Pesti Napló, 1862. október (13. évfolyam, 3791-3817. szám)

1862-10-10 / 3799. szám

233- 3799 13 ik évi folyam. Péntek, oct. 10.1862. Szerkesztési iroda : ’A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Ferenczi­ek tere 7-ik szám , 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : Félévre . . . . 10 irt 60 kr. a. é. Évnegyedre . . . 6 írt 26 kr. a. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ajkr. Bélyegdij külön 30 ajkr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 26 ajkr. Előfizetési fölhívás „PESTI NAPLÓ“ 1862-ik évi IV-ik évnegyedes folyamára. Előfizetési ár : October - decemberi V. év­re 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, October 9. 1862. A „Presse“, midőn Magyarországot egy parliament vita által akarja fölol­vasztani, nem mulasztá el a reichsrath si­kertelen eljárásairól keserű igazságokat mondani és a centralistáknak jó tanácso­kat adni. Azonban „jó tanácsai“, mint közelebbi czikkünkben is kimutattuk, nem jók, ke­serű igazságai pedig többnyire so­khis­­mák, bár keserűek és éretlenek is. Adresse“ a Schottenthor előtti parliament ingadozó, következetlen és ered­mény nélküli politikája ellen dörögvén, e szomorú tüneményt a helyzetek felfogá­sának hiányán és a személyes hiúságon kívül, főleg annak tulajdonítja, mert most nincs annyi dlubb, mint a reichsrath kez­detén volt, s mert sok nagy kérdés van s­zőnyegen, és e miatt a képviselő urak konfundálják magukat, s nem tudják, hová szavazzanak. Mi megengedjük, hogy a Schottenthor előtt ingadozó, következetlen és eredmény né­küli politikát űznek; de a „Pressernek, a­helyett, hogy fölleplezze, inkább elta­karni kellene e gyarlóságokat, mint Noé jó gyermekei tevék, midőn az apa az új bortól tántorgott, s öltözékét a gúnyolódó Cham nem találta kielégítőnek. Ha Ch­am gróf beszél a „Presse“ hang­ján, azt értjük : de mit mondjunk arra, midőn a „Presse“ panaszkodik a szőnyeg­re czepelt kérdések roppant száma, és az ebből folyó elvtelen szavazások miatt ? Va­gy tán nem azért özönlötték-e el a reliszab­ot a nagy kérdések, mert egyfelől az octoberi diploma által a Landtagoknak hatáskörébe eső tárgyakat vont folytonos hévvel saját illetősége alá ; más­felől pe­dig, ámbár még csak szűkebb reichsrath volt, a tágabb reichsrath bokros teendői­hez fogott? S váljon ezen kettős terjesz­kedés minden mozzanatánál nem tarto­zott-e a „Presse“ azon lapok közé, melyek mindig több-több foglalásokra nógattak ? S most, már ő panaszkodik, hogy a reichs­rath ne­m bírja jól digerálni a sok táplá­lékot. De hát miért buzdította centralista pártfeleit túlságos lakmáro­lásra, ha már a lucullusi ebéd kezdetén is aggódik a számos megrakott táltól, mely consum­­mensekre vár? S ha a kérdések nagy mennyisége eddigelé is, a „Presse“ sze­rint, elvtelen és politikai irány nélküli szavazásokat idézett elő: ugyan miért akarja Magyarországnak még az octoberi diplománál fogva is a reichsrath illeté­kessége alá nem helyzeti ügyeit, a bécsi minisztérium felelősségének általánosítá­­sával, a reichsrath körébe vonni ? Várjon, ha oly tárgyakkal szaporíttatik a Schot­tenthor előtti képviselők tevékenysége, melyekhez. Ők nem érthetnek : ez esetben nem növekedik-e a „Presse“ által bepa­naszolt politikai irány nélküli szavazások öszlete ? Legyen elég ennyit azok védelméül fölhozni, kiket a „Presse“ october 5-ei czikke vádol. A tisztelt lap szeretné, ha a reichsrath képviselő házának tagjai ismét több fegyel­mezett clubbokra oszolnának föl. De ugyan miért tegyék ezt ? A reichsrathban, az egész világ által ismert okoknál fogva, nem vesz részt, kép­viselők által, több mint 17 millió lakos. A reichsrathban képviselt három na­gyobb műveltségű nemzet közül kettő nem akar, épen illetőségi kifogások miatt, a most szőnyegen levő financzkérdésekben szava­zn. Mily kevés tehát számra nézve, s mily aránylag csekély területből telik ki azon képviselők öszlete, mely Ausztria finan­­cziájának rendezésére vállalkozik ? A bankár­világtól kezdve, mely kölcsö­nöket köt, az állam ügyei által érdekelt politikusokig és az állam erejére vagy gyengeségére számító hatalmasságokig, minden azt szokta kémleni, hogy mekko­ra többség határoz a döntő kérdések fö­lött? Az már nagy baj, ha egy minoritás­nak bár nagy majori­ása fogadja el azon szabályokat, melyek roppant horderővel bírnak. És még­is a „Presse“ néhány c­ubhot óhajt még létesíteni a fegyelmez­ni, hogy ama párt is, mely a szavazás­tól nem tartózkodott vissza és a tágabb reichsrath teendőit vállalta el , minél több felé oszoljék szét ? Nekünk ugyan nincs érdekünkben ezért őt kárhoztatni, de azt még­is meg kell jegyeznünk, hogy az alkotmányos pártokat a politikai élet iskolája fejti ki, nem pedig az országgyű­lési clubbok üvegháza. Pártnak mi azt ne­vezzük, mely állást bír foglalni a fontos politikai kérdésekkel s­zemben, bár­mely nagy mennyiségű­ek legyenek azok. A va­lódi párt akkor sincs kitételve az elvtelen és politikai irány nélküli szavazás veszé­lyeinek, ha clubbokat nem alkot, s hasz­nát veszi ugyan a clubboknak, de nem az elvekre és politikai irányra nézve, mert azt más helyt kell megtanulnia, hanem csak az eljárás és a parlamenti taktika tekintetében. S ha a „Presse“ komolyan állítja, hogy néhány dlubb nélkül a centralista párt nem tájék­ozhatja magát a minisztérium szabályainak és előterjesztéseinek irá­nya felől, s e miatt számos képviselő talá­lomra szavaz majd ide, majd oda, mi az ő nyilatkozatának teljes hitelt adunk ugyan, de attól tartunk, hogy ily szerencsétlen körülmény mellett még a clubbok sem fogják a kellő szemmértéket megszerzeni azoknak, kik azt magukkal nem hozták el a reich­srathba. KEMÉNY ZSIGMOND: Bécsi dolgok. A reichsrath felső és alsóháza, mint ré­gebben írtuk, meghasonlottak az új sajtó­­törvény tárgyában. A sajtótörvényhez egy novellát függesztettek, melyben bő­ven szóratnak a büntetések, s az állam­ügyész feladatául tűzetik, minden hiva­talnok, közszolga, katona és pap elleni személyes bántalmat megboszulni. Ez által a hivatalnokok, sőt rendőrszolgák eljárásának bírálata is lehetlenné van té­ve, jegyzik meg a bécsi lapok. Ha egy rendőrszolga kíméletlen gorombáskodását megrórj­a valamely lap, bezárják a szer­kesztőt. Valamely hivatalnok hanyagsá­gát, a levélhordó lassúságát, a kormány­­férfiak rész logikáját, sőt — úgymond a M. Post. — talán az udvari énekesnő ha­mis hangját sem szabad ezentúl megróni. Mondják, hogy az államtanács elnökének, Lichtenfels báró úrnak volt főfő része ezen novella készítésében. Az alsóház nem akarta elfogadni. A felsőház nem tágított. Végre a két ház vegyes bizott­sága elé került a dolog, hogy egyezke­dés jöhessen létre. Micsoda az a vegyes bizottság ? kérdi a „M. Post.“ Felelet : oly bizottság, a­hol végre is a felsőház né­zetei fogadtatnak el, bármennyire ellenkezzenek a szabad­­elvűség, a haladás, az alkotmányosság el­veivel. így történt a Lichtenfels báró novellája tárgy­ában is. S boszankodva írják a la­pok, hogy Mühlfeld úr, a szabadelvű (!) centralista doctor, gondolta ki az „egyez­tető“ javaslatot. A szabadelvű szónok el­hagyta zászlóját — úgymond a ,M. Postt é­s Lichtenfels báró nézeteihez állott! Jellemző , hogy az átpártolásban még Waser államügyész se követte őt, mind­amellett, hogy hivatalnok létére bizonyos erkölcsi nyomás alatt áll. Dr. Herbst pe­dig, az előadó e tárgyban kijelenté, hogy ily javaslatokkal nem lép a ház elé. Pe­dig ő is szorosabb viszonyban áll a kor­mánynyal , mint a független ügyvéd, Mühlfeld­ így a­mit doctor úr kifőzött, magának kell feltálalni az alsóház előtt. A „N. Nachrichten“ mulatságosan írja le, hogy érzékenyíté el a felsőház szilárd­sága Mühlfeld urat, a testvéri egyetértés vágyától miként sugárzott homloka, hogy dobogott szíve, s­­ miként vetette ma­gát a felsőházi bizottság karjaiba az érdemes államdoctor úr ! A humoristikus kép után azonban azt a kérdést veti föl a nevezett lap : „Mit várhatni már most az alkotandó sajtótörvénytől ?“ s e kérdésre bezzeg le­esik az orra a szegény collegának. Azt j­ósolja, hogy nem sokára vissza kell vágynia az osztrák sajtónak az előbbi állapotra. A „jövő“ sajtótörvénye ugyan­is nem egyéb, a collega szerint, mint „az absolutismus és álconstitutionalismus ve­gyes házasságának szülötte. Szabadságot akarnak — úgymond — de félnek tőle, szabad sajtót megkötött kezekkel!“ Azonban hagyjuk el a vegyes bizott­ságot, s tekintsünk be a negyvennyol­­c­as (pénzügyi) bizottságba. A 63-diki budget hozatik szőnyegre. Az udvartar­tás költségvetése 7,458,700 forintra van téve, 1,331,500 forinttal többre, mint 1862 re. A „P­esse“ szerint e fölemelés­re ezt adták okul, hogy a jövő évben fejedelmi congressus lesz Bécs­­ben, s egy új császári herczeg házasodik. Károly Lajos főherczeg kel egybe a ná­polyi király nővérével, Mária Annunziata herc­­egn­evei. Bámulatos az a testvéri egyetértés, mely a bécsi centralista lapok közt ural­kodik. Valahányszor a „Donau­ftung“ jelt ad,­­ a „Presse“ és „Oesterreic­hi­­sche“ sietnek támogatni azon irányt, mely ki van tűzve. A „Presse“, mint közelebbi lapunkban látható az olvasó, erélyes­­s­é­g­r­e inti a kormányt minden­á­r­o­n. S az „Oesterreichische“ levele­ket irat magának Magyarországból, és pedig az ország szivéből Pestről, melyek­ben ijesztő színekkel festi az itteni állapo­tokat, már a communismus nyomait is fölfedezi s mindenütt bomlás, anarchia je­leit látja. A sok szónak is csak az a vége, hogy a jelen rendszer sem elég a rend fenntartására. „Handeln, und abermals handeln, und zwar bald handeln!“ kiált fel. A bajnak oka — az „Österreichische“ szerint — a vezető orgánumok elvtelen­­sége, a legtöbb végrehajtási orgánum cse­kély képessége, s a kormányi programra hiánya. Mindezen bajon csak több hatá­rozottsággal, bátorsággal és akaraterővel segíthetni ! Ha mindez nem variatió ugyanazon nótára, melyet a „Donau Zeitung“ into­­nált s a „Presse“ fúj , — akkor bizonyá­ra egyik tojás sem hasonlít a másikhoz ! Az „első magyar gőzhajótársaság“ érdekében. Midőn e sorainkat írjuk, már három­ezer részvény van aláírva az első ma­gyar gőzhajótársaság által kibocsátott aláírási íveken. A rövid idő alatt mutatkozó ezen ered­mény is bizonyítja, hogy a vállalat orszá­gos fontosságát mindnyájan érezzük és belátjuk. Amaz országos közolhajtásnak, hogy Dunánk valahára bel - külkeres­kedelmünk egyik fő­­s jövedelmes közle­kedési eszközévé váljék, bizonysága az eddig mutatkozó részvét az „első magyar gőzhajótársaság“ megalakulása s tettleges életbelépése iránt. De ezen eredmény még nem kielégítő, s örömest hiszszük, hogy az idő rövidsége miatt még azzá nem is lehetett. Eme hi­­tünk mellett szól­­azon körülmény is, hogy még számos ív kering a hazában, melyek­nek beküldése által ismét szaporodik majd az igényelt tőke. Remélnünk kell, hogy a hazai kis- és n­agy tőkepénzesek, iparosok, kereskedők, földbirtokosok, testületek, egyletek, szó­val a haza, tudva, hogy anyagi érdekeink előmozdításában l­éjük egy részben remé­nyünk a jelenben, és hitünk szilárd bizto­sítéka a jövő iránt, sietni fog eme válalat létesítésén közremunkálni, mely belkeres­kedelmünkre nézve egyik legüdvösebb té­nyező. Remélnünk kell a már eddig is ki­vívott siker után, hogy a már­is részben fedezett tőke, ha nem is az egész kitű­zött mennyiségig, de annyira bizonyára felszaporodik , hogy a vállalat meg fogja kezdhetni működését, tökéletesí­tendő közlekedési rendszerünket.­­ Re­mélnünk kell , hogy hol oly nagy éberség s bő gond mutatkozik minden oly anyagi érdekekbe vágó kérdések iránt, mint azt hazánkban a vasútrend­­szer kiegészítésének, a földhitelbank fel­állításának ügyében tapasztaltuk : bizo­nyára nem leend mostoha gyerm­ek király­­folyónk, s vele vizi szállítási rendszerünk. Nem reméljük — de tudjuk ezt, mert a rövid idő alatt begyűlt háromezer részvény biztos alapja e tudatnak, s biz­tatás a teljes süker iránt. Midőn azért hazánk minden rendű tő­kepénzeseit, kereskedőit, iparosait, föld­­birtokosait, osztálykülönbség nélkül fel­hívjuk a vállalatban való részvételre, csak az eddig kivívott siker benyomása alatt teszszük ismételt felhívásunkat. — Hadd egészüljön ki a tőke csak 5000 részvény­re, s íme, a társaság életbe léphet. Az alá­­írások még e hó folytában megtörtén­hetnek. Felhívjuk aláírásra különösen hazánk izraelita vallású kereskedőit, iparosait, kik eddig, mint az aláírási ívek­­ből látjuk, igen gyéren je­lentkeztek. Felhívjuk őket, meg lévén győződve, hogy midőn a k­özös haza anyagi főérdekei forognak kérdésben, nem fogják magukat melléktekintetek által ve­zéreltetni, de részt vesznek a már eddig is biztos kilátást nyújtó vállalatban. Fel­hívjuk az egyesületeket, corporatiókat, s ismételjük Széchenyivel, hogy „ez azon vállalat, hol a magánérdek a közérdekkel leginkább házasítható össze.“ REVICZKY SZEVER: A bel- és külföldi szláv lapok esem­­éje. Az orosz kormány lapja oct. 3 ki szám­­ban „a stambuli értekezlet“ czim alatt olvassuk : „Soká tartott és szerteágazott szóváltás után, a stambuli értekezleten, melyben, a török minisz­tereken kívül, a párisi békekötést aláírt mind­annyi hatalom képviselői részt vettek, sept. 7 én Szerbia kibékítése ügyében egyezmény jött létre. „Ha tekintetbe vesszük a jelen időviszonyo­­kat, ha visszagondolunk a szerbek előbbi követe­léseire , lehetetlen be nem ismernünk a most elért eredmények tekintélyes horderejét. „Köztudomású, hogy Törökország joga, őrsé­get tartani azon hat várban, melyek magában a szerb kenézségben vannak , a párisi békekötés 29 ik­m­a által lesz megállapítva, valamint, hogy az utolsó időben­, történt eseményekig senkinek esze ágában se volt a porla­­mént körülirt jogát kétségbevonni. Ahhoz azonban némely oly kér­dés csatlakozott, mely Nándorfehérvár és Stam­­bul között heves vitapontokká fejlődőt. „így p. o. az 1830-ik évi fermán,mely is a szerb önkormányzat (avtoromiója) alapokmányéul te­kinthető, azt állapította meg, miszerint a törö­kök nem lakhatnak különben Szerbiában, mint a­z­evezett hat váron belül, s hogy ezen hat hadi állomáson kívül az ország (sztraca) egyéb egész területe egyedül a fejedelem kormánya alatt álljon. Azonban ez erstély sugalla és pontos ha­­tározmányok nem vitettek foganatban Belgrádon, p. o. a törökök folytonosan a vára­son kívül lak­tak, egész városnegyedet foglalva el, s mindany­­nyi musulmán, a ki az 1830-ik évi határozmány ellenére Szerbiában tartózkodott, egyedül a hat vár parancsnokának, azaz az ottomán hivatalno­koknak hódolt. A dolgok ily rendszere minden­hol a bonyolításoknak és összekoc­­czanások­­nak szolgált alkalom­.­­ A szerb rendőrség, bénítva a török hason­­­tézet által, képte­len volt az ország közcsendjét és rendjét biztosítani, vagy a külföldiek biztonságáért ke­zeskedni, s a fejedelemség kormánya, neheztelve minduntalan a Belgrádra föl­küldetni szokott basák ügyetlen és határozatlan helyzetére, egy­idejűleg óvást tön egy államnak az állambani különlétele veszedelemmel járó jelensége ellen. „Múlt esztendő folytán Szerbia külügyére, Ga­ras a­n i­ri úr, Konstantinápolyba indult azon küldetésben, fordítaná a­r porta figyelmét Jezen különnemű kérdésekre. Ő megnyugodott azon engedménykép tett ajánlatban, miszerint a hat váron kívül a szerb területen tartózkodó, s a formánok alapján az országból kiköltözni tarto­zott törökök rendeletet kapjanak, melynek értel­mében ugyan az országban maradhatnak, azon­ban úgy Belgrádon, mint egyéb városokban, a szerb kormánynak alávetve, minthogy egye­dül a várak őrhadai nincsenek a kormány­nak alávetve. „Ám, mily állásban forgott a kérdés, midőn azt a sztambuli értekezlet a Szerbiában közbejött események után kezdte volt tárgyalni. „Hogy ha a kérdés megoldása nem iga­zolta (apraudáló) a szerbek várakozásait, mégis lehetetlen be nem ismerni, hogy a Szer­bia részére tett engedmények messzire túlmen­­nek a követeléseken, melyeket tavaly a szerb külügyér, Garasanin úr tett vala. A por­ta beleegyezik, földig rontani két varacsot, ne­vezetesen Szokolt és Usiczát. A többi négy a portáé marad , azok Belgrádon, Fet-Is­­lamban , Szakácson és Szendrőn vannak. Azonban ezen négy megerősített állomás, elhe­lyezve a határokon, úgy, mint maga Törökor­szág kinyilatkoztatása szerint a török birodalom közös védelmére múlhatlanul szükségeltetők, a Duna­ és Száva folyón fog élelem­mel elláttatni, s e viszonyban n­em tehető föl nehézségek keletkezése Szerbia és a tö­rök hatóságok közt. (úgy látszik, e pont a közös határú Ausztria ellen irányul; az­tán , a­mig e várak a törökei a szerbei is lehet­nek majd. Ámde Ausztria hatalmába kerülve — soha sem ! Ily nézet látszott Szerbia kormá­nyát s másokat is vezérleni.) „Más­felöl — folytatja az orosz kormány­köz­löny — ezen engedmény rendkívül fontos, az 1830-ik évi fermán foganatba vétele ezentúlra biztosítva van : a meghagyott régi vár körzetén, kerítésén (agrada) kívül se török lakosság, se török hatóság nem lesz, kivéve egyedül a szer­bet. Ez elv meg van állapítva a lehető legvilágo­sabb, legpontosabb kifejezésekben, s annak még nagyobb hatályt kölcsönzendő, a porta közlé az értekezlettel azon utasításokat, melyekhez kötve lesznek ezentúl működéseikben a belgrádi vár­parancsnokok. „A szultán kormánya arra figyelmezteti be a nők szokat, miszerint Szerbia belső kormányzata, ki­rekesztőig a szerb fejedelem s kormánya részére hagyatott fönn, s hogy a török váraos főnökének semmi indoka, az ország belügyeibe avatkoznia. Ugyanez a utasítások szigorúan megtiltják a bombázást, vagy akár­mely más erőszakkal járó rendszabályhoz nyúlást; azon fölül különösen még fel van említve, hogy a török várőrségnek nem szabad ágyukból lőni különben, hanem ha a szerbek részéről a vár ellen intézengő határo­zott megtámadás estében. A porta kötelezi ma­gát azonfölül, a várakban csak akkora őrhadat tartani, a­mennyi múlhatlanul szükséges azok védelmére. Ugyan ő ígéri, hogy a belgrádi várat nem fogja fenyegető állapotba helyezni a város oldaláról, s a vára­s körzete kell, hogy végkép állapíttassák meg az egyezményt aláirandott ha­talmak részéről erre kiküldött hetes hadi bizott­mány által. „Íme — végzi a „Szjéveri­aja“ — az enged­mények veleje, melyeket a szambuli értekezlet elért, s azon egyének, a kik e művet részrehajlatlanul bírálták meg, beismerik, hogy a fejedelemség helyzete áltatok jelentékenyen javult.“ Ferencz József, megalázók a hegyi népre nézve. A szerződés a Bullier ügynökség tudósitása szerint így hangzik : 1- ső czikk. Montenegro belső igazgatása úgy marad, a­mint volt a császári seregeknek Mon­tenegróba belépte előtt. 2- ik ez. A vegyes bizottság által 1859-ben vont demarcationalis vonal fogja képezni jöven­dőben Montenegro határait (Grahr­vo a határokba befoglaltatik). 3 ik ez. Az ottomán kormány meg fogja en­gedni a Montenegrobeliekb­ek az áruczikkek ki­vitelét és bevitelét az a­n­t­i­v­a­r­i kikötőbe, minden vámolás nélkül. Fegyverek és hadisze­rek bevitele tilalmas. 4 ik ez. A montenegróiak felruháztat­ak azon szabadalommal, hogy Montenegron kivül földeket bérelhessenek ki mezei gazdaság ű­zése végett. 5- ik ez. M­i­r­k­ó­n­a­k el kell távoznia Mon­tenegróból, s nem szabad oda ebbe visszatérnie. (E czikk módosíttatod. Mirkónak szabad Monte­negróban maradnia, azon föltétel alatt, hogy egy­szerű magánzóként éljen.) 6- ik ez. A Herczegovinából Skutariba vezető út, mely Mont­negro belsején megy át, megnyit­ják a kereskedésnek. Ez út hosszá­ban a császári sereg több pon­tot fog megszállva tartani, kik erődített őrházakban (blockhaus) fognak helyőr­séget tartani. A megszállandó pon­ok később fognak kijelöltetni. 7- ik ez. A montenegróiak nem fognak ellensé­ges excordókat tenni határaikon kívül. Azon esetben, ha Montenegro szomszédjában egy vagy több kerület föllázad, a montenegróiak nem ad­nak nekik se anyagi, se erkölcsi segítséget. Minden senator, nahia-főnök s Montenegro más tisztviselői. Írásban kötelezik magukat a szerdai-ekremnek (török hadvezérnek), hogy e föltételt megtartsák. 8 ik­er. Minden, bármi Csekély fontosságú vi­szály forduljon elő a határszélen, közös meg­egyezéssel intéztetik el. A Montenegró­val határos mindenik hatal­masság képviselőt küld, ki e viszály elinté­zésével lesz megbízva. Azon esetben, ha vala­mely fontos kérdés nem nyerhetne általuk kielé­gítő megoldást, a két fél egyenesen a magas por­tához folyamodhatik. 9- ik ez.Egy család sem mehet be Montenegróba a török hatóságok kiállított­­ útlevél nélkül. Min­den ezzel ellenkezőleg cselekvőt szigorúan visz­­sza kell utasítani. 10- ik ez. Meg lesz engedve a montenegróiak­­nak, hogy kereskedelmek érdekében, az ök­ö­mén birodalom egész területén utazhassanak. Az utazók a török hatóságok oltalmában fognak ré­szesülni. 11- ik czikk. Minden bűnös elfogatik, 8 k.­ada­­tik illető hatóságának, a kiadás kölcsönössége alapján. 12 ik ez. Mind­egyik, mind másik fél szabadon bocsátja a foglyokat. Minden keresztyén (rija) menekült vissza küldetik családostól. 13- ik ez.Ugyanazon kölcsönösség elvénél fogva minden lopott jószág visszaadatik, s a lopás el­követői bűnhődni fognak. 14- ik ez. A montenegróiak kötelezik magukat, hogy egy kálót, vagy más erődítési művet sem építenek Albánia, Bosnia vagy Herczegovina ha­tárain. Skutarí, 1862. augusztus 31. O m e r, Bzerdár ekrem. Békeszerződés a porta és f Monte­­negro között. Montenegrót legyőzte a török. Nemcsak a le­folyt küzdelem eseményei, hanem a békeszerző­­dés némely pontjai is bizonyítják e tényt, melyek Lincoln elnök kiáltványa a rab­szolgák felszabadítását illetőleg. : Én, Lincoln Ábrahám, az amerikai Egyesült Államok elnöke, a had és hajóssereg főparancs­noka, ezennel közhírré teszem és kinyilatkozta­tom, hogy a háború azon czélból fog folytattatni, hogy az Egyesült Államok és lakosai közti al­kotmányos viszonyok azon államokban t. i. hol ezen viszonyok megzavartattak,vagy ezután meg­zavartathatnak , gyakorlatilag helyreállíttassa­­nak, hogy szándékom az újonnan összeülendő congres­susnak egy törvényt ajánlani, melynek czélja, mind azon rabszolgatartó államoknak, melyek nem támadtak fel az Egyesült Államok ellen, és a­melyek önkény­esen elhatározták, vagy ezután elhatározandják határaik között a rabszolgaság megszüntetését, pénzt és támoga­tást ajánlani; és hogy az afrikai származású egyéneknek saját beleegyezésök után a száraz­földre szállítása, az illető kormányok előleges megkérdezése után tovább is folytattassék, hogy az Ur 1863 dik évének januárius 1 1 jén, bár­mely államban, vagy állam valamely részében, hol a lakosok az Egyesült Államok ellen láza­dásban vannak , minden rabszolgául tartott egyén örökre felszabadíttassék , hogy az Egye­sült Államok végrehajtó hatalma, a katonaságot és tengerészetet is bele­értve, az ily személyek szabad ágát elismerje, védje,és semmi olyat nem tesz, mivel a­, ily személyek törekvéseit a valódi szabadság elnyerését illetőleg gátolná; hogy a végrehajtó hatalom, a nevezett január 1 jén ki­­jelölendi az államokat és á­lamrészeket, melyek lázadásban vannak az Egyesült Államok ellen, és hogy azon körülmény, hog­y a nevezett napon valamely állam vagy nép az Egyesült Államok congressusában képviselve van, kiknek válasz­tásában a választók többsége részt vett, fontos ellenbizonyítékok hiányában eldöntő bizonyíté­kul szolgáljon arra nézve, hogy az illető állam nin­cs lázadásban. Ezennel a figyelem egy congressusi törvényre fordittatik, melynek czime : „Törvény egy uj hadi rendszabályt illetőleg“, és a mely 1862-ben megerősittetett, és a mely így hangzik : Ezennel az Egyesült Államok senatusa és képviselőháza rendeli, hogy közhírré tétessék a pót czikkely, melyhez kell alkalmaznia magát a hadseregnek, és hogy ezen czikkelynek enge­delmeskedni tartozik. , 1. szak­asz. Az Egyesült Államok had- és hajósseregében minden tisztnek tilos a parancs­noksága alatt álló haderőt arra alkalmazni, hogy a szolgálatból és munkából megszökötteket, kik­­n­e munka és szolgálat választásra joguk van, kia­dják, és minden tiszt, ki a haditörvényszék által ebben hibásnak találhatik , szolgálatából azonnal elbocsáttatik.

Next