Pesti Napló, 1860. augusztus (11. évfolyam, 3142-3166. szám)
1860-08-02 / 3143. szám
/ Különfélék. —Az uj tagokkal megszaporodott Kisfaludy társaság ma délután tartotta választó gyűlését. Addig is, míg e gyűlésről bővebb hivatalos jelentés tétetnék közzé, röviden elmondjuk, hogy szavazatok többségével elnökké b. Eötvös József, helytartó elnökké Toldy Ferencz, igazgatóvá Arany János, titoknokká Greguss Ágost, jegyzővé Tóth Kálmán választattak. Pénztárnok és ellenőr választása egyelőre elhalasztatott. A társaság továbbá bizottságott nevezett ki, melynek feladata tebb részletes tervet készíteni az újabb erővel megindítandó munkálkodásokra, e munkálkodások szellemi és anyagi biztosítására valamint a tisztviselők fizetésére nézve. Határozta egyszersmind a társaság, hogy havi üléseit ezentúl minden hónap utolsó csütörtökén fogja tartani, mégpedig délután 3 órakor. A legközelebbi havi ülés (tekintettel a most beállott szünidőre) sept. 27-kén lesz, mikor a kinevezett bizottság kész terve is be lesz adandó. — A „Wanderer“-nek írják a Dráva mellől: „Az ágostai „Alig. Zig“ jul. 23-dikai számában helyt adott egy éjszaknyugati magyarországi levelezőnek, ki Mailáth urnak a birodalmi tanács jul. 21-dikei ülésében mondott szavait szintoly udvariatlanul, mint hibásan magyarázgatja. E hibás fölfogást már régebben is volt alkalmunk megcáfolni (az állítólagos kikindai kihágásról szóló mesének a „Süddeutsche Zig“ban történt megjelenésekor) minthogy azonban e fölfogásban fájdalom a bel- és külföldi sajtó némely más közlönye is osztozik, kötelességünknek tartjuk ellene egyszers mindenkorra síkra szállni — Mailáth szava, „hogy ő Magyarországon csak magyarokat ismer, bármi nyelvet beszéljenek is,“ a dolog természete szerint azon népnek, melyhez ő tartozik, nem fajbeli, sem nyelvbeli, de történelmi-politikai nemzetiségére vonatkozott. Ez alatt pedig azon szellemi és anyagi közjavak összes eredményét értjük, melyek egy állammá szerveződött társaság kebeléből századok folytán kifejlődtek. Ily közjavak: az ország történelme, intézményei, szokásai, erkölcsei; a hozzájuk való ragaszkodás legvelősebb elnevezése pedig a hazaszeretet. Ez értelemben a német ember Alsatiában franczia, a franczia ember Lausanneban svájczi, a magyar ember Moldovában román. Ez értelemben a német ember a Szepességen, a tót ember Liptóban, a román ember Aradban egyenlő szeretettel csüng a közös hazán s egyenlően ragaszkodik azon intézményekhez, melyeknek jóságát és jelességét a legutóbbi tiz év korán sem homályositotta el, ezen intézményekhez , melyekben — mellesleg mondva — a személyes szabadságnak ugyancsak ritka nagy mértékben kellett biztosítva lenni, holott ily sok nyelvű elemeket, nyelv- és fajbeli egyéniségek teljes megóvása mellett, csekély kivételekkel, Magyarországnak egyenlően hű fiaivá nevelték. Ez értelemben Magyarország történelmi-politikai egyéniségének elismerése minden magyarnak első és utólsó gondolata a szellemi béke helyreállításának első és mulhatlan föltétele. A nyelv kérdésében, mely igenis egyik emeltyűje a nemzetiségnek, de koránsem az egész nemzetiség, Mailáth úr azon szempontra állt, mely az ő, de a mi jogi nézetünk szerint is az egyedül törvényes, úgy vagyunk meggyőződve, ha az egyes ember e szempontot oda nem hagyhatja, nem szabad odahagynia; legfeljebb óhajokat formulázhat, mint például érintve voltak azon mondásban, „hogy a nemzetiség harczának becsületesnek, a térnek szabadnak, a fegyvereknek mentül egyenlőbbeknek kell lenni.“ E kérdés végérvényes eldöntése azonban kell, hogy törvényhozás útján közegyetértés műve és érdeme legyen , s nem lehet kételkedni, hogy az e feladat megoldásához annyi államférfim bölcseséggel fog járulni, amely e tekintetben tartós megegyezést és kielégítést ígér. Annál több reményünk lehet pedig e megegyezésre, minél engesztesőbb szellem lengi át a legkizárólagosb táborokat is, és minél nagyobb veszélyt okozhatna jelenleg a viszálkodás nem csak Magyarországnak, de az összes monarchiának.“ — A fentebbi czikkben kijelentett nézetek gyakorlati bizonyságait az alább következő két közlésben is megtaláljuk. Sztupa Ignácz belényesi polgár s ügyvéd írja a M. Sajtónak: A „Presse“ közlésében ezt olvastam : „hogy valamint Erdély több városában , úgy Belényesben is nem csekély súrlódások idéztettek elő a magyar és román mmzetiségek között ; mert a magyarok nem szeretik , hogy a románok nemzeti nyelvek , viseletök s szokásaikhoz ragaszkodnak ; holott a románok Magyarországban magukat legrégibb lakosoknak vallják , a mennyiben a magyarok Pannóniába bevándorlása alkalmával már őket itt találták, a a románok csak ártatlan tüntetéseket idéznek elő, a magyarok tüntetése ellenében; midőn egyelőre az itteni gymnasiumbei ifjúság vette igénybe a román nemzeti ruhaviseletet, mi miatt az erdélyi „Gazetta“ szerint igen föltűnő dolgok adták elő magukat, mert, — mint az idézett lap állítja — egy szegény magyar szabónak nemzetellenes bűnül rótták föl , a miért a románok részére nemzeti ruhát varrt, s mintegy intősül mondja a „Fressz“, ha a magyarok dús zsinóros ruhájok, festői tollas kalapjokra s csinos sarkantyus csizmáikra jogosan büszkék, ugy a románok szerény és eredeti gyapjú ruha- és bocskorvisi életét ne kárhoztassák.“ A ki ezen czikket olvasta, méltán föltehetné, hogy a Belényesvidéki magyarok és románok között ok nélkül meggondolatlan türelmetlenség idéztetett elő, s méltán kárhoztathatná mindegyiknek korszerűtlen lépéseit. De minthogy a föntebbi közlés csupán a légből merített szálát inkább a „Presse“ lapnak a két testvér Magyar házában elvesztett előfizetők irányábani fájdalmas utóhangja, mint akár a román , akár a magyar nemzet fiaink kifakadása lehet (mert biztonírhatom , hogy itt a román és magyar nemzet fiai között semmi súrlódások elő nem fordultak, ■ egyik amásik irányában, semmi türelmetlenséget nem tanusit, s,zt mondhatom, hogy e két harczias szellemű nemzet soha sem értette meg egymást jobban a közös érdekben mint fele alig, egyesek kivételével, milyenek mindig voltak s lesznek de ezek alapnélküli lármái a népnél viszhangra nem találnakt, s a nemzetekre homályt nem vethetnek, s nem hogy az ártatlan ruhaviseletben egymás irányában demonstratiót látnának, de azt demonstrativul valamint elő nem készítenék ■ úgy ne® is veszik, mi elegendő jele annak, hogy mindegyik, sajátszerüleg maga nemzeti öltönyét kedvelte, sőt fölváltva, román visel magyar, és viszont az visel román öltözetet,ott így számtalanszor jelennek meg közös, ártatlan mulatságaiban, s a legvidámabban mulatnak együtt a nélkül, hogy Pannónia korszakára vissza is pillantanának, mikülönben is a jelenkor igényeire semmi következményt nem nyújthat) , a körülmények ily állásában, bátorságot veszek, mint a román nemzet s a közös magyar haza hű fia, a tisztelt olvasóközönség tudomására juttatja, hogy a „Presserben kiadott, s a „Gazétá“-ből netalán átszivárogtatott egész közlemény — legalább vidékünkre.« reményiem, a közlésben pendített szomszéd testvér hazavtarásaira nézve is, — valótlanságot tartalmaz, mi mindkét nemzetre sértő, s nem egyéb, mint azon részakaratuak koholmánya, kik örvendezve tombolnának, ha ezen két barczias szellemű nemzetiség között viszálkodást idézhetnének elő, mitől a népek Istene az ártatlan nemzeteket megóvandja, a rószaksratuakat pedig mindenható szelleménél fogva a tévutról megtéritve, lelköket a gonosztól megszabadítva, mint megtért bűnősöket a nemzeteknek s a közös hit anyának visszaadja.“ Szegedi tudósítónk pedig írja nekünk júl. 31-éről: „A mult , este a volt kaszinói helyiség,az előtte fekvő sétatér a legélénkebb közérzületi nyilatkozatok színhelyévé jön. Tiz év óta gyrászolt e hely , noha többször voltak színi előadások nagy terében s nem egyszer tánczvigalmak; mégis,midőn az emlékezet megszállta lelkünket, legott kiragadott bennünket a vigadó körből, eszünkbe jutott az év , melyben e falak között városi, megyei, sőt országos közügyek kerültek szőnyegre, és fölyt a tanakodás , lett a tanakodásból vita , a vitából pártoskoitárs. A két ellnpárt szélsőségig vitte itt gyűlöletét, s íme 11 év után mi történik a pártosok tanyáján? A legnagyobb szintű testvéri ölelkezés fokozatos átmenetének egy igen jelentékeny mozzanata. A haza több részén ismeretes zombori szerb zenészek játszottak ez estén a mondott helyiségben, majd az előtte fekvő sétányon; jelen volt több helybeli szerb testvérünk , jelen volt néhány szerbiai férfiú közöttük , egy iskolai tanácsos, egyszersmind tanár is (ez utóbbit,lelkes fölköszöntéseire, a közönség a szó teljes értelmében karján hordozá). Poharazás közben vége hossza nem volt a hoszabbra rövidebbre szabott mondatok sorának, míg a hazafias dalok nem egyszer túlzengték a tájékot. E mulatság lehető legzajosabb volt, de semmi rendetlenség nem fordult elő. A zombori tamburások többek között énekeltek egy hős dalt Brankovics idejéből, és egy legújabbat a nép ajka után. Ez utóbbi igen érdekes, amennyiben a visszavonás okozóit fájdalmasan , de mégis gunyorral átkozza el, és inti a két testvért, hogy vállt vessenek. Minden versszak után szűnni nem akaró éljen és zsió kiáltások következtek. Ily lépnek kár aztán, midőn valaki előáll, a testvériségről leczkét adandó.“ — Nagy József úr írja nekünk N.Szalontáról: „Jul. 28-án este 7 órakor e város férfi értelmisége különbség nélkül kocsira ült, s a kis sereg 9 órára a szomszéd faluba Geszten termett, a hol is fél órai pihenés után fáklyákat ragadva,a Garibaldi-féle stratégiai fogással, szép csendesen a Tisza kastély udvarát ide, egy kanyarodással nesz nélkül a kertbe sompolyogtunk, s az erkély előtt kört formálva, zene kíséretében a „Szózat“-ot éneklők, és e hangok váratlanul két szerető szivet leptek meg. Minő látvány, minő szép jelenet következett. A pályafény közepett fent a magas erkélyen karöltve jött és egymásra borulva tündér mesésen állott egy fiatal pár, Tisza Kálmán és gr. Degenfeld Ilona, midőn a tömeg közül Lovassy Ferencz kibontakozva előlép s részint a Tisza család iránti régi folytonos tisztelet, részint a fiatal s jelen tisztelet tárgya által már eddig is kivívott érdemeknél fogva az uj házaspárt üdvözölte, mire a köszöntött kedves humorral válaszolt; végre harsány éljenkiáltással bevégezvén a tisztelkedést, rögtön haza jöttünk.“ — Nagykőrösi rendes levelezőnk írja: „Báthory Gábor ur lemondása által megürülvén a helybeli lelkészi hivatal, az egyháztanács lemondván ez alkalomra azon jogáról, hogy a megürült lelkészi helyet betöltse, elhatározá megkérdeni a népet, hogy régi gyakorlat szerint: két lelkészt akar-e vagy egyet? de minden esetben fölemelvén a lelkészi fizetést, nem tartván a régi fizetést kellő jutalomnak egy kitűnő egyénre nézve. A nép óriási többséggel két lelkészt kívánt. De egy, mint egy 10 főből álló töredék az egyházi tanács eljárását érvénytelennek nyilvánító s a superintendentiához folyamodott. A közelebbi gyűlés az ügy megvizsgálását az egyházmegyére bizta, s ennek köztiszteletű esperese Miskolczi István ur bizottságot nevezett ki. Ennek tagjai: Szilassy György, Dobos János és Fördös Lajos urak, az esperes úr elnöklete alatt jul. 28. és 29-kén végrehajták a vizsgálatot. A presbyterium ellen emelt vádakat alaptalanoknak találta, a pap választást illető intézkedéseket megerősítő; azonban kimondá azon nézetét, hogy az egyháztanácsból a tanárok kirekesztendők, az 1848-iki választás óta kilépett tagjai helyett — kik jobbnak lárták a nehéz időkben a visszavonulást — s az elhaltak helyett újak választassanak. Megelégszik-e e határozattal az absoluta minoritás ? még nem tudjuk. — A helybeli intézetek közvizsgái megkezdődtek. Jul. 29-én volt a tanitóintézet közvizsgája, melyet gr. Ráday Gedeon s a kiküldött bizottság is szerencséltettek jelenlétükkel. A vizsga a legszigorúbb várakozást is kielégité s bizonysága volt az igazgató tanár Nagy László ur képességének és szakavatottságának. A főgondnok úr s a bizottság teljes megelégedésöket nyilvániták ; jul. 30-kan kezdődik a gymnásiumi vizsga.“ — Igen érdekes és igazán hiányt pótló munkára figyelmeztetjük a közönséget: Zimmermann Antal betűszedő „Nyomdászati vezérfonál s a nyomdászat történelme“ czimű könyvére, mely 20 vagy több évnyi terjedelemben, a szövegbe nyomott képekkel és mintázatokkal Sommer Lipótnál Bécsben fog megjelenni. „Azon meggyőződéstől vezéreltetve“ — úgymond a szerző — „hogy jelen munkám kiadhatása által tisztelt ügyfeleim rég óhajtott kívánalmával találkozom, nem sajnáltam szabad óráimat egy, a nyomdászra nézve nélkülözhetlen, széles tapasztalatokon nyugvó segédkönyv kidolgozására szentelni, mely segédkönyv szakmánkba vágó minden előforduló esetnél kimerítő tanácsadóul fogna szolgálni. E tekintetben tett tüzetes tanulmányaim s a gyűjtött anyag lehetőleg előnyös földolgozása által remény nem kitűzött czélomat elérni, a nélkül, hogy szószaporító, élvezetlen fejtegetésekkel — mik a dolog mibenlétének tiszta fölfoghatását csak nehezítik — bővíteném művemet. Oly irányban kívánom tartani azt, mely a mellett, hogy az általa közvetlen érdekelteknek szolgáljon Útmutatóul, a nagy közönségnek is mulatva oktató olvasmányt nyújtson. A szabadság hirdetője, az előítéletek száműzője, a babona sötétségének derítője, a szeliditő és az embert Istenhez közelebb hozó tudományok terjesztője, a művészetek léleknemesitő befolyását általánosító, a hatodik nagyhatalom, a döntő s határozó közvélemény világhódító közege a sajtó, melynek eredetével, terjedésével, szóval történetének s a nyomda s a nyomdászat technikumának kimerítő ismertetésével szándékozom hazai irodalmunknak ez irányban még pangó földjébe az első magvat ültetni. Vajha termővé és gyümölcsözővé tehetném azt! Fáradozásimnak szebb jutalmat nem óhajtok. Munkám két részre, azaz : kézművire és történelmire oszlik. A kéz művi részben minden nyomdászati legczélszerűbb s leggyakorlatibb eljárás, a legkülönfélébb formák- és változatokban foglaltatnak (stereotypia, galvánosság, fa-, kő-, rézmetszés,stb.) A történelmi rész a nyomdászat történetével, tehát annak föltalálásával, viszályaival s végül a két magyar hazában terjedésével tüzetesen általános népszerűsödésével foglalkozik.“ Hogy a könyv megszerzése könnyebbítve legyen, szerző az előfizetési összegeket csak a mű megeledése után veszi át. A megrendelések legfelebb aug. 15-éig bérmentesítve, Sommer Lipót úr nyomdai igazgatóságának küldendők be. Előfizetési ár 2 ft 20 kr. uj pénzben. — A „P. Napló“ nem divatlap ugyan, de azért meghiszsiükboj nélkül felveheti Szőke Lajos urnak a magyar öltözetről hozzá, beküldött czikkéből legalább a következő megjegyzéseket: „Kényelmes viseletleez ízléssel idomított nemzeti öltözetünket, a többi európai mivelt nemzet szokott napi öltözékei irányában azon szerencsés helyzetben látom, hogy nem hogy szemetsértőleg, ízlést nélkülözve tüntetné föl a személyt, sőt inkább bizonyos tartózkodó tekintélyt követel s kölcsönöz az abba öltözött részére; értem itt azon egyszerűbb napi öltözékeinket, melyek az úgynevezett silon-i a városi ruházatokat helyettesítik, nem tagadhatván meg ugyan a többi, kurtább házi s falusi öltönyöktől is az igazi eredetiséget. Ezek azonban szolid kifejezés fogalmát, a régi volt hason öltözetekhez képest, kevésbbé tüntetik föl, s mig népünknél, különösen alföldünk rónssigain, a más nemzetbeli népek viseletei irányában meglepő szépséget, kihívó, délezeg alakokat állít elő, műveltebb osatályunknál látogatói, városi, kijáró, utcaai öltözékké aligha válhatik, mint szobai, házkörüli viselet azonban azt hiszem fönnmaradhat, jóllehet az e tekintet alá eső idegen öltözetet eddig ie már igen szép ízléses, egyszerű s a mellett olcsó nyári napi felöltönyök kezdik helyettesíteni. Miután nemzeti viseletünket az európai mivelt nemzetek — kik közé mi is méltán akarunk tartozni — öltözékével akarom párhuzamba állítani, szükséges a következőket kiemelnem : 1) öltözetünk kiállításánál nem szülségelvén (különösen a napi viseletnél) az úgynevezett rikító színű kelméket, amazokkal szépiátésus szempontból a versenyt méltán kiállja; 2) fő előny, hogy nemzetünké; 3) külsőnket nemzeti jellemünkhöz képest, erősebb s szebb alakban tünteti föl; 4)viseleti kényelemre, ha kivált a kész tési mesterség a kor szellemével, szintén a tökéletesedés felé törő szép ízléssel halad, nem hagy fönn kivánni valót, mert valamint a felöltönyöknél úgy a nadrágoknál is a szó külső képzésére a jó szabás, nem pedig a tulaágba menő szakfeszesség igényeltetik ; 5) nincs talán annyira kitéve mint a külföldi divat, minden évi, sőt lehet talán mondani, mindennapi változásoknak.“ — Aradra f. é. jul. 25-kén egy levél érkezett, mely Pesten 1857-ki ápril 9-kén adatott föl; ez tehát Pestről Aradra három évig meg majd négy hónapig utazott. Azaz nem utazott, de csöndesen pihent és várakozott a pesti pályaudvari levélszekrény mögött. PEST, augustus 1. A porosz félhivatalos lap után a Donau- Zeitung is nyilatkozik Teplitzről. Hogy az osztrák félhivatalos lap több súlyt helyez a találkozás eredményeire s hangosabban örvend, mint a Pr. Zeitung, ez a helyzetekből önkényt következik. A porosz kormány attól tartható, hogy a szabadelvűek Teplitzet a reactio felé első postaállomásnak tekintik, ahonnan sok rázatás és törődés után okvetlenül a „szent szövetséghez“ kell megérkezni. Az osztrák államférfiak pedig abban bízhattak, hogy a teplitzi találkozás által vége vettetik azon isolationak, mely Ausztriát mindinkább fenyegette, s melynek tulajdonítható a zürichi szerződés gyors elkopása, az olasz egység kivivott győzedelme, a nemzetiségi politika előtérbe nyomulása, a legitimitás elvének teljes megbuktatására tett minden előkészület és III. Napóleon majdnem diktátori hatalma Európa ügyeiben. A teplitzi találkozás nem ütött sem úgy ki, hogy a porosz politika méltó gyanúba vétethessék a szabadelvűek által, sem úgy, hogy Ausztria a teljes sikertelenség miatt compromittálta volna magát. Teplitzben véd- és daczszövetség nem csak azért nem köttethetett, mert ez Francziaország elleni nyílt fölhívás lett volna, hanem azért sem, mert Poroszországtól várni alig lehet, hogy II. Fridriket, s azon törekvéseket egészen feledje, melyeket számára több, mint egy százados politika jelölt ki. De ha Teplitz e részben eredménytelen volt is, a Donau-Zeitung nyilatkozatából legalább arról meggyőződhetik a közönség, hogy midőn Németország, vagy különösen Ausztriának a német birodalomhoz tartozó része fenyegettetnék, akkor Poroszország kész a német szövetségi kötelezettségeit szigorúan teljesíteni. Ezt ugyan Poroszországnak a teplitzi összejövetel nélkül is kellett volna tennie, mert kötelezve van rá, de napjainkban annyi kötelezettség és annyi szerződés érvénytelenült el a tények logikája miatt, s a siker istenítése oly magas fokra hágott, hogy megnyugtató lehetett, a kormányzó herczeg szájából ismét hallani ama jelentékeny szavakat: a nemzet függetlensége és a hazai föld területi épsége oly javak, melyeknek fontossága elől háttérbe vonul minden belkérdés és az érdekek minden ellenkezése. A Donau-Zeitung a teplitzi találkozásból merített reményeit és jóslatait a következő szavakkal fejezi ki: „A mi Baden-Badenben megkezdetett, Teplitzben határozottan előbbre viteték. A nagy politikai kérdésekre nézve, melyek Európát e perczben mozgatják, Baden- Badenben szintúgy mint Teplitzben, a közös német politikára elégséges alapok teremtettek ... S anélkül, hogy a német fejdelmek és német államférfiak közelebbi tárgyalásaiba beavatottak lennénk, ki merjük mondani azon biztos meggyőződésünket, hogy ezentúlra nem tartozik csak a kegyes óhajtások közé a német fejdelmeknek s különösen a két német nagyhatalomnak összhangzó nézete a külpolitika minden kérdései iránt. Kezesség van nyerve arra is, mikép Németország oly állásba hozatik hogy az európai ügyekben egyértelmű akaratjának és eljárásának egész súlyát vetheti a mérlegbe.“ Valóban oly kecsegtető remények és jóslatok ezek, hogy a félhivatalos D. Zeitung vezérczikkíróját méltán hozhaták felhevülésbe, sőt az olvasóra még azt a benyomást is tehetnék, mintha az olasz kérdéstől kezdve a keletiig nem volna semmi bonyodalom , mely a két német nagyhatalom együttes föllépése által a gyors megoldás elébe ne fogna vitetni. Ezen illusio azonban jelentékeny csökkenést szenved a következő zársorok által: „Németország politikája nema megtámadás politikája, hanem lényegesen és kizárólag az önvédelemé.“ Tehát a teplitzi találkozás eredménye végre csak abban összpontosul, hogy a porosz kormányzó herczeg nem fogna a kínálkozó alkalmak által semmi olyasra csábíttatni, mi Viktor Emánuel szerepéhez hasonlítson , sőt kész Ausztriával együtt teljesíteni mindazon kötelezettségeket, melyeket német szövetségi állása elébe szab azon esetben , ha Németország területe megtámadtatnék. S ki kétkedett volna ebben még Teplitz nélkül is ? NEMZETI SZÍNHÁZ. Júl. 31-én: Montecchi és Capuletti párt, dalmű 4 felv. Bellinitől. Az újvidéki „Szrbszki Dnevnik“ után írja a M. S. : „Hiteles kutforrásból jelenthetjük, miszerint Rajacsics szerb patriarcha szentsége,, következő pontokból álló kérvényt nyújtott át Császár Ő Felségének: 1. Hogy a bukovinai, dalmátországi és erdélyi keletegyházi püspökségek törvényszerüleg rendeltessenek alá a karloviczi patriarchátusnak. 2. Hogy az ily módon egyesített hierarchiának szabad és független beligazgatása törvényesen biztosittassék. 3. Hogy egy az összes püspökökből álló zsinat tartása, mely e hierarchia viszonyát a kormány irányában meghatározná, engedtessék meg. 4. Hogy egyházunknak eddig mások által használt hamis és elferdített elnevezései szüntessenek meg. 5. Hogy az egyházi zsinat bevégzése után nemzeti congressus egybehivása engedtessék meg, melyen csupán e congressus elé tartozó ügyeink rendezése vetetnék foganatba. 6. Hogy az evangélikus egyház mindkét felekezete példája szerint, a magas oktatásügyi minisztériumnál saját hitsorsosinkból álló osztály léptettessék életbe. 7. Minthogy Bécsben nem kis számmal tartózkodó hívek az isteni szolgálatot saját nyelvükön nem hallgathatják , ennélfogva jelöltessék ki egy alkalmas hely a szentegyház, iskola és lelkész lakása fölépítésére, s e végre a jótékony adakozások gyűjtése is az egész birodalomban engedtessék meg. 8. Hogy legkegyelmesebben mondassék ki, két nemzeti egyetem fölállítása és létrehozása, egyik a szerbek, másik a románok számára. 9. Hogy minden térítgetés, melylyel hiveink vallásuk elhagyására csábittatnak, törvényszerüleg tiltassák meg. 10. Hogy zárdáink az adófizetés alól mentessenek föl, mivel azon szerzetes rendek kategóriájába estek, melyek mások alamizsnáiból éldegélnek. 11. Hogy az „ilir-bánáti határezred“ elnevezése „szerb-bánáti“-ra változtassák. 12. Hogy a karloviczi felső, és az újvidéki alsó gymnásiumok nyilvánosaknak ismertessenek el.“ Politikai események. ANGOLORSZÁG, London, júl. 27-kén. A „Morn Post“ haragszik a Timesra a szíriai ügyben követett eljárásáért. A Times — úgymond Palmerston közlönye — föláldozza a dolgokat a személyeknek, akik mellett fölszólal, hogy egész hévvel küzdjön azok mellett, akik ellen küzdött volt. 1854-ben a török ellen nagyobb megvetéssel írt, mint maga Miklós czár ellen. Azonban majd Krímre mutatott a Times, mint megsebesíthető pontra, s megtapsolá a szövetségesek törekvéseit, melyek szerint az ozmán birodalmat megmenteni igyekeztek. 1859-ben még az olaszokat gúnyolta, gyalázta, azt mondván róluk, hogy gyávák, eszélytelenek s éretlenek a szabadságra s nem telik bele egy év, és ugyanazon lap a siker magasztalója, az olasz egység és függetlenség dicsőítője. Ezúttal, a „Constitutionnel“ biztos lehet benne, még gyorsabban történik a köpenyforgatás. Ha a keresztes hadjárat, melyet a Times és a franczia lapok hirdetnek, valóban megkezdetik, a Times, nem telik bele két hónap, már megkísérti Anglia féltékenységét és haragját fölkelteni a franczia beavatkozás és rablási vágy ellen. Nem fogja megfontolni, mit mond, hanem a szövetség halálát hirdeti s háborúra izgat bennünket. Csakhamar azon felfedezésre jut, hogy a Libanonon minden a legszebb rendben volt, amig a múlt évben bizonyos nyugati követ a török seregek visszahúzását nem sürgeté a Libanonból s hogy miután ezen különös módon a béke biztosítva jön, 8000 fegyvert adtak a maronitáknak a nyugati ügynökök. A mi collegánknak azonnal eszébe jut Gorcsakoff herczeg május 4-ei körsürgönye, mely előre nyugtalanságokról szólt, mielőtt azok sejthették , hogy egyszerre csak Bulgáriának az oroszok általi megszállásáról beszéltek. Eszébe jut továbbá a Timesnak, hogy a szír lázadás közvetlenül azután három druz meggyilkolásával vette kezdetét s hogy a maroniták számbeli tulnyomóságukban bizva, boszut véltek állhatni régi elleneiken, de hogy miután a druzok harcziasabbak, fordult a koczka, s nagyobb vérontás történt a keresztyének közt, mint eredetileg szándékukban volt a drúzoknak. S ekkor aztán azzal a kérdéssel áll elő, hogyhogy s Oroszország, e görög állam, közönynyel nézheti-e Szíriának egy katholikus általi megszállását ? Azt nyeri válaszul, hogy Szíria megszállása okvetlenül a keresztyének fölkelését idézi elő a török birodalom egyik részében, s a keresztyének üldözését másutt, mire az orosz beavatkozik Bolgárországban, Rumeliában s magában Konstantinápolyban. S ha egyszer Törökország Európában és Ázsiában keresztyén sereg által van megszállva, hogy lehet ismét török uralom alá vetni a megszabadított népeket ? Fog-e akkor a Times az általános szavazatjogra hivatkozni s megtapsolja-e a szavazat eredményét, mely az Európa térképén 1860-ra