Pesti Napló, 1861. február (12. évfolyam, 3293-3315. szám)

1861-02-14 / 3303. szám

at a Tibernek ephemer , úgy látszik zimen alapult birtoklásából, az ügy közlására nézve semmit sem vélt következ-Wll<tve *1 ] « A két történetvizsgáló argutiái nem mozdítottak a dolgon; az 1792- és 1796-diki országgyűléseken egyéb tárgyak, különösebben a franczia háborúval kapcsolatban állók, Fiume ügyét leszorították a szőnyegről. Az 1802-diki diétán legczélszerűebbnek találták a Rendek, Fiume ügyét, a magyar kereskedés felsegítésére irányzott terjedelmes javaslatukkal kapcsolatban, juttatni a korona elébe, miután a fölajánlott subsidiumokért a javaslat tekintetbevételét bizodalommal várták, — de ezúttal is süker nélkül szorgalmaztatok a bekeblezés. Nem sikerült 1805-ben sem, de ekkor mégis igéretetten I. Ferencz, hogy Mária Terézia bőkezűségén nem fog csorbát ütni. 1807-ben az országos rendek, hivatkozással 1802-diki felterjesztésökre, megújították kívánalmukat: „hogy az 1779-diki diploma, mely Fiume városát és kikötőjét Magyarországnak adja, beczikkelyeztessék“, s kormányzójának a főrendeknél, követeinek az alsó táblánál hely és szavazat adassák. A királyi válasz nem akarván leérkezni, 1807. September 24-dikén kelt újabb folyamodványában Fiume városa „kimondhatatlan fájdalmát panaszolta be a Rendeknek, hogy könnyen megtörténhetnek, mitől remegő szive fél; hogy a teréziai diploma, mely által a folyamodó hatóság oly szerencsés volt Magyarországhoz füzetni, talán még a jelen országgyűlésen sem fog beczikkelyeztetni.“ A bő kívánság elvégre megadatott az 1807 : 4. törvényczikkely által: „Ő Felségének is megegyezésével, miszerint az ország harainak és Kendéinek lángoló óhajtását többé ne késleltesse, jelen czikkely által kinyilatkoztatik, hogy Fiume városa és kikötője, melyet a dicső császárné és királynő Mária Terézia, külön diploma által már bekeblezett az országba, ehhez tartozik. Egyszersmind pedig országgyűlés alkalmával a fiumei kormányzónak a főrendeknél, Fiume városa kövizeinek pedig a Karoknál és Rendeknél illetékes ülés és szavazat fog adatni.“ Egy gonosz csillagzat úgy akarta, hogy kevéssel a szélérés után az 1809-diki békekötés által Magyarországtól még egy ízben elszakittatván, franczia uralom alá jusson Fiume, s midőn Napóleon bukásával újból a monarchiához került, ismét számos évek folytak le, míg elvégre 1822. július 1-én alkotmányos jogaiba visszahelyeztetett. És most , amily hévvel csengett az egyesülés után, oly hi volt a frigyben. Adott szavát beváltotta: dicsőségének tartá velünk közreműködni, ahol munkás kellett, velünk volt mindenütt, velünk 1848-ig, velünk 1848-ban is. Ámítások, incselkedések, ijesztések nem hiányoztak — de mind híjába. Eljárása irányunkban nemes volt, nemes lesz a mienk is az ő irányában. A kéz, mely Magyarország választó kerületeit az április 2-án összeülendő országgyűlésre meghívandja, az meghívja Fiumét is. Ezt parancsolja a jog, mert ahol Magyarországban, ott kell lennie Fiuménak; ezt tanácsolja a politika, mert Fiume megjelenése az országgyűlésen nem fogja onnan távolabb tolni Horvátországot, hanem — tessék, ne tessék neki — közelebb vonzani. Szalay László: A P. Lloyd mai száma újabb tisztviselői visszaélésekről értesít bennünket Gömör és Vas megyékből. Figyelmeztetjük e visszaélésekre az illető megyék bizottságait. Gondolják meg, minő hatással van a külföld közvéleményére, ha ily híreket olvasnak felőlünk, ily fölirat alatt: „Konstitution die Regungen." Minél inkább óhajtjuk megyei önkormányzásunk fönntartását, annál erőteljesebben kell föllépnünk minden visszaélés ellen, mely e téren előfordul. Nincs oly tökéletes emberi intézmény, mely minden visszaélést lehetlenné tegyen; de az intézmények életrevalóságát abból ítélik meg, minő biztosítékokat nyújt az egyén és az állam részére a visszaélések ellenében. Szigorú vizsgálat tehát i aztán, ha kell, erélyes föllépés a hatalmával visszaélt tisztviselő ellen! Mennyiben igazak a Lloyd által közlött vádak, e vizsgálat útján fog kiderülni. Elvárjuk az e részben teendő lépésekről tisztelt levelezőink becses sorait, hogy a magyar sajtó is nyilatkozhassék, ha kell, az aprócska kényurak ellen, oly kíméletlenül, amint érdemlik. Ismételve fölkérjük levelezőinket, az érintett közlésekre! Vázlat az erdélyi vasút-jrgyben történtekről. Amint a bécsi hírlapokban olvasni lehetett, a pénzügyminisztérium múlt évi december 3-ról kelt határozatánál fogva jónak találta a brassói bányamivelő s kohó-társulatnak egy, Erdélyben építendő vasútra nézve, mégpedig Aradról K.-Fehérváron át a Maros jobb partján, innen Brassóba s igy egész az oláh szélekig, az elővizsgálatokhoz szükséges engedélyt megadni. Meg nem tartóztathatjuk magunkat, hogy ezen tényt, mint az osztrák bureaukratia huzalkodó eljárását tanuságkép elé ne állásuk, s hogy ez esetet tüzetesebb megismertetése végett következő adatokkal föl ne világitnánk. Ugyanis még 1856-dik év nyarán nyerte meg mind a n.várad brassói vasúti választmány, mind pedig a brassói részvénytársulat az Erdélyben építendő vasúti vonat nyomoztára igénylett elő engedélyt, melyet azonban csak az első, t. i. a n.-várad-brassói bizottmány vett foganatba, olyaténkép, hogy nem csupán az egész terveit vonal hosszában N.-Váradról Brassóig tétette meg a kimerítőbb vizsgálatokat, hanem a II.Váradtól Kolozsvárig terjedő vonal fölött részletesebb tervezetet is hozott létre és terjesztett az akkori kereskedelmi minisztérium elé, amiglen a brassói részvénytársulatnak adott engedély-fölhasználat hiányai miatt magától megszűnt. S ime a D.várad-brassói vaspálya terve három éven keresztül egyik hatóságtól a másikhoz vándorolt s a valódi építési engedély mindegyre húzódott, migyen végre ő felségéhez a vonal meghatároztára ismételve nyújtott kérelem következtében, a múlt év késő őszén boldogult emlékezetű miniszteriális tanácsos , heg a Lovag úr azon meghagyással küldetett Erdélybe, hogy ott a terveit vonalak mindegyikét nyomos vizsgálat alá vegye, s erre támaszkodva adhassa véges érvényű s kellően indokolt javaslatát, melynek alapján végül lehetségessé váljék a függőben lévő kérdést döntőleg elintézni. A határozat teljesült, de csak félig , s így a reménylett foganat is életre szert nem tehetett, mert bár a nevezett s elismert Ügyességű szakférfiú nyilatkozata a múlt év február havában rendeltetése helyére eljutott, melyben, távol minden részrehajlástól, szeme előtt tartva a magasztos czélt — Erdélyt azon vaspályában részeltetni, mely az országra nézve legüdvösebb lehessen — szabadon s föltétlenül azon vaspálya mellett szóla, mely Nagy-Váradról Kolozsvárra s innét a Küküllő völgyén át Brassóba, s úgy tovább a bodzai szoroson keresztül az oláh határra vonulna, s bár ily tartalmú előterjesztés nyomán jogosultnak lehetett volna tekinteni a vonal elfogadását, s ezáltal az erdélyi vasút kérdését megoldottnak tartani, valamint a kérvényezett építési engedély megnyerését, mihelyt az arra megkívántató pénzerő kimutatása sikerült vala, miután egyéb körülményeknél fogva sem lehetett volna ok, az óhajtott engedélynek a nagyvárad brassói bizottmánytól való megtagadására ; mindazokáltal, daczára a méltányos bizalom bevárásnak, nem csak hogy a szóban lévő választmány mindeddig a nagyjelentőségű ügyben még csak választ sem kaphatott, sőt épen egy egészen másféle társulat kap újból elő engedélyt egy más, mégpedig az arad-brassói pályavonalon, a helyiségi nyomozások megkezdésére. Ha most már szabadna kérdenünk, amit ugyancsak nem is ok nélkül tennénk, vajjon mi czélból lesznek tulajdonkép ez újból engedélyezett vasútvonali vizsgálatok intézve; s mi oknál fogva volt egy kormánybiztos, aki a mi több, Ausztria egyik legszakavatottabb férfiai közé soroltatott, különösen minden Erdélyben lehető vonalak megvizsgálása végett kiküldve, ha jelenleg ép egy év múltával annak visszatérte után s épen ellentétben annak javalló vélemény adtával, egy oly terveit vonal vévétetik vizsgálat alá, mely minden tekintetben csak amaz megött találhatja helyét, s ami több, az egész országra nézve se lenne üdvösnek tekinthető. Hát nem volna e már ideje valahára egy határzat mellett megállapodni ? Mi készteti a kormányt további folytonos nyomozásokhoz jogni, hogy végzetében nyugtát ne lelhesse ? Valóban, ezern eljárás csendes szemlélése közben alig lehet olyan gondolattól megválni, mintha e téren még egyéb érdekek is, mint melyek egyenesen a haza javára czélzak s mely végett a vaspályának épülnie kellene, ne lappanganának. De egy reményünk fönmarad még, melyet abban helyzünk, hogy nem egyedül a bécsi kormány fogja ezentúl országunkra nézve ezen jelentékeny kérdést elhatározni. S a magyar kormány, legyen bár az udvari cancellária, vagy felelős minisztérium, vajmi nehezen egyeznek bele, hogy hazánk hírneves régi fővárosa elmellőztessék, Erdély összes jólléte kellőleg ne méltányoltassék, s azon nagy férfiúnak, ki a haza életében magának örökös érdemet vívott ki, jóslói tehetséggel bevallott nézete, mely Magyarhont Erdélylyel legegyenesebben összekapcsoló utjának, mint természeti viszonyokon alapuló fö erénykép, ezen vonali jelölé ki már jó eleve, ne valósulhasson s feledékenységbe mehessen, talán tán csak azért, hogy némely osztrák tanácsos ur, vagy egyik-másik tözsér magán érdekeit mozdíthassuk elő. I. (Pestmegye fölirata.) (Vége.) Hogy némely megyék a bizottmányi tagok névsorába e hon távollevő polgárait bejegyezték, tették egy részről azon meggyőződésből, hogy Felségednek nem lehet szándéka saját legmagasb érdekében is a visszatorlás sujtolását megörökíteni, — másrészről, nem ismerve s nem ismerhetve bűnösöket, kiket törvényes itélőszék törvényesen ítélt volna el, a Felséged birodalmának pedig diplomatice kül ellenségei nem létezvén : a megyék kárhoztatott eljárása, a sok évek óta hontalanok iránti részvét kifejezésének, s nem a kéleirat fölfogása szerinti kihívásnak vehető. Nem az adórendszer jövő megállapitása körül elágazó nézetek zsákmányoltattak ki az adó tüzetes megtagadására, hanem a megyék alkotmányos kötelességük szerint tagadják meg az adóbehajtás körüli intézkedést, parancsolván ezt az 1504: 1. 1681: 12. 1741: 22-ik, 1827 : 3. 4. és 6. törvénycikkek, midőn élő törvényünk igy szól: „Si quipiam verő comitatuum, motu proprio et non de < jonsensu et voluutate totius regni contributionem aliquam, i jeu quodeunque subsidium, contra antiquam regni liherta- 1 tem, regiae majestati, quovis modo et quovis colore exqui: sito offerrent aut praestarent; extunc Universitas nobilium hujus modi comitatus universaliter in poena fide fragii seu perjurii, amissioneque honoris et liumanitatis, couvicta et condemnata, et a consortio caeterorum nobilium regni relegata et segnegata abeatureo facto.“ Melyik megye venné magára törvény kárhoztató súlyát, törvénytelen adók behajtásához segédkezet nyújtván ; ily törvénytelen eljárás zavarná meg valóban a népjog és törvény tisztelet körüli fogalmait s a közállapotokra oly feszült irányzatot kényszerítene, melynek súlyát végeredményben maga a kormányhatalom érezné leginkább. Az állat a anyagi segélyforrásait a törvény és törvényszerű kormányzat táplálja és tarthatja finn tartósan, mig az elit ínkező eljárás bizalmatlanságot szül kün és benn, mely megöli az állam hitelét s fölemészti forrásait, mint a lefolyt 12 év szomorúan tanúsítja, melyben az állam pénzügyigazgatás kötetlen keze mértéket nem ismerve s még ’ az ellenészrevétel korlátjától is megóva, önkénye szerint vette igénybe az állam hitelét, a nemzeti közvagyont, s minden egyes polgárnak értékét; s eredményül az állató pénzügyének s hitelének a bukás örvényének szélére tett sodortatását mutatja föl. A kéreirat sötét rajza a megyék türelmetlenségéről az átmeneti intézkedések iránt, a kormányzati behatáson kivül helyezkedés s a törvény korlátain messze túlterjedő független álláskövetelés s minden államhatalomnak magukhoz ragadásának szándékáról s ezekből kifolyólag a forradalom rémképének előtérbe állítása — mint ködfátyolképek maguktól elenyésznek, ha a helyzetet alkotmányos szempontból tekintjük : a megyék szigorúan a törvényekhez ragaszkodva nem fogadnak el s nem teljesítenek felső rendeleteket, melyek a törvénybe ütköznek, fölszólalnak az octfogált átmeneti intézkedések ellen, mert a történelem tanúsága szerint átmeneti intézkedések sokszor kirekeszték már a törvény rendeleteit, kárhoztatható-e, ha a nemzet óvatos önéletének, a törvénynek fönntartása körül? megrovandó-e, ha aggódva, bizalmatlan minden egyoldalú intézkedés irányában , mely nem a törvények kifolyása. — Nem mentik e ki ez aggodalmat I. Leopold, II. József s az utóbbi 12 év kísérletei, s e kísérletek szomorú tanúsága. Felséges úr! az államszerkezetben az alkotmány és önkény dualismusa összeférhetlenek, s megkisértésök az államot döntendi meg! Mi tehát az alattvalói hűség nyíltságával bátorkodunk Felséged 4 rendbeli parancsa irányában tiszteletteljesen kijelenteni : 1. E megye bizottmánya soraiban se felségsértő, se a birodalom külellenségeivel titkos merényleteket tervező egyének föltalálhatók nem lévén, a k. rendelet ezen súlya e megyét nem terhelheti. 2. A megye önigazgatási organismusa megkívánja s az 1537:21., 1715: 57., 1727:63., 1765:21. t. czikkek megengedik és rendelik, hogy a megyék a szükséges költségeket saját körükben kivethessék. Mi e törvény adta jogot igénybe vesszük, de előleges költségvetéseinket a kormány törvényes orgánumának rendszeresen előterjeszteni kötelességünknek ismerendjük. A törvénytelen adó behajtása s utonszállítás körüli segédkezés alól nem mi magunk mentjük föl magunkat, hanem attól a törvény tilt el. 3. Mély meggyőződésünk, hogy a jogi viszonyok föloldhatatlan bonyodalmakba sodortatásának erősebb emeltyűje nem lehet, mint a kormány mostani eljárása, mely szerint mig egyrészről a megyék helyreállíthatván, a sötét emlékű közelmúlt törvényszékei megtartattak —azon törvényszékek, melyeknek sem rendszere, sem eljárása nem birják a nemzet bizalmát — ez által a népnek jog és törvény körüli fogalma megzavartatván, a bizalmatlanság fokoztatott azon orgánumok ellen, melyek az alkotmányos helytartóságok törvénykezési jogát megzsibbasztják, sőt megakadályozzák. Igazságot szolgáltatni oly törvényszékek által, melyeknek törvényessége el nem ismertetik, melyeknek még ezenfölül bünül rovatik föl, hogy a törvényes bíráskodást helyekből szorítják ki: oly államszerkezeti anomália, melynek párját a történelem nem mutathat föl. Ezen meggyőződéseink szerint kívántuk a törvénykezést a törvényes kezekbe átadatni, — de az átvételt nem erőszakoltuk. 4-et. Az 1848-iki törvényeknek végrehajtása legnagyobb részben Felségednek és Felséged kormányzatának hatalmi körébe tartozik : mi annak legfontosabb czikkeit a 3.4.7. 18. törvényczikkeket, megyei autonómiánk erejénél fogva életre hivni képesek nem vagyunk , de mindazokat, máig a hon törvényhozása által meg nem változtattatnak, vagy módosíttatnak, az élő törvényeinknek nemcsak elismerjük, de foganatosításukat kérni és szorgalmazni el nem mulasztandjuk, mely térről az erőhatalom leszoríthat ugyan, de nem kényszeríthet, hogy öngyilkos kezekkel magunk romboljuk le alkotmányunk alapját. Felséges úr! E nemzet az ősöktől öröklött hagyomány hitével még mindig hisz Sz. István ereklyéi varázserejében; hiszi, hogy a király, kinek fejét a nemzet akaratából a szent korona illeti, nyer bölcseségben, a palást illetése által vállai erősebbek a kormányzat terhei hordozásában, s a kard győzhetlenné teszi az ország védelmében, s a nemzetnek e hite, alapja az erőnek és hatalomnak, mert az alap maga a nemzet : — e hatalomhoz rövid és egyenes, de egyetlen út vezet — a törvényes alkotmány útja: erőszak nem ragadta azt magához soha s nem ragadandja soha; mert az megfojtaná varázserejét, a nemzet hitét, s ez által a hatalom alapja, a nemzet támogatása kisiklanék az erőhatalom vaskarjai közül. Felséged örököse e hatalomnak: lépjen a hozzá vezető egyetlen útra , s király és haza mentve lesz. Alattvalói hódolattal maradván Pesten, február 11 én tartott közgyűlésünkből. Cs. kir. Felségednek hiv alattvalói. Hegyes élet. S.-A.-Ujhely, febr. 5. A folyó hó 4-ik napján főispán ur elnöklete alatt tartott bizottmányi gyűlés fontos tárgyát téve a f. é. jan. 16 diki leirat. Olaf Trygvason kérde egy normant: „kiben hiszesz te“, meyre a normán ezt felelé: „maga inban“ ; — ily saját magunkba helyzett erős hitet és meggyőződést tüntetett föl a kü/.érzület — az ujabbi kísértés ellenében, melynek fölfejtéséhez csatolt általános érdekeltség, a megye közönségét jelentékeny számmal gyűjté egybe. A keserves műtat kiengesztelni törekvő October 20 diki nyájas pi lantosra, következett január 16-diki mord tüntetés, mindenkit lelkéig sértett, a legelső valaki szót emelt, Gróf Andrássy Gyula. Kitűnő beszédét terjedelmes kivonatban adjuk. „A mennyiben — szólt a gróf — a leirat nem csupán a bennfoglalt pontok tellyesitését rendeli, hanem egyszersmind törvényes alapra kívánja fektetni azokat, az oct. 20-diki pátensben körülírt jogállapotot idézvén a megyék eljárása ellenében. Nem helyeselhetem azon megyék eljárását, melyek a félretétel mellett nyilatkoztak. Hanem azt hiszem, kötelességünk válaszolni —tiszteletteljesen , de őszintén és határozottan. Ami magát a leirat szellemét illeti, minden eddig nyilatkozott megye, egyhangúlag elismerte , hogy az az ország jogérzületével merő ellentétben ál. Részemről azonban ennek okát , nem mint némelyek a leirat rendeleteiben, hanem magában a kiindulási pontban találom. Fölfogásom szerint tehát, nem az egyes események különböző értelmezése, hanem elvkérdés választ el bennünket. A leirat minden okoskodása azon elven alapszik, hogy Magyarország annyi fejedelem esküjével és hitlevelével megerősített, s az összes szentesített törvényeken nyugvó jogi állása megszűnvén, ennek egy részét Cr. az októberi pátensben kikötött módosításokkal és kivételekkel adta vissza e nemzetnek. Ha ezen kiindulási pontot elfogadjuk, úgy a leirat minden következtetése áll. De éppen ez az, mit elfogadni e nemzetnek nem szabad és nem lehet, mert az oly elvet tartalmaz, melynek elfogadása után nincs többé joga a nemzetnek, mely csak a legrövidebb időre is biztosítva volna. Magyarország joga nem alapszik többé kölcsönös szerződésen, hanem egyenesen a fejedelemtől függ. Mi az 1848 iki törvényekre s az adó és ujoncz megajánlási jogra elfogadtatik ma, a holnap egyenlő joggal alkotmányunk bármelly más pontjára nézve kiterjeszthető. Ezen a téren a teljes o drogirozásig oly kevéssé lehet a megállás, mint ahogy a törvényesség terén nem képzelhető a törvényes állapot, teljes visszaállításáig. Igaz, ő felsége maga is hivatkozik a pragmatics sanctióra, de azt csak kivételekkel és módosításokkal ismeriek Részemről nem ismerek oly törvényt mely egy szerződésnek épségben tartása mellett megengedné, hogy annak egyes pontjai az egyik fél által módositassanak. A sanctio pragmatica kölcsönös szerződés , melyet egész épségében lehe csak fentartani, de egyoldalulag módosítani nem. Igaz, a leirat csak az országgyűlés határozatáig kívánja fölfüggeszteni, némely sarkalatos törvényeink érvényességét. Oly országban, mint Anglia hol nincs példa, hogy a felség a törvényhozási többség határozatától megvonta volna a szentesítést ily keret némi megnyugtatást adhat, de hogy mi hatása van viszonyaink között a többségnek a kormányra, azt a leirat tartalma is mutatja. Hol tehá a biztosíték ? Ha az országgyűlés eredménytelenü találna szét menni? mi lesz akkor a fölfüggesztet törvények érvénye ? Uraim! egy nemzet alkotmányé ép oly kevéssé lehet fölfüggeszteni, mint az egye életét, mert megszűnvén dobogni a szív, a szünetből — halál lesz. De a leirat rendeletei nemcsak a pragmatika sánctio kölcsönösen kötő természetével, hanem azon törvénnyel is ellenkeznek, mely az okt. pátensben is érvényesnek és fönnállónak ismertetik. Az 1790-iki 12-ik t. ez. 1-ször is azt mondja, hogy Magyarországban a törvényhozási jog közös joga : fejedelemnek és a törvényesen összegyűlt országgyűlésnek. Tehát az okt. pátens — mely a leirat alapján szolgál — világosan azon törvény rendeletébe ütközik, melyet maga is élt meg, midőn a birodalm tanács körébe helyezi azt, mi a törvényes országgyűlés joga. Továbbá ugyanazon törvényczikk világosan az mondja, hogy Magyarországot úgynevezett edictumok vagy pátensek által kormányozni nem szabad. Egy azon törvény, melyet maga a pátens elismerték el annak törvényességét. Végre utgyanazon törvényczikk rendeli, hogy pátenseket soha semmi törvényhatóságoknak elfogadni nem szabad. Azon eseteket kivévén, midőn a pátensek által csak fönnálló törvények rendeletével megegyező intézkedések közzétitele czéloztatik. Ezen része a törvénynek tehát bebzonyítja, hogy nem volnánk hivek alkotmányuk elveihez, ha törvényeink sérthetlenségét nem védené a jog minden fegyverével. Igazolja egyszersmind az is, miért nem fogadtuk a pátenst agy mintadva volt, hanem csakúgy, a mint törvényekkel meg tudtuk egyeztetni. Mindezeket még megerősíti ugyanazon országgyűlés ő felsége leiratában is fölhozott 3-d - t, ezely midőn egyrészről ő felségének a nemzet hódolatát biztosítja, másrészről kimondja, hogy az országi addig is csak alkotóidőszerűen lehet kormányozn Részemről tehát azt hiszem : kár volna elméle okokat keresni ott, hol a positív törvény minden felel. Ezen törvényeket ő felsége elődje, II. Leopol szentesítette; azt hiszem tehát, nem tehetün jobbat, mintha ő felségét elődje bölcs példáját emlékeztetjük, ki a II. József erőszakos reformjai átal mélyen megingatott bizodalmát, nem egy új pitens kiadása, hanem az ország összes jogainak elnyérése által szüntette meg. Ami már az egyes pontokat illeti : az i-főben ovassuk, hogy némely megyékben olyanok is válaszattak bizottmányi tagokat, kik most is a külföldé tartózkodván, Ő Felsége uralkodási jogainak engeszelhetlen ellenségei. Erre nézve azt hiszem, hogy ha a megyék gyűlései, melyeket a választás korlátlan joga törvényesen illet, egyrészről a hontalanok szenvedése iránt némi részvétet akartak mutatni ez által, más részről azt azon meggyőződésben tették csak, meryben részemről én is osztozom, hogy a 48-ki törvények, a kormány által is őszintén és utógondolat nékül fogadtatván el, mint azt az ockt. patens nemes szavaiból mindenki következtethette nem leend se a kül-, sem belföldön, kiengesztelhetlen ellensége Felsége uralkodási jogainak. De mellőzve ezt, bátran terjeszthetjük a leirat aláírt magyar tanácsosok elébe azon kérdést, lehet egy alkotmányos testülettől vagy egésztől, olyaó szóllalást várni, mely magában foglalná annak eli mérését, hogy sarkalatos jogainknak ellenére, e£ őrnagy, egy hadnagy és egy közlegény, Ítélhetnek hazában a felségsértés bűne fölött, mely bűnhalc és vagyonvesztést von maga után. Lehet-e egy alkományos testülettől oly fölszóllalást várni, mondd mely annak elismerését vonná maga után, hogy e£ őrnagy, egy hadnagy és egy közlegény hatáskörét tartozik, meghatározni, mennyire lehet büntetlen magyarázni a Sanctio Pragmatica értelmét és k kezdődik a fölségsértés ? Nem a múlt kő terveit akarom ez által fölelevelteni, mert politikában a szenvedély csak akadál melyet az ész mellőzni rendel, hanem csak azon kvetkeztetést vonom belőle, hogy habár a nyerse egy perczig szélesebb alapot ad ii, de magába hordja vesztének magvát, hogy a legnagyobb hatalo is megszűnik biztosan haladni, midőn elhagyja törvényesség ösvényét. Alkotmányos országban : önkény hasonlít a részlélekhez, mert kimúlta után ijeszt. A 2-dik pontot, a közadót illetőleg, e megye 1.