Pesti Napló, 1862. október (13. évfolyam, 3791-3817. szám)

1862-10-18 / 3806. szám

*■ A „P. Lt.“ Székes-Fehérvárról mai keletű következő távsürgönyt kapott : Szent István basilikájának alapfa­­­a­i­t m­a (oct. 17.) d­é­l­b­e­n megtalálták. *Potemkin Ödönig „az 1849 évi ma­gyar hadsereg feloszlásának okai“ czimü munká­ért a pesti cs. kir. katonai törvényszék kétheti börtönre ítélte, hetenkint négy napi magán­bör­tönnel . Neuwirth tábornok e büntetést egy heti börtönre szállította. L­a­u­f­e­r­t, mint kiadót ugyanazon törvényszék 10 napi házibörtönre s 100 ft bírságra ítélte, mely utóbbiból a tábornok a 10 napot elengedte. * A magyar írói segélyegylet javára Kolozs­várit rendezett színházi előadás a nevezett czélra 101 ft 34 kr tiszta jövedelmet hozott be. * A székely­udvarhelyi kaszinó f. hó 1-jén tartott gyűlésében tiszteletbeli elnökévé gróf Bethlen Farkast, rendes elnökévé pedig P­a­t­a­k­y Pál ref. tanárt választá meg. * Gyula-Fehérvár mellett fekvő B­o­r­b­á­n­d mezővárosában f. hó 10-kén tűz ütvén ki, 14 ház minden melléképületével, téli gabná-­s takarmány - készleteivel és sok házi állattal egyetemben el­hamvadt. A gyúlási őrizet nélkül hagyott gyermek vigyázatlanságának tulajdonítják. * Az érmelléki borkereskedő társaság Diósze­gen tartott gyűlésén gróf Zichy Ferenc­et el­nökévé választá. * A győri „ének- és zeneegylet“ példájára Ko­márom, Pápa és Tata városokban is alakulnak ily egyletek. Bár mindannyian nemzeti zenénk hű apostolai lennének. * Nagy Lajos bankjegyhamisító czimborái fölött kimondta a bécsi törvényszék az ítéletet. Kun Károlyt tizenkétévi nehéz bör­tönre ítélték. Perl Pétert, bizonyítékok hiá­nyában fölmentették. * A Wimpffen gyalog­ezredből két köz­katona Zágráb mellett múlt vasárnap 7—8 óra között két utast megállított s mig az egyik meg­szaladt, a másiktól elrabolták pénztárczáját. A legszigorúbb katonai vizsgálat folyamatban van. „Agr. Ztg.“ * A városligeti tó egy részének sza­bályozása tegnapelőtt befejeztetett. Ezen rész kellőleg el van látva vízzel, hogy télire Pest váro­sát a szükséges jégmennyiséggel elláthassa.­­ A városliget szépítő-bizottmánya egyik tagjának in­dítványára a nagy rondeau jobb oldalán a régi arénáig terjedő telkek eladása terveztetik, s a vé­telár egy része a városliget szépítésére és mind a liget, mind a tó fenntartására fogna fordíttatni. * A Trattner-Károlyi féle házból tegnapelőtt egy négy éves, szőke hajú Szigeti Jóska nevű gyermek veszett el. Beszél magyarul, s kissé né­metül is. A megtalálók legyenek szívesek jelen­tést tenni róla a pestvárosi kapitányságnál. * Tegnapelőtt egy csalót fogtak el Pesten, ki egy czeglédi lakostól, ki 800 ftot akart Pesten fölvenni, pénzszerzés ürügye alatt albát csalt ki, melyet 1000 ftos váltónak kiállított s el is adott. E jó madár ügyvédnek adta ki magát s már eze­lőtt is több ilynemű csalást követett el. * Az egyházi zene barátait jó eleve figyelmez­tetjük, hogy minden szentek napján (nov. 1 jén) a pestbelvárosi plébánia templomban Mozart nagy miséje fog Budapest legkitűnőbb művészi erői által előadatni. * A német helvét hitvallásunk új imateremének megnyitása a nádor utczában, 11. sz. alatt, múlt vasárnap ünnepélyesen végbement és közel 500 ájtatoskodó jelent meg. A szertartást Van Andel lelkész ur nyitotta meg egy lélekemelő imával ; utána Hefter ur tarta az egyházi szónoklatot, mig végezetre Török Pál superintended ur lépett a szószékre és az ur áldását adta a hívekre. A körök alatt ájtatos karok és zsoltárénekek hangzottak. * A székes­fehérvári ásatásokra Szász-Koburg Gotha Koháry Ágoston hg 100, Vigyázó Sándor úr pedig 15 ftot ajándékozott. * A Szent­ László társulat a lipótvárosi bazilika kiépítésére 1000 ftot adományozott; ugyanany­­nyit szavazott meg a pápa segélyezésére is. * Kolozsvárit I. G. ur fiatal szép neje fogat hu­­zatván, hogy a fájdalmat ne érezze, chloroformot vett be, azonban oly nagy adagban, hogy örökre elaludt tőle. * M e z ő B á n d o n Erdélyben a reform, tem­plom tornyára egy szeredai székely atyafi, ki órás mesterséget soha nem tanult, oly j­­es órát készí­tett, m­­int akármely városi művész Ily naturalista ezermesterek a székelyföldön gyakran találhatók, a felkarolást érdemlenének. Hallottunk mi egy erdővidéki, ha jól emlékszünk, rákosi natu­ralista gépészről is, a­ki viszont pontos szerkezetű mű­malmokat készít. * A vagyontalan, de jámbor és jó érzelmű laká­sokkal bíró Borbánd mezővároska 2000 napszá­mot ajánlott fel a nagyvárad brassói vonalra. * Lauffer és Stolpnál „A vérpad titkai“, vagy „A hét nemzedéken keresztül Párisban hóhérosko­­dott Sanson család emlékiratai“ czimü rém­letes könyv első füzete jelent meg. Magyaritá E i­d­ö d. Párisban e könyvnek roppant kelete volt; bizonyára itt is sokan lesznek, a­kik elolvassák, ha másból nem, azon kíváncsiságból, melylyel az emberek nagy része viseltetik a borzasztó iránt.­­Közelebb a lembergi nagy templomban — olvassuk a „Donau Zig“ ban, — nagy mise után az érsek felebaráti éneket kezdett , míg a templomban összegyűlt ájtatoskodók egyszerre a „Boze cos Polské“-t kezdék énekelni. Az orgona megrendült, hogy ez éneket elnyomja , de miután nem sikerült, a sípokat és trombitákat is megbúj­ták, melyeknek harsogása közt a nép az elkez­dett dal két versszakát énekelte el. Midőn a k­ó­­ruson észrevevék, hogy sem az orgonával, sem a trombitákkal nem sikerül a hazafias dalt elnyom­ni, felhagytak a fülbontó harsogásokkal, s a nép tovább éneklé a többi versszakot. „Nem akarunk e tárgyra nézve megjegyzéseket tenni — írja az említett lap, — de hozzá kell tennünk, hogy elein­­tén csak a nép egy része énekelt, s csak midőn a khorusról a dallamot el akarák nyomni, kezdett hozzá teljes erőből az egész gyülekezet, úgy hogy dalát lehetlen volt többé megszüntetni.“ * Ifj. Csapó Vilmos baracsai pusztáján folyó hó 5-kén ment végbe azon díszes kápolna fölszentel­­tetése, melyet a több évvel ezelőtt elhunyt Csapó Ida csillagkeresztes hölgy (nemeskéri Kiss Pál kormányzó neje) alapított. A fölszentelési szertar­tást a székesfehérvári püspök fényes segédlet mel­lett hajta végre. A család és a papságon kívül a vidék előkelőbbjei is számosan voltak jelen. Az oltárkép, mely Murillo híres „menybemenetelé­­“ ábrázolja, egy jeles műkedvelő munkája. Az egy­házi ünnepélyt népünnnep fejezte be. * Megjelentek s beküldettek : „Az elsődleges bujafekélyek kór- és gyógytana.“ Irta és kiadja Tóth Nép. János orvos sebésztudor stb. Pest, 1861. Méltatását az illetékes „Orvosi hetilapra“ és „Gyógyászatra“ bízzák ; szerzőjének jó neve mindazáltal ajánlatul, kezességül szolgál. — Kap­ható L­a­m­p­e­l Róbertnél Pesten. 2) „Szerződé­sek“. Irta P. J. Ügyvédi dolgozat. Kapható K­i­lián Györgynél. Ára egyiknek nincs kitéve. * A mátrai bányaegylet nov. 15-én tartandja közgyűlését Pesten, a köztelken. * A marhavészről hivatalos közlések vannak előttünk, melyből átveszszük a következő­ket: A járvány Pest, Heves, Borsod, Abaúj, Gö­­mör, Szabolcs, Veszprém, Mosony, Soprony, Po­zsony, Vas, Komárom, Esztergom, Fehér és Győr­­megyék 81 helységében pusztít, továbbá a Jász- és Kunkerületekben. Mind e helyeken 52.493 db a marhalétaiomból eddig 16.297 db betegedett meg; ebből 5632 db felgyógyult, 9676 elhnllt, 40 lebunkóztatott és 949 orvosi kezelés alatt ma­radt. A marhavész terjedésében átalánosan meg­szűnt Heves megye, Kömlő, Kompolt és Szászbe­rek, Vesprém megye Keresztúr, és Mosonymegye Magyar Óvár helységeiben. Újra kiütött Pozsony­­megye Bögöle, Kürth, Dévény, N. Abony, Somfa, Wartberg és Födémes s Gömörmegye Sz Király, Győrmegye Rába Sziget, Oszthely, Béres és Fe­jértó, szintúgy Fehérmegye Picske helységeiben. Já­sz-Apáthiba pedig az által csempésztetett be a marhavész,­­hogy a lakók a Jász-Kisé­ren a dög­vészben elhullt marhák húsát tanyáikra hozták. * A jelenleg Hannoverában hangversenyző b. gyarmati zenekar, nagy tetszésnek s fényes közönségnek örvend. A magyar zenében a magasabb műveltségű osztály is nagy élvezetét leli. A király a magyar zenének nagy kedvelője, s e zenekar az udvar előtt oct. 9-én játszott; ezenfö­­lül Lipcsébe, Halléba, Berlinbe, Frankfurtba, Bré­mába már is meghivó okat kapott. — Köszönetnyilvánítás. A vá­rosi árvaleány intézetre utóbbi napokban követ­kező jótékony adományok érkeztek : Csicsman­­czay Pál úrtól egy teljesen felszerelt ruha-mán­gorló ; Hirschler Markus úr és fiaitól három darab téli fejkendő ; Schossberger S. W. és fiaitól 100 font tisztított lámpaolaj ; a gázintézet igazgatósá­gától 15 mázsa coaks ; mely adományokért ve­gyék a nemeskeblü adományzók ez intézet nevé­ben a legszívesebb köszönetét. — Telegrafi tudósítás a bécsi börzéről oct. 17.5% metafiques 71.15. Nemzeti kölcsön 82.35. Bankrészvény 788. — Hitelintézet 223.40. Ezüst 122. Londoni váltók 122.75. Arany 6.86. NEMZETI SZÍNHÁZ. Oct. 18-ra van kitűzve „Ördög része.“ Víg opera 3 felv. BUDAI NÉPSZÍNHÁZ. Oct. 18-ra van kitűzve.­­Gróf Monte Christo.“ Dráma 5 felv. Tercza. A magyar irodalom történetéből. Jámbor Páltól. K­ÖLCSEY. A XIX. század elején mindjárt egy tömeg nagy alak merül fel szemeink előtt, melyek a római idők nagyságára emlékeztetnek; ilyenek : Berzsenyi, Kazinczy, Kisfaludy , Károly, Kölcsey stb., kik mind önálló nagy­ságok, külön eszmét képviselvén, és külön jellem­mel birván. Különös az, hogy mig sok tehetséges iró nyomtalanul vesz el munkáival együtt , addig oly írók, kikben külön sajátság, eredetiség, egy­szóval jellem van, minden akadály nélkül átmen­nek az utókorra. Miért ? Mert a jellem azon benső erő, mi teszi az írót, valamint az embert. Jellem nélkül nincs nagy­ság. Gondolatokat könnyen el lehet sajátítani, de jellemet nem. Vannak írók, kikből elég egy vers­szakot olvasni, hogy azonnal megnevezzük őket: ez Horácz, ez Sheakespeare, ez Beranger. Ily íróink nincsenek túlságos számmal, de hála az égnek­ vannak mégis, és különösen a XIX. szá­zadnak jutott a szerencse e fölkenteket szülni, és a 30 éves béke olajfa árnyai alatt nagyokká nevelni. Ott állnak ők egy sorban, egyenlő talapon, a­nélkül, hogy egymást csak egy ujjal is fölülmúl­nák. Szobrok ők és azokat nem kell összemérni, miután a halhat­lanságnak nincs két mértéke. De lehetlen őket egymáshoz mérni, azért is, mert mindegyik külön bányát aknázott ki, külön pó­lust fedezett föl. Ha valamennyi közt Kölcse­ynek adjuk az első helyet, ez azért van, mert az eredmény, melyet irodalmi munkássága szült, legérezhetőbb ama szerencsés körülmény által, hogy ő nemcsak mint költő szerepelt, hanem mint országgyűlési szónok és ítész is. E hármas szerep természete­sen neki némi előnyt nyújt kortársai felett, és mintegy kezébe teszi­­a bírói pálczát, melylyel az irodalmi kétes tekintélyek és művek fölött ítéletet mond. Valóban, e e kornak nemcsak első tekintélye, de egyszersmind világító tornya is. De lássuk tüzetesen, mi volt ő, és mit tett az irodalomnak ? Kölcsey legbuzgóbb munkása a magyar iroda­lomnak, szívvel lélekkel iró, kort teremtett, nem annyira a költészetben, mint a próza irodalomban, melynek ma is mestere. Tolla páratlan. Minden során meglátszik a szónoki ihlet, sőt költemé-­­­nyein is. A prósai ékes irályt, úgy a mint ma ■ van, egészen ő alkotá; előtte nem volt meg a szám a mondatban, sem a csin a kifejezésben, e kettőt ő egyesité, sőt ő tévé a mondatot kerekké. A hasonlatokat, képeket ő vitte be a nyelvbe, de vannak több érdemei is : a szép érzéket, a jó ízlést ő alapitá meg végképen. Soha aljas jelző, két­értelmű szójáték nem jött ki tollából, mely tulajdon világosan látszik bizonyítani, hogy ha­tározott öntudatával birt az írónak úgy, mint az irodalomnak. Akár lantot pengető, akár szószék­ről szólá a lelkesedés tüzes szavait: mindig Kölcsey volt, azaz a szép és nagynak ter­jesztője. Mert kettőben hitt ő :­tz erkölcsi világ­ban, és a nemzetben, mely hit oly erős volt nála, hogy minden lapra, mit irt, két külön bélyeget nyomott, egy égi és egy nemzeti bélyeget. Azért nyert ő az első által halhatatlanságot, a másik által kegyeletet a nemzet minden fiainál. De lássuk most már irodalmi műveit. Emlékbeszéde Kazinczy Ferencz fe­lett mély tanulmányt, szoros logikát árul el, és kétségkívül számára az első szónok helyét jelölé ki az akadémiában. „Semmi sem esik e világon ok és egybefüggés nélkül, mond ő ; a mi történik ma, annak magvai század előtt, a talán senkitől nem sejtve, hintettek el; s a­mi történni fog szá­zad után, az a mostani tettekből, gondolatokból vagy talán csak sejdítésekből ver magának gyö­keret. Homályban él s munkál az iró, s egykorúi által kicsinységekkel bajlódónak tartatik, mert idejét idegen szavak magyarrá tételével, régiek keresgélésével, s több ily parányisággal veszte­geti. De a vezető okot legtöbb­nyire csak a kö­vetkezés világositja fel, s tisztán csak a maradék fogja láthatni: miként nyert a nemzet szó által ideát, idea által tettet, a tett által jóltevő, egye­temi változásokat; miként lettek százados elő­ítéletek semmivé ; miként enyésztek el egymás­után száz meg száz lélekszorongató formák, s mindezek után miként jön lehetségessé sok szép és jó, minek forrásai, hosszú időkig zárva lévén, folyvást nem lehettek.“ Ez idézet mutatja, mikép Kölcsey nemcsak gondolkozó fő, ügyes stylista, rendszeres szó­nok , hanem egyszersmind magyar államférfiú is volt, ki világos öntudatával bírt annak, hon­nan kell a magyar írónak kiindulnia, és hova kell mindenkép törekednie. E nagyszerű czél elérése miatt­­ nemcsak a magyar nyelvet mű­velő alaposan, hanem a classicus nyelveket is. Pap Endre szerint tökéletesebb görög volt, mint bárki a hazában; még erősebb volt a franczia nyelvben ; az olasz, mint maga mondá, és a spa­nyol nyelv később csupa rokonszenvből ra­gadt rá. Hogy szónoki nyelvét jobban kitüntessük, idézzünk néhány sort a nemzeti hagyomá­nyokból : „Mit akartok ? Isten a milliomokat nem azért , gy­oritá a vizek és béretek közt közös határba, hogy e tömérdek erőt egyenként, széledezve, mindennapi gondok emészn­ék fel. A­mit a pár­tok nem tettek, azt nektek kell tépni; de soha sem fogtok semmit tehetni, hanem ha egyetemi hív, egyetemi erő, egyetemi lelkesedés gyűl sokaságtokból. Mondom nektek, gyűljetek össze a beszélő ősz mellett; hevüljetek, midőn harcza­­iról­ beszél, remegjetek veszélyein, együtt szenved­jétek fájdalmait, igy dicsőségén is fogtok osztoz­ni. Mert ki harczolt, veszélyeztetett és szen­ve­­de az dicsőség nélkül nem maradhatott;­­ a legparányibb hazai dicsőség, a legtemérdekebb idegennél, unokákban lángot gerjeszteni, többet ér. Őseitek parányi fészket rakjanak ? szedjétek össze a romokat, s tegyetek belőle mély alapot a jövendő nagyságnak. Apró harczokat vivjanak ? csináljátok a békeség műveit temér­dekké. Változékonyságban siütettek? változza­tok ti is, mint a lepke, nemesnél nemesebb ala­kokra. Emlékeik nem p­azadtak ? mi tilt, hogy emeljetek nektek ? mi tilt, hogy Tinódiak helyett magatok álljatok elő lángénekekkel? Minden kő régi tettek helyén emelve, minden bokor, régi jámbor felett plántálva, minden dal régi hősről énekelve, minden történetvizsgálat régi száza­doknak szentelve, megannyi lépcső a jelenkor­ban magasabbra emelkedhetni; érzelmeiteknek, gondolataitoknak, tetteiteknek több terjedelmet, tartalmat és czélrahatást szerezni; s egész lé­nyetekre bizonyos nemesitő, saját bélyeget nyom­ni, mely nélkül mind az emberek, mind a nem­zetek sorában észrevétlen fogtak, mint parányi vizcsepp az óczeánban, tolongani.........Bizony a lélekkel teli nemzetek nem ragaszkodtak hiá­ba hagyományaikhoz, nem hiába tisztelték a le­folyt századok történeteit. Az ezer hajó, melyek Trója alatt tíz évig hevertek, nyomorult sajkák valának ; az ithakai sziklák fejedelme parányi kalandor; s minő elláthatlan mégis a hatás, mit e magukban kicsiny képek a hagyományokban megdicsőitve okozzanak! Hasonló regécskék vál­tak a római temérdek nagyság alapjává; s ha ezek ily következményt szülhettek, mit nem kell­ még a valóság teljes fényében tündöklő történeteknek okozhatniok? Ki tudja jobban, mint ti . a marathoni győzök emléke hősöket nevelt Athénének ; s az itáliai csatácskák győze­­delemjelei ütközeteket nyertek Róma számára, egé­r világrészek sorsát intézőket. Azért keres­setek­ alkalmat a hajdant visszaidézhetni, s érte­­melegülni. Nem költői ábrándozás­ értelme ez, ha­nem fennmaradás, folyvást emelkedés értelme. .... Mi köt most titeket, mint egész néptömeget együvé ? hol a szellem, mely kisebb nagyobb mértékben minden keblen keresztül lángoljon ? Játékszíneitek ? bujdosó vándorok sátorai, hol kü­lönben is minden alak idegen. Gyűléseitek ? egyik osztály kirekesztő tulajdona, hol az a tehetségig gyéren jelen meg. Egyházaitok ? azokban megha­­sonlátok s felekezet lelke szállt belétek. És azok a ti versenyeitek, azok a ti köztermeitek dicsősé­ges gondolatok ugyan, de kevés számra kivetve. Mi más lenne az, ha őseitek s egész hazátok öröm- és hónapjait a Duna és Tisza partjain, pa­lotákban és kunyhókban egyformán ülnétek stb.“ Az ily sorokat dicsérni nem kell. Szépek azok, mert igazak. Minden sor eredeti bélyeget visel. Minden gondolat ihletből származik. Meg van bennök a kristálytisztaság, a ruganyos logi­ka, a hév, az áradat, a m­egrohanó és szembeál­lító kérdések, melyekre felelet nincs, vagy ha van, lesújtó az, vagy más szóvali ítélet. Az ily sorok örökké fénylenek az irodalom remekei közt, és bámulat fogja el az olvasót az író iránt, ki így tud szónokiani, a szónok iránt, ki így tud írni. Mit mondjunk a Parainesisről? re­mek az, Montesquieu lelkével és tollá­val írva. A játék­szín ügyében és a gye­r­­mekgyilkos felett mondott beszéd szin­tén mester­, minőt csak a római időkben kell keresni. Valóban szószékre született ő. El is foglalta azt, életí­ója szerint, elvekkel, hajthatlan jellem­mel. „Ingottak az előítéletek, jajveszékeltek az áltekintélyek, midőn a szépnek, jónak és való­nak ezen bátor tribunusa fellépett kriticáival; együtt volt azokban mélység és magasság. E té­ren egyetlenegy volt iro­dalmunkban, s az idők szerencséjéül tarthatjuk megjelenését. Különösen szép az, mit a hazáról mond: „A hazának szent neve nem csatolja magát a föld porához. Ezen tartomány, melynek kiter­jedését most magyar hazának nevezzük, száza­dok előtt más népről mondatott hazának ; őse­ink a Don mellett is, a Kaspium partjain is, magukkal hordozták a magyar hazát, a magukkal együtt hozták azt ide. Emberek teszik a valóságos hazát, nem az élet nélkül való térségek és hal­mok, melyek ezerféle népnek egyforma érzéket­lenséggel adhatnak lakást. Valamint a franczia lélek lángolása a számkivetés helyét franczia föld­dé változtatja, úgy ellenkezőleg a magyar lélek kialvása születésünk helyét idegen földdé fogja változtatni. Fajuljunk csak lassan kint, mint el­kezdők ; s bizony e levegő, melyet eleink vér­­párájától megterhesitve szivünk, e kenyér, me­lyet az ő­ssrhalmaik felett aratunk, e czim­erek , melyeket koporsóikról lekapkodtunk, nem fog­ják itt a magyar hazát megtarthatni.“ Mindez fényesen bizonyítja, hogy Kölcsey, mielőtt szónok lett volna, állambölcsész volt, par excellence, mert minden gondolata, minden szónoki működése oda irányul, mikép lehetne e hazát újjá szülni. Ő nem szerette a művészetet, a művészetért, mint sok író , hanem minden mű­vészetet a közanyáért. Azért igaza volt hinnie , „hogy a négy fal közt kerengő s fejére feketével irt tudomány életre alkalmaztatás nélkül meghalt állat. Gazdaság és státustudomány, philosophia és költészet, szónokság és csillagászat és chemia s minden más egyéb csak úgy bir belső becset, ha való meleg élettel viszonyba tétetik ; ha sem egyes emberi elme játékos foglalatossága gya­nánt nem űzetik, sem pusztán emlékező tehet­séget ragyogtató bútornak nem tekintetik ; hanem a társaság kifejlési s haladási nagy köré­ben él és mozog , s vagy egyenesen tetté válto­zik, vagy jövendő tettek kifejtésére és előhozá­­sára számoltatik ki.“ Lehetetlen föl nem hoznunk Berzsenyi felett mondott emlékbeszédét is, melyben Gui­­zotthoz méltó elmeéllel értekezik a költészetről: „Illő, úgymond, a kor embereinek tudtul adni, miképen e magányba vonult s czimekkel nem ragyogott férfiúban azon kevesek egyike van eltemetve, kik a sülyedés szélén gyakran állott magyar nemzetre díszt hozzanak. A sokaság nem foghatja meg , mint lehessen költőről igy szólani. Jól van! Ha ti azt hívjátok költőnek, ki szavakat foglal versekbe s történetesen fel­­duzzzadt érzeményeit, s egy egy elmésen elővil­­lant gondolatát papirosra önti, s olykor valamely csillogó urat pártfogás reménye miatt megéne­kel , vagy a könyvárus szűk zsoldjáért az ala­­mand­okba divatárukat készitget, akkor igen­is a sokaságnak igaza van. .. . De ha költő ne­vet csak az érdemel, ki nemesitett érzelmeket hordoz keblében, ki a természetre, az emberi szenvedelmekre vizsgáló tekintetet vete, ki a való életet magas szempontból vévé fel, s dalát a szépnek és jónak s az örök dicsőségnek szen­­telé, hogy általa minden ifjú kebel lángra gyu­­ladjon: valljátok meg, akkor a költő bizonyos jóltevője az emberiségnek, s nevét hála és tisz­telet érzelmei közt kell neveznünk............“ Mit mondjunk az ily csodálatos szónoklatról ? Ezt hallgatná az ember kifáradhatlanul Ez a szónoklat tetőpontja, így szólhatott Demosthe­nes, Cicero, Perrier. Ki a beszéd ily hatalmával bir, az uralkodásra született, és uralkodott is , a hallgató közönségen, az országgyűlésen úgy, mint az akadémiában, a megyében úgy, mint a törvény zárt teremeiben. Itt a helye megemlíte­nünk, hogy Wesselényit a felségsértési perben ő védelmező. Mi széptani és kritikai munkáit illeti : azok mélyek és finomak ; emezek élesek és találók, de mindenütt részrehajlatlanok. Itt minden tárgyról , jó ízléstől kezdve, egész az úrbériségig. A törvény kis ujjában volt. De legkedven­zebb foglalkozása mindenesetre a költészet vala. Költeményeiről lévén szó, a Hymnusnak kell adnunk az elsőséget. Mi a h y m n­u­s ? nemzeti ima, melyet a magyar nép mond ezerévi viszontagságai után a népek atyjához, ki áld és ostoroz.­­ A *P. Napló“ magán távsürgönyei. P­á­r­i­s, oct. 17. A mai „Moniteur“ kinevezéseket közöl a főbb katonai pa­rancsnokságokra. — Canrobert tbnagy Lyon, és Mac-Mahon tbnagy Nancy számára neveztettek ki fő katonai parancsnokokká. München, oct. 17. A mai keres­kedelmi ülésben az ausztriaiak indítvá­nya elvettetett; ellenben a minoritási ja­vaslat, — mely szerint a kereskedelmi szerződés megkötése nem vonatkozik kér­dés alá, — 100 szavazattal 96 ellen elfo­gadtatott. Politikai események. ANGOLORSZÁG, London, oct. 13. A „Herald“ nak hja egy canadai, ki közelebbről négy hetet töltött az Egyesült Államok különböző pontjain, hogy az angol beavatkozás a lehető legnagyobb hiba volna. Még akkor is, ha évekig elhúzódik a harc­, ajánlandó a be nem avatko­zás. És, hogy soká tarthat, az lehetséges. Euró­pában igen helytelen fogalmak uralkodnak az it­teni viszonyokról, midőn azt hiszik, hogy ez ál­lamok könnyen kimerülhetnek. Csak a demo­­krata párt felül­kerekedésétől lehet békealku­dozást és békét várni. Ellenben az angol beavat­kozás, a­helyett, hogy a tüzet­­­loltaná, csak más irányba fogja terelni. Az egész amerikai hadse­reg ujongana ez angol esztelenség felett, mely alkalmat nyújtana boszut állam­ a kárörömért, melyet az angolok és éjszakiak csatavesztésekor oly leplezetlenül tüntettek ki. A harcznak, me­lyet a beavatkozás gyújtana, kezdete C­a­n­a­­d­a elfoglalása volna. A quebecki helyőrséget kivéve, az egész canadai hadsereg foglyul esnék egy hónap alatt. Esztelenség a jelen viszonyok között, egy 20,000 főből álló hadsereget tartani itt. Mert ez elég nagy arra, hogy tanúsítsa a bi­zalmatlanságot, de kisebb, mintsem az országot a yankee betörés ellen megvédeni képes volna. A canadai angol tisztek hasonló véleményben vannak. Ha Anglia az amerikaiakkal meg akar mérkőzni a tengeren, tegye ezt, hol a harcz nem FRANCZIAORSZÁG. A „Moniteur“-nek f. hó 16 ról kelt s táviratilag jelentett közleménye, mely Drouin de Lluys­nek külügymi­niszterré történt kineveztetését jelenti, továbbá a „Morning Post“nak Páriából, f. hó 16-ról kelt azon távirata, mely Párisban miniszterválságot s Fould, Persigny, Thouvenel, Roucher és Baroche urak lemondásait jelezi, egészen új világosságot vet a jelen hely­zetre, a mely felett most már a sötétség oszlani kezd, hogy egy új homálynak engedjen helyet. Párisban f. hó 13-án tartatott az utolsó minisz­teri conference, a­mely a római kérdéssel fog­lalkozott. Eredményéről csak annyit lehetett tudni, a­mennyit a belga lap jó forrású levelezői kiszagolhattak, hogy r. i, a statu quo Rómában egyelőre fenn fog tartatni, de azért Thouvenel marad, s az ő minisztériumával együtt a remény is, hogy az evacuatió mégis csak nemsokára meg fog történni. Sőt, mi több, Turinban Bene­­d­e­kt­­ átadta volna a Durando-féle körjegy­zékre a tuilleriák kabinete által sugallt választ, mint ezt a „Nat. Zig“nak f. hó 14-ről írják Pá­riából, s ezen válasz szintén úgy hangzott, hogy a római statu quo „egyelőre“ még fenntar­tatik. Minden politikai küljelenség tehát oda mu­tatott, hogy az olasz egység barátainak remé­nyeiket ismét el kell,napolni. A helyzet sympto­­mai azonban csaltak, mert az említettük távira­tok szerint a franczia kormány politikája a • * v u o ( P e r s i g n y-féle programmtól, melynek mel­­lőztetését a miniszteri válság bizonyítja. — A dolgok ily fordulatát érezte a „La France,“ mely az előbbeni szűkülés helyett öt-hat nap óta igen magas hangon beszélt, s csak úgy szórta a kelevézt azon lapokra, melyeknek olasz érzüle­te ismeretes. A „La France“ volt, mely először jelentette, hogy R­a t t­a­z­z i Párisba nem fog utazni, előre értesíttetvén utazása sükertelensé­­géről. A „La France“ volt, mely hangosan hi­vatkozott a császár azon szavára, hogy „a pápa ur a maga házában, s mintha Napoleon császár plenipotentiariusa lett volna, mellét verve mon­­dá : „Akkor távozunk Rómából, midőn jónak látjuk. Évekről beszélni nagy figyelmetlenség oly hatalommal szemben, mely 1000 év óta él s uralkodik a Vaticanban.“ stb. stb. Az „Opin. Nat.“ is sejtett valamit , mert Guéroult ur folyó hó 12-ről a czim alatt: „A lehetséges két politika“ litezikkében a válság lehetőségére utal. Mivel most a válság előállá­sának részletei az első rendűek, megismertet­jük olvasóinkkal Guéroult ur okoskodásának velejét. Előre bocsátja Guéroult úr, hogy Fran­cziaország nem él parlamentáris kormányforma alatt. A minisztereket ilyen esetben nem a ka­marák teremtik, é­s a miniszterek, az országgal szemben, csupán képviselői s ügynökei a császári politikának. A második következménye e hely­zetnek, az „Opin. Nat.“ szerint, hogy míg e mi­niszterek a koronatanács tagjaiul szerepelnek, más politikájuk nem lehet, mint magának a csá­szárnak. Mindazáltal — teszi hozzá a szabad­elvű lap — „a személy méltósága s maga a jellem, igen szenvedné­nek az által egy miniszternél, ha az oly politikának lennne hivatalos képviselője, melyet határozottan rászól. Ez esetben nemcsak a miniszter egyéni hírneve szenvedne, a­m­enyiben a közönség végre is belátná, hogy az ily miniszter inkább szit tározójá­hoz , mint elveihez, de meggyengítené az általa képviselt eszméket is , melyeket vé­delem nélkül, s a nélkül hogy időszerű lemondás által a jövő felülkerekedhetés reményét fenntartsa, engedne elbukni.— Ha tehát azon emberek, fűzi tovább sejtelmes okoskodá­sát Guéroult úr, kik a korona tanácsaiban köz­hiedelem szerint a szabadelvűség barátainak tartatnak, a­nélkül, hogy maguk visszavonulná­nak, győzedelemre jutni engednének más irá­nyokat, világos, hogy nem csupán önmagukat alacsonyítanák le, hanem se hitelük, se hírnevök nem lenne többé politikájok győzelemre jutásá­nak más esélyei alkalmával.“ Az „Opin Nat.“ azután azon meggyőződését fejezi ki, hogy vég­re is több politikai mód és eljárás is lehetséges egy országban, bárminek legyenek egyébiránt a kormányzati viszonyok. Ezen axiómát jelesül alkalmazni lehet Francziaországra is, melyet a római kérdés két nagy táborra Szakít: az egyik tábor minden kényszertől meg akarja menteni a rómaiakat, a második pedig a szentszék függet­lenségének nélkülözhetlen feltételét látja a világi hatalomban. „Értjük mi, mond az «C. N.“, hogy Francziaország uralkodója ily helyzetben haboz a választásban egy darabig; óhajtjuk, hogy az elsőt válaszsza, de azt is értjük, na a második tá­bor politikáját fogadja el. Csakhogy az első esetben a nemzetiségi elv barátaival kell magát kör­nyeznie, míg a második eset­ben a legbuzgóbb katoliku­sokból , az isteni jog párto­lóiból kell tanácsadóit válasz­­tani. Jól tudjuk, hogy megmondani (a czikk 12-ről szól), hogy melyik politikát követi majd a Franczia kormány. Jelenleg mind a két politikát követni látszik a kormány, s tulajdonkép egyi­ket sem követi. A hivatalos beszédek része egyenetlen. De előbb hívja vissza csapatait Canadából, és hagyja ezt függetlenül cselekedni. Canada még mindig lejális ragaszkodást érez az anyaország iránt, de semmi kedve sincs oly viszályba bonyolódni, a­melyből rá épen semmi előny, de igen sok kár fogna háramlani. Ezen iratból kitetszik, hogy a canadaiak aggód­nak az angol sajtónak az Éjszaki Államok elleni kíméletlen hangja miatt. A „Herald“ ugyanazt mondja, hogy az amerikaiak fenyegetése vak lárma, és hogy Cana­dát még háború esetében se kell félteni. Hanem annyira a „Herald“ is elju­tott, hogy nem papol többé beavatkozást, csupán a déliek elismerését követeli. Francziaország is kész azonnal elismerni, s Oroszország minél ha­marabb követendi Francziaország példáját. Egyedül Anglia vonakodik tőle. Gladstone úrnak Jefferson Davisról mondott nyilat­kozata semmit se bizonyít, mert Gladstone úr mindig oly beszédszabadságot vett magának igénybe, mely miniszter társai iránti kötelessé­gével ellentétben állott. És ha ez alkalommal — mond a yankee-ellenes lap — felhatalmazás nél­kül szólt, utálatos tapintatlanságot követett el, mely rá és társaira nézve kom­­oly kellemet­lenségek forrása lehet. A kormánynak vagy Gladstone úr nyilatkozatai szerint kell cselekednie, vagy Gladstone úrnak azon­nal le kell tennie hivatalát. — Palmerston lord 23-dikán érkezik Londonba, hol azonnal miniszteri tanács fog tar­tatni az olasz amerikai- és gyapotkérdésben. Az „Observer“ e hítre vonatkozólag megjegyzi : A munkások szüksége Lanca­thireben mindenesetre nagy, de a népség mértékletessége sok foly­t adományok feleslegessé teszik a parlament egy­­behívását. Mi a római kérdést illeti, az nem ma­radhat jelen álláspontján, de a britt kormány poli­tikája , a semleges várakozás, változatlanul fenn­fog tartatni ezután is. És így kétségen kívül az amerikai kérdés képezendi a v­ia főtárgyát, de valószínű, hogy a kormány e körül se lép ki vá­rakozó állásából. És megjegyzendő, hogy Lyons lord, amerikai követ, a napokban haza érkezik, s a kormány minden esetre haza várja őt, mielőtt eldöntőleg határozna.­­ A kiállítás látogósának száma rendkívül csökkent a múlt héten is, míg 1851-ben ugyan azon héten 518,277 személy fordult meg a kiál­lítási palotában, most csak 214,002. A francziai kormány a gyarmatokból kiállí­tott tárgyakat oda ajándékozta az angol intéze­teknek.

Next