Pesti Napló, 1860. január (11. évfolyam, 2966-2990. szám)

1860-01-29 / 2989. szám

PEST, JANUÁR 28. (Fk.) Ha a mostani politikai helyzetet fi­gyelmesen elemezzük, igen meglepő felfede­­zésre bukkanunk. Több ízben fejtegettük, miszerint a mostani körülmények közt a két nyugati hatalom szö­vetsége mindenható és hogy annak, a­mit e kettő őszintén akar, valósítását a többiek nem igen fogják, nem igen tudnák gátolni. Ezen egyetértés a két kormány közt kétsé­­gen kívü­l létezik, hanem gyakorlati hatálya még egy feltételtől függ: az angol parlament, illetőleg az általa képviselt nemzet jóváhagyá­sától, mely nélkül az ottani kabinet semmi kö­telezettséget nem mer vállalni. Tehát Európa sorsa Fran­czia- és Angolor­szág egyetértésétől függ . Francziaország azo­nos III. Napóleonnal s ennek részéről a szövet­­kezési szándék megvan, de Anglia nem azonos Palmerstonnal vagy Russellel, hanem­­ alatta a kormányon kívül a nemzet is értendő, és így, habár a kormány Napóleon császárral egyetért, még az angol nemzet véleménye is bevárandó. Ha ez a szövetség mellett nyilat­kozik, akkor létre is jövend, ha a parlament el­lenzi, vagy teljesen meghiúsul az alliance vagy elég hatálytalan teend. Ezek után bátran mondhatni, miszerint Eu­rópa legközelebbi sorsa tulajdonképen az an­gol nemzet indulatjától függ. A brit kormány mindent merhet, ha a nem­zet háta mögött van, Napóleon pedig mindent merhet, ha Angliára támaszkodhatik. Eként alig 30 millió embertől függ most az eldöntés! Honnan veszik ezek e hatalmat? Honnan van az, hogy Napóleon császár, ki a czár légióitól nem rettegett és a kiről egy ideig azt hitték volt, hogy a „szigetnépet“ is meg fogja támadni, hogy ő — mondjuk — most nagy készséggel hódol meg ennek akaratja előtt, míg például a kétszer oly számos orosz vagy német nemzet véleményével cseppet sem gondol ? Majdnem fölösleges e kérdésre felelni. Anglia civilizációja és tetemes tengerhada egymaga nem elegendő e tünemény magya­rázására , hanem e magyarázat az ország p­o­­litikai intézményeiben keresendő. Anglia a törvényes szavatiság . — ——­nyosság zászlóvivője Európában, és alig van nemzet, mely áhítattal határos tisztelettel ne pillantana ez állam politikai intézményei felé. Megszálló hadsergek helyett Anglia eszmé­ket küld távol földekre és ez által nem csak véres inváziók költségei és emberbeni áldoza­taitól kíméli meg magát, hanem egyszersmind oly haderővel működik , melyet semmiféle „cordon“ fel nem tartóztat, melyet se vont­csövű ágyú, se kúpgolyó le nem teríthet. Anglia ezen szellemi csapatai sympathkcusok­, a­hová csak jönek, nem sarczolnak senkit és a legkisebb kunyhóban is elég tág szállást talál­nak, a­nélkül, hogy valakinek alkalmatlankod­­nának. Napóleon ezer meg ezer embert és sok mil­liót áldozott Olaszhon érdekében, az angolok anyagilag meg sem mozdultak és mégis, mi­dőn a franczia császár győzelmeinek gyümöl­cseit haza akarta vinni, azon vette észre ma­gát, hogy azokat látatlanul más kéz lefoglal­ta — az angoloké, és hogy ezekkel osztoznia kell vagy egészen üres kézzel hazamennie. Az angolok nem fényes programmok, ha­nem saját példájuk által hatnak; irántuk bi­zalmat kelt az, hogy náluk nem egyesek ön­kénye, hanem az egész nép akarat­a dönt; a népek pedig már a természettől rokonszenv­­vel viseltetnek egymás irányában , melyet csak a kormányok viszálkodásai szoktak itt­­ott megzavarni. Francziaország III. Napóleon alatt nagy és hatalmas, de miként Anglia, mindenható lenne, ha a nemzetnek is magához méltó sze­rep jutna az állam ügyeiben! Tehát azon rokonszenv, mely mindenütt Anglia alkotmányos intézményei iránt uralko­dik, azon bizalom, melyben ezen — monarchi­kus kormánya daczára is — souverain nemzet részesül, azon legyőzhetlen szellemi befolyás, melyet ő mindenüvé gyakorol, a hol emberi szív a szabadság felé dobog, a hol emberi szem az alkotmányosság eszménye felé pillant, —mindez összevéve azon fegyvert képezi, mely­nek élét a franczia császár ismeri és rettegi, mely ellen küzdeni nem mer , hanem , melyet inkább saját czéljai mellett hasznosíthatni tö­rekszik. A brit nemzet büszkeséggel pillant a maga kiváltságos állására, büszkeséggel azon biza­lomra, mely bárhonnan is feléje repül, büsz­keséggel azon hő­vágyra, mely másoknál a felé van irányozva, a­mi Britanniában régóta valósággá lön. Ezen büszkeség aztán egy­szersmind a valódi hazafiasság, a legnemesb conservatismus nemzője. A brit szívvel lélek­kel ragaszkodik azon ősi intézményekhez, mik neki kom­­oly virágzó jóllétet, künn annyi te­kintélyt és rokonszenvet szereznek, és egy vi­­lág irigységének tárgyát képezik. Ezen intéz­ményeket lényegekben conserválni, formájuk­ban a kor kívánalmai szerint tökélyesíteni az egész nemzet buzgó törekvése; ha pedig ve­szély fenyegeti a hazát, a lelkesedés tüzei fel­­obbannak bérezen völgyön, akkor a skót le­száll zord hegyeiről, s az angol iparos oda­hagyja gyárát, a paraszt ekéjét, akkor meg­szűnik a pártviszály és rendkülönbség, és fél millió férfimell óriási vértet képez, mely a kö­zös anya, a haza testét fedi .... A csatorna túlsó oldaláról nem régen veszély fenyegetni meg állt" sor fián­' lídvAt­­ílüsrülő rifle­tében és hű hazafi­ szivével keblében, azon ön­tudattal lelkesítve, hogy hazáját valódi szere­tettel védő nemzet legyőzhetlen, bárki legyen is az ellenség. . . Napoleon császár ezt bárkinél is jobban tud­ja és mi még nem mondunk le végképen azon reményről, hogy ezen tudatot saját országá­ban előbb utóbb alkalmazni is fogja; azon im­­pozáns erkölcsi erő, melyet a brit nemzet e perezben kifejt, azon kénytelenség, hogy a csá­szárnak saját terveit is e nemzet akaratjától kell függőkké tenni, uj buzdítás, lehet reá nézve, hogy saját épület­ét is koronázza meg valahá­­ra azon koronával, mely az angol királynő fe­jét valódi aureolával folyja körül, mely a brit államot már nem egy válságos pillanatban a helyzet urává tette, mely oly könnyen meg­szerezhető, és melylyel csak kevesen dicseked­hetnek ! Magyar tudományos Akadémia. Közelebbi tudósításom közlése óta megint két osz­­tályülést tartott az Akadémia. Január 16-án a mathem. és természettudományi osztályok ülésében, Dorner Józsefe­m Anasztáz lev. tagok fogid­us szeret, az első a mi­cro­s­c­o­p (vagy mint a helytelenül nevező, a pa­­ránycső) történelmének és alkalmazásá­nak vázlatát adván elő, s az utóbbi a gabona­malmokról, különösen a viz - és gőzmal-­­­m­o­k­r­ó­l értekezvén.­­ Dorner egyike azon szakembereinknek, a kik a­­ microscoppal maguk is vizsgálatokat tesznek, s ez okból, megvalljuk, örömestebb vettük volna, ha ezen vizsgálódásai köréből adott volna elő valamit, vagy a növényi boncttan köréből egyes kérdést világosí­tott volna föl az arra vonatkozó adatok teljességével, mások vizsgálódásait saját észleletei által is igazolva. A microscop történetének rövid vázlata oly kevéssé való egy Akadémia elé, mint a sejtekről szóló elemi ismeretek előadása. Nem emelnék szót, ha értekező első ízben nyújtott volna be Akadémiánknak hasonló modorban írt értekezést, s ha azt nem határozta vol­na az Akadémia, hogy minden székfoglaló előadás fölveendő az illető osztály közlönyébe; végre ha nem tudnám, mire képes a tisztelt értekező. E különben jeles szakember a tárgy megválasztásában tévedett. Azt hive, nem a szakemberekhez szól, a­ki valamely osztályban szót emel, hanem a többi osztályokból je­lenlevő dilettánsokhoz. S valóban gyakran megtörtént már Akadémiánkban, hogy megtapsoltak, megélje­neztek oly értekezéseket, melyeket az osztálybeli bí­rálók nem ajánlhattak kinyomtatásra. Akadémiánk egyik feladata kétségkívül a tudományok népszerű­sítése is, csakhogy e hivatásának nem az osztály­­ülési tárgyalások által kíván megfelelni. Ott van a nők jutalma, népszerű munkák kiadására; ott lesznek az Akadémia megrendelése folytán egyes szaktudó­sok által készítendő kézi­könyvek stb. Az osztályülé­sek legyenek valóban szakemberek — ülései. Tomory Anasztáz úr értekezéséről, nem levén szakemberek, nem mondhatunk véle»­.-1 .„jítmány’ki-és terjesztését, azon elvet tartván szem előtt, h­ogy valamint a lelke­sedés, úgy a tudomány is ott nyújtson mindenekelőtt segédkezet, a­hol a haza érdekei leginkább igénybe veszik. Ez elvhez képest kétségkívül jól választó ér­tekezése tárgyát: azon nagy fontosságú gépek ismer­­tetését, melyek földmivelő államánk nyers ibhucusé­nek feldolgozására szolgálnak. Mint fennebb mondók, a víz- és gőzmalmokat ismertető értekező. Mindenek­előtt előre bocsátá a malmok rövid történetét. Először a kézi malmok voltak használatban; a római hadse­reg kenyér helyet gabonát kapván , azt kézi malmon élte meg. Ezt a lóerőre alkalmazott malmok követték. A víz erőhatása már a IV-ik században alkalmazta­tott gépek hajtására. Azon nevezetes tizennégy víz­vezetéken, melyek Rómát vízzel látták el, gabona malmok voltak felállítva. Midőn a VI. századba 1­536-ban a gótok Rómát ostromolták s az említett ti­zennégy vízvezetéket elzárták, a malmok mű­ködn­i megszűntek. Hogy a rómaiak ezen zavarán segitve legyen, Belizár akkori hadvezér a malmokat jármű­veken a Tibet folyóra viteté át, mi által hajómalmo­­s keletkeztek, melyeknek föltalálójául e szerint Beliza tekintethetik. Azonban Ausonius, ki a IV. századba élt, történetében egy malomról tesz említést, mely bi­zonyos kis folyón, a mely a Mosellal egyesül, volt felállítva. Innen következik, hogy a vízimalmok Né­metországban voltak először használatban. A szél­malmok a XI. században találtattak fel. Ugyanis Frankhon egyik kolostorában az említett időszakban már létezett ily malom. 1143-ban Angolország bizo­nyos erdejében volt építve az első szélmalom stb. Ezen rövid történeti vázlat után a viz- és gőzmalom gépezetének kifejlődésére és szerkezetének ismerte- t tésére tért által értekező, .leven mint' mondá értekezésében , a kevéssé szakértőkTsubi i­s! ] Sfiftei’eijW,''ez a fődolog az akadémiai előadásokban. Január 23-kán a philos­, törvény- és történettudo­mányi osztályok zárták közösen ülésüket. A történel­mi osztály két jeles tagja ten eleget azon szabálynak, mely az új tagokat székfoglaló előadás tartására kö­telezi. Előbb Nagy Iván ült a szószékbe. Úgy hiszem mindenki ismeri már is több kötetre terjedő nagybe­csű munkáját: „Magyarország c­s­a­l­á­d­a­i c­z­i­­merekkel és leszármazási táblákkal“, s ez okból a nagy közönség előtt sem szükség bemu­­tat­nunk­ az­ eg­yetemi könyvtár tudós őrét. Értekezé­sében, melylyel ma széket foglalt, adatokat kí­vánt nyújtani a magyar czimer­tanhoz. Azonban, a fölolvasott részletekből ítélve is, bízvást elmondhatjuk, hogy többet nyújtott, mint a­mennyit ígért. Ám lássuk értekezése főbb vonalait. A czimertan fontosságát nem szükség hosszasan magyaráznunk. Egyik segédforrása az a történetírás­nak, nem csak azért, mivel a családtörténetben a vérségi összeköttetésekre tesz figyelmessé, s gyakran valamely tárgy korának és tulajdonosának meghatá­rozását eszközölheti, de főleg azért is, mert a legré­gibb kortól fogva pecsétekre is használtatván a czí­mer, az okiratok hitelességének megbirálását is elő­segíti. Irodalmunk mindazáltal e szakból nem mutat­hat fel önálló művet, sőt mindeddig a czimertan tisz­tán magyar és jogi szempontból művelőkre sem talált. ■oA...„TMerta­ In Ars Heraldica“ ját (Kolozsv. 1695.) Párizpápai Fér. ------------- n_^ ugyanis nem tekinthetjük ilyennek. Pálma Fér. Kár. „Heraldicae Regni Hung. specimen“ (Bécs 1766.) czi­mű munkája pedig csak kísérlet, s adatok hiányában a nemzetségi czimerekre nézve igen szűk körű, sőt alig kiterjeszkedő. A czimertan egyik ágára, a pe­r cséttanra (sphragistica) nézve utat tört a „Cerogra­­eime 1' nica .1 d­es-ii1 u\v.‘förv'ubzfy JJ&fey ^syn tagma —. . j­­a.«..Hír Regum­ et Reginarum Hung.“ (Buda, 1805.) czimű munkája által. De ezek közöl az első az anya és társországok és törvényhatóságok, a másik pedig a királyok és királynék pecséteiről értekezvén, az általános magyar czim­ertannak csak egyes részeit képezhetik. Ily körülmények közt voltak , a kik azt álllták,­­ hogy nincs magyar czimertanunk. Megírva ugyan nincsen, mond értekezőnk, de hogy a czimeré­­szet nálunk is bizonyos nemzeti jelleggel birt s azt legalább a XVI —XVII. századig fenntartá, — köny­­nyen kimutathatjuk az e tekintetben tett nyomozások­­ból. E munka közben pedig csupán eredeti czimeres­­ okleveleink , hiteles pecsétnyomatok használhatók biztos kútfőkül, az idegen munkákat nem használhat­juk a magyar czimertan megírásában. A czimer, értekező értelmezése szerint, azon szabá­lyok és jogok előadása, melyek a czimerekre vonat­koznak. A szabályok a czimerek alakjáról, részeiről, felosztásáról, színeiről, udvarairól és ábráiról, s ezek jelentéseiről szólanak, a jogok pedig azoknak szerzési módját 68 használatot A magyar általános czimertant két főrészre oszt­hatni: az első a hivatalos és testületi, a másik rész a nemzetiségi czimerekkel foglalkozik. Amaz tárgyánál fogva tartalmazza a pecséttant is; emennek tárgyául egyedül a nemességi czimerek szolgálhatnak. Értekező ez alkalommal csupán ez utóbbit választá előadása tárgyául. A magyaroknál, monda többek közt, a czimer-vi­­selet a nemzet eredetével egykorú. S eleinte a czimer, mint valamely hősi tettnek vagy hadi erénynek jelké­pe a vitézek pajzsait és a zászlókat diszité. Etele hun király zászlóján a koronás turul (toroly, sas, keselyű) volt látható, s e zászlót a m­agyarok Géza vezér koráig használták. Béla király névtelen jegyzője szerint L é­­ valamint Szaárd és Kadocsa vezéreknek is ezi­k­t. szerkesztő úr kinyilatkoztatja, mikép oly érte­­­lemben, hogy „k­a­t­h. és papi meggyőződését is vá­lasztmányi határozatoknak rendelje alá“, soha sem volt s nem is lesz a társulat hivatalnoka. Mi viszont azt mondjuk, hogy a társulat nem akar, nem fog meg­férni oly hivatalnokkal, ki választmánya oly határo­zataitól tagadja meg az engedelmességet, melyek a társulat megállapított elveiből szükségképen folynak, vagy a tevékenységének kitűzött és ezt körülíró hatá­roknál fogva megannyi köteles rendreutasítások. Ha a választmány a t. szerkesztő úrnak kötelességévé tette volna, hogy oly dolgozatot akár készítsen, akár pedig kinyomtattasson, mely a kath. egyház dogmáiba és szellemébe ütközik, az esetben igenis mondhatná, hogy ilyesmit végrehajtani nem fog, végrehajtania nem lehet, mert kath. és papi meggyőződésével ellen­kezik. De mit mondana a t. szerkesztő úr, ha mind­azon egyházi férfiak , kiknek munkái ellen kath. hit­erkölcsi tekintetben semmi kifogás sem tétezhetett, és a választmány által tán épen a t. szerkesztő úr, mint társulati igazgató indítványára mégis mellőztetni ha­­tároztattak, ha, mondom, mindezen egyházi férfiak azon követeléssel állanának elő, hogy a társulatnak kötelessége e dolgozatokat és pedig a társulat firmája alatt közrebocsátani, s ők azokat a társulat költségén és ugyancsak az ő firmája alatt ki is nyomtatandják, — ellen esetben, ha t. i. a választmány gátolni mer­né, bevádlandók a társulatot, hogy kath. és papi meggyőződésökön erőszakot teszen ? Oly iratot, mely a kath. egyház dogmáiba és szellemébe ütközik , ki nem adni, ez igenis kath. kötelesség; de minden ira­tot, a mely mindezekbe nem ütközik, kinyomtattatni, ez nem kath. kötelesség, sőt igen számos esetben az ily kötelességnek épen megsértése. A választmányt illeti a jog, az elnök és igazgató által kiszemelt mun­kákból , melyek ellen az egyházi bíráló hit­ erkölcsi szempontból kifogást nem tesz, választani; ezt elfo­gadhatja, amazt mellőzheti; egyikének kiadását el­rendelheti, másikának (értetik a társulat firmája alatt) egyenesen eltilthatja. S csak nevetségessé tenné ma­gát az, ki a választmány elé oly követeléssel lépne: e munka, e czikk katholikus, ti kötelesek vagytok azt a társulat nevében kiadni, különben ti nem vagytok katholikusok, engem pedig anti-katholikusok tettre, mely kath. és papi meggyőződésemmel ellenkezik, erőszakoltok. Ily követelés távol attól, hogy kath. és papi meggyőződés kifolyása legyen, annak inkább «xN­o*»Ir­or*k­ofli warvTiott hívnia ItaNI. VICÍTV Felvilágosító ellen-észrevételek a Szent-István- Társulat ügyében, in. A t. szerkesztő urban azonban minden kivéte a „Religio“ lap szerkesztésére az egyházi­ságtól missióval volt ellátva, s igy a társulatnak volt joga ezen lap szerkesztésébe avatkozni, s az, ehhez képest nem a társulat, hanem az egy ér­dekeit volt hivatva képviselni. Ezen ok horderej kellő megítélésére szükséges tudni, hogy egy egy lap szerkesztéséhez két rendbeli jóváhagyás és főleg felhatalmazás kívántatik, tudniillik az egi és polgári hatóság részéről. Midőn tehát az ily nak kiadó-tulajdonosa a szerkesztőt megválaszt! azt e tisztjébeni megerősítés végett mind a két t Sagnak felterjeszteni köteles. E megerősítés mi­dása annyit jelent , hogy nem forogván fenn sem akadály, sőt inkább ajánló czimnek fordulván el felterjesztett szerkesztőnek megengedtetik, az is egyházi lapot szerkeszteni. Ez azonban nem azt lenti, mintha felhatalmaztatott volna, a lapot aki a tulajdonos akaratja ellen szerkeszteni, vagy pedig oly programmal erőszakolni, melyet ő elfogadni­­ akar. Ha az egyház érdekei azt kívánják, hogy a tágasabb körben mozogjon annál, melyet neki a­­­dó-tulajdonos kiszabott, az esetben vagy más tági körű egyházi lapot kell alapítani, vagy pedig a adó-tulajdonost kell megkeresni, hogy lapjának­­ rét az egyház érdekeihez képest tágítsa ki, s ezt nem tehetné, a lapnak tulajdoni jogáról az eg ház részére mondjon le. Beállván az eset, hogy egy részről oktalanságnak tartották „egy, bizonyos,­­ meglevő s hasonlíthatlanul fontosabb jót (a tá­sulatot), egy, még csak kétes életű s még kéteses sikerű politikai lapért koc­káztatni“ (a­mint ezen fe­levésben már is fényesen igazolva lőnek); másik rész­ről pedig az igényeltetik : mikép egy kath. egyház lapnak mégsem kellene eltiltani, hogy egy, magát katholicismus javára szentelni akaró politikai lapra helyeslőleg és felbátoritólag ne nyilatkozhassék : a elnökség és választmány nem habozott a lap törvé­nyesen és jogosan birt concessiójáról a túlságosan megszorítottaknak állított egyházérdekek javára le­mondani, s a „Religio“ czimü lapot egészen az egyház szabad rendelkezésére bocsátani. S e lejalitásáért, melynek az egész egyházi történetben aligha talál­hatni párját, s mely által épen az egyházi, még tel­jességgel nem is lényeges, sőt inkább nagyon is kétséges érdekek iránti legönfeláldozóbb s legön­­megtagadóbb tiszteletét tüntette ki, kell neki most azon tiszteletlen vádakat hallania és szenvednie, hogy a társulat magát az egyház elveivel, irányával, érde­keivel ellentétbe teszi, hogy a maga saját hasznát a közanyjaénak, öntekintélyét a tanitó egyházénak fö­leuyeslíl““1 —7 j­­ , „ „„„a körén Demi és ezerszer nem! A társulat csak­­ o .. elő­hívón megmaradni, s az oly érdekek sürgetését, elő­mozdítását, védelmét és felbátoritását, melyek ezer körbe nem tartoznak, örömest másoknak eng , hadd tegyenek mások is valamit; a m01'°k ’& . kivált a szellemi monopólium, mely ^ .gt ban minden tevékenységet, min ]1£rv sem volt egyetlenegy pontba kiválna beszánta^ ^ sohasem is elvünk. Az Isten , gikÁban kiki leg­szont törvényes utón és módon, és nem hatalom-szó- l nak, foglaljon azok egyike- vagy m . . , val visszatéríteni törekszik. Vegyük el a társulatok­ j jobb belátása és akaratja szerint helyes, tisztítván s­zól ezen szabadságot, s helyezzük azokat egyesek az ő „kath. és papi“ egyéni meggyőződésöknél fogva követelt erőszakoskodása alá, hogy tudniillik kötele­sek legyenek mindazt megtenni, és megtenni engedni, mit ezen egyesek e meggyőződésök feltolt cziménél fogva követelnek, hogy megtegyék, és megtenni en­gedjék, s bizonyára semmiféle egyesület nem fog fennállhatni, de még csak lehetséges sem lesz többé­­lenféleségben, mint az kebelében kifejlődött, termé­keny anyja ; s anyja épen azáltal, hogy az egylete­ket azon statútumok szerint, melyeket ezek eleibe terjesztettek s ő egyszer jóváhagyott, élni, működni s intézkedni hagyja, őket ezen szabadságukban min­den megtámadások és túlkapások ellen védelmezi (a védnöki hivatás , melyet a Szent-István-Társulat a nm. püspöki karban elismer és tisztel), s ha e statú­tumoktól bármi oknál fogva önkényileg, azaz nem törvényes uton és módon eltértek volna, azokhoz ii-felékesitvén azt tehetsége szerint. Mi a magunkét el­foglaltuk, körü­lvonalaztuk, s sikerrel és haszonnal be­töltöttük : adja az ég, hogy minden más körbeliek magukról ugyanezt mondhassák! De­—­olvassuk tovább — miként is állott volna akár a méltó gróf elnöknek, akár pedig a választmánynak joga­ és szabadságában a t. szerkesztő tozni, miután ő egyszersmind társulati igazgató urat korlá­ki.

Next