Pesti Napló, 1860. március (11. évfolyam, 2991-3015. szám)

1860-02-25 / 3011. szám

elleni küzdelmet saját rovására felvenni, akkor Poroszország állítólagos fenyegető magatartá­sának legközelebbi következménye, igényte­len nézetünk szerint, az lenne, hogy a Ve­­lencze elleni megtámadás ein ápol­tatnék, vagy helyesebben, hogy a meg­támadási vonalt megfordítják és a dél felé irányozzák, onnan gyűjtendő a netalán még hiányzandó erőt. Ily esetben Róma és Nápoly lenne a turini agitatio leg­közelebbi erő­­­pontja, a­mely téren a német szövetségnek beavatkozásra nem lenne oka és alkalma. Az eredeti terv pedig csak akkor karoltatnék fel újra, ha Piemont erejét dé felől annyira gyarapította, hogy éjszakán te­temes franczia segély nélkül is remélheti, a maga kivánatait valósíthatni. . . . Ez értelemben tehát a porosz nyilatkozat, ha létezik, csakugyan fordulópontot képezhet­ne az olaszhoni ügyre,­ hanem olyant-e, mely által az európai béke tartósan biztosit­­tatik, az ismét más kérdés, melyre a felelet könnyen megtalálható. A „Constitutionnel “ comment­arja a Grainmont úrhoz intézett sürgönyhez. E czim­ alatt: „Ki a hibás?“ Grandguillot úr egy czik­­kel lép fel a„Constitutionnel“-ben, melyben meglehetős élénk hangon vitatja, hogy a szent­szék csupán maga az oka mindannak, a mi Romagnában bekövetkezett ; végül azonban azt mondja, hogy a transactiók ideje talán még nem járt le. A czikk így hangzik : »Egy magas helyről jött szó azt mondá legközelebb : „az eseményeknek kérlelhetlen logikája van.“ Ezen ese­mények a római kérdésben ma oly gyorsasággal halad­nak, hogy bizonyos személyek keserűen panaszolják, miszerint ők nem bírják többé követni azokat. „Ki hibája ? „Ezen zűrzavarban némelyek azt vitatják, hogy Szar­­dinia nagyravágyása okozta az egész bajt. Szárdinia ta­lálta fel ezt az egész mondva­csinált (factice) olasz füg­getlenségi ügyet; ő idézte elő a mostani helyzet minden veszélyeit; kevés hijja, hogy nem Szárdinia az is, a­ki annak idejében előidézte, hogy adandó alkalommal hasz­nára fordítsa Ausztriának időről időre való rendszeres invasióját a félsziget különféle államaiban, így okosko­dik a pártszellem. _ »Mások még tovább mennek a logatitás nélküli reeri­­minati­ok ösvényén, és ki merik ejteni, hogy Francziaor­­szág időtlen (inopportune) beavatkozása Olaszországban zúdította fel a szent­szék ellen a mostani zavarokat. „Ideje valahára egyszer mindenkorra végezni mind­ezen eszmecsapongásokkal, s azoknak, kik folyvást ily értelemben kérdezősködnek tőlünk, nem felelni egyebet a valónál, de az egész valónál. Felelnünk egyébiránt most igen igen könnyű. Elég figyelemmel olvas­­ azon sürgönyt, melyet Phouvenel az ő excla a szerű észt­nél levő franczia követhez intézett, hogy az ember előre kitalálja annak mind előr­ocsátmányait, mind zártételeit. „Különösen két pont ragad meg minket a római kér­dés előterjesztésében, a­mint azt a mi külügyminisz­terünk épen annyi bölcseséggel mint tekintélylyel felmu­tatja. A Grammont úrhoz intézett sürgöny mindenek­e­­tt új részleteket szolgáltat azon levélhez, melyet a császár, mindjárt a villafrancai előzetes pontok után IX. Pius­hoz intézni jónak látott volt. — Tudjuk, hogy a magasztalat Francziaországban bajos, és hogy azt örö­mest gyanúsítják. Mindazáltal nem illenék hozzánk né­mi álszégyelnnek engedni, s elhallgatni, minő benyomást tett ránk e hang egy keresztény császár és egy győze­delmes uralkodó hangja, a­ki a hívek közös atyjához és az államaiban fenyegetett fejedelemhez szól egyszers­mind. Minő helyzet, és minő tanácsok! Egyfelől a csá­szári Francziaország, a monarchia ősi hagyományaihoz híven, azért sietett elő a lombard síkokra, hogy ott az európai egyensúlyt megvédje. Másfelől a római kormány, feledve a történelem tanításait, feledve régi politikai ta­nait, együtt fogta a dolgot, ha nem is fegyveres kézzel, legalább szivében és lelkében, azon hatalommal, mely­ ellen a szent­szék ... k­ét századig küzdött volt. Ezen hatalom legyőzetett, s mit tesz most a győző. Bősz su­gallatára hagyja-e ellenfelének erkölcsi szövetségesét, mely azt magával látszik vonni ? Nem. Megemlékszik, hogy ő ennek meglehetős kétes semlegességét tisztelet­ben tartani ígérte; megemlékszik, hogy a világi fejede­lem mögött az apostolok utódja áll; a császár eltűnik tehát, és egyedül „az egyház hű fia“ hallatja szavát. „Azonban ez „belátja a kor szükségeit“ s nem titkol­hatja el, hogy a körülményen határozók, hogy hidegen kell azokat szemügyre venni, és a lehető leggyorsabban határozni kell. — Tényleg Romagna elszakadt a szent­széktől. A többi legatio hasonlóval fenyeget. Mit kell ha­tározni ? Hogy a szent atya hajoljon a nép óhajtásaira , hogy adja meg azoknak, a­mit egy szívvel lélekkel kíván­nak : a világi kormányzást, és még egyszer meg lehet menteni mindent. Francziaország-e az oka, sőt oka-e Pie­mont is, hogy tagadó felelet várakozik e lépésre, s hogy a római kormány makacsabbul huny szemet, mint valaha a helyzet rettentő komolysága előtt ? „De hát, ezt vetik ellenünk szünet nélkül, ki terem­tette e súlyos, e rettenetes helyzetet. Vájjon nem Szar­dinia nagyravágyása-e, mely magát Francziaország által támogattatva érzé ? Csak az beszélhet így, a ki az utolsó har­mincz év történetét számba sem veszi. Bizonyosan nem Piemont sugallta Romagnának azon erélyes felszó­lalásokat, melyeket ez 1816 óta Európához intézett; nem Piemont indítá azt fölkelésre 1822-ben és 1831-ben; nem Piemont teremtette ottan azon szorongás és ingerültség ál­lapotát, mely 1815 óta negyvenéves idegen megszállást ten szükségessé. Legyünk őszinték! a mostani válságot sem ő idézte elő semmi részben. Hogy erről meggyőződjék az ember, csak a tényeket kell emlékezetébe hoznia a kül­ügyminiszter úr után. „Minduntalan beszélnek forradalmakról és forradalmá­rokról. Azt akarják kisütni, hogy Romagnát a múlt évben valami demagóg ragály lepte meg. Semmi sem valótla­nabb. ” A való az, hogy ezen tartomány, oly stratégiai okok folytán, melyeket még nem lehetett jól megérteni,egy bizonyos napon felszabadítva érzi magát Ő Apostoli Fel­sége hadaitól. E napon, Piemont minden serkentése nél­kül, minden beavatkozása nélkül annak, de ipso facto visszajutott függetlensége teljes birtokába, s a hadi sze­rencse által felmentettnek látta magát minden vazall­­ság alól. Nem, ezt felelik nekünk, ilyen esemény nem volt ké­pes a szent­szék luzerani jogainak megerőtlenitése, és mi­dőn Romagna annak tekintélyét visszaveté, akkor nyil­vános pártütést követett el. — De váljon érdemel e ko­moly figyelmet ezen ellenvetés érdemileg ?.. II. István pápa azt mondá hajdan: „Csak az érdemli meg a királyi czimet , a ki annak tisztét teljesíti.“ S vájjon IX. Piusnak sikerült e ezen királyi tiszt teljesítése Ro­­magnában az olaszországi háborúkor ? Az osztrákoknak hosszasabb jelenléte Bolognában épen az ellenkezőt mutatja. Még inkább tanúsítja az, hogy azóta nem sike­rült hatalmát visszaállítani ott. Még csak meg sem kí­­sérte, a­miért mi egyébiránt szerencsét kívánunk neki. Nem mintha mi a római államok világi uralkodójának nem tulajdonítanak azon jogot, mely minden fejedelmet illet, hogy hatalmát erő használatával is fenntartsa, hanem mert, megvalljuk, mi fájdalommal láttuk volna a béke Istenének fenséges képviselőjét, ha hadviseléssel töre­kedett volna uralkodását visszaállítani. Az előre bocsátottak után nem nehéz kitalálni, hogy Grandguillot úr a romagnai eservényekért a fe­lelősséget vagy Ausztriára vagy megszűnt az egyik részről, irányadás pedig nem jött a másik részről, tehát a népek rendelkeztek maguk­kal. Miután egyébiránt a czikkíró beismerte, hogy Ausztria játékának volt értelme, s megdicsérte ezen hatalomnak méltóságos magatartását, mely nem vesz­tegeti az időt meddő reeriminatiókra, s lemondás min­denek fölötti nagyságával bir, ily végszavakkal for­dul ismét a pápai kormányhoz : „Szomorú, hogy ki kell mondani, hogy a római kor­mány , nem tudni minő rosz tanácsokra hallgatva, ma­kacsul nem fogja fel a dolgok valódi értelmét. Az ese­mények megértése teljesen hiányzott nála. Semmit nem értett meg ezen emlékezetes küzdelem különféle bonyo­­lódásaiból, és hihetetlen gondtalanságában azt hitte, hogy a népek észre sem fogják venni az ő erkölcsi vere­ségét. E tévedés folytán elhatározta magát nem engedni semmit. Egy, az ő akaratánál erősebb helyzet követel­ményei hajthatlannak találták, és a kialkuvások, melyek még mindent megmenthetének, megvetőleg vettettek visz­­sza. — Az események tehát követték természet^.^y£. sukat, és ^136i6fA^A^mbiTati^7 csupán áltál' lett'valószínűvé, mivel a római cancellária ma­kacssága megtagadott minden engedményt, és mivel bo­torul összezúzta az olasz confoederatio ama nagy mun­káját , melynek a pápa lett volna elnöke. Még egyszer ki a hibás ? Amerikai v­ázlatok. Irta NEUMANN SALAMON. New-York, jan. 1-én 1860. Tolong a nép az utczák­­ban vndorabb szint öltve a leszállt év nyomorainak elmúlásán-e avagy az ujjal bekövetkezendő remények fejében ? Kik egész év alatt dollárok viszketégétől kergettetve a Broadway pompás bosszú házsorain eszeveszetten egymás mellett elrohannak, ma újév napján, a didergő hideg daczára, mégis pillanatokra meg megállanak itt ott „happy new year“ t (boldog új­évet) billentve egy-egy ismerősnek. Fej­lesütve me­reng e rideg tömegen a hazátlan , lelke ott lebeg a kedvesek barátságos körein és a sajgó honvágy két­szeresen érezteti vele, hogy az elhagyott hazával el­tűntek örömei is! Hamar tollhoz, hogy legalább a külzajtól nem háborítva, önkebléből szálljon az édes hazai nyelv sugallata. Midőn ez elött vagy 16 hónappal Pesten egy pár igénytelen cikkeim becses lapjába felvétele után további értekezéseimnek jövendőben is helyet ígért tisztelt szerkesztő úr , legtarkább álmaimban sem fej­em, hogy majd innen Amerikából, a világ túl­só részéből­­ fogom szíves ígéretét majd igénybe venni. Egy elhamarkodott alaptalan eltökélés - és ide hullottam, mint a szélsodorta porszem, mely nemé­től elszakadva, idegenszerű földréteghez tapad! Ha tiszt, szerkesztő úr ígéretéről meg nem felejtke­zett, e soraim egy szellemi lánczolatot képezendnek, mely éltető sugár gyanánt az áldást hozó dicső nap­hoz , a mindnyájunktól egyaránt forrón imádott hon­hoz közelebb vonzand. Levelezéshez fogva, kettős czélt tüzek magamnak, először az itteni, a mieinkkel annyira ellentétes viszo­nyok vázlatos felemlítése, és másodszor ebből folyólag annak megfontolása, miszerint idején volna már ko­moly intést intézni azokhoz, kik sóvár szemmel ide irányozván vágyaikat. Eldoradónak képzelik e földet,­­ melyen kívül széles e világon bizony nincs alkalmas­ hely — kiábrándulásra. Ha — a­mint mondják s igaz is — az amerikai le­vegő sorvasztó, még telhetetlen gyomorhoz hasonló inkább az itteni élet, mert ez mindenféle jó s rósz anyagot magába elnyelvén, az egészet egyöntetűvé gyúrja, az alig lett pillanat már felemésztette a múl­tat. Nem arra, a­mi volt, szoktak itt nézni, hanem ro­hammal neki h­antsanak egy homályos jövőnek, me­llet lehetőleg legjobban kizsákmányolni kiki eszét feszegeti, szív s kedély, mint számításon kívüli szük­ségtelen adalékok régen kipárolgtak az elaszott em­beri alakokból. Ki az egyesült államok partjain szárazra lép , tö­rölje ki emlékezetéből tisztán, mi volt, mihez szokott, mi rangot viselt honjában, mert zsúfoló tátongóba merül, mely áradatként fölötte összecsapja hullámait. Busines (kereset) itt a jelszó és akármely nemére akadunk itt az emberi tevékenységnek, minden ne­­mesi törekvések kirekesztésével valamennyi ez axiom körül forog. A szemét hunyorító pap, ki ott a szó­széken túlvilági örömekkel biztatja áh­itatos hallga­tóit, a hazamentő, a népszónok, ki pártja mellett Ci­cero szavaival dörög, az úgynevezett emberbarátok, kik látszólag jótékony czél mellett hajhu­sszák becses személyük elhiresítését, mind busmen emberei és pillanatnyi hivatásuk épen csak palás­­t, melylyel a mellékes érdekeket oly szépen be lehet burkolni. Sziv­­érzés ismeretlen portéka elöttök, csak lenéző mosol­­­­lyal hallják azoknak valahol a világon létét. Nem csoda tehát, hogy a hazáján csü­ggő kedélyes magyar ember, ki nyiltszivü s nemes népe kebléből ide a nyerészkedő nyers tömeg közé vetődik, oly ha mar fel nem találja magát, a zajló zsibongásban jobb­ra balra megütközve s végre mindennapi kenyereérti súlyos munkába bele merülve, alig bir kibontakozni a csalódások tömkelegéből. Bezzeg nem nevetnék ki többé oda­át minálunk a szegény házalózsidókat, ha látnák, mi csodafélékből, légből kapott ötletekből, ter­­vek s lehetőségekből tudnak itt busines-t teremteni. All to be observed! Múltkor egy magát Proff. Swe-nek czímző egyén valamennyi újság tárogatóival hirdetted az amerikai közönségnek, miszerint az angolok Great Western-je ellenében valami nagyobb szervvel akarja a világot elbámítani, hogy ő nagy költséggel egy roppant lég­hajót épített, és avval csak egy pár óra alatt át akar röpülni Európába, el is hozza gépezetét ide New-York­­ba és Palace Garden nevű helyen azt felállítván, le­ereszkedő kegyességgel 15 cent. belépti dij mellett közszemléletnek átengedi, hirdetvén egyszersmind, hogy kinek kedve volna­, vele ingyen átmehet Euró­pába. A gömb töltése természetesen sok időbe került, aztán napról napra támadtak ellenséges szellők, az elrepü­lést gátolók, míg az alatt a nép csak tolongott a csodadolog megnézésére, és a szép összegecskét zsebre rakva ill a kerek nád a kert egy szép napon b­e vény honorable Proff. is gon­g disappeare — el­tűnt. Kereskedő nem lévén, mégis meg kell vallanom, hogy itt az ipar megmérhetlen nagy és hogy minden műfogásokban századokkal vannak nálunk előbbre, akár minemű mesterséggel vagy foglalkozással jöjjön ide az ember, hamar észre veszi, hogy itt még tanul­nia kell, miután oly eszközök s fogások vannak hasz­nálatban, melyekről nálunk még nem is álmodnak. A sok közül tán egyetlen a maga nemében itt a fo­gászat, tagadhatlan az itteni fogorvosok s művészek a világon a legelsők; igaz ugyan szükségszülte előny az, miután az itteni éghajlat nem igen látszik kedvez­ni a rágó műszereknek, öreg, fiatal mind fog nélkül járna, ha jeles orvosaik illő kárpótlásról nem gondos­kodnának, de vannak is ám itt oly nagyszerű fogcsi­­náló-intézetek, hogy az ember látásukon megijedve a természet titkos műhelyébe áthelyezve képzeli magát. Azokon kitenni már emberi tehetséget túlhaladó fela­dat, és mégis sikerült egy német eredetű dr Dieffen­­bach nevű fogorvosnak kitűnő találmányával a közfi­gyelmet magára vonni. U t. i. borostyánkőből készít oly foganyagot, mely a valódi fogaktól és a foglalatra a foghustól egy parányival sem különbözik és a mel­lett alkalmazhatóságára nézve a valódi fogak minden előnyeivel bir. E találmány valamennyi fogorvosok s a mestersé­ges fogakat használó nagyszámú közönség között nagy ingerültséget okozott, úgy hogy szövetkeztek s husz ezer dollárt ígértek neki találmányáért, felelet helyett pátenst von ki a kormánytól, és azóta ő a leg­keresettebb ember különösen a szép nem szájacskái­­nak csinosítására. Mint mondják az ausztriai biroda­lom számára is nyer kiváltságot, és máris Pesten a legjelesb fogorvossal dr Cohn L. J. úrral (József tér 14. sz.) összeköttetésbe lépett, gyártmányával megis­mertetvén őt. (Vége következik.) „Francziaország mindent kimeritett, hogy ily vés­­yes félreértést megszüntessen. Majd jó tanácsát ajánlá fel, majd békés interventióját. Számba sem vették, végre a nehézségek olyanokká váltak, hogy a külügyi miniszter úr most annak beismerésére látja magát szó­lítva, „miszerint jóformán késő, semhogy a szentszéknek kilátása lehessen ügyét kedvezőbbre változtatni.“ „A­mi minket illet, mi hinni akarjuk, hogy nem késő. Mi jogosítva véljük magunkat azt remélni, hogy a szent­atya végre diadalmaskodván az ismert végzésteljes su­gallatokon, nem késendik tovább számba venni az ese­ményeket. Szükséges dolognak fogja tartani nem akadá­lyoztui tovább azon általános pacificatio művét, melyen minden európai hatalom iparkodik , és a melyben a val­lás még inkább érdekelve van, mint a politika.“ KÜLÖNFÉLÉK. — K. Sz.­Miklósról Szász Károly írja nekünk : „Sie­tek tudósítani a P. N. olvasóit, hogy városunk szeren­csésen megtartá, a m. t. Akadémia palotája javára rendezett kettős, testvérileg összeolvadó vigalmait, e hó 18 és 19. napjain. A nem fölötte nagy, de mellékszobák által kényelmes terem mindkét nap tele volt. Első na­pon nem lehete egyebet, mint szép és díszes magyar öl­tözeteket látni, mik oly jól estek a szemnek s szívnek s oly ékesen emelték ifjaink deliségét s hölgyeink bájait Bálkirályokat s királynékat nevezni nem az én dolgom. A vidék, bár körülbél ugyan ez nap, több haconczélú vi­galom is volt rendezve, nagy számmal volt képviselve, mit köszönettel jegyzünk fel. Annál nagyobb sajnálattal, hogy pesti irodalmi barátink közül senki sem szerencsél­tetett. Másodnap lelkes polgárságunk mulatott s egy­szerű, tisztes sorai közé delnőink közül nem egy vegyült, testvériesen­ éljenek! A terem mindkét nap egyszerű, de nemzeties diszszel volt ékítve, s mint hölgyeink ru­háin, úgy termünk falain, sőt a világítás lángjaiban is gyönyörűen lobogott a bár­­ra szin; köztök e világított szavakat olvastuk: „Lesz a magyar Akadémiának háza!“ vonatkozással egy szomszéd város oly bálföliratára : „Nincs a m. Akadémiának háza!“ — És ismét ezt: „Épüljön a tudomány háza ! Hintsen fényt, áldást a hazára !“ A másodnapi vigalom jeligéje pedig ez lehete : „Hogy a tudomány palotában lakjék . A kunyhó is meghozza rá fillérjét!“ A jókedv tulság nélkül derült rala mindkét éjen. A fenn­maradt tiszta jövedelem 239 ft 80 kr. Nem mellőzhetem itt köszönetünket nyilvánítani Hackenast G. ur iránt, ki a báljelentek és tánctrend nyomatását díj nélkül telje­­sittető , valamint helybeli kereskedő Leschitz Máty­ás ur iránt, ki a terem felépitésében szintén, az ügy iránti buzgalomból fáradozott. Épüljön, kívánjuk, a tudomá­ny — Debreczenből, „egy debreczeni“-tel, veszszük a következő sorokat: „A farsang a mai nappal bevégezte­tik, s számolnunk kell magunknak farsangi elveinkről. A polg­ri casinotársulat két bált rendezett ez idén, azon­­fcjt “­­?“, \° ! iszt tervezte, ho—­lal­­assék még egy SSläBi«.,, nj.«««!*­idő rövidsége miatt is oly fényes eredmény­nyel, hogy 300 forinton felül lett a tiszta haszon. E bálban is kizá­rólag magyar öltönyben jelentek meg hölgyeink, mint szintén a férfiak. Bál királynéja nemcsak egy-ket­t volt, csínja, egyszerűségre nézve is sok szép nő még szebbé tette magát, de különösen feltűnt a sok szép hölgy közt, pátriarchális egyszerűségével az irodalom fáradhatlan bajnoka. Debreczen város története Írója Katlini Nagy Benőnek lelkes neje, ki egyszerű honi karton szoknyá­jával, egyszerű magyar főkötőjével, antik vállával adott irányt a divatnak. Mint érdekest és curiosumot kell meg­említenem, hogy ez egész­ báli öltöny 8, azaz nyolcz fo­rintba került. Adná Isten, hogy e lelkes hölgy példáját az egész magyar haza követné !“ — A Katli. Néplap írja: „Főtiszt. Roskoványi Ágoston nyitrai püspök ur ő méltósága az Oltár-egylet elnökasszonyának lao fi­tot küldeni méltóztatott ^az a­­czélból, hogy egyházmegyéjének. sztölöhoznak, de tori fölszólítására,^ ^"'egyleti tagság évi járuléka ne­hezére esnék, a jámbor egylet áldásaiban részesülhesse­nek. Midőn az egyleti bizottmány a társulat föladatául kitűzött czéljának ily meleg pártolásáért legforróbb hála­­köszönetet mond , egyúttal örömére szolgál kijelent­hetni, miszerint az egyleti szabályok tót nyelvre fordí­tása felől is gondoskodott, hogy így a jámbor egylet ha­­zaszerte minél biztosabban terjedhessen.“ •— Kolozsvárt Steinnál nem rég ke­veskezű mun lent meg : „A növekedő uj világhatalom. Szózat a birtok érdekében. Irta Vida Károly, a hajdani Budi Híradó, Figyelmező és Magyar Futár szerkesztője.A czikk, melyek, a három utólsót kivéve, a Magyar - ban már megjelentek s melyeket most szerző a nap magyarországi közönség elé is terjeszt, „a földbirtos dületlen hitelének, mint minden társasági jólét légi­sabb föltételének megalapításához“ kívánván ma egy porszemmel járulni. A könyvecske 75 lapra tér ára 8 hatos. — Második javított és bővített kiadásban jelent cserkuti Cseh József k. r. tanár munkája : „Latin­­ mértéktan az Alvari-féle latin versezet nyomán a tan ifjúság számára.“ Egy ivá­s ára egy hatos. — Londonban a múlt napokban különös tker­et ment végbe. Több tisztes ur, köztük számos pap, ré­ben fáradoz már rész útra tévedt nöszemélyek jó átr intésében, de mindeddig csekély sikerrel, kivált azon rülménynél fogva, hogy fáradozásuk tárgyaihoz csak órán és éjfél után lehet hozzáférkőzniök. Ezért most vetkező módhoz folyamodtak. Egy egész héten át a második felét folyvást az utczán törték, s mihelyt , mely nőt az illető osztályból megpillantanak, hozzáloj­zának, csinos meghívó levélkét nyomának markába — hogy semmi egyébnek kitéve ne legyenek — eltű­­nek. Ily módon ezernél több meghívó levélkét osztot­tak szét ,­ mely igy szólt : „Néhány barátja bátorka önt felkérni, örvendeztesse meg őket jelenlétével a sze­mesi vendéglőben, Regent Street, szerdán 8-án éjjeli órakor.“ Ez és bekövetkezett s a meghívottak közöt , ,ami 250 csakugyan megjelent a rendelt helyen. Fél kísérőket nem bocsátottak be, mi sok nőnél gyanút gr­jesztett, úgy hogy már az ajtóból visszatértek. Ott be­terített asztal s valami húsz gentleman várta őket, fölczifrázott nők vígan letelepedőnek, s általában úgy i­seléli magokat , a mint a titokteljes levélke után go­dolták , hogy tehetik. Egy óra tájban , mikor a ve­dégek már étellel itallal jóllaktak és több vendég nem igen lehetett várni, a megérkezettek is már er­ren kételkedni kezdettek az estély czélja iránt: eket tisztelendő Broek úr papi beszéddel állt eléjök. Beszi­dét kitűnőnek mondják. Nem fejezhette ki tisztele­tét a gyülekezet iránt, de igenis kifejezte az irán, a minek lenniök kellene, sőt a mi lenne is mindjárt be­lőlök, mihelyt csak akarnák. Őt tisztelendő Noel úr kö­veté, az erényes nő életét rajzolva. Sokan a vendégei közül zokogtak. A többség azonban közönyös maradt de senki sem rendetlenkedett, mert a kíméletes, nyájas bánásmód mindnyájának jól esett. Mindegyikének meg­ígérték a javítók , hogy kellőképen előmozdítják, ha­­ életet akar kezdeni, s midőn szétoszlottak, volt némi remény, hogy némelyek megtérnek.­­ Magyar Akadémia. A gr. Károlyi-Zichy Ka­rolina assz. által felajánlott negyven db arany jutalom mellett kihirdetett ezen pálya­feladatra : „Kívántainak hasznos és érdekes, az összes magyar történelem köréből merített elbeszélések, kedélyes olvasmány­ul az ifjúság számára , melyek úgy szép nyelv, mint a rajzok átlengő hazafias szellemnél fogva alkalmatosak lesenek arra, irju Keorei nazame jeies jemai co uui yer vuz».~i£tni,v által az erény követésére buzdítsák“ . f. évi febr. 15-ig pályamunka nem érkezvén, újabb határnapul, a ma tar­tott osztályülésben f. é. april. 1 -je tűzetett ki. Azon egy pályamű, mely elkésve február 16-án érkezett, mint uj­­don beküldött tekintetik, ha szerzője máskép nem ren­delkeznék. Pest, február 20. 1860. Toldy Ferenc*, litoknok. Nyilatkozat: T. -Füred, február 23. Alább kö­vetkező soraimnak fölvételére mind a „Pesti Napló“, mind pedig egyéb lapok tisztelt szerkesztőségeit igen kérem . Több mint 10 éve, mióta egy Páj­er Karaa nevű ember csekélységem «--­ alatt széle­sít ott -'Ogat. Több - mutatta be ma­mint alulk­ornal testvéröcsése, s miután — az ö­nszug terve szerint — úti költségéből kifogyott, kér, ku­­nyerál és koldul — azon biztatással, hogy az én zsebem­ből , a legnagyobb köszönettel kifizeti. Sokszor azonban szemtelensége még annyira is fölbátorodik , hogy magát Antalnak csúfolja, s egy vagy más megjelenendő munká­jára — már tudnillik az enyémre — előfizetést eszközöl. Ezelőtt néhány évvel épen csak a „Pesti Napló“ hasáb­jain olvastam egy becsületes óvást említett Pajer Károly­­nak ilyetén eljárása ellen. Egy szives sárvári levelező figyelmeztette a nagy közönséget, hogy a szemtelen MAGYAR KÖNYVÉSZET. 33. Garay János összes költeményei Esv kötetben. A költő arczképével. Második t­e 1t e­s k­i­a­d­á­s. A költő családjának tulajdona. Pest. Nyomatott Emint, Gusztávnál. 1860. árét XXII és 1072 hasáb .

Next