Pesti Napló, 1862. szeptember (13. évfolyam, 3767-3790. szám)

1862-09-11 / 3774. szám

kegyelem. Olaszországban újólag nagy ingerültség, lázas moraj uralkodik, mint az „Opinion Nationale" írja, s hogy ez így áll, következtetni nemcsak a „Nat. Zeit.“ párisi levelezőinek állításaiból, de azon körülményből is lehet, hogy a „Pays“, „Patrie“s „Const.“ nem közölnek hoszszú tudósításokat az olaszországi „csendilláról“ s pásztori nyugalomról — mint azt különben hivatalos tisztjüknél fogva tenni szokták. A cselekvési párt jelesen Felső Olaszországban tüntetéseket szervez, melyeknek következtében Lombardiában már újólag befogatások történtek. Az olasz kormány Párisba egy, a helyzetet kimerítően tárgyaló jegyzéket küldött, melyben az olaszországi izgatott állapotokra irányozza a császári kormány figyelmét. Az angol lapok oly hevesen szólanak a franczia kormány római politikája ellen, hogy egy része e lapoknak Francziaországba be sem bocsáttatott. A mérsékeltebb hangúak közt a Morning Post, mintegy elfogadott határidőnek tekinti a jövő év sept. 2-át, amidőn ugyanis a megszállásnak Rómában meg kell szűnni. A Globe azt jegyzi meg, hogy ezen időpontig ezer más esemény jöhet közbe, melyek a császári kormány politikájának egy újabb fordulatát kellőleg indokolhatnák. A Globe czikkének van azonban egy más nevezetes oldala, melyben jelezni látszik Russell elutazásának indokait, ki Victoria királynőt Németországba fogja kísérni. A Globe következőleg nyilatkozik a hármas szövetség verziója felett, mely Anglia, Poroszország s Olaszország közt fogna köttetni. „Van egy szempont, mely azon indokot látszik magában rejteni, melynek következtében Francziaország olaszországi politikájában változás állhatna elt . Ezen szempont a Német s Olaszország közt lehetséges jövő viszonyokat foglalja magában. Nagy paradoxonnak tetszik egy osztrákolasz szerződésről beszélni épen akkor, midőn Rechberg gróf a dölyf egy rohamában azt jelentette ki, hogy a turini kormány biztosításai annyit sem érnek, mint a papiros, melyre irvák. Mindazonáltal azonban alig hihető dolgok is megtörténtek már. E világon kevés kötelék van, mely oly gyenge lenne, mint az emberi hála. A nemzetek közötti hála kötelékei még gyengébbek. Olaszország hálája Francziaország iránt, annak szolgálataiért,sem örök tartama.Az olaszok Nizzas Savoyával felelhetnek Magentas Solferinóra, s a római megszállással Victor Emanuel elismertetésére. „Így tehát Olaszország hálaérzete is elkophatik, s ily esetben igen könnyű az átmenet egy más érzelemre. A nemzetek, barátok s szövetségesek, mert lételek érdeke kívánja ezt, de nem más indokból. Csalódhatnak érdekeikben. „Ha megtörténnék, hogy Olasz- és Németország érdekei egyek lennének, vagy csaknem az érintkezés közelségébe jutnának egymás iránt, akkor a szövetség s egyetértés lehetővé válnék. Nem jóslunk, csupán egy oly eredményt jelezünk, mely könnyen lehetővé válnék a francziarómai occupatió továbbtartása esetében, amenynyiben az olaszok közt azon meggyőződés verne gyökeret, hogy a római megszállás a francziaolasz politika lételemévé vált. Lehet, hogy az általunk jelezett eshetőség a lehetőség határai közé szorítkozik. Már a franczia sereg Olaszország Róma közé helyezve, elidegeníti az olaszokat Francziaországtól. Jöhet perez, midőn az elidegedés — azon meggyőződésben, hogy az occupatió ismét tovább nyúlik — teljes lesz.“ — A „Patria“ írja, hogy az osztrák kormány az olasz osztrák határon folyvást tartó átszökések tárgyában egy szabályt állított fel. Ezen szabályzat folytán a piemonti katona szökevények fel fognak vézetni az osztrák hadseregbe — bizonyos előzetes formaságok után , a zürichi szerződés szerint az Olaszországnak átengedett katonák csupán régi hadtestparancsnokságaiknál kötelesek jelentkezni. A legkülönösebb az egészben, jegyzi meg a „Patrie“, hogy a régi lombard katonák visszanyerik állomásaikat, s előléphetési jogukat, mintha csak „szabadságon" lettek volna. — A „Naf. Zig“ írja sept. 6-ról, hogy a franczia császári udvarnál a reactios császárné pártja határozott előnynek örvend. Thouvenel igen el van kedvetlenkedve, s szeretne lemondani. A császár Biaritzban időzését arra fogja Thouvenel felhasználni, hogy a jelen helyzet felett egy nagyobbszerű, indokolt emlékiratot készítsen s terjeszszen majd a császár elé , melyben a római kérdés megoldására nézve is javaslattal áll elő. Hogy az udvarnál a miniszterek közt is nagy meghasonlás uralkodik az olaszországi politikát illetőleg, a „La France" egy sept. 7-ről írt vezércikkében maga Laguerroniére úr is beismeri. Hogy Róma mellett folyvást rittereskedik az egykori „császári penna" — felesleges említeni OLASZORSZÁG. A turini hivatalos lap még 7-ikéig mindig késett Pallavicininak az aspromontei összecsapásról szóló jelentésével. Tegnap egy olasz félhivatalos lap mentségét közöltük volt, mely szerint a nevezett parancsnok nem ért rá a hivatalos jelentés megtételére, az önkénytes sereg töredékeinek üldözésével lévén elfoglalva. (Egy német lap tudósítása szerint a jelentés megérkezett a kormányhoz, de ez nem tartja jónak, ki tudja mi okból, kiadását). A hivatalos lap megelégszik azzal, hogy valótlannak nyilvánítja a „Dirittó“ban néhány Garibaldiféle tiszt által az aspromontei csatáról szóló adatokat. Ehelyett Garibaldi hogy létéről ad orvosi jelentéseket, amit mindenesetre nagy érdekkel fogad az olasz közönség. A múlt csütörtökön tartott vizsgálatból kitűnt, hogy Garibaldi sebében nincs golyó. Az orvosok úgy vélik, a gyógyulás hosszas lesz, de a beteget nem lehet veszélytől félteni. A tanácskozmányra meghívott orvosok 6-ikán odahagyták la Spezziát. Bizonyos az, hogy ez expaditio a Garibaldi számára Angliában gyűjtött pénzzel létesült. Vecch is őrnagy, Garibaldi bazája, ment Londonba fölszedni a pénzt. — Genua, Livorno, Milano kivételével a többi olasz városok igen keveset írtak alá. Palermo, az érsek és papság aláírása mellett sem állított ki egészen 60,000 frankot. Girgenti 52,000 frankot adott. — Garibaldi, kivéve Cataniát, a többi déli siciliai városok hatósága által nem fogadtatott örömmel. Garibaldi Cataniában 2500 puskát vett el, mely a nemzetőrségnek volt szánva, s melyről e nyug látványt hagyta hátra : „Lefoglalom e 2500 fegyvert, mivel szükségem van rá. Garibaldi József." Saelton kapitánynak, a „Général Abbatucci“ postahajó parancsnokának, hasonló nyugtát adott kezébe : „Elkobozom „Abbatucci" postahajót, mivel szükségem van rá. Garibaldi József.“ Így hangzik a nyugta azon 100,000 frankról is, melyet Garibaldi Catania nyilvános pénztáraiból vett föl. Ez összegek zsoldot osztattak ki az önkényteseknek, kik napjára 5 frankot kaptak. Az előtt csak élelmet kaptak mérsékel adagokban. Garibaldi mindjárt az expeditió elején kijelentette, hogy előléptetés nem fog történni : mindenki megtartja azon rangot, melyet az előbbi hadjáratokban nyert. A táborkar feje Corti ezredes volt, s a táborkart Nutto ezredes, Missori, Mignona, Nicotera, Micelli (képviselő) s még néhány ismeretlenebb nevű képezte. Menotti, Garibaldi fia az előcsapatot vezérelte, Bedeskini a központot, Carrao tábornok a siciliai önkényteseket, Bentivenga báró Corleoneból kiindultakor 600 ember parancsnoka volt. Fieschi őrnagy a magyar önkényteseket vezénylő. Traselli az utócsapattal nem is egyesülhetett Garibaldival. Az önkénytesek közt volt 250 deserteur a rendes hadseregből; a magyarok száma 28, az angoloké 2, a németeké 4, a lengyeleké 2 , továbbá 1 franczia s 1 montenegrói. A nevezetesebb külföldi tisztek voltak: Frideci (?) őrnagy, Kovácsi, Németi, Kun kapitányok és a lengyel Lubenski kapitány. A „rungolu“-nak Írjak Nápolyból szept. 1-től. Calabriai tudósítások szerint Pallavicini aug.31-én Bagnarában volt, s folytatta a Garibaldi seregéből elszéledt önkénytesek befogását. A „Correspondence fr. ital.“ is szintén kijelenti, hogy az aspromontei csatáról a „Diritto“ által adott tudósítás alaptalan. Cialdininak egy, a kormányhoz beküldött jelentése szerint nem a királyi csapatok, hanem az önkénytesek kezdették meg a tüzelést Aspromonténál, a első sortüzelésekre 8 tisztet és 18 bersaglierit sebesítettek meg. — A kormány a „Garibaldi“ gőzös nevét „Pia herczegnő“-re változtatta át. NÉMETORSZÁG. A porosz 1862-ks katona költségvetéssel foglalkozó bizottmány sept. 7-én közlött jelentése legelőbb is a katonakérdés menetét 1860 óta röviden összevonja s különösen kiemeli az 1860 és 61 ki utalványozások ideiglenes voltát ; az államkormánynak, az 1860. májusi tárgyaláskor adott nyilatkozatát szószerint idézi, melyben nyíltan ki van mondva, hogy a hadsereg létszámának egyszerű megszorítása az eddigi hadkészültségből a közönséges béke lábra pénzügyi és katonai tekinteteknél fogva egyaránt nagyon is megfontolandó, sőt a jelen politikai viszonyoknál fogva épen lehetetlen, hogy azonban a hadügy újjászervezését célzó törvényjavaslat feletti tanácskozás és határozat a két ház további tanácskozásának fenntartandó ; idézi továbbá az 1860. jan. 27-ei törvény szó szerinti szövegét, melyben nyiltan említtetik „azon intézkedések fenntartása és bővítése, melyek a további hadkészültségre és a hadsereg fokozódott harczképességére szükségesek és az eddigi törvényes alapon lehetségesek“ ; idézi továbbá, hogy a költségvetési bizottmány s utána a képviselőház 1861-ben a katonai igazgatás, „a hadsereg nagyobb hadkászültség fenntartására és tökéletesítésére“ szükséges költségeit rendesekre és rendkívüliekre osztá ; végre a ház 1861. máj. 31-ki határozatát idézi, mely szerint: „a kir. állam kormány, ha a hadsereg újjászervezését czélzó intézkedéseket fenn akarja tartani, köteles legalább is a legközelebbi országgyűlés elé egy, az 1814. sept. 3 ki, a hadi szolgálat kötelezettségére vonatkozó törvény változtatását illető törvényjavaslatot terjeszteni.“ Ez év első ülésszakában a kormány csak az ismert novellát terjeszté elő az 1814 ki törvényhez, és indokolásában a hadsereg újjászervezését „életbe lé p tetett“-nek nevező, az egyidőben előterjesztett költségvetésben a „megszaporított hadsereg“ költsége 42,209,000 tallér, és 1,773,000 tallérnyi megtakarítás levonása után 40 millió. A jelenben előterjesztett költségvetés, melyben a hadkészültség magasabb költségei a folyó költségektől el sincsenek különítve, rendes költséget 37.779.000 tallért mutat ki, rendkívülit 1.826.000 et, összesen 39.605.000 tallért, tehát 831.000 talárral kevesebbet, mint múlt télen. Törvényjavaslatot a kormány nem tett, hanem ígért ilyet a közelebbi téli ülésszakra. A költségvetés felosztását rendesre és rendkívülire (mely utóbbi alatt egyszer mindenkorra az újjászervezés költségei értendők), a kormány visszautassa, miután a költségvetés előterjesztésekor azon nézetből indult ki, hogy a hadszervezés ideiglene továbbra fenn nem állhat." A bizottmány ellenben egyhangúlag ,az elkülönítés mellett szólt, mert a képviselőház minden eddigi törvényjavaslatában, jelentésében, emlékiratában és határozatában azon kifejezés foglaltatik, hogy a hadsereg újjászervezésére törvény szükséges, hogy az ez alatt folyvást haladt újjászervezés csak ideiglenen alapulónak vétethetik, s mert továbbá az ország képviseletétől 1860— 61 ben megszavazott pénzsegélyek csak rendkívüli segélyeknek tekintettek és jelöltettek meg. Ép ily egyhangúlag nyilatkozott a bizottmány valamennyi tagja „azon határozottan kimondott nézetben," hogy „az államkormány által előterjesztett katonai igazgatási költségvetés, a hadsereg szükségleteinek tartamos megszavazás alapjának, e költségvetés lényeges elvbeli változtatása nélkül semmi módon el nem fogadható, sőt ellenben, hogy ez a porosz állam pénzügyének üdvös fejlődésével össze nem egyeztethető." A kisebbség, mely néhol 5, ritka kérdésnél 9 szavazatra emelkedett, akart volna néhány külön megtakarítást tenni, a többség ellenben az újjászervezés okozta valamennyi költséget megtagadta. E megtagadás hosszan és kimerítően jön indokolva, úgy, hogy ez okmány 100 lapnál többre terjed. Berlinből írják a „D. Alig. Zrg“-nak, hogy e hónap folytán alkalmasint nagyobb élénkségre vergődik az ottani diplomata». Blaumark- Schönhausen legközelebb látogatóba jön Berlinbe. A franczia követ is sietteti visszatérését. Az új orosz követ Dubrit, csak novemberben szándékszik új hivatalát elfoglalni. E diplomaták legközelebbi foglalkozása tárgyát jóformán a dán-schleswigi kérdés fogja képezni. A dán kormány, mint hirli , el van határozva, hogy a két német nagyhatalmasság legutóbbi két jegyzékében formulázott követeléseket visszautasítja. Quaade, ki hosszabb távollét után sept. 1-jén tért vissza, megérkezése után azonnal Sydow által fogadtatott s hosszabban értekezett vele. A király visszatértekor Doberanból sept. 7-én Heydt pénzügyi miniszter volt általa kihallgatandó. Tárgyát az előtte való nap tartott minisztertanácskormány határozatai képezik, mely határozatok a minisztérium magatartására szemben a katonai költségvetéssel vonatkoznak. Arról van szó, várjon a minisztérium az általunk is megemlített nyilatkozatot a kormány álláspontjáról a tárgyalás vagy a szavazás előtt olvassa-e fel; amint eddig áll az ügy, alkalmasint a vita előtt , endáltal fogna felolvastatni. Különössen azt állítják, hogy a kormány végleg még nem intézkedett az iránt, mitévő legyen a vita befejezésekor s a várt eredménnyel szemben. A Poroszország által a bajor és würtembergai kormányokhoz intézett jegyzékre, mely a vámegylet fölbomlását helyezi kilátásba, ha ama kormányok a Francziaországgal kötött szerződéshez nem csatlakoznak — a „Moniteur“ müncheni levelezője azt jegyzi meg, hogy most, midőn a kérdés oly világosan van odaállítva, s mentegetődzésnek, vagy puszta ürügynek többé helye nincs, Németország nemcsak iparos vagy kereskedelmi, hanem valódi politikai újjászervezés előestéjén képzelheti magát. Kasselből írják a Breslauer Zig.-nak, hogy a választófejedelem készsége az 1831-diki alkotmány helyreállítása és foganatosítása iránt csak addig terjed, a meddig a kívülről reá gyakorolt nyomás ereje. Mennyi reménynyel tekint e tárgyban is a Poroszországban mind nagyobbodó szakadásra, s mennyiben késlelteti ez határozatait, könnyű belátni. A minisztereknek részben jó szándéka és czélja van, de a vfejedelem határozott tagadása napról napra nehezíti állásukat. Eddig még egy, a közös országgyűlés elé terjesztendő javaslatot sem hagyott helyben. Hogy valami létrejöhessen, szükséges, hogy Poroszország még soká maradjon meg fenyegető állásában , mi a porosz kormánynak talán nem fog nehezére esni. Magában az országban az egyetértés a legjobb szer, mely által valamit kicsikarhatnak. Szerencse, hogy a választások eddig úgy ütöttek ki, hogy az eddigi egyetértés alapja nincs nagyon megingatva, s hogy a külföldi kormányok jóakaratára továbbra is számolhatnak. DÁNIA: A „Fädrelandet“ hoszabb irányczikkben a néhány nap előtt átadott porosz jegyzékkel és osztrák emlékirattal foglalkozik. A jegyzék szövegét már székiben ismerik, vájjon az emlékirattal is ugyanez történik-e, nehezen képzelhető, mert jelleme arra látszik mutatni, hogy nincs közzétételre szánva. „A jegyzék tartalmáról — így iz a fent idéztük lap — lehet már fogalmat szereznünk, az emlékirat pedig keserűség és követelődzés tekintetében épen nem szelidebb, sőt egyben másban túl is megy amazon. A barátság és bizalom értelme, melyet az osztrák és porosz kormányok 6 évvel ezelőtt kinyilatkoztattak s a kedvetlenség, melylyel akkor a reájok nézve kellemetlen ügyhöz hozzászóllottak, most a dán állam gyilkos megtámadásává változtak, oly annyira, hogy e vitatkozás Ausztria és Poroszország részéről illem szerint más nyelven nem is folytatható, csak fegyverek által. A viszály Németországgal csak a túlhatalom elleni élet halál harczra vagy európai választó ítéletre vezethet, mely utóbbi legtöbb valószínűséggel bír. SVAJCZ: A bieli polgárok egy része azon föltevésben, hogy Garibaldit száműzik, oda akar a polgárságnál működni, hogy Biel városa díszpolgárává válaszszák. AMERIKA. Távirati tudósításunkat ezen, aug. 26-ról szóló hírekkel egészítjük ki: Az éjszakiak tábornoka, Rosencranz, 30,000 ember élén Joutownba (Missouriban) indult,hogy 15,000 confoederált hadat Armstrong tbk alatt megtámadjon. Azt hiszik, hogy Price tbk Armstronghoz fog csatlakozni, miután talán ütközetre kerül a dolog. I n c e r f a 11 nevű tekintélyes democrati Pennsylvániából elfogatott, mert valamely democrata gyűlésben tartott szónoklatában kijelenté, hogy az Éjszaka Dél elfoglalásában egy lépéssel sincs előbbre, mint a háború kezdetén .Lincoln elnök kormánya a legromlottabb, mely valaha létezett. Newyorki aug. 27 ig terjedő hírek szerint a chippewa indiánok Minnesotában fellázadtak , további lázadásoktól is tartanak. Az első néger szállítmány, mely a kormány befolyása alatt Közép-Amerikában lesz letelepítendő, oemberben fog indulni. A „Richmond Whig“ a háború kezdete óta megsemmisített pamutkészlet mennyiségét 4. 600,000 bálra teszi. Az unió kormánya megtiltotta a távsürgönyzést. A levelezések szerint nem változott meg az északiak állása, sőt M’Clellan és Burnsides által megjőn erősítve. Breckinridge tok újonnan készül Baton Rouge megtámadására. Távirati jelentések. — Pária, szept. 9. A„La Presse" Palermoból a következő tartalmú sürgönyt közli : Újabb összeütközések a királyi csapatok és Garibaldisták között, hála a nemzetőrség magatartásának, gyorsan megakadályoztattak. Minden Turinból érkező levél erősíti, hogy Garibaldi sebe nagyon súlyos. — R a g u z a, szept. 9. A montenegrói fejedelem Omer basa minden feltételeit elfogadta. Ivo Rakó nyújtotta át Omer basának az illető okmányt. — Új-York, aug. 30. A szeparatisták a szövetséges seregeket 23 án visszanyomták Rappahanocktól egész Warrentonig; 26-án az unionistákat Manassanjunctionnál ismét megtámadták s futásra kényszeriték; a hajókat, vaspályát, a táviratokat összerombolták, végre Pope tábornokot Washingtontól elzárták. Később érkezett szintén aug. 30-dikától kelt új-yorki sürgöny szerint Macdowell unionista tábornok a Manassas mellett álló separatisták és a főhadtest közé hatott, mire az egész nap hosszat tartott csata az unionisták minden részrőli győzelmével végződött. Hivatalos jelentés szerint az unionisták vesztesége 8000, a szeparatistáké valószínűleg két annyi. Az unionisták Baton Rougeban vannak. Dawis parancsolatot adott ki a néger ezredek felett parancsnokló szövetségi tisztek felakasztására. Eseti ponta, Pest, September 10 Az „Ind. beige“ párisi levelezője írja, hogy a konstantinápolyi értekezzen részivel! nagyhatalmak egy együttes lépést tettek Montenegró mellett a török portánál. Hírlik, hogy Moustier marquis utasításai is sürgősebb természetűek lennének, mint az eddigiek. Párisban legközelebb egy röpírat fog megjelenni,melynek czíme: „A császárság Mexicóban.“ Bonaparte herczeget fog a mexikói trónra ajánlani. — Napoleon herczeg nehezen fog a császár s császárné maghivására Biaritzba utazni, mint a belga lap értesül. — Az „Evening Star“ írja : „Midőn Garibaldi Róma elleni expeditióját megkezdte bizottmány alakult azon czélra, hogy pency-aláírást indítson meg, melynek eredménye rendelkezése alá adassék. Most azt határozták, hogy a vállalatot Garibaldi csatavesztése és elfogatása daczára is folytatják. A munkásokhoz felszólítást intéztek, hogy a penny-alárásaik által Róma franczia megszállása ellen tiltakozzanak. A begyülendő pénzek elismert angol ügynökei által fognak rendelkezésére juttatni.“ — Most vesszük azon jelentést, melyet mintegy tizenkét Garibaldi féle tiszt tett közzé egy olasz lapban az aspromontei ütközetről, s melyet a turini hivatalos lap alaptalannak nyilvánított. Azonban, ha e jelentés egyes részletekben, vagy tán némely fő vonásokban is tévedést foglal magában, lehetetlen azt egészen alaptalannak tartanunk. Helyszűke miatt csak a főbb állítmányokat adjuk ezúttal. E szerint Garibaldi folyvást tiltotta a tüzelést, mielőtt megsebesült volna, s azután is. A királyiak lőttek először, anélkül, hogy bárminemű felszólítás ment volna az önkénytes vezérhez. Garibaldi ezután is veszteg maradást parancsolt s trombitásai is erre adtak jelt. Csak az ujoncz önkénytesek nem tudták megállani, hogy ne feleljenek a királyiaknak, kik közül valószinÜCU törti»koUG «alatt HvLwttló« . A királyi csapatok közel nyomulván elő, minden legkisebb ellenállás nélkül — a két ellenfél kanonái közt általános lett az ölelkezés s öröm : ismerősök, bajtársak találkoztak. Az önkénytesek az „olasz hadsereget“ éltették. Csak akkor küldetett parlamentaire Ganbláihoz. Ez és fia már meg voltak sebesülve. A parlamentaire tehát, nem mint szokás, az ütközet előtt, hanem a tüzelés után küldetett az önkénytesekhez. Ez előadás szerint a az aspromontei találkozást nem lehet ütközetnek nevezni. — Belgrádból Írják a „Wand.“nak szept. 7-től : Usiczában a szerbek és törökök összecsaptak, mint már a telegráf jelenté. Az ottani törökök 6—7-re éjjel felgyújtották a szerb városrészt, még pedig több helyen egyszerre. A város leégett egészen. Több törököt rajta fogtak, amint épen a szerb városrészben elszórva fekvő tulajdon házaikat fel akarták gyújtani. Midőn a város már égett, a törökök lövöldözni kezdtek. A szerbek viszonozni kezdték a lövéseket, s erős harcz támadt, mely még 32 órakor délután is tartott. A törökök, az utolsó, Belgrádba érkezett telegramm szerint majdnem egészen a várba szoríttattak. Két szerb megsebesült, a törököknek két halottjuk van. Felelős szerkesztő : Báró Kemény Zseign cne lünk. A baloldali csoportozatban igen helyes alak a két bajuszos gyermek, főkép a kisebbik, melynek arczán vidor pajzánság honol , mi egész alakjában is ki van fejezve, mig a nagyobbik szégyenkezve festeti a bajuszt fiatal arczára a kissé torzképes öreges ember által. A jobb oldali csoportban pedig helyes alak a fakardját emelő , a zászlóra tekintő, egyúttal lármázó gyerköcz, melynek arczán a csak gyermek által élvezhető teljes boldogság tükrözik, míg a mellette kissé árnyékban álló nagyobb fiú arczában elég híven van adva a lármázás okozta erőlködés. E kép azonkívül nagy szorgalommal van festve, s routinirozott ecsetre mutat. K .l 1 A. Münchenben szintén életképpel gazdagítá tárlatunkat (9. sz.), melynek kivitele ellen semmi kifogásunk sem lehetne, mi bizonyára ügyesen, nem félénk aprólékossággal festett képecske, ha ugyan a gondolat benne érthetőbb volna, pedig talán csak is az által különbözik az életkép a történelmi műtől, hogy kevésbé általános, magasztos és ismert, inkább mindennapiabb tárgyat ábrázol, de a gondolatnak, mely e tárgynak alapul szolgált, csak oly világosnak, érthetőnek kell testesítve lenni, mint a történeti képen, különben nincs értelme, mint nincs értelme Köbl képének. Az öreg úr, úgy látszik, meglátogatá e nőt, hogy ez helyette levelet írjon. De ez még nem befejezett gondolat, még többet várunk, többet pedig ki nem nézhetjük e képből. Godlewsky M. képét (Zomborból 18. sz. „Jósnő“,) már nem érheti e vád, mert itt oly annyiszor elcsépelt gondolat van újra ábrázolva, hogy legfeljebb a nagyon jó művészies kivitel tehetné élvezhetővé, pedig ilyennel itt, fájdalom, nem találkozunk. Elég szorgalmasan kezelt öltözet, hamis redőzettel, még hibásabb rajza alakokkal az úri nőknél, visszataszító csúnyaságú, de ezért mégsem jellemzetes, vagy élethű alak a vén czigánynőnél, az az egész, amit látunk, a miért is műbecsü festménynek nem mondhatjuk. A „Hazatérés a fajdtyuk vadászatról" Hutschenreitertől Bécsben (36. sz.) talán ugyané szakkal lehetne bírálandó, vagy elítélendő. Itt össze van hordva minden, mi egy vadász szobájába csak fér, de nincs eltakarítva, vagy elrendezve sem a vadász, de még kevésbé a festő által. Marr Henrik, Münchenben festett „Szénagyűjtés bérezitónál felső Bajorországban" (29. sz.), szebb berendezést, némileg már művészi ízlésű szerkezetet is mutat, nagyon különben ez sem elégít ki. Az emberi alakok helyesebben rajzolvák, a gyermekek előtéri csoportozata csinosnak mondható, de a marhák csakugyan rosszak, s a baloldalt, a csónakból a vizbe hajló szegletes alak épen nem festői. Kis F. Düsseldorfban csinos képet festett s állított ki „Az ünnep előtt“ czim (37 sz.) alatt. Egy leányalak képviseli az egész gondolatot, virágfüzért köt, kissé nayon is bus arczkifejezéssel. Talán neki nem jut az ünnep örömeiből, min busul, miért szomorú ? Ily piros pozsgás fiatal lányka dandv, köthetné a holnapi ünnepre szánt virágkoszorút. Ezt lehetne az alak ellen mondanunk, de többet nem is, mert festve szépen van, a ruházat, a redőzet a legkisebb részletekig meggondoltan van ecsetelve, állása is könynyű, természetes s némi kecs sem hiányszik belőle. A baloldali világosság kissé önkényesen van alkalmazva, meg az arezra nem is onnan esik a világítás. Ez különben inkább mellékesebb, a főtárgy, a lányka, helyes. George Ágoston Pesten a 47 sz. alatt valami történelmi öltözetű szomjas vitézeket ábrázolt „Nagy szomjúság“ czimű képén. Igyanak hát, tán bánatukban teszik, hogy ily szegényesen vannak festve. Zverina F. B. Prágából küldött be „Pihenő pásztorok“ czime alatt egy képet (54 sz.), melyet minden tekintetben sikerültnek mondhatnánk, ha kellő figyelmet fordított volna a világításra. A világítás túlságos volta nagyon hátrányosan hat e nagy szorgalommal festett, sok tanulmányt igényelt képen. Se, hogy is gondolható festő, hogy e pásztorok állataikkal együtt dél derekán napba mennek pihenni. Pedig dél van, ezt mutatja a szikla tetején lévő kúszó növények majd függélyesen es árnyéka. Ha itt jó árnybeosztást alkalmaz, e helyes szerkezetű kép százszor többet mutat. Az öreg pásztor oly helyesen veti hátát a sziklának s szenderül álomba ; a fiúcska oly jól helyezkedett el apja lábainál; a merengő leány virágbokrétájával lecsüngő kezében oly alak, mely nem véletlenül van igy festve, hanem mely a művész által is igy volt gondolva, benne bizonyos költőiségre is találunk. S mennyi tanulmány az öltönyök fedezetében, még kelméjében is, mily szorgalmas és öntudatos kivitel az állatokban s mindez téveszti hatását, mert el nem válik egymástól, mert a művész igénybe nem vette a festészet egyik fő, vagy szóban melőzhetlen eszközét, a helyes árnyelosztást. Szintigy dicsérve kell említenünk a „Parasztkocsizást“ Lang Henrichtel Münchenben. Itt el nem vitázható , hogy a művész hazánk alföldjén gyűjtötte a tanulmányokat. — A nádas , csádés ér melletti parttól fogva a lovak szerszámáig , minden tanulmány nyomán készült. Partról bújt alá a kocsis és ez magyarázza, hogy a lovak kelletén inkább összevissza zavartattak, de azért csinosan festvék. A képecske kicsiny, azért kissé aprólékos a kivitel, de ha még a félrerántott akáczfás kocsirúd csavargós állása, a lúgos lovon kantár helyett alkalmazott kötöfék is. A kocsi előtt száguldó csikó nagyon helyes alak, legkevésbé az a kocsin ülő, s a lovak közé vágó legény, a sár pedig, legalább annak véljük az utat, nem a legjobban sikerült. A tájképek közül Schiffmann József Münchenből hármat küldött be (4, 6 és 26 sz.). Egyik : „Egy reggel Mirabellkertben Salzburgban rococo öltözetű alakokkal. Ügyes ecset, bátran használt rikító színekkel,de nem nagyon kellemes hatással az egész,mit e kép mutat. Sokkal helyesebb a „Téli éj“, hol a világítás helyes beosztása jól hat, bár a háttéri holevilágítás tisztább lehetne, míg ily aczélból vágott falevelek télen sem igen láthatók. Harmadik képéről nem szólhatunk, mert úgy függ, hogy épen nem szemlélhető. Mayburger J. Salzburgban szintén két képpel köszöntött be. „A gmundeni tó“ (15 sz.) és „Fuscher kar-hegy felleiteni Pinzgauban (40 sz.) mely utóbbi oly csúnyán van kezelve, hogy a 15 sz. alattinak is elvan becséből. Pedig ezen, ha színezete nem is különös, kivitele nem is nagyon szorgalmas, a berendezés helyes,a vonalak kellemesek, a lapok szépen terülnek el s kissé több színérzéssel, kissé szorgalmasabb kidolgozással igen helyes kép válhatott volna belőle. Obermüller Adolf szintén Münchenből küldött egy tájképet „Watzman-hegy a király tón“ (20. sz.) Nem tudni jegenye akar-e lenni a Watzmann, vagy csak a művész szeszélye tette azzá, annyi bizonyos, hogy nem a legkellemesben ható képek közé számítjuk. Schaffer Ágostontól Bécsben két szám alatt látunk tűrhető és szép tájképeket. Egyik „A magas Goel, Berchtesgaden mellett“, melynek fakó piszkos színezetét nem tarthatjuk helyesnek. Az esti világítás bíbor fénye ily szint nem teremthet elő a bóborította Alpeseken, pedig e pontra összpontosulna a kép hatása ; e hibás színezetet jóvá nem teheti a középtéri fenyvesek helyes kezelése, rontja pedig az előtéri víz és sziklák könnyelmű, sem nem szép,sem nem festői odahányása. Másik képe : „Erdei tájkép Magyarországból“ mintha csak nem is ugyanazon ecsettől származnék,oly szépek, kecsesek a fák formái,oly szorgalmas kivitelű az előtér, oly csinos az egész belszerkezete e tájképnek,főkép hatásos pedig a nyugvó nap tüzes, meleg világítása a facsoporton s hibás szerintünk csak az, hogy e meleg piros fény nem sugározhatik ki ily hideg színezetű égboltozatból, ha az esti világítás oly élénken színezi a földön levő tárgyakat, lehetetlen, hogy az ég maga hideg nappali világítást mutasson; ha itt a kellő öszhang uralkodnék az ég és táj között, mindenesetre egyik legjelesb festményünknek nevezhetnek. Van továbbá egy csinos képecske az öreg Raffolttól, (25. sz.) egy igénytelen kis tájképecske Holzertól szintén Bécsben (27. sz.) és egy valóban rész „Gosautó és Dachstein“ Bühlmayer Konrádtól hasonlókép Bécsből (41. sz.),melyre azt jegyezzük meg, hogy ez igen szép tájékot százszor volt alkalmunk szemlélni tárlatunkban, ami magában ugyan nem volna baj, ha a száz közt nem százszor jobbak is lettek volna, mint a mostani. „Az utolsó hó“ Weber Ottótól Berlinben (22. sz.) oly ügyes ecsetre mutat, főleg a tehenek kezelésében, hogy sajnálni kell kevés figyelemmel történt elrendezését, mely bizonyára emelte volna a kép belbecsét. Fenmarad még Hoguet képe Berlinből „Franczia tengerpart,“ melynek művészies kivitele, főkép mi a tenger hullámaiból kiemelkedő sziklákat, s a kissé távolabb partot illeti, igazán gyönyörködtet. Szép a halak kezelése, bár hullámzásuk nem igen látszik, kissé tán merevebbek kelleténél, de azért szépek, valamint szépek a könnyű, mégis tekintélyes felhők s a közülök inkább kitetsző, mint kilátszó kék ég. Még a nagyon is másodrendű alakok,oly művészies bátorsággal vannak a vászonra teremtve, hogy a név tudtán kivül is jeles festész műve előtt tudnók magunkat. Kár hogy műegyletünk szomorú pénzügye akadály lehet e nagybecsű mű megvételében. Le nem tehetjük tollunkat a nélkül, hogy forró óhajunkat ne fejezzük ki az iránt, vajha ez igénytelen sorok legalább némi érdekeltséget nevelnének közönségünk azon részében, mely szívesen szemléli ugyan a festőművészet termékeit, de csak nehezen határozza el magát arra, hogy saját anyagi közreműködése által ápolja is a művészet szellemét, mely mint a lélek, bármi hatalmas legyen is, meg nem élhet s nem működhetik, ha a test mindennapi anyagi szükségletei ki nem elégittetnek. Ki.