Pesti Napló, 1860. december (11. évfolyam, 3244-3266. szám)
1860-12-12 / 3252. szám
HIRDETÉSEK. Előfizetési fölhívás az :»#s TAXVIA 1861-ki másodévi folyamára. Egy év sem telt el az Idők Tanúja megalapítása óta, s lapunk a felőle részlető alaptalan hirek daczára, az általunk legott az eredeti programmban, hát még az egy év előtti nhéz sajtó viszonyok közt is bátran kimondott alotmányos elvhez híven ragaszkodva, férfiasan kivívta saját látát, s minden lámában a haza s nemzet uj fölvirágzásáért küzdve, szilárd s állandó közönség rszvéte folytán a két testvérhen minden vidékén szerencsésen elterjedett. Nem szándékozunk becsületbeli felelősségre vonni a nyilvánosság előttindazokat, kik személyes és hiú magánérdekek miatt nem tartották bűnnek , rész irói múltjában feddhetetlen s mindig hiven nemzeti irányú írót a legérzéenyebb oldalról gyanúsítani, s tőle, ki annak idején tettleg bizonyitá be, hogy em csak írni, hanem életet és vele mindent áldozni s később szenvedni is tudott nemzetért, eltagadni a nagy közönségnek személyeket nem mindig ismerő része lett épp azt, a mi minden jó magyarnak legszentebb kincse — a hazafiuságot, s eltagadni olyan időben, midőn az ellenkezőt nyilván bizonyitgatni lehetetlen alá. Mi az egesztelékeny keresztény szeretettel a feledés fátylát bontjuk az anyunkbani szeretetlen eljárára, annál inkább, minthogy nincsen többé honunkan józan hazafi, ki a lefolyt rövid év alatt akár olvasás- akár hallomásból az dök Tanúja nemzeti és a legnemesb érteményben szabadelvű irányáról meg em győződött volna. Egy mondat, egy szó sincs tavaly kiadott eredeti programmunkban, melyet kár valláserkölcsi , akár politikai tekintetben, ma a sajtó- és nemzetre nézve edvezőbb viszonyok közt akár elhagynunk, akár módosítnunk kellene : legfölebb - utóbbira nézve körülírás helyett nyílt szavakkal hirdethetjük, hogy az alkotmányoszabadság és a népek szövetkező testvérisége valamint az egész művelt világban, így hazailan is semmiféle nyers erő által el nem fojtható többé; s hogy tehát az Idős Tanúja mint politikai lap, mindenkoron a tökéletes vagyis teljes garaniákkal biztosított alkotmányosságért fog küzdeni. Hogy mily sikerrel törekedtünk lapunk megindítására azt minél többoldalú is tartalmasabbá tenni, annak megítélését azon igen tisztelt, szilárd s állandó közönsége bízzuk, mely négy évnegyeden át nem csak meg nem vált az Idők Tanújától, hanem mindig tágabb körben igyekezett azt megismertetni s elterjeszteni. A nehézségeket, melyekkel kezdetben minden új vállalatnak megküzdenie kell, az is tetemesen szaporította, hogy magunk voltunk annak kiadói is ; a második vagy ís 1861-ki folyamra azonban a kiadói gondokat és teendőket az alább nevezett nyomdatulajdonos uraknak adjuk át, minek folytán magunk mondhatatlanul nagyobb nyugodtsággal minden erőnket s tehetségünk egyedül nap szellemi kiállításának szentelendjük. Munkatársaink s levelezőink száma napról napra oly örvendetesen gyarapszik, hogy e tekintben is t. közönségünk összehasonlitó bírálatára hivatkozhatunk. Részünkről tehát nincs más hátra, mint újólag buzgón s tisztelettel kérni isszes ügybarátainkat, hogy az Idők Tanúját ezután is az eddig tapasztalt lelkes rokonszenvvel gyámolitani, pártolni és terjeszteni szíveskedjenek. Pest, deczember haváloa, 1860. HITELINTÉZETI melynekkel a legközelebbi húzása már Minden szerdán és szombaton ZENE-ESTÉLY leend az angol királynő-szálloda földszinti uj díszített étteremében, hol PATIKÁRUS FERKŐ közkedvességü zenetársasága mulattatandja a t. ez. közönséget. Pontos szolgálat, valamint jó ételek italokról gondoskodik alázattal 2585 2* Bartl János: SORSJEGYEK, 1861-ki január 2-kán leend, a főnyeremények 250,000,40,000,20,000 sat. frt, minden sors bizonyosan 130 frtot nyer. Ezen sorsjegyek, melyek minden évben 4 szer húzás alá kerülnek, legnagyobb hasznot nyújtanak az eddigi sorsjátéki kölcsönnél. Minden esztendőben következő nyeremények huzatnak : 2-szer 260 000 frt. 2-szer 200,000 fttt. 4-szer 40,000; 4 szer 20,000 stb. stb. frt; legkisebb nyereség most is már 130 frtot hoz, és feljebb megy az minden évben 5 frttal, úgy hogy a kiadott tőke 5%-ot kamatoz. Hogy kevés pénzkiadás mellett is, ezen sorsjegyek megvételét lehetővé tehessem eladom tehát azokat a 10 hónapi részletfizetés mellett. A vevő kap egy alkulevelet, melyben a szám az illető sorsjegynek föl lesz jegyezve, a melyre ő mint egyedüli tulajdonos minden húzásban játszik és egy a sorsjegyre talán esendő nyeremény az ő tagadhatatlan tulajdona lesz, habár a sorsjegy ára nincs is kifizetve. A vidékről 12 frtnyi beküldés kéretik. b) Egy kis félpénzzel. „ A vev° egy levelet kap, mely neki a sors nyereményet biztosítja, 14 nappal a sorshúzás után a maradék ára lefizetendő. Mindenkinek érdekében lehetne ezen a legnagyobb szerűbbre kiruházott sorsjátékkali tervvel megismerkedni, mely ingyen kapható és a vidékre bérmentesen megküldtük. Ugyanott mindennemű sorsjegyek megvétetnek és eladatnak. Előforduló nyereményeknél a legszigorúbb hallgatás figyelembe vétetik. HERZBERG S.váltó- és ékszerüzlete Pesten a nagyhíd- és bécsi utczák szegletén. A vidéki rendelkezéseknél kéretik, pontosan megírni , hogy a sorsjegyek félpénzzel vagy részletfizetéssel kivántatnak-e, a szerint azután a legtávolabbra eső vidékre az országnak megküldetnek.— Sorsjegyek, állampapírok, külországi pénzek a legjobb áron fizetés gyanánt bevézetnek. A sorshúzás után a húzási jegyzékeket ingyen beküldöm. — Minden sorsjegyet az elsőtől egész utólsóig nálam átvizsgálhatók. 2586 3* swaagaiMSBSsagFffMi imww íiiwm——M—a Eladó birtok. Nógrádmegyei Legénd helységben 250 hóld osztályozott s tagban levő birtok eladó, melyből hold 80 vághat fönnálló erdő, 129 hold szántóföld, 31 hold kaszálló, 7 hold belsőség, 3 hold szőlő, 4 szobából álló, kőből épült cserépző lakházzal s egyéb gazdasági épületekkel. — Értekezhetni Váczon Káldy Miklós — Pesten Kapczy Tamás uraknál; — utóbbi lakása uri-utcza 2 szám. JJHuiLfí v® Pozsonyban sz. Lörincz-kapu 68. sz. Aiulirt tisztelettel jelenti, miszerint 1844-ben alapitott nőnevelői intézetében a tantárgyak nyilvános intézetek tanárai által adatnak elő; a franczia és magyar nyelvet született franczia és magyar tanítja, a társalkodást franczia nő vezeti. — Növendékleánykák bennlakókat is elfogadtatnak. 2561 3-2 Ellenbogen Julia. 2594 1-1 Idősb Poldini Ede és Noséda Gyula, nyomdatulajdonosoi, s az „Iddők Tanúja, kiadói. m rsermys. mil. bádogos s lskaforany-áruk-gyára Pesten, király-utcza 6. szám. Egy cs.k badalom 2238 12—10 kizár, szatulajddonosa mindennemű takarék-, főzös szobafűtő-bálkákra. Nevezett tárgyak legtömörebb módon elkészíttetnek, s jelentékeny fameg gazdálkodás előnyével bírnak, am a konyhák és szobákbani oly kellemetlen füstölgést elbántják; egyúttal ezek minden előforduló égőanyaghoz alkalmazhatók azatfaégetésen kívül még kőszén és koakségetésre is. Egyúttal nálam legolcsóbb árakon mindig készen kaphatók mindennemű hordozható mosó-készületek, főzdég siltó edények különbféle érczekből kémények, hollandi kémény-kúpok, melyek mint legkitűnőbbem igazolvák, stb. és füstvezető-csövek készítése minden irányban elvállaltatik s legjobban eszközültetik. .. Végre ajánlom újonnan feltalált, vaskocsikon könnyen hordozható tűzfecskendelet. Ezek igen kevés helyet igényelnek s egy egyes személy által kezelőrök. Ezek alkalmasak a tűzoltásra magasabb és alacsony épületeknél, s egyszersmind a menzai földek, kertek és utak öntözésére szolgálnak; ezek különbféleagyságban s tartósan készíttetnek. Megrendelések mindennemű fénymázos, úgyszinte tiszta bádogos munkákra, lámpák, csillárok, fürdőkádak, zuhanykészületek, madárkaliczkákra stb. szilárdul és díszesen eszközöltetnek. Az árak jutányosan szabvák, úgy hogy azt minden bel- és külföldi kereskedő elfogadhatja, a kiknek is cségeik beküldése után árjegyzéket s rajzokat bérmentve készségesen küldendek. " Az én gyáramban készített összes csikkekért teljes kezességet ajánlok. — Nagybani vevőknek különös előnyök engedmény eltelnek. EMICH GUSZTÁV könyvkiadó-hivatalában Pesten, (Barátok tere 7. szám 1. emelet ) épen most jelent meg, s általa minden hiteles könyvárusnál kapható. KÖVÉR LAJOS színművei. 4 kötet. Ára 4 ujforint. TARTALOM: I. kötet . Csak kitartás. Vígjáték 3 felvonás. — Gazdagság és szegénység. Színjáték 4 felv. — Nem meghalt. Vígjáték 3 felv. — II. kötet : Az első követelés. Vígjáték 1 felv. — Hűség hűtlenségből. Vígjáték 4 felv. — Coelestina. Dráma 4 szakaszban.— Egyik a kettő közül. Vígjáték 1 felv. — III kötet Meg akarok halni. Vígjáték 1 felv. — Hódítás falun. Vígjáték 3 felv. — A szép marquisné. Dráma 4 felv. — Cholera és női szeszély. Vígjáték 1 felv. — IV. kötet: Este és reggel. Vígjáték 3 felv. — Még titok. Vígjáték 3 felv. — Indiána. Történeti színjáték 4 felv. — Férj-elv és női csel. Vígjáték 1 felvonásban. Jelesebb ünnepi ajándékok irodalmi barátoknak. IAIN11 és MUSS kiadó hivatalában, váczi-utcza 7-ik szám, megjelentek és minden hiteles könyvárusnál kaphatók a következő jó, szép és hasznos magyar munkák : Buda-Pest és környéke, aT , Thali Kie bántsd a magyart. Eredeti képekben , rajzolta Rohbock Lajos. Aczélba metszették korunk legjelesebb művészei. A történelmi és helyirati szöveget irta Ilunfalvy János, M. t. ae. J. tag. 24 szép aczélmetszettel kötve 6 forint. Pompásan kötve ízletes aranyozásokkal ára 10 forint. Német nyelven is kapható. MAGYAR ALVARY azaz LATIN NYELVTANI VERSES SZABÁLYOK a nevek neméről, ejtegetéséről, az igék múltja és hanyagáról, és a HANGMÉRTÉKRŐL, számos példákkal fölvilágosítva és rövid verstannal ellátva a gymnasiumi ifjúság számára, emlézeti tárgyul irta MUTSCHENBACHER ALAJOS, pesti egyetemi tanár s gymn. finevelő intézeti tulajdonos. Második kiadás. Ara 70 kr. Családkönyve. Hasznos ismeretek és mulattató olvasmány. Számos aczélmetszettel, fametszettel és színes kőnyomattal, angol vászonba kötve 4 ft 56 kr. Diszkötésben 6 frt. Csengeri. Történelmi tanulmányok. I. kötet 2 frt 12 kr. Id. Duni.»s Sándor. PROLIBA. Kegény francziából. Ford. Bereczk Béla és llaug Ferencz. Ára 1 forint a. é. Id. Dumas Sándor. Azon t. megrendelőknek, kik a pénzt egyenesen a fönn kitett kiadóhivatalba juttatják, a könyvek postán bérmentesen küldetnek meg. Egy szerelmi kaland. Fordi óta Beniczky Emil. Ára 1 forint a. é. Forray Iván 2152 48- 19 Dr. COHN L. E. gyakorlati fogorvos ezennel tiszteletet jelenti a t. ez. közönségnek, miszerint mint kiváltsági tulajdonostársa azon Dr. Differbachnak Amerikában pátenssel biztosított s rendkívüli haszon s sikerrel alkalmazott módszernek egyes fogakat úgy mint fél és egész fogsorokat ér czélj nélkül készít és azokat fájdalom elmellőzésével czélszerűen s természetben elhelyesiti. Ajánlja továbbá az általa készített cs. kir. kiválts, újonnan kiállitott rugók nélküli fogsorokat, melyeket a t. ez. közönség évek óta figyelemre méltatván czélszerűk, tartósak és hasznosaknak találtattak A föntnevezett által minden előfordulandó fogorvosi gyógyítások a fog és szájsérvek minden nemeiben egy helyesnek bizonyult Rendszer szerint legnagyobb kíméleti biztossággal vitetnek véghez. Értekezhetni mindennap a rendeleti idő alatt reggeli 9-től fogva este 5 óráig a lakásán József tér, a Vogel féle 14. számú hzban 2-dik emelet. Vidékieknek azon különös tekintettel kedveskedik , miszerint megrendeléseiknek azonnal megfelelend, hogy utazásaikban föl ne tartóztassanak Cs. k. szab. déli állam-lombard-velenczei és központi olasz vasut-társaság. Építési alku: 2576 2—2 Soborsini gróf. Eredeti rajzai és jegyzetei szerint. Kiadta Soborsini gróf, Forray Julia, csillagkeresztes és palotahölgy. Olaszország Malta, Egyptora. Pompásan kötve, sajtolt középcsinnal és ízletes aranyozásokkal 88 frt a. é. Ugyanúgy bővítve két sajtolt középcsinnal, melyek az arczképek éa czimert ábázolják, és finom szögekkel 100 forint. Egészen bőrbe kötve 120 font. Ilatvani Mihály: Rajzok a magyar történelemből. Történelmi zsebkönyv 1859. Ára 3 frt 88 kr. Németh F. és Németh J. Keresztyén reform, imakönyv magános isteni tiszteletre. 3-dik kiadás egy képpel kötve 80 klímnom kiadás bőrbe kötve 1 frt 50 kr. Csinosan kötve. Ára 2 frt 12 kr. Thali Kálmán. ZENGŐ LIGET. Költemények 2 kötet fűzve 2 frt. Vászonba kötve aranyvágással 2 frt 80 kr. Tompa Mihály. Virág-regék. Ara 1 frt 26 kr. Török János. Magyarország prímásai. Közjogi és történeti vázolat, 15 primás arczképével és 6 más kőnyomatu és 36 fanyomatu táblával, okleveleket, pecséteket, czimereket, kézmásokat ábrázolva. Azonkívül sok fametszvényekkel. Nagy diszmó kemény kötésben. Ára 7 frt. Xántus János Levelei Éjszakamerikából. 12 eredeti rajz után készült kő- és egynéhány fametszettel kötve 3 frt 18 fr. Xántus János. Utazás Kalifornia déli részeiben. Ára 1 földképpel, 8 kő- és 8 fametszettel. 3 frt 20 kr. A tervek, költségvetések és feltételek Fash Oszkár osztálymérnök úr hivatalában Zágrábban deczember 1 -étől fogva megtekinthetők. Leteendő biztosítékul a Ildik részre nézve 15000 frt, a III dik része 13000 frt, a IV-dik részre 25000 fr van határozva. Fölvállalási ajánlatok legfeljeb 1860 dik évi deczember 24 ig írásban bepecsételve : „Angebot auf Bauarbeiten“ felirattal ellátva, bérmentesen alulirt építészi igazgatósághoz Bécs Tucklauben Nro 440 beküldendők. E beadványokhoz az ajánlkozók technikai képességükről szóló bizonyítványt is mellékeljenek és azokban a nemet és módot megjegyezzék, melyikre akarják a határozott biztosítékot letenni. Bécs november 26 án 1860. A cs. k. szab. déli állam lombard-velenczei és központi olasz vasúttársaság építészi igazgatósága. B. Podmanitzky Frigyes. Margit angyal. Regény 2 köt. Ára 2 frt 60 kr. B. Podmaniczki Fr. Álom és valóság. 2 kötet. Ára 2 frt. Szalay. Magyarország története. I —VI. köt. Ara 23 frt 12 kr. (A hatodik kötetnek csak első fele jelent meg.) I—V-ik diszkötés 22 frt 42 kr Szalay. A magyar történelemhez. I. köt. Ara 3 ft. SZABÓ R. beszélyei. 3. köt. Ára 2 frt. 12 kr. Mülapok. Fóti emlék. Szép képlet, egész ivén rajz. Zombory Gusztáv. Ára 1 frt 80 kr. Finom kiadás 2 frt 12 kr. Petőfi Sándor Debreczenben 1844-ben. Igen szép kőnyomatu mülap. Orlai Petries Samu olajfestvénye után égés : ivén 2 frt 12 kr. FelkÖSZöntés (Vörösmarty szép Ilonka balladájából) szép kőnyomatu mülap. Orlai Petries Samu olajfestvénye után. Ára 1 frt 20 kr. Zeneművek. Palotás nóták és magyar dalok SZÓ nélkül. 12 füzetben szerző gróf Festetics Leó. Ára 5 frt. Them Charles- dens. vals.es Nr. 1. Ára 64 kr. -------Nr. 2. 78 „ -------Romance Nr. 2. 78 „ -------Nagy induló, 6 kézre 72 „ Széchenyi emlény. Tartalmaz 10 eredeti magyar dalt, zongorakisérettel zenéjét szerző Kohányi S. Életnagyságu mellszobrok. Készítő Marachalkó F. Gróf Széchenyi István . . 10 frt. Vörösmarty Mihály ... 10 s Kazinczy Ferencz . . . . 10 „ Petőfi Sándor ....... 10 , , Bepakolás egyenként I frt 50 kr. * Kisebb szobrok. Gr. Széchenyi István 4 és 6ft — kr. Kölcsey Ferencz . . . 4 „ —— „ Pázmány Péter . . . . 4 „ — „ Zrínyi a költő . . . . 4 „ — „ Bepakolás egyenként 60 kr. Nyomatik kiadótulajdonos Emich Gusztáv Magy. Akad. nyomdásznál. Pesten, 1860. Barátok tere 7. szám. Lonkay Antal, az Idők Tanúja tulajdonosa és felelős szerkesztője. Mi jön az Idők Tanújának, mely a magyar hírlapirodalomban mint határozottan alkotmányos és tisztán nemzeti irányú napilap, rövid idő alatt szilárd helyett vívott ki magának , kiadását átveszszük , el nem mulasztjuk biztosítani a t. közönséget, hogy újon berendezett nyomdánkból az eddigi ár és alak mellett a legtisztább új betűkkel és ízléstejesen kiállított lapot saját lelkismeretes felügyeletünk és szelénünk folytán azon ritka pontossággal és gyorsasággal fogja megkapni, mely a hirespirodalom körüli tapasztalataink és hosszas gyakorlatunktól méltán megvárható, áron a kiadó hivatalba vétetnek át. Pest, deczember hó 1860. Az előfizetési dijakat ,r egész évre 16 írttal, félévre 8 írttal, e 4 írttal, a. é. ,az IDŐST. TANÚJA kiadó-hivatalának (pap 7 lksz.) Czimezve bérmentesen kérjük beküldeni. Gyűjtőknek minden tíz példány után egy tiszteletpéldánynegyed-évi neveldetornyal szolgálunk. A név, lakhely és utólsó posta tiszta s olvasható kiírása kéretik. A régi előfizetők tisztelttel kéretnek, hogy eddiski czimszalackokat mellékelni sziveskedjenek. fizetök mindjárt az első délutáni órákban a déli legújabb sürgönyökkel fogják a lapot lakásukra kihordva megkapni. A lap ezután is délben fog magjelenni s a budapestit. elő-Blagánhirdetések 1861-ik évi januártől kezdve legjutányosabb A déli állam-lombard-velenczei és központi olasz vasuttársaság vasútvonalán Steinbrücktől Sissekig, a sisseki II-dik építő osztályban az alap építés II. HI. IV. részben Zágráb és Sissek közt 6 mértföld és 4034 láb hosszúságra, úgy szintén őrház épitási munkák 32 állomáson vállalkozóknak adatnak át . Az alap épitmény öszletei A felső építkezés öszletei. ^ny^Sgei. kwisekto. E«':szílszk.t sz. Munkák. IX. rész. | III. rész. | IV. rész. | | II. rész. | II. rész. | IV. rész. | II. II. IV. rész. | II 111. IV. rész| I. 111. IV. rész frt |ki frt I kr frt | ki frt Ikr fit j kr frt | ki frt |ki frt | kr frt | kr 1 Földmunkák .... 141029 67 94882 95 289157 39 474 66 408 50 311 30 525070 01 11D4 46 526264 47| 2 Fa ültetvények............................................ 3ba6 60 1520 - 10450 — - — — - - — 155760 — — 15576 50, 3 Kő- és rezsenyaláb-művek......................... 3152 — 34an — 28234 — — — 34826 — , pofen*. i-1, 4 Kavicsokói-munkák.....................................56200 95322 50 77000 - - - - - — — 231522 50 — 231522 50 5 Útcsináló munkák..................................... 6461 — 7668 — 4520 — 18652 — 1 18652 6 Kövezett munkák..................................... 10377 60 2200 - 22122 80 240 96 203 30 18 30 34700 40 462 56 35162 96 7 Kőmives és kőfaragó-munkák . . . 49988 80 30403 40 70128 50 20225 38 16491 80 21164 20 150520 70 57881 48 208402 188 Vasmunkák ... 1767 90 1580 25 39452 60 5682 40 4745 10 4761 80 4200 65 15189 30 57989 95 9 Vasmunkák.. . . . . . 302 50 202 50 5262 50 2696 70 2225 70 2378 40 5767 51 7300 80 13068 30 10 Asztalos munkák..................................... — — — — — 3345 — 2787 50 2787 50 8120 8920 — 11 Üveges munkák ........ - - - - - - 113 40 94 50 94 50 - - 302 40 302 40 12 Festőmunkák.................................................. - — - — - - 871 96 727 87 705 61 - - 2305 44 2305 44 13 Állvány munkák........................................... 600 — 6500 — 11000 — — ~___-T" — — 23 00 — ~ 23500 -2ala80 97 243719 60 55-327 69 33650 46 27684 37 32221 61 1082426 “ 93556 44 1176492 701 Mai számunkhoz van mellékelve : Előfizetési fölhivás : a „Borászati Lapok“ jövő 1861-dik évi folyamára.