Pesti Napló, 1863. február (14. évfolyam, 3891-3913. szám)
1863-02-21 / 3907. szám
42-3907 14-ik évi folyam. Szombat, febr. 21.1863. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal. Előfizetési föltételek : Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva félévre .... 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. Hirdetmények dija : „PESTI NAPLÓ“ ra martius—áprilisi 14 évre 5 ft 25 kr. martius—júniusi 4 hóra 7 ft A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, február 20. 1863. A „Botschafter“ s a vele rokon lapok kedvéért az „Agramer Zeitung“ oly kérdéseket tesz, melyekre az avatott centralista közegeknek a viszonyok mostani mozzanatai közt okvetlenül felelniök kellett volna, még azon esetben is, ha az „Agramer Zeitung“ nem kérdezősködik, és a jó szolgálat kötelességét elmulasztja is. Tudakolja tehát az „Agramer Zeitung“ , hogy miután a 16 landtag ülésezése napjai meg vannak számlálva , és a birodalmi tanács ismét összejövend, váljon mire határozza el magát Horvátország, s fog e reichsrabhokat küldeni Bécsbe ? A három-egy királyság kancelláriájának közege tudván, hogy az egyetlen belkérdés, mely február 26-ka óta folyvást szőnyegen van, sem 47, sem 48, hanem a reichsrabba belépés , miután határozottan kijelölte, hogy mi az, aminek megoldásán kell a délszlávoknak a fejeket törni ? egyszersmind a „Botschafter“ elvbarátainak számára a délszláv politikai pártok jellemrajzát elkészíti. Szerinte három tömb van : egyik a cunctatoroké, kik bevárják, hogy a magyar miként fogja magát tartani, s kiknek jelszava a halogatás, a másik tömbhöz azok tartoznak, kik hazájuk érdekeit több önállósággal hordva szem előtt, mégsem tudnak bizonyos történelmi hagyományoktól menekülni*), és ismét az általános negatív terére léphetnek, és a passivitás igénybe vételével a kibékülés és egyesülés művét hátráltathatják ; végre a harmadik tömb — mely az „Agramer Zeitung“ szerint majoritásra számíthat — oly férfiakból alakult, kik pontos szemmel tekintve át hazájuk viszonyait és valódi érdekeit, a mostani perczet fogják alkalmasnak nyilvánítni az öszbirodalom irányában megzavart viszonyaikat törvényes uton ismét helyreállítani s megszilárdítani. Alapos ama remény — írja az „Agramer Zeitung“ — „hogy a közös reichsrabhba a horvátok is hamar be fognak lépni, még pedig oly megoldás mellett, mely mind az ő speciális érdekeiket, mind pedig a birodalomét kielégíti.“ A „Botschafter“ erre megjegyzi, hogy a zágrábi közeg zárszavai azon sejtelmet fejezik ki, mikép a három-egy királyság országgyűlése nemsokára össze fog hivatni. Azonban, noha az „Agramer Zig“ a reichsrathba menni szándékozók pártját többségben lenni látja, a „Botschafter“ — mert superflua cautela non nocet — mégsem tartja feleslegesnek egy kevés fenyegetéssel is serkenteni az illetők buzgóságát, igy szóllván: „Vájjon meggondolták-e azok, kik nem akarnak a kiegyenlítés művéhez nyúlni, mig az osztrák-magyar alkotmányharct be nem végeztetik, hogy politikailag bölcsen járnak-e el ? Attól tartunk, mikép e párt a történelmi tények kérlelhetlen dilemmájának malomköve közé szorul. Mert, ha a magyarokkal a kiegyezkedés azon feltételek alapján végrehajtatik, melyeket a jogfolytonosság igényelr előnkbe, akkor Horvátországnak nem lesz több alkalma egyezkedni, akkor e tartomány a magyar birodalom épségének bálvány képe **) előtt föl fog áldoztatni. S viszont, ha a kiegyenlítés a létező birodalmi alkotmánytalapjain hajtatnék végre, akkor a horvát politikusoknak szintén nem sok kiegyezkedni valójuk marad fenn , mert kényszerülve lesznek a történelmi tények természetesvonatását követni, és már elmulasztották az alkalmat a szabad alku nevezetes előnyeit hazájuk számára kivívni.“ Ezen talpra esett dilemmának a mi együgyü nézetünk szerint mégis van egy *) Azaz, még homályosan arra is emlékeznek, hogy Magyarországgal szoros szövetségben sok jó és rosz napokat éltek, együtt ontva vért, együtt osztva a dicsőséget, és tűrve a megaláztatást. Kétségtelen tény , hogy az új elméleteknek az egész világon mindig nagy akadálya volt a népek emlékező tehetsége, s azon varázs, mely a jogfolytonosságban és az abból kifejlett államéletben rejlik. Ily alkalmatlan bilincsek terhe nélkül : vajmi könnyű volna a körülmények intő szava szerint beolvadni, s aztán más alkalommal ismét kiválni, hogy pihenés nélkül új amalgamák készíttessenek az események és kísérletek kohóiban. **) Bizonyosan tudjuk, hogy a derék „Botschafter* csak irántunk! Szivességből nevezi a magyar birodalom épségét bálványképnek, mert meg van győződve, mennyire bálványozzuk mi azt szívünknek kiapadhatlan kegyeletével. A „Botschafter“ sokkal elfogulatlanabb, mintsem Magyarország épségét aranybornyunak tartaná, és sokkal szerényebb, mintsem azt képzelhesse, hogy a Jehova őt bízta volna meg az aranybornya széttörésére. kevés hiánya. Mert második a 11 er nativája igaznak látszik, és sokat nyert valószínűségében tárgyavatott „Botschafter“ ünnepélyes állítása által is, de az első alternatíva merőben a légből van kikapva. Mindnyájan tudjuk ugyanis , hogy a közelebbi országgyűlés feliratában nemcsak társországnak van elismerve Horvátország, de egy nyílt lap is van számára fönntartva, melyre egyezkedésének föltételeit bejegyezhesse. Tehát nincs oka attól félni, hogy a magyar birodalom épségének bálványképe előtt áldozatul essék. Ennélfogva a „Botschafter“ által az idegek fölizgatására oly virtuozitással a szem elé állított két malomkő közül az egyik okvetlenül hiányozni fogván, a történeti tények kérlelhetlen dilemmájának az a veszélye nem következhetek be, hogy a horvátok a két malomkő közé szorulva, megőröltessenek. Ne vegye rész néven a központon működő s oly fényes hatáskörűt „Botschafter“, hogy mi csekély helyzetű provinciális lap létünkre, az ő logikáját, poésisét és politikáját nem hiszszük egészen tökéletesnek. Annyit mélyen érzünk, hogy az osztrák örökös tartományoknak is szükségük van az alkotmányos életre, de vájjon hihető-e, hogy a bécsi centralista párt óhajtásainak folytonos terjedésével együtt járjon a siker és diadal? Amadis, egyiptomi király egykor azt szente Policratesnek: nem lehetek szövetségesed, mert a megdöbbenésig szerencsés vagy. A pillanatnyi európai combinatiok rendkívül kedvezni látszanak oly pártnézeteknek, melyek szükségtelennek tüntetik föl az úgynevezett bevégzett tények erejében kétkedést. De vájjon mivel érdemelte meg a folyamatban levő európai politika az állandóságába fektetett bizodalmát ? És ha erre éppen semmi súlyt sem fektetünk is , vájjon bizonyos szervezet következetes és fürge továbbfejlesztése adja-e a tartósság kezességeit, vagy pedig a népek elégültsége ? Tudjuk, hogy Poroszország ballépései Ausztria népszerűségét Németországban emelik, s azon örvendünk is. De a mi rövid eszünkkel úgy véljük, hogy e jelenségnek tulajdonkép nem arra kellene alkalmul szolgálni , hogy a szoros központosítási tan miatt Ausztria elmulaszsza ügyeinek oly módoni rendezését, mely elháríthatná azok komoly aggodalmait , kik Ausztria primátusát Németországon örömmel karolnák föl, ha a birodalom belszervezete nem vezetné őket azon meggyőződésre, hogy az 1815 -i bécsi congressus által kijelölt tartományokon kívül, még szent István koronájának egész birtokával is akar a német szövetségbe lépni. KEMÉNY ZSIGMOND: Az alföldi vasút statisticai adatairól. n. Közlöttük azon irányadó pontokat, melyek nyomán a központi bizottmány vidékiektől a statistikai adatok összeállítását és beküldését várja. E pontozatra nézve — melyet az elnökség meghagyásából alólírott szerkesztett — mindenek előtt meg kell jegyeznünk, miként az nem azért van oly átalánosságban tartva, mintha a részletekre nem volna szükség figyelmet fordítani, sőt épen azért oly tágak a rovatok, hogy a különböző helyi körülményeket egyaránt beléjük lehessen illeszteni. Ide mutat az elnökség azon figyelmeztetése is, hogy az itt vont határvonalakon túl terjeszkedésre még maga provokálja az adatgyűjtőket, nyomatékkal jegyezvén meg, miszerint annál jobban meg fognak felelni a czélnak, minél bővebb és részletesebb kimutatásokat küldhetnek a termelés és forgalomról. E statistika szerkesztése körül soha nem tévesztendő szem elől, hogy az a vállalkozók számára készül, kik előtt az az egyedül keresett és horderővel bíró szempont: mennyi szállítni valót képes szolgáltatni a felvett vidék az építendő vasútnak ? Igen természetesen. Mert ha még egyszer oly terjedelmes határa és bő termékenysége, vagy bármily élénk gyár- és kézműipara van is valamely vidéknek, ha a helyi termelést a helyi fogyasztás fölemészti, a válfigyelmet sem ér-falatunknál mind az demel. Itt a termelést csak azért kell a mérték egyik serpenyőjébe okvetlenül beletennünk, hogy a másikba mindig a fogyasztás révén állítandó, kitűnjék: marad e az illető helynek valamely fölöslege, amit másoknak eladhat vagy kivihet? — vagy ha nincs magának anynyija, mennyit a belfogyasztásra szükségel, mit kénytelen másonnan szerezni vagy bevinni? Hogy pedig az ide vágó adatok minél hitelt érdemlőbbek legyenek, s a viszonyainkat nem ismerő külföldi előtt is kiállják a bírálatot : óvakodni kell, nehogy azok tetszés szerint egyberakott számoknak láttassanak, hanem már összeállításuk olyan legyen, hogy abból a valószínűség és alaposság magától kitűnjék. A termés mennyiségének kimutatásánál jelesen, ha csak a határ nagysága létetik föl, ez még igen kevéssé igazolja a termények után illesztendő számok valódiságát. De ha az első rovat alatt mindjárt az is részleteztetik : mennyi a mivelés alatt álló föld, hány osztályba soroztatik az, melyik osztályba hány hold esik, mennyit szoktak évenkint őszi, mennyit tavaszi alá használni, mennyi tért foglalnak el a szőllők és kertek; továbbá a mivelés alatt nem álló részből, mennyi a haszonvehetlen tér, mennyi az erdő, a kaszáló, legelő, nádvágó rét stb., akkor egész biztossággal nevezhetjük meg, mennyi az évi középtermés búzából, árpából, zab, dohány, len, kender, repere, kukoricza, bor, gyümölcs és zöldség, fa, nád stb. féléből, mert a minőség és mivelésre nézve szorosan megjelölt földtér, és a holdankint kiteendő termőképesség, támogatja adataink hitelességét. A tenyésztett állatoknál fölveendő minden, ami csak e czímezés alá illik, tehát nemcsak a szarvasmarha, ló, juh, sertés, hanem a baromfi, méh és selyembogár is, valamint az állatokra vonatkozó be és kivitel meghatározásánál okvetlenül megemlítendők a róluk és általuk nyert termékek is, milyen például a gyapjú, nyersbőr, zsír, szalonna, tojás, méz és selyemgubó, — ahol t. i. ezek a forgalom tárgyait képezik Az épületi anyagok vonalunkon több helyi nevezetes kereskedelmi czikket képeznek, s azért az egyes tárgyak— épületi-, szerszám- és tűzifa, zsindely, cserép, tégla stb. — mind elkülönözve sorolandók elő. A lakosság számának meghatározásánál igen kívánatos volna minden osztálybelieket egyenkint külön is előadni hogy tudva legyen, mennyi a honoratior, kereskedő, gyáros, kézműves, szántóvető, napszámos, cseléd stb. Ennek ismerete nagyon elősegíti a többi — kivált a fogyasztásra és utazásra vonatkozó — adatok kombinálását. Igen szükséges és hasznos az eddigi szállítási eszközök és módok, valamint azon irány ismerete is, a meret szükségletét beszerezni, vagy fölöslegét eladni járt a vidék; s ez főleg azon helyekről volna kívánatos, amelyek mellett már most is van vasút , vagy amelyek olyan folyók partján feküsznek, melyeken a hajóval vagy tutajokkal való szállítás eddig is divatozván, egy részét a ki és bevitelnek vagy ezentúl is magánál fogja tartani, vagy átszolgáltatja azt a vasúti szállításnak, és így mindkét esetben ismernünk kell eddigi mivoltát. Aztán , némely kérdés nehézségétől nem kell visszarettenni az első tekintetre. Egy alföldi ismerősünk kérdé tőlünk a minap : ki tudja azt megmondani, hogy hány ember jár vidékről, valamely hely vásáraira ? A vásárjog bérlője ! Ilyen kérdésnek látszik az évi sófogyasztás is, melyre a sóárulók a legkerekebb feleletet tudnák adni. Csak mindig az igazi forrását kell az adatoknak megkeresni. A tárgy, melyről szólunk, nem kis fontosságú , s igen elvetnék a dolgot, kik a központi bizottmány által megküldött kérdő pontoknak, a rovatok minden különösebb utánjárás vagy fontolgatás nélküli betöltésével is eleget tehetni vélnének. Ezt megelőzni, az illetők figyelmét fölébreszteni, volt czélja e soroknak. Mert úgy van, amint Majláth György úr az első gyűlésen mondá, hogy ezen statistikai adatoknak kell az ügy kivitelénél az előharczosoknak lenni , mivel ezek hivatása leend azon 20—25 milliónyi külföldi pénzt ide hódítani, amely számunkra a vasutat fölépíteni fogja. SZATHMÁRI KÁROLY: A „corpus juris“ néhány újabb ellensége. Egy darab idő óta kereskedelmi osztályunk egy részénél még ez ideig hizeleghetünk magunknak , hogy a kisebb résznél oly mozgalom vehető észre, melylyel szemben talán kevésbé passive kellett volna magunkat viselnünk, mint azt tettük. Az első korjelenségeken még hamarább lehet erőt venni, mint az egészen kifejlődött bajon. Ma már azonban ezen mozgalom tetőpontját érte el, annyira, hogy azt többé érdektelenül nem nézhetjük. Mi távolabb állunk a kereskedői köröktől, semhogy előzményeit ismernék azon eseménynek, mely mostanság előttünk áll, de a tapasztalható tény, mely fájdalmasan lepett meg, nem szorul magyarázatra. A helybeli nagykereskedői prémium elnöke, Fuchs Rudolf s Kochmeister Frigyes urak, egy „beküldetett“ czikket tesznek közzé a „Neueste N.“ hasábjain, melyben nem átalják szemére hányni a „P. Ll.“-nak, hogy nem akarta a magyar corpus jurist a német közönség előtt kigúnyolni. Ezen közleményből értesülünk, hogy a pesti nagykereskedői kebelzet kérdést tett Milanóban az iránt, hogy miféle osztrák törvények vannak jelenleg ott érvényben, s feleletül nyerte, hogy nemcsak az osztrák váltótörvény, hanem más osztrák törvények is hatályban maradtak még ott. Ezen tényt a „Pester Lloyd“ is azonnal közölte, mihelyt tudomására jött. A két „beküldő“ urnak azonban ez nem volt elég; egy pótczikkben a mi „corpus juris“-unkat valami ócskaságnak, tehát az osztrákpolgári törvénynyel szemben használhatatlannak jelentették ki , s mert a „Pester Lloyd“ ezen nézetét magáé gyanánt kiadni vonakodott, ezen urakt háborút üzentek neki, állítván, hogy a „Pester Lloyd“ a kereskedői osztály érdekeit nem képviseli. De ennél még több is történt. Amint a „P. Lloyd“ válasznyilatkozatából láthatjuk, a két elnök a nevek aláírásával ellátott nyilatkozatban a törvényeink ellen intézett becsmérlést, melyet a „Lloyd“-dal szerettek volna kimondatni, annak felelőssége mellett csak félben, s még így sem egészen közölték a „N. Nachrichtenében. A két elnök kijelenti ugyanis, hogy a tényekre vonatkozó közlemény kapcsában a következő nyilatkozatot tették : Sapienti satis, különösen ha meggondolja az ember, hogy az olaszoknak nem egy eladonult magyar váltótörvény s corpus jurisbeli elócskult magánjogi határozatok közé lehetett választani, hanem a piemonti Olaszországban életbeléptetett híres Code Napoleon s a legjobb európai törvények között. A „Pester Lloyd“ ellenben a tegnapi számában közrebocsátott ellennyilatkozatban azt mondja, hogy a két elnök által hozzá beküldött toldalék így hangzott : Sapienti sat, különösen ha meggondoljuk, hogy az olaszoknak nem egy régi corpus juris s osztrák törvények közt, hanem a Code Napoleon s a legjobb európai törvények közt lehetett választani. A fentebbi felvilágosítások a milánói államprokurátortól származnak. A két formulázás közt igen nagy a különbség. Tekintve a „P. Lloyd“ nézeteit a magyar váltótörvény felett, melyeket tudomásunkra nem mulaszt el elég nyomatékkal kijelenteni, a „Pester Lloyd“ nem átallotta volna azon toldalékot, azon esetben, ha az csak a magyar váltótörvény ellen lett volna intézve, mint saját nézetének következményét közrebocsátani. Ha várjon tovább saját aegise alá vette volna-e a „corpus jurisbeli eladonult magánjogi viszonyokról“ szóló nézetet, azt mi határozottan nem igenelhetjük, de nem is tagadhatjuk. Hanem a két elnök kéziratában, mely a „P Ll.“ kezei közt van, egészen másról volt szó. Azt hitték, hogy a„P.Ll.“ kész lesz majd az egész corpus jurist pelengérre állítani. Hogy a „P. Lloyd“ ezt tenni vonakodott, az igen természetes, ezért még köszönetet sem mondunk neki, mert csak kötelességét teljesíté, de azt nem foghatjuk fel, hogyan adhatták ezen urak fejeiket arra, hogy elferdítsék azon sorokat, melyekről tudták, hogy a „Pester Lloyd“ kezei közt vannak. Azt kívánták a németek első laporgánumától, hogy az keztyűt dobjon a magyar nemzetnek ; midőn azonban meggyőződésök e tényt követeli tőlök , elvesztik bátorságukat. Nálunk rendszerint dicsérni szokták a kereskedők pontos ragaszkodását az írott szóhoz ; kereskedői osztályainknak fentebb nevezett két elnöke azonban hűtlen lett a kereskedők ezen első rendű kötelességéhez. A „Pester Lloyd“ tegnap egész nyíltan kijelentette neki, hogy birtokában van azon kéziratnak, melyben a kérdéses toldalék egész másként hangzik, mint az általuk közrebocsátott nyilatkozatban. S mit felel a két elnök úr ? Hallgatnak, s ez által beismerik, hogy nyilvánosság elé bocsátott közleményük valótlan volt. Minő indokok lehettek azok, melyek a két elnököt arra birták, hogy legtiszteltebb lapjaink egyikéhez egy ily ellentétes,s a nemzet érzületét, mélyen sértő kivonatot intézzenek, s vájjon kereskedelmi érdekek kivánják-e, hogy a „Pester Lloyd“ által oly lényegesen előmozdított egyetértés Magyarország két leghatalmasabb nemzetisége közt kíméletlen megsértésével zavartassék meg annak, mi előttünk legszentebb : ítéljék meg maguk a két kereskedelmi osztály tisztelt tagjai. X. Y. — Noha tudom, hogy az alföldi vasút tárgya az olvasóra nézve már unalmas kezd lenni, mind a mellett megkísértek útnak indítani egy czikket, mivel a „Pesti Napló“ 24-ik számában mi, a bátaszéki irány pártolói, önzéssel vagy szűk látkörüséggel vádoltatunk, állíttatván a czikkíró által, hogy provincziális érdekeket akarunk az országos elébe tolni, igy erkölcsi kötelességünkké vált magunkat e súlyos vád alól kimenteni, s nézetünket, mely vezetett, lehető röviden megmondani. A fehérvár-eszéki vonat létesítéséhez közelg, és ez, mint tudomásomra van, Bátaszék mellett fog elvonulni, igen természetesnek találtuk tehát az alföldi vasutat, hol leghamarébb érintkezhetik - e vonallal, abba beletervezni, hogy a költség, amennyire lehető megkíméltessék, s közös vonalon legyen a közlekedés Mohácsig. És mivel a dolog természete, hogy közös vonal közös költséget föltételez , ahelyett, hogy Bátaszékről Mohácsig csinálnánk 4 mértföld vasutat, csinálnánk csak kettőt. Ez volt az egyszerű ok, amiért a bátaszéki vonalat véleményeztük, nem pedig a bátaszékiek fáradalmának megkönnyítése, hogy a bajai hetivásárra vasúton juthassanak el. De szabadjon még ezen kívül a czikkíró csalhatlansági nimbusát egy kissé szellőztetni, mert a bátaszéki irány ellen oly nehézségek hozatnak föl általa technikai tekintetben, hogy ha azok igazak, a bátaszéki vonalat csak szóba is hozni több volna, mint téves gondolkozás. A nehézségek legnagyobb súlya arra fektettetik, hogy a vasút töltése harmadfél mértföld széles ártéren egyenes irányban vezettetvén keresztül, ez irány miatt a töltés viztolulásokat okoz, a töltés elszaggatásokat jobban elősegélli, a töltés magassága a lapályok miatt három ölre emelendő, tizenkét tág öblű híd is kevés a megtorlódó víz mérséklésére, s e miatt az árvíz a töltés északi oldalán egy öllel is magasabban fog állani, mint a délin . Bátaszék alatt a Sárvíz folyására nagy és költséges hidat kell építeni. — Ez ellenvetések sokak is, nagyok is. De kérdezem, ha a töltés nem itt készül, hanem a mohácsi szigeten — mi szinte úgy vizárjának van kitéve — az a viz, mely itt oly roppant bajt okoz, a bátai hegyen vagy a monostori homokon fog keresztül folyni, hogy ne érintse egész súlyával a szekcsői töltést? s ha itt a töltés északi oldalán a víz magassága egy öllel magasabbra emelkedik, mint a délin, nem fog ez az eset beállani a szekcsői vonalon ? A czikkíró azt mondja, nem, mert ő a töltést rézzsut vezeti Monostortól Szekcsőig, és mintegy tölcséren, szép csöndesen, minden baj nélkül fog lefolyni a víz mennyisége. Ezt — megvallom gyöngeségemet — nem értem, mert eddig még úgy tudtuk, hogy a víznyomása a töltésre egy, akár rézsut legyen annak iránya, akár nem, s a viz lefolyásának sebességét vagy lassúságát a viz magassága határozza meg, nem a töltés iránya. És ha ez igy van, nem ugyan az a baj keletkezhetik-e a szekcsői töltésen, mint a bátaszékin ? s vájjon a töltés rézsút fekvése miatt a hidak szüksége kikerültethetik-e ? — Legyen szabad egyszerűen kételkednem. A töltés három öl magasságára azt jegyzem meg, hogy vagy helyismerete hűtlen lett a czikkírónak, vagy a helyzet tizenöt év óta rettenetesen megváltozott. Mert a czikkében említett országút Bátaszékről Bajára most már nemcsak terveztetik, de foganatosittatik is, kezemben voltak az arra szükséges előmunkálatok, melyekből kiderül, hogy noha az országút töltés koronája két lábbal magasabbra van véve, mint az 1838-i legmagasabb árvíz, mégis a töltés magassága átlagosan 312 láb egész Bátaszékig. — Hid terveztetik a vonalon három, mindenik 13 öl hosszúságban, de ez is a helyismerők által nagynak, szükségtelennek állíttatik, elégnek tartván három hat öles hosszú hidat.• Megtekintettem az országút vonalának irányát, s én legalább úgy találtam, hogy azt kevés változtatással vasút alá is lehetne használni, és ha az országút mellé jöne a vasút töltése, nem hatalmas védfalat találna-e az árvizek s habütések ellenében ? A Sárvíz miatt nem lehet aggodalma a czikkírónak, mert néhány év előtt Tolna alatt vezettetvén a Dunába , ágy a Bátánál annyira beiszapolódott, hogy veszély nélkül keresztül lehet tölteni. Ezt nem egészen lehet mondani a bátaszéki Duna áttöltéséről, mi más kérdéssel is van kapcsolatban. Még csak egy észrevételt. A czikkíró Baja városát óva inti és figyelmezteti, ne engedje magát félrevezettetni, és hogy ilyen álprófétáknak ne hidjen, hidjen neki, mert ha nem hisz, verwirkolja még azon kis előnyt is, melyet a bezdányi fölött nyert, s nem kap vasutat. Úgy hiszem, ezen vonalnál is sem Baja sem Zombor, sem czikkiró, sem én a vonal irányát nem döntjük el, mi véleményt mondhatunk, de azt az illetékre nem erőszakolhatjuk, az olcsóbbság, a forgalom, mit a szorgalmas combinatio, az előmunkálatok kimutatni fognak, lesz irányadója a vonalnak. De azt sem tartjuk helyesnek, hogy egy vasút, mely egy ország érdekét emelni tartozik, nem tekintve se jobbra, se balra, fusson keresztül,mint a felhő fejünk felett, mely nem részesíti a szomjú földet áldásdús cseppjeiben, rontson ott, hol valamit talált, s ne tudjon építeni ott, hol semmit nem talált, igenis vegye figyelembe, minő erőket táplálhat, minő szunnyadókat kelthet, s minő kincseket szivhat föl magába, de mindenkor a fő czél, az országos érdek megsértése nélkül. Baja, febr. 13. 1863. Papp Zsigmond: Lengyelországi események. A lengyelek vereségéről közlött legutóbbi hirek nem oly kedvezőtlenek, mint első pillanatra látszottak. Kurovszki tábora odahagyta ojezovi állomását . Mihalovicze ellen intézett támadása, hol nem várt oly erős ellenállást, nem sikerült, azonban a fölkelők, tegnapi telegrammunk szerint, elvonultak másfelé. Mindez arra mutat,hogy a lengyelek kerülik a tömeges összecsapásokat, igyekeznek az oroszok gyengébb csapatain vívni egy-egy kis győzedelmet, mely ha nem sikerül sem vereség tulajdonkép. Az orosz, mint tudjuk, rend, fenyíték és a katona nem kímélése ellenére sem mozgékony katona, s nem bir ki igen nagy fáradalmakat. Mennyivel kevésbé lehetséges a mozgékonyság nagyobb tömegeknek, minekkel az orosznak kell működnie, ha csatákat akar nyerni. A lengyelek taktikája tehát, hogy kifáraszszák az oroszokat, jól van számítva. Különben is a czél, úgy látszik az, hogy tavaszig kihúzzák, míg egyfelől jobban szervezhetik magukat, másfelől az utak fölengedvén, az oroszok még nehezebben fognak mozoghatni. Újabb tudósítás szerint Langiewicz fölkelő serege sincsen szélylyel verve, sőt napról napra