Pesti Napló, 1862. március (13. évfolyam, 3616-3640. szám)

1862-03-29 / 3639. szám

73-3639 13-ik évi folyam. Szombat, mart. 39.1862. e lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadó-hivatal. Előfizetési föltételek : Szerkesztési iroda : a szerkesztőséghez intézendő. Perencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán. Helyben, házhoz hordva. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ april—júniusi évnegyedes folyamára. Előfizetési dij april-júniusi V. évre 5 forint 25 k­raj ezár. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, martius 28. 1862. □ (Szemlej. A félhivatalos „Donau Zeitung“ azon meggyőződését fejezi ki, hogy : „a naupliai felkelést vezető fonalszálak ott szövetnek és köttetnek össze, hol a forradalom az árulás és hitszegés minden eszközeivel lépett fel. Senki sem hozza kétségbe, hogy a görög ka­tonai lázadás az olasz mozgalom embereinek és a velük szövetkezett európai emigratiónak tulaj­donítandó. A görög forradalom minden jelek szerint már le van nyomva, de az Európát bé­kében élni nem engedő párt tervei azért még azok, a­mik voltak. Görögország, a keleti kérdés, Garibaldi és Kossuth egymással összeköttetésbe hozattak, s az illetők reméllik : a vár-négy-sze- i­get az Aldunánál megkerülhetni. Európának kell most megmutatni, hogy szabad-e ezentúl államainak létét és fejlődését Walker-féle kalóz­vállalatoktól függővé tenni.“ Csak ennyit emelünk ki a félhivatalos lapnak a görög­ kérdésre vonatkozó czik­­kéből. Ugyancsak a Donau Zeitung fölveti azt a kérdés is, hogy ki uralkodik Olasz­országban ? Erre pedig a következőleg fe­lel mai számában. „A piemonti kormány miniszter­elnöke, Rataz­­zi, határozott győzedelmet nyert a kamarában, midőn jelöltjeit az elnöki székekbe emelte. De mit ér e diadal,ha a nehézségeket fontolóra vesz­­szük, melyekkel Batazzi küzd a minisztérium megalakításában, s mit ér különösen, ha azt is be­számítjuk,hogy nemcsak a genuai c­o­m­i­tati di pro­­vedimento, hanem annak fiók­egylete, a nápo­lyi assoc­iazione, universitariais, a turini kormány tekintetbe nem vételével oly határozatokat hoznak, melyeknek megkezdését és keresztül vitelét egy ereje érzetével bíró kor­mány sem tűrné ? S mily szilárdsággal bírhat azon alap, melyre az uj nagyhatalom támaszko­dik, midőn Viktor Emanuelt milánói látogatá­sakor a nép alig veszi észre ; mig Garibaldit lár­más ovatiókkal fogadja? Nápolyban a király névnapja alig ünnepeltetik meg hivata­losan ; mig Garibaldinak majdnem egyidőben eső névnapja szertelen lelkesedés tárgya.“ A Donau-Zeitung elmélkedéseit azzal végzi, „hogy mindezekből a következte­tés eléggé világos és nem szorul semmi magyarázatra. Nekünk azonban mégis van egy észre­vételünk. Ha a „Donau-Zeitung“ ily árnyék­ki­rálynak tartja Victor Emanuelt, az em­beri természet ismerőséből azt következ­tetheti-e, hogy e helyzet kényelmes lehet egy uralkodóra nézve, és út­okkal több arra, hogy a külpolitikában Olaszország jelentékeny szerepet vigyen? Mi inkább az ellenkezőről volnánk meggyőződve. A bécsi esti börzén azon hir terjedt el, hogy a pápa meghalálozott volna. E hir valótlannak látszik. Azonban római tudó­sítások ő szentsége egészségi állapotát igen megrongáltnak jelentik, és szerintük ő szentsége fölgyógyulásához csekély a remény. Raluzzi Giarribaldi megegyezésével el­halasztotta Mazzini amnestiáltatását. Varasdról, márt. 27-kéről a követ­kező sürgönyt vette az „Ost und West“ : „A mai közgyűlésen egyhangúlag ad acta té­tetni határoztatott a municipális tisztviselők lét­számát és fizetését alászállító intézmény. Föl­­írást intéznek továbbá Ő Felségéhez, oly kére­lemmel, hogy az érintett intézményt függeszsze föl, s az országgyűlést minél előbb hívja egybe. A kérdéses intézmény az országgyűlésre sérelem­képen terjesztetik föl,tiltakoznak a kormányszék, helytartótanács és az administrátor eljárása el­len, s kívánják, hogy a tisztikar status quo-ja tartassák meg s fizetése továbbra adassák ki a megye saját vagyonából. A megye ingó és ingat­­lan vagyona összeadására bizottság neveztetett ki, a melynek az durante sessione, azonnal ál­­taladatott,­ges boraink hitelének csökkentésére szol­­gált. Angolhonban minden, a­mi jó, vevőre talál. Az ár ott másodrendű kérdés, a fő, a czikk minősége. Eleitől fogva, mielőtt még a magyar borok megismertettek vol­na, azon hiba követtetett el, hogy nyere­­kedni vágyó kereskedők által nagy meny­­nyiségben küldettek Albionba közönséges fajtájú borok, melyek romlott állapotban érkeztek oda, a­helyett, hogy keveset küldöttek volna át, de a legjavából, en­nek az a szomorú következése jön, hogy tavai a londoni Docksokban levő magyar borok, hitelüket vesztve, részint idegen név alatt adattak el nagy bajjal, részint pedig ott lakozó honfitársaink ál­tal, kik fájlalva boraink hitelbeni sülyed­­tét, oly olcsó áron vetettek meg, mint ná­lunk igen jó szüret alkalmával szokott el­kelni. Felkerestem Londonban mindazo­kat, kik magyar borokkal kereskednek, és tapasztalnom kellett, hogy hátrafelé ha­ladunk, csak, hogy egyet említsek, ide csatolom Gorman és társa borlapját V­ö­r­ö­s borok. A nevezett firma vezetőjével szólva, az esett tudtomra , hogy eddigelé ki nála magyar bort kóstolóra vett, má­sodszor meg nem jelent, ú­­gy törté­nik, hogy legjobb bortermelőink neve s pinczéje, tán tudtuk nélkül, rész hírbe jő. Nem akarom meghatározni — s nem is ide való — hogy váljon a Szem­ere Bertalan urnak küldött borok, már mint gyenge harmadrangú borok indulnak ki hazánkból ? vagy hogy nem állják-e ki a tengeri utat? de tény az, hogy nem jók, sokszor ihatatlanok s legkevésbé olyanok, melyek borainkat Anglia határain meg­­kedveltetnék. Ezeket előrebocsátva, kiki át fogja látni annak szükségét, hogy ezen irány­ban valaminek történnie kell, és hogy elvégre egy nagy központi borkeres­kedő társulatnak kell létre jönni. Ha­nem, hogy ez sikert ígérjen, s ne legyen idő előtti, mert az e téreni utóbbi bukás „Extinguisher“-ként hatna, s hosszú idők­re minden más törekvést meghiusitna, — hogy, mondom, az első lépés megtörtén­jék, mi egy ilynemű borkereskedő társu­latnak létrejöttét is könnyebbítené, — a magyar bortermelő és hazánk ezen ága iránt érdekkel viseltető közönsége eb­be egy tervvel vagyok bátor előlépni, mely tán némi figyelmet érdemel. Budapesten jó volna egy országos köz­ponti borcsarn­okot alakítani, melyet egy jó firmával ellátott társulat képviselne. Ez nem volna kereskedő-társulat, és nem tenne egyebet, mint pinczéjébe felvenni a bortermelők által küldött borokat, a hor­dókra nyomná a társulat pecsétjét, elvál­lalná azok tiszta, becsületes kezelését, és neve garantiát nyújtana a nála vett bo­rok ugyanazonosságáról. Azon perezben, hogy a termelő borát a társulatnak eladás végett átadá, más joga nincsen, mint borai árát meghatározni. Valószínűbb , hogy egy ily jó név alatt alakult társulat pin­czéjében a ter­melő könnyebben és jobban fogja elad­hatni borait, mint ha maga házánál tán távoli vidéken kell bevárnia a vevőt. Az­tán hánynak nincs bora az ahhoz al­kalmatos pincze és kezelés hiányában. De mily könnyebbitésére esnék ez kivált a borvevőnek, ki fővárosunkban találhatná majdan Magyarország mindennemű bo­rait, biztosítva lévén e társulat neve ál­tal, hogy a­mit nála vesz — csakis az, a­minek adják. Ezen terv nem uj, a­ki a londoni Docksokban, Opporton vagy Bercyben volt, tapasztalhatta ennek czélszerűségét. Bercyben p. o. Francziaország minden bora együtt található ; ha vevő ott ízlése szerintire talál, minekelőtte megvenné s kifizetné, előmutattatja magának a keze­lési­ irodában a hitelesitett és rendesen ve­zetett könyveket, melyekből megtudja a venni szándékolt bor történetét. Például, bordó Nr. 1848. átvétetett ezen vagy ezen bortermelő úrtól, ekkor és ekkor — egy­szer zavaros jen, tisztítva lett igy, amúgy, később eczetesedni kezdett, ekkér javí­tották, a termelő úr kivánata folytán ne­hány perczent alkohollal lett vegyitve — mig visszanyeré elvégre ritka éltető ere­­jét, gyönyörű színét, páratlan zamatját stb. stb. így, úgyszólván, a bor születésé­től kezdve, áttekinteni lehet évről évre a történetét. Ezen sorok egyedüli czélja, a borter­melők figyelmébe ajánlani e tervet. Szánt­­szándékkal vagyok rövid, és semminemű részletekbe jelenleg nem bocsátkozom. Ha tervem elfogadtatnék, kétségenkívül nemcsak saját előnyükre volna , de a vevőkésre is, sőt a főczél, a magyar borhitelnek emelése, el volna érve, mert léteznék végre hazánkban egy illően el­rendezett pincze, mely a külföld nagyobb igényeinek megfelelhetne. Ajánlom to­vábbá még azért is, mert erre nem szük­ségeltetnek milliók, melyeket e szer felett drága pénzviszonyok között előteremteni nehéz volna. Az indítványozott társulat kicsiben kezdhetné meg működését, s fo­konként terjeszkednék, nagyobb pinczé­­ket rendezvén el ,H a­mint aránylag a növekedő bormennyiség megkívánná, ak­ként határozván meg a beruházási s ke­zelési költségeket, hogy a vállalatot biz­tosan gyümölcsözővé tenni lehessen. Figyelembe veendő még a vállalatnak egy másik oldala, szükséges lesz ugyanis egyezkedésre lépni egy hitelintézettel, mely a bor árából két­harmadot előlegez­ne a termelőnek, ha pénzét előbb szüksé­geltté. Londonban (a londoni Docksok­ban) a borbirtokosok minden kereskedő s bankár házaknál kapnak előlegezést. Leg­jobb volna, ha a vállalatnak ezen részére is, maga az alakulandó társulat válalkoznék, ha egyszer egy nagyobb tőkével fogna rendelkezhetni. Nagyon kívánatos volna, ha e tárgy sajtó utján eszmecsere által kellőleg len­ne megvitatva, s ha jónak ismertetnék el , bátorkodnék annak idején egy elké­szült tervet közzétenni. Gróf Széchenyi Béla­­gát, Vörösmartynak páthoszát, Aranynak megha­tó epicus egyszerűségét, Petőfinek lyrai varázs­erejét, kiben a költői életerőnek egész tengere hullámzik, Gyulainak finom­­tészi tehetségét, Jó­kainak humorát, Szalaynak és Eötvösnek ala­posságát hozta létre ? Szólj „bölcs higgadtság és széles világismeret“, szólj, mi tanúsít életképessé­get, ha mind­ez nem tanúsítja? Ne ámítsuk magunkat m­i, ha mások akarnak is magukat ámítani! Ismerjük el, mint németek­hez illik, a magyart, annak, a­mi: ne zavarjuk össze a német nemzet cultural érdekeit egy oszt­rák politikai pártnak uralkodási vágyával, mely, talán jó szándékú buzgalmában, a német nemzet által képviselt humanitási eszmék diadalmenetét csak hátráltatni és veszélyeztetni képes.“ „Mint bizonyságát annak, mily komolyan, he­lyesen és nemesen fogják fel Magyarországban az irodalom érdekeit, közöljük azon beszédet, melylyel báró Eötvös, mint elnöke a Kisfaludy­­társaságnak, ez évi febr. 6 -án tartott nyilvános közgyűlését megnyitotta , de előbb még néhány jellemző adatot kell említenünk a Kisfaludy-tár­saságnak viszontagságairól, a titoknoki jelentés nyomán.“ Erre következik egy rövid kivonata a titok­noki jelentésnek, s az elnöki beszéd egész terje­delmében. Tizenkét palaczk Font sterling. Scilling. Budai Nr. 1 . . . 1 12 „ Nr. 2, dr. Sauer 2 2 Egri Fekete ur . . 1 12 Ménesi, Bohus ur. . 2 2 Szegszárdi borter­­mesztő társulat ... 2 2 Fehérek. Badacsonyi . - . 1 12 Bakator, Kosztka ur 2 2 Neszmélyi .... 1 12 Rókuszhegyi rauska­tály.......................... 2 2 Tokaji aszú, Mezösy és Török urak ... 3 — Tokaji essentia Nr. 1, b. Vay Miklós . . . 12 M „ Nr2 . . . 7 10 Néhány szó a magyar borhitel eme­lésének érdekében. Vasuti vonalak építésénél, vizv­ezetések, födött vásár állások s tűzoltó társulat ala­kításánál bizonyosan nem kevesebb fon­tosságú, figyelmünket honi boraink felé fordítani, mely hazánk egyik legfontosabb kiviteli czikke gyanánt, egyszersmind leg­gazdagabb jövedelmi ágát képezhetné. Anglia, mint legnagyobb bor­fogyasz­tó nemzet, leginkább van hivatva bo­rainkat nagyobb mennyiségekben meg­vásárolni ; sokszor fordulván meg ez országban, s meglehetősen ismervén az ottani körülményeket, csak is erről aka­rok jelenleg szólani, megmutatandó, hogy minden, mi eddig e részben történt, felsé­ Egy német lap a Kisfalud­y­ Társa­ságról. A Lipcsében megjelenő „M­agazin für die Literatur des Auslandes“ mártius 19-ei számában Opitz Tivadar ur, a Kisfaludy-Tár­­saság utolsó közgyűléséről szólván, igy kezdi tu­dósítását : „Jóllehet Pato­n ur, miként e lapoknak ily­ezirat czikkében : „Egy angol diplomata Velenczéről és Magyarországról“, mondatik, „egy angol diplomatának és világta­­pasztalású gyakorlati politikusnak higgadtságá­val a magyaroktól az életképességet megtagad­ja“, én (az az Opitz úr), ki nem vagyok ugyan angol diplomata, csak egyszerű német, de ko­molyan foglalkoztam a magyar történelemmel, nyelvvel és irodalommal, azt mondom honfitár­saimnak, hogy ezen (Paton úr szerint) „a túlsá­­gig nemes lelkű“ szomszédaink (t. i. a magya­rok), szintoly életképesek, mint életképes a ta­vasz, életképes az ifjúság.“ „Legyünk elfogulatlanok, legyünk igazságo­sak ! Ha azok leszünk, a magyarokban oly népet fogunk látni, mely életképességét egy évezreden keresztül a legnehezebb viszonyok közt bebizo­nyította, mely minden harczaiból, miker vele született, mélyen gyökerezett és kifejtésre képes nemzeti egyéniségéért átküzdeni kénytelen volt, mindenkor erőteljesebben, edzettebben lépett ki, mely egy­részt teljesen méltányolja a német nemzetnek a művelődés ügyében szerzett érde­meit, s annak vívmányait komoly kitartással, szeretettel és szerencsével magáévá is tette, de másrészt határozottan visszautasít oly politikai kísérleteket, melyek nemzeti és állami önállósá­gát veszélyeztetik, s azokat (nem hiszem, hogy csalódjam) jövőre is sikerrel fogja visszautasí­tani, támaszkodva szent jogára, melyhez nap­jainkban ritkasággá vált hűséggel és szilárdság­gal ragaszkodik, nemzeti jellemére, és tagadha­tatlan politikai képességére, melyek ez ország­nak egy osztrák tartománynál magasabb állást biztosítanak, vissza fogja utasítani a magyar nép ama politikai experimentumokat, bármily civilisátori köpönyeget aggassanak reá, s bár­mennyire „ábrándosnak“ és „kultúraellenesnek“ gúnyolják is férfias küzdelmeiért.“ „Ha „higgadtsággal“ tekintjük a dolgokat, valóban — hogy is mondjam csak — igen „d­i­­plomatikusnak“ kell mondanunk azon okoskodást, melynél fogva oly néptől akarják megtagadni az életképességet, melynek vitézsé­géről ezelőtt tizenkét évvel az orosz is fényes bizonyságot tön, — s mely tizenkét év után ismét annyira felépült erejében , — hogy nem­zetisége kérdését a birodalomnak életkérdé­sévé bírta emelni. Éles itélőtehetségre , sőt becsületességre mutat-e, ha a magyaroknak egész politikai multjuk által támogatott jogos igényeit egy sorba állítjuk oly népeknek elkülö­nítési törekvéseivel, melyek csak a magyarokkal a szövetkezés által jutottak eddig, s juthatnak ezen túl is érvényre ? Hogyan, oly népben ne volna életképesség, mely, kivált az utolsó harmincz év­ben, oly rendkívüli sikerrel dolgozott újjá szüle­tésén, mely egy rövid korszakban a kitűnő fér­fiaknak egész sorát szülte? Nem életképes e azon nép, mely Széchenyinek roppant erélyessé­­­­gét, Deáknak elmetisztaságát és jellemszilárdsá­ Bécsi dolgok. Beszélik, úja a Lloyd levelezője, ámbár még épen nem bizonyos, hogy a német autonomisták is ki akarják vonni magukat a budget fölötti ta­nácskozásokból. A német autonomisták, mint tudjuk , mintegy 24—25-en vannak, Felső- Ausztria, Stájerország s részben Tyrol követei. Miután a jobboldal a budget fölötti tanácskozá­sok elöl visszavonult, az alsóházi tagok száma csak 120 volt. Ha még 25-en elmaradnának, oly helyzetbe sülyedne a ház, melyben nem lesz ké­pes határozat hozatalára. Azonban sok centralista követ távol van; ezekből ki lehetne pótolni a hiányt. A Lloyd levelezője effölött a német autonomisták közelebbi eljárása után épen nem várja visszavonulásukat. A másik hír, a­mit ezúttal registrálni aka­runk, a ,Victov Dán" bécsi levelezőjének tudósí­tása, mely szerint Bécsben, a szerb ügyet illető­leg, közelebb elhatározó lépés történt. Még egy lépés — úgymond levelező — s a szerbek Karlo­­viczon ismét nemzeti gyűlésre jönek össze. A megtörtént lépés alatt — a megtörtént mi­niszteriális tanácskozmányt érti, a melyben is a szerb ügyeket illetőleg e következő történt: Gróf Forgách — mondja a levelező —a szerb ügyben egy memorandumot adott ki, mely­ben mostanra a múlt évi karloviczi gyűlés határozatai megnyirbáltattak, még jobban, mint a miniszteri tanács által elfogadott második me­morandum által, mely a karloviczi határozato­kat szárazon elfogadta. E második elfogadott memorandum szerint nem a nemzet, hanem 0 Felsége candidálná a Vojvodát. Másik elhatározó lépésül érti a levelező 0 Felségének Velenczébeli visszatértét, midőn e határozatokat aláirandja. Mihelyt­ ez megtörténend a patriarchalis uj administrator által a nemzeti gyűlés össze fog hivatni és az a tavali félbeszakasztott ta­nácskozásokat folytatandja. — E gyűlés el­ső teendője lesz , a vojvoda és tanácsosainak választása, és azután fog a patriarcha választatni. A levelező e gyűlés teendőjét commentálni nem akarja — csak azt mondja,­­ hogy a nemzet megbízottjai lelkiismeretük és meggyőződésök szerint cselekedjenek, mert a 12 év tanulságos, és — mondja — sok van ott a szerbek részéről is, a­minek nem kellett volna lenni. A vojvodát választó gyűlés után második fog összejönni, a mely a szerbek morális alakulá­sáról fog intézkedni, azon után, melyet most Stojakovits magyar kanczelláriai referens készít. Előhozza még a levelező, hogy a Vajdaság különösen fog arondíroztatni, és az kisebb lesz annál, melyet a múlt karloviczi gyűlés határo­zott ; a ki ismeri — jegyzi meg a levelező — nemzetiségi viszonyainkat, ettől megijedni nem fog. Bánát és Bácsban a legfelsőbb instantia a magyar­, Szerémben a horvát-szlavón kanczellá­­ria lesz és mind a két esetbeni közvetítő a voj­voda és tanácsa. Az egyházi ügyben azon közvetítőt, mely sze­rint a patriarcha felváltatnék, a két nemzet kö­zött határozottan kétségbe vonja. Pest, martius 28-án 1862. Mihelyt a birodalmi tanácsban történt interpellatio után az államminiszter ur megmagyarázta, hogy miért ruháztatott föl a horvát szla­von udvari kanczel­­lária egyszersmind a dalmát czimmel is, s hogy e czim csak történelmi emlék, más semmi; önként érthető vala a biro­dalmi tanácsban képviselt Dalmatia tilta­kozásának bekövetkezése. Az óvástétel a dalmatiai országos vá­lasztmány által Ő Felségéhez intézteték, s igy hangzik: „Az imént egy dalmát, horvát és szlavón ki­rálysági udv. kanczellária czímével Ausztria né­pei előtt fölmerült horvátszlavón udv. hatóság csak új aggodalmakat és fájdalmas érzéseket kelthetett a dalmát nép nagy többségénél, a­mely a Horvátországhoz való csatoltatás minden gon­dolatát elutasítja magától s nem akar irányában semmi közjogi viszonyt elismerni. Az országos választmány, mint az ezen hozzácsatolás ellen törvényesen és ünnepélyesen fölszólalt dalmát országgyűlés végrehajtó közlönye, nem mulaszt­hatja el e fájdalmas érzelmeket csász. kir. apóst. Fölséged előtt kifejezni. Jól lehet pedig a fent­­nevezett udv. kanczellária hatásköre — az állam­miniszter úr ő exeljának a követek háza f. hó 17 dikén tartott gyűlése előtt a kormány nevé­ben tett nyilatkozata szerint — csak Horvátor­szágra és Szlavóniára fog szorítkozni, miért is az országos választmány meg van győződve, hogy Dalmatiának e czimbe történt fölvétele közjo­­gunkra nézve valóságos hatással nem bír, nem is bírhat, e czimnek mégis nagyon kellemetlen és szomorító hatást kellett az országos választ­mányra gyakorolni, mert az, habár nem alapul törvényen, habár czéltalan és a valódi tényállási­sal ellenkező, de képes mind­a mellett egyfelő­­ébren tartani Horvátország jogosutlan és elbiza­kodott igényeit, másfelől pedig szítani korona­országunkban az egyenetlenség lángjait. Az or­szágos választmány ennélfogva, országa jogait semmi tekintetben fedezetlen nem hagyandó, az uj horvát szlavon udv. hatóságnak adott dalmát, horvát és szlavón királysági udv. kanczelláriai czimból, a­mennyiben ez Dalmátiára vonatkozik, akár most, akár jövendőre vonandó minden, akár jogi, akár tettleges következtetés ellenes, kir. apostoli Felséged előtt tiszteletteljesen óvást tesz.“ Tehát Dalmátia épen semmi közjogi viszonyt nem akar Horvátországgal elis­merni, s még határozottabban utasít vissza minden összeköttetést Zágrábbal, mint Zágráb Pesttel. Nem mondjuk, hogy Hor­vátországnak oly joga volna, ezen idegen­kedés miatt a duzzogó testvérre nehez­telni, mint nekünk, a velünk annyi század óta szoros, meg nem szakított és törvé­nyek által megszentelt viszonyban élő hor­­vátokra; de azt mégis elismerjük, hogy ők méltán szomorkodhatnak Dalmatia végletes elszakadása miatt, miután épen az együttlét és a tapasztalt erős rokon­­szenv magyarázta volna meg a három ki­rályság nevében Zágrábon űzött magas politikát. Vegyes tudósítások. — Békésmegye gazdasági egyesülete, mártius 18-kán Csabán tartotta meg igazgató választmányi gyűlését. Az elnöki székben K. Wenkheim Béla ült, mellette Trefort és Urszi­­nyi alelnökök. Jól esett sok olyan arc­ot látnunk, kikkel már fél év óta nem találkozhatunk. Itt volt Csongrád megyének leköszönt főispánja Tomcsányi József, Békésnek volt első alispánja Omaszta Zsigmond, és a visszalépett tisztikar­nak több tagja, a nagybirtokosságból: gróf Al­­másy Kálmán, báró Wenkheim László, gróf Wenkheim Gyula, Beliczey István, Justh István, Szucsy Mózes, stb. a kitűnőbb gazdák és ura­­dalmi tisztek közül: Thaisz Gy., Korosy Kam., Balázs Mihály, Oláh, Megele, stb. ezenkívül több­­ község elöljárói, választmányi és egyleti tagok. A gyűlés helyéül a casino elnöke volt szíves átengedni annak termeit, hol az elnöklő báró úr, a feletti örömének nyilvánításával, hogy a jelen­levők arczain csüggedés nyomait nem látja, a a tanácskozást megnyitván , mindenekelőtt az 1862—1863-dik egyleti év teendőinek kidol­gozásával a legutóbbi közgyűlésből­ kineve­zett bizottmány nevében, annak megállapodá­sait terjeszté elő a titkár. Ezek szerint legelőbb is az egyesület munkabíró tagjai hajlamaik és ké­pességeikhez képest a szokásos szakosztályokba soroztattak be, melyek működésének irányát és körét egy talpraesett programútban terjeszté elő Balázs Mihály orosházi inspektor úr, s míg egy­­felől egész figyelemmel csüggtünk a javaslatát ol­vasó derék gazda éles észrevételein, alapos meg­jegyzésein, és be­tapasztalását tanusító helyes és gyakorlati felfogásain,­­ másfelől nem tudtuk az előadási ügyességet, vagy a dolog velejét fenékig kimerítő szakképzettséget bámuljuk-e inkább a szerzőben. A jeles munkálat egész ter­jedelmében ki fog nyomatni, s azt hiszem, jó szolgálatot fogok tenni a rokon egyesületeknek, ha azt annak idejében e lapok utján is közzé tehetem ; a nagy gazdaközönség tetszését bizo­nyosan ép úgy megnyerendi, mint itt a választ­mányét, mely az előadót helyeslésével többször félbeszakította. Szintily helyesl­éssel találkozott Beliczey István úrnak a bizottmányban tett indítványa egy tudakozó intézetnek Csabán a tit­kári hivatallal egybekötve leendő felállítására, valamint Omaszta Zsigmond urnak egy g­a­­bonacsarnok iránti javaslata, mely részletes tervadás végett azonnal egy bizottmánynak ada­tott ki. Mind a két terv pedig elfogadás végett a közgyűlésnek lesz előterjesztendő. Kiállítás az idénre három fog rendeztetni, Csabán, Ladányban és Szarvason, a kiállítások programmjáról a titkári közlemény fogja a kö­zönséget annak idején részletesen értesíteni. Wenkhe­i­m László báró úr több éve már, hogy foglalkozik egy békés megyei takarék­­pénztár fölállításával, meg is tett az illető helyeken minden lépéseket, hogy szándékát fo­ganatosíthassa, tervét életbe léptethesse; de az időben, midőn felsőbb engedélyért folyamodott, azt válaszolták, hogy majd a kormány fog gon­doskodni országszerte takarékpénztárakról, a mint hogy a kísérletek mégis létettek ez irány­ban. Az úgynevezett oktoberi napok után ismét elővette a nemes báró az ügyet s az általa készített alapszabályokat bemutatá a me­gye közönségének, mely azokat ajánlva küldé fel a n. m. h. tanács jóváhagyása alá. Most a gazdasági egyesület választmánya karolja fel is­mét a tervet, s a takarékpénztár fölállítását a közgyűlésnek fogja ajánlani. Még 1860-ban, az ideiglenesen alakult köz­­gazdasági szakosztály, belátván egy helyi viszo­nyainkhoz alkalmazott s specificus érdekeink körül működő gazdasági lap kiadásának szüksé­ges és hasznos voltát, az osztály egyik tagját, S­z­a­t­h­­m­á­r­i Károlyt megbízta egy programm szerkesztésével, mely a közgyűlésnek lett volna előterjesztendő, de a csakhamar bekövetkezett országos változások folytán, fontosabb érdekek feledésbe tolták az indítványt, valamint átalá­­ban az egész egyesületi működést nagyon mér­sékelt lépésre kényszerítők. Ma azonban ismét nem lévén a tevékenység előtt más tér, mint az egyesületi, hagyván minden egyebet azokra, a kik poharunkba mérget törtenek,­­ minden figyelem és gond anyagi érdekeink, jobblétünk

Next