Pesti Napló, 1859. április (10. évfolyam, 2741-2764. szám)

1859-04-01 / 2741. szám

azoknak főtényezői, legizletesb fűszerei voltak , most azonban már a nyugalmas és naponkint előforduló rendszeres időtöltéseknek adják az előnyt. Az időtöltés nyugalmasságának és rendszerességé­gének varázs­hatása az emberi természet általáno­sabb tulajdonai, az előbbre haladt életkor stereotip jelenségei közé tartozik. Nem láthatunk-e a nagyobb városokban többeket fertály századon át, minden este ugyanazon színház ugyanazon padján és ülé­sén foglalni helyet, s maguk tartásában, sőt fejü­k ejte­getésében is bizonyos egyformaságot és rendszert kö­­vetni.Nem találunk-e többeket, kiknek étvágyuk elvesz, kedvök lecsosszan, ha az étteremben vagy kártyaasz­taloknál évek hosszú során át tartott helyeiket igénybe véve, vagy csak kedvencz széküket is elfoglalva talál­ják. A nyugalmas és rendszeres időtöltés e példányai, habár nem is az itt eredeti alakban, nálunk sem hiá­nyoznak. Mindenki meggyőződhetik erről, ha ca­­sinónkat nem csupán este, de a nap bármely óráiban meglátogatja. Mi e mulatságokat legkisebbé is ócsá­rolni vagy csak zavarni sem akarjuk, de valamint nem titkolhatjuk el bámulatunkat azon resignatio felett, melyet a férfikor küszöbét alig érintett életerős honfia­ink közül is, kiket a változatosabb, de egyszersmind több szellemi élvezettel járó mulatságok inkább meg­illetnén­ek, a hajlottabb korjelleget önkényt magokra veszik, úgy másfelől a játszó asztaloknak a fiatalság általi gyakori és rendszeres megkeresését a jelenkor divatos, de azért mégis helytelen anticipatiói közé sorozzuk. Erő, élet és elevenség jellemzi és jellemez­ze az ifjút úgy komoly foglalkozásai mint a mulat­ságban.. Nem állítjuk hogy ettől eltérés ne történ­hetnék, de szabályul fentebb kifejezett elvünk illik, egyéb csak kivételnek járja meg. Mily helyesen, mily magasztosan mondá koszorús költőnk : minden kornak van Istene, ne zúgolódjunk ellene. Ne csak ezt ne tegyük, de kövessük a kor Isten-intéseit, melyek a természet koszulatlanul fel nem forgatható törvényeiben nyilatkoznak. A szere­pek, az életszakok felcserélése okvetlenül károsan hat nemcsak min magunkra , hanem összes társadal­munkra,­­ a kár sokkal nagyobb, semmint első tekin­tettel látszik. Mindenütt a különbségek összehangzása egyedül képes szépet és nemest alkotni. Ez öszhangzás, e harmónia sehol sem szükségesebb, de egyszersmind sehol sem fejezheti ki magát szebben, mint a társas­körök véletlen csoportozataiban. Öregek, kik ha­nyatló napjuk sugarait nem az élet magaslatainak megaranyozására fordítják ! kik minden egyébről le­mondanak, csak a hiábavalóságokról nem, férfiak, kik az erőteljes élet előnyeivel annak kötelmeit elvállal­ni nem akarják, ifjak, kiknek a legtisztább boldogság rózsakorlátai is terhére vannak s és azért a férfikor bilincsét magokra venni sietnek. Szülők, kik gyer­mekeiket a fiatal kor leghelyesebb örömeitől meg­fosztják, mert oly élvezetről nem akarnak lemon­dani, mely gyermekeiknél is bűnös könnyelműség volna, gyermekek, kiknek a helyes függés kötelékeit a legtisztább atyai szeretet sem képes kellemessé tenni, ezek és ezekhez hasonlók nem kisebb ellensé­gei a társadalomnak, mint azok, kiket az Hiedelem átok alá vett, a becsérzet kizár, a törvény kemény büntetéssel sújt. Azon számtalan szervek közül, melyek a társadal­mat alkotják, alig ismerünk egyet fontosabbat, mint a társasköröket. A családnak egyedül ismerjük el még nagyobb fontosságát a társasköröknél, melye­ken, úgy hisszük, nem helytelenül, az egyeseknek a család körén kívüli szellemi érintkezését értjük, s melyek meggyőződésünk szerint, nem csekélyebb fel­adatot telj­esítnek a társadalomban, mint minőt az emberi testben a lélegző szervek végeznek, midőn az élet legfőbb forrását a vért a fris­séggel hozván érint­kezésbe, az élet fentartására a legfontosabb szolgála­tot teszik. Valamint a természetben a lélegzésnek alig észrevehető számtalan miveletes eszközük főleg az egész jóllétet, oly hatással vannak a társalgásnak véletlen alakulásai a társadalomra. Igen, a társada­lom különböző nemű osztályú, felekezetű és mivelt­­ségű tagjainak folytonos szellemi érintkezése az ész­nek, az erkölcsnek, a szépnek, a nemesnek egymás közt és ellenfeleivel óra és perczenként, szám és vég nélkül folytatott apró csatározásai, küzdelmei leg­nagyobb befolyással vannak magára a társadalomra, valamint ez ismét ama küzdelmekben tükrözi magát leghívebben viszsza. Mentői miveltebb ugyanis vala­mely nemzet, annál miveltebbek, szellemdusabbak annak társasági körei, s megfordítva, a társas körök­nek szellemdus és mivelt hangulata hasonló jellemre mutat magánál a nemzetnél. (Folytatjuk) Gróf Cavour sürgönye d’Azegliomar­quis londoni szárd követhez: „Turin, mart. 17.Sir James Hudson egy­­ f. hó 14-én kelt jegyzékében, melynek másolatát ön ide­mellékelve találja, kormánya nevében felszólított, vájjon Szardínia hajlandó-e Ausztria példáját követ­ni, formaszerüleg kinyilatkoztatván,­­mint B u­o­­­gr . tette f. évi jan. 25-kén gróf Apponyihoz intézett sür­gönyében) hogy Szárdm­iának nincs semmi szándéka hatalmas szomszédját megtámadni. „Méltányolva az indokokat, melyek a sz. jamcsi kabinetet ezen eljárásra ösztönzék, nem késünk a legnagyobb nyíltsággal felelni, mint kevés napok előtt is tettük, midőn bennünket Olaszországnak Ausztria elleni sérelmeiről egy világos és tiszta me­morandum formulázására, valamint az azok orvoslási módjának kimutatására hívott fel. „A támadó cselekmények jelenlétében (mi más ne­vet is adhatnának azoknak?) melyeket Ausztria jelen­tékeny haderejének a szárd határokon k öszpontosí­­tása, olaszországi hadseregének hadilábra állítása, egy — nem az ő birtokában levő földterületen új erősségek elfoglalása és építése, a legallók megszál­lása, és­­ szerződések megsértése által elkövetett, a király kor­mányának a nemzetek törvénye szerint joga van Ausztria elleni önvédelméről fegyveres uton is gondoskodni. „Következésképen, minthogy a brit kormány elis­merte Olaszország anomális állapotját, és Szardini­­ának megígérte, hogy igyekezni fog a kijegyzett sé­relmeket megorvosoltatni, a szárd kormány elfogad­va ezen ígéretet s fentartva magának a cselekvés szabadságát azon esetre, ha Ausztria nem tartózkod­nék a jövőben is támadó intézkedések tételétől, kész azon biztosítékot adni, miszerint nincs szándékában Ausztriát megtámadni, s beleegyez, hogy ez érdelé­ben a Bud­ gróf sürgönyében kifejezett nyilatkozat­tal hasonlót tegyen, mely valóságban nem egyéb, mint hosszú és keserű kikelés Szardinia és azon ka­binet politikája ellen, melyet nekem van szerencsém­­ képviselni. „A parlamentben mondott, s politikánk kifejtésére irányzott beszédek, a sürgönyök és köriratok, me-­­ lyek a st. jamesi kabinettel közöltettek, és különösen­­ az Anglia és Poroszországhoz intézett emlékirat, melye­k­nek Malmesbury lord teljes igazságot szolgáltatott, s kimagyarázzák, s legtökéletesebben igazolják ma­­j­gunk tartását. Hiszem tehát, hogy nem lesz szükséges­­ egyenként c­áfolgatnom az okokat, melyekkel Bud­­­ gróf él az ő sürgönyében, hogy Szardiniát mint­­ Olaszország anormális állapotának valódi okát tün­tesse fel. „Ily érvek semmi sulylyal sem bizondnak azok előtt, kik az ezen évben egymást követő események­re visszagondolnak. „Ausztriának folytonos katonai intézkedései, me­lyekről önt . . . ki sürgönyömben tudósítottam, mege­lőzték a szardiniai kormány azon magatartását, mely által azokat igazolhatta volna. A turini parlamentet megnyitó trónbeszéd csak január hó 10-én tartatott, és már jan. 3 án egy új hadtest küldetett egész gyorsa­sággal osztrák Olaszországba. „A mi államkölcsönvételünk csak azután történt, miután már Ausztria kísérletet tön Londonban egy­­ nagyobb összegre nézve szerződni. „Él végre, ha mi zászlóik alá hívtuk is „contingens“- j­einket, hegyeik közt hagyván tartalékainkat, ezt is csak azután tettük, miután már Ausztria olaszországi hadseregét teljes hadilábra rend elé állíttatni és miu­tán meggyőződtünk, hogy nemsokára oly erős had­sereggel állandóak szemben, a milyben még nem ta­posta az olasz földet. Ezen tények sajátságos commentárul szolgálnak Ausztria azon békés szabadkozásira, melyeken az osztrák sürgöny végződik, és igen nehéz lenne e ket­tőt összeegyeztetni, ha csak az e kérdésbeni diplo­matikai jegyzékben Ausztria gondolkodásának alap­ja, az olasz kérdés felett, világos nem volna. „Gróf Bud­, miután saját nézete szerint, gyorsan átvizsgálta az eseményeket, melyek 1848-ik év óta egymást követték, végül kinyilatkoztatá, miként an­nak, hogy Olaszország nagyon izgatott, hogy népes­sége elégü­letlen, hogy a kormányok mit sem tettek arra nézve , hogy alattvalóik törvényes kivona­­tait kielégítsék , — fő oka és alapja azon nyug­talankodó elvek és érzelmek, melyeket Piemont­­ban a szabadság fejlesztett ki, és — Buci szavai­val élve — „azon intézmények behozatala ezen ál­amokba, (Piemont) melyek jó hatásúak lehetnek azon esetben, ha századok által fejlődtek és érlelőd­tek, de a­melyek nem látszanak összeegyeztethetők­­nek sem Olaszország geniusával, sem annak hagyo­­mányi vagy társadalmi állapotának szellemével. „Bud­ gróf mint főorvoslatot kijelöli szintén a nagyhatalmasságok azon közös tényét, melynél fog­va Piemont alkotmányának módosítására hivassék. Ha Piemontban a szabadság elfojtatik, Lombardia, Velencze s a félsziget többi állama csendes leend. „A nélkül, hogy e következtetést megengednék, feltéve, hogy a piemonti szabad intézmények leron­tanának, a­helyett, hogy az a békét biztosítaná, Olaszországot bizonyosan a kétségbeesésig vezetné, s a forradalmat idézné fel. „Mi elismerjük, hogy a szabadság Piemontban ve­szély és fenyegetés Ausztriára nézve. Ausztria szerint csak kettő közt volna választás, vagy lerontani Olasz­országban a szabad institutiókat, vagy fentartani uralmát Itália felett, hogy a ragály el ne terjedhes­sen a félsziget államaira, melyek nem elég erősek, hogy a nép kívánságát elfojtsák. „Ausztria ezért ért eddig a Parma­, Modena és Toscanával kötött titkos szerződések s Romagnának határozatlan elfoglalása által ( mely elfoglalás még nem szünhetik meg a római és bécsi udvar vélemé­nye szerint) és azon kigondolható erősítések által, melyek végrehajtásának czélja, hogy Közép Olaszor­szágnak tényleges urává váljék s Piemontot egy vas gyűrűvel foglalja be. „Mindez oly tényállás, mire a bécsi szerződés nem jogosít s minek folytán Szardinia számtalan év óta meg nem szűnt az 1815-ki szerződést aláirt nagyha­talmak közbenjárására hivatkozni. „A tények ez állása régóta fenyegetésül s veszé­lyük szolgál Piemontra nézve, súlyosbítva a legna­gyobb mértékig Ausztriának rendkívüli fegyverzései s más támadó tettei által, mik a kormányt védelmi rendszabályok életbeléptetésére s a contingens fel­fegyverzésére kényszeriték. „Javasolják, hogy a dolgok ezen állapota szűnjék meg. Ám térjen vissza az osztrák uralkodás Olaszor­szágban a szerződések által formaszerűleg stipulált határai közé, ám fegyverkezzék le Ausztria, s akkor Szardinia, mint Anglia annyiszor tanácsla neki, a maga erőfeszítéseit csupán békés propagandára szo­­rítandja, melynek czélja mindinkább felvilágosítani az európai közvéleményt az olasz kérdés iránt, és an­nak jövendő megoldására előkészíteni az elemeket. „He mindaddig, míg a mi szomszédaink Olaszor­szág mindazon államait, melyek minket körülvesznek, maguk köré és mi ellenünk gyűjtik csoportulatok­­ban, mig ők szabadon járathatják csapataikat a Po partjaitól egész az Appenninek csúcsáig , mig ők az első rangú erősséggé alakított Piacenzát kezükben tartják, mint szakadatlan fenyegetést a mi határun­kon: ránk nézve lehetetlen lesz fegyveresen nem ma­radnunk Ausztria kihívó és fegyveres magatartásá­val szemben. „Ő brit felsége kormánya sokkal legálisabbb, sem­hogy be ne lássa, hogy mi kötelességeink elárulása, becsületünk megtagadása nélkül másképen nem vi­selhetjük magunkat, bármennyire óhajtsuk eloszlatni azon fellegeket, melyek a világbékét megzavarással fenyegetik. „Kérem önt marquis úr, olvassa fel s közölje máso­latban e sürgönyt Malmesbury lorddal s fogadja stb. (aláírva) Cavour.“ Az O. D. P. Cavour gróf ezen sürgönyét elemezvén, czikke végén következőleg nyilatkozik : „Mi nem tudjuk, minő concessiokat hajlandó a csá­szári kabinet a külön szerződések úgynevezett megvizs­gálásának engedni, hanem az iránt, hogy Piacenza nem fog kiükittatni, hogy az 1815-ki szerződések változtatá­sáról most, és soha szó nem lehet, s hogy minden efféle kívánat fegyverre harczot eredményez, senki sem két­­k­ed­hetik. „Ha tovább Cavour gr. kije­lnti, hogy Szardinia ad­dig hadi készületeit nem szünteti meg, úgy mi is biztosít­hatjuk, miként ez esetben egy congressus sem ülend össze, melyen Ausztria képviseltetné magát. Ausztria a congressusbai beleegyezését Szardinia lefegyverzéséhez kötötte. — Lefegyverzés nélkül semmi congressus?“ KÜLÖNFÉLÉK. — A m. tudós akadémiának mart. 31-kén tar­tott rendkívüli ülésében a gróf Karácsonyi-féle pá­­lyadijra versenyző 4 vígjáték megbirálására kiküldött bizottmány jelentése olvastatott fel. Ez igen jeles jelen­tést, mely Greguss Ágost műve a melyet az akadémiai tagok és jelen volt vendégek nagy érdekkel hallgattak, holnap egész terjedelmében közölvén, röviden tudatjuk, hogy az Ítélő birák egyhangú véleménye a „Telivér“ czimű s „A vígjáték nem bohózat“ jeligéjű vígjátéknak ítélte a 100 arany pályadíjt némi lényegtelen s egyes ki­tételre vonatkozó módosítás kikötésével. A bírák nyilat­kozata szerint e módosítás sem a lényegre, sem a for­mára nem kívántatik, mondhatni egy szóra szoríttatik, mi­által erkölcsi kötelességet vél a bizottmány teljesí­teni. A nyilatkozat nem lépett ki mystikus jelleméből, de megnyugtató volt az említett körülírás folytán. Mi fé­lünk, hogy a jóakarat ezúttal ezért tévesztett s a vélt gyön­gédség , ha a szerző nem osztja a bírák nézetét, gyöngédtelenséggé változhatik. De e­g­y szó nem a vi­lág s az ismeretlen szerző tán készségével eegitend a dolgon. Ismeretlen szerző mondok, mert a jeligés levélke felbontatván, abban e név : Péter Pál találtatott. Uj név, uj tehetség. Álnév-e ? Midőn Arany János az első pályadijat nyerő, az Arany János nevet ál­névnek tartók. Meglehet álnév, vagy lehet, hogy a név­nek csak fele az. — Füzes gyarmati t. levelezőnk írja: „Mig azon igen üdvös szokás, miszerint nagy szélben a lakosok dobszó ál­tal figyelmeztetnek — a tűzre szorosan vigyázni, a mart. 23 kán szokatlanul dühöngött szélvész idején nálunk újra ismételtetett , érkezik szomszéd Darvas község leverő levele: „községünk ég, oltó eszközökért esede­zünk.“ E felhívásra községünk azonnal segédkezeket nyújtott, nemcsak a vízoltó eszközök rögtöni átküldése, hanem az által is , hogy a lakosokat tizedenkint keres­tette s szólittatta fel könyör-adomány végett. — Sőt hely­beli jegyző Katona János ur azonnal a hely­színére sie­tett s az élelem- s ruházattól megfosztatott lakosokat, ga­bonával s ruházattal segitette. A tőle vett tudósitás sze­rint 20 ház s ebben tartózkodott 32 család égett porrá s szenvedett becsű szerint összeírt 35.600 forintra rugó kárt. A tűz délelőtt oly lakos istálójában ütött ki, hol fazekakat áruló gömörmegyeiek kértek s nyertek szállás­adást, a mivel a háznál férfi hona nem volt s nem is szo­kott dohányozni senki, hihetőleg e vendégek ejtették el a tüzet, mely rögtön oly erőre kapott, hogy csak ez egy épületbe 14 darab marha égett be. A szél dühösségét ta­minti aa , h­ogy pa id­én még fi­ig nem igott le g uull szomszéd ház égett, erről pedig elsőben is a 15 dik ház gyűlt ki. Biztosítva — fájdalom — csak a jegy­zői lak volt, melyből, miként a többiekből is, meg menteni semmit sem lehetett. Azokon, kik hajlék, éle­lem , s kivált ruházattól annyira megfosztattak, hogy a rajtuk való öltönyt sem képesek felváltani, nem segit itt a miért nem biztosítottak szemrehányás. Itt rög­töni és való segélyre van szükség, mert a kicsiny község kárt nem szenvedett lakosai nem képesek szerencsétlen társaikat sokáig tarthatni. A mindentől megfosztott lako­sok, hatóság útján könyör-adomány-gyűjtésért már folya­modtak is, és erre a szó teljes értelmében érdemesek. Méltányos és el nem engedhető keresztényi kötelesség is az, hogy az ember azon embertársán segítsen, kinek, ha ma a jóllétben , holnap a balsorsban egyensorsosa lehet.“ *) — Két új magyar mű megjelenését hirdethetjük. Az egyik Siselestey László újabb költeményei, melyek „Pásztorórák“ czimmel mint Emich tulajdona je­lentek meg s 75 n. é.­kron kaphatók; a másik Pauli­­k­o­v­i­c­s Lajos történeti elbeszéléseinek első kötete. E mű czime : „Ne felejtsek a történelem meze­jéről.“ tartalmaz 4 beszélyt; ára 2 uj írt. — Dubez János hárfaművész holnap f. hó 2­kán az „Europa“ szálloda termében hangversenyt adand, mely­nek műsora következő : 1) Ábránd hárfára „J. Mon­­tecchi“ és „Semiramis“ (utolsó mű) Parish Alvars, Du­bez J. 2) Magyar dalok Petőfi és Czuczortól, Zimay, B­ignio L ur. 3) Vég­ária „Alvajáró“ czimű operából, Bellini, Huber Ida kisasszony. 4) „Les gouttes des rosée“ hárfadarab, Godefroy, Dubez J. 5) „A koldus asszony“ Szász Károlytól, szavalja Munkács­i-F­­­l­e­­kiné assz. 6) Recitativ és buffo-kettő a „Die lustigen Weiber von Windsor“ czimű operából, Nicolai, K­ö­­­szeghy és Bignio urak. 7) Ábránd Erkel „Hu­nyadi László“ operájára, Dubez, előadja Dubez J. — Meggyőződvén a felől, hogy a „Hftár“-ral megnyílt polémiánk, ha tovább folytatnék, a „Hft“t ismét oly térre ragadná, melyen mi találkozni magunk és az irodalom iránti tekintetből, egy ellennel sem óhajtunk, a „Hft“ utóbbi czikkét annál inkább is felelet nélkül hagyjuk, mert abban a „Hft“ újabb ráfogással él s a gondolkozók és jobb izlésüek előtt nekünk teljes elégtételt nyújt. — Hölgyeink panaszai, mik eddig divatlapjaink ellen emeltettek, alaptalanokká válnak, ha Bulyovszky „N­e felejtse“ teljesítendi reményeinket. A szerkesztőnek nemcsak nyomtatott ígéretét bírjuk, hogy igyekezete oda terjed, miként az „Irist“ s a többi meghonosodott külföldi divatlapot nélkülözhetővé tegye. Hisszük, az első számok igazolandják reményeinket. Hölgyeink választhatnak két elegáns és jól szerkesztett divatlap, u. m. a „Nefelejts“ s a „Divatcsarnok“ között.­­ Mivel a belföldi lapokba gyakran oly hirdetmé­nyek igtattatnak be, melyek a sorsjáték-igérvényi t­zle­teknek csak nemrég megújított tilalmával vagy egészen ellenkeznek, vagy ezen tilalomnak egy vagy más alak iráni kijátszására irányozvák: a magas belügyminiszté­rium, f. évi jan. 29-ki kibocsátványával, az összes orszá­gos hatóságok elnökségeit oda utasítá, mikép kellő in­tézkedéseket tegyenek az iránt, hogy a sorajátéki köl­csönök tárgyábani hírlapi hirdetményekben egyedül a sorsjegyek vétele­s eladása jelentessék, bárminő egyéb mellékfeltételek vagy ígéretek nélkül. Az illető pénzügyi hatóságok erről azon meghagyással értesíttettek, mikép az áthágók ellen a törvényes lépéseket tegyék meg, s a­mennyiben hírlapi szerkesztőségekről lenne szó, az ész­revett áthágásokat haladéktalanul az illető politikai or­szágos hatóságok tudomására juttassák, hogy így ez azok ellen az itt irányadó büntetési határozatok szerint jár­jon el. — Nemzeti színház. Mart. 30. „Coriolan,“szo­­morujáték 5 felv. Irta Shakespeare, fordította Dobrossy és Egress­y Gábor. Egressy Gábor mint a nemzeti színház szerződött tagja ezúttal utólszor lépett fel. A nagyszámú közönség több ízben nyilvánítá rokonszenvét a derék művész iránt, kinek játéka sok szép részszel birt. Elő­adásának fénypontjai a Coriolán anyjávali jelenetekben volt. Sajnálattal veszünk búcsút a Shakespeare- alakok e jeles személyesítőjétől s reméljük, hogy Szigetivel együtt ő is visszatérend nemsokára azon színpadra, melyen leg­szebb koszorúit nyerte. A mai est koszorúja Jó­ka­in­ét illeti kétségtelenül. Játéka szép, renditő, megható volt, minden mozdulata azoborszerű s a szép erejével ható. — Már csak ezért is sajnáljuk, hogy Shakespeare e jeles mű­ve oly ritkán került színpadunkra. *) A szerencsétlenek nevében tisztelettel kéretnek a többi lapok t. cz. szerkesztői e csikknek lapjaikban leendő közlésére. A levelező. POLITIKAI ESEMÉNYEK. AUSZTRIA Ragusaból mart. 22-ről Írják: Danilo herczeg neje e hó 19-én leánykát szült. Az utolsó le­­vantei gőzössel ide megérkeztek: John Reale angol consul, Serajevoról, és titkára Giorgio Sommaripa, továbbá az orosz futár Bikoff. A zubzaiak és a törökök közt e hó 17 és 18-án egyes verekedések történtek, a­melyeknél két egyén meghalt és kettő megsebesült. Gabella nevű török faluban, Mostarból oda érke­zendő török katonák számára szállást készítenek. ANGOLORSZÁG. Londonból a reggeli posta csak rövid távirati közleményeket hozott, melyeknek kelte mart. 30-dika. Ezen tudósítások szerint az alsóház mart. 29-dikei ülésében a reformbilli tárgyalások tovább folyván, de még mind be nem végződvén, mint főszónokok a rományi reformbill ellen Gladstone és Rus­­e 11­­. állottak föl. A „Times“ az olasz kérdésről vezérczikkezvén, azt vitatja, hogy Szardiniát ki kell a congressusból zárni, ha csak a többi olasz államnak is valamennyinek szintazon résztvehetési jogot nem adják meg. A királyné Londonba érkezett. FRANCZIAORSZÁG. A külpolitikában — Írják ! Arisbel mart. 27-ről a kölni lapnak — a hadi párt, valamint a békebarátok törekvései, mint két párhuzam­­mos áradat, ellenkező irányban futnak egymás mel­­ett. A császár valamennyit meghallgatja, senkinek ellent nem mond, s zárkózottabb és áthathatatlanabb mint valaha. Minisztériuma határozottan a békét kép­viseli , mig a Lyon és Grenoble környékén fo­­lya­iatnan levő, valóban serelmes hadikészü­letek két­­ségenkivü­l háborúra mutatnak. — Mert jegyzi meg levelező — ha ezen készületekkel csupán fenye­getésképen a békét akarnák kicsikarni, akkor több fitogatással űznék azokat, míg mostanig épen a titok­­bantartás a szabály. Eddig még új korosztályok zászló alá hívását is szándékosan kerülték ki az él­­etek, s hogy a budget-bizottmánynak, mely ezúttal némi erélylyel nyilatkozott a takarékosság és a béke mellett, egy ideig még új kölcsönt ne kelljen elé ter­jeszteni, tehát az illetők a meglevő forrásokat ipar­kodnak financziális mesterséggel és ügyességgel ki­zsákmányolni. A congressus —folytatja levelező— akárhogy lesz szervezve s összeállítva, elvégre is csak azon külön­féle diplomatiai csűrés csavarásokhoz tartozik, me­lyek a helyzet színlelésére és a békés érzület fitog­­tatására számítvak. Azon pontokat, melyek tulajdon­képi alapját képezik az összeütközésnek, semmi con­gressus sem dönti el; ez utóbbi legfeljebb békés visszavonulásra szolgálhatna ürügyül. Ezáltal azon­ban megoldás nem lenne eszközölve, s a folyvást tartó bizonytalanság, a fokozott bizalmatlanság hosz­­szasabb időre talán még gonoszabb hatással fogná­nak lenni mint a háború.­­ Cavour gróf körül Párisban folyvást rajzott az, ujságvágyók serege, a­kik minden szavát, minden pillantását felfogni iparkodának, hogy azokból kiol­vassák, várjon tisztán sütött-e rá a császári nap, s nem vonult-e az előtte némi felleg mögé. A piemonti miniszterelnök természetesen a tehetségig védőleg tar­totta magát; azonban a világért sem mutatta volna magát egyébnek mint reményteljesnek, és elége­dettnek.­­ A párisi félhivatalos lapok egy idő óta hallgat­nak az egyházi államról. Közelebb említik, hogy a „Moniteur“ az „Armoniának“ Grammont­hy bi­zonyos jegyzékéről közlött tudósítását meghazudtolta. Egy sereg lap t. i. azon hitt közlé, hogy a római franczia követ a pápának egy jegyzéket nyújtott volna át, melyben a helyzetet épen oly világításban tüntette volna fel, mint elődje Rayneval gróf. Azt mondta volna nevezetesen, hogy az egyházi államban ugyan sok dolog részul van, de a panaszok mindemellett túlzottak, s hogy nép és állam tulajdon­kép nem is érdemel jobb sorsot. Ezen állítólagos ok­irat az, melynek tartalmát az „Armonia“ elég kime­­rítőleg közlé. A „Moniteur“ ugyan ezen okirat léte­zését megtagadta, annyit azonban mégis írnak, hogy a franczia kormány az olasz kérdésnek a pápai álla­mot tárgyazó czikkeivel meglehetős zavarban van. A közép­rend átaljában nem akar háborúról hal­lani , a földmivelő nép pedig , mely a császár­ságnak legfőbb támasza, és a melyből kerül ki a hadsereg is, egészen elvesztené a fejét, ha a pápa el­len kellene mennie. Ezt írják legalább Parisból egy porosz lapnak. — Annyi áll, hogy a lelkiatyák kike­lései az egyházi szószékről a harczias politika ellen, még Párisban is napirenden vannak , s e részben az utóbbi időben különösen Felix atya tüntette ki he­vességét a Notredame egyházban.­­ A „Constitutionnel“ visszautasítja azon bécsi lapokat, melyek a Piemonttal kötött franczia szövet­ségi szerződést Ausztria közép-olaszországi szerződé­seivel egy vonalra helyezik. Szerinte egy államnak

Next