Pesti Napló, 1862. január (13. évfolyam, 3567-3591. szám)

1862-01-26 / 3587. szám

pedig neje és gyermekei munkájá­ból é­l. E rendszabály 1 millió 200.000 városi és mezei munkást ment föl, kik ezután nem lesz­nek az adó­lajstromokba beírva. Felmentetik továbbá a szabadalomért eddig fizetett minden adó alól minden egy magára dolgozó iparos, bár­mi legyen állapota. E felszabadításban összesen mintegy 100,000 munkás fog részesülni. Ezen 1,300,000 ember által élvezendő jótétemény az államkincstárnak 5 millió frank áldozatába ke­rül. Hasonlókép a munkás­osztály érdekében történik, hogy minden postán küldendő érték szállítási díja 2-ről 1 perczentre szállíttatik alá. Ez azonban hihetőleg nem fog járni semmi ál­dozattal, mert a küldemények száma szaporodni fog. A szegényebb osztály részére tett áldozat, midőn a személyéről és ingó vagyonáról fizetett adók alól fölmentetik, 75 millióra emeli azon többletet, mely az 1863-iki költségvetésben fe­dezendő. A miniszter kiemeli a rendes és rendkívüli ki­adások fedezésében való eljárás nagy különbsé­gét. A rendes kiadásoknál a budget készítésében a kiadások szerint kell szabályozni a bevételt, ellenben a rendkívüli budgetben a bevételeknek kell szabályozniuk a kiadásokat. A rendes kiadásokra nézve először minden mi­nisztérium szükségeit vette számba , s ezen összes szükségeket vette alapul, és feladata, hogy teljes fedezésekre nézve jövedelmekről gondos­kodjék. Egészen egyensúlyba igyekezett hát hozni a bevételt a szükségekkel, s e részben egy­felől bizonyos díjak emelését ajánlja, másfelől oly intézkedéseket, melyek az adófizetés kiját­szását nehezebbé teszik. Ezenkívül egészen új adót hoz javaslatba, mely a fényűzési lovakra és kocsikra vettetik, s mely a szomszédos országok­ban létezik, és a franczia törvényhozás előtt is többször szóba jött. Ez adó 5l/0 millió frankot fog hajtani, melynek 10-jét a községeknek enge­di a kormány. Több jövedelmet vár a miniszter némely dijak emelésétől. Fölemeltetik a bélyeg dijak minden neme, a­mi az előbbiekkel mind­­■ össze 48—50 millió frankkal fogja növelni a be­vételeket 1863-ban. Mindezen bevételekben a miniszter a minimumot vette alapul, s ha, mint reméli, a császár 1863-ban békében lesz minden hatalmassággal , az ezen felül bejövendő ösz­­szeg a múlt évi fedezetlen kiadások tör­lesztésére lesz fordítható. A jövedelmek emel­kedését annyival biztosabban lehet várni, mivel az 1861-diki bevételek jóval felül­múl­ták az ezelőttieket, számos kedvezőtlen kö­rülmények összetalálkozása ellenére, minek a forgalom apadása az amerikai belháború miatt , a rosz termés s ennek folytán az élelmi­szerek drágulása; a gabona tömeges bevitele, mely a kereskedést némileg zsibbasztotta, s végre az angol-amerikai háborútól való félelem. Mindezek daczára a bevétel 25 millióval volt több, mint 1861-ben és 42 millióval haladta meg a költség­­vetésben számított összeget. Az angol-franczia kereskedelmi szerződés következtében a vámok leszállításával a vámjövedelem néhány millió többlettel van képviselve a fentebbi összegben. Mivel azonban az angol bevitel még nem nyert teljes kifejlődést, 1863-ra még nagyobb emelke­dést lehet remélni a vámjövedelemben. Az egy­szersmind szabadérnás és óvatos kereskedelmi politika fényes sikerrel jön koszorúzva e rész­ben. Emelte a vámjövedelmet, előmozdítá az ipart és a nemzetközi kereskedelmi viszonyokat. F­o­r­­­d átmegy azután a lebegő államadósság vizsgálatára. Ez mindössze, a 61-iki fedezetlen lebegő adósságot is odavéve, 963 millió frankra megy. E nagy összeg apasztása végett a miniszter ja­vaslata, hogy a 4Va percentes állampapírok ala­kíttassanak át 3 percentesekké. A 4 V2 percentes papírok létezése komoly gátat vet a 3 percente­sek árfolyamának emelkedése elé, következen­dő okból: az államnak joga van i. é. március 14-ikén kedve vagy al-pari 100 frankjával kifi­zettetni e papírt, vagy alább szállítni kamatját. Innen a 41 a percentes papírok árfolyama nem közeledik az al-parihoz, azon aggodalomból, hogy a kormány élni fog jogával, s így mindig ol­csóbb a percentesnél , úgy hogy jelenleg ezen papír a mostani árfolyam szerint 457 percent kamatot hajt, míg a 3 percentes csak 4.25 per­centet. Az állam a maga részéről köteles a 4% percentesekért 4.57 percentet fizetni, míg valódi hitele képviselőjének a 3 percentesnek közép­árfolyama igazság szerint még a 4 percentet sem kellene elérnie. A conversio azonban a papírbirtokosok szabad akaratától függ, de a miniszter reméli sikerét. A miniszter a rendkívüli budget tárgyalásában először nem a szükségeket, hanem az ezekre fordítható jövedelmeket veszi alapul. E jövedelm­i Tárcza. Az uj földesúr.*) Regény. Irta Jókai Mór. (Folytatás.**) Hogy jut az ember a legelső ka­nász kalaphoz? Vendelin úr egészen biztositá magát minden­nemű parasztzsarolás ellen. Volt az uradalomnak annyi cselédje, hogy az maga egy kis divisió; aztán volt egy pompás arató-kaszáló­ gépje, melyet ő maga rendelt meg Bécsben, s mely a próbakaszáláson padlósima földön két percz alatt leborotvált egy boglya ár­pát. Mi lesz ezzel azt a néhány száz hold repetét leteremteni ? Garai völgyi kaszásai már az ötödik napot iz­zadták a hétben, Vendelin úr pipázva engedé őket fáradni s előre sietni, mint a jófutó nyúl a tehenős békát a mesében. Hatodik nap ő is kiszállt a síkra. Hat ökör vontatta ki, egészen e czélra készült lapos keréktalpú szekéren a kalászvágó szörnye­teget. Tizenkét ember izzadt vele, míg beállttá a barázdába. Az volt a szerencse, hogy addig sem­mije sem törött el. Két okos, kitanult és nagyerejű meklenburgi lett a gép elé fogva, tudományáról és lelki nyu­godtságáról hirhedett faj, a­kiben meg lehet bízni. Már most tehát rajta! A gép megindult általános hurrah-kiáltás mellett, a kerekek gyönyörűn forogtak, a motol­lok pompásan kalimpáztak, a hengerek fogai szabályszerűen kattogtak, s az egymásba kapó ollóvasak sicczegtek hatalmasan a szalmaszála­kon. Öt percz alatt le volt borotválva egy akko­ra szalag, a­mekkorát egy ember egy nap alatt kaszálna le. A fordulónál a gépet kisérő öreg béres (par­don ! — Altknecht) Konrád, kit Csaszlauból hoztak ide, fejét megvakarva a kalap alatt, igy szólt az igazgatóhoz: — Kegyelmes uram , ez a masina olyan jó masina, hogy nemcsak lekaszálja a repezét, de itt mindjárt helyben ki is csépli, meg is örli. Vendelin úr utána nézett. Ennek bizony igaza van. A ménkűadta gép egészen máskép dolgo­zott Hietzingben a padlón, mint itt a tarlón : ott is le­vagdalta ugyan az árpának a fejeit, de a repeze bugáit meg épen kifejti. Ennek a nyomá­ban nem fognak egyebet gyűjteni, mint szalmát. Vendelin úr meg akarta mutatni, hogy ért a mechanikához ; elővette a kalapácsot, a csavar­kulcsot, megtágítgatta, megütögette a kereke­ket , megolajozta a tengelyeket. No, már most mehet! A furfangos gépnek pedig az a sajátságos bel­­szervezete volt, hogy minél jobban tágultak a metsző hengerei, a jármű kerekei annál sebeseb­ben neki indultak, s ha olyankor aztán az a bo­londos kettős golyó ott a korongpergettyűn el­kezdett körülforogni, akkor azután ment az a gép magától még azután is, ha a lovakat meg­állították. És épen valami lejtő következett. A gép ter­mészeti súlyánál fogva elkezdett sietni, minél­fogva a két meklenburgi egyszerre azt vette észre, hogy nem ők húzzák a szekeret, hanem az tolja őket. A meklenburgi pedig, a­milyen csendes okos faj békés előrehaladás korszában, ha egyszer rendkívüli körülmények közé jut, épen olyan haragos. Az első lökés után neki ló­dult először az egyik, azután a másik s vitték sebesen lefelé az ördögmalmot. — Állítsd meg, orditá, gonoszat sejtve, Ven­delin úr, de már későn volt. A gépet és lovakat kísérő négy ember négyfelé hullott az első pilla­natban ; maga Konrád béres erős legény lévén, nagy biztoban megkapta két kézzel a sulyke­reket, az aztán feldobta őt a levegőbe, mint egy macskát, s elhajtta tiz ötnyire a lepezébe. Azzal aztán a neki szilajult masina és lovai elkezdtek egymással versenyt futni, a rúd ketté tört, a gép a két paripa közé furakodott mint egy harmadik nyargaló, pokoli berregésével dü­hítve a szilaj állatokat, úgy, hogy csaknem egy­szerre értek el az akadályhoz, a lejtőt bevégző garádhoz, tán a gép még egy fél lófejjel hama­rább jutott oda, s minthogy ő aztán az akadályt átugrani nem tudta, ott megfeneklett, a­hol azután tétlen hevervén, a két hozzá is hrángzott versenytárs által kegyetlenül összerugdaltaték. Mire segítségére siettek, már akkorra egy pár foga hiányzott. Ezt ugyan rögtön vasútra lehet tenni s visszaküldeni Bécsbe ahoz, a­ki csinálta, hogy készítse el újra. Hanem már most mi lesz a kaszálással ? Nincs más mód, mint neki vetkőztetni min­den embert: inast, vadászt, liberiás legényt, kaszát adni a kezébe, próbálja meg, tud-e „me­zőt borotválni?“ Ment a munka, a­hogy mehetett: csősz, va­dász, lovászlegény, kocsis, szakács egymás ke­zéből szedte ki a kaszát, hogy kisegítse a rendes földmivelő szolgaszemélyzetet. Elv volt, hogy azért a parasztra még­sem szabad rászorulni. Most engedjük őket izzadni s beszéljünk egy kissé másról. Ankerschmidt mindenből azt válogatta, a­mi legjobb. Neki voltak szarvnélküli tehenei, min­dennap tojó tyúkjai és hat mázsára meghízható sertései. Ezeket ő maga hozta Angliából, yorkshi­­rei fajból. Azóta felszaporodtak vagy negyvenre. Soha meg nem öletett és el nem adott belőlük egyet is. Képzelhetni, hogy ezeket a nagy urakat nem terelték ki a csürhére, mint más szegény ember malaczait. Ezek nem jártak a makkra , hanem külön palotájuk volt építve a vadászlak mellett; márványmedenczéből kaptak szakácsfőzte ebé­det, vacsorát, két őr állt szolgálatukra, meg egy állatorvos, mindhárom fel volt fegyverezve szu­­ronyos puskákkal , hogy netalántán vakmerő­­ szándékkal közelitő zsiványok ellen megoltal- i­mázzák a disznókastélyt, mely azonkívül is ma­gas kőfallal volt körülvéve. Mennyire kegyelték a munkásokat, abból is kitetszik, hogy a beütött repcze-veszedelem alatt az ő három gondviselőjük nem kényszerítetett a kaszás népfölkeléshez csatlakozni, a­hová pedig a fáczányos kerülőit mind elhajtották. Hát mikor legjobban foly a repcze-kaszálás , egy szép reggel nagy ijedten jön a tisztilakra Kristóf, az egyik disznó­őr, jelentve, hogy az éj­jel, hogyan, hogyan nem ? ő meg nem foghatja; tizenkettőt a sertés­uraságok közül elloptak. Mind egy éves urfiak és kisasszonyok voltak, a legki­sebb lehetett két mázsás, ő nem képzeli, merre vihették el, mert a kapu lakattal volt bezárva, s ha a kőfalon emelték át, hát akkor három közül valakinek csak fel kellett volna ébredni a nagy ordításra, mert ezek nem olyan kisasszonyok, a­kik némán engedték magukat elszöktetni. No ez nagy eset! Maxenprutsch mindjárt ment­e Jób­ hirt felje­lenteni Ankerschmidtnek. Ankerschmidt maga is haragra gerjedt. Akár­mijét lopták volna el, csak a yorkshireieket ne! Ez volt gyöngéje. Ezt nem fogja elengedni! Elő kell nekik teremniök a föld alól is. Azért van rend és törvényszék az országban, hogy ily vak­merő tett büntetését elvegye. Rögtön üljön lóra egy lovász-legény s vigye be a székvárosba ezt a levelet doktor Grisáknak, melyben körülményesen le van írva a tényállás, s kéretik a hivatalos eljárás minél előbb. A doctor ne kimélje a költséget, a tetteseknek meg kell kerülniök. Másnap négy fegyveres csendőr jelent meg a kastélyban, Brauhäuser kerületi biztos úr írott parancsával, melyben elrendeltetik, hogy terhes gyanú következtében a három disznó őr a tör­vényszék elé felkisértessék vallatás végett. — Oh ezek nem tették azt! bizonyozott An­kerschmidt. Régi hű szolgáim. Csak kérem mi­nél előbb hazaereszteni őket. Hanem már most a yorkshirei telep őrizésére három vadászt és csőszt kellett kifogni a kaszá­lásból. Ennyivel kevesebben lettek. Másnap újra kijött a négy csendőr. Brauhäuser úr azt rendeli, hogy miután a kondások nem akarják a bűntényt magukra vallani, a bíróság kénytelen a vadászokat is szembesíteni velük. Már most tehát a vadászok is beszólitattak. — De csak ereszszék őket hamar haza, mert itt szükség van minden emberre! riadozott reá­­jok Ankerschmidt. Csak tessék várni. Ismét másnap rendesen ott volt a négy csendőr Brauhäuser úr rendeletével, miszerint a vadászok sem vallanak semmit, szembesíteni kell velük a csőszöket. — Jaj, de így önök minden embereimet elvi­szik, pedig nekem most nagyon kellenek itthon. Nem tehettek róla. Biz azoknak el kellett menni. Pedig hát azok sem vallhattak semmit, mert azok is ártatlanok voltak, mint a kifejt­­és. A repezében napról napra kevesebb kaszás ma­radt, már csak a rendes béresek dolgoztak, egy­szer aztán azokért is kiküldött Brauhäuser úr, s bevitette valamennyit a városba. Persze, hogy azokat is konfrontálni kellett a többivel. De már erre elkezdett Ankerschmidt szakker­­mentírozni. Ez már sok! Ez már rettenetes! Ilyen munka idején! Mit gondolnak azok oda­bent. Feliben marad minden munka. Több belő­le a kár, mint a haszon. Egy szép reggel aztán felrendelték minden kocsiját, lovászát, inasát, azokat is benntartották mind. Nem maradt neki más, mind Vendelin úr, meg a kis Gyuszi. Már most maga őrizhette, takaríthatta, táplálhatta összes állatait, mintha valami amerikai prairiebe telepedett volna le hatszáz angol mértföldre az utolsó emberlakta földtől. De holnap csak haza eresztik őket? Ha holnap nem, hát holnap után. Biz elmúlt ott egy hét is, még­sem került visz­­sza senki. (Folytatása következik *) A fordítási jog fenntartatik. **) Lásd a „P. N.“ 3. 4. 6. 7. 8. 9.12. 13. 14. 16. 17. 20-ik számait. mek pedig: 57%, millió az 1861-iki harminczévi kötvényekből: 10 millió a chinai hadi kárpótlás harmadik részletéből. Ez azonban nem elég a közmunkákra s az oly fontos vasút hálózatok hat­hatós folytatására. Uj segélyforrás kell. A sóra vetett adó leszállítása 1849-ben nagy jövedelem­től foszta meg az államot. Ajánlja, hogy ki­logrammonként 10 centime-mal emeltessék, a­mit nem igen érezne meg a nép. Ily módon az állam jövedelme 38 millióval emelkedett volna, hanem a császár a franczia iparra fordított kü­lönös gondoskodásból azon módosítást vélte szük­ségesnek, hogy azon iparágak számára, melyek a sót nyers­anyagképen használják, ne emeltes­sék az adó, a mi 5 millióval apasztja amaz összes bevételt, — az­az 33 millióra. Emelendőnek véli a miniszter a czukorra vetett dijakat is — a­mi 29 millióval gyarapitná az államnak köz­hasznú munkákra fordítandó jövedelmét. E két adóemelés csak ideiglenes, valamint ideig­lenesek a szükségek, melyek fedezésére fordít­­tatnak. A közvetett államjövedelmeket nagyon emeli a közlekedés előmozdítása, s remélni le­het, hogy idővel az ilynemű jövedelmek fölösle­gesekké teszik a most előadott rendkívüli kive­téseket. Ha a fent kitett 67 millióhoz hozzá szá­­míttatik az utóbbi adóemelésből bejövendő 62 millió, az összeg mintegy 130 millióra rúg. Ehez járulnak az 1862-ben nem használandó hitelek, melyek 15—20 milliót tehetnek, így a rendkí­vüli költségekre van Francziaországnak 1863- ban 130 s talán 150 millió frankja. A munkála­tok, mikre fordíttatni fog, külön törvényjavaslat­ba foglaltatnak annak idejében. Végül a pénzügy­miniszter előterjeszti az 1862-iki budgetben teendő helyreigazításokat, mely budget nem az újabb pénzügyi reform ide­jében készült, miniszteri tanácsos lovag. Ghega jelentése a kereskedelmi minisz­terhez az erdélyi vasút Ügyében (Folytatás.) Mellékvölgyek s magaslatok. Mi­után vasutak építésénél a mellékvölgyek hasz­nálatának czélja nem egyéb, mint átmászása a völgyeket egymástól elválasztó magaslatoknak : a dolog technikai lényegében fekszik, hogy tár­gyalásuk nem az őket képező főfolyamok ren­dén, hanem mindig azon két hegyhát (magaslat) leírásánál történjék, a­melyek annak oldalait környezik. A mellékvölgyeket csak azért kell megvizsgálni, hogy a magaslatok áthágását ki lehessen puhatolni. A Kapus-patak s a Nádas mellékvölgyei, a Körös és Szamos közti magaslat. A Körös vizének a Szamosházi átmenetelénél két magaslat vonja magára a figyelmet. B.-Hu­­nyadtól keletre emelkedik a Risek-Dumbrava hegység, a­mely a Körös felé medenczét képez, s itt annak vizeit fölveszi. A hegyhát ellenkező oldalán dél felöl a Kapus-patak területére lép­hetni, a mely a Szamosnak egy mellékvize, resp. mellékvölgye, s Kapusnál a Szamosba foly, mint ez fenntebb meg volt említve ; északra a Nádasnak, hasonlólag e Szamos egy mellékvöl­gyének van eredete, s az is említve volt, hogy ez Kolozsvárnál ömlik a Szamosba. Ha már a Körös és Kapus közti magaslat kedvező átmeneti pontot nyújt a vasútnak, akkor a Kapus völgye erre nézve mindenesetre alkalmasabb a Nádas völgyénél. Ez azonban csakis a Kis és N.-Kapus közti térről áll és innen a hasonnevű pataknak a Szamosba ömléséig, s e téren, a jobb partot használva, a viz nem igen erős lejtőzését kö­vetni , hanem a K.-Kapus melletti s azon felüli téren a völgy zugalaku és csavargós. Fölfelé ha­ladtában az országút, mely N.-Kapuson felülig a víz mellett nyúlik el, eltér a víztől, átmegy a te­tőn, N.-Kapuson túl mintegy 14 mértföldnyire átkel egy kis patakon, fölhalad e patak balpart­ján, még pedig hegyoldalak közt, a­melyek­nek a déli parton eső része igen meredek.­­ Az első átkeléstől nem messze még egyszer átvonul a patakon, s azután mindjárt egy szé­les völgybe lép, a­honnan a tetőt áthágva, a Kőrös völgy területébe száll. Még a hegytető el­érése előtt vonul el az országút Gy­erő-Vásárhely mellett, a mely helység mögött északra látható a Nádas terének felső része; ettől délre, mintegy katlanban fekszik P­á­n­y­i­k helysége, így a Ka­pus-patak területéről a Kőrös területére vezető átmenet és megfordítva, tulajdonképen nincs semmi hegység által szorosan kimutatva, hanem a két völgy választékát egy széles dombterület alkotja, a­mely a vasúttak­ átmeneteit nagyon megnehezíti. E nehézségek már korábban sokol­dalú tapasztalatok által el voltak ismerve, s én bebizonyítva találtam a szükségességet a Körös­völgyből a Szamosvölgybe leendő átmeneteire nem a kapusi, hanem a nádasi tetőt választani, nemcsak az elsőnek igen nagy magassága végett (20 öl) az elsőhöz képest, hanem a térnek fönt­­említett dombalakú minőségéért. A Nádas völgy, tulajdonkép a közte s a Körös - völgy közt emelkedő, épen leírt váltető a Kőrös­­völgyből Kőrösfő helységénél bejárható, azonban az átmenet, mint ezt a maga helyén látni fogjuk, csakis alagúton eszközölhető. Ezen átmenet Nádas helységén felül, a­melyen a hasonnevű viz átfoly, volna eszközlendő. Ez után mindjárt következik a völgynyilás, a mely a Nádas vizét fölveszi; a völgynyíláson túl lefelé egy domb­­alakú hegyoldal kezdődik. Megvizsgáltam a Ná­das völgyét felső részében, a Kőrösvíz magasla­­­­tánál s alább Kolozsvárnál is, s a tér minőségét ha nem is tökéletes kedvezőnek, de nem is épen kedvezőtlennek találtam. A magaslattól kezdve a völgyet a mozdony­forgalomra nézve mindig elfogadható lejtőzéssel érhetn­ el. Meglátandjuk egyátalában, hogy a Körösvölgy legkedvezőtle­nebb helyein, valamint az átmetszendő mellék­völgyeken a lejtőzésre és emelkedésre, valamint a kanyarodásokra nézve oly viszonyok léteznek, a­melyek a vaspálya építésére nem mondhatók kedvezőtleneknek. A magaslatnak a tenger szí­ne feletti magassága 302,00 öl. A völgytalp ma­gassága Kolozsvárnál 130,00 öl s a távolság a kettő közt 21.331 öl. E völgyek vidéke s a Ko­lozsvár körüli havasok fában, különösen fenyő­­fanemekben gazdagok. Épületfa is bőségben van. Kereskedelmi czikket, főkép Magyaror­szág felé, zsindelyek s deszkák képeznek, a melyek különösen Gyalunál s Bánffi-Hunyadnál készülnek s nagy mennyiségben szállíttatnak el. A boósi s aranyosi mellékvölgyek. A boósi tető a Szamos- és Maros­völgy közt. Kolozsváron alul , ettől nem messze , a Szamos jobb partján kevés távol­ságra egymástól két patak ömlik a Szamosba, a melyek közöl az alább eső a Kolozstól nyugotra fekvő hegyoldalakat mossa. E két patak az éj­szaki kisded zugalaku völgyekben ered, a mely­­lyek a Szamos völgyét a Marosvölgy tájaitól el­választó hegyláncz nyúlványait számosan borít­ják. A hegygerincz legmélyebb holypadása Boós helységénél van. E hegygerincz túloldalán kez­dődik az Aranyos-mellékvölgy területe. A bérczek oldalai Boósnál s Kolzsvárnál kü­lönféle alakúakká szakadvak ; a Kolozstól egész a várbérczig nyúló oldal különösen egy szaka­datlan sorát mutatja a domboknak s hegynyilá­­soknak. A Bocsnáli hegyholypadás legalkalma­sabb az átmeneteire; a Szamos völgylapályából lassanként fölemelkedhetni, a hegyláncz minden kinyulásait egy vasút fejlesztésére fölhasznál­hatni, s az érintett két völgyön át két vonallal tehetni kísérletet a bécsi felső terület elérésére. Itt egy alagút fúrását a hegy kúp alakja már ki­jelölte, s miután ennek alakzata két, egymástól nem távol eső átmeneti pontot enged, terjedel­­mes­ tanulmányozás tárgya fog lenni kiszemelni, mely irány lesz az alagútnak adandó, hogy ked­vező helyen lehessen a túloldali völgyekbe jutni. A bocsi s kolozsi völgyek hegyoldalai na­­gyobbára kopárok, a felső fennsikok rétekkel s legelőkkel diszlenek s később a hegyoldalak is buják. Épületanyagot a kemény timpalag (Thon­­schiefer) nyújt. Kavics elég van a Szamosban. Fát a Kolozsvár megetti szép erdőségekből kellene hozni, mert az említett kis völgyekben s környé­kükön nem találni kinőtt fákat. Annál gazdagabb ez s az evvel határos vidék sótelepekben : már Kolozsnál vannak sóbányák. Hanem sóban leg­gazdagabb az Aranyos völgye. Az Aranyosvölgy egy mellék­völgye a Maros­nak. Az Aranyos (Auratus, Chrysofor) nem a bécsi hegyláncz déli részén ered, hanem forrása tovább van nyugatra, a Bihar nevű havasban; később keletre foly, Tordán más jelentékenyebb helységeken átvonul és Soós-Sz.-Mártonnál a Ma­rosba ömlik, miután útjában több apróbb folyót magába fogadott. Azt állítják, hogy ezen folyó aranyhomokot hord magával, a miből valószínű­leg Auratus neve ered. Annyi bizonyos,hogy Tordá­­nál a leggazdagabb sótelepek egyike van, a mely tény a városnak s vásárainak nagy jelentőséget kölcsönöz. Mint hallám, innen nem messze vas­m­érczek s vasbányák is léteznek s ezenfelül a völgy az országút vonalában s különben is elég népes s számos helységgel van ellátva. A bocsi tetőtől az Aranyos völgyén lefelé a keleti olda­lon láthatni egy a vaspálya kifejlődésére ked­vező hegyoldalt: ez képezi baloldali lejtőjét egy kis mellékvölgynek, mely az Aranyosvölgybe benyúlik, de nem Tordára, hanem attól keletre, Egerhegyre vezet, úgy hogy tovább minden akadály vagy emelkedés nélkül vezethetni a Vasutat a völgyön egyenesen a Marosig. A bocsi tetőtől közvetlen Tordáig nem lehetne épen ked­vezőtlen tértől félni a vonalra nézve, hanem Torda és Felvincz közt le a Marosig egy hegyet találna a vonal, a melynek áthágása emelkedésre s igy tetemes­ munkálatra kényszerítene. Ezen akadály elkerülhetése végett vizsgálatomat nem folytattam ezen irányban, a­melyen az országút is építve van, hanem a völgy hosszában s úgy találtam, hogy az Aranyos lassudad lejtői s völgy­lapálya a valódi technikai vonalt adják. Többet erről az illető részletes javaslatoknál. A Nagy-Küküllővölgy egy mellékvölgye a Marosnak, mivel a Nagy-Küküllő-folyam — Cu­­mullus — mintegy 2 mfldnyire Fehérváron felül a Marosba, t. i. annak balpartján, ömlik. A Nagy- Küküllő völgye Erdély legszebb s legterméke­nyebb völgyei közt tán a legtermékenyebb; hegységek környezik ugyan, de széles és nyilt s nagyobbára terjedelmes völgylapályból áll. Némely hegyoldal, főképen a jobb parton, ko­pár, s helyenként porhanyó földből van alkotva, de azért a vasútra nem egészen kedvezőtlen; mindamellett e czélra csak a balpart volna hasz­nálandó. A Küküllővölgyet a Marosvölgygyel sehol sem köti állóhíd­ össze; az összeköttetést révek tartják fenn. Én a Küküllö völgyét egy a jobb parton fölfelé rész szekérúton utaztam ke­resztül. Az országút is ezen a felén van, de na­gyon távol a víztől, mert azt Balázsfalvánál el­hagyván, éjszak felé foly a Kis-Küküllö völgyé­be s csak Medgyesnél ér újra a Nagy-Küküllö­­völgybe, hol egyúttal a szebeni országuttal egye­sül, a mely tovább halad Segesvár és Héjasfalva felé. (Folytatása következik.) Gazdasági s kerested, tudósítás, Pest, jan. 25. Az idő borult, szelíd. A gabonapiaczról nincs semmi jelenteni va­lónk. M. -Sz.-Mik­­­ó­s, jan. 22. Tegnapi heti vásá­runkra,­ámbár az utak jók, kevés gabonát szállí­tottak. A nyerészkedők is folytatják lassan vá­sárlásaikat, de csak búzát és kukoric­át vásárol­nak, egyéb gabonának nincs kelete. A zabot is keresik. Áraink : búza 4 ft 70 kr, kétszeres 3 ft 80 kr, zab 2 ft, kukoricza 3 ft, árpa 2 ft 60 kr osztrák mérő. V­eszprém, jan. 22. A gabona üzlet ná­lunk is pihen. Az egész vevés adás csak az el­kerülhetetlen napi szükségre szorítkozik. Mostani piaczi áraink: búza 5 ft 75 kr—6 ft, kétszeres 4 — 4 ft 50 kr, rozs 3 ft 70—80 kr, árpa 2 ft 50—60 kr, kukoricza 3 ft 25—40 kr, zab 1 ft 80—90 kr, bab 4 ft 50 kr, köles 3 ft 50 kr mérőnként. Pécs, jan. 22. Gabonaárak pozsonyi mérő­vel : búza 4 ft 16 kr, 5 ft 10, kétszeres 3 ft 80 kr—3 ft 90 kr, rozs 3 ft 54 kr— 3 ft 60 kr, árpa 2 ft 70—80 kr, zab 1 ft 80—90 kr, kukoricza 3 ft 30—40 kr, hajdina 2 ft 40 kr. N. -V­árad, jan. 24. Huzamos­ idő óta üzle­tünknek életereje nagyon meggyengült, a forga­lom igen silány, a pénzszűke­­nagy, a hitel meg­szűnt, ezen három fötényezőnek ilyeni állása mi ránk nagyon sajnosan hat, s kiváltkép ha a pénzszűke átkos léte a vidéki üzletbe fészkeli be magát, akkor a terményező, mint a kereskedő, a balsors dühe alatt nyög. Tegnapi hetivásárunk ép oly gyéren volt, mint az előbbiek, látogatva, hozatalok gabnanemüben nem igen nevezeteseknek mondhatók, mert a ke­reset sem volt oly nagyon élénk. — Piaczi áraink következők : Tiszta búza 8—9 ft, rozs 5 ft 80 kr—6 ft, tengeri 6 ft, erősen tartja magát, zab 2 ft 60—80 kr. Szeszben szinte nagyon pang az üzlet, 22 kroniteréjét lehet szélűbe 30 fokú árut kapni, szilvapálinka 18—20 ft kis csebre, törköly pálinka 14—15 ft, ó­ bor 12 ft, uj bor 10—11 ft, nagy csebre. r. 1. — M i s k o l­c­z, jan. 18. Buzapiaczunkon rég­óta egyforma latyhaság uralkodik, mert az ela­dókként szereplő vidéki termesztők országos vá­sárokon kivül pénzelés végett ritkán, s mond­hatni csak akkor látogatnak be, ha a már állan­dósulni látszó (!!!) katonai megszállásokkal fo­gyasztják európai hirü vendégszeretetöket, — s igy nagy mérvbeni eladásokról hallani sem lehet, a mi pedig napi szükségletek fedezésére köztünk elfogy, említésre sem méltó csekélység. — A felvidék darázs karcsú szekereihez is csak el­vétve , ritkán van szerencsénk, mintha csak haragba élnénk egymással, — s ha megakad mégis egy-kettő, azokon bizonyosan helybeli ke­reskedőink fülig borotvált nyerészkedő geschäft­­czimborái ólálkodnak. — Mai hetivásárunk a hó szakadatlan szakadása, sűrű pelyhelése miatt a szokottnál is hitványabb, s miért is az alább kö­vetkező árakat nem vevők — de eladni szívesen Vegyes tudósítások. — Katonai határőrvidék. A „Sür­gönyben olvassuk. Hogy a horvát-szlavon kato­nai határőrvidék népgazdászati állapotába jobban beletekinthessünk, azt összehasonlítjuk Horvát- és Szlavonország tartományi területével. A horvát és szlavón tartomány statistikai ada­tok nyomán 1856 és 1857 évekből 3,182,600 jh.-t, vagy 318/3 ausz. □ mérföldet foglal magában és termő­földekben 2,921,733 holdat bir. Ebből mű­­veltetik 1,322,254 hold, műveletlen marad 1,599,479 h., terméketlen föld pedig van 260,867 h. A termő­föld áll 890,147 h. szántóföld,374,984 hold rét és kertekből, 57,124 h. szőlőből, 325,898 h. legelőből, 1,253,260 h. erdőből és 20,330 hold tenger, tavak és mocsárokból. A horvát-szlavon katonai őrvidék, azaz a liká­­ni, otocsáni, ogulini, sluini, mindkét báni és va­­rasdi, úgy a gradiskai és bródi határezredek, a karlopagói, zenggi, kostaniczai, petrinjai, bello­­vári katonai határőri községek Iví­nics és Brod várakkal — 2,792,559 h. 1352 □ öl, vagy 279 ausz. □ mérföldet foglal magában. Ebből 1,203,548 h., 898 Q öl szántó- és iparföld, 1,572,468 h., 269 □ öl legelő, erdő stb. és 16,563 h., 285 □ öl terméketlen föld. A szántó- és ipar­földek tesznek 887,085 h., 529 □ öl szántóföl­det, 266,399 h., 67 □ öl rétet, 29,841 h., 166 □ öl gyümölcsös kertet és 20,223 h., 139 □ öl szőlőket. A tartományi területen tehát egy □ mértföldre termő és mivelt föld esik 4154/, h. — a horvát­­szlavon katonai őrvidéken pedig egy □ mértföld­re 4309/2 h., tehát több 155/, holddal. Termé­ketlen földekben pedig a horvát-szlavon tarto­mányi területen egy □ mértföldre 5844/g a ka­tonai határőrvidéken pedig ellenben 5689/3* hold, tehát 155/3 holddal kevesebb.­­ Szántóföldekből esik Horvátország és Szlavó­niában egy □ mértföldre 2796/6 h., a horvát­­szlavón őrvidéken ellenben 3176/6 h., tehát 3795 holddal több. Horvátország és Szlavónia a legközelebbi nép­­számlálás után bir 851,516 benszülött lakossal és 33,145 idegen lakossal, úgy 108,138 házzal, így egy □ mértföldre esik 2779/3 lakos és 339 ház; e szerint egyházra 8­2 lakos. A horvát­­szlavon katonai őrvidéken az 1860. évi össze­írás szerint van : 696,395 lakos és 68,447 ház. E szerint esik egy □ mértföldre 2493., lakos, 245 ház és egy házra 10­ 2 lakos. A tartományi terület tehát­­ mértföldenkint 285,9 lakossal és 94­7 házzal többet számlál, ellenben a katonai őrvidéken egy házra 2 lakossal több esik. Hor­vát- és Szlavónországban egy lakosra 1.0 h. szántóföld, az őrvidéken pedig 1.3 hold szántó­föld esik, tehát 0.3 holddal több. Mi a horvát-szlavon tartományi terület marha­létszámát illeti, áll az az 1857-ki összeírás sze­rint 118,322 ló, 1219 öszvér és szamár, 368,846 szarvasmarha, 148,542 juh, 420,123 sertés és 27,702 kecskéből. Egy □ m. földre esik tehát 371­4 ló, 3 öszvér és szamár, 1158 szarvasmarha, 466 juh, 1351 sertés és 87 kecske. A horvát-szlavon katonai őrvidék az 1860 összeírás szerint birt 99,434 lóval, 317 öszvér és szamárral, 312,582 szarvasmarhával, 284,514 juhval, 367,391 sertéssel és 95,427 kecskével. Egy □ m. földre esik tehát 356 ló, 1 szamár, 1154 szarvasmarha, 1018 juh, 1315 sertés és 341 kecske. Horváth- és Szlavonországban egy hold szán­tóföldre esik 0.12 ló, 0.1. szarvasmarha, 0.l6 juh, 0.47 sertés és 0.36 kecske, — a határőrvidéken akaróktól tudakozom ki; — tiszta búza mérője: 4 ft; kétszeres m. 3 ft 68 kr; gabna m. 3 ft 40 kr; árpa m. 2 ft 15 kr; zab m. 1 ft 35 kr; ku­koricza m. 2 ft 70 kr; kása m. 5 ft 80 kr; borsó m. 6 ft; lencse m. 6 ft 50 kr. Szomorúan irom, hogy a belkereskedelem az említettem pangó termény kereskedéssel egyfor­ma lépést tart. Nagy árak­ és üzletpan­gás, miről beszél az „adó“ és „vevő“ sokaság; ennek okául a dolgok mélyb­e pillantók az „áta­­lános pénzetlenséget, bájtalan meddő farsango­kat, párosodási kedvtelenséget, s főleg e világ­ba­rntságot“ emlegetik. — Bár mi legyen oka, szomorú okozatai a szégek hullása — átválto­zása napi­renden vannak. Végül vessünk egy futó pillanatot a földben lé­vőkre is — melyek sűrü feltámadása édes mind­nyájunknak szivünkön fekszik. — Már már két­ségbe estünk a tartósan hideg és hótalan tél miatt, — azonban egy hét óta vetéseinken il ma­gas a lassan kint zsírrá válandó takaró, — s igy a­hol „el nem késett“ — nincsen panasz. 1. 1.

Next