Pesti Napló, 1862. február (13. évfolyam, 3592-3615. szám)

1862-02-14 / 3603. szám

gyakba is belekapott, úgy, hogy az álmából föl­riadt grófnő csak gyors menekülés által kerül­hette ki a legborzasztóbbá válhatott szerencsétlen­­lenséget. * A sz. István kőszénbánya-társulat Poroszlón, Tisza-Füred mellett, nagyobb kőszénraktárt nyi­tott, honnét a Tiszán minden irányban teljesít megrendeléseket. — A társulatnak e tényről szóló jelentése német nyelven küldetett be szer­kesztőségünkhöz. * A magán sürgönyök közt említve van, hogy Zágrábban egy keringő kifütyüléséért párbaj tör­tént. Az „Ost und West" f. hó 8-áról kelt zágrábi levele az illető bár bővebb leírását adja, de a pár­bajt egy szóval sem említi. E levél szerint a Dvo­­rana-társulatból tavaly a katonatisztek mind ki­léptek, de az új igazgató, Frigan polgármester, mindent elkövetett, hogy kibékülést hozzon létre. Ez teljesült is, s a legutóbbi tombolán az összes tisztikar megjelent, az ezredessel élükön. Tiz óra tájban a katonai zenekar (hogy a kibékülés telje­sebb legyen, a polgári zenekar eltávolíttatott) a keringőt kezdé játszani, mire a polgáriak mind el­hagyták a báltermet s a karzatokra vonultak. A hölgyeknek sem volt nagy kedvük a keringőre, s így csak 5—6 pár járta, kik lepisszegtettek. A ze­nének meg kellett szűnnie, s a tisztek elhagyták a termet. Ezután polkát játszottak, majd pedig a né­gyesre került a sor. A párok már rendezkedni kez­dettek, mikor észreveszik, hogy a zenekar eltávo­zott. A bál­ vendégek erre nagy zaj között oszlot­tak szét. ■ * A walesi herczeget Bécsben az éjszaki pály­a­­udvarban az angol kir. követ, Bloomfield lord fo­gadja. A Károly-főh­erczeg szállodában, hová a magas vendég beszáll, 20 szoba van az ő és kísé­rete számára lefoglalva. A walesi herczeg csak két napig mulat Bécsben. * A szegszárditakarék-pénztár tár­sulata i. é. mártius 6-kán d. e. 10 órakor r. évi közgyűlést tartana, melynek tárgyai : a) jelentés a lefolyt 1861. év üzlet­eredményéről; b) a vá­lasztmány megválasztása. * A tiszai vaspálya üzleti kimutatása szerint január havában az utasok száma 28,943, a szállí­tott terhek mázsája 470,268 és 90 font volt; eze­kért bejött összesen 217,256 ft 69 kr. 1861-ben ugyane hónapban az utasok száma 48,814 volt; áru 689,820 mázsa és 65 font szállíttatott s ezek után az összes jövedelem 288,426 ft 15 kr. vola. * A madridi hivatalos lap jelenti, hogy a spa­nyol királynő érdekes állapotban van. * Tegnapelőtt éjféli 12 óra tájban Budán a vizi városban egy iskola­ utczai kötélverő házában tűz ütött ki, s a ház és műhelyek leégtek. . — A pestbudai hangász-egyleti zenede részéről az újabban befolyt ajándékok ezennel közöltetnek u. m.: 1. Hupf Ágoston ur a zenede javára 105 ftnyi alapítványt tett kötelezvényben. 2. A zene műtárnak ajándékoztatott: a) Gróf Festetics Leo ur ő mgától saját szerzeményeiből kéziratban „Szó­zat“ egyházi hymnusza, négyes karban, zongora­­kísérettel, b) Kuszman Béla, zenedei növendék ál­tal saját díszes kézirata : Lieder, Arien und Ro­manzen mit Pianoforte Begleitung von verschiede­nen Meistern. 3 Hefte. Díszes kötetekben. 3. A szavalati könyvtárnak: a) Langer János tanár Úr­tól: Zimmermann J. M. Mimische Schrift Lehre. Wien 1841. 8-adrét nyomtatvány, b) Csery Kál­mán zenedei növendéktől: „Szépirodalmi album“ czimü nyomtatvány diszkötetben. Mely ajándé­kokért az ig. választmány hálás köszönete ezen­nel nyilvánittatik. Közli Ritter Sándor egyleti titkár. — A kir. magyar természettudomá­ny­i t­á­r­s­u­l­a­t febr. 12-ki szakgyűlésén Weisz Ármin Főúrnél rendezett osztásáról, annak számtani lehozásáról s a gyakorlatbani előnyeiről értekezett. Utána Thán Károly külföldi vegytani közléseket tett. Nevezetesen ismertette azon ki­tűnő módszert, melyet Playfair és Wankly Edin­­burgban fedeztek fel a gőzsűrűségek meghatáro­zására forrpontjok alatti hőmérsékeknél, mely azon tényre van alapítva, hogy a levegőbeni vízgőz kö­zönséges hőmérséknél ugyanazon sűrűséggel bír, mint tiszta állapotban 100°-nál. E felfedezés érte­kező szerint az elméleti vegytanra nézve igen be­cses, a­mennyiben általa a magasabb hőmérsék­­nél vegytaniig felbomló izzó testek gőzsűrűsége és ez által tömecs sulyja is meghatározható, mi az eddigi módszerek mellett lehetetlen volt.­­ Azután a lithium vegysulyjának Bunsen vegyműtermében D i­c­h 1 által történt meg­határozását ismertette, mely a legújabb esz­közök segítségével tökéletesen tiszta lithium­­vegyülettel vitetvén végbe, több hitelt érdemel az eddigi meghatározásoknál. Szerinte a lithium vég­­súlya 1­7,026. Ezután a Bühr-féle dynami kör röli értekezés hirdetett folytatása következést vol­na ; de miután Jedlik Ányos egyetemi tanár ré­szint irodalom­történetileg, részint pedig kísérletei nyomán előadta, hogy Bührnek a dynami körre vonatkozó minden adatai csak csalódáson alapul­nak, a társulat a közelebbi gyűlés határozatához híven, a tárgyat egészen magán körre hagyni jó­nak találta. Továbbá Tóth Sándor a königsbergi kir. természettani s gazdászati társulat munkála­tainak cserepéldányát mutatta be. Végre pedig Jedlik Ányos a karlsruhei tanár Redtenbacher „Die anfänglichen und die gegenwärtigen Erwär­mungs-Zustände der Weltkörper“ czímű nagy be­csű művét mutatta be, melyben számtanilag bi­­zonyíttatik be, hogy az égi testek nehézkedés kö­vetkeztében mindinkább összetömülnek, s így hő­séget fejlesztenek ki, e hőség-kifejtés folytán pe­dig az égi testek melegükből folyvást veszítenek, igy a nap is, mely bizonyos idő múlva a hőmérsék oly alanti fokán fog állani, hogy szerves lények számára is láthatóvá válhatik. Dr. Tóth Sándor. * Megjelent és beküldetett: Teleki-naptár. 1862. Szerkeszti és kiadja Kotsányi László. Első évi folyam. Pest, 1862. Müller Emil könyv­nyomdája. — K­é­r­e­­­e­m.*) Hivatkozva f. január 1. a. t. ez. kormányzati, törvénykezési és közigazgatási hatóságokhoz menesztett körlevelünkre — ismé­telve tisztelettel kérjük a még be nem küldött tiszti névsorozatokat f. febr. 15-ig beküldetni, csak igy lévén lehetséges ígéretünket — hogy a mű mart. 1. megjelenik — beváltani; egyszersmind kérjük a t. ez. beküldőket, méltóztassanak a leveleket a lehető legkönnyebbre (1 lat) csinálni, miután a postahatóság az ily levelekre reálit „hivatal­ból“ szót nem acceptálván, velünk a levelek nehéz­sége szerint 40—45 krt fizettet, mi pár száz levél­nél szép sommára rúg. A „Magyarország tisztikara 1862.“ szerkesztősége. Pest, egyetem u. 4. sz. — Telegraf­ tudósítás a bécsi börzéről febr. 13 5% metalliques 70,60. Nemzeti Kölcsön 84,35. Bankrészvény 834.­­ Hitelintézet 202,40. Lon­doni váltók 137,10. Arany 6,50. NEMZETI SZÍNHÁZ. Febr. 14-re van kitűzve : „Kákán csomó.“ Vígjáték 1 felv. Ezt követi: „A nyolc­adik pont.“ Vígjáték 1 felv. BUDAI NÉPSZÍNHÁZ. Febr. 14-re van kitűzve: Népelőadás. „Fehér Othello“ és „Szép Mara“ 3-dik felvonása. E szeretet, égnek e halhatatlan, örökké ter­mékeny, soha nem hervadó, soha nem meddő vi­rága tarta életben az anyát gyermekeinek. S­em lássuk most a lélekemelő képet. Egy nő, szenvedő és halvány alak, fájdalom tőrével szi­vében, s meg nem lesett órákban égő könyekkel szemeiben, tollat ragad s a kincset, mit Isten agyába és szivébe rakott le, szent gondossággal s önfeláldozó odaadással,­­éjjel napallá téve, ér­tékesíti, hogy atyátlan árváit fölnevelhesse a hazának. A haza nem fog megfelejtkezni ez ár­vákról, és e tollat, mely a szív vérébe mártva ir e lapokra nemes és tanuságos eszméket, el fogja tenni a magyar nemzeti kincstár legbecsesb tár­gyai közé. Az uj földesúr/­ Regé­ny. Irta Jókai Mór. (Folytatás.**) Az a másik. Ezután került a sor a kemenczékre. Itt már elemében volt Mikucsek ur ; neki is vetkőzött. Mint nagy praktikus talentum, jól tudá, hogy a kemenczék, kályhák, kandallók üre­gei nagyon alkalmasak titkos rejtekhelyek kép­zésére. Azok tehát egyenként szétszedettek , da­rabjaik megvizsgáltattak, egy pár urna­ alakú dí­szítmény, melybe szűk volt a bejárás, oldalán be is lyukasztatott. Nem volt bennük semmi, az az. *) A fordítási jog fenntartatik. **) Lásd a „P . N.“ 3. 4. 6. 7. 8. 9. 12. 13. 14. Ifi 17. 20. 21. 23. 24.25.28. 29. 30. 33.35. 36. számait, hogy nagyon is sok korom volt, a­mitől Miku­csek úr rövid időn olyan lett, mint egy czéhbeli kéményseprő. Sokkal tisztább munka volt már a folyosók márvány koczkáinak felszedése ; az csáklyával mehetett végbe s nem piszkolta össze az ember­nek a kezét. Ott sem találtatott semmi. Az albiztos ur kény­telen volt kalamárisa tetejét ismét felsrófolni s a protocollumot oldalzsebébe dugni minden felje­gyezhető adat nélkül, míg Brauhäuser úr szemé­lyesen világított oda a kézilámpával, nehogy va­lami csempészet mehessen végbe. Innen lemenének a pinczébe. Néhány üres hordó állt még ott korhadt ászok gerendáin, azoknak fenekei felnyittattak, s belsejük hivata­losan igen dohosnak és azonkívül egészen üres­nek találtatott. Hanem Mikucsek úr praktikus ember. Pinczé­­ket nem igy szokás motozni. Parancsára egy üres hordót oda fenn megtöltöttek vízzel; azután le­­hengergették, s akkor fenekét beütve felfordítot­­ták, hogy a viz egyszerre szétömöljön. Ez azért történik, hogyha valahol el van ásva valami a pinczében, a viz ott gyorsan összefut s a tapo­sott földről a porhanyóbb felé siet s igy a rej­tekhelyét elárulja. A vizsgáló bizottmány ezalatt az ászokra állt fel, nehogy az özönvíz bemenjen a lábtyüje torkán. Kampós uram, két legény közé fogva, csak nézte mosolyogva ezt a furfangos műtétéit. íme azonban egyszerre elkezdett a viz épen azon a helyen, a­hol Kampós uram állt az ászok gerendán, gyorsan összefutni s egy nyilván be­­süppedő mélyedésbe sebesen eliszamodni. — Ott van! megvan! Kiáltanak egyszerre hárman, s Mikucsek úr buzgalmában akkorát lé­pett, hogy bokáig esett a tocsogóba. Félre innen ! Ide az ásókkal! Az a „félre innen“ nyilván Kampós uramnak szólt, ki nagy mértékben gyanússá tette magát az által, hogy épen a veszélyes hely fölé állt, mintha testével akarta volna azt eltakarni. — Ásókat ide ! — Az ászok gerendákat félre­­háziták, s gyorsan ásni kezdtek. Mikucsek úr a struflijait is legombolta, hogy jobban hozzáférjen. Valami csörrent! Aha­litt van valami. Kampós uram maga is kiváncsi volt megtudni, vájjon mi lehet ott el­ásva? — Csak csendesen, vigyázni kell. Óvatosan. Mikucsek úr kezével háritgatá félre az iszapos göröngyöket a gödörből. Végre kezébe akadt valami, kihúzta : mi volt az ? Egy üres pa­­laczk. Semmi sem volt benne. Tovább. Az után megint egy üres palaczk. És azután még egy. És azután még vagy tizenöt palac­k, min­denféle alakú, kisebb nagyobb, itezés, meszé­­lyes, kék üveg, zöld üveg, sárga üveg, tokaji, ménesi, pezsgő, de mind egymással megegyező abban a tulajdonságban, hogy semmi tartalom bennök nem találtatik. A vizsgáló urak megakadva néztek egymásra. Mit jelent ez ? Kampós uram csak hallgatott. Nem kérdez­ték. És ő hallgatott. Pedig ő mindjárt kitalálta, hogy volt egyszer a tekintetes urnák egy része­ges hajdúja, a­kit aztán el is kellett bocsátani; ennek a révén sok palaczkokra elrakott bor el­pusztult a pinczéből, miket Ádám úr csak ked­ves vendégei számára tartogatott; bizonyosan ez a kópé volt az, a­ki a pincze - magányt arra használta fel, hogy büntette néma ta­­nuj­eleit, a már élettelen palaczkokat, azoknak gyilkos kiürítése után az ászok közé elássa. De hát Kampós uramtól ezt nem kérdezte senki, s ő bizony ráért elnézni, hogy ülnek neki a vizsgáló urak, s egy hordó­fenéken illő buzgalommal be­­irják a protocollumba, miszerint egy nagyon gya­nús földalatti üregben találtatott egy rendkívül rejtélyes gyűjtemény tizenhét darab üres palac­k­­ból, melynek összefüggése leend később kiderü­lendő eseményekkel: a palaczkok hivatalosan lepecsételtetvén. E közben megvirradt, világos lévén, most már a padlást lehetett vizsgálat venni. E helyen na­gyon meggyűlt a baja Mikucsek úrnak a dene­vérekkel , a­kik sehogy sem akarták az ő hiva­talos küldetését elismerni, minden zugból, repe­désből a szemének repültek, s ha valami rejté­lyes odúba bedugta a kezét, megharapták az uj­jait. Pedig olyan szép hely volt ez az ősi padlás egy motozó bizottság számára, keresztbe rakott gerendák, a­mikre fel lehetett kapaszkodni, szűk léczkorlátok, a­hova csak hason lehetett bebújni, omlatag tűzfalak, miknek látványai mind meg annyi kész rejtekhelyek összeesküvők és vércse­tojások számára, ócska bútor-maradványok, mi­ket összerágott a szu ; minden padlás-ablaknak külön házikója, a­mit külön ki lehet­ kutatni, azután ki lehetett bújni a szelelőn át a háztetőre, bele lehetett nézni a kémények lyukaiba felülről, nincs-e ott a keresett tárgy ? Sőt Mikucsek urat annyira vitte az elismerésre méltó buzgalom, hogy egy helyütt meglelve a kandalló kürtőjét, derekára kötött zsinegen lebocsátatá bele magát, s úgy jött vissza onnan, telepókhálózott arczc­al, mint egy második Klimius Miklós, Kampós uram­nak rettentő mulatságára. Positív eredményt a padlás sem nyújtott. Innen a kamarákba tértek vissza. Itt egy fes­tet deszkaláda vonta magára a figyelmet, mely szinültig volt ócska papirossal. Lehetett az, sze­rényen becsülve, három mázsa. — Micsoda iratok ezek ? Kérdé Brauhäuser úr, visszaborzadva Kampóstól. Kampós uramban volt annyi malitja, hogy vállat vonitson s azt felelje, „bit én nem tudom, tessék megvizsgálni.“ Átkozott feladat! De hátha épen itt van, a­mit keresni kell ? Nagy fanyarodtan neki álltak a vizsgáló férj fiak s elkezdék a fakó iratok fülledt boglyájá­­széjjel szedni, egyik levelet a másik után fel­bontogatni, megnézegetni, ha nem ez-e az, a mit meg kellett találni. Dehogy volt az. Mind két­­háromszáz esztendős dolgokról tudósítottak azok, olyan emberek által alá­írva, a­kik régen porrá váltak, s olyan tintával, a­mi régen megve­­resült. Ez már keserű munka volt. Épen délre harangoztak, midőn egy ötven­ed­­részével elkészültek a rettenetes talált kincsnek. Brauhäuser úr készen volt arra a grátiára, hogy ha Kampós uram kétezkedni fog, hogy már ebédelni kellene menni, nagy nehezen megen­gedi neki, hogy őrizet alatt haza mehet; s addig majd bezárják a szállást, s ők is felmennek a kastélyba ebédelni ; azonban a practicus fér­fiú egészen meghiusitá e szándékát az által, hogy a­mint a déli harangszót hallotta csen­dülni, felült az ablak hídjára, kihúzott a bekecse zsebéből egy zsíros papirosba cso­magolt valamit, s azt kibontva, nyilván­valóvá tette, miszerint alkalmasint a tanyákra készülve, egy nagy darab kenyérrel és sonkával látta el magát, melyet is az éhen szomjan kutató társa­ság láttára nagy lelki nyugalommal fogyaszta el, csizmaszár mellől előszólitott bicska segitsé­gével. (Folyt. köv.) Felelet a nemzeti múzeumi parkban tervezett gyü­mölcscsarnok tárgyá­ban írt czikkre. E czikk első fejezetében és a másodiknak fe­lében mondottak, sőt még az eféle minden mon­dandók helyesek. De a­mi már ezen második fejezet másik felé­ben mondatik az aggodalomról, nem helyes, mert ezen aggodalom indokolása (az érintett czikk) 3-ik fejezetében absur­dum. Absurdum ugyanis, hogy „a gyümölcs­­mások régiségi — vagy könyvmá­­s­o­k lennének.“ Hogy az ember absurdumot ne állítson, szük­séges egy kis természetrajzot tanulni, a tudo­mány megóvja az embert az ilyen botlásoktól. Miért nem szólalt föl K . . . úr akkor, mikor a múzeum-park terveztetett , hiszen azon füve­ken, virágokon, cserjéken, fákon is, melyek a múzeumi épület környét díszítik, tenyészhetnek, és tenyésznek molyok, s olyan bogarak, melyek épen azon füveket stb. stb. kedvelik, melyek a muzeum gyűjteménye tárgyait teszik. — Vagy ezek K. urnák nem veszélyesek ? Miért nem proponálja, hogy a múzeum körüli kertek irtas­sanak mind ki? hiszen Észak-Kelet Dél-Kelet felől vannak ezen kertekben gyümölcsfák! De a múzeumi­ igazgatóság és őrség helyes ös­­meretével birván azon félelmes lényeknek, még eddig a múzeumi parknak nem ellene, hanem mellette volt; sőt a természetiek őre, mint az előleges tanácskozásokba ez ügyben meghívott, részt vett — és nem tiltakozott a gyümölcs­mo­lyok ellen! Voltak már magában a muzeum épületében termény-kiállítások több ízben. Várjon ezen ki­állítások eredményeként állítja-e K. ur, a mú­zeum kincseinek veszélyét ? Nem állítja, hanem mint a harmadik fejezet utoljából kitetszik, állítja, a „dunaparti csarnok“ veszedelme miatt. A dunaparti­ csarnokról megjegyezvén azt, hogy városi tulajdon, melybe tett beruházások veszendőbe mennek, mivel nincs csarnoki ren­deltetése tovább , mint addig, míg a m. kertész társulat a helybért fizetni képes. A fizetőképes­ségek összegyűjtését látjuk oly alapgondolat­nak, melyért a czikk írva van. Ezen gyanúsítás legyen párhuzama az előrement gyanúsításnak. De azon képességek összegyűjtésének nem az a módja és útja**),hogy egy tervet létesíteni szán­*) Kéretnek a lapok­­. szerkesztőséget ezen tudósítás átvételére. **) Bátor vagyok figyelmeztetni,hogy az egyedüli út és mód : tökéletes számadás az utolsó fillérig — mind azon, egyesektől beszedett, de a m. kert. társulat kezeiben közpénzzé vált, talán 19,0000 ftról, mely­ Politikai események. FRANCZIAORSZAG. A „Moniteur“ a követ­kező hivatalos fölvilágositást teszi közzé a fran­­czia kincstárnak átadott szardiniai állampapírok­ra nézve : Az eredetileg a franczia kincstárba átadott szárd állampapírok egyrészről a piemonti kor­mány által fizetett hadi költség­térítést képvise­lik, más­részről a szárdiniáért Ausztriának teendő előlegezések garantiáját, melyek együtt állampa­pírokban 9,162,458 frankot, tőkében 160 millió 254,105 frankot tesznek. Ezen állampapírok egy része 4­2 millió frank erejéig, a tőkéé 84­2 millió erejéig visszaenged­tetett a szárd államadósság azon része fejé­ben, melyek a három Francziaországhoz csatolt departementra estek, úgy hogy a franczia kincs­tár rendelkezése alatt maradott állampapírok csak 75,624,856 frank tőkét képviselnek, az Ausztriának fizetett előlegezések 102,500,000 frankot tevén. A franczia kormánynak ez ügyben 34—35 milliónyi deficitje van, s e deficitet okozza a Savoya és Nizza annexiója fejében visszafizetett szárd állampapírbeli összeg, mely eredetileg azért adatott át Francziaországnak, hogy zálogul szolgáljon azon összegért, melyet ez Ausztriának fizetett Lombardia átengedéséért Piemont helyett. A franczia kormánynak ebből 26,875,000 frank deficitje volt. A más 11 millió és mintegy 800 ezer frank veszteség a szárd ál­lampapírok becsvesztése miatt háramlott Fran­­cziaországra. OLASZORSZÁG. Lavalette ar Thouve­­nel úrhoz intézett egyik sürgönyében ezt írja An­­tonelli bibornokkal tartott egyik beszélgetéséről. „Nem való, mondá Antonelli bibornok, hogy a souverain főpap és Olaszország között megha­­sonlás volna. Ha a szent atya szakasztott is a tu­­rini cabinettel, Olaszországgal a legjobb viszony­ban él. Maga is olasz, s az olaszok elseje, ki szenved szenvedéseikben s fájdalommal látja a kegyetlen megpróbáltatásokat, melyek az olasz egyházat sújtják.“ Ezen diplomátiai okmány köz­zé­tétele óta mintha csak összebeszéltek volna Olaszország nagyobb városai Antonelli bíbornok szavainak megc­áfolására. A milánói demonstratio alkalmával a hatóság kiáltványt bocsátott a lakos­sághoz, hogy tartózkodjék az utczai csoportosulá­soktól, melyek hasztalanok, miután az olasz nép óhajtása különben is eléggé ismeretes. Egyszers­mind fölszólítja a milánóiakat, írjanak alá ily óvást : „Bármennyire tiszteljük a pápában az egyház fejét, mi Rómában, Olaszország fő­városában csak egy királyt ismerünk, s az Victor Emanuel.“ Egy sürgöny szerint ez óvást számo­san írták alá. Genuában a hatóság nem adván ki ily kiáltványt, zajos utczai demonstratióban nyi­latkozott a nép óhajtása. — A „Gazetta di Torino“ írja: az olasz nem­zetőrség csak 25 tartományában,melynek összesen 7,334,002 lélek lakosa van , 1,041,986 nemzetőr van beírva, oda számítván a rendes, mozgó és tartaléknemzetőrséget. téli számadás ideje az első három évi cyclus letelté­vel lejárt. Számadás az ígéretekről, s a miért nem­­teljesitettekről , „biztos alapokra fekte­tett előszámítás a teendőkről é­s ezek­nek a csökönyösségig megtartandó teljesítése ! Dr. P. J. — Mint bizonyost beszélik, hogy Garibaldi a déli olasz tartományokba utazik. Nápolyból az egész adriai partot meglátogatja. NÉMETORSZÁG. A „Süddeutsche Zeitung“ bécsi tudósítója, ki az „azonos jegyzékeknek“ Berlinben történt átnyújtásáról az első közle­ményt téve, egy másik levelében ugyanezen eseményt tovább fejtegetve állítja, hogy a jegy­zék lehető kímélettel a jelen viszonyok iránt oly hangon van tartva, hogy Poroszországnak a tervhez járulása lehetővé tétessék, ha azonban ezen igyekezet és udvariasság daczára is a ber­lini kabinet már kijelölt útján maradna, ez eset­ben az átnyújtott jegyzék háta megett Ausztria és a közép államok közt létrejött, vagy létre jöhető véd- és da­czszö­ve­tség fenyege­­tődzik. A föntebbi kimérési czél tekintetéből ad­ták fel azon korábbi tervet is, hogy Poroszország példájára a kisebb államokat egymás közt, s va­lamennyit Ausztriával katonai conventiók által egyesítsék. Mindezen óvatosság csak azért tör­tént levelezők szerint, hogy Poroszországot a bécsi terv elfogadására hajlandóbbá tegyék. Levelező még azt is állítja, hogy ezen egész projectum Schmerling államminiszter úr műve, ki ez által Ausztria állását Németországban, s a néme­tekét Ausztriában megszilárdítani akarja. Leve­lező ezen szövetségi projectummal összeköttetés­be hozza az államminiszter úr párthíveinek azon törekvését, hogy ezek ő excellentiájának bizal­mi feliratokat szavaznak, melyekben mindenek előtt a miniszter úr politikájának német jelleme, s hajdani német birodalmi miniszteri tevékeny­sége különös hangnyomattal emeltetnek ki. Az „Augs. A. Z.“ is ezen „azonos“ jegyzékről írván, szokásos kárörömmel jegyzi meg, hogy az nagy megdöbbenést okozott Berlinben, hol a dec. 20-iki sürgöny diadaláról már-már bizonyosaknak hitték magukat; azonban azzal maga Baden sem volt megelégedve, melynek kormá­nya pedig a porosz eszmék és törekvések pár­tolásában minden német kormány közt leghatá­­rozottabbnak mutatta magát; a badeni kormány az augsburgi szerint nem csatlakozott ugyan a febr. 2-ki azonos jegyzékhez, azonban egy em­lékirat kiállításán dolgozik, mely a berlini néze­tekkel épen nem lenne öszhangban. Hogy az augsburgi által említett badeni szán­dékolt emlékirat mennyire tér el a berlini néze­tektől, ezt illetőleg a kölni lap következőleg ér­tesít : „A jan. 28-án kelt sürgöny báró M­a­r­­schall itteni (berlini) badeni követhez van intézve, s általa, mint látszik, a po­rosz kormány tudomására juttatva, váljon szó­szerinti másolatban-e, még nem tudható. E sürgöny keletkezésére a Beustféle projec­tum szolgáltatott alkalmat, s azzal ellenkező polemikus alakba foglalva terjedelmesen fejte­geti a nézpontokat, melyekből a badeni kor­mány a német szövetségi reform kérdését felfog­ja. Beust és társai nézeteivel ellenkezőleg a badeni sürgöny kiindulási pontul veszi: nem az egyes érdekek lehető figyelembe vételét, hanem a közös ügy iránti lehető legnagyobb erőkifejtést; nem új forma kívántatik, hanem minden oldal­­róli áldozatkészség, önzéstelen átengedés az egésznek javára, teljes alárendeltség az egysé­ges , a hatalmas haza mindenütt uralkodó, egyedül jogos gondolatának.“ Konstatírozva ezután a mindig tovább menő, s mélyebben ható nemzeti mozgalmakat, melyeken a jelen viszonyok elleni boszonkodás vehető észre, felhívás intéztetik a kormányokhoz , hogy az ily fontos dolgokban az initiativát ne hagy­ják a népre, hanem maguk vegyék kezeikbe, vagyis alakítsanak egy egységes központi hatal­mat, mely az executiva functióit nem mint egy­séges, hanem mint szövetséges állam kormá­nya venné kezeibe. Ezen czél elérésére a sür­göny legalkalmasabb, sőt egyedüli út és módul a kormányok kölcsönös értesülését és megegye­­egyezését ajánlja, melynek elősegítésére a ha­dién­i kormány ezen iratában hathatós szót emel. Átalában ezen sürgöny hangját igen erélyesnek és bátornak mondják. A „D. Alig. 7.“ az azonos jegyzéket jogi ol­daláról elemezvén, azt következteti, hogy széle­sebb szövetség a bécsi zárokmány 6. czikke sze­rint sem engedhető meg, melynek szavai ezek : „A szövetség eredeti rendeltetésénél fogva a most azt képező államokra szok­tatik. Egy új tagnak felvétele csak úgy történhetik , ha a szövetségi tagok összesége (Gesammtheit) azt a fennálló viszonyokkal, és az egésznek előnyével összeférhetőnek találják.“ E szerint egy szélesebb szövetséget, mint or­ganikus egységet, a most fennállónak helyén ala­pítani szövetségi lehetlenség, mihelyt Poroszor­szág, vagy ha csak a szász Coburg-Gotha her­­czegség mond is, annak ellene. Az osztrák barát­ságos államok vélhetnék ugyan, hogy a 11. czikk alapján szövetségre léphetnek Ausztriával, mely mondja, hogy „a szövetségi tagoknak minden szövetkezési jogaik fenntartatnak,“ — azonban ugyanazon czikk nyomban hozzá teszi azt is, hogy a szövetségi tagok „kötelezik magukat, semmi oly szövetségre nem lépni, mely a szö­vetség vagy egyes szövetségi tag biztonsága el­len lenne intézve“; már­pedig a fentebbi lap okoskodása szerint az Ausztriával való szövet­ség minden ismeretes körülmények, minden ki­­maradhatlan hatásoknál fogva a szövetség biz­tonsága ellen lenne intézve, mert ennek leg­közelebbi, s kikerülhetlen következése lenne a szövetséges államoknak az osztrák-olasz bo­nyodalmakba zavarása, és második vonalban — összeütközés Francziaországgal, hogy N­a­­p­o­l­e­o­n császár csapatai ellen a Minciónál ba­jor hadakat látván küzdeni — a rajnai Pfalz el­vételével boszulná meg magát, ez magától ért­hető ; eképen tehát az egyes német államoknak Ausztriával­ külön szövetsége az egész Német­országot — akarata ellen, háborúba kevernék ; és ezen körülmény kikerülésére van a szövet­ségi okmány 36-dik czikke, mely a szövetségi tagoknak tiltja a külföldi hatalmak ingerlését, hogy ezek megsértésekre indíttassanak. „A berlini képviselő­házban a német kérdést illető indítványban az ó liberálisok és a progres­­sisták nem egyezhettek meg; ezen aggasztó pár­toskodásra czéloz a „Bék­. Alig. 7.“ midőn írja: „többé nem resolutióról van szó, mely az utókor számára letétetik, hanem a pillanatnak megfele­lő politikai adtusról. Mihelyt sikerült a kormány­tól interpellációk útján hiteles felvilágosítások tu­domására jutni, a ház azonnal legczélszerűbben tenné, ha i. kinyilatkoztatná, hogy a ház a kes­kenyebb szövetségi állam útját a kielégítőbbnek tartja, és 2. hogy mindaddig, míg az életbe lép­tetve nem lesz, legalább minden kerültetni fog, mi attól elvezetne, hogy tehát az Ausztriával a szövetségnek organikus szélesítéséről, mit a würzburgiak kilátásba helyeznek, szó sem lehet; 3. hogy a nemzet kész a kormányt az ez utáni el­haladásában, valamint védelmében, vérével s javaival támogatni.A doklók ellen oly nagy tudatlanságával a tények­nek lépjünk föl, mert A terménykiállítási egyesület programmja sze­rint a nemzeti vagyon nemh­ogy károsodnék (a „bogara­k“ miatt) , hanem inkább öregbedik (az egyesület befektetései folytán), minthogy az első kőtől az utolsó szegig, az első gyűjtemény példánytól az utolsóig, az első levélpapirostól az utolsó könyvig, minden­mi az egyesület kezeiben van, ez a múzeumé vagyis a nemzeté marad. A múzeum bizonyosan a nemzet egyik legki­tűnőbb tudományos intézete. A fölállítni szán­­déklott csarnoknak, mint folytonos kiállítási he­lyiségnek alapeszméje az okulás és ismeret­­szerzés egyfelől, a múzeumi park­­ (kert) fenn­tartása és díszítése másfelől. Még azon félelmes bogarak is tanulmányul szolgáltak már, s a múzeum kincsei között e tőre szúrva állanak már. Azok további életmód­jának vizsgálata s újabb adatokkali felvilágosí­tása az egyesület teendői közé tartoznak. A mú­zeumi őrök pedig kötelességszerüleg őrködnek, hogy „más bogarak“ a gyümölcs és többi bogarakat el ne pusztítsák, az elpusztultakat pótolják. . . . Engedjen meg K. úr, ha midőn az ügy mellett hőbben szólalt föl, nekem kötelességemmé vál­ván hevét hűteni,­­ azt teljesítettem. Engedje meg, hogy azon lapokat, melyek czik­­két fölvevésre alkalmasnak találták, ezen sorok felvételére is kérhessem. Pesten, febr. 12. 1862. Dr. Pólya József: Távirati jelentések. — Raguza, febr. 12. Számos sumai és po­­povai fordult az itteni török consulhoz azon ké­réssel : jelentené hódolatukat Omer pasának, s járjon közbe, hogy Dervis pasa hadmű­ködése felfüggesztessék. Luka Vukalovich minden tevé­kenységtől távol tartani akarja magát, s nem egyezett bele, hogy utódjául Matanovichot és Nicosort választék. — Turin, febr. 11. A mai „Opinione“ a ve­szélyre utal, melyet a nemzeti mozgalom s min­den nagy államérdekekre nézve a mostani nép­­demonstratiók előidéznek. Genuában a tüntetés Antonelli bibornok ellen kezdődött, s ezzel vég­ződött . Mi Mazzinit visszakarjuk a hazába, ha­bár a kormány két nappal előbb Mazzini visz­­szahivatásának szándéka ellen tiltakozott. Ily demonstratiók világosan bizonyítják okozóik czélját és színét, s a kormány és ország előtt figyelem nélkül nem maradhatnak. — Trebinje, febr. 11. Anto Dakovich, grahovói vajda fölszabaditá magát a montenegrói uralom alól s a többi föllázadt rajákkal, kiknek számok 5000 emberre megy, egyesült. — Mosztár, febr. 10. Mintegy 500 mon­tenegrói megkisérté e hó 6-án Klobukot megtá­madni, azonban a kis török helyőrség által 4 ember veszteséggel halottakban és sebesültek­ben, visszaverettek. — Cattaro, febr. 9. Felső és Alsó-Sesta­­rinál f. hó 3-án két komoly összeütközés volt. A törökök részéről 50 ember harczképtelenné lön. Az elesett montenegróiak száma nem tu­­datik. Számos török csapatok küldetnek oda, a­hol ugyanis Leotában és Caraiczában 3000 montenegrói van. — Brüssel, febr. 12. A mai „Independance“ értesít, hogy Napoleon herczeg azt kívánta volna, hogy a senatus adresse egy pontot tartalmazzon, mely megrovás vagy sajnálatot fejezne ki a fe­lett, hogy a pápa vonakodik Francziaország ta­nácsadásaira hallgatni. Miután Troplong elnök ezt megtagadd , a herczeg az ide vonatkozó mó­­dosítványt nyilvános ülésen akarja szóba hozni. — Új-York, febr. 1. Hire jár, hogy a ten­gerészeti miniszter beadta volna lemondását. — A szövetségi flotta Wilmington szigetét meg­szállva tartja, s ez­által elvágja az összeköttetést a Pulaski-erőd és Savannah között. Beauregard 15,000 emberrel Kentuckyba ment le. Esti posta. — Párisból Írják 10-kéről, hogy a mexicói expeditióban résztvevő hatalmak párisi képvise­

Next