Pesti Napló, 1860. október (11. évfolyam, 3192-3218. szám)

1860-10-19 / 3207. szám

hajlandók oly parázsba markolni, melyből csak mások számára kaparhatnák ki a gesz­tenyét. A franczia császár nem éreztethetné meg jobban a maca túlsúlyát, mint az által, hogy folyvást ismételgeti: „Nos, Európa, miért nem szólsz? a szerződések szerint tied az eldöntés joga, miért nem élsz vele?“ Ezt mondá Napóleon, mielőtt az olasz há­ború kezdődött,­­ de Európa nem tudott egyezkedni és a congressus nem jött létre. Ezt mondá Napoleon Villafranca után, de Európa ignorálta a két csás­zár közti „ma­gán­szerződést“ és békén nézte az olasz for­radalom nem-véres haladását. Ezt mondá Napóleon, midőn a zürichi békét szétszakitá, de Európa hallgatott; ő nem ga­­rantirozta e szerződést; mi köze tehát hozzá? Ezt mondá Napoleon, midőn Piemont királya az egyházi államba és Nápolyba berontott, de Európa még együttes tiltakozásra sem tudott egyesülni. Ezt fogja mondani, ha majd az olasz mozga­lom az utolsó állomása felé ki fog indulni, fog-e Európa akkor kilépni a hallgatásból, fogja-e aztán rögtön megtalálni azon egysé­get, melyet eddig hiába keresett? . . . Napóleon császár nem látszik ilyesmitől félni, pedig különben nem lehet azt mondani, hogy ő az útját álló akadályokat kicsinyleni szokta. Emlékbeszéd b. Wesselényi Miklós fölött gr. Teleki Domokostól. (Elmondva a m. Akadémiának okt. 12-én tartott közülésén.) (Folytatás ) Az országgyűlés feloszlatása csakhamar megtörtént, a nélkül, hogy Wesselényi kősajtója okozta volna azt. Hogy az országgyűlésnek vége vettessék, már előbb el volt határozva, s a feloszlató rendeletben a kősajtóról semmi említés sincs. A kormány előtt mindazonáltal csak kellemetes lehet­, hogy az országgyűlésen, melyet a túl­zás vádja alá akart temetni, a fölnírt esemény is meg­történt. A mondottakból világos, hogy Wesselényi keve­sebb higgadtságot, körültekintést és előrelátást tanúsí­tott, mint mennyi szükséges lesz vala oly terhes viszo­nyok közé helyzeti országgyűlés vezényletére, minek kö­zött a 1834-iki találta magát. De midőn ezt róla őszin­tén bevalljuk, nem csupán a legritkább államférfi- tu­lajdonokat tagadjuk meg tőle — s váljon úgy nálunk valamint a föld minden népeinél, a bajok egyik legbő­vebb kutforrá­sa nem abban rejlik-e, hogy míg államfér­­fiaik egy részénél tehetségek és befolyásuk teljes érvé­nyesítésére, a tevékenység, a bátorság hiányzik , addig mások hatalmuk korlátait, nem magukban, nem a dolgok helyes mértékében, de a körülmények szétzúzó súlyában találják. Ne legyünk hát Wesselényi iránt is túlszigorral. Az 1834-i országgyűlés nem oszlott el minden ered­mény nélkül. Gyarapodást, alkotmányos szellemet ha­gyott ez maga után. Ily hagyománynyal előtte kevés er­délyi országgyűlés dicsekedhetik. Az 1834-ki országgyűléstől közvetlen eredmény gya­nánt, a legvérmesebb reménynek sem vártak többet, mint a kormányszék megválasztását. Ez eredményt talán az országgyűlés kezdetétől fogva czélszerűen lehet vala elő­készíteni. Azon viszonyok közt, hová az országgyűlés már közepén jutott, a választások csak a létező tagok megtörvényesítésére vezetnek vala, miként az egykét vá­lasztásnál valósággal meg is történt. Hogy ily körülmé­nyek közt a kormányszéki választások elmaradtak , csak kívánatos volt; a következő országgyűlés több ered­ménynyel járt el abban, úgy e tisztelt gyülekezet­ most oly nagyszerű esemé­nyek után, oly fontos bonyodalmak közepett, a nevet­ségig kisszerűnek látszik, hogy néhány tanácsnokok tör­vényes választás útján törvénytelen hivatalaikból való kihagyását országos fontosságú eseménynek tartjuk ? Az idők aránya ez tisztelt hazámfiai, s ezután ép abban áll az alkotmányos élet föndje, hogy haladását lassúbb, de folytonos léptek , győzelmeit k­isebb, de kevésbbé kétes csaták, vívmányait apróbb, de biztos­ eredmények által eszközli. Ha Wesselényihez igazságosak kivánunk lenni, fontoljuk meg végül, hogy az ő összes hazafi munkássá­gának az 1834-i országgyűlés csak egy kis részecskéjét teszi. Nagyobb körben s sokkal hosszabb pályán műkö­dött­­, s általában hazánk alkotmányos fejlődésében ta­­gadhatlan érdemeket vívott ki magának. Ő kétségtelenül legmagasabban áll, mint a két testvérben s különösebben Erdély közszellemének fölköltője s folytonos élesztője. E téren szerzett érdemei sokkal fényesebbek, semhogy egyes tévedései azokat meghomályositni képesek vol­nának. A föltétlen, a minden viszonyok között következetes önmérséklés ritkán párosul azon tulajdonokkal, melyek nemzeti fejlődés előharczosainál szükségkép megkíván­­tatók. A kormány az 1834-ki országgyűlés eloszlatásánál a legnaggyobb ingerültséget tanusította, s legalkotmányel­­lenesb intézkedéseket léptetett életbe. A kormány élére a törvények korlátain túl terjedő teljhatalommal királyi biztos lön helyezve. Wesselényi bevárva, ha neta­lán személye iránt valamely erőszakos lépés vétetnék czél­­ba, az eloszlatás estéjén odahagyta Kolozsvárt, s csak­hamar e honba távozott — több évekig mulatva itt, külö­nösen pedig Pozsonyban, a­nélkül, hogy a közügyekben közvetlen részt vett volna. Az ingerültség mellett, mely­­lyel a kormány személye ellen viselteték, tényleges be­folyásával csak árthat vala. Ez elhatározás tanúságául szolgálhat annak, hogy az önzéstelenség nem mindennapi erénye, jellemvonásai kö­zé tartozék , s hogy változatlan hazaszeretete távol volt attól, miszerint maga személyiért bármikor fegyveresen lépje át a rubicont. A kormány kevéssel később két pert tett ellene folya­matba. Az erdélyi kir. táblára a kőnyomdáért idéztetett meg több botrányos vádpontok kíséretében. A közvádló pél­dás testi büntetést követelt. A magyarországi kir. táblán a szatmármegyei köz­gyűlésen az örök váltság fölött tartott beszédének né­mely éles kifejezései miatt fogatott felségsértési perbe. A bűntények nagy részben a régibb múltból kerestet­tek elő, s ha, mi azonban nem történt, valóknak bizo­­nyosultak volna is be, oly súlyos kereseteknek, minek folyamatba tétettek, nem szolgálhattak volna alapul, e perek irány­ természetét a perekben követett részrehajló eljárás még inkább igazolá. Az erdélyi per czélja volt: Wesselényit az országból eltávolitni, s ezt elérék az által, hogy a királyi tábla a maga módján meg nem idézett és törvényes ok miatt tá­vollevőt in contumaciam elitélte, s bár hol találtatnék, elfogatását s a büntetés kiállása végett a bíró kezébe adatását megrendelte. Különös megújulása az eseményeknek tisztelt gyüle­kezet! Wesselényi Miklós atyja 1795-ben sok tekintetben hasonló viszonyok közt és kereset alapján állott az er­délyi kir. tábla előtt, de e törvényszék akkor elég füg­getlenséggel bírt, hogy a vádlottat fölmentse. A magyarországi per lassabban folyt, s mielőtt véget érte, Wesselényi 1838. tavaszán a pesti árvíz vésznap­jai alatt a felebaráti szeretet és rettenthetlen bátorság­nak meglepő példáját adta, s több százak életének cso­dával határos megmentése s a szükölködök legbőkezűbb ápolása által a város és összes haza osztatlan hálájára tette magát érdemessé. A mellette emelkedett általános lelkesülés azonban nem gátolta a curia ítéletének teljesedésbe vételét. A kormány elégtételre vágyott, s miután ezt letartóztatása által elértnek hitte, a rövid börtönzés után Wesselényi­nek több barátai közbejárására , megengedé , hogy fogsága hátralevő részét Graefenbergben töltse. Nagy mértékben megrongált egészsége is sürgetőleg azt kíván­ta. Graefenbergben több éveket töltött ő, az 1839 - 40 iki országgyűlés eszélyes eljárása által eszközölt amnes­­tia után is még hosszasabban ott maradván, figyelmét s ideje legtöbb részét megrongált egészsége vette igénybe. A viadori testalkat, mely egy századra látszék terem­ve, teljesen meg volt rendítve, több más bajok mellett sze­mei is fenyegetve valának. A tulzási hajlamnak, mely életmódjára is kiterjedt, káros következményei, mind érezhetőbbé váltak. Wesselényinek a közügyekre való befolyása ez időben az irodalmi térre szorítkozott. Röpiratot irt barátai­val szorgalmas levelezést folytatott, s néha a hazai idő­szaki sajtó utján is, hallatá hatályos szavát. A zsibói m­én­e­s­ről irt rövid értekezése, a „B­a­l­i­t­é­l­e­t­e­k“­­ről közrebocsátott munkája, már több évek előtt láttak világot.„Teendők a lótenyésztés körűi 1.111847- ben jelent meg. A „Balitéletek“ kevés irodalmi becsesei bírnak. Az oktatási modor e könyvben túlnyomó, s csekély fontos­ságú tárgyaknak hosszadalmas fejtegetései untatnak, vé­gül a mások és közönség balitéletei ellenében — olykor az író balitéletével találkozunk. A más két munkácska kétségtelenül sok helyes néze­tet, sok gyakorlati indítványt foglal magában. De kétségtelenül Wesselényi legjobb irodalmi műve az 1843 ban Lipcsében megjelent „Szózat.“ Azon korszak szülöttje ez midőn egyrészről az orosz általános uralomtóli félelem, másrészről az ellenbizonyításokra in­tézett törekvés nem egy tehetséges tollat hozott moz­gásba. A „Szózat“ ez első irányt követi, a nélkül, hogy túlságba menne. Okoskodásai nem motiválatlanok, a hazánkra és a birodalomra vonatkozó része sok helyest foglal magában. Nézetei a köztünk lakó nemzetiségek viszonyai és köl­csönös igényeire nézve, most, midőn az utolsó évtizedben az ide vonatkozó fogalmak bámulatos fejlődést nyertek, kétségkívül több tekintetben helyreigazítást tesznek szük­ségessé. Azonban, a leghelyesebb fölfogást nem tagad­hatni meg tőle, midőn a nemzetiségek kibékítése és meg­nyugtatása végett alkotmányunk szabadelvű kiszélesíté­sét ajánlja. Hasonló meggyőződésből indul ki, s ugyan­azon jó tapintatot tanúsítja, midőn a birodalom megszi­lárdítására a külömböző országoknak fajrokonság sze­rinti csoportosítását, s mindenik csoportnak alkotmány­nyal való ellátását hozza indítványba. A forradalom közben vagy mindjárt utána Graefen­bergben mulatása alatt is a külföldi sajtó utján németül egy röpiratot bocsátott közre. Bizonyságul szolgál ez, hogy hazája ügyeivel való tevékeny foglalkozása, csak szívdobbanásával együtt szűnt meg. (Vége köv.) Viktor Emanuel m­anifestum a déli Italia népeihez. „A nemzet történetének s az olaszországi fejlemények ezen ünnepélyes pillanatában — hozzátok intézem sza­vamat , ti népei déli Itáliának, kik miután az én nevem­ben az ügyek állását megváltoztattátok, szószólókat kül­döttetek hozzám azon óhajtással, hogy a rendet vissza­állítva , a szabadságot megszilárdítva lássátok s orszá­gomba bekebleztessetek. „Tudtotokra akarom adni, mily gondolat vezérel en­gem , s mily nézetem van annak kötelességeiről, ki mint én, egy olasz trónra ültettetett a gondviseléstől. „Én a trónra, nagy nemzeti szerencsétlenség után lép­tem. Atyám magasztos példát nyújtott nekem, midőn lemondott a koronáról, hogy saját méltóságát s népei szabadságát megmentse. Károly Albert fegyverrel kezé­ben bukott meg s számkivetésben halt el; halála csak annál be­sebben fűzte családom sorsát az olasz népéhez, mely annyi évszázadok óta a föld valamennyi tájékán számkivetettjeinek csontjait halványulni látta, mivel elég bátrak voltak, igénybe venni azoknak közös örökségét, kiket Isten ugyanazon határok közé helyezett, s kiket a legbensőbben csatolt egymáshoz, — a mindnyájokra nézve közös nyelv jelvénye által. „Én is követtem e példát, s atyám emléke vezércsilla­gomul világitott e pályán. „A korona s adott szavam közt, nálam a választás kétes soha nem lehetett. „Én megszilárdítottam a szabadságot azon idő­ben , mely rá nézve kevésbbé kedvező vola, s azt akar­tam , hogy a mennyiben a­z kiterjeszkedhetik, a népek szokásaiban gyökeret verjen ; mert a mi népeimnek ked­ves volt, azt én gyanakodó szemmel nem tekinthettem. Piemont szabadságában némikép azon letétemény talált tiszteletre, melyet dicső atyám jóslelke valamennyi olasz számára hátrahagyott. „A képviseleti szabadalmak, a népnevelés, a nagy­szerű közmunkák, a műipar és kereskedelem felszaba­dítása által­­ törekedtem én népem jólétét emelni. A kath. vallást tiszteletben tartatni kívántam, de azért mindenkit saját lelkismerete szentélyében szabadnak s a polgári hatalom tekintélyét szilárdul megalapitottnak látni óhajtottam ; e mellett nyiltan ellenálltam azon csö­­könös és fáradatlan factiónak , mely azt képzeli, hogy ő a trónok egyetlen barátja és megvédője, holott valódi­­lag szándéka nem más, mint a király nevében uralkodni, s a fejedelem és népe között, türbetlen szeszélyek minő­ségében korlátokat fölállítani. „Az uralkodás e neme nem lehetett hatás nélkül a többi Itáliára. A fejedelem egyetértése népével — a nem­zeti függetlenség, polgári s politikai szabadság utáni tö­rekvésben; a szólásszabadság és szabadsajtó; oly had­sereg, mely a háromszinü zászló alatt Itália ősi katonai hagyományait megőrizte : ezek tették Piemontot Olasz­ország zászlóvivőjévé s képviselőjévé. Fejedelmi méltó­ságom tekintélye és ereje — nem holmi, sötétben lap­pangó politika mesterfogásaiból ered­nek, hanem az eszmék s a közvélemény leplezetlen hatalmából. ..Ily módon képes voltam az olasz népnek a kormány­­pálczám alatt egyesített részénél — egy nemzeti hegemó­nia gondolatát élénken fönntartani, miből a megosztott tartományok tökéletes összeolvasztásának egy nagy nem­zetté, kell kifejlődnie. „Italia így képessé len téve, gondolatomat fölfogni, midőn katonáimat a krimiai csatatérre küldöttem, hogy a két nyugati nagyhatalom katonáival egyesülten harczolja­­nak. Én ez által Italia jogát, a tények s az európai érde­kek valódiságába bevezetni szándékoztam. „A párisi congressuson követeim először szólhattak Európához szenvedéseitekről. S mindenki átlátta, mily nagyon háborítja az európai egyensúlyt Ausztria túlsú­lya Itáliában, s mily veszélyek fenyegetik Piemont füg­getlenségét és szabadságát, ha a félsziget többi részei is el nem vonulnak az idegen befolyás alól. „Nagylelkű szövetségesem , III. Napóleon császár, érezte, hogy az olasz ügy méltó azon nagy nemzethez, mely fölött ő uralkodik. Hazánk újabb fejleményei, egy igazságos háborúban lőnek fölidézve. Az olasz katonák méltókép küzdöttek Francziaország győzhetetlen légiói­nak oldala mellett Az önkénytesek, ki Itália valamennyi tartományából a savoyai kereszt zászlóalja alá gyüle­keztek, azt a tanúbizonyságot szolgáltatták a világnak, miszerint egész Olaszország rám ruházza azon küldetést, hogy nevében beszéljek és harczoljak. „Az állambölcsesség véget vete a háborúnak, de nem kö­vetkezményeinek, melyek az események s népakarat kér­­lelhetlen logikája által, előrehaladólag kifejlődtek. „Ha meg lett volna bennem az a nagyravágyás, mely családomnak tulajdoníttatik olyanok által, kik az idő szellemébe behatni képtelenek , úgy én Lombardia meg­nyerésével ki lehettem volna elégítve. De én katonáim drága vérét nem magamért, hanem Olaszországért on­tottam. „Én az olaszokat fegyverre szólítottam : némely olasz tartományok belviszonyaikat megváltoztatták , hogy részt vehessenek a függetlenségi háborúban, melytől fe­jedelmeik visszariadtak. Azon tartományok a villafrancai béke után uralmamat kérték ki — a régi kormányok fe­nyegető visszaállítása ellen. Ha a középolaszországi ese­mények azon háború következményei voltak, melyre a népeket fölhívtuk , ha az idegen beavatkozás rendszeré­nek, Itáliára nézve mindenkorra meg kelle szűnnie, úgy én kénytelen voltam azon népek abbeli jogát, hogy óha­jaikat szabadon és törvényesen nyilvánítsák, elismerni és védelmezni. „Én visszavontam kormányomat, s ők rendezett kor­mányt állítanak föl, én visszahúztam seregeimet, s ők rendes csapatokat szerveztek, s egyetértésben és polgári erényekben versenyezvén, oly hírnévre s oly erőre tettek szert, hogy csak idegen hadak hatalmával lettek volna legyőzhetők. „Hála Közép-Olaszország népei józan eszének­ a mo­narchiai elv maradandókig meg lön szilárdítva, s a mo­narchia erkölcsileg mérsékelte azon békés népmozgal­mat, Így emelkedett Itália a műveitek szemeiben, s Eu­rópa előtt nyilvános jön, hogy az olaszok készek s képe­sek magukat kormányozni. „Midőn én az annexiót elfogadtam, nem volt titok előt­tem, mily európai nehézségekkel kellene megküzdenem. Ám nem szeghettem meg szavamat, mely az olaszoknak a háború alatti kiáltványokban adatott. Ki engem il­­domtalanságr­ól vádolt, — fontolja meg csak higgadt el­mével, mi történik, mi lesz Itáliából azon napon, melyen a monarchia nem bizonyult volna eléggé erősnek arra, hogy a nemzeti újjászületés igényeinek megfeleljen ? . A bekeblezések által a nemzeti mozgalom lényegé­ben nem változik, hanem csak szilárdabb alakot ölt. Mi­dőn én a népszerű kormány kezéből e szép és nemes or­szágrészeket által vettem, kötelességem volt legális mó­don bizonyos határozott elv alkalmazását elismerni; nem állt jogomban, érzelemárjaimat s részleges érdekeimet tetteim zsinórmértékéül állítani föl. Ezen elv elismeré­s­vel én Itália előnyének oly áldozatot hoztam, mely szi­vemnek nehezen esett; őseimtől öröklött országom két tartományáról kelle lemondanom. „A velem ellenséges viszonyban állott olasz fejedel­meknek mindig őszinte tanácsot adtam, s el voltam hatá­rozva, ha ezek hasztalanok lennének, megelőzni a veszélyt, melyet vakságuk a trónoknak készít s magam meg­hajolni Olaszország akarata előtt. „H­jába ajánltam a nagyherczegnek szövetséget a háború előtt. A pápának, kiben őseim és népeim vallásá­nak fejét tisztelem, a béke megkötése után Umbria és a Márkák fölötti vicariatust ajánltam. Könnyen belát­ható volt, hogy ezen a csupán idegen zsoldosok által fönntartott tartományok, ha az általam javaslott pol­gári kormányzat biztosítékait nem nyerendik meg, előbb utóbb a forradalom zsákmányai leendnek. „Nem akarok azon tanácsokra emlékezni, melyeket a hatalmak Ferdinánd nápolyi királynak éveken át adtak, sem azon ítéletre, melyet ennek kormányára a párisi con­gressus mondott, melyek a népeket természetesen kor­mányváltá­ásra készíték el azon esetben, ha a közvéle­mény által emelt sérelmek s a diplomatia által tett lépé­sek eredménytelenül hagyatnának. „Ifjú utódjának szövetséget ajánltam a függetlenségi háborúban. Hanem az érzületet itt is minden olasz érze­lem iránt ellenségesnek, s az értelmet szenvedélyek által elvakítottnak találtam. Semmi sem volt természetesebb, mint hogy az éjszak és Közép-Olaszországban bekövet­­­kezett események Dél Olaszországban is a hangulatot többé kevésbbé fölizgassák. Szic­íliában a közhangulat nyílt lázadásban tört ki, a szabadságért küzdöttek itt, midőn egy olasz, s bátor harczos alattvalóm, Garibaldi tá­bornok segítségökre sietett. Olaszok voltak , őket vissza­tartanom nem lehet, s nem volt szabad. A nápolyi kor­mány bukása megerősíti azt, mit lelkem érez, mennyire szükséges a királyoknak a nép szeretete,s a kormányok­nak annak tisztelete. A két Szic­iliában az új uralko­dást nevemben avatták föl. Hanem némely cselekmények attól a félelemre szolgáltattak alkalmat, hogy ezen, az én nevemben képviselt politika, hamis magyarázatot nyer­hetne. Az egész Olaszország félt, hogy a dicsőségteljes népszerűséghez, az ősi becsületességhez egy factio fog majd ragaszkodni, mely a közel bekövetkezhető nemzeti diadalt fanatikus dicsvágynak h­imeráinak áldozand­­ják föl. „Minden olasz tőlem várta, hárítnám el e veszélyt. Kötelességem volt ezt tenni, mert a dolgok jelen állásá­ban nem mérséklet, nem bölcseség , hanem gyengeség és eszélytelenség lett volna, ha kezeimbe nem ragadom azon nemzeti mozgalom vezetését, melyért Európa irá­nyában felelős vagyok. „Katonáimat bevezettetem Umbriába és a Márkákba, s az ott összesereglett, mindenféle nemzetiségű, emberek­ből állott csapatokat, a külföldi interventio ut­s különös, de legroszabb módját — szétveretem. Proclamáltam az olaszok Olaszországát, és sohase fogom megengedni, hogy Olaszország kosmopoliták fészke legyen, kik itt egymásnak légyottat adjanak, hogy az általános reactio vagy demagógia terveit készítgessék. „Dél-Olaszország népei! Csapataim előre nyomulnak, húzzátok, hogy a rendet megszilárdítsák. Akaratomat nem kívánom rátok erőszakolni, hanem igen­is a tiétek­nek tiszteletet szerezni. „Szabadon kijelenthetitek azt­ a gondviselés, mely az igaz ügyet védi, fogja majd a választó urnába vetendő szavazataitokat sugallni. „Bár­mily komolyak legyenek is az események, én nyugodtan nézek a műveit Európa és a történet ítéle­tének elébe, mert bírom annak öntudatát, hogy mint ki­rály és olasz kötelességemet teljesítettem. „Politikám tán eszközleni fogja, hogy Európában a népek haladása a monarchiák tartósságával öszhang­­zásba hozassák. „Tudom, hogy én Olaszországban a forradalom kor­szakának véget vetendek. „Kelt Anconában, okt. 9 én 1860. Viktor Emánuel. F­ári mi.“ &­it E 6 11 ló t é k — Ru­siczáról írják nekünk, hogy a Gusztáv-Adolf­­egylet Lugos városának egyesült protestáns egyházköz­ségét, mely pedig egyhangúlag a pátens ellen nyilatko­zott volt, épen most 1000 forinttal segélyezte. Annál örömestebb közöljük e tudósítást, mivel ez arról tanús­kodik, hogy a nevezett egylet valahára hiteles és igaz adatokat kapott a magyarországi protestáns egyház ügyeiről s elismerte végre autonómiánk törvényességét. — A volt selmeczi pap, Szeberényi János, a bécsi helyőrség első papjává neveztetett ki. — Tegnapi közlésünk kiegészítéséül, részben meg­­igazításául ime közöljük a következő hivatalos tudósítást egész terjedelmében: „A budapesti orvosegylet f. évi okt. 15-ikén tartá tisztújító évi nagygyűlését. Mindenek előtt kitűnő szaktudósunk Henszlmann Imre tr. ur ama fölszólitására, vájjon akar- e a buda­­pesti orvosegylet a magyar tudom. Akadémiának fölépít­tetendő palotájában szállást bérleni, az orvosegylet köz­­megegyezésü i­g­e­n­nel válaszolt, s miheztartás végett e czélra egyelőre szállásbérül 500 ftnyi évi dijt ajánlott meg. Tisztújításra kerülvén a dolog, az eddigi érdemes elnök Wagner János ur egyetemi tanár, újra első elnökké választatott meg; másodelnökké Kovács Se­­bestény Endre közkórházi elsődorvos,­­ első titkárnak Poor Imre egyetemi tanító, másod titkárnak Hirsch­­ler Jr. szemorvos urak lettek titkos szavazás útján megválasztva. Az egylet pénztárnoka Be­ne Ferencz és könyvtárnoka Grosz Ferencz orvostudor urak köz­­megegyezéssel eddigi hivatalaik további megtartására közakarattal kérettek meg.­­ A megmaradó választmá­nyi tagokhoz (Jankovich, Markusovszky, Piosz, Valla, Verebély és idősb Wagner Dániel tudor urakhoz) hat új tag jön megválasztva, u. m. T­o­r­m­a­y pestvárosi igazgató főorvos, R­ó­z­s­a­y kór­házi főorvos, Brunner közkórházi igazgató, B­ó­k­a­y gyermekkórházi főorvos, Lumniczer és Oester­­reicher orvostudorok. Orvosegyletünk közérdekűsége szembetűnőleg nemcsak az által gyarapodik, hogy a ta­gok élénk részvéttel intézik az egylet mozzanatait, hanem főleg az által, hogy évről évre nagyobbodik azok száma, kik az egyletbe fölvétetni óhajtanak. Margó Tivadar ír. és élettanári közmegegyezéssel levelező tagnak vá­lasztottuk meg. A befogadott rendes tagok következők : B­o­r­b­á­s József, C­h­y­z­e­r Kornél, D­e­z­s­é­n­y­i Lipót, Hegedűs János, Kocsis Alajos, Kovács József, Mezey Adolf, Navratil Imre, Pete Zsigmond, P­is­z­t­o­r­y Ign., R­á­th József, R­ein­it­z József és ifj. Wagner Dán. tudorok Az orvosegylet könyvtárának az egylet gyűlési helyiségeibe áttétele határozatba ment. Az eddig járó bel- és külföldi orvosi folyóiratok száma két franczias egy berlinivel fog szaporittatni. Az orvosi pályakérdés kitűzése s a hazai gyógyvi­zeink megismer­tetésére vállalkozó választmány mű­ködéséről a jelentés tárgyhalmaz miatt a következő közgyűlésre lön halasztva. Poor Imre orvostudor, orvosegyleti titkár.“ — A „Budapesti Hírlap“ írja, hogy a pesti egyetem szülész, klinikumán dr. Kreutzer Ferencz alkalma­zási ideje további két évre s a sebészeti klinikum segéde dr Tóth Jánosé további egy évre meghosszabbittatott. — A segédi állomást az orvosgyógyi klinikumban dr Gebhardt Lajos, a szemészeti klinikumban dr Ré­­vay János, végre a boncttani tanszéket dr Schmiedt nyerte el. — A polgári orvosok fölszólittatnak, hogy ha katonai kórházakba akarnak állani (ugyanazon föltételek mellett, mint tavaly), ez iránt jelentkezzenek. — Bécsi hirek szerint valósul, hogy Nádasdy és Thun grófok beadták lemondásukat. — A nemzeti banknak, követelései fölözésére áten­gedett állami jószágok közül azok, a­melyek még el nin­csenek adva, hír szerint bérbe fognak adatni.­­ Mint a berlini „Börs. u. Slandelszeitung“nak írják Bécsből, ez utóbbi helyen az osztrák birodalom sajtóvi­szonyaiban változások készülnek. A rendőri, belügyi és igazságügyi minisztériumban már készítnek egy új tör­vényjavaslatot. A­mint a bécsi „Presse“ gyanítja, az új törvényjavaslatban a rendőrség egyenes befolyása helyett a törvénykezési ellenőrzés hozatik be.

Next