Pesti Napló, 1862. szeptember (13. évfolyam, 3767-3790. szám)

1862-09-19 / 3781. szám

215-3781 13-ik évi folyam. Péntek, sept. 19.1862. E­pp szellemi részét ilető minden közlemény 'Kiadó­ hivatal: Előfizetési föltételek I Hirdetmények dfja I Szerkesztési iroda . A szerkesztés g ez vnt zen Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva: 7 haábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 njkr. . .» amelat Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- & lap részét ilető közlemények (előfizetési pénz , kiadása körüli Félévre . . . . 10 írt 60 kr. a. é. Bélyegdij külön 30 njkr. Magánvita 6 hasábos Ferenczi­k tere 7-ür szám, 1-ső emeleti­gadtatnak el, panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 6 írt 25 kr. u. é. petit-sor 26 nykr. PEST, September 18. 1862. Bécsi dolgok Bécsi lapokban olvassuk, hogy a német kérdés mindig szomorúbb arczot ölt. Egy előparlament helyett most már kettő lesz. Tudjuk, hogy a „kis­németek“ f. hó 28 —30-kan Weimarban gyűlnek össze, míg egy müncheni távirat szerint, a „nagy­német“ érzelmű déli Németországból kü­lön előparlamentet akarnak tartani Frank­furtban. Mint a „Presse“ értesül, Stutt­gartból és Münchenből a bécsi reichsrath néhány német tagjához is elküldetett — vagy, mint hirlapíró collegáink „át meg át“ (durch und durch) magyarosan kife­­zik : „elmenesztetett“ — a meghívás, hogy ez értelemben működje­nek, azon lévén, hogy a német-osztrák reichsrathok minél s­zámosabban gyüle­kezzenek Frankfurtba. A „National Ztg“ ellenben neveit is közli azoknak, a­kik magukat aláírásukkal kötelezték, hogy Weimarba mennek. Ezek közt van dr. J. N. Berger és dr. Rechbauer. Az „Ost d. Post“ viszont biztosítja a „nagy­ német“ urakat, hogy dr. Rechbauer maga is ki­váncsi tudni, miként került neve az alá­­írók közé. Minő portmanoevreek! Egy helyett te­hát két ilőparlament! íme, minő auspi­­ciumok alatt indul meg a német egység ügyének újabb korszaka! Kovács Lajos barátunknak nincs oka aggódnia! A reichsrath pénzügyi bizottságából is érdekes tudósítást veszünk, jellemzőt az osztrák parlamenti viszonyokra. A pénzügyi negyvennyolczas (meg ne ijedjen a „P. Hírnök“ — a tagok számá­ról, nem évszámról van szó) bizottság f. hó 16-ki ülésében az 1862-ki budget meg­állapításáról volt szó. Az előadó — írja a ,P. Lloyd‘ tudósítója — Dr. Taschek, egy javaslatot terjesztett elő, melyben az egész kívánt ősziét elfogadtatik s a kiadások jóváhagyatnak. Azonban az államminiszter ma ,brevi manu, egy más pénzügyi törvényjavaslatot terjeszt elő, melyet gróf Hartig sajátjául elfo­gadott. E szerint a kívánt ősziét 388 mil­lión felül állapittatik meg (festge­setzt) s ezen ősziét 294,650,334 ft erejéig fedeztetik (bedekt wird) a bevételek által. Mind az „Erforderniss“, mind a „Bedeckung“ rovatnál ki van kerülve e szó: „genehmigt“ és „bewilligt.“ S cse­kély módosítással a kormányi javaslatot fogadták el. Ezen módosítás egy mellékes fejezetnél ezen tételben : „di bemesse­nen Beträge,“ a „bemessen“ helyett „g e n e h m i g t“-et szúrtak be, ezen, a nép­képviselet­­adómagajánlási jogát kifejező formulát egy hátulsó ajtón ekkép csem­pészve be. Egyszersmind azon megszorítá­sokat, melyeket, az alsóház több tételnél jön, szépen kihagyták most a pénzügyi törvényből, legfölebb csak jámbor óhaj­­tásképen hagyva meg egyet s mást. Tud­juk, hogy az alsóház az államtanács ré­szére követelt 142,680 ftot csak azon föl­téttel ajánlották meg, hogy a kormány az államtanácsban megürült vagy megürü­lendő helyeket ne töltse be e testület új­ból szervezéséig. A kormány e határozat­ra nem is hederített, hanem az épen meg­ürült helyet betöltötte. Az „Ostreichischhe Zeitung“ mindemellett folyvást a parla­mentről beszél, hasztalan emlékeztetik őt naponként uj tények Kuefstein gróf emlé­kezetes szavaira, hogy „F reichsrath nem angol parlament. “ A „P. Lloyd“ szerint azon emlékirat­ra, melylyet a pesti kereskedői testület a magyar váltótörvény ellen benyújtott, a m. udvari kanczellária részéről is leér­kezett a válasz. Ez is egyet­ért lényegi­leg a m. kir. curia e részben tett nyilat­kozatával, azonban elméletileg helyesli több pontban az emlékirat nézeteit. Ezen különbséget a curia és a kanczellária nyi­latkozata közt nagy megelégedéssel eme­li ki a Lloyd. Szeri­n­tünk azonban az emlékirat és a kanczellária leirata közt lényegesebb azon különbség, hogy a kan­­czellária azon pontokra nézve, melyek iránt egyetért is a kereskedői testülettel, az országgyűlésre utal. Ezen alkotmá­nyos felfogást örömmel emeljük ki, a­nélkül, hogy ez idő szerint vitatni kíván­nék, kinek van igaza a vitás pontokra nézve. Még egyet! Az „Oesterreichische Zig,“ mely, közbevetőleg mondva, egy idő óta nagyobb betűkkel nyomatja a „Constitu­­tionnele“ — lucus a non lucendo — mel­léknevét, azt a hírt közli, hogy Plener úr ellen egy i­derpellatio készül. A pénzügyi miniszter ugyanis még az aug. 9-ki felső­házi ülésben azt mondá, hogy a kormány a dunai gőzhajózási társulatnak az alsóház által megtagadott „Nachtragsforderung“ot még­is kifizeti. Néhány alsóházi tagnak másfél hónap múlva most jut eszébe meg­kérdezni: várjon az összes minisztérium egyetért-e a pénzügyminiszterrel? — S ha igen ? quid tunc ? Az „első magyar gözhajótár­saság“. II. Az üzlettevékenység s az üzleti tér kérdése után jön azon második, igen fel­fogható s természeti s kérdés: Versenyez­het-e a süker kilátásával a magyar gőz­hajótársaság a jelen dunai szállítási vál­lalatokkal, s jelesen minő kilátást nyújt majd a nemzeti tőkéknek egy oly verseny, melyben 3 millió fusio esetében 6 millió tőke fog versenyezni 43 millió tőkével, mint a­mennyivel a „szabadalmazott du­­nagőzhajótársaság“ rendelkezik? Továbbá s­em vonnak-e el tetemes mennyiséget a nyers szállítmányokból az ószerű evezős s vontató hajók, melyek mintegy 800 számban egészítik ki a gőzerővel dolgozó vállalatok üzletét s a dunai összforgalmat. Határozottan állítjuk, hogy az „első magyar gőzhajótársaság“ azon esetben, ha az alakító bizottmány által elkészített s már közre is bocsátott alapszabályi ter­vezet értelmében alakulva meg, a kijelölt irányban, nyersterményekre szorítkozva csupán, a vaskaputól fel Bécsig, s a köz­vetlen mellékvizeken folytatja működését, nemcsak hogy a versenyt kiállja az osz­trák Dun­agőzhajótársasággal, de a dunai szállítási forgalom jelentékeny része üz­letkörébe fog olvadni, nyereséget hozva a társulatnak, gazdag osztalékát a vál­lalkozó tőkéknek. Lássuk csak hogy miért? A Dunagőzhajótársaság az 1848-as vi­har után a kormánynak tett szolgálatai­ért roppant követeléseke­t emelt. A kor­mánynak soha sem volt kitűnő oldala — a fizetési képe­ség. Úgy tett akkor is, mint most az osztrák bankkal szándéko­zik tenni. Meghosszabbította a társaság kiváltságos szabadalmát 1880-ig, újólag kötelezvén magát a már 1830 ban el­fogadott 5% államgarantiára. — A du­­nagőzhajózási társulat, igaz, a nemzet s a sajtó ösztönzése mellett, s zajos tet­szés nyilatkozata közt fektette tőkéinek egy ré­sét az üzlethez megkivántató épít­kezésekbe s felszerelésekbe. Felépült a pompás ó budai hajógyár, a raktárak, s más építkezések is történtek a duna-vo­­nal legjelentékenyebb pontjain. Az épít­kezések oly nagy arányt öltöttek, hogy ma már a 43 millió tőkének nagyobb ré­sze, jelesen 24 millió, beruházmányokban, építkezésekben fekszik. Senki sem von­hatja kétségbe, hogy e beruházmányi tő­ke, neveztessék bár veszteg tőkének is, jö­vedelmet ne hozna. Mert hisz a hajóépítés s felszerelés költségei ezen belföldi, s a társaság által felállított gyárak munkás­sága által feleslegesekké váltak, s midőn egy részben százaknak adott ipar­ elfog­­laltatást a szabadalmazott társaság, más­részt a belföldi gyáripart is, bárha egy paránynyal is, mozdította elő. Befektette őkéi nagy részét oly építkezésekbe, me­lyek, bárha jövedelmet hoznak is, de még­sem oly gyümölcsözők, hogy a fennma­radott 19 millió tőkének is ne kellene dolgozni azon, hogy a 24 millió rendes hiányzó kamatjai fedeztessenek. El­hisz­­szük, hogy ezen építkezések indokát aczél­szerűség s a hasznosság szempontjai pa­rancsolták, s így, hogy azok megtörtén­tek, abban szemrehányásra okot nem ta­lálunk , mert a társaság függetleníteni akarta magát még a hajószerelte­tések tekintetében is a külföldtől, de más rész­ről a tőkék természetéből következtetjük, hogy ha 43 millióból 24 millió beépítte­tik, s 19 millió marad a forgalomra, bizo­nyára minden millió egyremásra nem hoz­za be az 5°/o-t; úgy, hogy a forgalmi tőke évi jövedelmeinek kell pótolnia veszteg tő­kéből hiányzó kamatokat. Vagyis 19 mil­lió forgalmi tőkét olykép kell jövedelme­zővé tenni s forgatni, hogy a­mennyiben a beépített 24 millióban az 5% deficitje mutatkozik, a 19 millió kamatjai által fe­deztessék. Következéskép a jövedelem­i kamat elosztása után a 43 millió tőke nem hoz be annyit, hogy az állam garan­­tiára s kamatbiztosításra szükség ne len­ne. Ily esetben a szabadalmazott Duna­gőzhajótársaság nem igen irtóznék a vi­telbér felszökkentésétől, hogy a j­övedelmi bijain egyensúlyba hozassák. A vitelbér azonban már most is magas. Hisz csak a minap történt, hogy a társaság még a 15% szállítási rabatot is eltörölt­e a Kul­­pa-­s Száva mellékvizeken eszközlött szál­lításokra nézve, s így itt már a legmaga­sabb áremelkedés állott elő. Ha az új tár­saság megkezdi működését — kevesebb vitelbérrel — a versenyre a nagy tőke csak úgy állhat ki, ha vagy roppant os­tromot intéz összes erőivel, vagy a vitel­bért szintén leszállítja. Vegyük az utóbbi esetet. A szabadalmazott dunagőzhajózási tár­sulat aligha leszállíthatja a vitelbért, mert a jelenlegi vitelbérrel is folyvást igénybe kell venni az álladalmilag biztosított ka­matsegélyt, hogy veszteségben ne marad­jon. A kormány tehát maga sem egyez­nék bele a vitelbér leszállításába, mert a kincstár akkor még jobban igénybe lesz véve. Felhozunk ezen állításunk igazolása mellett egy esetet. Midőn a Lu­zenbacher testvérek kiállottak a versenytérre, a sza­badalmazott Dunagőzhajótársaság rögtön folyamodott a kormányhoz, engedtessék meg a verseny tekintetéből a hitelbér­­csökkentés. A kormány megtagadta a kérelmet, s jövőben is kereken ellensze­gülni ígérkezett minden hason vitelbér­­csökkentési kérelmeknek. A verseny most már a tömeges erőfeszítés terére vizetett át. A szabadalmazott Dunagőzhajótársa­ság számos hajót bocsátott forgalomba — a személyszállításra — azon vonalon, me­lyen a Luczenbacher testvérek is fellép­tek s folyvást veszteséggel dolgozik. A Luczenbacher testvérek vállalata azon­­ban — bárha személyszállításra szorít­kozik — nem zúzathatott szét a tömeges­, erőkifejtés által. Ezen ténykörülményhez fűzzük azon második állításunkat, hogy ha a magyar első s­őrhajózási társulat ellen­i tömeges erőkifejtést, s roppant tőke igénybevéte­lét használná is fel a szabadalmazott Du­na gőzhajózási társulat, még­sem lehetne arra veszélyes , mert a szállítási szük­ségletek s a közlekedési eszközök növe­kedésével gyarapodó termelés biztosítás az iránt, hogy szállítni való mindig lesz, s bármennyi hajót hozzon is forgalomba a szak­­társulat, a magyar társaság mindig élénk üzlettérre számíthat, s pedig nyere­séggel, mert olcsó vitelbérre fektette üz­letforgalmát s sz­ámitásait. Látható ezekből, hogy míg egyrészt a vitelbér leszállításának a szaba Dmn. tár­sulatnál maga a kormány, de a társulat jövedelmi aspirátiói is határozottan elle­ne szólanak, s azt valószínűtlenné teszik, másrészt az olcsó vitelbérre fektetett első magyar gőzhajó társulat forgalmának s üzleti tevékenységének — a tőke meg­erőltetés, s tömeges erőkifejtés sem árthat. A versenytől tehát nincs mit tartani. Megjegyezzük itt, hogy a személyszál­lítás királyfolyónkon másodrendű akkor, midőn Baja, Győr, Zimony, Törökbecse, Szeged, Pest, a nyers terményszállítás, ki­­s berakodás első emporiumai az egész Dunavonalon. A magyar társaság pedig az alapsza­bályok 2. §. értelmében csupán nyers termények szállításával foglalkozván, el­maradnak azon alig 2% hajtó kiadások, melyeket a személy-­s gyorsteherszállítás eszközlésére tenni kell, s így a vitelbért alábbszállíthatja, úgy, hogy az jelenté­kenyen kisebb leend a szabadalmazott gőzhajótár­saság vitelbéreinél.­­ A nyers tör­­­ény szállításoknak annyi része,a­meny­nyit a magyar társaság megbír, bizonyá­ra az új, olcsó vitelbéren alapuló vállala­tot fogja felkeresni, annál inkább, mivel a nagyban eszközlött szállításoknál pár krajc­árnyi ár­különbség tetemes össze­gekre rúg. A „szabadalmazott Dunagőzhajótársa­ság“ nem fekszik oly nagyon a kormány atyai szívén, hogy kész legyen minden évben százezrek s százezrek fizetésére, csak azért, mert a szabadalmazott társa­ság elég legális a magyar zászlót fel sem teszni hajóárboczára! A szabadalmazott társaság vitelbérét maga sem szállíthatja le, mert i­ár most is pár év óta tetemesen csökkent a nyereség, úgy, hogy több vo­nalon már is veszteséggel dolgozik. Nem így ám az „első magyar gőzhajó­zási társulat“, mely olcsó vitelbér mellett áll ki a magyar Dunára, s az olcsóság s gyors szállítás előnye mellé még azon előnyt is csatolja, hogy a magyar jelzászló, magyar tőkék, nemzeti vállalkozás buz­galmát jelenti, s már e körülmény által is magához vonzza a dunavidékek magyar termesztőit. Nemzeti vállalat — nemzeti tőkékből — s talán, adja az ég — angol tőkével egyesülten; továbbá, a mi fő: olcsóság s legjutányosabb ár a versenytársak közt, merő nyerstermény szállításra szorítkozva, ime, ezen előnyöket nem semmisítheti meg a „szabadalmazott Dunagőzhajótársaság“, még ha lejebb szállíthatná is vitelbérét, a­mit még solio s nagy mennyiség rendsze­res szállíttatására ajánlkozó kereskedők s termelőkre nézve sem tehet. Egyik rop­pant menyi­ségű gabonát szállító hazai nagy­kereskedőnktől tudjuk, s e tényért szavatosságot vállalunk, hogy egy izben az említett búzakereskedő évenként 200.000 mázsa búza szállítására ajánlkozott, s kér­dést tett, menyi provisiót ad a szabadal­mazott társaság ? 35 % volt a válasz. Hogy a rendes szállítási szerződés elma­radt, igen természetes. Avagy talán az ó-szerű evezős s von­tató fahajókkal nem fogja kiállani a ver­senyt az új társulat ? Az evezős s vontató hajókon eszközlött szállítás sokkal többe jön, mintsem egy­előre képzelné az ember. A baromkinzás anyagi hátrányaival összekötött lassúság, a folytonos megpihenések,s ezzel járó kiadási költségek, a rendesen mélyre merülő fa­hajóktól fizetett nagyobb díj, ha gőzösök­kel vonatnak, majd ismét a szállítással összekötött baslakodás, s e mellé a kis térre szorított közlekedés , mindany­­nyi hátrányok, a­melyek biztosítják a magyar társulatot versenytársai ellené­ben. Sőt, mi meg vagyunk győződve, hogy minél nagyobb tőkével s erélylyel fog vállalatához a magyar társulat olcsó vi­telbérrel, annál inkább fogyni fog az eve­zős s vontató á­ fahajók által fenntartott közlekedés. Akkor, midőn a múlt évben a szabadalmazott gőzhajótársaság által esz­közlött üzleti s forgalmi exercitium 17 milliót mutat fel a felső Dunán,2­3 milliót az alsó Dunán, az ó­fahajók alig szerepel­nek 2 millióval, a­mint ezt egyik pesti nagykereskedő által az alakító közgyű­léshez felterjesztetni szándékolt emlékira­tának adataiból kijegyeztük. Ismételjük, hogy egy oly dunagőzha­józási tá­rsulat, mely, mellőzve a mázsás gyorsszállítás­i személyforgalom ágait, s így menten azon kiadásoktól, melyeket a személyforgalmi ügynökségek fenntartá­sa, továbbá a hajósszemélyzet teljes lét­száma igényelnek, merőben a nyers ter­­ményszállitásra szorítkozik, s bárba kez­detben néh­ány gőzössel s vasas vontatók­kal egyik másik dunavidéki helyen aviso után ki-­s berakodik, nemcsak hogy nye­reséggel fenn fog állani a versenytársak közt, de az előadottak természetéből fo­­lyólag­­ busás nyereségre számolhat. Íme, a versenykérdés a szabad magyar Dunán szintén a helyzet s vállalkozás előnyei ál­tal istápolva szól az ország minden rendű tőkepénzeseihez, iparosaihoz, kereskedői­hez s gazdáihoz : írjatok alá. REVICZKY SZEVER.­ zelebb vagy olcsóbb piaczokat nyert ; abban hogy vidékünk a világ­forgalom köréből ki­­zárva s a verseny teréről leszorítva van ; — ab­ban , hogy kereskedésünk, a vagyonosodásnak eme leghatalmasb emeltyűje, csak a legközelebbi vidék szűk körére kénytelen szorit­kozni, s hogy különben virágzó mezei iparunk is, a világ­for­galom útjaihoz közelebb eső vidékekkel a ver­senyt ki nem állhatván, termékeit kellőn érté­­kesítni nem képes. Ennélfogva semmi sem igazolhatta volna in­kább Szombathely polgárainak józan felfogását és helyes tapintatát, mint azon érdekeltség, a melylyel ez értekezletre párt- és szinkülönb­­ség nélkül egybesereglettek, hogy a déli vaspálya társulat képviselőjét üdvözölhessék, a mi az érdekeltséget egész a lelkesedésig fokozá, s az értekezletet valóságos örömün­­neppé emelé, azon körülmény volt , minélfog­va épen e város szeretett­­szülöttje s egyik büszkesége , Hollá­n Ernő úr volt­­az, ki a Sopron-kanizsai vonal közel életbelép­tetésének hírnöke gyanánt köztünk megje­lenni, s igy az előterjesztés fölötti öröm a viszont­látás örömeivel, a tárgy iránti érdekeltség a sze­mély iránti lelkesedéssel találkozott. H­o­m­­­á­n Ernő úr kifejtvén a vasútból vidé­künkre, főleg pedig városunkra hárulandó elő­nyöket, lelkes előterjesztését azon kijelentéssel végzi, hogy a kisajátítási eljárást már a jövő hó­napban megkezdendi s a jelen előleges értekez­letet csak azért vélte rendezendőnek, miszerint a vállalat miatt netalán létező aggályokat, melyek az ő eljárását nehezítenék s a kivitelt késleltet­hetnék, kölcsönös eszmecsere által eloszlassa. Azonban nem volt oka aggályokkal küzdenie; alig végzé be a tetszés kitörései közt tartott előadá­sát, s már a jelen voltak kijelentették, hogy sok­­kal inkább belátják s magasabbra helyzik a vasút áldásait, melyeket az a közlekedés köny­­nyitése és gyorsítása által a forgalom élénkülé­sére s tágasbulására, a mezei birtok s terménye­ink értékének emelésére a munka szaporítá­sa által mindannyi üzlet- s iparág lendületére gyakorolni fog, semhogy ezekkel szemközt azon csekély hátrányt, mely némely­ birtokrészletek át­­szeléséből s eldarabolásából származik, elegendő indoknak tekinthetnék, a vállalat ellen nehezítő vagy késleltető akadályokat gördíteni; sőt oda nyilatkoztak, hogy magukra vállalják a félreér­téseket, balítéleteket, ha netalán ilyenek felme­rülnének, eloszlatni, a kétkedő kedélyeket meg­nyugtatni s mindent elkövetni, miszerint a kivi­tel írtjából minden akadály elháríttassék. E czél­­ból különösen felajánlják közreműködésüket a városi hatóság tagjai szintúgy, mint egyesek, ar­ra, hogy — ha a vonal térrajza az ide vonatko­zó térkimutatással együtt velők másolatban elő­re közöltetik, mit Hollán Ernő úr meg is ígért, — az illető birtokosokkal, a nekik nyújtandó kárpótlásra nézve, oly megállapod­ást fognak eszközölni, mely a helyben divatozó adásvevési árakat vevén zsinórmértékül, a társulatot az ön­zés vagy elfogultság túlságos igényletei ell­é biztosítsa. Ily szép eredménye volt ezen előleges érte­­­kezletnek, s örömömre szolgál, illetékes­­ helyről jött nyilatkozat nyomán, polgáraink felvilágo­­sultságának újabb tanúságául feljegyeznem azon tényt, hogy ily meglepő előzékenység, ily átalá­­nos rokonszenv s lelkesedés a társulat irányá­ban még sehol sem jelentkezett. N. N. Szombathely, sept. 12. Tegnap délután barátságos értekezletre hiva­­tánk össze a városház teremébe; tárgya az ér­tekezletnek a sopron­kanizsai vasút volt. — Másfél évtized óta várjuk e vonat létrejövete­­lét ; feszült figyelemmel kisértünk minden mozzanatot, mely vágyaink czélpontját kö­zelebb v­gy távolabb jövőben jelző ; reménye­ink már már kifáradtak a hosszú türelemben s a folytonos csalódásban ; napról napra komolyabb aggodalmakba merült lelkünk a szép vidék jövő­je fölött, melyet népessége, szorgalma s a termé­szet áldásai daczára évről évről hanyatlani lát­tunk. Különösen feltűnnek e hannyatlás jelei Szombathelyen, mely a szintoly szép mint gazdag Gyöngyösmentének gyapontját képezi. Mig az 1848 előtti korszakban oly pezsgő életnek örvende­s 1817 óta, a midőn az utczai mocsárok és szalmakunyhóinál fogva még egy nagy falu jellegével birt, díszes kis várossá ala­kult, melyben a polgári jóllétet és vagyonossá­­got nemcsak egyes csinos házak, sőt egészen újonnan keletkezett utczasorok hirdeték : elcsen­desült utczáin a lefolyt utolsó évtized óta összesen alig képes felmutatni annyi új épületet, a meny­nyit azelőtt egy éven át, s legjobb hitelben ál­lott polgárainak nagy része, vagyonának romjain kesereg. Némelyek a visszaesést kizárólag a köz­állapotok mostohaságának, az államélet megsza­porodott terheinek hajlandók felróni, melyek a munka gyümölcseiből nem lévén fedezhetők, már a nemzeti törzsvagyont támadák meg; de e nézet nem egészen helyes. Ám nézzenek körül s ha számba veszik, hogy korábbi népes borvásá­rainknak többé hirök sincs; hogy magtáraink, melyekben azelőtt a közel Styria nagy része táp­lálkozott, jelenleg üresen állanak ; hogy előbbi virágzó kereskedésünk igen jelentéktelen fokra sülyedt alá; hogy a városunkon átvonuló Va­­rasd-Körmend soproni nagy útvonalnak gyarmati áruszállításban oly gazdag forgalma teljesen megszűnt, azon meggyőződésre fognak jut­ni , hogy a baj fő oka másutt fekszik , és­pedig abban , hogy a kereskedés a Récs- Trieszti vaspálya befejeztével egészen más irányt vett, a Pest-Kanisai vonal megnyíltával pedig Stejerországnak is legnagyobb része kö­ A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. Szemlénk olvasója emlékezni fog talán, mi véleményen vola annak idején az orosz kormány hivatalos közlönye, a „Szjevernaja Pocsta“, Ga­ribaldi, az olasz néphös hivatása s lángesze fe­lől. — Érdekes, kettős érdekességü megtudnia ugyanazon kormány-közlöny véleményét most, a midőn az ünnepelt néphös koczkája megfordult, s ő maga, s többen övéi közül, fogságba kerültek. Szólaltassuk meg magát az orosz kormány közlönyét, hadd lássuk, hogyan ítéli meg az el­hagyottat. „E jelen pillanatban, úgymond, bátran lehet ítéletet mondani Garibaldi felől. Ő nagy, s Itália hőse vala, mert úgy akarta annak idején Cavour; ugyanő, Garibaldi t. i. egyszerű condottieri lett; — persze, név szerint csak, mert a valóságos condottieri Mazzini — egy oly eszeveszett csapat élén, a mely nem érti meg se azt, vájjon Italiának mire is lehet és van szüksége, se azt, vájjon mit tűrhet el Európa a maga részéről — mihelyt Cavour nincs többé. Garibaldi, mint magán­sze­mély , mint nem politikai szereplő, ne­mes lelke­s önfeláldozó voltánál fogva , rokon­­szenvre gerjesztő egyéniség; többet mondunk,­­ minden tekintetben tiszteletre méltó egy ember. Azonban képtelen felfogni a nemzetközi viszo­nyokat, hazája valóságos szükség­letét, s oly emberek befolyása latt, a­milyen Mazzini, kiskorú gyermekké, vagy őrültté lesz. „Arra, úgymond, hogy valaki képes és méltó legyen az emberek és események kormányát magához ragadni, nem elegendők azon erények, melyek által a vad fajok kitűnnek, sem azon ügyesség, a­melyről ismeretesek valának a kö­zépkori condottierik. „Eddigi hallgatásunk oka azon igazolt kíván­ságunkban és törekvésünkben lelhető fel csak, miszerint számot adhassunk magunknak, teljes számot azon szerepvivő jelleméről és tulaj­donképi indokairól, a ki hasznave­­hető eszközül szolgált a jelenkor egyik leggeniá­­lisabb államférfijának kezeiben, értjük Cavour grófot, a ki oly korán halt meg hazájára és az em­beriségre nézve. Azon dicsfény, a melylyel Gari­baldi férfias alakját körül venni szükségesnek találta Cavour, ugyszinte azon rugók, miket czélja teljes tudatával erős, ügyes kézzel moz­gásba hozott és fönntartott, mindezek Cavour kora halálával megszűntek létezni. A sodronyok megszakadtak, melyek Garibaldi személyét az eszélyes és erélyes mozgatóval egybekötötték

Next