Pesti Napló, 1859. október (10. évfolyam, 2890-2915. szám)
1859-10-23 / 2909. szám
PEST, OCTOBER 22. (Fk.) Miként két év előtt a III. Napóleon és II. Sándor közti stuttgarti találkozás számtalan vészhír Pandora-szelenczéjét nyitá meg, úgy a boroszlói tété a tété Sándor czár és a porosz régens közt is, ha nem épen nyugtalanítólag hat, de mégis kiváló mértékben vonja magára a politikai körök figyelmét. Jól tudjuk, miszerint elegen lesznek, kik most újra fölmelegítendik azon combinatiót, hogy Ausztria és Francziaország közt intim szövetség készül, vagy talán már létre is jött, hogy ez — miként közvetlenül Villafranca után híresztelték — leginkább Poroszország ellen leend irányozva, és hogy ennek következtében Poroszország idejekorán a czár barátságáról törekszik magát biztosítani. Mi ezen combinátiót még ma is csak oly képtelenségnek tartjuk, mint három hónappa ezelőtt. Csak a minap mutattuk ki, hogy bárminő legyen is az ausztriai és franczia császár közti személyes viszony, amiről nekünk nincs tudomásunk — de a két kormány politikájában távolról sincs meg azon egyetértés, mely valamely szorosabb viszonynak alapjául szolgálhatna. Nevezetesen Olaszországban a franczia császár óvatosan és ildomosan ugyan, de állhatatosan ellenaknázta Ausztria törekvéseit, és ez nem oly eljárás, melylyel az élet-halállai barátságot szokták előkészíteni. Abban mindazáltal nem kételkedünk, miszerint mind a két részről megvan a szándék egymást „utilizálni.“ Véleményünk szerint azonban egyedül erre vezetendő vissza mindaz, ami a két kormány közti, intimitásra nézve mondatott és mondatik ; érdekeik legfelebb múlóan találkozhatnak, legtöbb esetben azonban egymástól eltérnek. Volt már alkalmunk arra utalni, miszerint az osztrák és franczia befolyás közti küzdelem az olasz félszigeten nem legújabb keltű tény, hanem századokon átvonuló, hogy úgy mondjuk, chronikus baj, melyet nem lehet amúgy könnyedén egy fejedelmi légyott vagy egypár paragraphus által megszüntetni, hanem mely mind maga a félsziget, mind pedig a vetélkedő két hatalom legbensőbb természetében gyökeredzik, és mely csak e viszonyok alapos megváltozásával lenne orvosolható. Tehát már ez oldalról is oly gyönge lábon áll a franczia-osztrák egyetértés, hogy alig lehetend azt — másféle czélok érdekében — akár csak rövid időre is fenntartani. Másként áll a dolog Porosz és Oroszország közt. E két birodalom legfontosb érdekei nem olyanok, hogy egymást kizárnák; természetük nem olyan, hogy szorosabb szövetség egyedül folytonos áldozatok árán — majd az egyik majd a másik oldalról — lenne létesíthető és fenntartható. Ha ma a keleti kérdés megoldásához kellene fogni, Oroszország a maga igényeit igen jól érvényesíthetné, anélkül, hogy ez Poroszországnak akár anyagi, akár erkölcsi kárt tenne. Orosz- és Poroszország — nevezetesen tekintettel ezen keleti kérdésre — oly természetes szövetséges társak, amily természetes ellenlábasok ugyanezen téren Ausztria és Oroszország. Tudjuk ugyan, miszerint a porosz régens néhány év előtt kevés rokonszenvvel viseltetett Oroszország irányában, de ez azon Oroszország vala, mely Miklós czár személye és elvei által képviseltetett. Fölösleges lenne ezen elveket taglalgatni; nagyon is ismeretesek azok, és kiki megfoghatja, hogy a felvilágosult és a törvényes szabadságtól épen nem idegenkedő porosz herczeg ezen elvek iránt rokonszenvvel nem viseltetett. Hanem I. Miklós és II. Sándor czár Oroszországa közt nagy különbség van; a mai czár megérte a kor szavát, és a haladást legalább azon mértékben pártolja, mely birodalma viszonyainak és alattvalói miveltségi fokának megfelel. Ezzel az utolsó korlát is lehullt volna, mely Orosz és Poroszország közti intim viszony netaláni keletkezését gátolhatta volna. Valamint tehát az osztrák-franczia alliance irányában nagyon tamáskodók voltunk és vagyunk , szintúgy hajlandók vagyunk azon véleményt elfogadni, miszerint Boroszlóban a két éjszaki fejedelem közti szövetségnek legalább alapjai fognak letétetni. Ausztriai Császár ő Felsége — miként most már bizonyos — nem veend részt ez értekezésben, sőt az sem valószínű, hogy a czárral á Italában találkozni fog. Ezen körülmény nem egy sejdítést enged a készülő szövetség természetére nézve, de a sejdítésekkel egyelőre nem bajlódunk. Még csak azt akarjuk megjegyezni, miszerint Párisban az orosz követ elutazása előtt, még hosszasan tanácskozott a császárral, és hogy föl lehet tenni, miszerint Napóleon császár nem csak ismeri, hanem egyszersmind helyesli azon egyezkedést, mely a két éjszaki hatalom közt készül. Anglia pedig alkalmasint szintén Poroszország felé fog hatolni, nemcsak a két udvar rokonsági viszonyánál fogva, ami alkotmányos országokban mellékes tekintet, hanem már azon negatív okból is, mivel különben — ha csak elszigetelten nem akar állni — Ausztriához kellene csatlakoznia, melylyel Britannia a whigkormány fölülkerekedése óta roszabban áll mint valaha. Ily után, ha nem csalódunk, a hatalmak új csoportosulása készül Európában, mely az öt hat év óta tartó szétziláltságnak véget veteni. Ez ízben természetesen csak első nyomait jelölhettük meg ezen alakulásnak, melynek előmeneteleit osztatlan figyelemmel fogjuk kísérni, főkép, miután épen azon pontra nézve, mely bennünket legközelebbről érdekel, az eddigiekből még semmi felvilágosítást nem meríthetünk, és nem látjuk azon elemeket, mik csatlakozásuk által a látszólagos elszigeteltségnek véget fognak vetni. A vegyes szolgabirói hivatalok személyzeti ügyeire nézve Nagyváradon fönnálló országos bizottmány Jánossy Lajos fogalmazó dijnokot szolgabiró hivatali tollnokká kinevezte. A nagyváradi cs. k. orsz. pénzügyigazgatósági osztály Chilárszky Rudolf számlasegédet, és Szekeres Mátyás jövedék-főhivatali segédet III. osztályú ideiglenes hivataltisztekké kinevezte. 45. sz. hadseregi parancs. Az Á11 - al elrendelt Mária-Terézia-rend káptalanja az alábbnevezett jelölteknek, a szavazatok öszhangzásával vagy többségével, ezen rendet odaítélte: a középkeresztet: Benedek Lajos altábornagy 8 hadtest-parancsnoknak ; a kiskeresztet: Prokosch Antal főhadnagynak, a 8. sz. , rantem-tüzérezrednél ; báró Edesheim Lipót ezredes, s a 10. sz. porosz király huszárezred parancsnokának; Dormus József ezredes, a 31. sz. b. Culoz gyalogezred parancsnokának; Döpfner József alezredesnek a főszállásmesteri törzsnél; Kleinert Frigyes főhadnagynak, a 2-ik sz. Lajos Főherczeg tüzérezrednél; Sándor hesseni s rajnai berreg altábornagynak ; báró Dobrzewsky Antal vezérőrnagynak ; Litzelhofen Edvárd s Catty Adolf alezredeseknek a főszállásmesteri lörnél; Urs de Margina Dávid őrnagynak az 52. sz. Ferencz Károly Főherczeg gyalogezrednél; Neubauer Gusztáv századosnak a 3. sz. vacant tüzérezrednél, s Fejérváry Geiza századosnak a főszállásmesteri törzsnél. A káptalan ezen Indítványához helybenhagyásomat adom s a fölebbnevezetteket, mnt középkeresztest sóskereszteseket a rendbe fölveszem. Bécs, oct. 17. 1859. Ferencz József s. k. A keleti békét biztosított nagyhatalmak stambuli jöveteinek collectiv-jegyzéke, melyről tegnapi számiuk bevezető czikke röviden emlékezett már, következő tartalmú: „Az ottomán birodalom fennállását és sérthetlenségét biztositó, s ez által annak jólléte mellett különös érdekeltséget tanúsító hatalmasságok képviselői kötelezetteknek érzik magukat, tekintve a jelen súlyos körülményeit, a portát felkérni, hogy minden gondosságát az ország politikai és pénzügyi helyzetére fordítsa. Európa kebelében fontos állást mutatott ki Törökországnak, de egyúttal megérték azt is, hogy kivonatainak teljesítésére külső kezesség nem elegendő, ha az ekként kívülről megerősített uralkodás önmagán is nem segít, s belső szervezetét növekedő erélylyel élénkebbé nem alakítja át, s reformokkal nem emeli, melyeknek elveit zuhtán ő felsége oly szabadelvűen, s oly ünnepélyesen megállapította. Egy ily óriási munka — kétségkívül nem lehet egy nap műve, hanem ha egyszer megkezdetett, nem szabad többé hanyagul folytatni azt. Az átmeneti korszakban, minőben a birodalom most van, s egy leomlott, s még az anyagszerek összefoglalásához nem jutott kormányrendszer romjai közt a folytonos működés elmulaszthatlan, hogy a hanyagok ösztönöztessenek, a türelmetlenek megnyugtattassanak, s egyik mint másik fél a közjó munkájára megnyeressék. „Aluljegyzett képviselők sajnálják, hogy — anélkül, hogy az indokokba mélyebben ereszkednének, — azt kell constatkrozniok, miszerint ezen működő erő nem úgy mutatkozik, hogy az által a czél, melynek megközelítésére a magas porta törekszik, elévethessék. A birodalom különböző népségeinek elégedetlen hangulata csak akkor fog eltűnni, ha a nemzet tömege világosan, s közvetlen közelségben látja az időpontot, melyben azon biztosságnak örvendhet, mely egy önmagában nyugodt, segédforrásainak fejlesztésével háborútlanul foglalkozó, s a népnek úgy erkölcsi mint anyagi szükségeire figyelő államtársasági vezérkormányzás normális mozgalmaiból merülhet fel; kiváltképen pedig, ha ezen kormányzás kinyilatkoztatott ellensége a visszaéléseknek, s mindenekfölött a közpénzek kezelésében takarékos és bölcs. Az államjóllét ezen általános föltételeinek teljesítése a faj- és valláskülönbségtől nem függ; csupán arról van szó: oly kormányt alakítni, melynek vezetése alatt zuhán ő felségének minden alattvalója ahelyett, hogy egyenlő bajokat szenvedjen , inkább egyenlő jótéteményekben részesüljön.“ Remetentező, oct. 8. Az „Egyházi és iskolai lap“ 40-ik számát, mely csak a mai napon jutott el hozzánk, e perezben tettem le kezeim közül. Azt, hogy a mis hitfelekezetűek közül többen lesznek, kik az új rendezés mellett szót fognak emelni, előre lehetett tudnunk, de egyszersmind azt is gondolhattuk, hogy a megjelenendő czikkek szakavatott, eszes s különösen igazságos szempontból fognak kiindulni. Az említettem lapban azonban az Oest. Ztg. egy levelezője mutattatik fel, ki a rendezés komoly ügyében egy oly léha czikket közöl, milyenre szerencsés conjuncturák között, magunkróli megfeledkezés nélkül válaszolnunk lehetetlen volna, — most azonban, midőn ügyünknek, minden czáfolat nélkül hagyott szó ártalmára lehetne, s különösen, midőn azon szó épen egy tekintélyes lapban jelen meg, azt leginkább mi világiakul szó nélkül nem hagyhatjuk. A kérdéses czikkről legkíméletesebben szólva is, annyit ki kell mondanunk, hogy az nem annyira rosz akaratú mint inkább boldog egyszerű kezek közül került benne az előadás, okoskodás, szóval az egész czikk kezelése oly korlátolt, mikép az ember szánalomból azt sem tudja, hogyan tartsa magát irányában, a mis hangulatból nyilatkozzék felőle. A tapasztalás azt bizonyítja, mikép az együgyű emberek rendesen nyíltak, de egyszersmind igazságosak szoktak lenni ítélettételeikben, és levelező mégis a legnehezebb gyanúval terheli papjainknak egy részét, azt mondván czikkében, hogy azokat meszszebb nyúló czélok látszanak az oppositióhoz csatolni. Miért nem mondja ki levelező nyíltan, férfiasan, milyenek azok a messzenyúló czélok ? — milyen az az oppositio? — hol létezik s mit akar? azonban ezen kérdésre maga levelező sem tudna felelni. Valójában azon nehéz szavaknak legkisebb értelme sincs, azok csak alap nélküli gyanúsítások, mert ki bennünket jól ismer, s igazat akar mondani, be kell vallania, mikép a magyar protestáns papságnak nincs oly parányi töredéke, melyet messze nyúló czélok látszanának az oppositióhoz csatolni, nincs oly töredék, mely ezen misticus kifejezéseket még csak értené is, s a vallás ügyében, jelesen pedig az uj rendezés tárgyában pap és világi között semmi értelem különbség nem létezik, ezen két testnek egy a szíve, egy a lelke, és a messzebb nyúló czél, mely azokat lelkesíti, nem más, mint a vallás szent érzete és az ahhoz való hő ragaszkodás, s mely érzelmeinket az „Egyházi s iskolai kp“ közorgánumunk annyiszor és oly félremagyarázhatlanul kimondotta. Az új rendezés s annak nem annyira formája, mint levelező állítja, hanem épen szelleme egyformán megdöbbentette mind a kettőt. A hivatalos „Budapesti Hírlap“ már a rendeletek végrehajtását is hírül hozó csikke pedig szintén kétségbeejtette azokat. Én látom, én tudom, mikép Pesten sem oly nyugodtak a kedélyek, mint azt levelező írja, s valamint ott, úgy az ország minden részeiben erősen meg vagyunk felőle győződve, miszerint bölcs kormányunk most már látva az okozott lelki hánykódást, szelíd módokat fog kikeresni, hogy azok minél előbb régi nyugalmukat visszakaphassák. Azt hiszem én, azt is hittem mindig, hogy nem az a becsületes jóakaratu és hit alattvaló, ki a kormánynak minden tetteit, nézeteit, mozzanatait dicséri, magasztalja, pártlja és az ellenkező nézetűeket nyakrafőre gyanúsítja, — hanem az, ki jóakaratúlag, higgadtan, igazságszeretettel ki mondja ellennézeteit, felfejti a káros következéseket. Az ily alattvalók tesznek a bölcs fejedelemnek jó akaratú kormánynak s az államnak valódi szolgálatokat akkor, midőn azt az előbbmondottak mindig tévútra vezetik, ingadoztatják. Érthetetlen levelezőnknek többek között azon állítása is, mintha az új rendezéssel csak a papság lenne elégületlen, ellenben a világiak elégültek. Hiszen az új rendezéssel a papság csak nyert, jelesen a valódi elnökség mindenütt nekik adatot által, a főpapságnak fizetés igérhetik, a szegényebbeknek gyámolítás. Ellenben a világiaknak semmi, sőt az eddig élvezett elnöki jog tetemes megcsonkítással hagyatik meg náluk, valamint egyéb jogaik is bevakáltatnak. És szegény levelező mégis azt akarja az olvasóközönség s magas kormányunkkal elhitetni, miszerint a világiak elégültek, csupán egy része elégületlen. Mi a császári magas jóakaratot tiszteletteljesen elismerve, meg vagyunk győződve, miszerint ha Ő Felsége előre látta volna azon lelki hánykódást és nyugtalanságot, melybe a küszöbön álló új rendezés 3 millió protestánst ejtett, annak kétségkívül éleibe bocsátotta volna a zsinatot, s most már belátva helyezetünket, az még a rendezés előtt életbe fog lépni. Mondatott ugyan az ellenvéleményünk által, mintha az új rendezésnek zsinat előtt azért kellene életbe lépni, hogy az, ottan kiindulási pontul szolgáljon. —agy — de nekünk 1848 előtt igen erős és biztos kiindulási pontjaink voltak. A magas kormánynak csak a 48 előtti állapotba kellett volna bennünket visszahelyezni, zsinatot hirdetni, azaz esőlegesen megengedni azt, mit most utólagosan csakugyan megígért. Vagy, ha véleménye szerint a' 48 előtti állapot zsinati kiindulási pontul nem szolgálhatott , lett volna kegyes ő adni a zsinat eleibe kiindulási pontot, azaz törvényjavaslatot, így mind ő, mind mi a mostaninál sokkal kellemesb helyzetben éreznők magunkat. Megígértetek ugyan az új rendezésben, miszerint ennek utána minden hatodik évben zsinatok tartathatnak, úgy de ha most bennünket zsinattartás nélkül lehetett rendezni, mi értelme lesz későbben a zsinatoknak ? Azon állásunkon változtatni, segíteni, javítani, akkor is épen úgy lehet zsinat nélkül mint most. A m. kormány mostani cselekvényéből tehát annak kell következni, hogy a magyarhoni protestánsok zsinattartás nélkül is el lehetnek s ez, ha a m. kormány igy akarja, mégis történhetik, de mi erősen meg vagyunk győződve, mikép azatyáskodó kormánynak csak az lehet akarata és czélja, hogy a nyugodt kedélyű honpolgároknak szellemi és anyagi jóllétét, boldogságát s nyugalmát eszközölje. Ezen jótékonyságot várjuk mi magas kormányunktól is, s gyenge szavam felemelésével egyik én is azt akartam eszközölni, hogy meggyőzzem, mikép közöttünk protestánsokul semmi olynem messzebb javuló czélok és oppositio nem létezik, milyennel az „Österr. Z.“ szegény levelezője papságunk egy részét gyanúsítja, hanem vagyunk a papság és világiak egy testvérek az Urban és ugyanazon egy meggyőződéssel az új rendezés fölött, kik lelkünkből óhajtanék, hogy köztünk és a magas kormány közt differentiált soha elő ne állanának, mi olyanokat elő nem is idéztünk, és hogy elé se álljanak, mindenkoron a magas kormány akaratától függ, mely bizonyosan sokkal jobban tudja mint mi, hogy minden súrlódások legkeserűbbike az, mely a lelki meggyőződés szabadságára nehezkedik. Ujfalussy Miklós: KÜLÖNFÉLÉK. — Az is meglesz, amit — ha jól emlékezünk — Vahot Imre lapja indítványozott először : az akadémiai Kazinczy-ünnepet t. i. lakoma fogja befejezni az „Europá“ban. E lakomában nem csupán akadémiai tagok vesznek részt, minden magyar író, művész részt vehet benne. Akik részt akarnak venni, szíveskedjenek Kubinyi Ágoston vagy Tóth Lőrinc úrhoz fordulni, kik ez ügyben intézkednek. — A Kazinczy-ünnepre már gyülekeznek Pestre a vidéken lakó honfiak, különösen írók, igy nevezetesen Arany, Erdélyi, Gyulai, Szász Károly és többen. — Erdélyi János az akadémia holnapi (oct. 24-dikei) ülésében tartja székfoglaló értekezését: Apáczai cseremagyar bölcselőről. — Kolozsvárt és Maros-Vásárhelyen szintén mellik Kazinczy évszázados születése napját. Liszt szerint a czigányok, akik mindenütt illető gazdanemzetek zenéjét fogadták el, a magyarnak mégis a maguk saját zenéjét juttatták; a német tudákosok szerint pedig a németek , akik sehol sem olvasztottak, de maguk olvadtak be mindig más népbe, mégis a magyart hivatva vannak magukba olvasztani. Liszt czigány elmélete — akaratlanul — a legjobb gúny e sol-disant civilisátorokra. Ily példányt van ismét szerencsénk bemutathatni egy Grubo nevezetű pápaszemesben. Ez az egyén Lipcsében 1855-ben megjelent s „Geographische Charakterbilder“ czímű, többkötetes könyvében a magyarokról először oly írók szavait idézvén, a kik a magyarokat agy jellemük mint szokásaik, intézményeik s általában fejlődésük tekintetében dicsérik, nem teheti, hogy utána ne vesse, a mint következik: „A magyar földben és népben még sok természetes elevenség s még jövőben kifejlendő csira rejlik, a mi azonban mindenesetre csak a termékenyítő német szellem által indulhat növésnek.“— Látjuk, ez az ur is azon monomániában szenved, hogy a magyar nincs is egyébért a világon, csak hogy a németnek legyen kit nevelni. A Girókun képes naptára tartalmát néhány héttel ezelőtt, a szerkesztőtől beküldött tárgymutató alapján, már jelentettük, most jelenthetjük a naptár megjelenését. A naptárnak háromféle kiadása közül a Budapestről czímezett van kezünkben, s az olvasó természetesnek fogja találni, hogy a benne foglalt adatok pontosságát próbára teendők, mint lapszerkesztéssel foglalkozók legelőször is a magyar folyóiratokról szóló jegyzékeket, Pesti Napló létünkre pedig legis legelőbb ennek személyzetét nézzük meg a naptárban. A naptárból többek között azt tanuljuk, hogy a P. Napló tárczásza Salamon Ferencz; mi ezt eddig nem tudtuk. Továbbá a M. Sajtó szerkesztőjéül Urházy György van mondva; ezt sem tudtuk, sőt velünk együtt az egész olvasóközönség mást tud. Császár Ferenczről azt jelenti a naptár, hogy költő, publicista és „zeneszerző“ volt. Valóban ezt sem tudtuk. Azt azonban tudjuk, hogy van többek közt egy magyar folyóirat, melynek „Magyar akadémiai értesítő“ a neve, meg egy másik, a melyet „Katholikus Néplapénak hívnak, meg még egy harmadik is, mely „Kecskeméti protestáns közlöny“ czim alatt jelenik meg, mindezekről pedig Girókuti úr naptára nem tud. Reméljük, hogy a naptár egyéb adatai helyesebbek s teljesebbek. — Megjelent a pápai tanárok által kiadott „Ifjúsági Plutarch“ második évfolyamának első füzete, Magyarország herczeg-primása kőnyomain arczképével. — Fényes Elek uj, magyarországi statisztikai munkájából megjelent a második füzet, mely Szolnok vármegyét foglalja magában, s mint az első füzet, szintén 5 évre terjed. Az előfizetési föltételekről s a munka megjelenése módjáról az első füzet megjelentekor már emlékeztünk ; most csak azt kell megjegyeznünk, hogy a pénzek és számadások ezentúl Engel, Mandello és Walzel urakhoz küldendők, (az egyetem utezai 2-dik sz. házba), mint akik a munka anyagi kezelését elvállalták. — Ivánszky János gyakorlati gazda előfizetést hirdet „Tudományos nézetek gyűjteménye“ czimü könyvre, mely a programra után ítélve — hasznos népvezetési s gazdasági tapasztalatokat és tanácsokat fog, bár nem szabatos nyelven, magában foglalni. Czimül a „tudományos“ szó helyett mást ajánlanánk,péld.„gazdasági“ vagy „gyakorlati“ vagy „nép- és gazdaságügyi“ stb. Az előfizetési ár 60 ujkr. Az előfizetések vagy csupán aláírások Pestre, az országúton 2-ik szám alatti Heinrich-házba, Csepcsányi Gyula úrhoz, vagy pedig Nyírre, Bars megyébe (utolsó posta Zeliz) a szerzőhöz legfeljebb jövő évi jan. 30 káig, intézendők. — Az ebek Rareyje —olvassuk a Vadász - és Versenylapban — Francziaországban, Rouen városában Gosselin Péter ebszelidite, ki egy két hét alatt a a legvadabb kutyát is vadászebbé idomítja. Révoil a „Journal des Chasaeurs-ben ezt irja róla: „Volt egy fehérsárga szőrű angolfaju tizennégy hónapos szukavizslám, mely eddig minden idomitásnak makacsul szegült ellene, sőt a vele bánókat konokul marta harapta. Átvevőn e vad ebet Gosselin, két hét alatt engedelmessé, szelíddé tette, értelmiségét kifejté — s ma már Chloe egész pontossággal s készséggel hozza el a kijelölt tárgyakat s még fészekből is legkisebb sérülés nélkül hozza el szájában a tojást. — Rareynk egyetlen baja a szerénység, mert őt eddigelé csak néhány környékbeli vadász és szomszédjai ismerik.“ — F. hó 27-ére, tehát a Kazinczy-ünnepély napjára, elhagyja a sajtót a Történeti Emlékek a magyar nép községi és magánéletéből czimű vállalatnak 2-ik kötete, mely 4 naplót s egy érdekes oklevéltárt tartalmazand. E kötetet is, valamint az elsőt, Szabó Károly és Szilágyi Sándor szerkesztették, az okleveleket hozzá a károlyfehérvári könyvtár gazdag gyűjteményéből dr Ötvös Ágoston szolgáltatta. A naplók közül egy egészen új és semmi irodalom-történetíró által nincs megemlítve, egy másikról is egyedül csak a „Budapesti szemle“ emlékezett. A korszak, melyet a négy napla együtt s mint mondhatni egymást kiegészítő munkák elfoglalnak 1660-tól 1711-ig terjednek , tehát befoglalvák a Tököly és Rákóczy mozgalmak korai, melyekhez részben új adatokat szolgáltatnak, részben pedig némely tévedéseket világositnak fel. Mindenek fölött pedig az akkori közszellem megítélésére szolgáltatnak becses adatokat. Nemzeti színház. October 21-dikén: Gauthier Margit, azaz ifj. Dumas Sándor Kaméliás hös