Pesti Napló, 1859. október (10. évfolyam, 2890-2915. szám)

1859-10-23 / 2909. szám

PEST, OCTOBER 22. (Fk.) Miként két év előtt a III. Napóleon és II. Sándor közti stuttgarti találkozás szám­talan vészhír Pandora-szelenczéjét nyitá meg, úgy a boroszlói tété a tété Sándor czár és a porosz régens közt is, ha nem épen nyugtala­­nítólag hat, de mégis kiváló mértékben vonja magára a politikai körök figyelmét. Jól tudjuk, miszerint elegen lesznek, kik most újra fölmelegítendik azon combinatiót, hogy Ausztria és Francziaország közt intim szövetség készül, vagy talán már létre is jött, hogy ez — miként közvetlenül Villafranca után híresztelték — leginkább Poroszország ellen leend irányozva, és hogy ennek követ­keztében Poroszország idejekorán a czár ba­rátságáról törekszik magát biztosítani. Mi ezen combinátiót még ma is csak oly képtelenségnek tartjuk, mint három hónappa ezelőtt. Csak a minap mutattuk ki, hogy bárminő legyen is az ausztriai és franczia császár közti személyes viszony, a­miről nekünk nincs tudomásunk — de a két kormány politikájá­ban távolról sincs meg azon egyetértés, mely valamely szorosabb viszonynak alapjául szol­gálhatna. Nevezetesen Olaszországban a fran­czia császár óvatosan és ildomosan ugyan, de állhatatosan ellenaknázta Ausztria törekvéseit, és ez nem oly eljárás, melylyel az él­et-halállai barátságot szokták előkészíteni. Abban mindazáltal nem kételkedünk, misze­rint mind a két részről megvan a szándék egy­mást­­ „utilizálni.“ Véleményünk szerint azonban egyedül erre vezetendő vissza mind­az, a­mi a két kormány közti, intimitásra néz­ve mondatott és mondatik ; érdekeik legfelebb múlóan találkozhatnak, legtöbb esetben azon­ban egymástól eltérnek. Volt már alkalmunk arra utalni, miszerint az osztrák és franczia befolyás közti küzdelem az olasz félszigeten nem legújabb keltű tény, hanem századokon átvonuló, hogy úgy mondjuk, chronikus baj, melyet nem lehet amúgy könnyedén egy feje­delmi légyott vagy egypár paragraphus által megszüntetni, hanem mely mind maga a fél­sziget, mind pedig a vetélkedő két hatalom legbensőbb természetében gyökeredzik, és mely csak e viszonyok alapos megváltozásával len­ne orvosolható. Tehát már ez oldalról is oly gyönge lábon áll a franczia-osztrák egyetértés, hogy alig lehetend azt — másféle czélok ér­dekében — akár csak rövid időre is fenntar­tani. Másként áll a dolog Porosz és Oroszország közt. E két birodalom legfontosb érdekei nem olyanok, hogy egymást kizárnák; természetük nem olyan, hogy szorosabb szövetség egyedül folytonos áldozatok árán — majd az egyik majd a másik oldalról — lenne létesíthető és fenntartható. Ha ma a keleti kérdés megoldá­sához kellene fogni, Oroszország a maga igé­nyeit igen jól érvényesíthetné, a­nélkül, hogy ez Poroszországnak akár anyagi, akár erköl­csi kárt tenne. Orosz- és Poroszország — ne­vezetesen tekintettel ezen keleti kérdésre — oly természetes szövetséges társak, a­mily ter­mészetes ellenlábasok ugyanezen téren Ausz­tria és Oroszország. Tudjuk ugyan, miszerint a porosz régens néhány év előtt kevés rokonszenvvel viselte­tett Oroszország irányában, de ez azon Orosz­ország vala, mely Miklós czár személye és elvei által képviseltetett. Fölösleges lenne ezen elveket taglalgatni; nagyon is ismeretesek azok, és kiki megfoghatja, hogy a felvilágosult és a törvényes szabadságtól épen nem idegen­kedő porosz herczeg ezen elvek iránt rokon­szenvvel nem viseltetett. Hanem I. Miklós és II. Sándor czár Oroszországa közt nagy kü­lönbség van; a mai czár megérte a kor szavát, és a haladást legalább azon mér­tékben pártolja, mely birodalma viszonyai­nak és alattvalói miveltségi fokának megfelel. Ezzel az utolsó korlát is lehullt volna, mely Orosz és Poroszország közti intim viszony ne­­taláni keletkezését gátolhatta volna. Valamint tehát az osztrák-franczia alliance irányában nagyon tamáskodók voltunk és va­gyunk , szintúgy hajlandók vagyunk azon vé­leményt elfogadni, miszerint Boroszlóban a két éjszaki fejedelem közti szövetségnek legalább alapjai fognak letétetni. Ausztriai Császár ő Felsége — miként most már bizonyos — nem veend részt ez ér­tekezésben, sőt az sem valószínű, hogy a czárral á Italában találkozni fog. Ezen körül­mény nem egy sejdítést enged a készülő szö­vetség természetére nézve, de a sejdítésekkel egyelőre nem bajlódunk. Még csak azt akarjuk megjegyezni, misze­rint Párisban az orosz követ elutazása előtt, még hosszasan tanácskozott a császárral, és hogy föl lehet tenni, miszerint Napóleon csá­szár nem csak ismeri, hanem egyszersmind helyesli azon egyezkedést, mely a két éjszaki hatalom közt készül. Anglia pedig alkalmasint szintén Porosz­­ország felé fog hatolni, nemcsak a két udvar rokonsági viszonyánál fogva, a­mi alkotmá­nyos országokban mellékes tekintet, hanem már azon negatív okból is, mivel különben — ha csak elszigetelten nem akar állni — Ausz­triához kellene csatlakoznia, melylyel Britan­nia a whigkormány fölülkerekedése óta ro­­szabban áll mint valaha. Ily után, ha nem csalódunk, a hatalmak új csoportosulása készül Európában, mely az öt hat év óta tartó szétziláltságnak véget veteni. Ez ízben természetesen csak első nyomait jelöl­hettük meg ezen alakulásnak, melynek előme­neteleit osztatlan figyelemmel fogjuk kísérni, főkép, miután épen azon pontra nézve, mely bennünket legközelebbről érdekel, az eddigi­ekből még semmi felvilágosítást nem meríthe­tünk, és nem látjuk azon elemeket, mik csat­lakozásuk által a látszólagos elszigeteltségnek véget fognak vetni. A vegyes szolgabirói hivatalok személyzeti ügyeire nézve Nagyváradon fönnálló országos bizottmány Jánossy La­jos fogalmazó dijnokot szolgabiró hivatali tollnokká kine­vezte. A nagyváradi cs. k. orsz. pénzügyigazgatósági osztály Chilárszky Rudolf számlasegédet, és Szekeres Má­tyás jövedék-főhivatali segédet III. osztályú ideiglenes hi­vataltisztekké kinevezte. 45. sz. hadseregi parancs. Az Á11 -­­ a­l elrendelt Mária-Terézia-rend kápta­lanja az alábbnevezett jelölteknek, a szavazatok ösz­­hangzásával vagy többségével, ezen rendet odaítélte: a középkeresztet: Benedek Lajos altábornagy 8 hadtest-parancs­noknak ; a kiskeresztet: Prokosch Antal főhadnagynak, a 8. sz. , ran­­tem-tü­zérezrednél ; báró E­d­e­­­s­h­e­i­m Lipót ezredes, s a 10. sz. po­rosz király huszárezred parancsnokának; Dormus József ezredes,­­ a 31. sz. b. Culoz gya­logezred parancsnokának; Döpfner József alezredesnek a főszállásmesteri törzsnél; Kleinert Frigyes főhadnagynak, a 2-ik sz. Lajos Főherczeg tüzérezrednél; Sándor hesseni s rajnai berreg altábor­­nagynak ; báró Dobrzewsky Antal vezérőrnagynak ; Litzelhofen Edvárd s Catty Adolf alezredeseknek a főszállásmesteri lörnél; Urs de Margina Dávid őrnagynak az 52. sz. Ferencz Károly Főherczeg gyalogezrednél; Neubauer Gusztáv századosnak a 3. sz. vacant tüzérezrednél, s Fejérváry Geiza századosnak a főszállásmesteri törzsnél. A káptalan ezen Indítványához helybenhagyásomat adom s a fölebbnevezetteket, m­nt középkeresztest s­óskereszteseket a rendbe fölveszem. Bécs, oct. 17. 1859. Ferencz József s. k. A keleti békét biztosított nagyhatalmak stambuli jöveteinek collectiv-jegyzéke, melyről tegnapi szá­m­iuk bevezető czikke röviden emlékezett már, követ­kező tartalmú: „Az ottomán birodalom fennállását és sérthet­lenségét biztositó, s ez által annak jólléte mellett különös érde­keltséget tanúsító hatalmasságok képviselői kötelezettek­nek érzik magukat, tekintve a jelen súlyos körülményeit, a portát felkérni, hogy minden gondosságát az ország po­litikai és pénzügyi helyzetére fordítsa. Európa kebe­lében fontos állást mutatott ki Törökországnak, de egyúttal megérték azt is, hogy kivonatainak teljesíté­sére külső kezesség nem elegendő, ha az ekként kí­vülről megerősített uralkodás önmagán is nem segít, s belső szervezetét növekedő erélylyel élénkebbé nem alakítja át, s reformokkal nem emeli, melyeknek el­veit zuhtán ő felsége oly szabadelvűen, s oly ünnepé­lyesen megállapította. Egy ily óriási munka — kétség­kívül nem lehet egy nap műve, hanem ha egyszer meg­kezdetett, nem szabad többé hanyagul folytatni azt. Az átmeneti korszakban, minőben a birodalom most van, s egy leomlott, s még az anyagszerek összefoglalásához nem jutott kormányrendszer romjai közt a folytonos mű­ködés elmulaszthatlan, hogy a hanyagok ösztönöztesse­­nek, a türelmetlenek megnyugtattassanak, s egyik mint másik fél a közjó munkájára megnyeressék. „Aluljegyzett képviselők sajnálják, hogy — a­nélkül, hogy az indokokba mélyebben ereszkednének, — azt kell constatkrozniok, miszerint ezen működő erő nem úgy mu­tatkozik, hogy az által a czél, melynek megközelítésére a magas porta törekszik, elévethessék. A birodalom külön­böző népségeinek elégedetlen hangulata csak akkor fog eltűnni, ha a nemzet tömege világosan, s közvetlen kö­zelségben látja az időpontot, melyben azon biztosságnak örvendhet, mely egy­­ önmagában nyugodt, segédforrá­sainak fejlesztésével háborútlanul foglalkozó, s a népnek úgy erkölcsi mint anyagi szükségeire figyelő államtár­­sasági vezérkorm­ányzás normális mozgalmaiból merül­het fel; kiváltképen pedig, ha ezen kormányzás kinyi­latkoztatott ellensége a visszaéléseknek, s mindenekfölött a közpénzek kezelésében takarékos és bölcs. Az állam­jóllét ezen általános föltételeinek teljesítése­­ a faj- és valláskülönbségtől nem függ; csupán arról van szó: oly kormányt alakítni, melynek vezetése alatt zuh­án ő fel­ségének minden alattvalója a­helyett, hogy egyenlő bajo­kat szenvedjen , inkább egyenlő jótéteményekben része­süljön.“ Rem­etentező, oct. 8. Az „Egyházi és iskolai lap“ 40-ik számát, mely csak a mai napon jutott el hoz­zánk, e perezben tettem le kezeim közül. Azt, hogy a mis hitfelekezetű­ek közül többen lesz­nek, kik az új rendezés mellett szót fognak emelni, előre lehetett tudnunk, de egyszersmind azt is gon­dolhattuk, hogy a megjelenendő czikkek szakavatott, eszes s különösen igazságos szempontból fognak ki­indulni. Az említettem lapban azonban az Oest. Ztg. egy levelezője mutattatik fel, ki a rendezés komoly ügyében egy oly léha czikket közöl, milyenre szeren­csés conjuncturák között, magunkróli megfeledkezés nélkül válaszolnunk lehetetlen volna, — most azon­ban, midőn ügyünknek, minden czáfolat nélkül ha­gyott szó ártalmára lehetne, s különösen, midőn azon szó épen egy tekintélyes lapban jelen meg, azt leg­inkább mi világiakul szó nélkül nem hagyhatjuk. A kérdéses czikkről legkíméletesebben szólva is, annyit ki kell mondanunk, hogy az nem annyira rosz akaratú mint inkább boldog egyszerű kezek közül ke­rült­ benne az előadás, okoskodás, szóval az egész czikk kezelése oly korlátolt, mikép az ember szána­lomból azt sem tudja, hogyan tartsa magát irányá­ban, a mis hangulatból nyilatkozzék felőle. A tapasztalás azt bizonyítja, mikép az együgyű emberek rendesen nyíltak, de egyszersmind igazságo­sak szoktak lenni ítélettételeikben, és levelező mégis a legnehezebb gyanúval terheli papjainknak egy ré­szét, azt mondván czikkében, hogy azokat mesz­­szebb nyúló czélok látszanak az oppo­sitióhoz csatolni. Miért nem mondja ki levelező nyíltan, férfiasan, milyenek azok a messzenyúló czélok ? — milyen az az oppositio? — hol létezik s mit akar? azonban ezen kérdésre maga levelező sem tudna felelni. Való­jában azon nehéz szavaknak legkisebb értelme sincs, azok csak alap nélküli gyanúsítások, mert ki bennün­ket jól ismer, s igazat akar mondani, be kell valla­nia, mikép a magyar protestáns papságnak nincs oly parányi töredéke, melyet messze nyúló czélok látsza­nának az oppositióhoz csatolni, nincs oly töredék, mely ezen misticus kifejezéseket még csak értené is, s a vallás ügyében, jelesen pedig az uj rendezés tár­gyában pap és világi között semmi értelem különb­ség nem létezik, ezen két testnek egy a szíve, egy a lelke, és a messzebb nyúló czél, mely azokat lelkesíti, nem más, mint a vallás szent érzete és az ahhoz való hő ragaszkodás, s mely érzelmeinket az „Egyházi s iskolai kp“ közorgánumunk annyiszor és oly félremagyarázhatlanul kimondotta. Az új ren­dezés s annak nem annyira formája, mint levelező ál­lítja, hanem épen szelleme egyformán megdöbbentet­te mind a kettőt. A hivatalos „Budapesti Hírlap“ már a rendeletek végrehajtását is hírül hozó csikke pedig szintén kétségbe­ejtette azokat. Én látom, én tudom, mikép Pesten sem oly nyugod­tak a kedélyek, mint azt levelező írja, s valamint ott, úgy az ország minden részeiben erősen meg vagyunk felőle győződve, miszerint bölcs kormányunk most már látva az okozott lelki hánykódást, szelíd módokat fog kikeresni, hogy azok minél előbb régi nyugalmu­kat visszakaphassák. Azt hiszem én, azt is hittem mindig, hogy nem az a becsületes jóakaratu és hit alattvaló, ki a kormány­nak minden tetteit, nézeteit, mozzanatait dicséri, ma­gasztalja, párt­lja és az ellenkező nézetűeket nyakra­­főre gyanúsítja, — hanem az, ki jóakaratúlag, hig­gadtan, igazságszeretettel ki mondja ellennézeteit, felfejti a káros következéseket. Az ily alattvalók tesz­nek a bölcs fejedelemnek jó akaratú kormánynak s az államnak valódi szolgálatokat akkor, midőn azt az előbbmondottak mindig tévútra vezetik, ingadoztatják. Érthetetlen levelezőnknek többek között azon állí­tása is, mintha az új rendezéssel csak a papság lenne elégületlen, ellenben a világiak elégültek. Hiszen az új rendezéssel a papság csak nyert, jelesen a valódi elnökség mindenütt nekik adatot által, a főpapság­nak fizetés igérhetik, a szegényebbeknek gyámolítás. Ellenben a világiaknak semmi, sőt az eddig élvezett elnöki jog tetemes megcsonkítással hagyatik meg ná­­luk, valamint egyéb jogaik is bevakáltatnak. És sze­gény levelező mégis azt akarja az olvasóközönség s magas kormányunkkal elhitetni, miszerint a világiak elégültek,­­ csupán egy része elégületlen. Mi a császári magas jó­akaratot tiszteletteljesen elismerve, meg vagyunk győződve, miszerint ha Ő Fel­sége előre látta volna azon lelki hánykódást és nyug­talanságot, melybe a küszöbön álló új rendezés 3 millió protestánst ejtett, annak kétségkívül éleibe bocsátotta volna a zsinatot, s most már belátva helyezetünket, az még a rendezés előtt életbe fog lépni. Mondatott ugyan az ellenvéleményünk által, mintha az új rendezésnek zsinat előtt azért kellene életbe lépni, hogy az, ottan kiindulási pontul szolgáljon. —­agy — de nekünk 1848 előtt igen erős és biztos ki­indulási pontjaink voltak. A magas kormánynak csak a 48 előtti állapotba kellett volna bennünket vissza­helyezni, zsinatot hirdetni, azaz esőlegesen megen­gedni azt, mit most utólagosan csakugyan megígért. Vagy, ha véleménye szerint a' 48 előtti állapot zsi­nati kiindulási pontul nem szolgálhatott , lett volna kegyes ő adni a zsinat eleibe kiindulási pontot, azaz törvényjavaslatot, így mind ő, mind mi a mostaninál sokkal kellemesb helyzetben éreznők magunkat. Megígértetek ugyan az új rendezésben, miszerint ennek utána minden hatodik évben zsinatok tartat­hatnak, úgy de ha most bennünket zsinattartás nél­kül lehetett rendezni, mi értelme lesz későbben a zsi­natoknak ? Azon állásunkon változtatni, segíteni, ja­vítani, akkor is épen úgy lehet z­sinat nélkül mint most. A m. kormány mostani cselekvényéből tehát annak kell következni, hogy a magyarhoni protestánsok zsinattartás nélkül is el lehetnek s ez, ha a m. kor­mány igy akarja, mégis történhetik, de mi erősen meg vagyunk győződve, mikép az­­atyáskodó kor­mánynak csak az lehet akarata és czélja, hogy a nyugodt kedélyű honpolgároknak szellemi és anyagi jóllétét, boldogságát s nyugalmát eszközölje. Ezen jótékonyságot várjuk mi magas kormányunk­tól is, s gyenge szavam felemelésével egyik én is azt akartam eszközölni, hogy meggyőzzem, mikép közöt­tünk protestánsokul semmi olynem­ messzebb javuló czélok és oppositio nem létezik, milyennel az „Österr. Z.“ szegény levelezője papságunk egy részét gyanú­sítja, hanem vagyunk a papság és világiak egy test­vérek az Urban és ugyanazon egy meggyőződéssel az új ren­dezés fölött, kik lelkünkből óhajtanék, hogy köztünk és a magas kormány közt differentiált soha elő ne állanának, mi olyanokat elő nem is idéztünk, és hogy elé se álljanak, mindenkoron a magas kor­mány akaratától függ, mely bizonyosan sokkal job­ban tudja mint mi, hogy minden súrlódások legkese­­rűbbike az, mely a lelki meggyőződés szabadságára nehezkedik. Ujfalussy Miklós: KÜLÖNFÉLÉK. — Az is meglesz, a­mit — ha jól emlékezünk — Va­­hot Imre lapja indítványozott először : az akadémiai Ka­­zinczy-ünnepet t. i. lakoma fogja befejezni az „Europá“­­ban. E lakomában nem csupán akadémiai tagok vesznek részt, minden magyar író, művész részt vehet benne. A­kik részt akarnak venni, szíveskedjenek Kubinyi Ágoston vagy Tóth Lőrinc­ úrhoz fordulni, kik ez ügyben intéz­kednek. — A Kazinczy-ünnepre már gyülekeznek Pestre a vi­déken lakó honfiak, különösen írók, igy nevezetesen Arany, Erdélyi, Gyulai, Szász Károly és többen. — Erdélyi János az akadémia holnapi (oct. 24-dikei) ülésében tartja székfoglaló értekezését: Apáczai csere­magyar bölcselőről. — Kolozsvárt­ és Maros-Vásárhelyen szintén me­llik Kazinczy évszázados születése napját.­­ Liszt szerint a czigányok, a­kik mindenütt illető gazdanemzetek zenéjét fogadták el, a magyarnak mégis a maguk saját zenéjét juttatták; a német tudákosok szerint pedig a németek , a­kik sehol sem olvasztottak, de ma­guk olvadtak be mindig más népbe, mégis a magyart hi­vatva vannak magukba olvasztani. Liszt czigány elmélete — akaratlanul — a legjobb gúny e sol-disant civilisáto­­rokra. Ily példányt van ismét szerencsénk bemutathatni egy Grubo nevezetű pápaszemesben. Ez az egyén Lip­csében 1855-ben megjelent s „Geographische Charakter­­bilder“ czímű, többkötetes könyvében a magyarokról elő­ször oly írók szavait idézvén, a kik a magyarokat agy jellemük mint szokásaik, intézményeik s általában fejlő­désük tekintetében dicsérik, nem teheti, hogy utána ne vesse, a mint következik: „A magyar földben és népben még sok természetes elevenség s még jövőben kifejlendő csira rejlik, a mi azonban mindenesetre csak a terméke­nyítő német szellem által indulhat növésnek.“— Látjuk, ez az ur is azon monomániában szenved, hogy a magyar nincs is egyébért a világon, csak hogy a németnek le­gyen kit nevelni. A Girókun­ képes naptára tartalmát néhány héttel ezelőtt, a szerkesztőtől beküldött tárgymutató alapján, már jelentettük, most jelenthetjük a naptár megjelené­sét. A naptárnak háromféle kiadása közül a Budapestről czímezett van kezünkben, s az olvasó természetesnek fogja találni, hogy a benne foglalt adatok pontosságát próbára teendők, mint lapszerkesztéssel foglalkozók leg­először is a magyar folyóiratokról szóló jegyzékeket, Pesti Napló létünkre pedig legis legelőbb ennek személy­zetét nézzük meg a naptárban. A naptárból többek kö­zött azt­ tanuljuk, hogy a P. Napló tárczásza Salamon Ferencz; mi ezt eddig nem tudtuk. Továbbá a M. Sajtó szerkesztőjéül Urházy György van mondva; ezt sem tudtuk, sőt velünk együtt az egész olvasó­közönség mást tud. Császár Ferenczről azt jelenti a naptár, hogy költő, publicista és „zeneszerző“ volt. Valóban ezt sem tudtuk. Azt azonban tudjuk, hogy van többek közt egy magyar folyóirat, melynek „Magyar akadémiai értesítő“ a neve, meg egy másik, a melyet „Katholikus Néplapénak hív­nak, meg még egy harmadik is, mely „Kecskeméti pro­testáns közlöny“ czim alatt jelenik meg, mindezekről pedig Girókuti úr naptára nem tud. Reméljük, hogy a naptár egyéb adatai helyesebbek s teljesebbek. — Megjelent a pápai tanárok által kiadott „Ifjúsági Plutarch“ második évfolyamának első füzete, Magyaror­szág herczeg-primása kőnyomain arczképével. — Fényes Elek uj, magyarországi statisztikai mun­kájából megjelent a második füzet, mely Szolnok várme­gyét foglalja magában, s mint az első füzet, szintén 5 évre terjed. Az előfizetési föltételekről s a munka megje­lenése módjáról az első füzet megjelentekor már emlé­keztünk ; most csak azt kell megjegyeznünk, hogy a pén­zek és számadások ezentúl Engel, Mandello és Walzel urakhoz küldendők, (az egyetem utezai 2-dik sz. házba), mint a­kik a munka anyagi kezelését elvállalták. — Ivánszky János gyakorlati gazda előfizetést hirdet „Tudományos nézetek gyűjteménye“ czimü könyvre, mely a programra után ítélve — hasznos népvezetési s gaz­dasági tapasztalatokat és tanácsokat fog, bár nem szabatos nyelven, magában foglalni. Czimül a „tudományos“ szó he­lyett mást ajánlanánk,péld.„gazdasági“ vagy „gyakorlati“ vagy „nép- és gazdaságügyi“ stb. Az előfizetési ár 60 ujkr. Az előfizetések vagy csupán aláírások Pestre, az országúton 2-ik szám alatti Heinrich-házba, Csepcsányi Gyula úrhoz, vagy pedig Nyírre, Bars megyébe (utolsó posta Zeliz) a szerzőhöz legfeljebb jövő évi jan. 30 káig, intézendők. — Az ebek Rareyje —olvassuk a Vadász - és Versenylapban — Francziaorsz­ágban, Rouen váro­sában Gosselin Péter ebszelidite, ki egy két hét alatt a a legvadabb kutyát is vadászebbé idomítja. Révoil a „Journal des Chasaeurs-ben ezt irja róla: „Volt egy fe­hérsárga szőrű angolfaju tizennégy hónapos szukavizs­lám, mely eddig minden idomitásnak makacsul szegült ellene, sőt a vele bánókat konokul marta harapta. Át­vevőn e vad ebet Gosselin, két hét alatt engedelmessé, szelíddé tette, értelmiségét kifejté — s ma már Chloe egész pontossággal s készséggel hozza el a kijelölt tár­gyakat s még fészekből is legkisebb sérülés nélkül hozza el szájában a tojást. — Rareynk egyetlen baja a sze­rénység, mert őt eddigelé csak néhány környékbeli va­dász és szomszédjai ismerik.“ — F. hó 27-ére, tehát a Kazinczy-ünnepély napjára, elhagyja a sajtót a Történeti Emlékek a ma­gyar nép községi és magán­életéből czimű vállalatnak 2-ik kötete, mely 4 naplót s egy érdekes ok­levéltárt tartalmazand. E kötetet is, valamint az elsőt, Szabó Károly és Szilágyi Sándor szerkesztették, az okleveleket hozzá a károlyfehérvári könyvtár gazdag gyűjteményéből dr Ötvös Ágoston szolgáltatta. A nap­lók közül egy egészen új és semmi irodalom-történetíró által nincs megemlítve, egy másikról is egyedül csak a „Budapesti szemle“ emlékezett. A korszak, melyet a négy napla együtt s mint mondhatni egymást kiegészítő munkák elfoglalnak 1660-tól 1711-ig terjednek , tehát befoglalvák a Tököly és Rákóczy mozgalmak korai, melyekhez részben új adatokat szolgáltatnak, részben pedig némely tévedéseket világositnak fel. Mindenek fö­lött pedig az akkori közszellem megítélésére szolgáltat­nak becses adatokat. Nemzeti színház. October 21-dikén: Gauthier Margit, azaz ifj. Dumas Sándor Kaméliás hös­

Next