Pesti Napló, 1860. október (11. évfolyam, 3192-3218. szám)
1860-10-10 / 3199. szám
pathizál és végre tán Oroszországot sem, mely aligha nem tartja lehetségesnek, hogy maholnap Törökországban is oly dolgok történhetnének, mik nem ajánlják ily határzott kárhoztatását azon tannak, miszerint a népeknek szabad egy népszerűtlen kormányt népszerűvel fölcserélni. De ha a hatalmak az olasz forradalom határozott kárhoztatására nézve nem tudnának egyesülni, ez még kevésbbé képzelhető amaz események helyeslésére nézve, mert ez először a legitimitási elv nyílt megtagadása lenne, amire Ausztria, Orosz- és Poroszországot rá nem bírhatni; másodszor pedig ily helyeslés csak azon alattomos szándékkal történhetnék, hogy egyes érdekelt hatalom előfordulandó alkalommal Piemont eljárásét ismételni fogná, amit a többi nem érdekelt hatalom nem fogna még az által is segíteni,hogy Piemont politikáját még helyesli is. Minthogy tehát az ünnepélyes congressuson gyülekezendő hatalmak saját tekintélyök érdekében kénytelenek lennének az olasz események fölött határzott ítéletet mondani, ily határzott ítélet pedig se kárhoztató, se helyeslő értelemben a fönnforgó körülmények közt nem várható: magától következik, hogy a hatalmak nemcsak nem kivánják, hanem, amennyire csak lehet, kérilni fogják a congressus létrejöttét és az olasz mozgalom irányában azon langymeleg eljárásra fognak szorítkozni, melynek eddig is tanúi voltnk. Ők nem fognak ugyan végképen lemondani beleszólási jogukról, sőt ezt „intések,“ „tiltakozások“ s effélék által helylyel közzel a világ emlékezetébe is hozzák, hanem e jog valóságos gyakorlatára, arra, hogy az olasz ügy fölött ítélendő európai areopag alakulna, e perczben semmi kilátás nincs. Héba-hóba még Napóleon császár is megemlíti a congressusst» hogy úgy tettesse magát, mintha az európai »egyensúlyba« és az azt őrző „pentarchiába›› Isten tudja minősúlyt fekteti‹ —valósággal — épen az ő működese folytán — amaz egyensúly tettleg régen megszűnt és az európai pentarchia majdnem kizárólag franczia monarchiává lett. -XIGLÓ, okt. 5. Tegnap kezdődött itten nagyméltóságú gróf Andrássy György ur elnöklete alatt a felső-magyarországi bányapolgárság közgyűlése, melylyel ezúttal a tisztujitás is összekötve volt. Miután ezen egyesület, melyhez hasonlóval közhasznúsági tekintetben egész hazánkban nem találkozunk, oly kevéssé ismeretes a nagy közönség előtt — mi talán a lefolyt legközelebbi 12 év alatt rá nézve szerencse is volt, mert nem fordult a hivatalos újítók figyelme ez egyletre, úgy hogy régi szerkezetét megtartván, előmenetelében nem is akadályoztatott — néma adatokkal az egyesület mibenlétét föl akarjuk világosítani. Ez egyesületet a felső-magyarországi bányabirtokosok avvagy bányapolgárok összesége képezi; czélja a bányaművelés közerővel ápolása s a virágzás lehető legnagyobb fokára való emelése. E czél felé részint közvetlenül, részint közvetve törekszik az egyesület. Közvetlenül oly pénzalap előállítása által, mely kirekesztőleg bányászati, tudományos és gyakorlati közczélokra, úgymint tudományos kísérletekre , bányatérképekre, ifjú bányászok tudományos kiképzésére sat. fől dittatik; közvetve pedig közös olvasztó buták fölépítése által, hol a bányabirtokosok nyers érczeiket lehető legolcsóbban s legczélszerübben olvasztathatják s kellő áruczikkekké változtathatják. Az egyesület ügyeit a közgyűlés, mely minden évben rendesen egyszer tartatik, igazgatja, a végrehajtó hatalom pedig az elnökre — ki képviselőnek vagy representánsnak neveztetik,— az alelnökre vagy álképviselőre, négy ülnökre, négy birodalmi tagra és két jegyzőre bízva van, kik minden hatodik évben a közgyűlés által megválasztatnak és minden hónapban egyszer, vagy a szükséghez képest többször is összeülnek, minden ülés napjáért 3 pártot, a jegyzők 6 pártot, azonkívül semmi fizetést nem kapnak. A közgyűlésen, mely teljes nyilvánossággal tartazik, a végrehajtó testület tagjain kívül szavazattal bírnak azon egyes bányák követe, melyek évenként legalább 250 mázsa rezet vagy annyi értékű ezüstöt kiállítanak; továbbá oly bányák követei, melyek egy közös követ küldésére összeállván, együttvéve ezen minimumot kimutathatnak, mi mellett azonban megjegyzendő, hogy ugyanazon egy bánya — termékeljen bár évenkint ezer mázsa rezet vagy annyi értékű ezüstöt, az egyesületi alapszabályoknál fogva csak egy szavazattal bírhat; végtére szavazattal bírnak 19 bányavárosok (Göllnicz, Szomolnok, Igló, Rozsnyó, Dobsina, Svedlér, Wagendrüssel , Stósz , Tászó , Felső- és Alsó-Meczenzéf, Lőcse, Kassa, Eperjes, Olaszi, Krompach, Remete, Kézsmárk s a fölszepességi városok együtt). Ezen városok mindegyike két követet választ, mely joggal részint azért ruháztattak föl,mert elődei nyitották meg századok előtt az itteni bányákat és igy a históriai jog tiszteltetik meg utódaiban, részint azért, mert az ezen városok határaiban még nem jövedelmező, úgynevezett reménybányák képviselőinek tekintetnek. A bányák követei az illető egyes bányák birtokosai által megválasztatnak. Az egyesület eredeti pénzalapja , a bányajövedelmeken kívül, 300.000 p.forint volt, mely összeg kölcsön utján 1836 ban Rothschild és Schuller uraktól fölvétetett. E kölcsön visszafizetése 18 év alatt három szakaszban megtörtént az e végre fölállított törlesztési pénztárból, melybe minden egyes bányatársulat terményei arányában bizonyos mennyiséget befizetett. E czélszerű szerkezet s nemcsak értelmes, de tevékeny és becsületes vezetés mellett kezdvén meg az egyesület pályafutását, miután legelőször is a tiszta réztartalmu érczeit az igen költséges kincstári olvasztásból visszahúzván, czélszerű olvasztásuk végett saját egy hutát nyitott volna, legeslegelőre azon főelvet állitá föl, hogy az olvasztási huta nem külön nyerészkedési vállalat, hanem a bányaművelésnek alárendelt eszköze, hogy tehát minden nyereség, mely azonfölül, mi az ércztermesztőnek az érczek beváltásánál a kisebb próba útján kitudott réztartalomért kifizettetik, az olvasztásból is a réznek beváltási és eladási ára közti különbségből ered, nem a huta, hanem a beváltó bányák kétségkivüli tulajdona, mely az illető hutaszakaszok befejezésével a bányabirtokosoknak megtéríttetik s ezen hutapótlék számbetüje minden mázsa réz után egynéhány év óta 9 és 14 pft közt változik. Mily varázshatással van ezen igazságos kezelési elv a bányaművelők vállalkozási szellemére s általában a bányászat emelésére, legjobban érzi az, ki bányája rendes jövedelmén fölül huzapótlék fejében oly, néha igen tetemes összeget kap kezéhez, melyről a bányapolgári olvasztást megelőző kincstári kezelés időszakában nem is álmodott s mely annakelőtte az olvasztó hutáknak maradt nyereségül. E kedvező eredmények által fölbátoritva, az egylet saját kezelését azon érczekre is kiterjeszté 1845 ben, mikben a réz ezüsttel és kénesővel van vegyítve s az ily olvasztó két hutának fölállítása végett 400,000 pengő forintot vett kölcsön Rothschild és Schuller uraktól, mely tőkének fele már visszafizettetett és 15 év múlva egészen törlesztve leend. Miután azonban ezen huták fölállítása és kezelése sokkal többe került, mint a tiszta réztartalmuaké, úgy hogy a kölcsönözött tökén kívül még 300,000 portot ezen sárga érezbányák jövedelmeiből kölcsön venni kelletett, a fehér érezbányák birtokosai még több évekig várakozhatnak, míg hutapótlékot kapnak. E nagyszerű vállalat létrehozása miatt az egylet kénytelen volt pénzbeli szükségei miatt, melyek minden hónapban 100,000 pártra rúgnak, báró Sinával commissionális egyezkedésre lépni, úgy hogy ezen ház minden kívánt összeget 6° 0 kamatért előlegezvén addig, míg a nála letett rezet jutányos áron — mely sokszor változik és az egylet által meghatároztatik — eladhatja, azért másfél percentet húz az általa eladott réz árából, az egylet pedig ez után mindig az eladásra való alkalmas időt bevárhatja, mi 185,1 54-ben nagy hasznára szolgált; azonban, ha saját ügyviteli tőkéje leend, mihez félmillió forint kivántatik, megint tulajdon kezébe veendi az eladás ügyét is. Azon időben, hol a bányapolgárság érczeit a kincstári olvasztó hutákban beváltotta, 8000 mázsa rezet évenkint termesztett, jelenleg sárga érczekből 11,000, fehér érczekből 7000 és így összesen 18000 mázsa rezet állít elő, mely 76 pártjával számítva,másfél millió frtnyi sommát képvisel, azonkívül évenkint ezer mázsa kéneset (most 150 forint egy mázsa) és 100,000 forintig ezüstöt termeszt. Három olvasztó huta és az egész fakezelés (minden évben 28 ezer bécsi öl szükséges), most Ferjencsik János úr, mint főigazgatónak közvetlen vezetése alatt áll; a fönn nevezett ülnöki test pedig, melynek üléseiben a huzaigazgató is szavazattal bir, az egész ügyvitelt kormányozza és jelentéseit a közgyűlésnek évediktut adja be. A mai közgyűlésre követekből állt, kik gróf Andrássyt, mint elnök képviselőt és Zsedényit mint álképviselőt egyhangúlag megint 6 évre megválasztották, ülnököknek Gotthárd 71, Probstner Arthur 69, Nadler 46, Gál 40 szavazattal; birodalmi tagoknak Valkó, Kováts Viktor, Juhos és Munich urak nagy szótöbbséggel választattak meg. A huzaigazgató jelentése az 1859. évi olvasztás eredménye fölött kedvező hatást idézett elő. Szerinte a sárga érczekből nyert egy mázsa réznek olvasztási költségei már 11 frt 55 krra leszállottak; ezer érczeknek általános réztartalma múlt évben 8 font volt, és igy 12 mázsa érez egy mázsa rezet adván, annak olvasztására 6 fa mérő faszén vagy fában valamivel több egy bécsi ölnél fordittatott, miután egy kubik öl fa rendesen 12 mérő (mass) szenet ad. — A fehér érczeknél — melyeknek egy mázsája múlt évben általánosan 11 font rezet adott — egy mázsa réz olvasztására két bécsi öl fa kivántatott. Különös figyelmet ébresztettek az ezüstnek kihúzása iránti több rendbeli kísérletek nedves úton az úgynevezett Speiseból. Az első kísérletnél sok ezüst visszamaradván, már a harmadiknál az ezüst minden hiány nélkül, a réztartalom pedig akadály nélkül p. o. 384 mázsa Speiseból 84 mázsa réz és igy 82% kihúzattatok. — A bányapolgárság 4 erdőkerüleében 1859. évben 13 691 kubik öl földolgoztatott, a megvett erdőrészekben pedig még 102,774 kubik ölrel rendelkezhetik és igy 7 évi szüksége fedve van. — Ezután a réznek szaporább eladhatását eszközlő indítványok, az új bányatörvénynek gyakorlati hiányait pótló szabályok kidolgozására rendelt választmány, ma a bányász-tanitványoknak fizetendő stipendiumok, az ülnökség ügyviteli jelentései és több más tárgyak fölött folynak a tanácskozások. Cavour gróf beszedje. (Vége.) „Azon nemes fejedelemnek, kit egész Italia, a nemzeti újjászületés s föltámadás alapitója s vezetője gyanánt tisztel, — különös kötelességek vannak eléje tűzve déli Olaszországra nézve. Az ő nevében jön a szabaditás vállalata megkísértve, az ő dicsőségteljes zászlója köré gyülekeztek, ahhoz csatlakoztak a megszabadított népek. Sorsuk iránt, Európa s az utókor előtt, a felelős. „Viktor Emánuel király semmi esetre sem szándékszik, csak úgy saját tetszése szerint intézkedni déli Itália népei fölött, de kötelessége megszerezni számukra azon lehetőséget, hogy akaratuk ünnepélyes és szabad kifejezése által az ideiglenesség állapotából kibontakozzanak. „Hogyan fog kiütni szavazatuk? A felelet erre, a szavazási urnákban fog megtaláltatni. „Olaszok! Mi a legeredőbben óhajtjuk, hogy a még velünk nem egyesült tartományok úgy cselekedjenek, mint a közép olaszországiak, s ugyanazon lelkesedéssel, ugyanazon egyetértéssel vallják be magukénak azon elvet, mely az egész félszigetet, Viktor Emánuel király alkotmányos kormánypalotája alatt egyesíti.“ Miután Cavour alább kifejtette, hogy Viktor Emánuel csak úgy fogadná el az anneziót, ha ez minden föltétel nélkül történik, s hogy most Itáliáról, nem foederalisticus kormányformáról van szó,így szőtte tovább eszmemenetét : „Helyén van kijelenteni, hogy mindazok, kik a nemzeti ügy diadalára közreműködtek, nagyobbrészt déli Itália bekeblezése mellett vannak. Ennek daczára vannak köztük olyanok, kk — jóllehet hazaszeretetük s a királyhoz ragaszkodásuk kétségbe nem vonható — mégis azt hiszik, hogy e bekeblezést csak az egész mű bevégezte, vagyis a velenczei s római kérdések tökéletes megoldása után kell végrehajtani. ,,Mi azt hiszszük, hogy ebből a legszerencsétlenebb következmények volnának várhatók. Mert mi hasznot is hajthat az, ha Nápolyt s Szicíliát ily abnormis állapotban hagynánk ? Csak egy indokot lehet ezen fölfogás támogatására fölhozni, s ezt a forradalmat gyámolitani, hogy Itália megszabadítása bevégeztessék. Mi azt állítjuk, hogy ez szomorú balfogás volna. Azon ponton, hova érkeztünk s hol mi 22 millióból álló olasz államot képezhetünk, s egy erős és kikerekitett állodalmat, melynek mindennemű anyagi és erkölcsi segédeszközök állnak rendelkezésére: ránk nézve a forradalom aerájának be kell záródnia, s Itáliának méltóságteljesen kell az újjáalakulás, a belszervezés időszakába lépnie. Mert máskülönben Európa joggal tehetné föl rólunk, hogy nálunk a forradalom inkább czél , mint eszköz , s ekkép jóakaratát tőlünk méltán megvonhatná. Az eddig nekünk nagyban kedvező közvélemény ellenünk fordulna s ellenségeink mellett nyilatkoznék. Mindez nemcsak nehezítené föladatunkat, hanem vállalatunk érvényesítését egyenesen lehetetlenné tenné. Forradalom s alkotmányos kormány nem soká állhatnak fönn egymás mellett a nélkül, hogy dualismusok ellenzéket ne támaszszon s oly összeütközést elő ne idézzen, mely a közös ellenség előnyére fogna kiütni. „Ily eshetőségek azon magasztos lelkületű hazafi szellemében, ki Nápoly és Sziczilia bekeblezésének e napig ellenállott, semmi változást sem fognának ugyan előidézni, de ha komoly megfontolás azon meggyőződésre vezethetett volna, hogy Umbriára s a Márkákra is ugyanazon elv alkalmazható, úgy a félsziget déli része az éjszakitól elválasztva, s az egyetlen eredmény abban állna, hogy a nemzeti eszme előhaladásának útjába akadékok s haszontalan halogatások gördittetnének. A tények természetében oly logika létezik, mely a legelhatározottabb akaraton is diadalmaskodik s a melyen a legjobb szándék is hajótörést szenvedhet. Nápolyban s Palermoban állandó forradalmat föltartani akarni, annyi, mint a tekintélyt s hatalmat annak kezéből, ki zászlajára e szavakat irta : „Italia és Viktor Emánuel“ oly emberek kezébe átmenni látni, kik e gyakorlatias jelszó helyébe a felekezetek e következő homályos és mysticus symbolumát vésni szeretnék : „Isten és a nép.“ ... Mint lehetne a királynak a korona méltóságának megsértése nélkül beleegyezni abba, hogy olasz tartományok az ő nevében hosszabb ideig mint meghódított ország kormányoztassanak, anélkül, hogy a gyűléseiben szabadon összegyűjtött nép a maga akaratát törvényes és ünnepélyes szavazat által kijelentette volna? „Ily okoknál fogva reményem, uraim, hogy azon törvényjavaslatot, melyet eléjök terjeszteni van szerencsém, kedvezően fogják fogadni. „Az önök által néhány hó előtt a minisztériumnak adott bizalmi szavazat azt a»«» helyzetbe tette, hogy nagyszámú s nehéz akadályokat, melyek útjában álltak, elhárítson. Ma — ha az állam rudját tovább is szilárd és erős kézzel vezetni akarja, — szükséges , hogy e minisztérium s vele Italia, tudja, várjon azon idő óta végbevitt cselekvényei megfeleltek e a számára megszavazott bizalomnak. „Ez annál szükségesebb uraim, most mióta egy — a tömegnek joggal kedves — hang, a korona s az ország előtt bizalmatlanságát fejezte ki ellenünk. Ily kijelentés, kétségkívül, fájdalmasan érintett bennünket, de azért nem volt képes czélunktól eltéríteni. „Mint az alkotmány őrei, azt hiszszük, hogy egy polgár szava, — bármily kitűnőek legyenek is máskép a hazának tett szolgálatai — nem igényelhet több fontosságot , mint a nagy államhatalom képviselőié. „E fölött mindig szoros kötelességek egy alkotmányos király minisztereinek , semmiféle kevéssé legitim ürügyeket nem szentesíteni, még akkor sem, ha azok a néphegy s győzelmes kard ragyogó fényében jelennek meg. „Szándékaink becsületességének biztos öntudatában, mint miniszterek s polgárok egyaránt hajlandók vagyunk a hazának szolgálni, s minden körülmények közt teljes erőnket azon nagy műnek szentelni, mely abban áll, hogy Olaszországból Viktor Emánuel ő felsége alatt egy alkotmányos monarchia képződjék.“ A megpendített törvényjavaslat így hangzik: „Egyetlen czikkely. A király kormánya fölhatalmaztatik, közép és déli Olaszország azon tartományainak, amelyekben általános szabad szavazás útján a nép akarata a mellett nyilatkozik, hogy alkotmányos monarchiánk alkotó részét képezni akarja, — országunkba keblezését elfogadni, s királyi decretumok által érvényre emelni.“ A pápa e szentsége allocutiója. (Vége.) Különösen a legmélyebben megindít bennünket azon gyász, mely családaikat bontotta el. Vajha megszüntethetnék szavainkkal a családok jajait! Mi teljes bizalommal vagyunk az iránt, hogy nem kis vigasztalásukra szolgál azon megtisztelő és érdemlett megemlékezés , melyben gyermekeiket és rokonaikat részeltetjük az ő példányul szolgáló valóban ragyogó hűségükért, irántunk s a szentszék iránt tanúsított ragaszkodásuk és szeretetökért, melylyel a két világ előtt halhatlan dicsőséget szereztek neveiknek. S mindenek fölött azon remény táplál bennünket, hogy mindazok, a kik az egyház ügyeérti dicső halállal elvérzettek, elérik amaz örök békét és üdvösséget, melyet mi a mindenható Istentől eshettünk s szakadatlanul esdeni fogunk reájok. Itt illő dicsérettel emlékezünk meg szeretett fiainkról, név szerint Urbino, Besaro és Spoleto tartományok főnökeiről, akik e valóban szomorú idők folyama alatt hivatalukban buzgalommal és kitartással működtek. És most, tisztelendő testvérek, ki volna képes ama rendkívüli szemtelenséget és képmutatást eltűrni, melylyel az istentelen berontók manifestumaikban nem átallják azt erősíteni, hogy ők az erkölcsi rend helyreállítása végett jőnek a mi tartományaink s más olasz tartományokba ? Ezt azok merészkednek állítani, kik már rég óta elkeseredett harczot folytatnak a kath. egyház, annak szolgái s ügyei ellen, az egyházi törvényeket s megrovásokat megvetik, s mind a sz. római egyház nagytekintélyű bibornokait , mind a püspököket s a legjelesebb világi s szerzetes papokat rabszijra fűzni, egyházi szerzeteket zárdáikból elűzni, az egyház javait elrabolni s ezen sz.szék világi uralmát ledönteni bátorkodtak. Tehát oly emberek akarják az erkölcsi rend alapjait helyreállitni, kik minden hamis tan számára nyilvános iskolákat, sőt még festetség házait is állitnak föl, kik istentelen iratok s szinmai előadások által a becsületességet s szemérmet, az egyeneslelküséget s erényt megsérteni s kiirtani, isteni vallásunk szent titkait, annak szentségeit, szabályait s intézményeit, annak tisztelt szolgáit, szokásait s szertartásait kigúnyolni, az igazság minden mértékét s mind a vallás, mind a polgári társadalom alapjait megingatni s megsemmisitni igyekeznek! Miután már a szárd király s kormánya a mi területünket s a sz.szék területét igaztalan, ellenséges s utálatos módon, minden igazság s minden népjog ellenére megtámadták s birtokba vették, mi kötelességünket szem előtt tartva, ezen nagytekintélyű gyűlésiekben, s az egész kath. világ előtt újólag hangosan szót emelünk, egyáltalában elvetjük s kárhoztatjuk ama király s kormányának mindamaz igaztalan s egyházrablói vállalatait s cselekményeit,azokat semmisek s érvényteleneknek nyilvánítjuk, .i a római egyház világi uralmának teljes fönnállását visszaköveteljük, és soha sem szünendünk meg azt visszakövetelni. Azonban nem titkolhatjuk el előttetek tiszteletreméltó testvéreink! miszerint igen keserű fájdalmat okoz nekünk azon körülmény, hogy egy ily istentelen és soha eléggé nem kárhoztatható megtámadásnál még mindig nélkülöznie kell minden idegen segélyt, az az ellen fölmerült különböző nehézségek miatt. Tudva vannak előttetek azon ismételt nyilatkozatok, miket Európának egyik leghatalmasabb fejedelme tett nekünk, már mig mi régen várjuk azok valósítását, lehetetlen mélyen meg nem szomorodnunk s meg nem döbbennünk, midőn látjuk, hogy az istentelen rablás inditói s pártolói merészen s szemtelenül folytatják gonoszul megkezdett működésüket, mintha bizonyosan tudnák, hogy senki sem fog komolyan ellenük szegülni. Ezen romlottság már annyira jutott, hogy a szárd csapatoknak csaknem Róma falaiig történő ellenséges előnyomulása által minden összeköttetés el van vágva, a közös magánügyek veszélyezvék, a szállítás félbe van szakasztva, s a mi legroszabb, az összes egyház legfőbb papja tetemesen gátolva van, az egyház ügyeiben megtenni a kellő intézkedéseket, mivel a világ különböző részeivel a közlekedés rendkívül meg van szorítva. Ezért könnyen fölfoghatjátok tiszteletreméltó estvérein, hogy ily szorultságban s veszélyben a szomorú szükség által szinte kényszerítve vagyunk, méltóságunk megőrzése végett megfelelő rendszabályokra gondolni. Azonban lehetetlen többek közt, az úgynevezett be nem avatkozásnak végzetteljes veszélyes elve iránt panaszt nem emelnünk, mely nem igen régóta bizonyos kormányok által, a többiek elnézése mellett fölállittatván, akkor is alkalmaztatik, miden valamely kormánynak egy más kormány elleni igaztalan megtámadásáról van szó, úgy hogy ez által az idegen jog, tulajdon s terület meg- Umitrimo drablioa számára, minden emberi isteni jog ellenére féktelenség s büntetlenség nyujtatik. S valóban csodálkozni lehet rajta, hogy egyedül a szárd kormánynak van megengedve, amaz elvet büntetlenül megvetni s megsérteni; miután látjuk, hogy az egész Európa szeme láttára hadsereggel tör be idegen területre s onnan a törvényes fejedelmeket elűzi; miből ama veszélyes s képtelen következtetés ered, miszerint az idegen beavatkozás csupán a forradalom szitása s támogatása végett engedtessék meg. Itt illő alkalom kínálkozik nekünk arra nézve, miszerint Európa összes fejedelmeit arra hívjuk fel, hogy bebizonyított belátásukkal s kötelességükkel komolyan fontolják meg, mennyi rész tolul össze azon eseményben, melyet mi fájlalunk. Ugyanis az általános népjog roppant megsértéséről van szó, s ha ez teljesen vissza nem utasíttatik, ezentúl vége van minden jól szerzett jog fönnállásának s biztonságának. A lázadás elvéről van szó, melynek a szárd kormány gyalázatosan szolgál, melynek minden kormány irányábani növekedő fenyegetése s melynek rettentő veszélyessége az egész polgári társadalomra nézve, a mennyiben előkép a communismus számára szabad tér nyittatik, könnyen fölismerhető. Oly ünnepélyes szerződések széttépéséről van szó, melyek valamint más európai országok, úgy az egyházi állam csorbítatlan fönnállását is biztosítják. Ámaz uralomnak erőszakos megsemmisítéséről van szó, mely az isteni gondviselés különös végzése által a római pápa számára, saját apostoli hivatalának az összes egyházbani tökéletesen szabad gyakorlása végett adatott. Valóban ezen szabadság az összes fejedelmeknek is érdekükben áll, hogy így a pápa egyik világi kormány befolyása alatt se álljon, hanem inkább a fejedelmek kath. alattvalóinak szellemi jólétéről egyenlően gondoskodva legyen. Ezért az összes uralkodóknak be kell látniok, hogy a mi ügyünk az övékkel összefügg, s hogy ők, ha nekünk segélyt nyújtanak, szintúgy saját jogaik, mint a mi jogaink sérthetlenségéről gondoskodnak. Ezért a legnagyobb bizalommal intjük s kérjük őket, hogy — kiki véleményéhez s tehetségéhez képest — segélyben részesítsen bennünket. Nem is kételkedünk róla, hogy főleg a kath. fejedelmek s népek buzgalmukat s tevékenységüket egyesitendik oly czélból, hogy közös kötelességük szerint, az Ur összes nyájának egy elfajult fiú, atyagyilkos fegyverei által szorongatott atyját s pásztorát mindenkép támogassák, utalmazzák s védelmezzék. Mivel azonban jól tudjátok , tisztelendő testvéreim, hogy nekünk minden reményünket Istenben kell helyeznünk, ki szorultságunkban segélyünk s menedékünk, ki sebet ejt s gyógyit, ki beteggé s egészségessé, holttá s élővé tesz, a halottak birodalmába levisz s ismét fölhoz, ezért ne szűnjünk meg egész bizalommal s egész szivbeli alázatossággal, a legszentebb szeplőtlen Isten-anya hatályos utalma s sz. Péter és sz. Pál közbenjárása alatt, hő és buzgó imákat intézni hozzá, azért, hogy erős karjával ellenségeinek kevélységét szégyenitse meg, szorongatóinkat verje vissza és saját szent egyházának minden ellenségét alázza meg s a porba sújtsa le, hogy kegyelmének mindenható ereje által eszközölje ki, miszerint az összes eltévelyedettek szivei magokba szálljanak s a szent anya az egyház mielőbb örvendhessen azok megtérése fölött.