Pesti Napló, 1859. november (10. évfolyam, 2916-2940. szám)

1859-11-01 / 2916. szám

Fogarassy Paulina úrnő Petőfinek széphalmi költemé­nyét mondá­m ; Keméndy Nándor vig ruhába öltö­zött komoly fölolvasást tart­; Kmetty István „A költő imája“ czimü versét s Költseinek Kazinczy fölötti em­lékbeszédét szavalá el; Szász Károly pályaköltemé­­nye is fölolvastaték. A szegedi lap különösen kiemeli az egyházi s dalmai zenekar karnagyát, Hahnel urat, ki nem született magyar létére is annyi készséggel közreműködött az ünnepélyben. A szokatlan számmal megjelent közönség lelkesedése határtalan volt. Több száznak vissza kellett a színháztól térnie. — Az Ün­nepélyt lakomák követték a város minden részében. A casinoban megjelent hölgyek nagyrészt magyar öltözet­ben voltak. A környékről is sok vendég jött, igy neve­zetesen H.-M.-Vásárhelyről , Szentesről, Makóról. — Hoffer és Hezler urak a színházat dij nélkül enged­ték át, a nőegylet is lemondott járulékáról. Krebs községi tanácsos úr díj nélkül diszítette a színpadot élő virágokkal. J­o­ó festész ur is hazafias buzgalomból fes­tette Kazinczy arczképét. A­zonkivül még különféle áldo­zatokkal, Goldner és Zinner, Burger, Mayer, Lemle, Schart, Farkasics és Brandt urak járultak a nemzeti ünnepélyhez. — Csongrádról oct. 29 érel Bay M. ur szívességéből a következő sorokat veszszük : „Nem mulaszthatom el tudósítani városunk azon hazafias buzgalmáról, melylyel irodalmunk nagy apostolának Kazinczy Ferencznek évszázados születés­napja emlékét megünneplé. Cson­­grád e tekintetben Pest s más nagyobb városaink példá­ját híven követve, az ünnepélyt hozzá méltólag rendező el. Nagy vendégfogadónk egyik tágasabb tereme meg­lepő csínnal s szépészeti ízléssel volt e czélra beren­dezve, a számos történeti képek s Kazinczy apotheozisa valóban ünnepivé varázslák azt, és e részbeni fáradozás­ért Marsovszki Imre tanácsnok úrnak adhatjuk elis­merésünk babérját. A szép számmal megjelent lelkes kö­zönség előtt Kertész László ügyvéd úr, dicsőült ko­szorusunknak százados születése emlékére gonddal szer­kesztett emlékbeszédet olvasott fel; annak rövid életraj­zát, irodalmunk ügyében tett határozott föllépését s a körüli magas érdemeit megemlítvén, az estének mond­hatni — a közönségre nézve — egyik legé­vezetesebb részét tette. Erre következtek a szavalatok, melyek mind igen értelmesen s készültséggel adattak elő a vállalkozó, élénk fiatalság által; különösen: „Kazinczy lakhelye Széphalmon“ Petőfitől, „Hunyadi László halála,“ Garay­­­tól, „Salamon átka“ és „Szózat“ Vörösmartytól, továbbá „A magyarokhoz,“ Berzsenyitől. Végül Szerelemhe­gyi Márton uz uradalmi pénztárnok, az ünnepélyre öss­­szesereglett város lelkes leányai s fiainak , nemzeti nyelvünk ünnepelt zászlósának e százados születése nap­ját ily résztvevő kebellel megüléséért talpra esett beszé­dében az indítványozók és résztvevők részéről a szüne­tét nyilvánitá. A nap öröméül társas lakomát rendezénk, hol indítványba hozatott, bocsáttassék ki aláírási iv, s az ekkép Csongrádon megajánlott összeg; reményivé hogy H. M. Vásárhelyen és Szentesen szintén jön össze ez után aránylag annyi, mennyi Szeged története meg­írására pályadijul kitűzött 100 aranynyal együtt felrúg 200 aranyra, h­ogy Szeged történetével kapcsolatban Csongrád megye története megírására tűzessék ki 200 aranyos pályadij.“ — Tisztelt tiszafüredi levelezőnk írja pdt. 28 dikán: „Tegnap este mi is megünnepeltük nagy hazánkfia K­a­­z­i­n­c­z­y Ferencz születésének századik évét. P. Károly körül­belül ilyen beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt: „Midőn a tenger hullámzik, még oda fent a Kárpátok legmagasabb csúcsán az a kis tenger­szem is mozgásba indul, midőn az összes nemzet a magyar nemzeti nyelv egyik l­gn­agy­obb mesterének, úgy­szólván — ujjá­ al­­kotójának születése századik évét ünnepli, honfiúsági bűn nélkül nem lehet, hogy itt a Tisza partján, Tisza- Füreden is magasztosabb érzelmekre ne kevüljön a hon­­fi­ keble, s ha nem is oly fényesen, mint a fővárosban, de mégis tehetségünkhöz aránylag meg ne ünnepeljük nemzetiségünknek egyik legfényesebb napját,“ stb. stb. E beköszöntés után jöttek a szavalat többi részei: sza­­valtatott ugyanis Petőfi, Párkányi, Pájer és egy isme­retlen költőtől; s midőn a tervbe vett szavalat bevégez­­teték , kitört a jó indulat még a tisztelt közönség kebelé­ből is, és egy lelkes egyéniség rögtönzött szónoklatot tartván, Kazinczy Ferenczet dicsőítette.“­­ Pozsonyban, mint értesülünk, a Kazinczy napot nagy fénynyel tartották meg. Az ünnepély kivált főne­meseink s főpapjaink nagy száma által is kitűnt. Hallot­tuk, hogy midőn Kazinczynak Dunaiszky által készített jeles szobrára a koszorút föltették, az egész közönség tiszteletteljesen fölkelt. Részletekről, reméljük, levele­zőink szívessége által minél hamarabb tudósíthatjuk ol­vasóinkat. — Vettük a Székes-Fehérvárt működő színtársulat­nak a Kazinczy emlékünnepére (oct. 27-kén) kibocsátott színlapját. E szerint az nap a Csabai Pál és Futó János igazgatása alatti színtársulat, a színház teljes kivilágí­tásával, Szigeti „Becsületszóját adta elő, melyben a szerző maga is, mint vendég, játszott. Az előadást Köl­csey „Hymnusz“a, énekelve az összes személyzet által, és ugyanannak emlékbeszéde Kazinczy fölött, felolvasva Csabai Pál által, előzte meg. Felvonás közben Réthi Je­nő a „Levélhozó paraszt“ot Szentjóbitól, végül pedig Futó János „A trónörökös“ czimü, maga szerzette balla­dát szavalta. — Azon hegyaljai hazánkfiai, kik a pesti Kazinczy­­lakomára a 47 palaczk tokajit küldötték, a „Napkelet“ szerint következők : Nagy Miklós (kinek neve minap hi­básan Mihálynak volt kitéve), Tóth Samu, Vecsey, Szé­kely, Lázári, Láng, Zolnay, Kroyer, Baksy, Spielenberg, Rosztószky, Kolos, Heyduck, Karácsonyi, Eggert, Arany, Záborszky, Weisz, Fazola, Krajnyák, Sándor János.­­ A magyar akadémia újabban Kazinczynak egy ú­jabbkori arczképét kapta ajándékul, melyet az illetők Kazinczy valamennyi arczképe közül legtalálóbbnak mon­danak s mely magában mint ma is jeles.­­ Az akadémia tegnapi (oct. 31-kei) ülésében Arany János és Szász Károly foglalták el széköket. Arany Zrí­nyi „Zrínyi“-jéről szóló nagybecsű tanulmányából ol­vasta föl a bevezetést s első része elejét; Szász Károly a mű fordításról értekezett. — Ma (novemb. 1-sején) a szokott délutáni órában az akadémiának rendkívüli ülése lesz, mely alkalommal Mikó Imre gr. tiszteleti tag fogja székfoglaló értekezését fölolvasni. — A bécsi hivatalos újság oct. 27-dikei esti lapjában olvassuk, hogy Ő cs. kir. Ap. Felsége f. hó 5-dikei el­­­i­tározásával legkegyelmesebben megengedni méltózta­­tott, hogy a német irók és művészek javára rendezendő oo.­sjáték jegyeit az osztrák birodalom országaiban is szabad legyen árulni, az ajándékok pedig, melyek a nye­reményeket képezni fogják, mind kivitele mind behoza­tala vámmentes legyen. — Óhajtandó, hogy a magyar akadémia, legközelebbi nagy­gyülése alkalmával, a ma­gyar irói segélyegylet ügyét is kezébe vegye. — Özvegy Gotthardné asszony, mint a Szegedi Híradó­ban olvassuk, értesülvén, hogy egyik legjelesb írónk családja nyomasztó helyzetben van, a jeles írót a leggyöngédebb modorban és ürügy alatt 500 párttal se­gítette föl. — örvendetes hírrel lepjük meg a hazai történetek barátjait. A honfoglalás és az első Árpádok történetének leghitelesb s némi részben egyetlen hazai forrása, I. i. Béla király névtelen jegyzőjének munkája, legközelebb magyar fordításban, jegyzetekkel, meg fog jelenni. A fordító Szabó Károly, a kiadó Ráth Mór. — Megjelent Csányi Dánieltől „A számtan elemei közönséges számokban“ czimü munka első része ; a négy első számvetési munkálatról egész és tört számokban. A könyv 180 lapra terjed s létben, s kiállítása — a debre­­czeni városi könyvnyomdában - tiszta és pontos. Ára 90 ujkr. Magyar tudom. Akadémia. Akadémiai költ­ségen megjelent: Kazinczy Ferenci és kora. Irta Toldy Ferencz. Első rész: I. és II könyv 1759— 1794. Negyedrétü diszkiadás, Kazinczy arczképével 1791-ből. 22­­2 iv. — Ára az egész munkának, melynek második része a III. IV. és V. könyvet, vagyis az 1795 —1832. éveket foglalja magában, és Kazinczy 1828-ki képével lesz diszesitve, 8 nyírt. — Továbbá sajtó alatt: Emlékkönyv Kazinczy Ferencz százados ünnepéről, mely az oct 27-iki ünnepély előadásait, úgymint: báró Eötvös József magasztaló beszédét, Toldy Fer­ irodalmi előadását, gróf Dessewffy Emil zárszóza­­tát, úgy Tompa Mihály és Szász Károly koszorúzott költeményeiket foglalja magában, s a Kazinczy mell­szobra fényképével lesz diszesitve. — Végre a m. akadé­mia pénztári hivatalában, valamint minden pesti könyv­árusoknál kaphatók a Kazinczy Ferencz em­lékezetére vert érmek bronz példányai 2 ul írton. — Arany és ezüst példányok az akadémiai pénz­tárban megrendelhetők, amazok 120, ezek 12 frt előfi­zetése mellett. — Pest, oct. 27. 1859. Toldy Ferencz, titoknok. Jelentés. A Szent-István társulat folyó évi rendes közgyűlését november hó 10-én Pesten, a belvárosi plé­bánia-lak nagyobb teremében, délelőtt 9 órakor tar­­tandjó; megelőzvén azt ugyanaz nap reggel 8 órakor, szintén a belvárosi plébánia templomban ünnepélyes sz. mise áldozat. Mely közgyűlésre a társulatnak minden rangú s rendű t. ez. alapitó, választmányi, tiszteletbeli s rendes tagjai ezennel tisztelettel meghivatnak. Pesten, oct. 30-án 1859. 8­z­a­b­ó­k­y Adolf m. k., titoknok. Nemzeti színház. Oct. 29-kén:„A tündérujjak,“ színmű 5 felv. Seribe és Legouvétól. Oct. 30 kán, Zöldiné asszony föllépteül : „Két Bar­­csay,“ színmű 4 felv. Jósika Miklóstól. POLITIKAI ESEMÉNYEK: ANGOLORSZÁG, London, oct. 27-kén. A Gibral­tar Chronicle oct. 3-káról azon hitt hozá, hogy a brit kormány a marokkóinak kijelenté, ne számítson Spa­nyolország elleni tusájában angol részről támogatás­ra A Földközi tengerrel összeköttetésben álló keres­kedők közt nagy aggodalmat okozott e körülmény, s egy kereskedelmi egylet a gyárkerü­letekből kérdést tett a külügyi hivatalnál, mi igaz e hírben. Mire azt válaszolták, hogy ő felsége kormánya a spanyollal levelezésben áll ez ügyet illetőleg, s míg annak vége nem lesz, nem nyilatkozhatik. Más kereskedőházak­­nak is azt mondá a kormány, hogy tárgyalások még folynak Spanyolországgal, a marokkói ügyeket illető­leg, s az eredményről tudósítandja őket. Azon hírre, hogy Francziaország a spanyol marok­kói ügyben Spanyolországot segítni szándékszik, írja a „Herald“. „Könnyű lesz majd Francziaországnak a gyönge szö­vetségest a birtokból kivenni. A spanyol Algír Franczia­ország afrikai birtokaira nézve soha sem lehet veszélyes és Anglia , mely a franczia gyarmatok kiterjesztését a Földközi tengernél nem jó szemmel nézné, nem veszi ér­zékenyen Spanyolország növekedését ! Alkalmasint így okoskodott a franczia kormány. Azonban Anglia egy eu­rópai hatalomnak sem engedheti meg, hogy az afrikai partoknak a Gibraltárral szemben levő részét tartósan bírja Nincs tehát egyéb mód, mint hivatalosan kijelen­teni , hogy Anglia minden merény esetében nyitva tartja azon összekötte­téseket az afrikai partokkal, melyek a gibraltári őrség biztosságára szükségesek.“ A Chinába küldendő hadiszerek közt távirdai ké­születről is beszélnek a lapok. Ha az idő kedvező lesz, a Great Eastern jövő szom­baton hagyja el ismét Holyhead előtti állomását. 26 kán valódi pokoli zivatar volt. Ezért elmaradt min­den szárazföldi posta. FRANCZIAORSZÁG: A boroszlói találko­zásról. Párisban oct. 27-dikéig nem igen tudtak ugyan valami hitelest, azt azonban a kiszivárgott hí­rek után hitték, hogy az orosz császár és a porosz kor­mányzó herczeg elvben teljesen elfogadták a letett olasz herczegek jogainak Zürichben tett fenntartását; hogy ezen magas személyek még attól sem volnának távol, miszerint azoknak jogait pártolják a congres­­suson, hanem abban mindketten megegyeztek, hogy fegyveres beavatkozást azok mellett semmi áron nem engednek. Ez utóbbi elv alól még a pápa sem volna kivéve. Némely optimisták még tovább mentek. Azt mon­dák, az öt nagyhatalom elfogadta a congressust, mely­nek szerintök már programmja is meg volna állapítva Francziaország, Anglia és Ausztria közt a következő három alapon: 1. Tudomásul venni a zürichi szerző­dést. 2. Hozzájárulni azon területi módosításokhoz, melyeket az szentesít, és 3. Keresni oly eszközöket, melyek visszaadják a csendet Középolaszoságnak. Ez utóbbi záradék Anglia ellenvetéseinek elhárítására vétetett volna fel. E hír szerint a congressus a bécsi békekötéseket aláírt hatalmakból fogna állani, mel­lette azonban az olaszországi államok közt egy con­ferentia is fogna tartatni, mely a confoederatio alap­ját fogná megvetni. A congressus december hóban fogna megnyílni. Az „Indépendance“ meg van győződve, hogy a fen­tebbieket azért hiszik Párisban, mivel óhajtják; de meg van győződve arról is, hogy Anglia kívánatainak több engedményt kellene tenni, mint a puszta be nem­­avatkozás elismerése. A belga lap tehát be akarja vár­ni a bővebb tudósításokat az iránt: miként nyilatko­zott az említett két nagy állam feje az olasz népek kifejezett óhajtásaival szemközt? Ha a congressus alapja az olaszok javára változott, akkor elhiszi, hogy Anglia hozzájárul. A „Patrie“ a boroszlói összejövetelről a következő jegyzéket hozza: „Az esemény, mely jelenleg Németországot foglalkoz­tatja, az orosz császár és porosz kormányzóherczeg ta­lálkozása. Ezen találkozás számos magyarázatokra ad alkalmat, melyeket mi tartózkodunk elmondani, s a­me­lyek állítólag Európa általános állapotára és azon rokon­sági viszonyokra vonatkoznak, melyeknek létezését a a londoni és berlini kabinetek közt feltételezik.­­ Mi azonban hitelt érdemlő forrás nyomán azt hiszszük, hogy ezen találkozásnak nem volt más politikai czélja, annál, hogy a congressusra való tekintetből egyetértés alapját vesse meg Anglia, Porosz­ és Oroszország közt. „Hozzá­teszik, hogy ezen három nagyhatalomnak egy­máshoz való közelebb vivését Poroszország azért tarto­gatta, hogy a felingerelt Ausztriával ne álljon egyedül szemközt. — Poroszország és Ausztria valóban jó távol vannak az 1769. aug. 25-ki emlékezetes naptól, midőn II. József és II. Frigyes egy sziléziai régi várban össze­jővén, egymás karjaiba borultak s egymásnak kölcsönös támogatást esküvének. Ezen szövetségből kelle később a Francziaország elleni coalicióknak eredni! E tényektől mindenki megítélheti, minő mély módosításokat szenve­dett az európai helyzet s beláthatja, mennyire képzettek bizonyos fenyegetődzések, melyek nem kevesebbre tö­­rekesznek, mint arra, hogy minket egy uj p i 11 n i­­­z i szerződéssel ijesztgessenek.“ — A „Pays“ szerint T­u­r­i­n­b­ó­l a végső utasítások megérkeztek Zürichbe; ugyanazért a Francziaország és Piemont közti szerződés, a nevezett lap szerint, hala­déktalanul alá fog íratni. — A „Moniteur“ búcsúszót szentel Colloredo grófnak, s fájlalja, hogy oly magas belátással és jogérzettel bíró férfi oly korán kiszólíttatott a világból. — Középolaszországból a tudósítások több felé ágaznak. A kölni lap párisi tudósítása szerint az ösz­­szeütközés a pápai és a középolaszországi csapatok közt minden nap várható. — A „Nat. Ztg.“ párisi tu­dósítója oly kiáltványt hall emlegettetni, melyet a pápa a romagnai lakosokhoz intézne, és a melyben teljes amnestia igértetnék, valamint azon adósságok elismerése is, melyeket az ideiglenes kormány tett. A meghódolásra 20 napi határidő tűzetnék ki, melynek lejártával a pápai csapatok a támadást megkezde­nék.­­ Végre az „Indépendance“ egyik párisi leve­lezője úgy értesül, hogy IX. Pius és Grammont herczeg Berárdi főpap s­álladalmi altitkár közbejöttével csakugyan kiegyeztek a beviendő reformokra nézve. A feltételek közt van egyfelől az amnestia és A­nt­o­n­e 1-­­ i bibornok visszalépése, másfelől a pápa hatalmának visszaállítása a legállókban. E czélból a Rómában levő franczia helyőrség Feruggiát és más szomszéd helyeket megszállaná, melyeknek mostani helyőrségei a pápai hadsereg erős tésére mennének, mely a liga hadait megtámadással fenyegetné. Ekkor egy franczia diplo­mata lépne a két hadsereg közé, hogy az összeütkö­zést megakadályozza, s Bolognát hódolásra bírja, előterjesztvén Garibaldi csapatainak, hogy minden védelem lehetetlen, miután a szent­atyát a franczia hadsereg támogatja. — Az „Indépendance“, mely a reformoknak csak kötve hisz, azt kérdi: ha ezen ki­segítő mód megyen, hát hol van akkor a be ne avat­­kozási elv ? Nápolyból R­e­g­u­e t­ibnok készül vissza Párisba, még pedig párisi tudósítások szerint nagyon megelé­gedve, miután a nápolyi király biztosítá, hogy ha az egyházi államokban nápolyi katonaság beavatkozá­sára kerülne a sor, az egyedül Francziaországgal egyetértve fogna megtörténni. — „Debranz lovagtól Ausztriából — írja a „Nat. Ztg“ egyik párisi levelezője — a­ki a keleti há­ború alatt felleplezései által tette magát ismeretessé, holmi olyan dolgok felől, melyek megtörténhettek volna ugyan, de sehol nem történtek meg. Párisban egy röpirat fog megjelenni e czím alatt: „A villafran­­cai béke, és a zürichi conferentiák.“ A párisi lapok már kivonatokat közölnek belőle. Debrauz ur tud mindent, még a szavakat is, melyeket a két császár Villafrancában váltott Debrauz uránnak rende szerint leírja még a hangot és pillantást is, melylyel a két uralkodó beszélt; e szerint kétségkívül valahol a sokszor leirt szobában rejtekben volt és hallgatód­­zott.“ A porosz lap mutatványul egy helyet idéz, melyben egy magas személy állítólag biztosítja a franczia császárt, hogy Ausztria soha oly coalitióhoz nem áll, melynek czélja volna Francziaországban dy­­nastia-változást idézni elő. — A „Constit.“ oct. 27-ken egy czikket hoz, mely­ben nagy nyomatékkal az nyilváníttatik, hogy a Suez-csatornai munkálatok, a porta intézkedé­sei és Anglia ellenszegülése daczára nem fognak fél­ben hagyatni. Mert Francziaország megmérhetlen és ellenállhatlan hatalommal bír arra, hogy a Suez-tár­­sulat jogainak és a civilisatio érdekeinek diadalt sze­rezzen. Az igaz jog és az önzéstelenség a népek óhaj­tása és a nagyhatalmak megegyezése­­ mellette van. A suezi társulat félbeszakasztás nélkül folytatni fogja munkálatait, s Anglia ezen v­állalatot kereskedésére és hajózására nézve végre maga is oly hasznosnak találandja, hogy nem sokára szerencsét fog magának kívánni ahhoz. — Úgy hallatszik, hogy a franczia csapatok f. hó 21 én megindultak a marokkói határ felé. Véres csatákat várnak, miután — mint mondják — a fran­czia katonák nagyon ingerültek. A marokkóiak ugyanis 60—80 francziát, a­kik kezekre kerültek, állítólag, elevenen égettek volna meg. A franczia ha­jóraj még mindig Algesirásban van , s erősíté­sekre vár. Toulonba azon parancs ment, hogy 20— 30 ágyunaszádot tartsanak készen indulásra. — Ni­el tbnagy, toulouse-i főparancsnok, császári üzenet folytán Párisba érkezett. OLASZORSZÁG, Turin, oct. 23. A békepontok, a­mennyiben azok eddig leginkább franczia és angol kútforrások után jutottak köz­tudomásra, Közép-Olasz­­országot illetőleg, valódi sybillai talányok, melyeknek megfejtése csupán alkudozások nyomán állapíttathatik meg. Miután Parma, Modena és Toscana nyíltan részt vettek a háborúban, az „Opinione“ szerint ezek nem tartoznak azon államokhoz, melyeknek határai csupán az 1815-ki biztosítók szavazata által változtathatók meg. Parma és Modena irányában, a szárd kormány ré­széről, gr. C­a­v­o­u­r jegyzékében már a háború kez­detekor kisült, hogy ezen államok az ellenségeskedé­sekben részt vettek. Toscanáról tudják, hogy az orszá­gos sereg Lombardiába ment Ausztria ellen, míg a nagyherczeg fiai Solferinonál osztrák félen vettek részt a hadjáratban. A­mi a modenai és pármai her­czegek, továbbá a toscanai nég jogainak fenntartását illeti, ezekről azt tartja az „Opinione,“ hogy ezek ép oly arányban állanak, mint a pápa jogainak fenntar­tása Pármára és Polesia tartományra, a Pó bal part­ján, mely most Velencééhez tartozik. A többi lapok nagy része azt tartja, hogy a zürichi békefeltételek csak keveset változtattak a villafrancai stipulatiókon, jóllehet megismerik, hogy e csekélységet úgy kell te­kinteni, mint a népóhajtás teljesítése ellenében álló némely akadályok elmellőzését.­­ Dabormida miniszter tegnap megérkezett Páriá­ból , r­ám ment Londonba, mint az angol lapok jelen­tették. Küldetése csupán a békefeltételekre vonat­zott, és e részben nem volt szükség egyenes tárgyalá­sokba bocsátkozni az angol kabinettel. Tunnban oct. 23-kan azon hír terjedt el, mintha Carig van herczeg Toskanába elutaznék, de közép-olaszországi helytartóvá leendő kineveztetéséről, a béke megkötése után, még kevésbbé lehet szó, mint azelőtt.­­ A szerb kormánynak a franczia-osztrák zürichi stipulatiók ellenében magatartásáról eddig még sem­mi sincs megállapítva, erre nézve mindazonáltal egy közelebbi miniszteri tanácsban fogtak már tanács­kozni. Azon miniszterek , kik mindenben óvatosság­gal és tartózkodással járnak el, azon véleményben vannak, hogy engedjék a dolgokat akként folyni, mint az előtt, és várják be a congressus egybehívá­­sát, melyhez a békeokmánynak 19. § -a nyit utat. A többi miniszterek, kik a többséget képezik, új ténye­ket akarnak, melyek, ha a csatlakozást nem végzik be, de azt nevezetesen előmozdítják, és Ausztriát kény­szerítik azt vagy ellentállás nélkül tűrni, vagy a con­gressus egybehivására törekedni. — Hogy a modenai herczeg hajlandó államaiba való visszatéréséről lemondani, ezt újból emlegetik, jóllehet senki sem hiszi, hogy ez a pármai herczegné javára fogna történni. Ezen bourboni ágnak, Mode­nába való áttérése, oly indítvány, melyet különösen ez utóbbi államnak néhány aristokratikus családja pártol. Ellenkezőleg a pármai, toscanai és a legálló­­beli aristokratia működésével, a modenai aristokratia a mostani mozgalmaktól távol tartotta magát. Ennek legnagyobb része vagy folyvást az országban tartóz­kodott, vagy pedig a villafrancai béke után oda visz­­szatért. Részint bécsi tudósítások, részint országuk viszonyainak áttekintése nyomán, meg kellett győ­ződniük, hogy ott egyszerű restauratio lehetlen, és ezt talán maguk sem akarják, miután a herczeghez nem a legmelegebben ragaszkodnak, s többször érez­ték annak nyomását. Miután azonban az uralkodó udvarát igen nehezen nélkülöznék Modenában, ennél­fogva az említett cserét szívesen fogadnák. A her­­czegnek kis hadserege tökéletes feloszlásban van, a tiszteknek egy része hazatérni szándékozik, míg más része az osztrák hadseregbe iparkodik bejutni. A közkatonaság betegségek és szökések által meg van tizedelve, egészségtelen szállásokban vannak el­helyeztetve a veronai és mantuai tartományok lapályosabb részein. Arról volt szó, hogy e csa­patok Vicenzába helyeztessenek el, de az ottani köz­ségi igazgatóság határozottan vonakodott őket el­fogadni, készebbnek nyilatkozván inkább kétszeres számú osztrák katonának elszállásolására.­­ Hogy Milánónak eddigi jelentőssége némileg kárpótoltassék, és nehogy a főváros egyszerű vidéki várossá szálljon alá, elhatároztatott, hogy a törlesztő törvényszék Turinból oda tétessék át. Az igazságügy­miniszter erre nézve nem volt egyetértelemben, s ezért egy — Turinból, oct. 26-ról kelt, általunk már jelen­tett sürgöny szerint beadta lemondását. E sürgönyben jelentik továbbá: „Több képviselő szövetkezett tegnap este azon czél­ból, hogy kérjék fel közösen a kormányt, hogy a hadse­reg újra szervezését siettesse, és hogy a középolaszor­­szággal a szövetkezésre erélyesen törekedjék. ” Bresciá­­ból hallani, hogy az osztrákok okt. 20-án a gárda tó mel­letti Gargano kerületben, öt községből kivonultak.“ A hadügyminisztérium egy napiparancsban kinyi­latkoztatta, hogy e célja, a toscanai katonai ügynek a piemontival­ egybe­olvasztását kieszközölni. — A „Times“ flóre­czi levelezője ismételve erősíti, hogy a középolaszországi csapatok száma nagyon túlzottan van feltüntetve. E tekintetben , szerinte, mindeddig igen keveset tettek. Nem igaz,­­ úgymond, hogy a modenai, reggioi és pármai dandárok már teljes erejű­ek, vagy hogy közel állanának ehhez. A pármai dandár 1200 emberből áll, a reggiói majdnem kizárólag papi­roson létez, és a piacenzai huszároknak alig van 50 lovuk. Az egészben még mindig 25000 harcros van, mint a villafrancai békekötés alkalmával. — Garibaldi tée Romagna községtanácsaihoz kö­vetkező felszólítást intézett: „A vitéz ősnépeknél a hazáért vállalkozó harczosok nejei és gyermekei mint minden polgár lelkiismerete és hálájára bízott legszentebb vagyon értékével birtak. Mi, midőn a fiatalságnak fegyver alá szólitásában fárado­zunk, nem akarunk megfeledkezni a kötelességekről, mi­ket elvállalunk, ha azokat családjaiktól és a munkától elvonjuk. Nem a legfeketébb hálátlanság lenne-e, ha megtűrnénk, ha a mindenki védelmére kilépő harczos aggódni kénytelenittetnék , hogy családja nélkülözések­nek van kitéve s ekkép tábori bajaihoz még szivgyötrel­­mek társulnának ? Nem köteles-e a polgári szeretet az elhagyottakat elvesztett szeretteikért más módon is mint csupán üres szavakkal kárpótolni. Ideje van, uraim, hogy az élénk és elkerülhetlen igazságérzetnek tiszta szívünk­ből tegyünk eleget; ideje van, hogy a községi hatóságok az önkénytesek szűkölködő családaikkal komolyan fog­lalkozzanak, mint Toskána ezt már megteve. Ne kíván­­juk a nyomorban sínylő szülők szomorú képét látni, az­ért, mert fiaik oly nemes szívűek a haza iránt. Kérem tehát sürgetően a hatóságokat, valamint a községi tehe­

Next