Pesti Napló, 1860. október (11. évfolyam, 3192-3218. szám)
1860-10-19 / 3207. szám
hajlandók oly parázsba markolni, melyből csak mások számára kaparhatnák ki a gesztenyét. A franczia császár nem éreztethetné meg jobban a maca túlsúlyát, mint az által, hogy folyvást ismételgeti: „Nos, Európa, miért nem szólsz? a szerződések szerint tied az eldöntés joga, miért nem élsz vele?“ Ezt mondá Napóleon, mielőtt az olasz háború kezdődött, de Európa nem tudott egyezkedni és a congressus nem jött létre. Ezt mondá Napoleon Villafranca után, de Európa ignorálta a két császár közti „magánszerződést“ és békén nézte az olasz forradalom nem-véres haladását. Ezt mondá Napóleon, midőn a zürichi békét szétszakitá, de Európa hallgatott; ő nem garantirozta e szerződést; mi köze tehát hozzá? Ezt mondá Napoleon, midőn Piemont királya az egyházi államba és Nápolyba berontott, de Európa még együttes tiltakozásra sem tudott egyesülni. Ezt fogja mondani, ha majd az olasz mozgalom az utolsó állomása felé ki fog indulni, fog-e Európa akkor kilépni a hallgatásból, fogja-e aztán rögtön megtalálni azon egységet, melyet eddig hiába keresett? . . . Napóleon császár nem látszik ilyesmitől félni, pedig különben nem lehet azt mondani, hogy ő az útját álló akadályokat kicsinyleni szokta. Emlékbeszéd b. Wesselényi Miklós fölött gr. Teleki Domokostól. (Elmondva a m. Akadémiának okt. 12-én tartott közülésén.) (Folytatás ) Az országgyűlés feloszlatása csakhamar megtörtént, a nélkül, hogy Wesselényi kősajtója okozta volna azt. Hogy az országgyűlésnek vége vettessék, már előbb el volt határozva, s a feloszlató rendeletben a kősajtóról semmi említés sincs. A kormány előtt mindazonáltal csak kellemetes lehet, hogy az országgyűlésen, melyet a túlzás vádja alá akart temetni, a fölnírt esemény is megtörtént. A mondottakból világos, hogy Wesselényi kevesebb higgadtságot, körültekintést és előrelátást tanúsított, mint mennyi szükséges lesz vala oly terhes viszonyok közé helyzeti országgyűlés vezényletére, minek között a 1834-iki találta magát. De midőn ezt róla őszintén bevalljuk, nem csupán a legritkább államférfi- tulajdonokat tagadjuk meg tőle — s váljon úgy nálunk valamint a föld minden népeinél, a bajok egyik legbővebb kutforrása nem abban rejlik-e, hogy míg államférfiaik egy részénél tehetségek és befolyásuk teljes érvényesítésére, a tevékenység, a bátorság hiányzik , addig mások hatalmuk korlátait, nem magukban, nem a dolgok helyes mértékében, de a körülmények szétzúzó súlyában találják. Ne legyünk hát Wesselényi iránt is túlszigorral. Az 1834-i országgyűlés nem oszlott el minden eredmény nélkül. Gyarapodást, alkotmányos szellemet hagyott ez maga után. Ily hagyománynyal előtte kevés erdélyi országgyűlés dicsekedhetik. Az 1834-ki országgyűléstől közvetlen eredmény gyanánt, a legvérmesebb reménynek sem vártak többet, mint a kormányszék megválasztását. Ez eredményt talán az országgyűlés kezdetétől fogva czélszerűen lehet vala előkészíteni. Azon viszonyok közt, hová az országgyűlés már közepén jutott, a választások csak a létező tagok megtörvényesítésére vezetnek vala, miként az egykét választásnál valósággal meg is történt. Hogy ily körülmények közt a kormányszéki választások elmaradtak , csak kívánatos volt; a következő országgyűlés több eredménynyel járt el abban, úgy e tisztelt gyülekezet most oly nagyszerű események után, oly fontos bonyodalmak közepett, a nevetségig kisszerűnek látszik, hogy néhány tanácsnokok törvényes választás útján törvénytelen hivatalaikból való kihagyását országos fontosságú eseménynek tartjuk ? Az idők aránya ez tisztelt hazámfiai, s ezután ép abban áll az alkotmányos élet föndje, hogy haladását lassúbb, de folytonos léptek , győzelmeit kisebb, de kevésbbé kétes csaták, vívmányait apróbb, de biztos eredmények által eszközli. Ha Wesselényihez igazságosak kivánunk lenni, fontoljuk meg végül, hogy az ő összes hazafi munkásságának az 1834-i országgyűlés csak egy kis részecskéjét teszi. Nagyobb körben s sokkal hosszabb pályán működött, s általában hazánk alkotmányos fejlődésében tagadhatlan érdemeket vívott ki magának. Ő kétségtelenül legmagasabban áll, mint a két testvérben s különösebben Erdély közszellemének fölköltője s folytonos élesztője. E téren szerzett érdemei sokkal fényesebbek, semhogy egyes tévedései azokat meghomályositni képesek volnának. A föltétlen, a minden viszonyok között következetes önmérséklés ritkán párosul azon tulajdonokkal, melyek nemzeti fejlődés előharczosainál szükségkép megkívántatók. A kormány az 1834-ki országgyűlés eloszlatásánál a legnaggyobb ingerültséget tanusította, s legalkotmányellenesb intézkedéseket léptetett életbe. A kormány élére a törvények korlátain túl terjedő teljhatalommal királyi biztos lön helyezve. Wesselényi bevárva, ha netalán személye iránt valamely erőszakos lépés vétetnék czélba, az eloszlatás estéjén odahagyta Kolozsvárt, s csakhamar e honba távozott — több évekig mulatva itt, különösen pedig Pozsonyban, anélkül, hogy a közügyekben közvetlen részt vett volna. Az ingerültség mellett, melylyel a kormány személye ellen viselteték, tényleges befolyásával csak árthat vala. Ez elhatározás tanúságául szolgálhat annak, hogy az önzéstelenség nem mindennapi erénye, jellemvonásai közé tartozék , s hogy változatlan hazaszeretete távol volt attól, miszerint maga személyiért bármikor fegyveresen lépje át a rubicont. A kormány kevéssel később két pert tett ellene folyamatba. Az erdélyi kir. táblára a kőnyomdáért idéztetett meg több botrányos vádpontok kíséretében. A közvádló példás testi büntetést követelt. A magyarországi kir. táblán a szatmármegyei közgyűlésen az örök váltság fölött tartott beszédének némely éles kifejezései miatt fogatott felségsértési perbe. A bűntények nagy részben a régibb múltból kerestettek elő, s ha, mi azonban nem történt, valóknak bizonyosultak volna is be, oly súlyos kereseteknek, minek folyamatba tétettek, nem szolgálhattak volna alapul, e perek irány természetét a perekben követett részrehajló eljárás még inkább igazolá. Az erdélyi per czélja volt: Wesselényit az országból eltávolitni, s ezt elérék az által, hogy a királyi tábla a maga módján meg nem idézett és törvényes ok miatt távollevőt in contumaciam elitélte, s bár hol találtatnék, elfogatását s a büntetés kiállása végett a bíró kezébe adatását megrendelte. Különös megújulása az eseményeknek tisztelt gyülekezet! Wesselényi Miklós atyja 1795-ben sok tekintetben hasonló viszonyok közt és kereset alapján állott az erdélyi kir. tábla előtt, de e törvényszék akkor elég függetlenséggel bírt, hogy a vádlottat fölmentse. A magyarországi per lassabban folyt, s mielőtt véget érte, Wesselényi 1838. tavaszán a pesti árvíz vésznapjai alatt a felebaráti szeretet és rettenthetlen bátorságnak meglepő példáját adta, s több százak életének csodával határos megmentése s a szükölködök legbőkezűbb ápolása által a város és összes haza osztatlan hálájára tette magát érdemessé. A mellette emelkedett általános lelkesülés azonban nem gátolta a curia ítéletének teljesedésbe vételét. A kormány elégtételre vágyott, s miután ezt letartóztatása által elértnek hitte, a rövid börtönzés után Wesselényinek több barátai közbejárására , megengedé , hogy fogsága hátralevő részét Graefenbergben töltse. Nagy mértékben megrongált egészsége is sürgetőleg azt kívánta. Graefenbergben több éveket töltött ő, az 1839 - 40 iki országgyűlés eszélyes eljárása által eszközölt amnestia után is még hosszasabban ott maradván, figyelmét s ideje legtöbb részét megrongált egészsége vette igénybe. A viadori testalkat, mely egy századra látszék teremve, teljesen meg volt rendítve, több más bajok mellett szemei is fenyegetve valának. A tulzási hajlamnak, mely életmódjára is kiterjedt, káros következményei, mind érezhetőbbé váltak. Wesselényinek a közügyekre való befolyása ez időben az irodalmi térre szorítkozott. Röpiratot irt barátaival szorgalmas levelezést folytatott, s néha a hazai időszaki sajtó utján is, hallatá hatályos szavát. A zsibói ménesről irt rövid értekezése, a „Balitéletek“ről közrebocsátott munkája, már több évek előtt láttak világot.„Teendők a lótenyésztés körűi 1.111847- ben jelent meg. A „Balitéletek“ kevés irodalmi becsesei bírnak. Az oktatási modor e könyvben túlnyomó, s csekély fontosságú tárgyaknak hosszadalmas fejtegetései untatnak, végül a mások és közönség balitéletei ellenében — olykor az író balitéletével találkozunk. A más két munkácska kétségtelenül sok helyes nézetet, sok gyakorlati indítványt foglal magában. De kétségtelenül Wesselényi legjobb irodalmi műve az 1843 ban Lipcsében megjelent „Szózat.“ Azon korszak szülöttje ez midőn egyrészről az orosz általános uralomtóli félelem, másrészről az ellenbizonyításokra intézett törekvés nem egy tehetséges tollat hozott mozgásba. A „Szózat“ ez első irányt követi, a nélkül, hogy túlságba menne. Okoskodásai nem motiválatlanok, a hazánkra és a birodalomra vonatkozó része sok helyest foglal magában. Nézetei a köztünk lakó nemzetiségek viszonyai és kölcsönös igényeire nézve, most, midőn az utolsó évtizedben az ide vonatkozó fogalmak bámulatos fejlődést nyertek, kétségkívül több tekintetben helyreigazítást tesznek szükségessé. Azonban, a leghelyesebb fölfogást nem tagadhatni meg tőle, midőn a nemzetiségek kibékítése és megnyugtatása végett alkotmányunk szabadelvű kiszélesítését ajánlja. Hasonló meggyőződésből indul ki, s ugyanazon jó tapintatot tanúsítja, midőn a birodalom megszilárdítására a külömböző országoknak fajrokonság szerinti csoportosítását, s mindenik csoportnak alkotmánynyal való ellátását hozza indítványba. A forradalom közben vagy mindjárt utána Graefenbergben mulatása alatt is a külföldi sajtó utján németül egy röpiratot bocsátott közre. Bizonyságul szolgál ez, hogy hazája ügyeivel való tevékeny foglalkozása, csak szívdobbanásával együtt szűnt meg. (Vége köv.) Viktor Emanuel manifestum a déli Italia népeihez. „A nemzet történetének s az olaszországi fejlemények ezen ünnepélyes pillanatában — hozzátok intézem szavamat , ti népei déli Itáliának, kik miután az én nevemben az ügyek állását megváltoztattátok, szószólókat küldöttetek hozzám azon óhajtással, hogy a rendet visszaállítva , a szabadságot megszilárdítva lássátok s országomba bekebleztessetek. „Tudtotokra akarom adni, mily gondolat vezérel engem , s mily nézetem van annak kötelességeiről, ki mint én, egy olasz trónra ültettetett a gondviseléstől. „Én a trónra, nagy nemzeti szerencsétlenség után léptem. Atyám magasztos példát nyújtott nekem, midőn lemondott a koronáról, hogy saját méltóságát s népei szabadságát megmentse. Károly Albert fegyverrel kezében bukott meg s számkivetésben halt el; halála csak annál besebben fűzte családom sorsát az olasz népéhez, mely annyi évszázadok óta a föld valamennyi tájékán számkivetettjeinek csontjait halványulni látta, mivel elég bátrak voltak, igénybe venni azoknak közös örökségét, kiket Isten ugyanazon határok közé helyezett, s kiket a legbensőbben csatolt egymáshoz, — a mindnyájokra nézve közös nyelv jelvénye által. „Én is követtem e példát, s atyám emléke vezércsillagomul világitott e pályán. „A korona s adott szavam közt, nálam a választás kétes soha nem lehetett. „Én megszilárdítottam a szabadságot azon időben , mely rá nézve kevésbbé kedvező vola, s azt akartam , hogy a mennyiben az kiterjeszkedhetik, a népek szokásaiban gyökeret verjen ; mert a mi népeimnek kedves volt, azt én gyanakodó szemmel nem tekinthettem. Piemont szabadságában némikép azon letétemény talált tiszteletre, melyet dicső atyám jóslelke valamennyi olasz számára hátrahagyott. „A képviseleti szabadalmak, a népnevelés, a nagyszerű közmunkák, a műipar és kereskedelem felszabadítása által törekedtem én népem jólétét emelni. A kath. vallást tiszteletben tartatni kívántam, de azért mindenkit saját lelkismerete szentélyében szabadnak s a polgári hatalom tekintélyét szilárdul megalapitottnak látni óhajtottam ; e mellett nyiltan ellenálltam azon csökönös és fáradatlan factiónak , mely azt képzeli, hogy ő a trónok egyetlen barátja és megvédője, holott valódilag szándéka nem más, mint a király nevében uralkodni, s a fejedelem és népe között, türbetlen szeszélyek minőségében korlátokat fölállítani. „Az uralkodás e neme nem lehetett hatás nélkül a többi Itáliára. A fejedelem egyetértése népével — a nemzeti függetlenség, polgári s politikai szabadság utáni törekvésben; a szólásszabadság és szabadsajtó; oly hadsereg, mely a háromszinü zászló alatt Itália ősi katonai hagyományait megőrizte : ezek tették Piemontot Olaszország zászlóvivőjévé s képviselőjévé. Fejedelmi méltóságom tekintélye és ereje — nem holmi, sötétben lappangó politika mesterfogásaiból erednek, hanem az eszmék s a közvélemény leplezetlen hatalmából. ..Ily módon képes voltam az olasz népnek a kormánypálczám alatt egyesített részénél — egy nemzeti hegemónia gondolatát élénken fönntartani, miből a megosztott tartományok tökéletes összeolvasztásának egy nagy nemzetté, kell kifejlődnie. „Italia így képessé len téve, gondolatomat fölfogni, midőn katonáimat a krimiai csatatérre küldöttem, hogy a két nyugati nagyhatalom katonáival egyesülten harczoljanak. Én ez által Italia jogát, a tények s az európai érdekek valódiságába bevezetni szándékoztam. „A párisi congressuson követeim először szólhattak Európához szenvedéseitekről. S mindenki átlátta, mily nagyon háborítja az európai egyensúlyt Ausztria túlsúlya Itáliában, s mily veszélyek fenyegetik Piemont függetlenségét és szabadságát, ha a félsziget többi részei is el nem vonulnak az idegen befolyás alól. „Nagylelkű szövetségesem , III. Napóleon császár, érezte, hogy az olasz ügy méltó azon nagy nemzethez, mely fölött ő uralkodik. Hazánk újabb fejleményei, egy igazságos háborúban lőnek fölidézve. Az olasz katonák méltókép küzdöttek Francziaország győzhetetlen légióinak oldala mellett Az önkénytesek, ki Itália valamennyi tartományából a savoyai kereszt zászlóalja alá gyülekeztek, azt a tanúbizonyságot szolgáltatták a világnak, miszerint egész Olaszország rám ruházza azon küldetést, hogy nevében beszéljek és harczoljak. „Az állambölcsesség véget vete a háborúnak, de nem következményeinek, melyek az események s népakarat kérlelhetlen logikája által, előrehaladólag kifejlődtek. „Ha meg lett volna bennem az a nagyravágyás, mely családomnak tulajdoníttatik olyanok által, kik az idő szellemébe behatni képtelenek , úgy én Lombardia megnyerésével ki lehettem volna elégítve. De én katonáim drága vérét nem magamért, hanem Olaszországért ontottam. „Én az olaszokat fegyverre szólítottam : némely olasz tartományok belviszonyaikat megváltoztatták , hogy részt vehessenek a függetlenségi háborúban, melytől fejedelmeik visszariadtak. Azon tartományok a villafrancai béke után uralmamat kérték ki — a régi kormányok fenyegető visszaállítása ellen. Ha a középolaszországi események azon háború következményei voltak, melyre a népeket fölhívtuk , ha az idegen beavatkozás rendszerének, Itáliára nézve mindenkorra meg kelle szűnnie, úgy én kénytelen voltam azon népek abbeli jogát, hogy óhajaikat szabadon és törvényesen nyilvánítsák, elismerni és védelmezni. „Én visszavontam kormányomat, s ők rendezett kormányt állítanak föl, én visszahúztam seregeimet, s ők rendes csapatokat szerveztek, s egyetértésben és polgári erényekben versenyezvén, oly hírnévre s oly erőre tettek szert, hogy csak idegen hadak hatalmával lettek volna legyőzhetők. „Hála Közép-Olaszország népei józan eszének a monarchiai elv maradandókig meg lön szilárdítva, s a monarchia erkölcsileg mérsékelte azon békés népmozgalmat, Így emelkedett Itália a műveitek szemeiben, s Európa előtt nyilvános jön, hogy az olaszok készek s képesek magukat kormányozni. „Midőn én az annexiót elfogadtam, nem volt titok előttem, mily európai nehézségekkel kellene megküzdenem. Ám nem szeghettem meg szavamat, mely az olaszoknak a háború alatti kiáltványokban adatott. Ki engem ildomtalanságról vádolt, — fontolja meg csak higgadt elmével, mi történik, mi lesz Itáliából azon napon, melyen a monarchia nem bizonyult volna eléggé erősnek arra, hogy a nemzeti újjászületés igényeinek megfeleljen ? . A bekeblezések által a nemzeti mozgalom lényegében nem változik, hanem csak szilárdabb alakot ölt. Midőn én a népszerű kormány kezéből e szép és nemes országrészeket által vettem, kötelességem volt legális módon bizonyos határozott elv alkalmazását elismerni; nem állt jogomban, érzelemárjaimat s részleges érdekeimet tetteim zsinórmértékéül állítani föl. Ezen elv elismerésvel én Itália előnyének oly áldozatot hoztam, mely szivemnek nehezen esett; őseimtől öröklött országom két tartományáról kelle lemondanom. „A velem ellenséges viszonyban állott olasz fejedelmeknek mindig őszinte tanácsot adtam, s el voltam határozva, ha ezek hasztalanok lennének, megelőzni a veszélyt, melyet vakságuk a trónoknak készít s magam meghajolni Olaszország akarata előtt. „Hjába ajánltam a nagyherczegnek szövetséget a háború előtt. A pápának, kiben őseim és népeim vallásának fejét tisztelem, a béke megkötése után Umbria és a Márkák fölötti vicariatust ajánltam. Könnyen belátható volt, hogy ezen a csupán idegen zsoldosok által fönntartott tartományok, ha az általam javaslott polgári kormányzat biztosítékait nem nyerendik meg, előbb utóbb a forradalom zsákmányai leendnek. „Nem akarok azon tanácsokra emlékezni, melyeket a hatalmak Ferdinánd nápolyi királynak éveken át adtak, sem azon ítéletre, melyet ennek kormányára a párisi congressus mondott, melyek a népeket természetesen kormányváltáásra készíték el azon esetben, ha a közvélemény által emelt sérelmek s a diplomatia által tett lépések eredménytelenül hagyatnának. „Ifjú utódjának szövetséget ajánltam a függetlenségi háborúban. Hanem az érzületet itt is minden olasz érzelem iránt ellenségesnek, s az értelmet szenvedélyek által elvakítottnak találtam. Semmi sem volt természetesebb, mint hogy az éjszak és Közép-Olaszországban bekövetkezett események Dél Olaszországban is a hangulatot többé kevésbbé fölizgassák. Szicíliában a közhangulat nyílt lázadásban tört ki, a szabadságért küzdöttek itt, midőn egy olasz, s bátor harczos alattvalóm, Garibaldi tábornok segítségökre sietett. Olaszok voltak , őket visszatartanom nem lehet, s nem volt szabad. A nápolyi kormány bukása megerősíti azt, mit lelkem érez, mennyire szükséges a királyoknak a nép szeretete,s a kormányoknak annak tisztelete. A két Sziciliában az új uralkodást nevemben avatták föl. Hanem némely cselekmények attól a félelemre szolgáltattak alkalmat, hogy ezen, az én nevemben képviselt politika, hamis magyarázatot nyerhetne. Az egész Olaszország félt, hogy a dicsőségteljes népszerűséghez, az ősi becsületességhez egy factio fog majd ragaszkodni, mely a közel bekövetkezhető nemzeti diadalt fanatikus dicsvágynak himeráinak áldozandják föl. „Minden olasz tőlem várta, hárítnám el e veszélyt. Kötelességem volt ezt tenni, mert a dolgok jelen állásában nem mérséklet, nem bölcseség , hanem gyengeség és eszélytelenség lett volna, ha kezeimbe nem ragadom azon nemzeti mozgalom vezetését, melyért Európa irányában felelős vagyok. „Katonáimat bevezettetem Umbriába és a Márkákba, s az ott összesereglett, mindenféle nemzetiségű, emberekből állott csapatokat, a külföldi interventio uts különös, de legroszabb módját — szétveretem. Proclamáltam az olaszok Olaszországát, és sohase fogom megengedni, hogy Olaszország kosmopoliták fészke legyen, kik itt egymásnak légyottat adjanak, hogy az általános reactio vagy demagógia terveit készítgessék. „Dél-Olaszország népei! Csapataim előre nyomulnak, húzzátok, hogy a rendet megszilárdítsák. Akaratomat nem kívánom rátok erőszakolni, hanem igenis a tiéteknek tiszteletet szerezni. „Szabadon kijelenthetitek azt a gondviselés, mely az igaz ügyet védi, fogja majd a választó urnába vetendő szavazataitokat sugallni. „Bármily komolyak legyenek is az események, én nyugodtan nézek a műveit Európa és a történet ítéletének elébe, mert bírom annak öntudatát, hogy mint király és olasz kötelességemet teljesítettem. „Politikám tán eszközleni fogja, hogy Európában a népek haladása a monarchiák tartósságával öszhangzásba hozassák. „Tudom, hogy én Olaszországban a forradalom korszakának véget vetendek. „Kelt Anconában, okt. 9 én 1860. Viktor Emánuel. Fári mi.“ &it E 6 11 ló t é k — Rusiczáról írják nekünk, hogy a Gusztáv-Adolfegylet Lugos városának egyesült protestáns egyházközségét, mely pedig egyhangúlag a pátens ellen nyilatkozott volt, épen most 1000 forinttal segélyezte. Annál örömestebb közöljük e tudósítást, mivel ez arról tanúskodik, hogy a nevezett egylet valahára hiteles és igaz adatokat kapott a magyarországi protestáns egyház ügyeiről s elismerte végre autonómiánk törvényességét. — A volt selmeczi pap, Szeberényi János, a bécsi helyőrség első papjává neveztetett ki. — Tegnapi közlésünk kiegészítéséül, részben megigazításául ime közöljük a következő hivatalos tudósítást egész terjedelmében: „A budapesti orvosegylet f. évi okt. 15-ikén tartá tisztújító évi nagygyűlését. Mindenek előtt kitűnő szaktudósunk Henszlmann Imre tr. ur ama fölszólitására, vájjon akar- e a budapesti orvosegylet a magyar tudom. Akadémiának fölépíttetendő palotájában szállást bérleni, az orvosegylet közmegegyezésü igennel válaszolt, s miheztartás végett e czélra egyelőre szállásbérül 500 ftnyi évi dijt ajánlott meg. Tisztújításra kerülvén a dolog, az eddigi érdemes elnök Wagner János ur egyetemi tanár, újra első elnökké választatott meg; másodelnökké Kovács Sebestény Endre közkórházi elsődorvos, első titkárnak Poor Imre egyetemi tanító, másod titkárnak Hirschler Jr. szemorvos urak lettek titkos szavazás útján megválasztva. Az egylet pénztárnoka Bene Ferencz és könyvtárnoka Grosz Ferencz orvostudor urak közmegegyezéssel eddigi hivatalaik további megtartására közakarattal kérettek meg. A megmaradó választmányi tagokhoz (Jankovich, Markusovszky, Piosz, Valla, Verebély és idősb Wagner Dániel tudor urakhoz) hat új tag jön megválasztva, u. m. Tormay pestvárosi igazgató főorvos, Rózsay kórházi főorvos, Brunner közkórházi igazgató, Bókay gyermekkórházi főorvos, Lumniczer és Oesterreicher orvostudorok. Orvosegyletünk közérdekűsége szembetűnőleg nemcsak az által gyarapodik, hogy a tagok élénk részvéttel intézik az egylet mozzanatait, hanem főleg az által, hogy évről évre nagyobbodik azok száma, kik az egyletbe fölvétetni óhajtanak. Margó Tivadar ír. és élettanári közmegegyezéssel levelező tagnak választottuk meg. A befogadott rendes tagok következők : Borbás József, Chyzer Kornél, Dezsényi Lipót, Hegedűs János, Kocsis Alajos, Kovács József, Mezey Adolf, Navratil Imre, Pete Zsigmond, Pisztory Ign., Ráth József, Reinitz József és ifj. Wagner Dán. tudorok Az orvosegylet könyvtárának az egylet gyűlési helyiségeibe áttétele határozatba ment. Az eddig járó bel- és külföldi orvosi folyóiratok száma két franczias egy berlinivel fog szaporittatni. Az orvosi pályakérdés kitűzése s a hazai gyógyvizeink megismertetésére vállalkozó választmány működéséről a jelentés tárgyhalmaz miatt a következő közgyűlésre lön halasztva. Poor Imre orvostudor, orvosegyleti titkár.“ — A „Budapesti Hírlap“ írja, hogy a pesti egyetem szülész, klinikumán dr. Kreutzer Ferencz alkalmazási ideje további két évre s a sebészeti klinikum segéde dr Tóth Jánosé további egy évre meghosszabbittatott. — A segédi állomást az orvosgyógyi klinikumban dr Gebhardt Lajos, a szemészeti klinikumban dr Révay János, végre a boncttani tanszéket dr Schmiedt nyerte el. — A polgári orvosok fölszólittatnak, hogy ha katonai kórházakba akarnak állani (ugyanazon föltételek mellett, mint tavaly), ez iránt jelentkezzenek. — Bécsi hirek szerint valósul, hogy Nádasdy és Thun grófok beadták lemondásukat. — A nemzeti banknak, követelései fölözésére átengedett állami jószágok közül azok, amelyek még el nincsenek adva, hír szerint bérbe fognak adatni. Mint a berlini „Börs. u. Slandelszeitung“nak írják Bécsből, ez utóbbi helyen az osztrák birodalom sajtóviszonyaiban változások készülnek. A rendőri, belügyi és igazságügyi minisztériumban már készítnek egy új törvényjavaslatot. Amint a bécsi „Presse“ gyanítja, az új törvényjavaslatban a rendőrség egyenes befolyása helyett a törvénykezési ellenőrzés hozatik be.