Pesti Napló, 1862. június (13. évfolyam, 3692-3714. szám)

1862-06-03 / 3693. szám

127-3693 13-ik évi folyam. Kedd, jun. 3.1862. E lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadó-hivatal.­­ Előfizetési föltételek : Szerkesztési iroda : a szerkesztőséghez intézendő. Ferenc*­­ek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva. , 7 j­­­all­umpiot Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása­­ félévre . . . 10 frt 50 kr. a. é. Ferencnek tere­z­ik szám, 1-ső emeleti­g adtatnak el. körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők.­­ Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábot, petit-sor 25 ajkr. PEST, jnnius 2. 1862. Bécsi dolgok. A múlt hét a concordatum hete volt. Azzal foglalkozott a Reichsrath­s — a bécsi közönség. Oly tárgy — mond az ősz. Zeitung— mely sokat tesz a Reichs­­rath népszerűsítésére. S íme, az Osd. Post egyik tapogató szarva Pesten is azt ta­pasztalja, hogy a reichsrathi tárgyalás a concordatum fölött roppant sensatiót csi­nált. Kár, hogy meg nem írja, mely kö­­rökben. E sorok írója bizony nem barátja a concordatumnak, — de azon nagy sen­satiót, melyről az Ostdeutsche referáltat magának, nem találja föl. S nem is lehet máskép. A concordatum, mely Giskm­arék előtt legfontosabb, nálunk igen alá­rendelt dolog, azon nagy kérdéshez ké­pest, melyet „magyar kérdés­nek mond az európai sajtó. S még e nagy kérdést illetőleg is bizonyos apathia mutatkozik köreinkben. Senki sem látszik várni közel fordulatot, s­­ mindenki végzi csupán magán dolgait. Ez apathiát olyan röpiratok sem képe­sek fölrázni, min­ „a magyar nemze­ti politika helyes iránya.“ Már­pedig ez csak eléggé követelő czím! Le­het-e valami kecsegtetőbb dolog, mint né­hány krajczáron — melyet a fölött az akadémia palotájára ad az ember — né­hány lapnyi röpiratból megtanulni, mi a magyar nemzeti politika helyes iránya. Növeli az érdekeltséget a bevezető nyílt levél Apponyi György grófhoz — ez álta­lunk is tisztelt férfiúhoz. S aztán egy időben kivonatokat közöl belőle a „P. Hírnök,“ a „Sürgöny“ és a „P. Lloyd.“ Kezünkbe vettük tehát a helyes magyar politika kis kátéját. Olvastuk — és sajnáljuk az időt, melyet rá vesztegettünk. Nem sze­retjük a fölmelegített ételt. S a kérdéses röpiratban egyetlen eszmét sem találtunk, a­mit a „Pesti Hírnök“ben már nem ol­vastunk volna. Föltétlen bámulása a 48 előtti kormány politikájának , föltétlen kárhoztatása az akkori ellenzéki törekvé­seknek. Törekvés az a conservativ párt — ha ugyan ilyen van — elkülönzésére az 1861-ki országos fölirat pártolói sorá-"­ból. íme, nehány sorban — a magyar nemzeti politika helyes iránya! A „Pesti Hirn­ök“nek nemcsak eszméit, de kifaka­­dásait is elsajátító szerző, így az ellenünk folytatott hirnöki polémiákat újabb, rövi­dített kiadásban adja ki. Örül a fölfede­zésnek, hogy Deák is szükségét látta a fe­lelős minisztériummal szemközt rendezni a megyék ellenállási joga gyakorlását, — oly dolog, melyet az 1848-ks XVI. t.­­czikkely bevezetéséből is kiolvashat vala akár a „Hirnök,“ akár a röpirat szerzője, — s ebből következteti, hogy a felelős minisztérium csakugyan nem egyeztet­hető meg a megyei önkormányzattal. Idé­zik továbbá Nyári kifakadását a 48-as pesti országgyűlésen a megyei „omnipotentia“ ellen, — oly dolog, mely 48 előtt minden­napi panasz volt a conservatív államfér­fiak nyakán, s ebből következtetik, hogy Nyári és társai a megyék önhatósági jo­gát is meg akarják semmisíteni. Azt hin­né az ember, hogy ellenfeleink valóban korlátlannak óhajtják a megyék el­lenállási jogát, s valóban „mindenha­tóságot“ követelnek azok részére ön­­kormányzat helyett! A 48 előtti gya­korlat, melynek tanait hirdetitek, kiált ellenetek! Mi tudjuk, miként értitek ez ellenállási jogot a nem­ felelős kormány­székkel szemben, a­mely jogot korlát­lannak vesztek elméletben, midőn a fe­lelős kormányról van szó. Előttünk fek­szenek az országgyűlési irományok közt a sérelmek kivonatai­­ a kormánybizto­sok ellen, kik ágyúval, katonasággal men­tek a repr­esentálás jogához végletekig ragaszkodó megyék ellen; ismerjük e bi­zottságok évekig tartó működését, mely annyiszor zavarta föl évtizedekre a me­gyék nyugalmát, s a­melyet mindannyi­szor az actiozások, sőt nótapörök egész serege követett. De hagyjuk a múltakat, a recrimina­­tiókat! Hagyjuk a bécsi röpiratot, s be­széljünk inkább más bécsi dolgokról! A concordátumnál hagytuk el. A félhivatalos „Donau Ztg“ is nyilat­kozott közelebb ez ügyben. Azonban az „Oesterr. Ztg“ úgy hiszi, hogy ez­úttal collegáját nem a zsidó­ piaczról inspirál­ták; kormányi politika helyett mysticus tanokat hirdet. „Megvallja — úgymond — a „D. Ztg“, hogy a concordatumban sok van, a­mi Ausztria alkotmányos szer­kezetének alapelveivel nincs összefüggés­ben, hogy a kivitel nehézségei, melyekről magában a concordatumban is szó van, sokképen bekövetkeztek, és hogy a „re­visio eszméje jogosultnak tetszik; de — a félhivatalos lap szerint­­— a concordatum az egyházi fejedelemmel kötött külügyi szerződés, melyet nem lehet oly könnye­­­dén megváltoztatni.“ Az „Österr. Ztg“ a félhivatalos lap praemissáit tudomásul ve­­vén, megtámadja következtetéseit, nagyon mysticus dolognak tartván a mit a „D. Ztg“ a pápaság „szellemi souverainitá­­sáról“ mond, holott az „Österr. Ztg“ úgy tudja, hogy a fölségi jog lényegéhez tar­tozik : a területi birtok , hadviselési és pénzverési jog. A „D. Ztg“ tehát fölsé­­gi jog helyett függetlenséget akart mondani. De hadd disputáljanak a doctorok a fölségi jogok és függetlenség értelmezése és megkülönböztetése fölött. Tekintsünk be a közben — az „Ostd. Post“ szives kalauzolása mellett — a reichsrath pénz­ügyi bizottságának plénumába. Az 50 milliónyi kölcsönt, illetőleg az 1860-ai sorsjegyek ily észletben kia­dását illető törvényjavaslat val a szőnyegen. Egy előkelő tag, mond az „Ostdeutsche Post“, szót emel a törvényjavaslat ellen. A köl­csön megajánlása bizalmi szavazat, a­mit a pénzügyminisztérium nem érdemel. Azt felelik, hogy ez csak az állampénztár szükségből kisegítése, a lejáró kamatok fizethetése végett. Egy másik tag 27 au­­tonomista nevében kijelenti, hogy csak úgy szavazzák meg a kölcsönt, ha ez év­ben nem emelik fel az adót. Száz szónak is csak az a vége a reichsrab­ban, hogy a kormányi javaslatokat — habár némi je­lentéktelen módosítványokkal — elfo­gadják. Ez után a hadügy­miniszteri budget ke­rült szőnyegre. A hadügyminiszter, De­genfeld gróf, kijelenté, hogy rendes béke­lábon is a hadsereg tartása 92 millió fo­rintba kerül. Mindent megkísértett, de alább szállítania nem sikerült. Ebből 8 milliót saját jövedelmeiből fedez a had­­ügyi igazgatás, é­­s igy az állampénztár­ból fedezendő még 84 millió. Megaján­lották. A mexicói ügy. Az angol lapok a mexicói expeditióra vonatkozó okiratok közt közüik azon jegy­zőkönyvet, melyet a szövetséges hatalmak biztosai az ápr. 9-dikén Orizabában tar­tott értekezletről felvetettek, és a­melynek szokatlanul színezett szövege meglepő fényt vet a közös vállalatra. A jegyző­könyv igy hangzik : „Ő excellentiáik, a szövetkezett hatalmak meg­­hatalmazottai és hadi erejeik parancsnokai,R­e­u­s gróf ő excjának lakásán egybegyülekezvén, az ülés d. u. egy órakor megnyittatott. Tekintve azon ügyek fontosságát, melyek tárgyalandók,­­ exciáik elhatározták, hogy Anglia és Franczia­ország missióinak titkárai a spanyolországi mis­sió titkárával egyetemben legyenek jelen az ér­tekezleten, s szerkeszszék annak jegyzőkönyvét in extenso. Mindenek előtt Reus gróf ö excja felszólítja J­ulien tengernagy ö excját, terjessze elő az értekezlet tárgyát. Ez utóbbi feleli , hogy az ér­tekezlet főczélja : megegyezni a mexicói kor­mánynak adandó válaszban, mely kormány Al­monte tábornok és az őt kísérő személyek visz­­szahajóztatását kívánja. Sir Ch. Wyke­r excja azt mondja, hogy őszinte és döntő magyarázatra van szükség, és ezen véleményt tiszttársai támogatják. R­e­u­d gróf hozzá­teszi, hogy jó lesz meg­tudni, lehet-e tovább is egyetértőleg járni el, miután ő és angol kollegái a császár ő felsége meghatalmazottainak legújabban felvett maguk­­tartását ellenkezőnek látják a londoni egyezmény határozataival, melyeknek czélja, szerintök , min­denekelőtt elégtételt nyerni a magas hatalmak­nak a mexicói kormány elleni sérelmeire nézve, úgyszinte tiszteletben tartatni a szerződéseket; azután pedig a három nemzet erkölcsi befolyása által oly erős és tartós kormány megalapítását eszközölni ki , mely elegendő biztosítékokat nyújtson mind azok földjei, mind az idegen ha­talmak alattvalói számára. D­excra emlékezteti az értekezletet, hogy ha eleinte ezen sérelmi kérdés nem emeltetett ki különösen, midőn a mexicóiakhoz intézett kiált­vány külön hirdetve, és midőn a Juarezhez in­tézett jegyzék ehhez el len küldve, ez onnan van, mivel a biztosok nem tekinték magukat fel­hatalmazva annak elhatározására, váljon ők il­lető ultimátumaik iránt egy értelemben van­nak-e, következőleg jónak látták bevárni az igus utasításokat e pontra nézve. Ő excja óhajtja tisztába hozni, hogy az eddig követett eljárás, melyet bizonyos személyek úgy tekintettek, mintha az káros időveszteséget vont volna maga után, a szállítási eszközök tökéletes hiányából származott absolut kénytelenség volt. Jól­lehet ugyanis a szövetkezett három hatalom előre látta, hogy bizonyos körülmények közt szükséges lesz benyomulni az ország belsejébe , hadaik mégis kocsik, lovak, öszvérek s az élel­mi­szerek, a betegek és a tüzérség szállítására nélkülözhetlen mindenféle segédeszközök nél­kül, szóval oly állapotban érkeztek Vera-Cruzba, miszerint azt lehet­ hinni, hogy a vera-cruzi ki­kötő megszállásával be fogják érni. Azonban alig szállának ki, máris érezhetővé len feltétlen szüksége annak, hogy az ország belsejébe nyomuljanak, a katonák betegsége meg az eleség hiánya miatt, melynek a városba juthatását a guerillák meggátolták. Ennek kö­vetkeztében a szövetséges haderők parancsno­kai kénytelenek valának öszszeszedni annyi szállító eszközt, a­mennyit csak lehetett, a mely­­lyeket csak ügygyel bajjal, és felette magas áron lehete kapni, így terjesztették ki működéseiket Vera­ Cruz vidékén lépcsőnként. J­u r­­­e­n tengernagy helybenhagyja a mit Spa­nyol kollegája mondott, s óhajtja constatáltatni, hogy az ő tüzérségét, meg két zászlóaljának tá­borozási szereit csupán február 5-dikén lehetett kiszállítani. Reus gróf tehát azt hiszi, hogy nem lehetett másképen működni, mint működtek, és hogy a szövetségesek midőn a mexicói kormánynyal ba­­barátságos alkudozásokat kezdenek meg, akkor csak időt nyertek, mely elkerülhetlenül szüksé­ges volt nekik, hogy az előnyomuláshoz készül­jenek, a­nélkül, hogy valaha elhagyták volna magukat a mexicói kormány által altatni, a mint­­án némelyek gondolták. Az illetők nem féltek a háborútól, hanem meg akarták kímélni Mexicót az abból származó baj­któl, s a szövetség czélját vérontás nélkül akarták elérni. A biztosok tehát tudtára adák a kormánynak, hogy előre fognak menni a nélkül, hogy enge­­delmet kértek volna arra tőle, óhajtva fenntar­tani a békét, de eltökélve, nem változtatni elha­tározásukon. Ilyen volt azon hangulat, melyben Reus gróf, kollegái által felhatalmazva, Soledadba ment febr. 19 kén­t végre, hogy D­o­n­­­a­d­o külügy­miniszterrel találkozzék, s igy írta alá azon elő­zetes pontokat, melyek a kölcsönös helyzeteket megszabják és a követendő eljárásnak alapul szolgáljanak. Február 28 dikán a spanyol se­reg megkezdte menetét. A francziai hadak élén álló tengernagy már 26 kán megkezdte mozdulatát, a­nélkül, hogy el­lenségeskedésre vagy komoly akadályokra talált volna. És mégis a két hadsereg szomorú nyomo­kat hagyott hátra a­hol elment. A rokkantak, a podgyász­vonat, a lovak és az öszvérek, nem bírván követni a hadoszlopot az égető nap alatt és az iszonyú utakon, hátra maradának, s tanú­ságot tesznek a vállalat minden nehézségéről. Ő excra hozzá teszi, hogy ha a háború az ex­­peditió pillanatában közbe jő, szerencsétlenség történhetett volna, s az európai kormányok két­ségkívül szigorúan feleletre vonták volna azért tábornokaikat. Végre a spanyolok és a francziák békességgel elérték táborhelyeiket Cordovában, Orizabában és Tehuacánban,­­— a­hol — teszi hozzá ő excra — tartoztak bevárni április 15 -ét, azon napot, mely a szövetséges hatalmak és a mexicói biztosok közötti értekezlet megnyitá­sára kitüzetett.­­Reus gróf itt újra sorba veszi mindazon érve­ket, melyek, meglehet, nem valának alaposak, de a melyekre ő jónak látta hivatkozni a mexicói kormánynál, hogy ez utóbbit oly messze eső idő elfogadására bírja. Dubois de Salig­n­y úr megjegyzi, hogy ő volt az, a­ki ezen halasztást sürgette az új érte­kezletek megnyitásáig azért, hogy ideje legyen kormányától megkapni a várt utasításokat. Reus gróf azt mondja, hogy egy szóval sem a Vera­ Cruzban eltöltött időt,sem azt,a­mely ápri­lis 15-ig lefolyt, nem lehet elveszettnek tekinteni; ez a mondottak által eléggé be van bizonyítva, így minden jól ment, s remélhető volt, hogy azon elégtétel, melyre a londoni egyezmény vo­natkozott, békés után elérhető lesz , midőn a feb­ruári posta­hajó megérkezik, s vele Almonte tá­bornok s néhány száműzött, ez a viszály almáját dobta a conferentiázók közé. Almonte tábornok, midőn ő Extát meglátogatta, kinyilvánítá, hogy ő számít a három hatalmasság befolyására, mi­szerint segélni fogják öt Mexicót monarchiává változtatni s a koronát Miksa ausztriai főher­­czegre ruházni; ő azt hiszi, hogy e terv Mexi­­cóban viszhangra talál, és talán még két hó le­­folyta előtt valósíttatni fog. Dunlop Commodore mondja, hogy Almonte néhány nap múlva ugyan igy nyilatkozott. Gr. Reus ő excja mondja, hogy Almonte tábor­noknak felelve, kinyilvánítá,miszerint véleménye a tábornokéval homlokegyenest ellenkezik, s hogy ne számítson Spanyolország támogatására, hogy Mexicó, mely 40 év óta köztársaság, szük­ségkép ellensége a monarchiai kormányformá­nak, nem fogja elfogadni ez új ismeretlen poli­tikai intézményt, mert épen ellentéte annak, me­lyet oly hosszú ideig birt. S Almonte tábornok azon nyilatkozatára, mi­szerint ő a franczia hadsereg támogatása felől biztosítva van, ő excra azt felelé, mikép sajnál­ná, ha a franczia kormány Mexicóban oly poli­tikát követne, mely a császár min­ig nagy s ne­mes politikájával ellenkező lenne, s hogy ő excra azon, bár kevéssé valószínű, de mindazon­által lehető esetben, ha a franczia csapatok e vállalatba elegyedve, kudarczot vallanának, épen oly fájdalmasan venné, mintha saját hazáján vagy ő rajta magán valamely nagy szerencsét­lenség történnék; végül kérte ő excla Almontet, hogy ne menjen tovább, mert ha egyedül tovább halad, ő — ki joggal vagy jogtalanul, száműzve van — vesztére járna, s ha a szövetséges hatal­masságok valamelyike csapataival kísértetné ma­gát, az kellemetlen zavart okozna, s veszélyez­tetné a szövetséges biztosok jó politikája által nyert engedményeket. Kevéssel azután Orizabában s Tehuacanban megtudták, hogy fris franczia csapatok érkez­tek, ugyancsak azt is, hogy Lorencez ték paran­csára egy század vadász kísérte Almontet és tár­sait a Vera­ Cruzból Tehuacanba vezető úton. Julien admirál ezért kötelességének tartá, hogy a mexicói kormányt értesítse arról, miszerint áprilban megkezdi visszavonulását a soledadi előleges egyezmény értelmében, ha a conferen­­tiák kielégítő eredményre nem vezetnének. Ju­lien admirál m­egemlíti, hogy először csak arra szorítkozott, hogy a mexicói kormányt közvetve tudósítsa határozatáról, s hivatalos sürgönyt csak akkor intézett hozzá, midőn Zaragoza tábornok levelét vette, mely minden reményét kioltá, hogy az orizabai conferentiák Francziaország méltó­ságához s érdekeihez méltó eredményre vezes­senek. Reus gróf megjegyzi, hogy ez időben é­s an­gol tiszttársa egyedül voltak Orizababan, s hogy ők kérdezék, ha váljon a franczia megbízottak­­nak jogában áll-e a mexicói kormány ellenségei­nek megengedni, hogy magokat kisértessék, s ha vájjon a franczia admirálnak szabad-e igy eljárni, mint ő a conferentia határozata nélkül cse­lekedett, s hogy ők ez eljárást a hadüzenettel egy­értelműnek tekintik, s igy a londoni egyezmény­nyel s a soledadi előleges pontokkal ellenkező­nek tartják, s hogy ők abban megegyeztek, mi­szerint a franczia meghatalmazottaknak jogában nem állott tiszttársaik megegyezése nélkül így eljárni. Ez értelemben ő exc. és angol collegája rög­tön összehívták a conferentiát a végett, hogy döntse el, ha várjon továbbra is a londoni egyez­mény szerint fognak eljárni, vagy azon esetre, ha a franczia kormány meghatalmazottainak oly utasításokat küldött , a­melyek nem engedik, hogy továbbra is a többiekkel egyértelműleg működjenek, hadd értesüljenek erről mindnyájan, hogy kiki úgy működhessék, mint azt kormánya óhajtásának legmegfelelőbbnek tartja. „Részem­ről, mondá­m Exc. kérem kollegáimat, nyilatkoz­zanak e pont felett szabatosan, mert ez össze­jövetelünk fő czélja.“ Julien Admirál­e Exc. azt feleli, hogy nem hiszi, miszerint a londoni vagy soeladadi egyez­mények ellen vétett volna, s ő a Lorencez tábor­­nok által Almonte irányában tanúsított pártolást Tehuacannak a franczia csapatok általi meg­szállásával összeegyeztethetőnek nem tartja. (Vége következik.) Kolozsvár, május 30. Kolozsvár, máj. 30. Úgy hiszem, nem te­szek a „Pesti Napló“ t. olvasóinak érdeke ellen, ha figyelmeztetem egy oly intézetre, a­mely ha­zánkban egyedül képviseli a kölcsönösség elvét, s a­mely nem egészen két évtizedre terjedő fenn­állása óta annyira kiérdemelte a közbizalmat, hogy alig mutathat fel hasonnemű biztositó inté­zet ily gyarapodást, ily gyors elterjedést. 1844-ben létesült Királyhágón innen e kölcsö­nös biztositó egylet, de csakis a jégverés ellen. 1851-ben terjeszte ki működését a tűzkármen­­tesítésre, 1859 ben pedig egy letéteményi taka­rékpénztárnak lőnek alapjai megvetve, s a két előbbi szakmával kapcsolatba hozva. Működése első éveiben ez intézet is a kezdet nehézsé­geivel küzdött, és alig hogy 1847 körül biztos állást foglalt, az erre következő 1848—50 ki sajnos események végfeloszlással fenyegetők. Azonban egyes áldozatkész hazafiak segédkezé­­sével kiállotta a megpróbáltatást, s ez által csal­­hatlan jelét adó életrevalóságának. A kiállott nehéz idők után az intézet gyara­podásnak indult, s azóta mindinkább terjed nem­csak a Királyhágón túl, de Gácsországban, Cseh­országban s a többi lajthántúli tartományokban is. Ennek köszönhető ama feltűnő siker, hogy míg 1844-ben csak 63 tag és csak 45,123 forintig biztosított, már 5 év múlva, vagyis 1851-ben, a tagok száma 524 re, a biztosított összeg 450,830 forintra szaporodott, és így a biztosítás rövid 5 év alatt megtízszerezte magát. De még fénye­sebb eredményt mutathatni fel az utóbbi év­tized alatt, ugyanis 1861-ben már 17,414, tag 11,040,091 forintnyi tőkét biztosított. És várjon az intézet minek köszönheti ez ered­ményt ? Annak, hogy a kölcsönösség elvét helye­sen alkalmazd. 1844-től 1848-ig csak annyiban kárpótlá az intézet a biztositót, mennyiben a beté­tesek megengedék, s ez vala gyenge oldala, a mely 1848—49-ben halálát okozhatta volna. Ámde az igazgatóság 1848 után a kölcsönösséget oly so­­lidaritásra juttatá, hogy képes len a biztosítónak teljes kárpótlást adni, s az­óta ez alapelven nyugszik az erdélyi jég- a tűzkármentesítő társu­lat szilárd hitele, mert ha a betétesek és tartalék­tőkék a károsultak teljes kielégítésére elégtele­nek, úgy a részvényesek pótlékdíjt fizetnek, a­míg ha fölösleg marad, osztalékot nyernek. De e részben a tartaléktőkék növelése és nem az osz­talék minél nagyobb összegére való tekintet szolgált vezérelvül, mi­által itt a kölcsönösség elvét úgy látjuk alkalmazva, mint az a külföldi ilynemű intézeteknél eddigelé csak ritkán tör­tént, minthogy azok legnagyobb részénél, nem a biztosító egyén teljes kárpótlása, hanem a rész­vényesek minél nagyobb osztalékokban­ részel­­tetése látszik fő czélul kitűzve lenni. A Királyhágón túlról is több százan biztosít­ván az erdélyi jég-és tűzkár­mentes­í­­tő társulatnál, érdekesnek találom e lap 1. olvasóit az ápr. 26-ki utolsó közgyűlés folyamá­val, s az ebben tett előterjesztés nevezetesebb részleteivel megismertetni. A gyűlésre számosan jelentek meg, hogy meg­győződjenek arról : hogyan állotta ki az intézet a múlt nehéz év csapásait. Gr. Mikó Imre volt az elnök, s röviden kifejté a gyűlés czélját, érinté az idén a társaságot ért csapásokat, s hogy a kedvező sikert, a társulat jó hitelén kívül, legin­kább az igazgatóság lelkiismeretes és pontos el­járásának,­­ a rendelkezésre álló tartaléktőkék­nek lehet köszönni. Végül a nemes gróf azon óhajtását fejezé ki, hogy a jelen év legyen az in­tézetre nézve kedvezőbb! Ezután az igazgató tévé meg érdekes jelen­tését, melyből a főbb mozzanatokat érinteni nem lesz fölösleges. Előbb rövid szemlét tartott az intézet működése fölött, fölemlité, hogy az inté­zet 18 év óta áll, s mind nagyobb terjedelmet nyer, hogy bárha az 186- ik évben nagyobb számmal fordultak elő a jégviharok pusztításai s a tűzesetek is gyakoriabbak voltak, mint az az előtti években, s több mint fele szándékos nyujtogatás vagy­­ ismeretlen okból származott, az intézet, habár egy kis erőfeszítéssel, de még­is megfelelt kötelezettségének, míg a külföldi ilynemű intézetek nagyobb részének bevételei háromszoros pótlására volt szüksége, hogy a kár­­pótlandókat kielégíthesse. A múlt év eseményei útmutatásul szolgáltak egyszersmind arra is, hogy a tartaléktőkéket még tetemesen kell sza­porítani, mire nézve a tárgyalások rendén intéz­kedés történt. Az erdélyi jég- s tűzkármentesítő társulat mű­ködésének, mint a jelentésből is kitetszik, há­rom ága van : jég- és tűzszak - letéteményi osz­­tály. Az üzlet első ágában, a jégszakban, követ­kező eredmény mutatkozott: biztositott 1861 -ben 2148 ta­l,222,905 ftig, és igy 208,248 fttal töb­bet, mint 1860-ban. Károsultak 364-en, tehát 174-el többen, mint az az előtti évben. A károk megtérítésére s felvételére 39,729 ft fordittatott. A tűzkármentesitési ágban biztositott 15,266 tag, 10,017,186 ftig, és igy ez összeg az 1860-ik évi biztosítási összeget e szakmában 2,067,555 fttal múlta felül. Tűzkár­­eset 200 fordult elő — 57-el több, mint 1860-ban. — E károk fedezésére, a költségekkel együtt, 68,164 ft adatott ki, és igy e részben 29,709 fo­rinttal volt több a költség, mint az az előtti év­ben volt. A letéteményi osztály pénzfor­galma 12,415 ftról 61,107 ftra emelkedett, s no­ha 1861 folytán 31,215 ft vetetett ki, még­is a jelen évre áthozatalul 29,892 ft maradott. Az intézet fenntartási költségei, daczára a nagyobb körben működésnek , csakis 20­5%-re mentek, tehát 173%'­ kevesebbre mint 1860-ban —, és a magas kormány által rendszerezettnél 10°/o‘el valának csekélyebbek. Ez eredmények eléggé mutatják az intézet jó­tékonyságát de egyszersmind annak szilárd állá­sát is. Az igazgatói jelentés bevégzése s a számadá­sok előterjesztése után a közgyűlés kebli ügyek­kel foglalkozott. Az életbiztosítási osztály felál­lítása ügyében újabb intézkedések létettek. Vaj­ha ennek létesítésével lepné meg mihamarább az igazgatóság az erre rég várakozó közönsé­get! A­ Kisfaludy-társaság. A „Ma ti ez a Szrbszka“ irodalmi egylet megküldte a Kisfaludy-társaságnak az egylet ki­adványait 1851 óta. A Kisfaludy-társaság, e szí­vességet viszonzandó s a „M­a t­i e­z a Szrbsz­­k­á“-val közelebb és állandó érintkezésbe lépen­dő, tegnap tartott rendes havi ülésében elhatá­rozta, hogy­ maga részéről is megküldi a „Ma­­ticza Szrbszka“ számára minden eddigi kiadványait, a­mennyiben még el nem fogytak, ezentúl pedig minden nyomtatványával kedves­kedik a szerb irodalmi egyletnek. A Kisfaludy-társaság alapítói közé állottak újabban : M­a­i­l­á­t­h György, Tihanyi Fe­­rencz, Török Sándor, V­á­r­a­d­y János, Z­s­i­v­o­r­a György urak, az utóbbi 200 fttal. A Debreczenben megjelenő „Hortobágy“, az illető szerkesztőség szívességéből, a Kisfaludy­­társaság könyvtárának jár. Szász Károly tag a Hugo Victorféle „Századok legendájáéból fordít egyes darabokat a hatvan­­ives vállalat számára; e fordításból az említett ülésben mutatványképen „Galiczia kis királya“ olvastatott föl. Kelt Pesten, máj. 31-kén 1862. , Greguss Ágost, titoknok. Gazdasági s keresk­ed tudósítás. Pest, jun. 2. Szép, derült idő. A gabnaüzlet, daczára a külföldre kivitel hiányának, s a beállt országos esőzéseknek, a múlt héten meglehetős élénk volt a búzát illetőleg; e gabnanemből leg­kevesebb 30.000 m. adatott el piaczunkon, még pedig a jobb fajta 10—15, s a selejtesebb 5 kr.­­ral drágább árakon, mint az azelőtti héten. Rozs­ból a változatlan árakon csendes üzlet, 5000 m.­­nyi összkeret, az is többnyire helybeli fogyasz­tásra. Árpa részint kivitelre, részint fogyasztásra 6000 m.-nyi vétetett meg, alig változott árakon. A zab ára kissé szállott ; ebből 10,000 m. körül vétetett meg Olaszország számára. Kukoricza 12,000 m.-nyi kert javult, szilárd árakon. Az üz­leti ebből élénkült.­­ Gyapjúra, már több mint 1000 mázsára köttetett szerződés a külföldre. A repere ára 7 1/2 ft. Ebből a Bánság és a Sze­­rémség keveset szolgáltatand az idén, de annál többet a dunántúli vidék.­­Triesztben a múlt héten kissé szilárdult a búzaüzlet, ott össze­sen 11,000 st magyar búza adatott el. A kuko­ricza üzlet Triesztben igen élénk, ebből 94,000 st. vetetett meg, majd mind dunmelléki termék. Május 1 jétől 17-kéig Angliában 48,668, Fran­­cziaországba 12,169 sz. bánsági gabna szállít­tatott Triesztből. Győr május 31-én szombaton megtartott he­tivásárunk a leszállított gabnamennyiségre néz­ve a középszerűek közé sorozható; — a vétel­­hezi kedv igen élénk volt, ésannyira, hogy 8 óra­kor már minden, kivált a tiszta búza elkelt­ oka az lehet, hogy a külföld számára nagyobb vásár­lások történtek, s másrészt mivel a bánáti gab­­natermésről érkezett tudósítások nem a legked­vezőbbek.­­ A beszállított gabnamennyiség: Búza 1360 mérő, rozs 222 m., árpa 4530 m., zab 220 m., kukoricza 190 mérő, burgonya 346 zsák. Az árak az előbbeni hetivásárhoz képest keveset változtak, s a köv.­ Egy ausz. mérő tiszta búza 4 ft 30—50 kr, közönséges búza 4 ft 10—20 kr, kétszeres 3 ft 10—20 kr, rozs 2 ft 80 kr—3 ft 10 kr, árpa 2 ft 20 — 40 kr, zab 1 ft 60—70 kr, kukoricza 3 ft 40—60 kr, köles 3 ft 10—30 kr, bab 3 ft 60 — 80 kr, széna 1 mázsa 70 kr—1 ft, bor egy akó 8—9 ft, burgonya zsákja 1 ft—1 ft 50 kr. Arad, május 30. A hetivásárunkon jelentke­zett búzaszállítmányt nem mondhatni nagy mennyiségűnek, az árak mindazonáltal csökken­tek, mit a közelebbi áldásos esőnek köszönhe­tünk. Búza 4 ft 30—50 kr, összes forgalom 3000 mérő. Szép bánáti búza 87 fontos 4 ft 75 kr mümalmok számára. Kukoricza 4 ft 35—30 kr összes szállítmány 4000 mérő. A többi gabona­nemek iránt kevés igény mutatkozott. Szesz a hét folyama alatt mintegy 1000 akó adatott el 557­—56 kr. Versecz, május 29. Jó vörös bor akója 7 ft 50 kr, úgynevezett siller boré 6 ft 50 kr, első­rendű fehér bor 6 ft, középszerű 5 ft, szilvapálin­ka elsőrendű 31—32 ft. Búza 4 ft 20 kr, kuko­ricza 3 ft 10 kr, zab 1 ft 60 kr. — U j-B e c s e, máj. 27. A repetearatás el­kezdődött, az eredményről biztosan még nem ír­hatunk, annyit mégis bátran állíthatni, hogy az idén az egész Bánság nem szolgáltatana jelen­tékeny mennyiségű repetét, miután a vetemé­­nyeknek alig 20-ad részét kímélte meg a fagy. Búza 4—4 ft 25 kr, kukoricza 3 ft. A Tisza gyorsan száll. Jótékony eső esik.

Next