Pesti Napló, 1861. május (12. évfolyam, 3366-3389. szám)
1861-05-26 / 3386. szám
120—3386. 12-ik évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám , 1-gő emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek: Vidékre , postán . Helyben, házhoz hordva , félévre ..............10 frt 50 kr. a. é. Évnegyedre . . 5 frt 25 kr. a. é. 1861. Vasárnap, máj. 26. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 4 hasábos petit-sor 25 ujkr. PEST, május 25. (Fk.) És jön világosság! A bécsi kormánynak Magyarországra vonatkozó terveiről annyi ellenkező hír keringett e napokban, miszerint nem lehet köszönettel nem vennünk azt, hogy e tervek végre szabatos és semmi kétséget nem engedő formában léptek a világ elé. A szóban álló felvilágosítást egy röpiratban találjuk, mely ezen pillanatban került ki sajtó alól és — miként czímlapja mondja — ez évi pünkösdnapján íratott. Czime „Die Frage des Augenblickes, von A.“ Szerző nem nevezte meg magát és nekünk nincs jogunk az anonymitás fátyolét föllebbenteni, de annyit tudunk, még pedig a legjobb forrásból, hogy ez irat korántsem magán-combinátió, hanem azon programjának kifejezése, melyet a bécsi minisztérium a legközelebbi teendőkre nézve alkotott magának, és melynek valósítására fog törekedni. Minden mellékes megjegyzések mellőzésével a dolog velejére térünk. E szerint három út volna a magyar kérdés megoldására — a „véres erőszaktól elnézve, melylyel (a röpirat szavai szerint) „legalább még most nem akarnak kísérletet tenni.* Első ut: a magyar országgyűlés feloszlatása, a birodalmi tanács számárai egyenes választások elrendelésével vagy a magyar országgyűlés „contumachozása.“ Ezen utat — a röpirat szerint — követni nem lehet, mert azon remény, hogy az északmagyarhoni szlávok és a vajdasági szerbek tán mégis választanának és igy a magyar elemet izolálnák — részint „nagyon is vérmes“, részint pedig ezen eszköz uj faj-harczra vezetne. Aztán idő sincs ily kísérletre, mely után — hetek veszteségével — alkalmasint ismét csak ott volnánk, ahol most vagyunk; a pénzügy rendezése pedig el nem halasztható. Magyarország „contumachozása“ erőszakra vezetne, melyet egyelőre még kerülni akarnak, és melyre a birodalmi tanács hézagossága következtében jogalap sincsen. Második út: Ausztria közigazgatási tekintetben egészen magára hagyja Magyarországot, finánczhivatalnokait, sőt katonáit is — az erősségek őrségét kivéve — visszahívja; a visszahívottakból a határon vámcordont képez és aztán így várja be — a ki nem maradható reactiót. E szerint saját zsírunkban akarnának minket megfálasztani és állapotaink „tarthatlanságától“ várni azt, hogy magunk hívandjuk vissza az osztrák közigazgatás közlönyeit. De ez hatalmas krízist idézne elő a német-szláv tartományok kereskedelmében is; másfelől „sociális revolutió“ állhatna be és annál könnyebben, ha a katonai hatalom távol van. Marad tehát csak a Harmadik út: a magyar országgyűlés felszólíttatik, hogy kebléből tekintélyes küldöttséget nevezzen ki, mely a birodalmi tanács küldöttségével az egyezkedés alapjait állapítsa meg; ezek a magyar országgyűlés és a birodalmi tanács elé, onnan pedig őfelsége elé terjesztendők szentesítés végett. Hogy azonban ez alkudozásnak sikere legyen, előre meg kell állapítani a kölcsönös engedékenység legszélső határait (gegenseitig die aussersten Grenzen der Nachgiebigkeit). Milyenek e határok ? A politikai és igazságszolgáltatási, valamint a be-közigazgatási költség fedezésére szánt adót rendező törvényeket ő Felsége a magyar országgyűléssel egyetemben állapítja meg és az országot csak e magyar országgyűlés előtt felelős magyar miniszterekkel, valamint a nádorral mint helytartóval kormányozza. A hadsereg-illeték repartitiója (Umlage) az országgyűlést illeti. A dohánymonopólium és más szokatlan adónemek kiküszöbölésére „kiegyenlítési kísérletek“ fognak létezni. A törvénykezés különbségénél fogva a bírói ítéletek kölcsönös végrehajtása egyelőre felfüggesztetnék. De azt nem engedhetnék meg, hogy felelősség nélküli nádor, mint alter Rex létezzék, hogy a hadsereg, a birodalmi pénz- és külügy különkülön miniszterek kezében legyen. Ezekre csak egy-egy minister volna az összes birodalomban, azonban a tárczák szétosztásánál magyar személyiségekre is volnának tekintettel; az összes minisztérium pedig csak az összes birodalmi képviselet irányában volna felelős. Ez a programm veleje, főérdeme a világosság, szabatosság és azon szenvedély nélküli hang, mely kellemes ellentétet képez a bécsi czentralista lapok epés kifakadásaihoz. Ezen külső érdemek azonban csak mellékes dolgok. Forduljunk az indítvány belsejéhez — lényegéhez,és hasonlítsuk össze Deák programmjával, mely a nemzetének mondható, miután annak lényege ellen az országgyűlésen senki sem tett kifogást. A félhivatalos irat azt mondja, hogy a commisionális értekezésnek csak úgy lehet sikere ha „kölcsönösen az engedékenység legszélső határai“ tartatnak szemmel. De ezen „kölcsönösség“ csak papíron áll, mert csak a német miniszterek „engedékenységének legszélső határaira“ vétetik tekintet de nem arra, amit Deák és vele együtt a magyar nemzet minden értekezés „conditio sine qua non“-jának jelölt meg. Magyarországot oly autonómiával kínálják, mely — az igazságszolgáltatás kivételével — semmi lényeges pontban nem különbözik attól, melyben a februári alkotmány szerint a birodalom bármely koronaországa is részesül, és mely árnyéka sem annak, amire nálunk még a legmérsékeltebbek is törekszenek. A „kölcsönös“ engedékenység tehát puszta szólásmód ; lényegben egyoldalú engedés kívántatik, még pedig magyarország részéről, — engedés a legfontosabb két kormányzási ág — a pénz- és hadügyre nézve, engedés a birodalmi tanácsbani részvételt illetőleg, szóval elejtése nemcsak az 1848- as hanem még sokkal régibb sarkalatos törvényeinknek, azaz ugyanaz, amit Deák és az eddig szállott képviselők mindegyike lehetlennek mondott. Ha tehát az országgyűlés Deák programmját elfogadja, miként fogadhatna el egy időben oly programmot is, mely amannak legnagyobb részét megsemmisíti, miképen állhatna szóba oly terv iránt, melynek leglényegessebb pontjait a Deák féle mettó melletti szavazat által máris visszautasítja? Sőt még azok is, akik az 1848-as törvények jövőbeli országgyűlési módosítását kívánják, miként fogadhatnák el már előre is nem az országgyűlés, hanem a bécsi miniszterek módosítványait, mielőtt még maguk ama törvények el volnának ismerve? Úgy hisszük tévkörben forog a röpirat tisztelt szerzője. Ha — dato non concesso — a magyar országgyűlés ráállana küldetséget választani oly értekezletre, mely a fennebbi alapokon (közös pénz- és hadügyminisztérium, közös birodalmi tanács stb.) indul meg, akkor ezen alapokat ipso facto már is elfogadta volna; de ha elfogadta, akkor nem kell erre se küldöttség se értekezlet, mert akkor az országgyűlés egyszerűen megválaszthatná a birodalmi tanácsba küldendő követeket is. így lesz az mindannyiszor, valahányszor előre megállapított programm alapján akarnak értekezletet megnyitni, és ennek országgyűlésileg választandó tagok által hivatalos jellemet adni, mert ily esetben a választás végrehajtása mindig azonos a programm elfogadásával , ezáltal pedig a fődolog el volna döntve, a mellékkérdések pedig rendes úton is intézhetők el. Van még egy pár kérdésünk, melynél mindig azon supponált, de meg nem engedett föltevésből indulunk ki, hogy az országgyűlés az indítványra reflectálna. Magyarország koronájának területe a mostani országgyűlésen nincsen teljesen képviselve, az összes nemzet jogainak feláldozására pedig az összes nemzet képviselete szükségeltetik. Hogyan lehetne tehát az, hogy a csonka országgyűlés, saját rovására és a kiegészítés előtt ily életbevágó lépést tenne és olyasmit áldozna oda mi nem csak az övé, hanem másoké is, kik nincsenek képviselve. De talán kiegészítik az országgyűlést ha a most együttlevők kinyilatkoztatják, hogy a német programmot azután elfogadják. Igen ám de épen az a föltétel tejesíthetlen, miután az országgyűlés épen hiányosságánál fogva nem is kompetens előre ily nyilatkozatot, illetőleg ígéretet adni. Aztán: minden választásra törvény kell, tehát a szóban álló küldöttség tagjainak választására is. Hol található ily törvény? Régi törvényeink közt nem! Odroghozást nem fogadhatunk el! Új törvényt a csonka országgyűlés nem alkothat! Tehát nem is volna módunk, még ha akarnak is, a választást létesítni. Végre : a röpirat nem mondja meg, hogy mi történik aztán, ha a conferentia a maga elaboratumát az országgyűlés elé terjeszti ez pedig elveti! Absurditás volna azt mondani, hogy az országgyűlésnek ily elvetésre nincs joga, hogy az elaboratumot mindenesetre el kell fogadnia, mert akkor fölösleges az előterjesztés és vitatkozás, akkor az országgyűlés csak pictus musculus, döntő pedig maga a commissio, azaz a magyar országgyűlés jogát oly testület gyakorolná, mely a birodalom két felének képviseletéből választott tagokból áll, tehát — magyarán mondva — kis birodalmi tanács. E szerint, míg a birodalmi tanácsba való belépésről még csak értekeznénk, ipso facto már be is léptünk volna ily birodalmi tanácsba, — tehát ismét circulus vitiosus. Látni való, hogy az uj, vagy nem is új hanem csak megújított programm mind lényegére mind alakjára nézve egyaránt hiányos, hogy ellentétben áll egyfelől a mayar nemzet ünnepélyes nyilatkozataival, másfelől a logika törvényeivel is. Nagyon sajnálnék, ha ez a kormány utolsó szava volna, ámbár azon nem hivatalos alak, melyben ez irat megjelent, azt remélted velünk, hogy nem változhatlan ultimátummal, hanem a közvéleményhez intézett kérdéssel állunk szemben. Mert ha oly elvek állíttatnának fel utolsó ajánlatként amiknek elfogadhatlansága már előre is bizonyos és ha ilyenkor azt teszik hozzá, miszerint a békés utak közül ez az egyetlenegy lehetséges, ennek mellőzésével pedig az erőszak állna be, akkor ez nem volna egyéb, mint közvetett kijelentése annak, hogy az egyezkedésre nincs kilátás és hogy új hatalomszóra kell készülnünk. Pedig szeretünk kétkedni abban, hogy ilyesmit akartak volna mondani! A Dunau*Zeitungnak. A reactionak e közlönye legújabban „Deák és Eötvös“ feliratú czikkében folytatja a harczot melyet törekvéseink, önállásuus s alkotmányunk ellen kezdett. Az eszmék melyeket a képviselőház e két vezér szónoka, s hazánknak két nagy fia képvisel, elég gyűlöltek előtte, hogy e gyűlölséget személyeikre is kiterjessze. Természetes hogy a mily alant áll ügyeink megítélésében, melyeket csak tudatlansága s rész akarata szempontjából bir áttekinteni, épp oly törpe e személyekkel szemben, nem tud felülemelkedni egy rendőr gyanakodó sejtő szempontján. A „Donau Zig“ csak azt a hazafiságot ismeri, mely egy parancsszóra kész elhagyni bukovinai szerény levélhordói állomását, hogy Erdélyben mint főnök terjeszsze a civilisátiót, s zúgolódás nélkül megy innen is tovább, foglal el Magyarországon valamely kitűnő polgármesteri állomást - vándorol —meg újra vándorol, és a hivatalos ünnepeken a rendelt két gyertya helyett néggyel világítja ki ablakát. Ő csak azt a hazafiságot ismeri, mely él a hazáéból, mely szolgál, ha megfizetik, de nem azt, mely ha kell vérével, vagyonával önkényt áldozik, mely életét fajának szellemi s erkölcsi fölemelésében napszámoskodva tölti el. Ha ily hazafiságot ismerne, ismerni érzéke volna, nem szólna Deákról és Eötvösről úgy , mint szól. Nem mondaná, hogy Deák nem a haza jóllétére hanem népszerűségére volt féltékeny, midőn feliratjavaslatát előadta Nem mondaná, hogy Deák és Eötvös erkölcsi terrorismus nyomása alatt választanak a népszerű áradat és saját jobb meggyőződésük között. És ha csak egy pillanatig őszinte volna saját bűnei áttekintése körül, s elég józansággal bírna átlátni, hogy a szenvedés a magyar föld minden lakóját egyé forrasztotta — akkor képes volna belátni azt is, hogy Deák és Eötvöstík nyomás nélkül is érezniük kell a háromszáz éves szenvedés és lealáztatás gulyát — s ha nem volna hagyományos vaksággal megverve, látnia kellene, hogy itt nincs pártnyomás, hanem az egész haza áll megöttök, midőn jogainkból semmit se bocsátnak alkuba s a hazát a jövendő szenvedések ellen biztositni akarják-Deák és Eötvösnél a hazaszeretet a nemzet háromszáz éves szenvedése által van megszentelve, s követelések nem nyomás, hanem politikai szükségesség kifolyása. A Donau-Zig és vele együtt több bécsi collegája gyakran beszél terrorizmusról, túlzásokról, melyek fölébe kerekednek a tapasztalásnak, higgadtságnak, hazafiságnak stb . az országot vészbe, forradalomba sodorják. Önök azért mondják ezt, mert szeretnék, hogy így legyen, mert szeretnék a világgal elhitetni, hogy már így is van. Tele torokkal kiabáljak, mily bántalmazó demonstratioknak volt kitéve Deák, midőn a nép véleménynyel szemben a törvénykezésben bekövetkezhető anarchiára figyelmeztetett, mily kíméletlenséget kellett tapasztalnia, midőn ki nyilatkoztatta — ismét a nép véleménynyel szemben , hogy a haza állapota halasztást nem tűr, s ha Budán nyitják is meg, az országgyűlésnek meg kell nyílni. Mi, kik Pesten vagyunk, e kíméletlenségről s bántalmazó demonstrációkról semmit sem tudunk. Önöknek különös szerencsétlensége, hogy az elferdített tudósításokat keresik, az igazság a tény amint történt, önöknek nem kell, bizonyos előre kicsinált politikai eljárás érdekében koholtalak maguknak hazugságot, a rendőrséggel vitetnek naplót a nép erkölcsi, érzelmeiről, szántszándékkal ámítják magukat, s mégis azt követelik, hogy hazug adatokra épített intézményeik kártyavára állandó legyen, azt józannak, practicusnak, czélravezetőnek higyje a világ. A jelen esetre vonatkozólag menyit tudjunk fel ebből a hatóság a részakarat rovására ez alkalommal nem kutatom — de az legyen önöknek elmondva, hogy az a tulságoskodás , az a terrorismus, az a bántalmazás melyre ön a népet Deák irányában képesnek — s Deákot és Eötvöst e nyomás alatt állóknak, hirdeti — merő koholmány. A tény ennyi: Midőn Deák ajánlotta, hogy saját érdekünkben és ügyeinkért óvatosak legyünk a törvényszékek átalakításában egyetlen egy ember akadt a pestvárosi gyűlésen ki az osztrák törvénykezésnek azonnali megszüntetése mellett lármázott. Ezen egynek nézeteinek jellemzésére legyen elég felemlíteni az érvet melyel a megszüntetés lehetőségét indokolta: .a bírónak, úgymond — nincs másra szüksége lélekismeretén kívül.“ E szavaiban egyik együgyűséget, a másik elhamarkodást stb. keresett, de olyan nem akadt, ki Deák bölcseségét ily handabandával kívánta volna helyettesíteni. És nem is történt semmi, de épen semmi, ami a reactio jeles közlönyét feljogosította volna, hogy Deák elleni demonstratiókról s bántalmazásáról beszéljenek. Ezután történt Deáknak Pest belvárosi követté választatása, oly egyhangúsággal, amely megtisztelő mind a választottra, mind a választókra nézve. Ha minden áron demonstrate keresnek önök, miért nem keresik azt ebben a választásban ? A másik demonstratio, melyre szintén gyakran hivatkoznak, hasonló az elsőhöz. Rég lefolyt, de mivel elleneink gyakran mint fontos tényt emlegetik föl, mondjuk el újra. Deák az országgyűlés kinyitása feletti előleges értekezleten, a kérdésben, hogy felmenjenek-e Budára vagy ne, úgy nyilatkozott, hogy ha egyedül marad is fel fog menni, mert szükségesnek tartja, hogy megnyíljék az országgyűlés mely alkalmat szolgáltat a nemzetiségek megnyugtatására. Az egész ország érezte Deákkal együtt, hogy az 1848-ból ismert fondorlatok ellen a törvény betűje nem ad védelmet . Az önfentartás ösztöne a nemzetet Deák nyomaiba vezérelte. És most a nemzet képviselői, kik a Budán megnyitásról hallani se akartak, együtt tanácskoznak Deákkal egy oly országgyűlésen melyek megnyitó ünnepélye Budán tartatott. Pest városa választóit pedig Deák nyilatkozta után falragaszok a választási helyre csődítették A falragasz készítője egy ügyetlen Ügyvéd bizalmatlansági szavazatot akart kimondatni Deák ellen. És a szerencsétlen egyén az egyhangú roszalás, gúny s boszankodás nyilatkozatai s érezhető jelei között alig tudott hozzá menekülni. Ez ismét demonstrativ, ha nem is olyan, milyet önök keresnek, melyből meggyőződhetnek, hogy itt közöttünk ingatlanul áll a bölcsesség, a tiszta hazafias érzelem és becsületesség ciitusa. És most önöknek szeme előtt foly a megyék bizalmi szavazata. — Ugyan nyomást gyakorol-e ez vagy emeli a haza nagy fiát? Magyarországon oly nemű hzafi és oly néphangulat, milyet önök óhajtanak soha se .lesz. Itt csak oly hazafi lehetséges, ki rokonszenveket, mellőzve elég belátással bír egyfelől a dynastiáhozi ragaszkodás politikai szükségességét átlátni, s másfelől küzdeni az ország jogai biztosításáért. Oly hazafi itt mindig lesz, ki szószólójává teszi magát a nemzet közhajtásának, és a nemzet soha se fog kevesebbel megelégedni, mint jogai biztosításává. Teszik-e a „Donau Zig“-nak vagy nem, az mindegy, de nálunk a hazafiság a jogok biztosítáának követeléséből, s a nép esztelen túlzása a követelés támogatásából fog állani — ezután is — mindaddig még czért érünk. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése. Mai 25-én. 1861 A tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, a ház elnöke jelentést tesz az időközben beérkezett iratokról, melyek közül különösen Esztergom városának azon felirata, melyben az adót erőszakosan behajtó katonaság hallatlan vandalismusát tudatja a házzal, átalános indignatiót eredményezett. Kubinyi Ferencz, ez indignatiót jegyzőkönyvileg kifejeztetni óhajtja. Bősze János személyes tanúja lévén, mint bánnak a békés polgárokkal, pártolja ez indítványt. Madarász József: A kérvénybizottmányt utasittatni óhajtja, hogy minden e tárgyra vonatkozó adatot összegyüjtvén, oly nyilatkozatot szerkesszen, mely a világnak kétségbe vonhatlanul megmutassa, hogy a békés kiegyenlítés útját nem mi zártuk el. (helyeslés.) Közöltetett ezután a tegnapi választás eredménye, mely szerint Klauzál Gábor, Eötvös József báró, Szalay László, Nyári Pál, Lukács György, Tisza Kálmán, Papp Mór és Bartál György a törvénykezés ideiglenes rendezését illető javaslat kidolgozásával megbízott 9 tagú választmány tagjaivá lőnek. Az állandó igazolási bizottmány előadója Popovics János, Mocsáry Lajos, Frideczky Timót , László Imre, Urházy György és Pasku Fülöp választására vonatkozólag, az igazoló bizottmány azon nézetét terjesztvén elő, hogy e megválasztások ellen semmi akadály fenn nem forog, a ház az érintetteket igazoltatásokul fogadja el, fenntartván természetesen, a választás napjától számítandó 30 napok alatti kifogástétel lehetőségét. Ezek után a ház napirendre térvén: Beniczky Lajos. Az előtte szóllottak a tárgyat minden oldalról kimerítvén , neki alig marad ahhoz toldani valója. Van ugyan még egy tér, melyen hetekig, és folyvást újat lehetne mondani, s e tér a reeriminatio tere, de ő arra lépni , hogy ne mondhassák róla hogy szavait nem az igazság, hanem a boszu érzete adták ajkaira. Tényekre szorítkozik tehát egyedül. A jelen nem csak a miena, hanem a jövő nemzedéké is, mert nekünk úgy kell sáfárkodnunk a jelenben , hogy a jövőt utódaink számára biztosítsuk. Áttérvén ezután a 12 évi osztrák gazdálkodásra , csalhatatlan számokkal bizonyítja be, miként áldozta fel a kormány az egységes Ausztria ábrándjából kifolyó tekinteteknek Magyarország virágzó bányászatát, s mily rendszeresen követett el mindent, hogy 12 évi sáfárkodása alatt csak magában a selmeczi bányakerületben majdnem 20 millió kár okoztassék; a selmeczi kerület szegény bányamunkásainak segélypsztása, mely a munkás nép véres verejtékkel megtakargatott filléreiből alapittatva, azok közvetlen kezelése és ellenőrködése alatt 400,000 pengő forintra szaporodott, a kezelés alól kivétetvén, jelenleg úgy áll, hogy a fennebbi összeg unio állampapírokba fektettetett, s így nemcsak a pénzvásár Auctuationak alávetve, hanem Ausztria jelen pénzügyi zavarait tekintve, az epen nem valószínűtlen, megsemmisülésnek is kitéve van (átalanos indignatio)Ezek után még Bende Józsefnek a jus placetum eltörlését illető szavaira, és a horvát kérdésekre tevén megjegyzéseket, a határozathoz járul szavával. Jekelfalusy Emilnek a fölirat érdekében tartott beszédét alább egész terjedelmében közöljük. Tanárky Gedeon a határozatot pártolja, de nem Tisza Kálmán, hanem Grabarits Ernő indítványa értelmében. Mihályi Gábor a fölirat mellett szónokol, különös súlyt fektetvén arra, hogy Erdély uniója eszközöltessék, s e végből az ott élő nemzetiségek kielégíttessenek. D o m a h i d y Fer., mint parlamentáris ujoncz, csak azért szólal fel, mert tudja azt, hogy közember nélkül még egy tábornok sem nyert csatát. Ő a zsarnokot gyávának is tartja, a gyávának pedig térmészete, hogy a mily gőgös a kérelmező irányában, ép oly alázatos az előtt, ki jogait férfias határozottsággal követeli, s ezért a határozathoz szavaz. Ragályi Ferdinand. Beszédét a méhekről vett azon szép hasonlattal kezdé, hogy azoknál azért megy oly szép rendben minden, mert a kormányzó királynénak falánkja nincsen. — Az október 20-diki diplomát oly csecsebecsének tartja, melyek az európaiak, az indiánok legszebb kincseit cserélik be. Ő nem csudálkozik ezen, de bossztantja, hogy Bécsben feltették rólunk, hogy mint a műveletlen indiánok, tőrbe csalni engedjük magunkat. És igényelhet e bizalmat ezen kormány, mely az új alkotmányt is csak a Bachrendszer nyugdijjintézetévé tette, midőn Benedek, ki mellesleg mondva Ausztriának jelenleg egyetlen reménye, a nemzőtnek egyik részét gyávának, a másikat koldusnak bélyegző, pedig tapasztalásból tudhatná, hogy a magyar akar mellette akar ellene küzdött, gyáva soha sem volt, s ha koldussá lett, a német kormány tette azzá, midőn az állandó hadsereget, itthon és béke idején, vandalismusra használják fel, melyet a műveit világ még háború idején is kárhoztat. Ő föliratot ajánl, mert a megbánás és jóvátevésnek még egyszer utat nyitni akar, és mert meg van győződve, hogy a fölírat csak süker esetében az, meghiúsulás esetére pedig oly vádirat, mely a zsarnokot Európa ítélőszéke elé idézendi (helyeslés). Tisza László úgy vélekedik, hogy e 12 év nekünk praedestinálva volt, mert egyetértésünk megszilárdítása tekintetéből szükségünk volt reá. Kárhoztatja azon államférfiainkat, kik passiv helyzetükből magukat kiragadtatván a megerősített birodalmi tanácsban megjelentek, s magukat később az oct. 20-iki diploma maszlaga által elkábíttatni engedék. Kijelenti hogy ha jelen küzdelmünknek sűkere lesz, abban nekik semmi érdem sem tulajdonítható. Hivatkozik a felejthetetlen Teleky László azon szavaira, hogy mi Ausztria ellenében csakugyan hatalom, még pedig, bármit kövessenek is el megrontásunkra, mindenesetre az erősebb hatalom vagyunk. Históriai adatokkal bizonyítja aztán, hogy Magyarország az osztrák házból származott királyok alatt is befolyást gyakorolt a külpolitikára. Erdély uniója ügyének meleg szavakat szentel, élénk előadással rajzolja e testvérország 12 évi szenvedéseit, hova hivatalnokoknak—pedig járási és megyei főnököknek — pinczéreket, vadászokat alkalmaztak, s boldognak érezhette magát azon járás, melynek egy kiszolgált káplár jutott főnökéül. E hivatalnokok, ha a szegény románnak mindenét elvették, s adóhátraléka mégsem telt ki , behurczolták azt a városra, s ott mint valami barom felett árverést tartottak fölötte, s rabszolgaként adták el a legtöbbet ígérőnek, kinél mindaddig tartozott ingyen szolgálni mig hátraléka le nem telt, kik, ha valakinek szalmáját felgyújtották, a panaszost azzal utasíták el, hogy szénáját is felgyújthatták volna. Ezek nem adomák, hanem tények, melyeknek Valódiságáért, bármikor, szavával vállal kezességet Mindezek folytán ő a határozat mellett szavaz. Az ülés eloszlik. Jekelfalusy Antil beszéde. Ily remek ily dicső felszólalások után, miket itt habár olykor a lelkesedés kitörései által félbeszakasztva csendes áhítattal valók szerencsés hallani, hallgattam volna csekélységem érzetében; kötelességem érzetében azonban meghatva bár, szólanom kell, hogy tudja a világ, tudják a bécsi népboldogító civilizátorok, mikép érez széles e honban státusférfiu és földmivelő, nagy és kicsi, gazdag és szegény, magyar és más ajkú de magyar szivü honpolgár. Midőn e sokat szenvedett nemzet anyagi s politikai lételének a gyászos világosi nap egy időre végett vetett, voltak kik az isteni gondviselésen kétkedve e napon a gyászos végzet mérgező leheletét érezték, s kétségbeesetten felkiáltanak: „minden veszve van.“ S íme láttuk, hogy ez talán a magyarok Istenének műve volt, mert a legközelebb lefolyt 12 évi szív s lélekdermesztő közös kínszenvedés (sunm cuique, azért köszönet ezért a bukott kormánynak is) szilárdítá a nemzetet, kiirtá az elleneink által oly ügyesen elhintett viszálkodás és egyenetlenség magvát, s helyébe csírázott az egyet-