Pesti Napló, 1860. október (11. évfolyam, 3192-3218. szám)

1860-10-10 / 3199. szám

pathizál és végre tán Oroszországot sem, mely aligha nem tartja lehetségesnek, hogy maholnap Törökországban is oly dolgok tör­ténhetnének, mik nem ajánlják ily határzott kárhoztatását azon tannak, miszerint a népek­nek szabad egy népszerűtlen kormányt nép­szerűvel fölcserélni. De ha a hatalmak az olasz forradalom ha­tározott kárhoztatására nézve nem tudnának egyesülni, ez még kevésbbé képzelhető amaz események helyeslésére nézve, mert ez először a legitimitási elv nyílt megtagadása lenne, a­mire Ausztria, Orosz- és Poroszorszá­got rá nem bírhatni; másodszor pedig ily he­lyeslés csak azon alattomos szándékkal tör­ténhetnék, hogy egyes érdekelt hatalom elő­fordulandó alkalommal Piemont eljárásét is­mételni fogná, a­mit a többi nem érdekelt ha­talom nem fogna még az által is segíteni,hogy Piemont politikáját még helyesli is. Minthogy tehát az ünnepélyes congressuson gyülekezendő hatalmak saját tekintélyök ér­dekében kénytelenek lennének az olasz ese­mények fölött határzott ítéletet mondani,­­ ily határzott ítélet pedig se kárhoztató, se he­lyeslő értelemben a fönnforgó körülmények közt nem várható: magától következik, hogy a hatalmak nemcsak nem kivánják, hanem, a­mennyire csak lehet, kéri­lni fogják a congres­­sus létrejöttét és az olasz mozgalom irányában azon langymeleg eljárásra fognak szorítkozni, melynek eddig is tanúi voltnk. Ők nem fog­nak ugyan végképen lemondani beleszólási jogukról, sőt ezt „intések,“ „tiltakozások“ s effélék által helylyel közzel a világ emlékeze­tébe is hozzák, hanem e jog valóságos gyakor­latára, arra, hogy az olasz ügy fölött ítélendő európai areopag alakulna, e perczben semmi kilátás nincs. Héba-hóba még Napóleon császár is meg­említi a congressusst» hogy úgy tettesse magát, mintha az európai »egyensúlyba­« és az azt őrző „pentarchiába›› Isten tudja minő­súlyt fekteti­‹ —valósággal — épen az ő műkö­dese folytán — amaz egyensúly tettleg régen megszűnt és az európai pentarchia majdnem kizárólag franczia monarchiává lett. -X­­IGLÓ, okt. 5. Tegnap kezdődött itten nagy­­méltóságú gróf Andrássy György ur elnöklete alatt a felső-magyarországi bányapolgárság közgyűlése, melylyel ezúttal a tisztujitás is összekötve volt. Miu­tán ezen egyesület, melyhez hasonlóval közhasznú­sági tekintetben egész hazánkban nem találkozunk, oly kevéssé ismeretes a nagy közönség előtt — mi talán a lefolyt legközelebbi 12 év alatt rá nézve sze­rencse is volt, mert nem fordult a hivatalos újítók figyelme ez egyletre, úgy hogy régi szerkezetét meg­tartván, előmenetelében nem is akadályoztatott — ném­a adatokkal az egyesület mibenlétét föl akarjuk világosítani. Ez egyesületet a felső-magyarországi bányabirtoko­sok avvagy bányapolgárok összesége képezi; czélja a bányaművelés közerővel­ ápolása s a virágzás le­hető legnagyobb fokára való emelése. E czél felé ré­szint közvetlenül, részint közvetve törekszik az egye­sület. Közvetlenül oly pénzalap előállítása által, mely kirekesztőleg bányászati, tudományos és gya­korlati közczélokra, úgymint tudományos kísérletek­re , bánya­térképekre, ifjú bányászok tudományos kiképzésére sat. fől dittatik; közvetve pedig közös ol­vasztó buták fölépítése által, hol a bányabirtokosok nyers érczeiket lehető legolcsóbban s legczélszerüb­­ben olvasztathatják s kellő áruczikkekké változtat­hatják. Az egyesület ügyeit a közgyűlés, mely minden év­ben rendesen egyszer tartatik, igazgatja, a végrehajtó hatalom pedig az elnökre — ki képviselőnek vagy repr­esentánsnak neveztetik,— az alelnökre vagy ál­képviselőre, négy ülnökre, négy birodalmi tagra és két jegyzőre bízva van, kik minden hatodik évben a közgyűlés által megválasztatnak és minden hónapban egyszer, vagy a szükséghez képest többször is össze­ülnek, minden ülés napjáért 3 pártot, a jegyzők 6 pártot, azonkívül semmi fizetést nem kapnak.­­ A közgyűlésen, mely teljes nyilvánossággal tartazik, a végrehajtó testület tagjain kívül szavazattal bírnak azon egyes bányák követe, melyek évenként legalább 250 mázsa rezet vagy annyi értékű ezüstöt kiállítanak; továbbá oly bányák követei, melyek egy közös követ küldésére összeállván, együttvéve ezen minimumot ki­mutathatnak, mi mellett azonban megjegyzendő, hogy ugyanazon egy bánya — termékeljen bár évenkint ezer mázsa rezet vagy annyi értékű ezüstöt, az egyesületi alapszabályoknál fogva csak egy szavazattal bírhat; végtére szavazattal bírnak 19 bányavárosok (Göll­­nic­z, Szomolnok, Igló, Rozsnyó, Dobsina, Sved­­lér, Wagendrüssel , Stósz , Tászó , Felső- és Alsó-Meczenzéf, Lőcse, Kassa, Eperjes, Olaszi, Krompach, Remete, Kézsmárk s a fölszepességi váro­sok együtt). Ezen városok mindegyike két követet vá­laszt, mely joggal részint azért ruháztattak föl,mert elő­dei nyitották meg századok előtt az itteni bányákat és igy a históriai jog tiszteltetik meg utódaiban, részint azért, mert az ezen városok határaiban még nem jö­vedelmező, úgynevezett reménybányák képviselőinek tekintetnek.­­ A bányák követei az illető egyes bá­nyák birtokosai által megválasztatnak. Az egyesület eredeti pénzalapja , a bányajövedel­meken kívül, 300.000 p.forint volt, mely összeg köl­csön utján 1836 ban Rothschild és Schuller uraktól fölvétetett. E kölcsön visszafizetése 18 év alatt három szakaszban megtörtént az e végre fölállított tör­lesztési pénztárból, melybe minden egyes bánya­társulat terményei arányában bizonyos mennyisé­get befizetett. E czélszerű szerkezet s nemcsak értelmes, de tevékeny és becsületes vezetés mellett kezdvén meg az egyesület pályafutását, miután leg­először is a tiszta réztartalmu érczeit az igen költ­séges kincstári olvasztásból visszahúzván, czélszerű olvasztásuk végett saját egy hutát nyitott volna, legeslegelőre azon főelvet állitá föl, hogy az ol­vasztási huta nem külön nyerészkedési vállalat, hanem a bányaművelésnek alárendelt eszköze, hogy tehát minden nyereség, mely azonfölül, mi az ércztermesztőnek az érczek beváltásánál a kisebb próba útján kitudott réztartalomért kifizettetik, az olvasztásból is a réznek beváltási és eladási ára közti különbségből ered, nem a huta, hanem a beváltó bányák kétségkivüli tulajdona, mely az illető hutasza­kaszok befejezésével a bányabirtokosoknak megtérít­tetik s ezen hutapótlék számbetüje minden mázsa réz után egynéhány év óta 9 és 14 pft közt változik. Mily varázshatással van ezen igazságos kezelési elv a bányaművelők vállalkozási szellemére s általában a bányászat emelésére, legjobban érzi az, ki bányája rendes jövedelmén fölül huzapótlék fejében oly, néha igen tetemes összeget kap kezéhez, melyről a bánya­polgári olvasztást megelőző kincstári kezelés idősza­kában nem is álmodott s mely annakelőtte az ol­vasztó hutáknak maradt nyereségül. E kedvező eredmények által fölbátoritva, az egylet saját kezelését azon érczekre is kiterjeszté 1845 ben, mikben a réz ezüsttel és kénesővel van vegyítve s az ily olvasztó két hutának fölállítása végett 400,000 pengő forintot vett kölcsön Rothschild és Schuller uraktól, mely tőkének fele már visszafizettetett és 15 év múlva egészen törlesztve leend.­­ Miután azonban ezen huták fölállítása és kezelése sok­kal többe került, mint a tiszta réztartalmuaké, úgy hogy a kölcsönözött tökén kívül még 300,000 portot ezen sárga érezbányák jövedelmeiből kölcsön venni kelle­tett, a fehér érezbányák birtokosai még több évekig várakozhatnak, míg hutapótlékot kapnak. E nagy­szerű vállalat létrehozása miatt az egylet kénytelen volt pénzbeli szükségei miatt, melyek minden hónap­ban 100,000 pártra rúgnak, báró Sinával commissio­­nális egyezkedésre lépni, úgy hogy ezen ház minden kívánt összeget 6° 0 kamatért előlegezvén addig, míg a nála letett rezet jutányos áron — mely sokszor vál­tozik és az egylet által meghatároztatik — eladhatja, azért másfél percentet húz az általa eladott réz árá­ból, az egylet pedig ez után mindig az eladásra való alkalmas időt bevárhatja, mi 185,1 54-ben nagy hasz­nára szolgált; azonban, ha saját ügyviteli tőkéje le­end, mihez félmillió forint kivántatik, megint tulajdon kezébe veendi az eladás ügyét is. Azon időben, hol a bányapolgárság érczeit a kincs­tári olvasztó hutákban beváltotta, 8000 mázsa rezet évenkint termesztett, jelenleg sárga érczekből 11,000, fehér érczekből 7000 és így összesen 18000 mázsa rezet állít elő, mely 76 pártjával számítva,másfél millió frtnyi sommát képvisel, azonkívül évenkint ezer mázsa kén­­eset (most 150 forint egy mázsa) és 100,000 forintig ezüstöt termeszt. Három olvasztó huta és az egész fakezelés (minden évben 28 ezer bécsi öl szüksé­ges), most Ferjencsik János úr, mint főigazgatónak közvetlen vezetése alatt áll; a fönn nevezett ülnöki test pedig, melynek üléseiben a huzaigazgató is sza­vazattal bir, az egész ügyvitelt kormányozza és jelen­téseit a közgyűlésnek évediktut adja be. A mai közgyűlés­re követekből állt, kik gróf An­­drássyt, mint elnök képviselőt és Zsedényit mint álkép­viselőt egyhangúlag megint 6 évre megválasztották, ülnököknek Gotthárd 71, Probstner Arthur 69, Nad­ler 46, Gál 40 szavazattal; birodalmi tagoknak Valkó, Kováts Viktor, Juhos és Munich urak nagy szótöbb­séggel választattak meg. A huzaigazgató jelentése az 1859. évi olvasztás eredménye fölött kedvező hatást idézett elő. Szerinte a sárga érczekből nyert egy mázsa réznek olvasztási költségei már 11 frt 55 krra leszállottak; ezer­ érczek­­nek általános réztartalma múlt évben 8 font volt, és igy 12 mázsa érez egy mázsa rezet adván, annak ol­vasztására 6 fa mérő faszén vagy fában valamivel több egy bécsi ölnél fordittatott, miután egy kubik öl fa rendesen 12 mérő (mass) szenet ad. — A fehér ér­­czeknél — melyekn­ek egy mázsája múlt évben álta­lánosan 11 font rezet adott — egy mázsa réz ol­vasztására két bécsi öl fa kivántatott. Különös figyelmet ébresztettek az ezüstnek kihúzása iránti több rendbeli kísérletek nedves úton az úgyne­vezett Speiseból. Az első kísérletnél sok ezüst visszamaradván, már a harmadiknál az ezüst min­den hiány nélkül, a réztartalom pedig akadály nél­kül p. o. 384 mázsa Speiseból 84 mázsa réz és igy 82% kihúzattatok. — A bányapolgárság 4 erdőke­rüleében 1859. évben 13 691 kubik öl földolgozta­tott, a megvett erdőrészekben pedig még 102,774 ku­bik ölrel rendelkezhetik és igy 7 évi szüksége fedve van. — Ezután a réznek szaporább eladhatását eszközlő indítványok, az új bányatörvénynek gyakor­lati hiányait pótló szabályok kidolgozására rendelt választmány, ma a bányász-tanitványoknak fize­tendő stipendiumok, az ülnökség ügy­viteli jelentései és több más tárgyak fölött folynak a tanácskozások. Cavour gróf beszedje. (Vége.) „Azon nemes fejedelemnek, kit egész Italia, a nem­zeti újjászületés s föltámadás alapitója s vezetője gya­nánt tisztel, — különös kötelességek vannak eléje tűz­ve déli Olaszországra nézve. Az ő nevében jön a sza­­baditás vállalata megkísértve, az ő dicsőségteljes zászlója köré gyülekeztek, ahhoz csatlakoztak a megszabadított népek. Sorsuk iránt, Európa s az utókor előtt, a fe­lelős. „Viktor Emánuel király semmi esetre sem szándékszik, csak úgy saját tetszése szerint intézkedni déli Itália né­pei fölött, de kötelessége megszerezni számukra azon lehetőséget, hogy akaratuk ünnepélyes és szabad kife­jezése által az ideiglenesség állapotából kibontakozzanak. „Hogyan fog kiütni szavazatuk? A felelet erre, a sza­vazási urnákban fog megtaláltatni. „Olaszok! Mi a legeredőbben óhajtjuk, hogy a még velünk nem egyesült tartományok úgy cselekedjenek, mint a közép olaszországiak, s ugyanazon lelkesedéssel, ugyanazon egyetértéssel vallják be magukénak azon el­vet, mely az egész félszigetet, Viktor Emánuel király al­kotmányos kormánypalotája alatt egyesíti.“ Miután Cavour alább kifejtette, hogy Viktor Emánuel csak úgy fogadná el az anneziót, ha ez minden föltétel nélkül történik, s hogy most Itáliáról, nem foederalisti­­cus kormány­formáról van szó,­­így szőtte tovább esz­memenetét : „Helyén van kijelenteni, hogy mindazok, kik a nem­zeti ügy diadalára közreműködtek, nagyobbrészt déli Itália bekeblezése mellett vannak. Ennek daczára van­nak köztük olyanok, k­k — jóllehet hazaszeretetük s a királyhoz ragaszkodásuk kétségbe nem vonható — mégis azt hiszik, hogy e bekeblezést csak az egész mű bevé­gezte, vagyis a velenczei s római kérdések tökéletes megoldása után kell végrehajtani. ,,Mi azt hiszszük, hogy ebből a legszerencsétlenebb kö­vetkezmények volnának várhatók. Mert mi hasznot is hajthat az, ha Nápolyt s Szic­íliát ily abnormis állapot­ban hagynánk ? Csak egy indokot lehet ezen fölfogás tá­mogatására fölhozni, s ezt a forradalmat gyámolitani, hogy Itália megszabadítása bevégeztessék. Mi azt állít­juk, hogy ez szomorú balfogás volna. Azon ponton, hova érkeztünk s hol mi 22 millióból álló olasz államot képez­hetünk, s egy erős és kikerekitett állodalmat, melynek mindennemű anyagi és erkölcsi segédeszközök állnak rendelkezésére: ránk nézve a forradalom aerájának be kell záródnia, s Itáliának méltóságteljesen kell az újjá­alakulás, a belszervezés időszakába lépnie. Mert máskü­lönben Európa joggal tehetné föl rólunk, hogy nálunk a forradalom inkább czél , mint eszköz , s ekkép jóaka­ratát tőlünk méltán megvonhatná. Az eddig nekünk nagy­ban kedvező közvélemény ellenünk fordulna s ellen­ségeink mellett nyilatkoznék. Mindez nemcsak nehezí­tené föladatunkat, hanem vállalatunk érvényesítését egye­nesen lehetetlenné tenné. Forradalom s alkotmányos kor­mány nem soká állhatnak fönn egymás mellett a nélkül, hogy dualismusok ellenzéket ne támaszszon s oly össze­ütközést elő ne idézzen, mely a közös ellenség előnyére fogna kiütni. „Ily eshetőségek azon magasztos lelkületű hazafi szel­lemében, ki Nápoly és Sziczilia bekeblezésének e napig ellenállott, semmi változást sem fognának ugyan előidézni, de ha komoly megfontolás azon meggyőződésre vezethe­tett volna, hogy Umbriára s a Márkákra is ugyanazon elv alkalmazható, úgy a félsziget déli része az éjszaki­tól elválasztva, s az egyetlen eredmény abban állna, hogy a nemzeti eszme előhaladásának útjába akadékok s ha­szontalan halogatások gördittetnének. A tények természe­tében oly logika létezik, mely a legelhatározottabb akara­ton is diadalmaskodik s a melyen a legjobb szándék is hajó­törést szenvedhet. Nápolyban s Palermoban állandó forra­dalmat föltartani akarni, annyi, mint a tekintélyt s hatal­mat annak kezéből, ki zászlajára e szavakat irta : „Ita­lia és Viktor Emánuel“ oly emberek kezébe átmenni látni, kik e gyakorlatias jelszó helyébe a felekezetek e következő homályos és mysticus symbolumát vésni sze­retnék : „Isten és a nép.“ ... Mint lehetne a királynak a korona méltóságának megsértése nélkül beleegyezni abba, hogy olasz tartományok az ő nevében hosszabb ideig mint meghódított ország kormányoztassanak, a­nélkül, hogy a gyűléseiben szabadon összegyűjtött nép a ma­ga akaratát törvényes és ünnepélyes szavazat által ki­jelentette volna? „Ily okoknál fogva remény­em, uraim, hogy azon tör­vényjavaslatot, melyet eléjök terjeszteni van sze­rencsém, kedvezően fogják fogadni. „Az önök által néhány hó előtt a minisztériumnak adott bizalmi szavazat azt a»«» helyzetbe tette, hogy nagyszámú s nehéz akadályokat, melyek útjában álltak, elhárítson. Ma — ha az állam rudját tovább is szilárd és erős kézzel vezetni akarja, — szükséges , hogy e mi­nisztérium s vele Italia, tudja, várjon azon idő óta végbe­vitt cselekvényei megfeleltek e a számára megszavazott bizalomnak. „Ez annál szükségesebb uraim, most mióta egy — a tömegnek joggal kedves — hang, a korona s az ország előtt bizalmatlanságát fejezte ki ellenünk. Ily kijelentés, kétségkívül, fájdalmasan érintett bennünket, de azért nem volt képes czélunktól eltéríteni. „Mint az alkotmány őrei, azt hiszszük, hogy egy pol­gár szava, — bár­mily kitűnőek legyenek is máskép a hazának tett szolgálatai — nem igényelhet több fontos­ságot , mint a nagy államhatalom képviselőié. „E fölött mindig szoros kötelességek egy alkotmányos király minisztereinek , semmiféle kevéssé legitim ürügye­ket nem szentesíteni, még akkor sem, ha azok a néphegy s győzelmes kard ragyogó fényében jelennek meg. „Szándékaink becsületességének biztos öntudatában, mint miniszterek s polgárok egyaránt hajlandók vagyunk a hazának szolgálni, s minden körülmények közt teljes erőnket azon nagy műnek szentelni, mely abban áll, hogy Olaszországból Viktor Emánuel ő felsége alatt egy alkot­mányos monarchia képződjék.“ A megpendített törvényjavaslat így hangzik: „Egyetlen czikkely. A király kormánya fölhatalmaz­­tatik, közép és déli Olaszország azon tartományainak, a­melyekben általános szabad szavazás útján a nép aka­rata a mellett nyilatkozik, hogy alkotmányos monar­chiánk alkotó részét képezni akarja, — országunkba keblezését elfogadni, s királyi decretumok által érvényre emelni.“ A pápa e szentsége allocutiója. (Vége.) Különösen a legmélyebben megindít bennünket azon gyász, mely családaikat bontotta el. Vajha megszün­tethetnék szavainkkal a családok jajait! Mi teljes bi­zalommal vagyunk az iránt, hogy nem kis vigasz­talásukra szolgál azon megtisztelő és érdemlett meg­emlékezés , melyben gyermekeiket és rokonaikat ré­szeltetjük az ő példányul szolgáló valóban ragyogó hűségükért, irántunk s a szent­szék iránt tanúsított ra­gaszkodásuk és szeretetökért, melylyel a két­ világ előtt halhatlan dicsőséget szereztek neveiknek. S mindenek fölött azon remény táplál bennünket, hogy mindazok, a kik az egyház ügyeérti dicső halállal elvérzettek, elérik amaz örök békét és üdvösséget, melyet mi a mindenható Istentől eshettünk s szakadatlanul esdeni fogunk reájok. Itt illő dicsérettel emlékezünk meg szeretett fiainkról, név szerint Urbino, Besaro és Spoleto tartományok főnö­keiről, a­kik e valóban szomorú idők folyama alatt hiva­talukban buzgalommal és kitartással működtek. És most, tisztelendő testvérek, ki volna képes ama rendkívüli szemtelenséget és képmutatást eltűrni, mely­lyel az istentelen berontók manifestumaikban nem átall­ják azt erősíteni, hogy ők az erkölcsi rend helyreállítása végett jőnek a mi tartományaink s más olasz tartomá­nyokba ? Ezt azok merészkednek állítani, kik már rég óta el­keseredett harczot folytatnak a kath. egyház, annak szol­gái s ügyei ellen, az egyházi törvényeket s megrovásokat megvetik, s mind a sz. római egyház nagytekintélyű bi­­bornokait , mind a püspököket s a legjelesebb világi s szerzetes papokat rabszijra fűzni, egyházi szerzeteket zárdáikból elűzni, az egyház javait elrabolni s ezen sz.­szék világi uralmát ledönteni bátorkodtak. Tehát oly emberek akarják az erkölcsi rend alapjait helyreállitni, kik minden hamis tan számára nyilvános is­kolákat, sőt még festetség házait is állitnak föl, kik is­tentelen iratok s szinmai előadások által a becsületessé­get s szemérmet, az egyeneslelküséget s erényt megsér­teni s kiirtani, isteni vallásunk szent titkait, annak szentségeit, szabályait s intézményeit, annak tisztelt szol­gáit, szokásait s szertartásait kigúnyolni, az igazság minden mértékét s mind a vallás, mind a polgári társada­lom alapjait megingatni s megsemmisitni igyekeznek! Miután már a szárd király s kormánya a mi terüle­tünket s a sz.­szék területét igaztalan, ellenséges s utá­latos módon, minden igazság s minden népjog ellenére megtámadták s birtokba vették, mi kötelességünket szem előtt tartva, ezen nagytekintélyű gyűlésiekben, s az egész kath. világ előtt újólag hangosan szót emelünk, egyáltalában elvetjük s kárhoztatjuk ama király s kor­mányának mindamaz igaztalan s egyházrablói vállalatait s cselekményeit,azokat semmisek s érvényteleneknek nyil­vánítjuk, .i a római egyház világi uralmának teljes fönn­állását visszaköveteljük, és soha sem szünendü­nk meg azt visszakövetelni. Azonban nem titkolhatjuk el előttetek tiszteletreméltó testvéreink! miszerint igen keserű fájdalmat okoz ne­künk azon körülmény, hogy egy ily istentelen és soha eléggé nem kárhoztatható megtámadásnál még mindig nélkülöznie kell minden idegen segélyt, az az ellen fölme­rült különböző nehézségek miatt. Tudva vannak előttetek azon ismételt nyilatkozatok, miket Európának egyik leghatalmasabb fejedelme tett nekünk, már mig mi ré­gen várjuk azok valósítását, lehetetlen mélyen meg nem szomorodnunk s meg nem döbbennünk, midőn látjuk, hogy az istentelen rablás inditói s pártolói merészen s szemtelenül folytatják gonoszul megkezdett működésüket, mintha bizonyosan tudnák, hogy senki sem fog komolyan ellenük szegülni. Ezen romlottság már annyira jutott, hogy a szárd csa­patoknak csaknem Róma falaiig történő ellenséges elő­nyomulása által minden összeköttetés el van vágva, a közö­s magánügyek veszélyezvék, a szállítás félbe van szakasztva, s a mi legroszabb, az összes egyház legfőbb papja tetemesen gátolva van, az egyház ügyeiben meg­tenni a kellő intézkedéseket, mivel a világ különböző részeivel a közlekedés rendkívül meg van szorítva. Ezért könnyen fölfoghatjátok tiszteletreméltó est­vérein­, hogy ily szorultságban s veszélyben a szomorú szükség által szinte kényszerítve vagyunk, méltóságunk megőrzése vé­gett megfelelő rendszabályokra gondolni. Azonban lehetetlen többek közt, az úgynevezett be nem avatkozásnak végzetteljes veszélyes elve iránt pa­naszt nem emelnünk, mely nem igen rég­óta bizonyos kormán­yok által, a többiek elnézése mellett fölállittatván, akkor is alkalmaztatik, mide­n valamely kormánynak egy más kormány elleni igaztalan megtámadásáról van szó, úgy hogy ez által az idegen jog, tulajdon s terület meg- Umitrim­o d­rablioa számára, minden emberi­­ isteni jog ellenére féktelenség s büntetlenség nyujtatik. S valóban csodálkozni lehet rajta, hogy egyedül a szárd kormány­nak van megengedve, amaz elvet büntetlenül megvetni s megsérteni; miután látjuk, hogy az egész Európa sze­me láttára hadsereggel tör be idegen területre s onnan a törvényes fejedelmeket elűzi; miből ama veszélyes s képtelen következtetés ered, miszerint az idegen beavat­kozás csupán a forradalom szitása s támogatása végett engedtessé­k meg. Itt illő alkalom kínálkozik nekünk arra nézve, misze­rint Európa összes fejedelmeit arra hívjuk fel, hogy be­bizonyított belátásukkal s kötelességükkel komolyan fon­tolják meg, mennyi rész tolul össze azon eseményben, melyet mi fájlalunk. Ugyanis az általános népjog rop­pant megsértéséről van szó, s ha ez teljesen vissza nem utasíttatik, ezentúl vége van minden jól szerzett jog fönn­állásának s biztonságának. A lázadás elvéről van szó, melynek a szárd kormány gyalázatosan szolgál, melynek minden kormány irányábani növekedő fenyegetése s mely­nek rettentő veszélyessége az egész polgári társadalomra nézve, a mennyiben elő­kép a communismus számára sza­bad tér nyittatik, könnyen fölismerhető. Oly ünnepélyes szerződések széttépéséről van szó, melyek valamint más európai országok, úgy az egyházi állam csorbítatlan fönn­állását is biztosítják. Ámaz uralomnak erőszakos meg­semmisítéséről van szó, mely az isteni gondviselés külö­nös végzése által a római pápa számára, saját apostoli hivatalának az összes egyházbani tökéletesen szabad gyakorlása végett adatott. Valóban ezen szabadság az összes fejedelmeknek is érdekükben áll, hogy így a pápa egyik világi kormány befolyása alatt se álljon, hanem in­kább a fejedelmek kath. alattvalóinak szellemi jólétéről egyenlően gondoskodva legyen. Ezért az összes uralkodóknak be kell látniok, hogy a mi ügyünk az övékkel összefügg, s hogy ők, ha nekünk segélyt nyújtanak, szintúgy saját jogaik, mint a mi jo­gaink sérth­etlenségéről gondoskodnak. Ezért a legna­gyobb bizalommal intjük s kérjük őket, hogy — kiki vé­leményéhez s tehetségéhez képest — segélyben részesít­sen bennünket. Nem is kételkedünk róla, hogy főleg a kath. fejedelmek s népek buzgalmukat s tevékenységü­ket egyesitendik oly czélból, hogy közös kötelességük szerint, az Ur összes nyájának egy elfajult fiú, atyagyil­kos fegyverei által szorongatott atyját s pásztorát min­denkép támogassák, utalmazzák s védelmezzék. Mivel azonban jól tudjátok , tisztelendő testvéreim, hogy nekünk minden reményünket Istenben kell helyez­nünk, ki szorultságunkban segélyünk s menedékünk, ki sebet ejt s gyógyit, ki beteggé s egészségessé, holttá s élővé tesz, a halottak birodalmába levisz s ismét fölhoz, ezért ne szűnjünk meg egész bizalommal s egész szivbeli alázatossággal, a legszentebb szeplőtlen Isten-anya hatá­lyos utalma s sz. Péter és sz. Pál közbenjárása alatt, hő és buzgó imákat intézni hozzá, azért, hogy erős karjával ellenségeinek kevélységét szégyenitse meg, szorongatóin­­kat verje vissza és saját szent egyházának minden ellen­ségét alázza meg s a porba sújtsa le, hogy kegyelmének mindenható ereje által eszközölje ki, miszerint az összes eltévelyedettek szivei magokba szálljanak s a szent anya az egyház mielőbb örvendhessen azok megtérése fölött.

Next