Pesti Napló, 1859. január (10. évfolyam, 2668-2691. szám)
1859-01-26 / 2687. szám
PEST, JANUÁR 25. Mint a „P. Napló“ közelebbi számában is mondva volt, az angol parliament megnyílása előtt arra alig számíthatunk ugyan, hogy szemünk elöl kevesebb homály borítsa el az európai helyzetet, mint most. De az alsóház magatartása még e tél folytán határozni fog a Derby-minisztérium sorsáról, az angol-franczia barátság megszilárdítása vagy szétbontása által. Mert a porosz trónbeszéd tartalmatlanságát nem utánozhatja az angol. Berlinben óvatosan hallgathattak a külpolikáról, de a londoni trónbeszédben e hallgatás vakmerőség volna. Nagyobb rémületet terjesztene, mint a határozott aggodalmak kifejezése, miután az angol-franczia szövetség megszűntét jelentené. S ha a trónbeszéd általános kifejezések mellett maradna is, nem derítenék-e föl az interpellálók a jelen helyzetet, mely most komor némaságával kezd rémíteni, míg alig két hete, hogy lármája és izgatásai által okoz való félelmet ? Aztán, ha az interpellációkat a terhes körülmények parancsszava a tartózkodás és kimély határai közé vissza is vezetné, a trónbeszédre vonatkozó vitatások és válasz kétségkívül az angol politikát az eshetőségek irányában határozottan fogják jelzeni. Sőt ha a pártok taktikája, akár a miniszteri krisis késleltetéséért, akár a külviszonyok iránti tekintetből minden derekas vitát a fölirat alkalmával mellőzne is, van két oly körülmény, mely a háború és béke felől határozott meggyőződést fog teremteni. Egyik a reform, másik a tengeri erő szaporításának kérdése. Még a radical párt vezetője sem késett kinyilatkoztatni , hogy a parlament mostani ülésszaka alatt a reformjavaslatokat háttérbe kell szorítani, mert a külpolitika nagy érdekei veendik a nemzet figyelmét igénybe. Ha tehát a háború eshetőségei túlsúlynak, akkor a képviselőház reformja csak mellesleg fog a szőnyegen levő tárgyak közt figurálni, s megoldása más időkre tétetik át. Ha ellenben a békeremények szilárd alappal bírnak, akkor a reform, mely a képviseletbe a polgári elem befolyását törekszik a középvagyonú földbirtokos osztály befolyása fölébe emelni, uralkodó kérdéssé válik, mely előtt meghajolnak a többiek. S látható , mikép a középrend csekély okokért nem fogja a középvagyoni földbirtokoson nyerendő diadalát elhalasztani, és nem fogja Ó-Angliát az európai democratia új, de kétes jellemű vívmányaitól távol tartani. Ennélfogva tehát, ha a reformügy bágyadtan mozog, az a háború erélyes kitörésére mutat. Hasonló jel leend a tengerészet költségvetésének emelése is. Közelebbről a londoni lapok, egy német összeállítás után, a franczia tengeri erőnek az angol fölötti túlsúlyát hévvel kezdették vitatni. Számokkal jön bebizonyítva, hogy nemcsak több hadigőzöse, de minden tekintetben hatalmasabb marillája van III-dik Napóleonnak, mint Viktória királynénak. S minő hatást gyakorolt a bőven osztott tömjén a franczia hiúságra és a franczia kormányra, melynek büszkeségéhez tartozott a roppant áldozat Cherbourgért és a hajóhad szaporításáért ? A félhivatalos Constitutionnel hosszú czikkben cáfolta meg a londoni hírlapokat. Világosságra deríte az angol tengerészet erős oldalait. Kimutatá, mennyi hajót hallgattak el, még pedig szándékosan , az angolok, s mily igazságtalanul gyalázzák parterődítményeiket és flottáikat. Győzedelmes dialecticával bizonyította be, hogy a franczia hajóhad minden ügyessége mellett sem állhatná ki a versenyt az angollal, s kivált hosszasabb hadviselet alatt, midőn a veszteségeket gyorsan kellene pótolni, a végeredmény csalhatlanul ellene ütne ki. Figyelmezteté a közönséget azon okra, melyért az angol marinát Napier admirál szokta ócsárolni, s mostanság a londoni hírlapírók szeretik árnyékba helyezni. Az egész — t. i. a „Constitutionnel“ szerint — csak azért történik, hogy az aggodalmak által felzaklatott közvélemény rábírja a parliamentet: a a tengerészeti rovat számára rendkívüli hitelt nyitni. S vájjon miért kellene Angliának, még a háború esetében is, a mostaninál nagyobb tengeri erő? Az olaszországi hadjárat mindaddig, míg Francziaország és Anglia szövetségben élnek, nem fog egy admirált is halhatatlanná tenni. Vagy van-e olasz állam, melynek hajóhadát Anglia csak nagy erőfeszítéssel győzhetné le? Az ostromzarlásokra, és egy kis csapatnak Palermoba vagy Anconába szállítására a világ első tengeri hatalma minden pereben rendelkezhetik elég gőzössel és sorhajóval. A parliament tehát, midőn a tengerészeti kiadások növelését határozandja el, kétségkívül csak azon eszméből indulhat ki, hogy III. Napóleon még megkísértheti az angol partokra kiszállást, s hogy az angol politikának érdekében fekhetik a háború kezdetekor vagy folyama alatt Francziaország ellen erős szövetséget alakítni. Szóval, néhány hét múlva alkalmasint tisztában leszünk a helyzetekkel. De valamint a háborús hírek eddig is már néhány száz millióba kerültek, szintúgy biztosan számíthatunk rá, hogy a közelebbi hetekben épen annyi vagy még több veszteségeket fog szenvedni Európa, mert csudálatos következetességgel paralysálják a békereményeket a hadi készületek, s a hírlapok csillapító nyilatkozatait a párisi értekezlet isméti ülésezéseire vonatkozó fenyegetőzések, s Szardinia nagy erőfeszítéssel fegyverzi magát. Január 13-kán Mollard dandárparancsnok rendeletet ven, hogy a nizzai grófságnak minden csapataival az elindulásra készen legyen, s másnap ezen indulás határideje kitűzeték. Három gőzhajó meg is érkezett Nizzába, s azóta folyvást szállítja a katonákat Genuába. A nizzai brigáda Alessandria és Casale őrségét, melynek száma ötvenezerre emeltetik, fogja gyarapítani. Az új hadjutalékok összehivatnak. Nizzától Genuáig az egész Riviera di Ponente hosszában nincs semmi csapat már, s Mentone, Monaco, St. Remo, Savona és Fináléban a közbátorságot csak a nemzetőrök tartják fen. Genua nagy tábornak látszik, melyből ágyutitegek, hadikészletek és csapatok vizetnek Alessandriába és Casaleba. Turinból és Novarából is Tessin felé mozdittatnak a zászlóaljak. S míg az egész vonalon a piemonti sereg homlokot formál Ausztria ellen , addig Piemont háta mögött Francziaország szintén csapatokat öszpontosít. Toulonban élénk készülődések folynak, és a „Gazette de Lyon“ szerint a franczia kormány 100 tábori ágyút rendelt meg, melyek 25 ágyuüteggé lesznek felosztva. íme, a háborúval fenyegetőzés. Már most lássuk a békereményeket. A félhivatalos „Patrie“ jan. 22-ki száma a többi közt így szól : „Mi mindig a béke iránti reményünket fejeztük ki, de egy percig sem titkoltuk bizonyos európai bonyodalmak létezését. Miért tagadtuk volna, hogy a legnehezebb bonyodalmak egyike az olasz kérdés ? Nem tőlünk függ, és nem senkitől a világon, hogy Olaszország ügye ne legyen az európai rend föntartásának legnagyobb horderejű feladata, legnehezebben megoldható kérdése De következik-e ebből, hogy a béke meg van rendítve, és a háború valószínű ? Nem, ezerszer ismételjük, nem. Előbb föl kellene tennünk, hogy a souveraine hatalmukkal válóperben áll a bölcseség, ha elhinni akarnák, miként Európa államai megoszlani, fenyegetőzni, és egymással verekedni kívánnak, ámbár kiegyezkedni, s békés utón kellő megoldáshoz jutni tudnának. A párisi congressus nagy elvet alapított meg :az európai békebiróságét, mely a kizárólagos követelések és isolált alkudozások helyébe lép. Ezen ítélőszék elébe kell ezentúl vinni minden, egyensúlyt, nemzetek jogát és nemzetiségeket illető érdekeket Európa közbírósággá alakul, s minden fél becsülettel terjesztheti ügyét ennek döntvényei alá Az ily kiegyeztetés ezentúl sok véres háborút fog kikerültetni. S ha mégis valamelyik állam megátalkodottságán vagy nagyra vágyásán a congressus törekvése hajótörést szenvedne, iszonyúan terhes felelősség hárulna arra, ki a küzdést elkerülhetlenné tenni és maga ellen fölingerelni merészkednék a közvéleményt, mely, egy magas egyén mély felfogású nyilatkozata szerint, mindig megnyeri a végső csatát.“ Nem kell hoszasan czéloznom arra, mit különben is a „Patrie“ világosan megemlít : hogy Ausztria az, kit III-dik Napóleon ezen békebiróság elébe akar idézni, még pedig az olasz kérdés miatt. Ausztriát úgy látszik kecsegtették azzal is, hogy a conferentia Londonban fog tartatni. Frankfurt szintén szóba hozaték. Sőt tán a Német szövetségnek is szék és von adatott volna a még IV-ik Henrik által tervett európai areopagusban. De Ausztria nem akar a conferentiáról semmit tudni, miután felségjogait nagyra becsüli. Muszkaországnak békét kellett kötni, mert a háborúban rövidet vont. Törökország elfogadni kényszerült, hogy belügyeinek némely rovatába hat idegen hatalmasság avatkozzék, mert gyönge vala és beteges, de Ausztria nem akarja elfogadni, hogy ezen öt nem ilető két corollarium közül akármelyik is rá alkalmaztathassák. Aztán a Patrie úgynevezett európai békebirósága neon is az, a minek czimeztetik, ha nem a hódítás s leigázás egy különös neme volna. Mindenki p. o. meg van arról győződve, miként a congressus itélőszéke elébe sohasem fog Anglia azért idéztetni, hogy az uniót Izlanddal bontsa fel, és a róniai szigeteket adja át Görögországnak. A párisi congressus nem fogja Napóleontól követelni, hogy készítsen szabadabb alkotmányt, vagy legalább az olasz nemzetiség érdekeinek kedvezve mondjon le Piemont részére Corsicáról, mely különben is genuai birtok volt. Sőt igen valószínű, hogy még Oroszországtól sem követelendik a párisi diplomaták a lengyel királyság helyreállítását, vagy Finnland panaszainak orvoslását. így állván a dolgok, természetesnek találjuk, hogy azon állam magát okvetlenül megalázva érezné, mely az európai békebiróság elébe járulni kényszeríttetnék. Mihelyt a congressus a „Patrie“ elvére épülne fel, tüstént áldásnak tekintetnék a háború, a békéhez mérve. A szegény Törökország az előzmények hatalmánál fogva alkalmasint részesülni fog, mégpedig a moldovai és oláhországi ügyek miatt, az európai bíráskodás jótékonyságában. Jassyban t. i. jan. 9-kén a fejedelemet választó gyűlés megnyittatott, nagy ágyudörgés és katonai parádé közt. A két kajmakám, ki az ausztriai érdekű harmadikat még régebben a hatalomból kizárta, mint mondják, a franczia konzul segítségével mindent elkövetett az unionisták teljes diadalára. Az ülés első tárgya volt a követek névjegyzékének felolvasása. Két bizottmány neveztetett a választások igazolására. A 12-ei ülésben, miután a ház szabályai megállapították, a verificáló bizottmányok előterjesztései olvastatának föl, és a legszenvedélyesebb vitatkozásokra adtak alkalmat. Többek közt a szabadelvű párt jelöltjének, ki a fejdelemségre legtöbb kilátással látszott bírni, Szourdza Gergely herczegnek, követté választatása egész hévvel megtámadtatok, azon okból, mert török tábornok lévén, az organikus szabályok szerint, Moldovában semmi politikai jogot nem gyakorolhat. A herczeg hitelesen bebizonyította, hogy még septemberben beadta lemondási kérelmét, de minden táviratozás daczára a Portától választ sem nyerhetett. A közvélemény tudni akarta, hogy a Porta azért késedelmeskedik, mert Gergely herczegnek conservativ érzelmű s Ausztria által pártolt atyját szerette volna a fejdelmi széken látni. A fiú érdeke küzdött tehát az atyáéval, a szabadelvű párté a conservativokéval. Végre Cousa Gergely, a vörös unionisták feje, egyesülve Pano kajmakámmal, a radical párt vezérével, Stourdza Gergely ügyét fölfogták, és 34 szavazattal 18 ellenében diadalra segíték. Az akarata ellen török tábornok követsége igazoltatott, az ülés esti 6 órakor eloszlott, és senki sem kétkedik többé, hogy Moldova Koszpodára Stourdza Gergely leend. Pár nappal utóbb megtörtént a fejdelmi választás , de minden előreszámítások kijátszásával. Cousa neve volt csak a szavazati szekrényben. Hatalomra jutásának története magában is igen érdekes, de még azonkívül nagy politikai fontossággal is bír, érzet miatt, de az én kezem üres, jövendőm is csak annyi van, mint jelenem ; mindazon előnyök közöl, melyeket a világ becsülni szokott, csak egy van birtokomban , és ez czimem, melynek nem-viselésére örömest elszánnám magam, csak ne mondhassák, hogy ezt adom a vásár fejében. Egy szóval, nem nyernék mindent és nem tudnék adni semmit: egy királynőül vehet egy pásztorleányt, ez szép és nemeskeblű tett, s méltán dicsértetik; de ha egy pásztort egy királynő venne férjül, a dolog visszásabbnak tetszenék. Azzal töltöttem az évét, hogy e gondolatokat hánytam-vetettem szegény fejemben, hogy valami megállapodást találjak,melyet most is keresek. Talán jó volna, ha rögtön idehagynám e házat és e vidéket. Az okosság ezt tanácsolná. Nem lehet ennek jó vége. Mily nagy bánatoktól kímélné meg magát az ember olykor csupán egy pereznyi bátorság és elszántság által ! Soha sem lehetne erre ily jó alkalom, mint a mostani! De hiában nem vagyok rá képes. Megrendült s elkínzett lelkem fenekén van egy gondolat, mely minden fölött uralkodik, s mely emberfölötti vidorsággal tölt el most is , midőn a bánat súlya alatt meg kellene hajlanom. Lelkem eleven, mint az ég madara. Mindig szemem előtt van és szemem előtt fog állani a kis temetőkért, a távoli tenger, a végetlen látkör s a fényteli magaslaton a jóság ez isteni könyeket öntő angyala. Kezét most is ajkimon érzem, kezemen, szivemben érzem könyeit! Én szeretem őt! Hiszen, majd ráérek holnap, hogy valamire határozzam magam. Addig, az Istenért! hagyjon nekem békét minden! Úgy is oly rég nem élveztem mértéken túl a boldogságot!... Meglehet, halálon végződik e szerelem, de hadd éljek legalább egy egész nap békében! EGY SZEGÉNY IFJÚ TÖRTÉNETE. REGÉNY. Irta FIllISKUT OCTAV. (Folytatás.) Aug. 20. Éjfél tájban érkeztünk haza. A bejárati fasor kezdetén szállottam le, hogy minél előbb érkezzem szállásomra, a parkon keresztül. Amint egyik sötét sétányon mentem keresztül, emberi halk hangok és léptek közeledése vonta magára figyelmemet s homályosan két alakot vehettem ki a Betétben. Elég késő idő volt, hogy igazolva legyen abbeli elővigyázatom, hogy a sűrűségben elbújva maradjak s szemmel tartsam az éjjeli sétálókat. Lassan haladtak el előttem: Helouin k. a. volt, ki Bévallan úrral karon fogva járkált. Ugyanazon perczben a kocsi robogása megriasztotta őket s miután kezet szoritanak, sietve váltak el. Hébouin k. a. a vár felé osont el, a másik a berek felé. Lakomba érkezvén s meg folyvást az iménti esetről gondolkodván, boszankodva kérdém magamban: engedjem-e, hogy Bévallan úr szabadon folytathassa kettős szerelmi játékát s egy ugyanazon időben s egy ugyanazon háznál keressen magának menyaszszonyt és szeretőt ? Igaz, hogy magam is nagyobb mértékben vagyok a kor embere, semhogy némely ily emberi gyöngeségek iránt egy puritán ellenszenvével viseltetném s képmutató sem vagyok, hogy ezt tettessem; de azt hiszem, a legszabadabb és tágabb erkölcsi meggyőződés is megenged ily dolgokban bizonyos emelkedettséget, méltóságot és gyöngéd érzetet. Ezen bonyolult utakon az ember kisebb nagyobb egyenességgel jár; de szükség, hogy a szerelem mentsége mindenek felett maga a valódi szerelem legyen s azon mindennapi tetszelgés, melyben Bévallan ur oly sokakat részesített, kizárta a valódi szerelemnek s önkénytelenségnek még árnyékát is. Az ily szerelmeskedés többé nem tévedés vagy hiba; semmi erkölcsi mentsége sincs, csupán egy balgatag üzérnek számításai és szerencsejátékai. Ezen estnek különböző eseményei lelkemben egymás mellé állítva, végkép bebizonyíták, mily nagy mértékben méltatlan ez ember azon szívre és kézre, melyet el óhajtott nyerni. Ily frigy szörnyű fonáknak tűnt fel. S mégis is azt kellett éreznem, hogy föl nem használhatom fölbontására azon fegyvert, melyet ma este a véletlen adott kezembe. A legjobb czél sem igazolhat aljas eszközöket, márpedig becsületes árulkodás nincs. E házasság meg fog hát történni! Az ég meg fogja engedni, hogy egyik legnemesebb teremtménye e hidegen számító aljas ember karjaiba jusson ! Elnézi e szentségtelenítést! — Hiszen , fájdalom ! elnéz oly sok másokat. Aztán meg akartam fejteni magamnak, minő tévedésnél fogva választá ki e leány mindenek közöl ez embert. Azt hiszem, megfejtettem, Bévallan úr nagyon gazdag ; ő, ha igaz, e vagyonhoz egyenlő vagyont ad, ez pedig némi biztosításul szolgál , mert ellehetne vagyonának e növelése nélkül, azt hiszik felőle, kevésbbé önző, mivel kevesebb szüksége van. Szomorú csalódás ! Mi lehet helytelenebb, mint a jellemeket a szerint ítélni, melyik kisebb mértékben megvásárolható? Négy közöl három esetben a kincsvágy együtt nő a vagyonnal, s a legkoldusabbak nem mindig egyszersmind a legszegényebbek. De vájjon nem volna-e benne valószínűség, hogy Margit k. a. szeme önmagától is fölnyiljék ez ember méltatlan voltára nézve, s szive valamely titkos sugallatában találja meg a jó tanácsot, melyet nekem adnom nem volt szabad ? Nem ébredhetett-e fel e szívben egyszerre valamely uj, váratlan érzelem, a mely értelme hasztalan elhatározásait elfujja és semmivé teszi ? Vájjon nem született-e meg már is ez érzelem, s nem vehettem e észre magam is némi kétségbevonhatatlan jeleit ? Ennyi csodálatos szeszély, habozás, küzdelem és köny, melynek egy idő óta részint tárgya, részint tanúja valók, kétségkívül ingadozó s uralkodásra képtelen észt árultak el. Nem voltam annyira újonez az életben, hogy ne tudjam, hogy oly jelenet, minőnek ez este tanúja és csaknem bűnrészese voltam, — bármily szándéktalanul is — véletlenül ki ne törhessen közönyösebb légkörben is. Ily felindulások, ily eltántorodások már a közös vihar által megzavart vagy megzavarandó két lelket tételeznek föl. De ha igaz, de ha szeret engem, amily igaz, hogy én szeretem őt, elmondhatom e szerelemről, amit maga monda el szépségéről : „Miért?“, mert nem remélhettem, hogy valaha elég ereje legyen legyőzni azon örökös bizalmatlanságot, mely e nemeskeblü leány erényét és hibáját képezi egyszersmind. E bizalmatlanságnak boszantásai, megvallom, rosz hatással vannak rám ; de helyzetem, inkább mint bárki másé, följogosítja rá. Ezen neheztelések, s azon még nagyobb önmegtagadás közepett, mely rám van mérve, valami csoda kellene hozzá, hogy a mélység be legyen töltve. És ha e csoda megtörténnék is, megnyerném-e azon kezet, melyért életemet adnám oda, de soha meg nem kérném — s ekkor is boldog volna-e e szövetség ? nem kellene-e tartanom, hogy e nyugtalan képzeletben előbb utóbb a roszul elfojtott bizalmatlanság föltámadna? Ment lehetnék-e magam is minden kínos utógondolattól a mástól nyert gazdagság ölében? Tudnék-e egész lélekből örülni a jótéteménynyel szennyezett szerelemnek ? — A becsületérzés egész súlyával határozottan követeli tőlünk a nők ellenében a védői szerepet, úgy hogy egy perezre sem szabad azt megfordítni, még egész öntudatlansággal sem, anélkül, hogy bizonyos kétséges és gyanús homályt ne vetne ránk. Igaz, a gazdagság nem oly előny , melyért e világban egyértékű javat ne lehetne cserében adni , s azt hiszem , oly férfiú , a ki neje néhány zsák aranyáért egy általa fényessé tett nevet, kitűnő érdemet vagy magas állást , jövendőt tud cserében adni, nem köteles földig borulni a hála (Folytatjuk.) Magyar könyvészet. 17. A magyar kertészeti társulat 1858-diki évkönyve. Szerkesztő Lukácsy Sándor társulati titkár. Pest, 1859. nyomatott Gyurián Józsefnél. II. 12-rét 91 lap.