Pesti Napló, 1862. december (13. évfolyam, 3843-3862. szám)
1862-12-03 / 3844. szám
278 3844 13 ik évi folyam Szerkesztési iroda : Fereneddk tér* 7-ik n&m , l-s8 emelet. « Up szellemi részét illető minden közlemény E 1 a d Ó • h i V 8 t a 1 ! I Előfizetési föltételek : a sz erkesztőséghez Inteni, Ferepcnek terje 7-dik iE&m földszint I Vidékre, postán : Helyben, h&zho* hordva i Bénáén tetten levelek csak rsmért kezektől 16- 4 Up anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadte körüli Félévre . . . . 10 írt 50 kr. a. é. gadtatnak el, panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendtek, tvnegyedre • • 16 irt 86 kr. a. é. Szerda, dec. 3.1862. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 njkr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Magán vita 6 hasábos petit-sor 36 njkr. Előfizethetni „PESTI NAPLÓ“ december -februári évnegyedre 5 forint 25 krajczárral, decemberi—martiusi 4 hóra 1 forint. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST., december 2 1862. (Fk) Nem tudom, vájjon a „P. Hirnök" F. jegyű fémünkatársa a „logikátlan fejek“ vagy „az irgalmatlan financier“ek közé soroz-e engem, vagy tán mind a két czimmel egyszerre akart-e megtisztelni? Nem is töröm rajta a fejemet. Gőthe szavait : „wo Begriffe fehlen, da stellt ein Wort zur rechten Zeit sich ein“, a polemiára alkalmazva, így lehetne módosítani : ahol érvek hiányoznak, ott jó szolgálatot tesz egy kis udvariatlanság. Azonban sajnálom — nem örülök rajta, hogy ez udvariatlanságot nem viszonozhatom egyébbel, mint annak kinyilatkoztatásával, hogy nálamnál tán senki nem méltányolja inkább F.ur érdemeit hazánk tudományos irodalma körül, és hogy — az én nézetem szerint — az évek haladtával sem az ő logikája, sem financziai tudománya csorbát nem szenvedett, hisz különben szóba sem állanék vele. Hanem van egy, ami iránt F. ur múlt szombati vezérczikke némi kételyt támasztott bennem, és ez mind az ő, mind a „P. Hírnök“ — conservativ iránya! A bankügyről van szó! F. ur azt mondja, hogy velem, ki még örülnék rajta ha a bankszerződés ez ülésszak alatt létre nem jöne, nem foghat kezet; ő épen az ellenkezőt szeretné, mert honnan vennék különben 2 év alatt azt a 232 milliót,melyet a banknak vissza kell fizetnünk, miután az 1860-as kölcsön is ily roszul sikerült ? A banktól megtagadjuk a 80 milliótól járó 1,600,000 kamatot, és nem veszszük észre, hogy ezáltal 97 millió adósságba vernék az államot, ami 67 millió forint évi kamatot igényelne; tehát nem marad egyéb választás, mint a banktól, habár 2% kamat mellett is, elfogadni azt a 80 milliónyi kölcsönt. Ha ezt a „Pesti Napló“ mondja, szinte hallom, mint kiált ránk a „Hírnök“ : „Ti demokraták, radikálisok , freimaurerek, tehát úgy tüntetitek elő az osztrák birodalmat, mintha már minden segédforrása megernyedt volna, mintha létele potom 2—300 milliótól függne, mintha e tál lencséért kénytelen volna 10—15 évre áruba bocsátani becses bankszabadalmát, és auf Gnade und Ungnade megadni magát a nemzeti bank részvényeseinek, ti demokraták, radikálisok“ ... da capo alfine. Mert valóban, ha F.ur okoskodása állana, ha csakúgy nem volna egyéb választás, mint vagy a banktól elfogadni ama kölcsönt, vagy pedig oly államkölcsönt kötni, melynek sikerülését F. ur az 1860-ki tapasztalás után kétségesnek tartja, és mely legjobb esetben is évenkint 6 —7 millió kamatteherbe kerülne, akkor egyedül a bank nagylelkűségének köszönhetjük, ha ez mindjárt 4 vagy 5%-ot nem kíván, mert az állam még akkor is megtakarítana évenként 2—3 milliót. Ily nagylelkűségre pedig a „demokrata“ lapok véleménye szerint még sem szorult az ausztriai birodalom! Hagyjuk azonban egyelőre érintetlenül F.ur idézett állításainak helyességét; tegyük fel, hogy azok egytől egyig alaposak és megcáfolhatlanok. De még akkor is azt kell kérdenünk, nem egyoldalú-e F. úr felfogása, és nem ütközik-e össze a méltányosság igényeivel? Ha két ember valami szerződésre akar lépni, méltányos-e csak az egyik szerződő félre nézve várható előnyöket fejtegetni, s nem kell-e azt is szemügyre venni, mennyit nyer a másik, és olyan e az alku, hogy ez a másik fél mellette fennállhat vagy sem? A mi esetünkre alkalmazva, csak azzal kell-e törődnünk, vájjon mennyiben előnyös a bankszerződés, illetőleg a 80 milliónyi kölcsön az államra nézve, és nem kell-e egyszersmind azt is kérdeni: ér-e valamit és mennyit ér a bankszabadalom, melyet az állam ajánl, a bankra nézve? Mert közönséges fogalmak szerint az, aki nemcsak méltányos alkut kíván, hanem másnak szorult helyzetét követeléseinek túlfeszítésére használja fel, uzsorás, és azt nem hihetjük, hogy F. ur ilynemű alkunak szószólója akarna lenni. Oly tapasztalt financziernek, amilyen F. ur, bizonyosan nem mondunk újat, midőn azt állítjuk, hogy egy jegybankszabadalom értéke azon jegymennyiségtől függ, melyet a bank ér czedezés nélkül tarthat forgalomban. Az osztrák bankszerződés e fedezetlen jegy forgalom mimumát 200 millióban állapítja , tehát ezen 200 milliónak jövedelmezésétől függ az osztrák bankszabadalom értéke. Ha már most ebből 80 millió kamat nélkül adatik kölcsön az államnak, marad még 120 millió, melytől a bank — méltányosak akarunk lenni, és átlagosan csak 4 Va %-os kamatozást feltenni — évenkint kerek számban 5 Va millió forintot húz; ezen évenkinti 5 Va millió képezi tehát a bankszabadalom értékének minimumát még akkor is, ha a 80 millió kamat nélkül kölcsönöztetik az államnak. Vájjon nem eléggé értékes adomány-e ez ?! Igen helyesen jegyzi meg egy jeles nemzetgazdász, hogy egy jegybankszabadalom értéke a fedezetlen (itt mindig azt értjük, hogy nemes érctekkel nem fedezett) jegyeknek ne relatív, hanem absolut mennyiségétől függ, azaz nem attól, hogy a fedezetlen jegyek mennyisége miképen aránylik a fedezettekéhez, hanem általában attól, hogy mily összeg foroghat fedezetlen jegyekben. A kis gerai bank péld., melyre mindössze 25 millió fizettetett be, és melynek % részt, azaz 10 milliót érezczel kell fedeznie, még mindig előnyös vállalat, ámbár nem is egészen 1 millió adathatik ki fedezetlen jegyekben, és ki állíthatná, hogy az osztrák nemzeti bank nem volna eléggé fényes vállalat, midőn — az államnak adandó kölcsön leszámítása után — 120 millióig emelheti fedezetlen jegyeinek menynyiségét ?! Az persze nem tagadható, hogy a bankra nézve még előnyösebb volna az, ha nemcsak e 120 milliótól húzna 40 %-ot, hanem még az államnak kölcsönzött 80 milliótól is 2 %-ot húzhatna, hanem innen aztán a magamféle „logikátlan fej“ azt következtethetné, hogy a bank még okosabban cselekednék, ha mindjárt 3 vagy 4 %-ot, vagy átalában annyit követelne, hogy az & feltételei és a sols mik mellett az állam másnemű kölcsönt létesíthetne, legfölebb némi kis különbség maradna! A három csoportban (1819, 1852 és 1855-ben) kibocsátott 150,000 bankrészvény a bankalapot 110,250,000 ftra emelte, melynek 5 %-os kamatja körülbelül 5/5 millió, tehát ezen alap 5 %-os kamatja egyedül a fent említett 120 millió fedezetlen jegymennyiség 4 VaVo-es kamatjából majdnem teljesen fedeztetik, és minden további nyereség fölös osztaléknak marad meg. E tiszta nyereség a pénzügyminiszter által egyre másra 10,187,000 forinttal számíttatott fel. Tegyük föl, hogy ez összeg nem emelkedik (pedig valósannű, hogy emelkedni fog), és vonjuk le azt az 1,600,000 frtot, mely a 80 milló 2 %-os kamatját képviseli, akkor a fennmaradó 8,587,000 frt — mint 110 milliónyi alaptőke kamata — még mindig majdnem nyolcz százalékot tesz, vajjon nem elegendő-e ily jövedelmezés, és méltányos-e az államra még 1,600,000 frtnyi kamatterhet róni, hogy a bank részvényesei 8% helyett 9, %-nél többet húzhassanak. A kérdés tehát, igénytelen nézetünk szerint, így áll: el kell-e fogadni a bank bármily követelését is, hacsak azon érv szól mellette, hogy más után még keményebb feltételeknek kellene magunkat alávetni, azaz a bank minden tekintet nélkül diktálhatja-e a feltételeket, vagy pedig csak addig kell-e menni az engedményekben, hogy a bank vállalat közönséges és méltányos fogalmak szerint a részvényesekre nézve jutalmazó vállalat legyen de ne tovább ? Nincs-e a banknak más kötelessége, mint az állam szorult helyzetét lehetség szerint kizsákmányolni, és ennek pénzügyi bajaiból hasznot meríteni ? A dolog ezen oldalát F. úr nem érintette, és ez az, mit conservativ laptól meg nem foghatunk; épen az ilyennek e kérdésben óvakodni kellene az egyoldalúságtól, főleg oly egyoldalúságtól, mely az államot ily kedvezőtlen helyzetben tünteti elő. Itt egyelőre megállapodunk, néhány további megjegyzést holnapra tartván fenn magunknak. Ily fontos tárgyban, és ily ellenféllel szemben, a vitát minél alaposabban szeretnők folytatni. F.ur helyreigazíthatja tévedéseinket, de legalább könnyelműségről vagy felületességről ne vádoljon. Mai czikkünk befejezéséül csak egy kis történetkét szeretnénk még elmondani. Hol volt, hol nem volt, volt egy állam, melynek kormánya pénzbőség hijával vagy pénzhiány bőségében lévén, vasutainak és bányáinak eladására határozta magát. Egy franczia társulat aránylag olcsó vételárt ajánlott, amai kormány habozott. December 30 -án távirati sürgöny érkezik Párisból , oly tartalommal, hogy ha az alku a Sylveszterét tizenkettedik órájáig meg nem köttetik, a vevő visszalép. Már most nyakra főre elfogadtattak a franczia társulat feltételei, mert a pénzre szükség volt. Nem emlékezik-e történetesen F.ur azon benyomásra, melyet ez all.u létrejötte tett, és nem tapasztalta-e akkor, hogy a közvélemény épenséggel nem találja menthetőnek, ha egy kormány — a pillanatnyi szükség hatalma alatt — magánérdekek által, népeire nézve nyomasztó alku elfogadására kényszeritteti magát ? ! -a. A magyar tud. akadémia dec. 1-én tartott ülésében Trefort Ágoston tartott igen érdekes előadást ily czím alatt: „A társadalom tudománya s Riedl munkái.“ Mit ért értekező a társadalom tudománya alatt, kifejté a következő bevezetésben : „Ha a középkori állapotokat korunk viszonyaival hasonlítjuk össze, úgy találjuk, hogy a középkor egyik lényeges megkülönböztető jelleme a particu- la r i s m u s. A középkor nem ismert a vallás és egyház körén kívül általános eszméket és intézményeket, nem ismert se jogot, se szabadságot, se állampolgárságot ; de azok helyett találunk a középkorban jogokat, szabadságokat és rendeket, nemeseket, papokat, polgárokat, parasztokat. S már ennél fogva is a középkori királyságnak is másnak kellett lennie, mint az újkor királysága; a király nem volt souverain se a római jog, se az új államjog értelmében, hanem főleg a nemesek elseje volt. Jellemző e tekintetben a magyar államjogban a jus resistendi, valamint az arragoniai alkotmány hasonló irányú rendelvényei. A király, mint az államnak Il©m Sz©mj5lyo»xt3jo7 _xLe fóL^pvffipl/jo. nem birt se nagy pénzforrásokkal, se állandó sereggel, tehát maga az állam hatásköre is szűk korlátok közé volt szorítva; nem avatkozott száznemű magán viszonyokba, melyeket az újkori állam mindenhatóságából kifolyt szervezések által elkeserít. Ilyen egyszerű , feudális középkori államból fejlődött ki azon bámulatos államszerkezet, melyben az emberek a szabadság legnagyobb mértékeit élvezik, melynek elérésére az emberiség eddig képesnek mutatkozik, sértem az angol államot. Más országokban a középkori állam szinte ilyen átalakulási iránynyal bírt, de a fejedelmek a geographiai helyzetet, a népfajok hajlamait, s főleg a külön rendek egymásközti súrlódásait felhasználva, a régi világ hagyományai nyomán lassanként előállíták a római imperium példájára azon absolutismust, melylyel a legembertelenebb formák közt találkozunk II. Fülöp alatt Spanyolországban, a humánusabb formák közt XIV. Lajos alatt Francziaországban , melyből az európai continens véres forradalmak, s az időnként divatozó constitutionalismus daczára sem tud kibontakozni, s melyet épen Francziaországban az 1789-ki forradalom, és főleg a két Napóleon, a legmagasabb fokra tudtak fejleszteni. — Ha tekintjük a mostani franczia államot, s a franczia nép szokását, mely szerint mindent az államtól vár s folytonos államgyámság alatt élni, minden érdekeit az államra bízni, védelmét a társadalom ellenségei ellen nem saját erélyétől, hanem csupán az állam hatalmától remény sem szereti attól kell taranunk, hogy az évek folyama meg fogja szülni vagy azon caesarismust, mely a római népnek oly nyomorult végét, s a római állam teljes szétbomlását idézte elő, vagy a socialismust, mely az egyéni szabadságot végképen megsemmisítené, s az emberiséget merő felsőbb állatisággá sülyesztené le. De valamint a növényzet világában, úgy az erkölcsi világban is gondoskodva van arról, hogy a fák ne nőhessenek az égig. Az európai emberiségben az anyagi, valamint a szellemi erőnek oly nagy kincse rejlik, hogy a legégetőbb veszély végperezében bizonyosan fel fog ébredni benne az a szellem, mely őt más utakra fogja átterelni.“ „De mielőtt a tett emberei — kiket én magam is tisztelek, s kik a néptömegnek a cultus egyedüli herosai — e nagy munkát véghez fogják vinni, a tudománynak ki kell fejteni az eszméket, s ki kell jelölnie az utakat, mert a tett emberei, bármi nagy lángészszel bírnak, mindenütt s mindenkor csak az eszmék napszámosai, gyakran öntudattal, legtöbb esetben öntudatlanul s akaratuk ellen. Ily körülmények közt a tudomány igen jelentékeny vívmányának kell tekintenünk, hogy a társadalom és az állam fogalmait egymástól elválasztani, s mindeniknek külön hatáskörét körülvonalazni tudta. Az állam nem azonos a társadalommal. E megkülönböztetés pedig nem valami tudományos mesterfogás , nem valamely leleményes ész szüleménye a tudományos világ időtöltésére, hogy a társadalmi viszonyokat kényelmesebben elemezhesse, s abból deductiókat csinálhasson. A fogalmak e tisztázása practicus horderejű, mert minél világosabban látjuk a határvonalt a társadalom és az állam közt, annál jobban fogjuk magunkat védhetni a közigazgatás kicsapongásai ellen, annál éberebb szemmel fogjuk őrizni egyéni szabadságunkat a vallás, a család körében, valamint nem fogjuk engedni, hogy tehetségeink kifejlődésében és használatában s társadalmi viszonyaink rendezésében az állam mindenhatósága által gátoltassunk.“ „A fogalmak e tisztázásával keletkezett természetesen egy új tudomány, mellékképe az államtudománynak, a társadalom tudománya. E tudomány ép annyira fontos , mint uj, s mostanáig még tökéletlen, mert tulajdonkép csak a neve kész, minden egyéb csak töredék, csak anyag, melyből a jövő nemzedékek fognak teljes tudományt alkotni.“ „Egyik szellemdús német iró, ki ez irányban foglalkozik — Riehl.“ Értekező ez okból Riehl miunkáinak ismertetésére tér által. E szellemdús ismertetést a „Budapesti Szemlében, hol Trefort értekezése meg fog jelenni, találja meg majdan az olvasó. Az értekezés azon részének ismertetésére azonban, mely a magyar társadalom képét adja, addig is vissza fogunk térni. Most még csak annyit, hogy az akadémiai nagygyűlés 1863. évi január középén tartatik, ilyképen : január 11-én megjelenési nap a vidéki tagoknak ; január 12 én és 13 án nagygyűlés, 14-kén igazgatósági ülés, 15-én nyilvános köz-Ülot. A. 1/lUgmisuaud báró Jüanés Ta *lnök, Csengery A., Pauler, Pólya, Szalay L. és Toldy Ferencz rr. tt. készítik. Úgy hiszszük, a közülés egyik főtárgya lesz Lonovics József tiszt. tag emlékbeszéde Majláth György volt igazg. tag felett. Egy nevezetes új könyv megjelenését adjuk tudtára olvasóinknak örömteljes meglepetéssel. A könyv czime : Galantai gr. Eszterházy Miklós, Magyarország nádora, I. köt. 1582—1623. bg Eszterházy Páltól. Íme, az ősz diplomata, ki hazájához való szeretetét annyiszor tanusitá, ki legközelebbről is oly képtárt ajándékozott az országnak, minőt csak ő adhat, mert első rendű képtárakat nem lehetne vásárolnunk, ha millióink is volnának; hanyatló kora végnapjait is nemzetének kivánja áldozni, s mit főuraink közül oly kevés tesz, a magyar tudományosság napszámosai közé áll, hogy egy becses történelmi monographiával gazdagítsa irodalmunkat. Művét, mely három nagy kötetől s egy füzet műmellékletből fog állani, unokáinak ajánlja, kiknek egyike, a leendő herczeg, nem rég oly élénk érdekeltség kíséretében vett részt hitelintézetünk közgyűlésében. Az előszót is unokáihoz intézi, melyet egész terjedelmében közlünk : „Midőn ezzel gróf Eszterházy Miklós nádornak családi levéltáromban őrzött irományait közre bocsátván, a korabeli hazai történetíráshoz némi adalékkal járulók, s a hálaadatos kegyelet adóját róvom le azon ős iránt, kinek családunk legkivált köszönheti emelkedését; mindenek felett azt veszem czélba, hogy nektek, édes unokáim, a religiótól áthatott, a lojalitástól lángoló kalauzt a politikai élet pályáján, az övéiért és utódaikért híven gondoskodó családfő-példányt adjak kezetekbe. Miklós nádor szerény körből indult ki a pályára; mindig éber buzgalom , lankadatlan munkásság s ritka szellem, műveltség és kedélyesség által az ország első dynastái közt vivott kiállást magának; s midőn a tanácsteremben és a harezmesen szerzett érdemeit készséggel megismerte a korona, egyszersmind a nemzet szabad választása által az ország főpolczára jutott. Ősünknek kimutatni a helyet, mely őt a nemzet életében illeti, a történetírás feladata; példáját követni, magatokat hozzá mindig méltóknak bizonyítani, parancsolja nektek a religió, a trón, a magyar haza,Miklósunknak ezen egy hármas magasztos vezércsillaga, parancsolja az atyáitoktól öröklött becsületérzés, s háládat legszentebb kötelessége. Vegyétek a nagyatya áldását.“ E kegyeletes előszó kevesebbet igér, mint a mennyit a szerző teljesít. Eszterházy Miklós irományait nem pusztán, feldolgozás nélkül vesszük itt. Egy rendszeres munka áll előttünk, mely közepet tart az életirat és korrajz, a kritikailag rendezett okmánytár és elbeszélő törénelem között. E munkában sokat nyer a történelem irodalma. A harmincéves háború históriája csak most készül , mióta a müncheni, de legkivált mióta a simancasi levéltár kincseit birjuk. Magyarországnak tetemes része volt e háborúban, ezen részről alig tudnak valamit a külföldi történetírók , pedig nevezetes adalékokat nyújt ehez Kemény önéletírása, Szalárdi krónikái, és főleg a kis-martoni levéltár kincsei, melyeket herczeg Eszterházy Pál ősének életirásában íme közzétett. Ezen ősről mondja a becsületes politikai ellenfél, Kemény János, az erdélyi fejedelem: j.Egy időben élének e három nagy magyarok: Bethlen Gábor, Pázmány Péter, Eszterházy Miklós, kiknek esmeretekben voltam, köztök nagy dolgokban forogván nevekedtem. De jaj adut hagyatánk árvátul országostól, nemzetestől ! . . . . Eszterházy Miklós igen eszes , módos, authoritativus jó magyar , nemzetét és annak szabadságát szerető hasznos ember vala." Ezen ős nemcsak egyike volt a kor legjelesb politikai képességeinek, hanem hatalmas magyar író is egyszersmind, ki mindjárt Pázmán mellett állt. De nem folytatjuk tovább, mert nem ismertetni akartuk e jeles munkát, csak megjelenését üdvözleni, és köszönetünket nyilvánítani a szerzőnek, a magyar nemzetiség és tudományoság nevében. A görög figy. Az „Opinion Nationale“ november 29-ről úgy értesül, hogy a pétervári kabinet felvilágosításokat kévetett a franczia kormánytól az iránt, milyen magatartást szándékozik fölvenni a görögországi ügyek és Angliának ide vonatkozó mesterkedései (menées) irányában. Oroszország — mint mondják — tudtára adta volna a tuilleriák kabinetjének, hogy azon esetben, ha ez utóbbi nem volna hajlandó Alfred hy jelöltsége ellen nyilatkozni , ő egyedül is tiltakozni fog, mégpedig erélyesen, ezen trónjelöltség ellen. Másfelől Gros báró, a Londonban lévő franczia nagykövet, Párisba egy sürgönyt küldött, amely körülményes részleteket foglal magában a Palmerston-kabinet eljárásáról, s azon nyomásról, melyet e kabinet mindenképen iparkodik gyakorolni a görög nemzetre, hogy ez utóbbit óhajtásai és nagyravágyása betöltésére bírja. Ezen sürgöny olvasása — a „Palais Royal“ lapja szerint — nagy benyomást tett a franczia kormányra. E két tény s azok kivételes fontossága miatt —■ végzi az „Op. Nat.“ — rendkívüli cabinettanács fog tartatni holnap (nov. 30-kan) Compégne-ben, a császár elnöklete alatt, oly czélból, hogy újra megvizsgálja a kérdést, annak Francziaország érdekével és méltóságával való legbensőbb viszonyaiban, és hogy végleges határozatra tökéllje magát az ezúttal követendő eljárás iránt. Jellemző, hogy az „Opin. Nat.“ ezen közleményét nyomban követi egy másik, mely így hangzik : „A t o u 1 o n i révben lévő több hajó parancsot kapott, fegyverkezzék fel gyorsan, hogy a legelső jeladásra készen legyenek Görögország felé indulni.“ A „France“ az orosz fővárosból úgy értesül, hogy ott igen élénk benyomást tett Alfred hg kijelöltetése a görög trónra. Ha ezen jelöltség diadalmaskodni találna , Gorcsakoff bg — a „France“ levelei szerint — minden tekintélye mellett bajosan bírná lecsilapítani a kedélyeket, melyek fel vannak hevülve azon gondolat ellen, hogy egy angol herczeget lássanak Görögország királyává lenni, valamint azon következmények ellen, amelyek az érintett tényből a keleti kérdésre hárulhatnának. A „France“ egyszersmind kötve hisz az angol lapok tagadásainak az iránt, mintha az angol hajóhadat egy corvettel se szaporították volna s akarnák szaporítani a görög partokon. Szemtanuk az ellenkezőt bizonyítják, s név szerint Syra és Patra 8-ból az angol hajók ott létét jelentik. Fennakad továbbá a „France“ azon is, hogy noha a londoni lapok csak legközelebb erősítették, miszerint Alfred herczegnek soha esze ágában sem volt Korfuba utazni; most egy csevegő telegramra Cadix-ból kibeszéli , hogy ő herczegsége épen elhagyta Gibraltárt, s Agr felé vette útját. „Mit keres Angolország fia a mi afrikai gyarmatunk békés fővárosában ? — kérdi a „France.“ — Micsoda érdek vonja őt oda ? Miféle mulatságokat akar ott keresni ? Micsoda nagy kérdések megoldását reménye ott feltalálni ?“ A „France“ nem bátorkodik e kérdésekre felelni, de annyit mégis megjegyez, hogy Algír, ha szinte nem esik is egyenesen útjába a herczeg séfének , mégis igen jó közvetítő pont, vagy ideiglenes állomás lehet Gribaltar közt, mely már angol birtok, és Korfu közt, mely azzá készül lenni. A „France“ úgy hiszi,hogy Alfredig nem fog soká időzni Algírban. Végül azzal vigasztalja magát a „France“ egy kissé, hogy az ifjú angol hg trónjelöltsége az id. görög kormány több tagjának helyeslését bírja ugyan, azonban mégsem látszik,mintha tökéletes egyetértés volna e tárgyban a hivatalos körökben. A „Patre“-nak azt írják Londonból, hogy ott a görög telep legbefolyásosabb, s Alfréd hg trónjelöltségéhez szító tagjai indítása folytán egy nagy lakoma van készülőben, melyre meg vannak hiva lord Palmerston, J. Russel, ha valamennyi minisztertársaik, továbbá a lord- major és az alsó ház legelőkelőbb tagjai. Az utóbbiak nagyobb részt elfogadták a meghívást.