Pesti Napló, 1862. augusztus (13. évfolyam, 3742-3766. szám)
1862-08-30 / 3765. szám
199-3765 13 ik évi folyam. Szombat, aug. 30.1862 E lap szellemi részét illető minden közlemény E í a d Ó ■ h | V a t ft 1 1 Előfizetési föltételek I Szerkesztési iroda : a szerkesztőséghez intézendő, ferencziek terén 7-dik szám földszint. I Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva . . . . » 1. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől tv- A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása körüli | Félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. Ferencziek tere 7ik szám , 1-ső emelet. gadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők, | Évnegyedre ■ . ■ 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 njkr. Előfizetés nyittatik „PESTI NAPLÓ“ September - decemberi 4 hónapos folyamára 1 forinttal. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, augusztus 29. 1862. □ Victor Emanuel nem megy személyesen Nápolyba, s igy meg lesz attól kimérve, hogy Garibaldival csatát vívjon. Oly pillanatban, midőn Mazzini és a túláradó szenvedélyek a már elkezdődött polgárháború mellé dynastiai és socialisticus fölforgatásokat is csatolhatnak, s III. Napóleon a „szabadító“ czíme alatt a hódító szerepét akarja eljátszani, a sorstól üldözött olasz királynak még az is szerencse, ha nem kénytelen saját vezérlete alatt tönkre tenni, s ha kézre kerül, főbelövetni azon Garibaldit, ki törvénytelen Utón két királyságot szerzett neki, s most halálra ítéltetnék, mert szintén törvénytelen utón fővárost is akart ajándékozni. Egyébiránt Garibaldi 1300 önkénytessel Melitóból Reggióba indult, s csapatai a piemonti katonákkal már két csatározást állottak ki. Míg Cialdini hatvan zászlóalja Siciliának s most meg a nápolyi királyságnak zudittatik. Milano, Brescia, Pavia, Cremona, szóval a Victor Emanuel uralma alá jutott Lombardia hangulata a martialis törvények kihirdetését teszi szükségessé, s a piemonti kormánylapok attól tartjak, hogy a védelmetlenül hagyott tartományokban osztrák hadak jelenhetnek meg. Napóleon magával vitte Biaritzba Magenta herczeget, hogy utasításokkal ellátva, 30 ezer ember élén Nápolyba küldhesse. A császár az olasz királytól vár-e, és minő kártérítést, a ráerőszakolt segélyért? ezt nehéz volna előre megmondani. Lehet, a napoleonidák provincziájává teszi Olazországot, s 150 ezer katonával fogja a hűségben megtartani; de az is löhet, hogy kevesebb indemnizatióval is megelégszik ; a midőn aztán a góthai „genealogisches Taschenbuchnak“ intézkedni kell a Murat-család tagjai pontos bejegyzéséről, hogy egy új dynastia atyafiságait mind a két ágon, belőle mi is megtanulhassuk. A császári és császárnéi félhivatalos lapok a „Moniteur“ általunk is fejtegetett czikkét magyarázzák. Három pártárnyalat van közöttük: az egyik szerint a megszállás Rómában marad kötelességből és becsületből; a máik szerint csak kötelességből; a harmadik szerint csak becsületből. E két szó :becsület és kötelesség tehát versenyeznek, s hogy melyik nyeri el a pályadíjt, arról olvasóinkat egykor talán értesíthetjük? Az orosz királyság elismerése horderejűre nézve is két versró forog szőnyegen. Napóleon szerint az elismerés nem terjed ki jelen területének elismerésére; Gortsakoff jegyzéke szerint pedig az elismerés nem foglaltabban az elvnek — azaz az uralomnak— jogosságáról semmi véleményt. Az orosz versióval leginkább IIdik Ferencz és a többi olasz herczegek lehetnek megelégedve, míg a franczia versiót alkalmasint Murat herczeg kedveli. Az azonban bizonytan, hogy melyik tetszik jobban Ratazzi úrnak ? Tudjuk , miszerint a földbirtok legnagyobb részt örökösödés utján a tulajdonosra szállván át, már az örökség közönségesen terhekkel van összekötve ; a földbirtok magában véve nem jövedelmező, s hogy azzá válhassék, fundus instructussal ellátandó; a tőkepénz pedig s földbirtok csak kivételes esetekben találtatnak ugyan azon kezekben egyesitve : mostoha conjuncturak kereskedelmi tekintetben , s egymás a következő rész termések, ezek a földbirtok megterheltetésének természetes okai. Sem az okok, sem a kórság, mely azokból következik, Magyarországon nem újak. Végzetszerű csapás tehát hazánkra nézve , hogy a reform - törekvések már 1791-ben s 1825-ben nem tudtak maguknak utat törni, sok szenvedéseknek, sok veszteségeknek lehetett volna elejét venni. De a sors máskép akarta, s az 1844-ks országgyűlés volt az első magyar törvényhozás, mely hitelintézet felállítása által a földbirtokos osztálynak akart segédkezet nyújtani. Az üdvös vállalat azonban az állam gravaminalis szerkezetén hajótörést szenvedett. Az 1847. országgyűlés XIV. törvényczikkében a hitelintézet felállításáról gondoskodott, s a magyar minisztérium e törvénycikk következtében egy bizottmány által az 1844 ki tervet átvizsgáltatván s a körülményekhez átidomittatván, a hitelintézet életbeléptetéséhez készült ; de a bekövetkezett események a minisztérium szándéklott intézkedéseit az anyagi érdekek terén lehetetlenekké tették. Végre a jobb kor ez ügyre nézve megérkezett, mert nemcsak 8 felsége engedélyezte már a hitelintézet felállítását, de az alapítók, hogy az első lépéseket az intézet életbeléptetésére megtehessék, September 22-re összehiva lettek. Az nap, mikor ezen intézet kezdendi működését, be fog állani egy igen nevezetes mozzanat a magyar földbirtok s hitelviszonyok körében. Ne tartsuk azt azonban panaceának, mely a földbirtokos osztály minden bajain rögtön segíthet; de fog az sok birtokoson segíteni, módot nyújtván nektek adóságaiknak kamatlábát leszállíthatni s felmondható adóságaikat bizonyos mértékig felmondhatlan s lassú törlesztéssel öszszekötött adóságokká alakitni, s midőn egyeseken segitend, jótékonyan fog hatni az egész országra, nemcsak mert az ország nem valami abstract lény, de az egyeseknek összesége , hanem mert idegen s olcsóbb tőkéket fog az országba hozni, melyek productive alkalmazva, a nemzeti iparnak nagy lendületet fognak adni. Ezen után leszünk mi magunk képesek lassanként tőkéket előállítani, s a jólétnek azon magasabb fokát elérni, melyet más boldogabb országok már élveznek. E tekinteteknél fogva a hitelintézet ügye nemcsak az ország figyelmét s rokonszenvét, hanem tettleges positiv pártolását is a legnagyobb mértékben érdemli. Pest, augusztus 29. 1862. (mn.) Ki a földbirtok viszonyok s a gazdászati üzlet természetét nem ismeri, az hajlandó hinni, miszerint minden adósságok, melyekkel a földbirtok közönségesen meg van terhelve, tisztán a földbirtokos osztály gyarlóságaiból következnek; hogy szereti a fényűzést, rendetlenül gazdálkodik, nem tart lépést a tudomány előhaladásával, s hogy ez után támad az aránytalanság a bevétel s kiadás közt, minek természetes következménye az adóság , sok esetben a tökéletes pusztulás. Hogy ily esetek előfordulnak a földbirtokos osztály történetében nemcsak Magyarországon, de másutt is, az kétséget sem szenved. De miután a földbirtok adósságokkali megterheltetése általános calamitás, vagy legalább általános tünemény, az okoknak is nemcsak esetlegeseknek, hanem a dolog természetében gyökerezetteknek kell lenniük. A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. Az orosz kormány hivatalos közlönye, a „Szevernaja Pocsta“, felszólalt végre e hónap 22-ei számában a török-szerb ügyben, mégpedig a kormányközlönyök részéről a még függőben levő tárgyakban épen nem szokásos, valóban meglepő nyíltsággal. Ismerve a bécsi és a névai kabinet ez időszerint feszültebb viszonylatát, természetesnek fogja találni az olvasó, hogy az osztrák kormány török-szláv politikája fölött pálczát törnek Pétervárt. Bármily jogos különben bizonyos neme a susceptibilitásnak, oly horderejű ügyekben, milyen a török-szláv krízis, a fő az, lennénk eleve tájékozva a helyzet iránt, melyben vagyunk, hogy kikerüljük a kevésbé kedvezőt, s hasznunkra fordítsuk, ami arra való. Itt a kérdéses czikk egész kiterjedésében. „Másfél hónapja, Belgrád város szerb lakossága és a belgrádi erősség törökjei között véres összeütközés történt meg, nem első, és alkalmasint nem utolsó összeütközés. A belgrádi váras ágyúgolyókkal lepte el a várost, s abba a lakosságnak segítségül, rablók bandái tódultak össze, amint a bécsi újságok szokták volt magasztalni Szerbia lakosságát. Fölfogható, mikép ez egyszer is, úgy, mint mindig, s bárhol, mindkét cselekvő fél arról biztosítja a világot,hogy nem ő kezdte meg a veszekedést, s hasonlón az összeveszett tanulókhoz, egymásra hárítgatják a bűnösséget a követelő mester előtt. Ezen követelés oktatója miveit keresztyén Európa. Úgy látszik, ennek tagadatlan joga van, tekintve az épület bomló részeit, véget vetni az anarchiának, vagyis a muzulmán barbárságnak. Kérdezzük , váljon ezen állandó kétségbeesett ügyekezetet a mi keresztyén testvéreinknek Bolgáriában, Szerbiában, Boszniában, Czerna-Gorában, hogy kibontakozzanak valaha az izlám súlyos gondnokságából, nem érdemesek-e, minden igazságosság szerint, a mi teljes s e mellett lehető legmelegebb rokonérzetünfere ? Íme, mi okból kötelességünknek tartjuk mi a szerb ügy némely részleteire utalni. „Vessünk csak tekintetet a keresztyén népségekre, melyek bármelyik okból Törökország gondnoksága alá jutottak, s megjelen előttünk azonnal a fontos tény : valamerre Törökország meg nem állhatása, mindenütt ugyanannak nyomasztó elemei, meg nem szűnő panaszokat fakasztva mindenütt. E század elején a szerbek kikerültek Törökország ferulája aló. Hosszas és nevezetes küzdelem után, a szerb függetlensé hőse, Kara vagy Fekete György, futással menekült meg, s később a gyilkos kezétől elesett. Bajtársa, Obrenovich Milos, újból kergette el a törököket. A szerb fegyver sikerei elismerve lőnek az adrianápolyi békekötés folytán 1829. évben. Milos Szerbia örökös kormányzója lett. 1838 óta Szerbia állam- és közjogi létele alkotmány által lön szabályozva. Milos, övei irányában erőszakoskodás és elnyomás által tűnve fel, nem álhatott meg a nemzeti mozgalom előtt, melynek vezére Vucsich vala ki, bár akkor már görnyedő öreg, még 1857. évben fontos szerepet vitt. Milos fia, Milán, kezébe vette a kormánygyeplőt, azonban meghalt nem sokára. Testvére Mihály szintúgy elűzetett. Akkor a szerb nemzet, Európa részéről elismert jogai aapján, maga a fejedelem megválasztásához látott, s meg is választá, azonban a trónörökülési jog nélkül, Kara György fiát, Sándort. Az őszbe csavarodott Milos Oláhországba indult, fia Mihály ellenben Ausztriába visszavonult, mindketten soká még azon voltak, hogy újból a szerb nemzet élére kerekedjenek. „E részletek fontosak, mert belőlök eredt jobbadán Szerbia jelen helyzete. Az 1856-dik évi párisi békekötés betűje és értelme szerint Szerbia köteles elismerni a porta souverainitását, míg részére jogok és szabadalmak ismertettek el, s a szerződő hatalmak közös oltalma alá helyeztettek, így Szerbiának jogául ismertetett el a nemzeti, független kormányzat, szabad vallás-gyakorlat törvényhozás, a kereskedés és hajózás. Azon felül a békekötő államok kötelezték magukat, a portától mindezen visszaélések megszüntetését kinyerni, melyeknek létezése a czélba veendő vizsgálat folytán be fogna bizonyulni. Azonban ugyanazon pillanatban, amidőn Szerbia, úgy látszott, hivatva volt megerősödni és megszilárdulni, újra belső rázkódtatások következtek be. „Sándor herczeg elvesztette befolyását a nemzetre. Súlyos vádak érték őt, úgymint, hogy a legfontosabb kormányzati helyeket hitvese rokonai közt osztotta meg, úgyszintén, hogy kirekesztőeg Ausztria vontatóján haladt. Ily helyzet forradalmat idézett elő , az sikerült, és Szerbia kormányának megváltoztatásával végződött. Garasanin Illés, szeretve a nemzettől elméje és erkölcsei miatt, közeledett Sándor herczeghez, míg Vucsich a szerb senatus elnöke lön. Ekkor az újra megerősödött nemzet az ország szervezésévi látott. Alaptörvények hozattak, a fejedelem és a senatus jogait meghatározók, s maga a fejedelem kötelezve volt azokat megerősíteni. Minthogy azonban a mondott törvények a senatus hatalomkörét kiebb terjesztették, azokat a portához helybenhagyás végett kellett felterjeszteni, s ez helyben is hagyta azokat, tekintet nélkül Ausztria ellenjavaslataira. „Szerencsétlenségre nem oly könnyű vola a megütközés másik kövét megkerülni, mely miatt épen Szerbia utolsó vérengzése keletkezett. Törökország rendőrségi törvényeinek alkalmazása a törökök irányában, kik Szerbia oly városaiban lakoznak, melyekben váracsak léteznek, sehogy sem egyez meg Szerbia rendőrségi intézeteivel, mert lehetővé teszi a bűnös törököknek a büntetés kikerülését, s ellenségeskedéseket tart fönn a törökök és a szerbek között. „Azon hatti-sherif alapján, melynél fogva 1830 évben Szerbia függetlensége elismertetett a törökök a belgrádi s még egypár más váracs kivételével, Szerbiában sehol sem tehetnek szert lakhelyre. Az 1833 ik évi firmán megparancsolja a Szerbiában letelepült törököknek ; öt év folytában eladni vagyonukat s kitakarodni vagy a várakba, vagy a tulajdonképi Törökországba. Ami pedig sajátkép Belgrád várát illeti, a törökök, a firmán betűje és értelme szerint, semmi épületet nem építhetnek a várerősségen kívül, és köteleznék a helybeli rendőrség hatósága alatt állani. úgy látszik, elég világos a rendelkezés, azonban világos az csak a papíron, de korántsem a valóságban , miután a firmán holt betű maradt mindeddigien. Nem kell kiindulnunk Belgrádból a példák után : eleinte a törökök egész városnegyedet foglaltak el a várerősségen kívül, s most már magában a városban települtek le azon ürügy alatt, hogy a helyiség egykor árokkal el volt különítve a várostól, ámbár annak nyomára sem akadhatni már. Ily adatok nyomán a belgrádi erősség éjjel-nappal két őrt tart fönn azon kapuján, mely a kérdéses városnegyedbe vezet. Ez alkalomból a városokból kijövő, sőt a szomszéd tartományokból beutazó törökök, földmivelőkül szoktak települni a szerb falvakban, s végül mindazon törökök, kik jog szerint vagy a nélkül Szerbiában tartózkodnak, a török várőrségek parancsnokai, de koránsem a helybeli szerb törvényhatóság alatt állanak. „A dolgok ily állása sehogysem egyez meg Szerbia szerves szabályzataival, amiknek épen fenntartására a Párisban szerződött hatalmak kötelezték volt magukat. Micsoda hát ha egyre jelennek meg óvástételek, sőt ellenzések is történtek oly büszke és erélyteljes nemzet részéről, amely érzi és tudja jogai törvényességét? A nemzet tudja, hogy Európa lényegben e mellette van. E mellett látja azonban a Porta bitorlásait, amelyek nőttön nőnek, mióta Törökország európai államok sorába léphetett. Előbb a keresztyének bár Törökország közvetlen alattvalói, szóval ráják, ha Belgrád határai közt bűnt követtek el, a szerb törvényszék elé állíttattak. Vájjon ne lehetne Szerbia, mely elismeri a Porta souveranitását, illetékes bíró és igazgató oly törökök irányában, akik bár a szultánnak alattvalói,mégis Szerbiában tartózkodnak, s vájjon miért hagyassik fenn ebbeli törvénykezés azon török várak parancsnokai számára, amelyek Szerbia földén léteznek ? A véres összecsapás, mely másfél hónap előtt Belgrádon előadta magát, épen csak ez idomtalan szervezetből eredt. Azonban az ügy még sokkal vészesebb fordulatot vehet. Ily összecsapás a törökök fejenkénti kiirtásával végződhetik, különben tudomásunk van, miszerint a belgrádi basát Konstantinápolyból szemrehányások érték, azért, hogy nem sietett a bombázással. Gyönyörű valóban e szerint a törökök haladása a polgárosodás útján. „Kétséget nem szenved, miszerint a keresztyén népségek, melyek Törökország gondnoksága alatt állanak, meg nem adják magukat a török bitorlással szemközt. Az 1858-ik évben Sándor herczeg azért bukott, mert Ausztria és a Porta parancsait teljesítő ; helyét másod ízben foglalta el Milos herczeg. A szerb nemzet Szkupcsinájában, azaz népgyülekezetében, mind jobban, jobban részt vesz az állam közügyeiben , mind jobban jobban erősödik és szilárdul. Milos másod izbeni kormányzata, úgy látszik, közrehatott a szerbek ily haladására. Ő maga megelőzte volt honfiai ebbeli törekvéseit, Ausztria tanácsaitól mind jobban távozva, s némely oly szabályt ragadván meg, amely épenséggel nem bírhatta tetszését Ausztriának. Az olasz háború idejében, Szerbia készülődései után ítélve, fontos szerepet nyerhetett volna, hogyha ezen háború Európa keleti részeire kiterjed vala. Ez egyszer Milos, megtartván a nemzet bizalmát, helyreállító rendes viszonylatát a Portához. Magától értetik, miszerint nem állott hatalmában, honfiai nemzeti gyűlöletét a törökök iránt eloltania. „Obrenovich Milos 1860-ik évben szűnt meg élni. Szerbia uralkodója lön fia, Mihály herczeg. Daczára a trónörökösségi törvénynek, melyet az 1859 ki szkupesina tömérdek szótöbbséggel elfogadott vala,a porta vonakodott elismerni az Obrenovich család trónörökösségi jogát. Mutassunk föl egy másik körülményt: a török kormány, merő ellentétben a szerződésekkel, vonakodott végképi döntvényt adni ki azon kérdés tárgyában, amely a törököknek a várakon kívül Szerbiában tartózkodása körül keletkezett vala. Vagyis pontosabban szólva,a porta az ebbeli kérdést a szultán alattvalóinak részére döntötte el. A törökök számára fennhagyatott a jog, a szerb városok elővárosaiban letelepedni addig, míg a szerbeknek ily helyekbeni telepedéseire úgyszólva, csak ujakon áttekintenek; noha épen a szerbek, s korántsem a törökök, teljes gazdákat jogosítják fel, a törvény által. Megmondtuk már, mi következései lehetnek a törvényes rend ily felzavarásának. „Fölteszszük, hogy nincs szükség, olvasóinknak emlékezetébe hozni Ausztria ellenműködését a szerb irányában, úgy szintén annak állandó rokonszenvét a törökök iránt. Ausztria nagyban van érdekelve ez ügyben. Herczegovinában, Czerna-Gorában, Dalmatiában oly nemzetfajok vannak, melyek többé kevésbé rokonok Ausztria népségeivel. Ausztriának alkalmasint oka lesz e rokon fajok egymáshoz közeledésétől óvakodni. A jelen pillanatban baj fenyegeti Ausztriát, hogy ha az önállóság szikrája lobban föl a Duna mentében Ausztriának, bármibe kerüljön is, minden áron fenn kell tartania a törököket,s erő erejével tova tolni a sah és mat-ot, mely a kelet számára készül. Minden esetre, Ausztriának minden követ meg kell mozgatni, hogy megszilárdítsa Szerbiában és Havas-Alföldön a török-osztrák befolyást. „Még egy szót : aki ismeri a széles, tágas Duna terület iparelemeit, az felfogja könnyen ugyanannak világkereskedelmi fontosságát. A baltitól a fekete tengerig Germania áruczikkeinek temérdek tömegei indíttatnak jobbra-balra a Duna hosszában , azonban azok előbb Bécs felé irányoztatnak, s csakis azután szállíttatnak Szerbián át a török birodalom távol tartományaiba. Látni való, miszerint Ausztriakezeiben van a csaknem kirekesztőleges átvitel egyedárussága, melybe az ő alattvalói tömérdek tőkéket vertek belé. Ím,s adatok, amelyek alapján fel lehet tenni, mikor Ausztria a török-szerb viszály ügyében nem téveszti el szem elől a maga iparés kereskedelmi ügyét. Szabad talán a kérdés : várjon eléri-e ily politika a maga czélját, avagy nem irányul-e épen a czél ellen, amelyhez vezetni kellene ? „Szerbia népsége, átalán szólva, békeszerető, munkás és talentumos. Ausztria részéről a magatartás szélesebb, szabadelvűbb módja öregbíteni fogná Szerbia polgárosodása eszközeit . Ausztria, közelítve saját érdekeit Szerbia érdekeihez , ez utóbbiban saját politikai tervezeteinek támaszára találhatna. Azonban Ausztria épen ellenkező úton halad. 0 után útfélen akadályokat gördít Szerbia kereskedelme elé; Ausztria izgatja a törököket a keresztény népség ellen, és viszonzásul aratja a szerbek napoként növekedő elidegenülését, sőt gyűlöletét.“ Wundt Fr. P. Geschichte und Beschreibung der Stadt Heidelberg czimü műve 113, 409 —410 lapjait, született 1656., Gömörmegye hasonnevű mezővárosában. Hazáját 1673-ban az akkori szomorú emlékű vallásüldözés miatt elhagyni kényszerülvén, nem tudni hol, ügyes szobrászszá képezte ki magát. Wundt szerint 1691-ben János Vilmos választófejedelem szolgálatában alkalmaztatott, mint építészeti felügyelő(Bauschreiber), s mint ilyennek, számadás is forgott kezén, mert hivatalába léptekor le kelle kötnie biztosítékul az udvari kamara előtt a heidelbergi Pöch utczában fekvő s 3000 ftra becsült házát. Az 1693-ki pusztításkor családjával együtt Wimpfen in Thalba menekült, honnan csak 1698 ban tért vissza Heidelbergbe. Végrendeletében említett házának egy részét a heidelbergi ágost. vall. egyháznak hagyományozta kórházi alapítványul. Az egyházi elöljáróság később Charruszky vejétől Weigandt al hagyományul nyert házhoz a tartozó másik épületet is megvásárolta a kórház nagyobbítása végett. Ezen épületből a kórház múlt század végén egy közel eső megürült apácza zárdába tétetett át, hol mai napiglan létezik. Charruszky házának kertjében, majd onnét elszállítva, a zárdából alakított kórház udvarán volt látható az alapítónak önkészitette mellkép-szobra, hátulján eme felirattal : Henricus Charruszky Statuarius, natus anno 1656. in Gomorra Hungáriáé. Ipse fecit, anno 1709. Felfogható kíváncsisággal siettem (mond folytatólag Szeremlei) e szobor felkeresésére. Fájdalom, már nem létezik. A kórháznál talált felügyelő nagy sajnálkozva beszélt, hogy 1830 körül a kórházi épület újítása alkalmával a gondatlan kézművesek az építéshez hordott gerendákkal ledöntötték, megcsonkították. Az öreg felügyelő ugyan, mint mondja, még csonkított állapotban is szerette volna a kórház alapítójának szobrát megőrizni, de nem hallgattak szavára, a a szobor az alapjául szolgált kőállványnyal együtt megsemmisült. Wundt szavaiként : Charraszky war, wie selbst dieses steinernes Brustbild beweist, ein geschichter Bildhauer. Az öreg felügyelő pedig egész elragadtatással dicséré a nem egyszerű kőből, hanem fehér márványból faragott mellszobrot, mely Charraszkyt, Ferenczinek a debreczeni könyvtárban levő Csokonaijaként, zsinóros, gombos dolmányban s bajuszosan ábrázolá.“ Közli : Gy. Egy, eddig ismeretlen régi magyar szobrász. Szeremlei József, „A heidelsbergi egyetem és könyvtára történetét“ ismertetve, egy, eddig ismeretlen régi magyar szobrászról emlékezik, aki méltó, hogy a „Sárospataki füzetek“ legújabb Vl-ik füzete 558, s következő lapjairól a „Pesti Napló“ hasábjain a nagyobb olvasó közönség is ismerje őt meg. „Hadd álljon itt végül, mond Szeremlei ismertetése záradékául , egy magyarszobrász emlékezete ; nem hogy kétségessé tegye Ferenczinknek első magyar szobrászi dísznevét , hanem hogy egygyel szaporitsa azon jeleseink nevét, kik balsors üldözte s elhagyni kényszerült bazájoknak külföldön is becsületére váltat. Charraszky Henrik (Lásd zzordasági kereked, tühóáltás. Pest, aug. 29. Száraz, forró idő, az esték ellenben rendkívül hűvösek. A vízállás igen jó, 8' 11", és még mindig növekvőben van a felvidéki esőzések folytán. A gabnavásárról változást nem jelenthetünk ; a hangulat folyton nyomott; a búzából tegnap igen kevés kell, az árak változatlanok; a többi gabnanemből majd semmi kelendőség. — Londonban a búzaár 2 shillinggel csökkent. Győr, aug. 27. A hét folytán gabnaüzletünkben igen csekély forgalom vehető észre , — s búzára úgy, mint a többi gabnanemekre nézve általános csend állott be. Két hajó új rab érkezett már Bácskából; — kukoricza alig található a helybeli magtárakban. A viz apad, az időjárás meleg. — Az árak következőkép jelölhetők : Bácskai ó búza 83—87l/a font. 4 ft 40 kr — 5 ft 10 kr, bácskai ujb. 84—88 font. 4 fi 40 kr —5 fi 10 kr, rozs 76—78 font. 3 ft 10—40 kr, árpa serfözöknek, 66—70 font. 2 fi 20—40 kr, árpa közönséges, 62—64 font. 2—2 fit 15 kr, bánáti kukoricza 82—84 font. 4—5 ft 10 kr, a zab 47 50 font. 1 fi 77—85 kr, uj zab 42—45 font. 1 fi 63—70 kr. Sümeg, aug. 22. Aratásunk a mily szép reménynyel kecsegtetett: próbassépléseink ép oly rossul ütnek ki. A tavaszi rozs legjobban fizet: egy kereszt (17 k.) megad 1—11/,, p. mérőt ;”az árpa silány, szorult szemű, a zab valamivel jobb, a repcze sem kielégítő. A tavaszi jó elvirágzás után szőlőinkbe helyzeti reményünk is megcsalt. A folytonos szárazság annyira elperzselte szőlőinket, hogy a levelek már alig képesek a fürtöket betakarni; az égető sugarak miatt a szőlőszemek aprók, elsültek, sem eső, sem harmat nem táplálja, s úgy — bár jó minőségű borra, de mennyiségre vajmi szerény kilátásunk van. Piaczi ár : rozs mérete 2 fi 10—20 kr, tavali búza m. 3 fi 60—70 kr, uj búza m. 3 ft 30—40 kr, kukoricza m. 3 ft 10—20 kr, zab m. 1 fi 20—30 kr, tavali bor akója (64 ircze) 7 ft 20—40 kr, a bor akója 9 ft 60 kr—10 fi. Sziszek, aug. 22. A buzaüzlet, noha a tulajdonosok olcsóbbért kínálják, pang, nincsen semmi üzérkedési kedv. A kukoriczát 3 fi 70—80 krra tartják, de ez is el van hanyagolva. A Kulpa még mindig hajózhatlan. Kereskedelmünknek tán élénkebb lendületet adand a Sziszek- Steinbruck közti vasútvonal megnyitása, mely sept. hó második felében mindenesetre végbemegy. Dézs . aug. 24. látván királynapi sokadalmunk, mely leghiresebb szokott lenni 4 országos vásáraink közt, az idén minden tekintetben roszul ütött ki, nem a népesség, hanem a vevők s a forgalom-hiány miatt, mi a pénzszűkének tulajdonítható. A marhanemüek között a vágómarhák közép áron keltek, — egy pár jó ökörért megadtak 170—200, egy kis bornyus tehénért 50—60 ftot, bivalért 70—80 ftot, egy pár jó tulok 50—60 fton kelt, — a lovak árát nem igen kérdezék, — de keresték a hizó sertést, melynek darabja 25—30 fton kelt. Az iparczikkek ára elég magas volt, épen azért nem nagyon keltek. A gabonaneműek ára a következő: Egy oszt. mérő tisztabuza 3 ft 75 kr, elegybuza 3 ft 20 kr rozs 2 ft 80 kr, zab 1ít 60 kr, törökbuza 3 ft 20 kr, a marhahús fontja 11 kr oszt. é. M ezőség, aug. 21. Termésünk az őszi aratásból gyengén ütött ki , a törökbuzák ugyan jobban biztatnak, de aztán nincs szénánk, majd semmi s még kevesebb pénzünk, úgy hogy a különben mindig oly olcsó m.-vásárhelyi piaczokon most egyátalában nem lehet a gabonától-