Pesti Napló, 1860. augusztus (11. évfolyam, 3142-3166. szám)

1860-08-02 / 3143. szám

/ Különfélék. —Az uj tagokkal megszaporodott Kisfaludy társaság ma délután tartotta választó gyűlését. Addig is, míg e gyűlésről bővebb hivatalos jelentés tétetnék közzé, rö­viden elmondjuk, hogy szavazatok többségével elnökké b. Eötvös József, helytartó elnökké Toldy Ferencz, igaz­gatóvá Arany János, titoknokká Greguss Ágost, jegyzővé Tóth Kálmán választattak. Pénztárnok és ellenőr válasz­tása egyelőre elhalasztatott. A társaság továbbá bizott­­ságott nevezett ki, melynek feladata tebb részletes ter­vet készíteni az újabb erővel megindítandó munkálkodá­sokra, e munkálkodások szellemi és anyagi biztosítására valamint a tisztviselők fizetésére nézve. Határozta egy­szersmind a társaság, hogy havi üléseit ezentúl minden hónap utolsó csütörtökén fogja tartani, még­pedig dél­után 3 órakor. A legköze­lebbi havi ülés (tekintettel a most beállott szünidőre) sept. 27-kén lesz, mikor a kine­vezett bizottság kész terve is be lesz adandó. — A „W­andere­r“-nek írják a Dráva mellől: „Az ágostai „Alig. Zig“ jul. 23-dikai számában helyt adott egy éjszaknyugati magyarországi levelezőnek, ki Mailáth urnak a birodalmi tanács jul. 21-dikei ülésében mondott szavait szintoly udvariatlanul, mint hibásan magyaráz­gatja. E hibás fölfogást már régebben is volt alkalmunk megc­áfolni (az állítólagos kikindai kihágásról szóló me­sének a „Süddeutsche Zig“ban történt megjelenésekor) minthogy azonban e fölfogásban fájdalom a bel- és kül­földi sajtó némely más közlönye is osztozik, kötelessé­günknek tartjuk ellene egyszers mindenkorra síkra szállni — Mailáth szava, „hogy ő Magyarországon csak magya­rokat ismer, bármi nyelvet beszéljenek is,“ a dolog ter­mészete szerint azon népnek, melyhez ő tartozik, nem fajbeli, sem nyelvbeli, de történelmi-politikai nemzetisé­gére vonatkozott. Ez alatt pedig azon szellemi és anyagi közjavak összes eredményét értjük, melyek egy állammá szerveződött társaság kebeléből századok folytán kifej­lődtek. Ily közjavak: az ország történelme, intézményei, szokásai, erkölcsei; a hozzájuk való ragaszkodás legve­­lősebb elnevezése pedig a hazaszeretet. Ez értelemben a német ember Alsatiában franczia, a franczia ember Lausanneban svájczi, a magyar ember Moldovában ro­mán. Ez értelemben a német ember a Szepességen, a tót ember Liptóban, a román ember Aradban egyenlő szere­tettel csüng a közös hazán s egyenlően ragaszkodik azon intézményekhez, melyeknek jóságát és jelességét a legu­tóbbi tiz év korán sem homályositotta el, ezen intézmé­nyekhez , melyekben — mellesleg mondva — a sze­mélyes szabadságnak ugyancsak ritka nagy mérték­ben kellett biztosítva lenni, holott ily sok nyelvű ele­meket, nyelv- és fajbeli egyéniségek teljes megóvása mellett, csekély kivételekkel, Magyarországnak egyen­lően hű fiaivá nevelték. Ez értelemben Magyarország történelmi-politikai egyéniségének elismerése minden ma­gyarnak első és utólsó gondolata a szellemi béke hely­reállításának első és mulhatlan föltétele.­­ A nyelv kér­désében, mely igenis egyik emeltyűje a nemzetiségnek, de koránsem az egész nemzetiség, Mailáth úr azon szem­pontra állt, mely az ő, de a mi jogi nézetünk szerint is az egyedül törvényes, úgy vagyunk meggyőződve, ha­ az egyes ember e szempontot oda nem hagyhatja, nem szabad odahagynia; legfeljebb óhajokat formulázhat, mint például érintve voltak azon mondásban, „hogy a nemzetiség harczának becsületesnek, a térnek szabadnak, a fegyvereknek mentül egyenlőbbeknek kell lenni.“ E kérdés végérvényes eldöntése azonban kell, hogy tör­vényhozás útján közegyetértés műve és érdeme legyen , s nem lehet kételkedni, hogy az e feladat megoldásához annyi államférfim bölcseséggel fog járulni, a­mely e te­kintetben tartós megegyezést és kielégítést ígér. Annál több reményünk lehet pedig e megegyezésre, minél en­gesztesőbb szellem lengi át a legkizárólagosb táborokat is, és minél nagyobb veszélyt okozhatna jelenleg a viszál­­kodás nem csak Magyarországnak, de az összes monar­chiának.“ — A fentebbi czikkben kijelentett nézetek gyakorlati bizonyságait az alább következő két közlésben is megta­láljuk. Sztupa Ignácz belényesi polgár s ügyvéd írja a M. Sajtónak: A „Presse“ közlésében ezt olvastam : „hogy valamint Erdély több városában , úgy Belényesben is nem csekély súrlódások idéztettek elő a magyar és román m­mzetis­égek között ; mert a magyarok nem szeretik , hogy a románok nemzeti nyelvek , viseletök s szokásaikh­oz ragaszkodnak ; holott a románok Magyarországban magukat legrégibb la­kosoknak vallják , a mennyiben a magyarok Pannóniába be­vándorlása alkalmával már őket itt találták, a a románok csak ártatlan tüntetéseket idéznek elő, a magyarok tünte­tése ellenében; midőn egyelőre az itteni gymnasiumbe­i if­júság vette igény­be a román nemzeti ruhaviseletet, mi miatt az erdélyi „Gazetta“ szerint igen föltűnő dolgok adták elő magukat, mert, — mint az idézett lap állítja — egy sze­gény magyar szabónak nemzetellenes bűnül rótták föl , a miért a románok részére nemzeti ruhát varrt, s mintegy in­tősül mondja a „F­ressz“, ha a magyarok dús zsinóros ru­­h­ájok, festői tollas kalapjokra s csinos sarkantyus csizmáikra jogosan büszkék, u­gy a románok szerény és eredeti gyapjú ruha- és bocskorvisi életét ne kárhoztassák.“ A ki ezen czikket olvasta, méltán fölt­ehetné, hogy a Belényesvidéki magyarok és románok között ok nélkül m­eggond­olatlan türelmetlenség idéztetett elő, s mélt­án kárhoztathatná mindegyiknek korsze­rűtlen lépéseit. De minthogy a föntebbi közlés csupán a lég­ből merített s­zálát­­ inkább a „Presse“ lapnak a két testvér Magyar házában elve­­sztett előfizetők irányábani fájdalmas utó­­hangja, mint akár a román , akár a magyar nemzet fiain­k ki­­fakadása lehet (me­rt bizton­írhatom , hogy itt a ro­mán és magyar nemzet fiai között semmi súrlódások elő nem for­dultak, ■ egyik a­­m­ásik irányában, semmi türelmetlenséget nem tanusit, s,zt mondhatom, hogy e két harczias szellemű nemzet soha sem értette meg egymást jobban a közös érdek­ben mint fele alig, egyesek kivételével, milyenek mindig vol­tak s lesznek de ezek alapnélküli lármái a népnél viszhangra nem találna­kt, s a nemzetekre homályt nem vethetnek, s nem hogy az ár­­­tatlan ruhaviseletben egymás irányában demon­­stratiót lát­nának, de azt demonstrativul valamint elő nem ké­szítenék ■ úgy ne® is veszik, mi elegendő jele annak, hogy mindegyik, sajátszerüleg maga nemzeti öltönyét kedvelt­e, sőt fölvált­va, román visel magyar, és viszont az visel román öltözetet,o­tt így számtalanszor jelennek meg közös, ártatlan mulatságai­ban, s a legvidámabban mulatnak együtt a nélkül, hogy Pannónia korszakára vissza is pillantaná­nak, mi­k­ülönben is a jelenkor igényeire semmi következ­ményt nem­­ nyújthat) , a körülmények ily állásában, bá­torságot v­eszek, mint a román nemzet s a közös ma­gyar haza hű fia, a tisztelt olvasó­közönség tudomá­sára juttatj­a, hogy a „Presserben kiadott, s a „Gazét­á“-ből netalán át­szivárogtatott egész közlemény — legalább vidé­künkre.« reményiem, a közlésben pendített szomszéd test­vér haza­vt­arásaira nézve is, — valótlanságot tartalmaz, mi mindkét ne­mzetre sértő, s nem egyéb, mint azon részakaratuak koholmány­a, kik örvendezve tombolnának, ha ezen két bar­­czias szelle­mű nemzetiség között viszálkodást idézhetnének elő, mitől a­­ népek Istene az ártatlan nemzeteket megóvandja, a rósz­aks­ratuakat pedig mindenható szelleménél fogva a tévutról m­egtéritve, lelköket a gonosztól megszabadítva, mint megtért bű­­nősöket a nemzeteknek s a közös hit anyának vi­s­­szaadja.“ Szeged­i tudósítónk pedig írja nekünk júl. 31-éről: „A mult , este a volt kaszinói helyiség,az előtte fekvő sétatér a legélénk­ebb közérzületi nyilatkozatok színhelyévé jön. Tiz év óta gyr­ászolt e hely , noha többször voltak színi előadások nagy ter­­­ében s nem egyszer tánczvigalmak; mégis,midőn az emlékeze­­t megszállta lelkünket, legott kiragadott bennünket a vigadó körből, eszünkbe jutott az év , melyben e falak kö­zött váro­si, megyei, sőt országos közügy­ek kerültek szőnyeg­re, és föl­yt a tanakodás , lett a tanakodásból vita , a vitából pártoskoi­társ. A két ell­npárt szélsőségig vitte itt gyűlöletét, s íme 11 é­v után mi történik a pártosok tanyáján? A legna­­gyobb szi­nt­ű testvéri ölelkezés fokozatos átmenetének egy igen jelenték­eny mozzanata. A haza több részén ismeretes zombori szerb z­ené­szek játszottak ez estén a mondott helyiségben, majd az előtte fekvő sétányon; jelen volt több helybeli szerb testvérünk , jelen volt néhány szerbiai férfiú közöttük , egy iskolai tanácsos, egyszersmind tanár is (ez utóbbit,lelkes föl­köszöntéseire, a közönség a szó teljes értelmében karján hor­­dozá). Poharazás közben vége hossza nem volt a hoszabbra rövidebbre szabott mondatok sorának, míg a hazafias dalok nem egyszer túlzengték a tájékot. E mulatság lehető legzajo­­sabb volt, de semmi rendetlenség nem fordult elő. A zombori tamburások többek között énekeltek egy hős dalt Brankovics idejéből, és egy legújabbat a nép ajka után. Ez utóbbi igen érdekes, a­mennyiben a visszavonás okozóit fájdalmasan , de mégis gunyorral átkozza el, és inti a két testvért, hogy vállt vessenek. Minden versszak után szűnni nem akaró éljen és zsi­­ó­ kiáltások következtek. Ily lépnek kár aztán, midőn va­laki előáll, a testvériségről leczkét adandó.“ — Nagy József úr írja nekünk N.­Szalontáról: „Jul. 28-án este 7 órakor e város férfi értelmisége különbség nélkül kocsira ült, s a kis sereg 9 órára a szomszéd fa­luba Geszten termett, a hol is fél órai pihenés után fák­lyákat ragadva,a Garibaldi-féle stratégiai fogással, szép csendesen a Tisza kastély udvarát ide, egy kanyarodással nesz nélkül a kertbe sompolyogtunk, s az erkély előtt kört formálva, zene kíséretében a „Szózat“-ot éneklők, és e hangok váratlanul két szerető szivet leptek meg. Minő látvány, minő szép jelenet következett. A pályafény kö­zepett fent a magas erkélyen karöltve jött és egymásra borulva tündér mesésen állott egy fiatal pár, Tisza Kál­mán és gr. Degenfeld Ilona, midőn a tömeg közül Lovassy Ferencz kibontakozva előlép s részint a Tisza család iránti régi folytonos tisztelet, részint a fiatal s jelen tisz­telet tárgya által már eddig is kivívott érdemeknél fog­va az uj házaspárt üdvözölte, mire a köszöntött kedves humorral válaszolt; végre harsány éljenkiáltással bevé­gezvén a tisztelkedést, rögtön haza jöttünk.“ — Nagykőrösi rendes levelezőnk írja: „Báthory Gábor ur lemondása által megürülvén a helybeli lelkészi hivatal, az egyház­tanács lemondván ez alkalomra azon jogáról, hogy a megürült lelkészi helyet betöltse, elhatá­­rozá megkérdeni a népet, hogy régi gyakorlat szerint: két lelkészt akar-e vagy egyet? de minden esetben föl­emelvén a lelkészi fizetést, nem tartván a régi fizetést kellő jutalomnak egy kitűnő egyénre nézve. A nép óriási többséggel két lelkészt kívánt. De egy, mint egy 10 főből álló töredék az egyházi tanács eljárását érvénytelennek nyilvánító s a superintendentiához folyamodott. A köze­lebbi gyűlés az ügy megvizsgálását az egyházmegyére bizta, s ennek köztiszteletű esperese Miskolczi István ur bizottságot nevezett ki. Ennek tagjai: Szilassy György, Dobos János és Fördös Lajos urak, az esperes úr elnök­lete alatt jul. 28. és 29-kén végrehajták a vizsgálatot. A presbyterium ellen emelt vádakat alaptalanoknak találta, a pap választást illető intézkedéseket megerősítő; azonban kimondá azon nézetét, hogy az egyháztanácsból a tanárok kirekesztendők, az 1848-iki választás óta kilépett tagjai helyett — kik jobbnak lárták a nehéz időkben a vissza­vonulást — s az elhaltak helyett újak választassanak. Megelégszik-e e határozattal az absoluta minoritás ? még nem tudjuk. — A helybeli intézetek közvizsgái megkezdőd­tek. Jul. 29-én volt a tanitó­intézet közvizsgája, melyet gr. Ráday Gedeon s a kiküldött bizottság is szerencséltettek jelenlétükkel. A vizsga a legszigorúbb várakozást is kielégité s bizonysága volt az igazgató tanár Nagy László ur képességének és szakavatottságának. A fő­gondnok úr s a bizottság teljes megelégedésöket nyilvá­­niták ; jul. 30-kan kezdődik a gymnásiumi vizsga.“ — Igen érdekes és igazán hiányt pótló munkára figyel­meztetjük a közönséget: Zimmermann Antal betűszedő „Nyomdászati vezérfonál s a nyomdászat történelme“ czimű könyvére, mely 20 vagy több évnyi terjedelemben, a szövegbe nyomott képekkel és mintázatokkal Sommer Lipótnál Bécsben fog megjelenni. „Azon meggyőződés­től vezéreltetve“ — úgymond a szerző — „hogy jelen munkám kiadhatása által tisztelt ügyfeleim rég óhajtott kívánalmával találkozom, nem sajnáltam szabad óráimat egy, a nyomdászra nézve nélkülözhetlen, széles tapasz­talatokon nyugvó segédkönyv kidolgozására szentelni, mely segédkönyv szakmánkba vágó minden előforduló esetnél kimerítő tanácsadóul fogna szolgálni. E tekintet­ben tett tüzetes tanulmányaim s a gyűjtött anyag lehe­tőleg előnyös földolgozása által remény nem kitűzött czé­­lomat elérni, a nélkül, hogy szószaporító, élvez­etlen fej­tegetésekkel — mik a dolog mibenlétének tiszta fölfog­­hatását csak nehezítik — bővíteném művemet. Oly irány­ban kívánom tartani azt, mely a mellett, hogy az általa közvetlen érdekelteknek szolgáljon Útmutatóul, a nagy közönségnek is mulatva oktató olvasmányt nyújtson. A szabadság hirdetője, az előítéletek száműzője, a ba­bona sötétségének derítője, a szeliditő és az embert Istenhez közelebb hozó tudományok terjesztője, a mű­vészetek léleknemesitő befolyását általánosító, a hatodik nagyhatalom, a döntő s határozó közvélemény világhódító közege a sajtó, melynek eredetével, terjedésével, szóval történetének s a nyomda s a nyom­dászat technikumának kimerítő ismertetésével szán­dékozom hazai irodalmunknak ez irányban még pan­gó földjébe az első magvat ültetni. Vajha termővé és gyümölcsözővé tehetném azt! Fáradozásimnak szebb jutalmat nem óhajtok. Munkám két részre, azaz : k­é­z­­­művire és történelmire oszlik. A k­é­z m­ű­v­i részben minden nyomdászati legczélszerű­bb s leggyakorlatibb eljárás, a legkülönfélébb formák- és vál­tozatokban foglaltatnak (stereotypia, galvánosság, fa-, kő-, rézmetszés,stb.) A történelmi rész a nyomdá­szat történetével, tehát annak föltalálásával, vi­szályaival s végül a két magyar hazában ter­jedésével tüzetesen általános népszerűsödésével foglalkozik.“ Hogy a könyv megszerzése könnyebbítve legyen, szerző az előfizetési összegeket csak a m­ű m­eg­el­e­d­é­s­e után veszi át. A megrendelések legfelebb aug. 15-éig bérmentesítve, Sommer Lipót úr nyomdai igazgatóságának küldendők be. Előfizetési ár 2 ft 20 kr. uj pénzben. — A „P. Napló“ nem divatlap ugyan, de azért meg­­hiszsiükboj nélkül felveheti Szőke Lajos urnak a magyar öltözetről hozz­á, beküldött czikkéből legalább a következő megjegyzéseket: „Kényelmes viseletleez ízléssel idomí­tott nemzeti öltözetünket, a többi európai mivelt nemzet szokott napi öltözékei irányában azon szerencsés hely­zetben látom, hogy nem hogy szemetsértőleg, ízlést nél­külözve tüntetné föl a személyt, sőt inkább bizonyos tar­tózkodó tekintélyt követel s kölcsönöz az abba öltözött részére; értem itt azon egyszerűbb napi öltözékeinket, me­lyek az úgynevezett silon-i a városi ruházatokat helyette­sítik, nem tagadhatván meg u­gyan a többi, kurtább házi s falusi öltönyöktől is az igazi eredetiséget. Ezek azonban szolid kifejezés fogalmát, a régi volt hason öltözetek­­hez képest, kevésbbé tüntetik föl, s mig népünknél, különö­sen alföldünk rónssigain, a más nemzetbeli népek viseletei irányában meglepő szépséget, kihívó, délezeg alakokat ál­lít elő, műveltebb osatályunknál látogatói, városi, kijáró, utcaai öltözékké aligha válhatik, mint szobai, házkörüli viselet azonban azt hiszem fönnmaradhat, jóllehet az e te­kintet alá eső idegen öltözetet eddig ie már igen szép ízlé­ses, egyszerű s a mellett olcsó nyári napi felöltönyök kez­dik helyettesíteni. Miután nemzeti viseletünket az európai mivelt nemzetek — kik közé mi is méltán akarunk tar­tozni — öltözékével akarom párhuzamba állítani, szük­séges a következőket kiemelnem : 1) öltözetünk kiállí­tásánál nem szül­ségelvén (különösen a napi viseletnél) az úgynevezett rikító színű kelméket, amazokkal szépiá­tésus szempontból a versenyt méltán kiállja; 2) fő előny, hogy nemzetünké; 3) külsőnket nemzeti jellemünkhöz képest, erősebb s szebb alakban tünteti föl; 4)viseleti kényelemre, ha kivált a kész tési mesterség a kor szel­lemével, szintén a tökéletesedés felé törő szép ízléssel halad, nem hagy fönn kivánni valót, mert valamint a felöltönyöknél úgy a nadrágoknál is a sz­ó külső kép­zésére a jó szabás, nem pedig a tulaágba menő szakfe­­szesség igényeltetik ; 5) nincs talán annyira kitéve mint a külföldi divat, minden évi, sőt lehet talán mondani, mindennapi változásoknak.“ — Aradra f. é. jul. 25-kén egy levél érkezett, mely Pesten 1857-ki ápril 9-kén adatott föl; ez tehát Pestről Aradra három évig meg majd négy hónapig utazott. Azaz nem utazott, de csöndesen pihent és várakozott a pesti pályaudvari levélszekrény mögött. PEST, augustus 1. A porosz félhivatalos lap után a Donau- Zeitung is nyilatkozik Teplitzről. Hogy az osztrák félhivatalos lap több súlyt helyez a találkozás eredményeire s hangosab­­ban örvend, mint a Pr. Zeitung, ez a helyze­tekből önkényt következik. A porosz kormány attól tartható, hogy a szabadelvűek Teplitzet a reactio felé első pos­taállomásnak tekintik, a­honnan sok rázatás és törődés után okvetlenül a „szent szövet­séghez“ kell megérkezni. Az osztrák államférfiak pedig abban bízhat­tak, hogy a teplitzi találkozás által vége vet­tetik azon isolationak, mely Ausztriát mind­inkább fenyegette, s melynek tulajdonítható a zürichi szerződés gyors elkopása, az olasz egy­ség kivivott győzedelme, a nemzetiségi politi­ka előtérbe nyomulása, a legitimitás elvének teljes megbuktatására tett minden előkészület és III. Napóleon majdnem diktátori hatalma Európa ügyeiben. A teplitzi találkozás nem ütött sem úgy ki, hogy a porosz politika méltó gyanúba vétet­hessék a szabadelvűek által, sem úgy, hogy Ausztria a teljes sikertelenség miatt compro­­mittálta volna magát. Teplitzben véd- és daczszövetség nem csak azért nem köttethetett, mert ez Francziaor­­szág elleni nyílt fölhívás lett volna, hanem azért sem, mert Poroszországtól várni alig le­het, hogy II. Fridriket, s azon törekvéseket egészen feledje, melyeket számára több, mint egy százados politika jelölt ki. De ha Teplitz e részben eredményt­elen volt is, a Donau-Zeitung nyilatkozatából legalább arról meggyőződhetik a közönség, hogy mi­dőn Németország, vagy különösen Ausztriá­nak a német birodalomhoz tartozó része fenye­­gettetnék, akkor Poroszország kész a né­met szövetségi kötelezettségeit szi­gorúan teljesíteni. Ezt ugyan Poroszországnak a teplitzi össze­jövetel nélkül is kellett volna tennie, mert kö­telezve van rá, de napjainkban annyi kötele­zettség és annyi szerződés ér­vénytelenü­lt el a tények logikája miatt, s a siker istenítése oly magas fokra hágott, hogy megnyugtató lehe­tett, a kormányzó herczeg szájából ismét hal­lani ama jelentékeny szavakat: a nemzet függet­lensége és a hazai föld terü­leti épsége oly javak, melyeknek fontossága elől háttérbe vonul min­den belkérdés és az érdekek min­den ellenkezése. A Donau-Zeitung a teplitzi találkozásból merített reményeit és jóslatait a következő szavakkal fejezi ki: „A mi Baden-Badenben megkezdetett, Teplitzben hatá­rozottan előbbre viteték. A nagy politikai kérdésekre nézve, melyek Európát e perczben mozgatják, Baden- Badenben szintúgy mint Teplitzben, a közös német politikára elégséges alapok teremtettek ... S a­nél­kül, hogy a német fejdelmek és német államférfiak köze­lebbi tárgyalásaiba beavatottak lennénk, ki merjük mon­dani azon biztos meggyőződésünket, hogy ezentúlra nem tartozik csak a kegyes óhajtások közé a né­met fejdelmeknek s különösen a két német nagyhatalom­nak összhangzó nézete a külpolitika minden kérdései iránt. Kezesség van nyerve arra is, mikép Németország oly ál­lásba hozatik hogy az európai ügyekben egyértelmű akaratjának és eljárásának egész súlyát vetheti a mér­legbe.“ Valóban oly kecsegtető remények és jósla­tok ezek, hogy a félhivatalos D. Zeitung ve­­zérczikkíróját méltán hozhaták felhevülésbe, sőt az olvasóra még azt a benyomást is tehet­nék, mintha az olasz kérdéstől kezdve a ke­letiig nem volna semmi bonyodalom , mely a két német nagyhatalom együttes föllépése ál­tal a gyors megoldás elébe ne fogna vitetni. Ezen illusio azonban jelentékeny csökke­nést szenved a következő zársorok által: „Né­metország politikája nema megtámadás politikája, hanem lényegesen és kizáró­lag az önvédelemé.“ Tehát a teplitzi találko­zás eredménye végre csak abban összpontosul, hogy a porosz kormányzó­ herczeg nem fogna a kínálkozó alkalmak által semmi olyasra csá­­bíttatni, mi Viktor Emánuel szerepéhez ha­sonlítson , sőt kész Ausztriával együtt teljesí­teni mindazon kötelezettségeket, melyeket német szövetségi állása elébe szab azon eset­ben , ha Németország területe megtámad­­tatnék. S ki kétkedett volna ebben még Teplitz nélkül is ? NEMZETI SZÍNHÁZ. Júl. 31-én: Montecchi és Capuletti párt, dalmű 4 felv. Bellinitől. Az újvidéki „Szrbszki Dnevnik“ után írja a M. S. : „Hiteles kutforrásból jelenthetjük, miszerint Rajacsics szerb patriarcha­­ szentsége,, következő pontokból álló kérvényt nyújtott át Császár Ő Felségének: 1. Hogy a bukovinai, dalmátországi és erdélyi kelet­egyházi püspökségek törvényszerüleg rendeltessenek alá a karloviczi patriarchátusnak. 2. Hogy az ily módon egyesített hierarchiának szabad és független beligazgatása törvényesen biztosittassék. 3. Hogy egy az összes püspökökből álló zsinat tartása, mely e hierarchia viszonyát a kormány irányában meg­határozná, engedtessék meg. 4. Hogy egyházunknak eddig mások által használt hamis és elferdített elnevezései szüntessenek meg. 5. Hogy az egyházi zsinat bevégzése után nemzeti congressus egybehivása engedtessék meg, melyen csu­pán e congressus elé tartozó ügyeink rendezése vetetnék foganatba. 6. Hogy az evangélikus egyház mindkét felekezete példája szerint, a magas oktatásügyi minisztériumnál saját hitsorsosinkból álló osztály léptettessék életbe. 7. Minthogy Bécsben nem kis számmal tartózkodó hí­vek az isteni szolgálatot­ saját nyelvükön nem hallgathat­ják , ennélfogva jelöltessék ki egy alkalmas hely a szent­egyház, iskola és lelkész lakása fölépítésére, s e végre a jótékony adakozások gyűjtése is az egész birodalomban engedtessék meg. 8. Hogy legkegyelmesebben mondassék ki, két nem­zeti egyetem fölállítása és létrehozása, egyik a szerbek, másik a románok számára. 9. Hogy minden térítgetés, melylyel hiveink vallásuk elhagyására csábittatnak, törvényszerüleg tiltassák meg. 10. Hogy zárdáink az adófizetés alól mentessenek föl, mivel azon szerzetes rendek kategóriájába estek, melyek mások alamizsnáiból éldegélnek. 11. Hogy az „ilir-bánáti határezred“ elnevezése „szerb-bánáti“-ra változtassák. 12. Hogy a karloviczi felső, és az újvidéki alsó gym­­násiumok nyilvánosaknak ismertessenek el.“­ ­ Politikai események. ANGOLORSZÁG, London, júl. 27-kén. A „Morn­ Post“ haragszik a Timesra a szíriai ügyben követett eljárásáért. A Times — úgymond Palmerston közlönye — föl­áldozza a dolgokat a személyeknek, a­kik mellett föl­szólal, hogy egész hévvel küzdjön azok mellett, a­kik ellen küzdött volt. 1854-ben a török ellen nagyobb megvetéssel írt, mint maga Miklós czár ellen. Azon­ban majd Krímre mutatott a Times, mint megsebesít­hető pontra, s megtapsolá a szövetségesek törekvéseit, melyek szerint az ozmán birodalmat megmenteni igyekeztek. 1859-ben még az olaszokat gúnyolta, gyalázta, azt mondván róluk, hogy gyávák, eszélyte­­lenek s éretlenek a szabadságra s nem telik bele egy év, és ugyanazon lap a siker magasztalója, az olasz egység és függetlenség dicsőítője. Ezúttal, a „Consti­­tutionnel“ biztos lehet benne, még gyorsabban törté­nik a köpenyforgatás. Ha a keresztes hadjárat, me­lyet a Times és a franczia lapok hirdetnek, valóban megkezdetik, a Times, nem telik bele két hónap, már megkísérti Anglia féltékenységét és haragját fölkel­teni a franczia beavatkozás és rablási vágy ellen. Nem fogja megfontolni, mit mond, hanem a szövetség halálát hirdeti s háborúra izgat bennünket. Csakha­mar azon felfedezésre jut, hogy a Libanonon minden a legszebb rendben volt, a­mig a múlt évben bizo­nyos nyugati követ a török seregek visszahúzását nem sürgeté a Libanonból s hogy miután ezen különös módon a béke biztosítva jön, 8000 fegyvert adtak a maronitáknak a nyugati ügynökök. A mi collegánk­­nak azonnal eszébe jut Gorcsakoff herczeg május 4-ei körsürgönye, mely előre nyugtalanságokról szólt, mi­előtt azok sejthették , hogy egyszerre csak Bulgáriának az oroszok általi megszállásáról beszéltek. Eszébe jut továbbá a Timesnak, hogy a szír lázadás közvetlenül azután három druz meggyilkolásával vette kezdetét s hogy a maroniták számbeli tulnyomóságukban bizva, boszut véltek állhatni régi elleneiken, de hogy miután a druzok harcziasabbak, fordult a koczka, s nagyobb vérontás történt a keresztyének közt, mint eredetileg szándékukban volt a drúzoknak. S ekkor aztán azzal a kérdéssel áll elő, hogyhogy s Oroszország, e görög állam, közönynyel nézheti-e Szíriának egy katholi­­kus általi megszállását ? Azt nyeri válaszul, hogy Szíria megszállása okvetlenül a keresztyének fölke­lését idézi elő a török birodalom egyik részében, s a keresztyének üldözését másutt, mire az orosz beavat­kozik Bolgárországban, Rumeliában s magában Kon­stantinápolyban. S ha egyszer Törökország Európá­ban és Ázsiában keresztyén sereg által van megszáll­va, hogy lehet ismét török uralom alá vetni a meg­szabadított népeket ? Fog-e akkor a Times az általá­nos szavazatjogra hivatkozni s megtapsolja-e a sza­vazat eredményét, mely az Európa térképén 1860-ra

Next