthetjük itt ki Ráday gr. jelleméből azon szép vonást, hogy Szentpéteri nyugdíját, a sokat és sokáig szenvedett nagy művész betegsége alatt saját pénzéből pótolta , a temetés költségeit is egészen maga viselte. A nemzet az ily nemes tettet bizonyosan számon fogja tartani és azt mondja az Üdvözítővel: „amit tettél egygyel az én választottaim közül, azt én velem tetted.“ X Vizkelety Béla, egyik jobb nevű fiatal festészünk, önképzése végett külföldre utazik. X Szénfy Gusztáv, Tinódi tizenkét dalát énekhangra, zongorakisérettel, előfizetés utján ki fogja adni. Előfizetési ár 1 ft 50 kr, mely Nyíregyházára a kiadóhoz küldendő. A selmeczi evang.lotanodai ifjúság „irodalmi köre“ példányul szolgálhat a nemzeti litteratura pártolását illetőleg — van 3000 kötetnyi jól rendezett magyar könyvtára, több lapot járat. E társulatnak egykor Petőfi is tagja volt, kitől az 1838—9 évi társal. évkönyvben „a hűtlenhez“ czimü költemény olvasható, sajátkezüleg beirva. Horti ur, a szabad, lenditő-emeltyügép feltalálója, a gr. Szécsen Adolf urnak ajánlott „disz-lenditő vagyonját oly czéllal készítette, hogy e grófi czimerrel ékített, pompásan kiállított díszvaggonnal Pesten, Bécsben, Német-, Franczia- és Angolországok városaiban nyilvános próbatétet tegyen a közönséges országúton, úgynevezett „lengő utazása“ által. A temesvári félgymnasiumban a gyorsírást igen buzgón tanítják és tanulják. Az oktatást Czibuka ottani financzigazgatósági hivatalnok ur adja. — Ugyancsak Temesváron — mint a „Delejti“ írja — az úgynevezett péterváradi laktanyát, mely 1849. óta romban hever, újra épitik s tüzér-laktanyává alakítják. A galgóczpöstyéni hajtó vadászaton — írja a „V. és Versenyt.“ — a házi uton Erdődy Ferencz grófon kívül, gr. Pálffy József, gr. Széchenyi Kálmán, gr. Chotek Rudolf, gr. Berényi Ferencz, gr. Festetics Leo és Béla, gr. Degenfeld, gr. Stadion s mások vettek részt. A lőtt vad sorozat a következő : nyúl 1264, fáczán 610, fogoly 35, róka 1, össszes szám 1910. Az első napokban Galgócz, az utolsó három nap a pöstyéni fürdő volt a vadászok gyűhelye, hol a vadászati élmények után kedélyes társas kör elveiben részesültek. Dorozsma községe a Kis-Kunságban, két új tanyaiskolát építtetett. A medgyesi agárversenyek érdekét jövőre egy új dij fogja növelni, báró Aczél István ajánlata, ki azon elvéhez képest, hogy a kitüntetést cak az olyan sebes és kitartva győző agár érdemli, mely tehetségét jó nyáron mutatta be — jövő év november utolsó napjaira a következő feltételekkel járó tiszteletdijat tűzte ki: Futhat minden az országban nevelt másfél éves szuka és kétéves kan. Azon agár, mely kellő erővel és kellő távolságra nem huzza be és nem töri meg nyulát s ezt gyalogolva és nem forgatva viszi — a dijfutástól elesik. Süldő nyúl nem — csak jó nyúl számit. E feltételek részleteit az agarászat színhelyén a dijadó és a választott bírák határozandják meg. (V. és V. L.) X A tordai temetőben e napokban tétetett le Gyöngyösi István múlt századbeli hírneves költőnk síremlékének alapköve. Az elégett „Austria“ gőzössel megmenekült hivatalnokok — mint tudva van — a hamburgi törvényszék elé állíttattak, hogy magukat igazolják. A senatus úgy találta, hogy nem lehet ellenök keresetet indítani és az ügyet ez idő szerint befejezettnek nyilatkoztató Erre a hamburgi gőzhajó társaság, melynek tulajdona volt az „Austria“ gőzös is, egy önigazolást adott ki, melynek zárszavait ide igtatjuk : „A hamburgi társulat az elégett „Austria“ hajót két uj hajóval pótolta s továbbra is azon bizodalmát táplálja kebelében, melyről szerénytelenség nélkül azt hiszi, hogy azt kiérdemelte.“ Úgy légyéül X Szabadka községtanácsa négy kisdedóvoda felállítását határozta el. ” A fóti vadász-élményekről K. B. gr. következő érdekes esetet közöl: Egyike a legmulattatóbb , tréfás jelenettel végződő vadászatoknak e hó másodikán volt; a róka e hegyes, erdős vidéken, hosszas és sebes fel s le ; negyvenöt perczig tartó hajtás után az egy ujoncz kopó vezette falka által kiszorittatott a síkra, hol vesztét nem kerülhetvén el, egy ideiglenes rókalyukba bújt; de alig fogánk kiásásához, midőn már hatalmas farka kecsegető tropheaként pompázott elénk, jeléül annak, hogy ő kelme nem képes földalatti útját folytatni, mert ez egyszer nadrágszár-utczába tévedett. De minden erőködésünk daczára nem volánk képesek, a farok elpusztulása kockáztatása nélkül róka uramat a lebujból kisegíteni. ,,Két I kopót ide! szólal meg ekkor a falkár, majd ki“ — de nem végezheté, mert már ekkor a távolabb álló falka az I ostorász szavára mitsem hajtva, előrohan és engem s a fal kárt, kik a corpus delicti felett tanácskozánk, elgázol , s minden további tanácskozásunkat feleslegessé tették azáltal, hogy megszorult prédájukat legrövidebb uton éles fogaikkal vonszolták ki s igen késznek mutatkoztak azt fej- s farkastól megemészteni, mire mindenki ostort ragad , s irgalmatlanul kezdi ostorozni, talán a kópékat ? oh nem, jobbra balra, kit s mit közelebb ér, minek az jön a vége, hogy a nagy zaj, ugatás, szitkolódás végét érte spostor inventio által sikerült ugyan a rókafarkot megmenteni, de nem anélkül, hogy mindenik vadász egy-egy érezhető emléket ne vitt volna magával ez érdekes fogás színhelyéről. X Nemzeti színház, dec. 14. „Székely leány“ vígopera 3 felv. Szövegét — Bulyovszki Gyula, és zenéjét írta Huber Károly. Volt nekünk tanuló korunkban egy önmivelő társulatunk, aki ebbe beállott, annak, akárhonnan kerítette, de kellett valami önálló értekezést írni. Az értekező úgy segített magán, hogy elővette Kölcseyt, Bajza aeshetikai és történeti műveit, s még valami német könyvet, ha épen németül tudott, például Rottecket s irt a „görög műveltségiről egy pávatollakkal pompázó szajkó czikket, melyet aztán az önmivelő társulat tagjai kötelességüknek tartottak megtapsolni. Amint az élet mutatja, e sói disant értekezők közöl idővel csakugyan vált egy-két kész iró. Azért vagyunk mi azon véleményben, hogy Huber K.urból még válik kész opera-iró. Mert ezt a mostani operáját nem lehet kész operának mondani, mikor még a szegény Mungo „up ussum“ dalát is megnyirbálta a „the Padlock“ban. Ez a legújabb felfedezés, mit ez operán tettünk. Hollósy L-né asszony, egész a kifáradásig énekelt, vagy inkább énekeltetett, mikor elzengett egy szép áriát Donizettiből, még a tetejébe kellett mondania a Luiza csárdást. Különben gyönyörűen énekelt a mi kis csalogányunk — az egyetlen csalogány, mely télen is énekel. Ellingerné assa., Ellinger, Benza, Füredi, Kősseghi többször és élénken megtapsoltattak. Ha Ellingerné assz. énekét rész magyar szóejtése annyira nem csorbítaná , páratlannak lehetne azt mondani , így azonban csak dispositiojáról mondjuk e megérdemlett kifejezést. Azt pedig legjobban sajnálnék, ha Huber úr barátságos észrevételünket nem a kritika szempontjából ítélné meg. Igyekezzék zeneileg költeni és nem, ismert zenerészeket pelemére egymás tetejébe halmozni, akkor erejét sokkal jobban használandja — hiszen az a sok beszőtt magyar és hátszegvidéki népdal mind megannyi zenemotivásul szolgálhat. Szerkesztői értesítés: „Néhány szó a gymnasium ifjúsághoz“ czímű értekezést szerzője visszaveheti. Ajánlatát, miután azon vidékről levelezőkkel a lap már bir, nem fogadhatjuk el. Viszonyainknál fogva az „Ungi levelek“ közlését a f. é. nov. 22-én írottal nem kezdhetjük meg. „Elmefuttatás arról, hogy a magyar nyelvből sok más nemzetek sok szavakat kölcsönöztek“ feliratú értekezést nem adhatjuk. B. F. urnák Ungvárról tett ajánlatát szívesen fogadjuk, számára a 1. példányokat jövő évi január 1-től fogva megrendeltük. LEVELEZÉSEK: S3.-Gyarmatit, dec. 5. Vidékünkön ismét gyakrabban kerül elő tűzvész. Múlt hónap 25-dikén Szügyben egy kárbiztositott pajtát s abban és a mellett sok nem biztositott takarmányt, másnap Marczalban négy pajtát teli takarmánynyal emésztettek el a lángok. Amott, ha igaz, nemtelen boszuvágy sugallta gyújtogatás, itt gyermekek gyufávali játéka okozta a veszélyt. Istenem add vissza, hol már létezett, a terjeszd mindenüvé, hol még nem volt és nincs, a kisdedóvás malasztját. Nekünk is volt Gyarmaton valaha kisdedóvodánk, s az Horváth Elek volt alispánunk buzgó elnöklete alatt létezett egyesületi bizottmány gondviselése mellett, virágzott is , most nevezett hazánkfiának gyengült egészsége daczára folytatott erélyes minden igyekezete sem bir az illetékben annyi részvétet ébreszteni, mennyi az elhunyt intézetnek s egyesületnek életét visszaadhatná. Takarékpénztárunk is volt, most nincs. Szécsényben a takarék magtár tornya üresen áll. Az egyetlen helybeli casino birt átalakulni, mely már annyira gyarapodott, hogy az előbbeni helyiségeket is elfoglalá, és pedig vidám zene-estélylyel. Nem hallgathatom el a helybeli kórodát is, mely a fenséges koronaherczeg születésének tiszteletére megyeivé alakíttatott. A Nógrád megyében létezett „Nemzeti intézetre“ vonatkozólag Frideczky Lajos úr nem jól közlötte e lapok november 21-diki 249. számában megjelent tudósításom kivonatát. Én nem párbeszéd folytatása iránti vágyamat nyilvánítottam, hanem hogy e tárgyban feleletül pár szám volna Frideczky Lajos úrhoz, mondom f ejedetül azon