Pesti Napló, 1863. február (14. évfolyam, 3891-3913. szám)

1863-02-27 / 3912. szám

47-SSI2 14-ik évf folyam. Péntek, febr. 27.1863. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva ! Félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor eprion­i h­idetésnél 7 tj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Msigánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. E­lőfizethetni „PESTI NAPLÓ“ ra martius—áprilisi /4 évre 5 ft 25 kr. martius—júniusi 4 hóra 7 ft A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, február 26. 1863. Bécsi dolgok. Február 26-ka! Midőn e sorokat írjuk, Bécsben, a Sz. István-egyházban ünnep­ük az „alkotmány“ ünnepét. „Ein feier­liches Hochamt“ tartatik, mint előre je­lenté a „Wiener Ztung.“ „Pesten nyomott hangulat uralkodik!“ — e szókkal kezdi február 26-ki számá­ban egyik czikkét a „Waterland.“ S a „Független“ valamelyik czikke után in­dulva, azt hiszi, hogy a municipalisták és miniszteriálisok közt törésre kerül a do­log! „Van eszékben!“ fogja mondani a magyar olvasó, a­ki igen jól tudja, hogy oly párt, mely municipiumokat nem akar­na, nincs Magyarországon, s oly párt sincs — mert hiszen egy két katona, ha vezér is, nem képez tábort — mely Ma­gyarországon felelős kormányt ne óhajt­son, s a mely azt higyje, hogy a munka­­felosztás csak a gyárban van helyén, s nem a kormányzásban, hol egy nemzet annyi mindenféle érdekeiről van szó. Nyugodt­ le­­het tehát a Waterland; nincs oka tartani a municipalisták és miniszteriálisok hadjára­táról egymás ellen. Mi e részben ismerve az ország hangulatát, rég leraktuk fegyve­reinket. Nem hiszszü­k, hogy a Lajthán túl visszatérjenek a 47-ei kormányzási formákra , s bámuljuk — de nem értjük — a „D. Zigot“, mely mégis oly öröm­mel üdvözölte a 47-es programmot. Ha a „Donau Zig“ nem akarja a mostani bécsi minisztériumot megszüntetni, s a 47-es kormány formát a Lajthán túl visszaállí­tani , vagy azt kell róla hinnünk — a­mit pedig bajos elhinni , hogy annyira barátja a dualismusnak, hogy a kormány­zási alakban is fenn akarja azt tartani , vagy azt, hogy a 47-es programm mel­lett könnyebben véli valósíthatni, a­mire törekszik, a teljes központosítást. Tertium non datur. A Wanderer „Megint egy küldöttség!“ czím alatt a pesti kereskedők kérvényé­ről ir vezérczikket. Nem védi a magyar kereskedelmi törvényeket, melyeket a ma­gyar törvényhozásnak 1847 óta nem volt alkalma javítani; s helyesen emeli ki azon körülményt is, hogy a kereskedelmi törvényeknek minél átalánosabbaknak, a mennyire lehet, közöseknek kell lenniök az egymással kereskedelmi viszonyban álló népek közt: mindazáltal megjegyzi, hogy nem épen oly sötét színben állanak a törvénykezési ügyek a Lajthán innen (már t. i. Magyarországon), mint némely részről oly „tendentiosus módon“ hirde­tik. A­mi a kereskedők kérvényét illeti: természetesnek mondja a Wanderer, ha jobb kereskedelmi törvényeket óhajta­nak , csak az a baj, hogy egy alkotmá­nyosságára hivatkozó népnek roszul áll oo­rogálást sürgetni. Az oszágbirói érte­kezlet alatt kellett volna a petitiozó urak­nak — mond a Wanderer— Deákot eré­lyesebben támogatni, akkor ugyanazon czélt, melyre most törekszenek, sokkal előbb és anyagi áldozatok nélkül elérhet­ték volna, mint jelenleg, midőn a Deák­párt csak passiv viselheti magát törekvé­seik irányában, nehogy az alkotmányos­ság legfőbb elvét, a nemzet részvétét a törvényhozásban, feladják. Ezeket elősorolván, igy szól a „Wan­derer“ : A mellékkérdéseket, melyek ez egész dolog­gal kapcsolatban állanak, nem taglaljuk bőveb­ben, nem kérdjük, mint történt, hogy a Judex Curiaehez intézett emlékirat, melynek szerkesz­tője hazafias ostentatióval kiemeli, hogy nem akar a sajtó terére lépni, szóról szóra olvasható volt mégis a lapokban; nem kérdjük, szükség volt-e egy személyes nyilatkozattal zajt ütni, mely csak egyenetlenség magvait hinté el, a­nélkül, hogy az ügynek legkevesebbet használt volna. Csak egyetlen megjegyzésre szorítko­zunk. Egy itteni lap csupán stylaris különbséget lát abban, ha az egész magyar Corpus Juris, s nemcsak a kereskedelmi törvényekről szóló része, neveztetik elavultnak és hasznavehetet­lennek , s csaknem mulatságosnak tetszik előtte, hogy a magyar szabadelvűek közlö­nye a Corpus Jurist a legszentebbnek mondá, a­mivel a magyar nemzet bír. Kollegánk ezen felfogását nem megbocsáthatlan frivolitásnak, ha­nem megbocsátható tudatlanságnak tulajdonít­juk. Az érintett lap megjegyzései valóban azt mutatják, hogy a Corpus Jurist közönséges co­­dexnek tekinti, melyet az idők változtával félre lehet tenni, s mással cserélni fel. A Corpus Juris azonban Magyaror­szág alkotmánya, mindazon okmányok gyűjteménye, melyek a nemzet ezredéves jogait és szabadságait biztosítják ; ott van András ki­rály arany bullája, ott a Habsburg háznak a magyar trónra emelését illető törvények, ott a pragmatica sanctio, mely a birodalom feloszthat­­lan birtoklását megállapítja, ott vannak a ma­gyar királyok ünnepélyes biztosításai, melyek az ország függetlenségét és alkotmányos kor­mányzását biztosítják; más alkotmányos okle­vele nincs Magyarországnak. Ha tehát a nem­­zet a Corpus Jurist legszentebb vagyonának te­kinti, nézetünk szerint semmi nevetséges nincs ebben azok előtt, a­kik szintén alkotmányos ér­­zelműeknek hirdetik magukat. A bécsi bank évi gyűlése, Y. T. Folyó hó 24-én tartotta a bécsi bank évi gyűlését. Pipitz bankkormányzó úr jelentése előttünk fekszik. Megvaljuk, szerettük hinni, hogy ezen évi jelentés­ben igyekezni fog, a­mennyire lehet, jóvá tenni a bank igazgatósága azon hibát, melyet elkövetett, midőn némely kamat­hátrányok késedelmes behajtása miatt, a „Sürgöny“ szavaival élve, „egy ily koldus összeg végett egy országot megsérteni, egy ország hitelét megrendíteni igyeke­­zek.“ Vártuk, hogy azon anathemát, me­lyet az igazgatóság az összes magyaror­szági birtok hitele ellen kimondott, az évi jelentésben vissza fogja vonni; azonban ez nem történt, s ezt újabb hibának, még­pedig saját, jól felfogott érdeke ellen elkö­vetett hibának tartjuk. Egy oly intézet, melynek élete még több évtizedekre terjedene, mely a bank jegyei beváltásának kötelezettségétől az állam parancs­szava által van felmentve, mely az állam pénzügyi viszonyaival annyira össze van bonyolulva, mint a bécsi bank, meggondolhatná, hogy el fog jönni bizonyára azon időszak, midőn a monarchia másik fele, törvényhozási jo­gaiba visszahelyezve, hozzá fog, még­pe­dig határozólag szóltani mind­azon kér­désekhez, melyek a bécsi bank életfelté­telét képezik; és miután emberek va­gyunk mindnyájan , azon ellenszenv, mely ezen fellépésben felismertetni véle­­tik, viszont elevenen visszatükrözhetné magát egykor a bank irányában is. Azon hang után ítélve, mely a jelen­tést jellemzi, sokkal magasabbnak véli a bank állását, mintsem hogy azon csekély­séggel, váljon nyilatkozata használ vagy árt-e a monarchia másik fele földbirtoki hitelének, sokat gondolna, s tehát hatá­rozottan visszautasítaná azon gyanúsítást, hogy feltett szándékból történt ezen lépé­se. Pedig e gyanút most már senki se lesz képes az emberek érzéséből kitörle­­ni, mert jól tudja mindenki, hogy minden lármacsinálás nélkül egyszerű magán­figyelmeztetés a hatalmas bank részéről, az udvari kanczelláriánál elegendő lett volna azon rendelet kinyerésére, mely csak­ugyan f. hó 19-én kiadatott. De miért mondá ki a bank anathemáját az összes magyar földbirtokra épen akkor, midőn a magyar földhitelintézet rendezése végett az alapítók a rendező gyűlést járták? ha saját hivatalos adatai szerint a baj, mi el­len panaszkodik, már három éves. S ha a veszély a bankra nézve csakugyan oly nagy, akkor az igazgatóság kötelességét mulasztá, midőn az első eseteknél mind­járt nem figyelmezteté a magyar kor­mányhatóságokat. Hogy hitel tilalmára ép e perczet választá, és a modort, mely­­lyel tévé, irántunk való jó akarat kifo­lyásának ritka ember fogja tekinteni. A lapok hoztak azon tudósítást, mi­kép a bankigazgatóságban két magyar ember is van, Wodianer és Schey ban­károk , és ezek eleget küzdöttek ezen lépés ellen. — Valószínűleg ezen urak erőlködésének tulajdonítható, hogy a je­lentés, a­mennyire csak lehet, a kifejezé­sekben szelíd kívánt lenni, de a lényeg még­is ott van. „Kényszerítve volt a bankigazgatóság a jelzálogi kölcsönök engedményezését ezen országokban egy­előre (Vor der Hand) megszüntetni “ . Végre oda van téve „A bank reméli, hogy az udvari cancellaria rendeletének sikere a földhitelosztály működését újra meg fogja élénkíteni.“ De lássuk, volt-e anyagi kára a bank­nak a magyarországi üzletből. A „Sürgöny“ szerint 35 millió kölcsönt adott a bank hazánkban, és a három utób­bi évbeli kárát illetőleg, ismét a „Sür­göny“ szavai szerint, „a bank hetedhét országra szálló panasza 189.050 forint­nyi tökéletesen biztosított tőkének késle­kedő kamatja körül forog.“ Tehát ennyi a veszély, de lássuk, meny­nyi volt a banknak ezen panasztott 3 évekbeli haszna a hazánkban adott jel­zálogi kölcsönök után. Vonjunk le a kölcsönzött összegből 5 milliót, s szóljunk csak 30 millióról. — Miután a bank készpénzt nem ad, csak zálogleveleket, még­pedig 5%-ot, holott az adósaitól 6°/6-ot követel, megnyerte az 1%-ot három évig, mi már magában 900,000 ftot tesz, de az adósok által fél­évre előre fizettetvén le a kamatokat, ezek 3 évi kamatai és azok kamatai is tesznek majd 200,000 ftot. Ha ez mind a költségek­re fel is ment volna, az előbb említett majdnem egy millió összeg a bank zsebé­ben maradt. Tehát hányszorosan múlta fel a kamatok netalán elkésett behajtásá­ból a veszteséget? De az osztrák tartományokban is vol­tak a banknak számos késedelmes fizetői, a jelentés­e szavai szerint: „A nem ma­gyar országokban a bank több (meh­rere) hypothekái, árverés útján eladattak.“ Egyébiránt minden résznak meg van jó oldala. A gyors és szigorú igazságkiszolgál­tatásra szükségünk van nekünk is, részint azért, hogy mindenki megszokja kötele­zettségeinek pontos teljesítését; részint, hogy ez által keletkező hazai intézetünk is szilárd alapokon nyugodjék, — noha bátran elmondhatjuk, hogy hazai intéze­tünk e tekintetben is sok előnynyel bír a bécsi bank felett, s meg vagyunk győ­ződve,miszerint ily fennakadásoknak, mint a bécsi bank, mely már üzlete nagy ter­jedelme és sokoldalúságánál fogva is kellő erélylyel és gyakran kellő ügyességgel eljárni nem képes, kitéve nem leend. Adja az ég, hogy hazai intézetünk oly­­ biztos és sikeres működést fejtsen ki, mi­szerint azon időpontban, midőn a bécsi bank talán kegyeskedend ismét hitelezé­sére méltóknak nyilvánítani hazánk birto­kosait , hypothekalis osztálya működésé­nek élénkítésére minél kevesebb tért találjon. Adja az ég, hogy hazai intézetünk ké­pes legyen annyira megfelelni a hazai földbirtoki hitel szükségletének, miszerint nemsokára joggal alkalmazhatnék a bécsi bank jelen fellépésére az ismeretes mesé­ből a „noto acerbam sum éré “-t. A pesti iparbank s hazánk ipa­rosainak érdekei. I. Mintegy két hónapja lehet idestova, hogy Pest tekintélyes polgáraiból egy bizottmány ült össze Rottenbiller Lipót úr elnöklete alatt, azon ez élből, hogy egy pesti iparbank alakítása iránt hetenkint tanácskozzék. A bizottmány, szakférfiak véleményeinek meghallgatása mellett, a két hónap lefolyása alatt egy alapszabály­tervet dolgozott ki, mely a kormány elé fog megerősítés végett terjesztetni, s ha a legfelsőbb helybenhagyás megadatik, a pesti iparbank a kidolgozott 106 feje­zetre terjedő alapszabályi terv alapján megalakulnak tekinthető. Az említett alapszabályi tervezet szöve­ge alább egész terjedelemben lévén olvas­ható, felment bennünket ezen ipari pénz­intézet tüzetesebb ismertetésétől, de más­részt azon kötelességet hárítja reánk, hogy kimutassuk, minő hézagot pótoland ez intézet a fővárosi iparüzőkre nézve, s elmondjuk nézeteinket e tárgy s hazánk iparüzőinek érdekei körül,­­ kijelölvén a módokat, melyek által ezen érdekek emelése, tovább mozdítása várható. Tudnunk kell azonban , hogy mily hátra vagyunk az iparérdekek s iparűzők érdekeinek emelése körül. Egy pillantás a külföldre — meggyőz a f­odalmas igaz­ságról. Angliáról miért szóljunk , melynek kézműiparától — fel a roppant tőkékkel rendelkező gyáriparáig, minden iparüzlet részesül az aránylagos üzleti tőkékben. A tartományi bankok, melyeknek száma százakra megy, nem szorítja kölcsöneit a reálhitelre, hanem néha túlzott bőkezű­séggel adja meg a kölcsönt a személyes hitelnek is. Valóban, Anglia a személyes hitel par excellence hazája mindannyiszor, valahányszor az illető iparűző osztályok technikai képességei , magánszorgalma, üzleti lelkiismeretessége a kölcsönvétel­­nek biztosítékául szolgálhatnak.­­ A nagy üzletek tőkéi bármily mesés arány­ban halmozódjanak is fel, nem fosztják meg a kézműiparosok vagy alsóbb ren­dű iparűzők osztályait a tőkéktől, mert roppant sebes forgalom mellett, a szemé­lyes hitel konsolidált s igen széles ala­pokra van fektetve. Francziaországban a „ Credit mobilier“ országos fiókintézetei bőven ellátják a ki­sebb iparüzletet a szükséges tőkékkel, mert majd minden franczia városban az úgy­nevezett „solidaris kezesség“ mellett alakult hitelegyletek az ipar minden üz­letága előtt megnyitják a bank erszényét, s ha a szegényebb iparűző pénzt nem kaphatna személyes hitelre, havonkénti be­tét­kötelezettség mellett tagja lesz a „so­lidaris hitelegyleteknek“, s akkor sem a magán tőkepénzesek, sem a fiókbankok, sem a takarékpénztárak sem vonakodnak a kölcsön­adástól, mert a „solidaris hitel­egylet“, melynek tagjai egymásért in so­­lidum kezeskednek, szintén jótáll a hitel­kereső iparűzőért. Az ily viszonyok közt aztán az ipar­­űzőnek szorgalma, szakképessége nincs kitéve azon veszélynek, hogy munkabért nem talál, s holt tőkévé válik. Francziaországban ezenkívül a múlt évben, magában Párisban, a császárnő s császári herczeg patronátusa alatt oly inté­zet, illetőleg segély-iparbank alakult,mely Francziaországban több társintézetet éb­resztvén életre, a kezdő iparosok számára is biztosítja a kezde­tben nélkü­lözhetlenül szükséges üzleti alaptőkét, s ez­által mó­dot nyújt a felszabadult, s okmányozott iparűzőnek arra, hogy éveken át szerzett gyakorlati szakképessége mellett nem kell nyomorral küzdeni, vagy az örökös se­­gédkezés keserű kenyerét enni, csak azért, mert az üzleti eszközök bevásárlására sincs elég tőkéje. A párisi „Societé du prét au travail du Prince Imperial“ bizonyára egyike Európa azon intézeteinek,melyek a szegényebb kö­zéposztály érdekeinek istápolására szolgál­ván, ez­által hatályosan előmozdítják az ipar érdekeit is, s lehetővé teszik, hogy az iparüzletek minél nagyobb arányban ál­talánosuknak, s terjeszszenek anyagi jól­létet azon osztályokba is, melyeknek néha egy egész életen át, a napi verejtékes ke­nyérkereset miatt, alig marad egy egy napja a megnyugvásra. Az iparűzők érdekeinek előmozdítására azonban Európa egy országában sem volt oly nagy gond, buzgó s süket koro­názott éberség , mint Németországban, melyet valóban az iparbankok, iparse­­gélyző egyletek s ipari érdekekre előle­gező pártintézetek klassikus hazájának lehet nevezni, ha meggondolja az ember, hogy 13 év lefolyása alatt 400 — mind négyszáz iparbank létesült *) a szétszag­gatott roppant germán területen. Sokkal mélyebben érdekli hazánk ipa­rosait ez ügy, sokkal mélyebben érdekli az hazánk iparérdekeit, melyeknek egy színvonalon kell egykor állani termelési gazdaságunkkal, ha elveszni nem aka­runk, — semhogy ne érdekelné azon rop­pant lendület mikénti előállása, melyet Németország iparűzőinek lelkes közre­­munkálása az összes iparüzlet előnyére előidézett. Alig tudnánk oly mozzanatot jelölni ki a német össznemzet életéből, hol egysége­sebb, öntudatosabb, s izmosabb akarattal s tevékenységgel találkoznánk, mint az iparérdekek emelésére tett lépések terén. Tizenhárom év óta a német nemzet s an­nak iparüző osztálya megtett mindent e téren, mit anyagi érdekeinek ösztöne, s a németországi iparüzők osztályainak jö­vője tőle követelt. 1850. évig voltak Németországban úgy nevezett segélyegyletek „Aushilfe-verei­ne, „melyeknél nem annyira a személyes hitel, a kölcsön visszafizetésének tekintetei szolgáltak a társulati üzlet fundamentumá­ul, hanem inkább a jótékonysági szempont lépvén előtérbe, az elismerés s hála ez ége alatt inkább ajándékot, alamizsnát osz­tott, mint kölcsönt.­­ A dolgozó, s ipa­ros erők ezen egyleteknél inkább segélyt nyertek, mint kölcsönt. — Az intéze­tek fensőbb személyek kegyétől , álla­­dalmi patronátustól függvén — távol ál­lottak azon vezéreszmétől, melynek ma már minden iparbank - intézmények­nél irányadónak kell lenni, hogy tudni­illik az az iparosok összevetett ereje ál­tal álljon fenn, mintegy kölcsönös hitel­egylet. 1850-ben az iparbankok ügyé­nek élére Schulze-Delitzsch állott, Porosz­­ország egyik legjelesebb fia, a porosz al­sóház liberális, híres szónoka s tagja, s megállapítá Delitzschben az első „Voik­­schuss­verein“-ot, mely tisztán az iparo­sok associatiója folytán biztosított kölcsö­nöket a hitelképes iparűzőknek. 1850-ben az első iparbank 827 tallért adott ki köl­­csönkép, s 1862 ben már 81,708 tallérnyi kölcsönnel szerepelt. A delitzschi iparbank példájára alakult azután Poroszországban 161, melyek kö­zül érdekesnek tartjuk a legnevezeteseb­bek üzleti eredményét ideigtatni : Eisleben (alap. 1854) az 1862-dik évi kölcsönök s prolongatiók összege . *) Vorschuss und Creditvereine als Volksuanki n von Schulze-Delitzsch. Leipzig. 1862.1.159 1. 612,885 rh. tál. Lignitz (1856) . . 121,900 „ Luckau (1856) . . 213,469 „ Sangerhausen (1856) 496,423 „ Zerbst (1857) . . 350,000 , Drezda (1858) . .2,232,818 „ Ezeken kívül több 10-nél azok száma, melyek évenkint kétszázezer talléron fe­lül adnak ki kölcsönöket. Megjegyezzük itt, hogy ezen intézetek egy része mint takarékpénztár, a takarékpénztári szabá­lyok szerinti hitelképes egyéneknek is ad kölcsönt, habár leginkább iparűzőkre van tekintettel. 1855 ben Schulze azon meg­győződését fejezte ki, hogy „néhány év múlva nem lesz Németországban város, hol ily iparbank — vagy, mint ő mondani szokta — népbank nem fog létezni.“ — Valóban ma már 400 azok száma, a­mi­nek okát az iparűzők tevékenységen kí­vül azon körülményben is kell keresni, hogy a porosz kormány 1857-ig az egy­letek megalakulása elé semmi akadályt sem hárított, sőt ez ideig be sem kellett jelenteni az alapítóknak az egyleti con­­cessió megnyerése végett alapszabályai­kat, mert egyszerű jelentés a rendőrség­nél a megalakulás után elég volt. A németországi iparbankok összesen 8,478,489. rh. tallért adtak ki kölcsön s prolongáltak 1862 ben, a midőn 1850- ben az egész összeg csupán 827­ tallért tett. A számok beszélnek! Ausztriában a klagenfurti inkább „Aus­­hilfe­verein“ volt, mely nem a­ hitelnyujtás kölcsönösségén alapult, hanem egyes be­folyásos garansok összeállásán. — A linzi volt csupán a Schulze féle programm után szervezve. Ma már Stockerau, Kremz is fáradoz­nak ily iparbankok létesítésén. Az alsó ausztriai ipar és kereskedelmi kamara felhívta kerületének 75 iparos községét iparbankok létesítésére. Hazánkban csupán a főváros iparosai mozogtak ez ideig. REVICZKY SZEVER: A Pesten alapítandó „első magyar iparhitelintézet“ alapszabályainak ideiglenes terve.­ ­ Czége és székhelye. 1. §. „Első magyar iparhitelintézet“ czég alatt társaság alakul, melynek székhelye Pest, és czége váltótörvényszékileg beigtatva leend. A társaság czélja. 2. §. A társaság czélja , különösen az iparos osztálynak, az ipar emelése és az üzletfolyam könnyítése végett pénzbeli előlegezéseket, mint kölcsönt nyújtani. A társaság alapvagyona. 3. §. A társaság alapvagyona 600,000 p. é. ftra határoztatik és 3000 darab 200 ftnyi részvé­nyek által fedeztetik. Ebből azonban e közhasz­nú intézet alapítói által csak 1000 db. részvény adatik ki, 200,000 ftnyi alaptőke képezésére. 4. §. Hogy az iparosoknak, az ipar hitelinté­zet meghatározott fönállásának ideje alatt(31.§.) a társaság tagjai közé lépése lehetségessé tétes­sék, számukra további 1000 darab részvény fenntartatik, melyből a társaság állandósításának első évében 43, minden következő éveiben 33 darab részen kiadható. A fenntartott részvények, mely határidő és részletfizetésekben történendő, valamint a megmaradt 1000 darab részvény to­vábbi kiadása fölött annak idejében a közgyű­lés határozand. A társaság üzlettöké­je. 5. §. A társaság üzlettökéje álland: a) A tagok részlet­betéteiből, melyek a kia­dott részvények után járulnak, b) azon pénzbetétekből, melyek a részvény­­társaságon kívüli személyektől, az intézet gond­viselése és kamatozása végett átvétetnek, c) azon kamatok és üzlet­díjakból, melyeket a társaság kikölcsönzés és előlegezés által nyerend, valamint más bevételekből, és d) azon kölcsönből, melyet a társaság, szük­ség esetében, rögtöni segedelem miatt, más pénz­intézetektől vagy magánszemélyektől föl­­veend. A társaság tagjai (részvényesei): 6. §. Egy részvény megvevése által, mely az alaptőke képezése végett kiadandó lesz, minden tiszta jellemű és nagykorú személy a társaság tagja és alapítója lehet, ha nem is tartozik az iparos osztályba. H. A társaság megalapítása rész­vények és azok megszerzése. 7. §. Mihelyt 1000 darab részvény aláírva leend, és a 14 dik §. értelmében az első rész­letfizetés megtörtént, ezen alapszabályok a fel­­sőbbség által történt helybenhagyása után, a társaság megalapítottnak tekintetik és egy ideig­lenes választmány és igazgatóság választatik. 8. §. A 200­6. év­ftnyi alapvagyon részlet lefi­zetése fölött, egy bizonyos névre szóló, számmal ellátott részvény adatik ki. 9. §. A társaság részvénykönyvébe minden egyes részvény számára különös lap tartatik fenn, melyen a részvény száma, a tulajdonos állása és lakása, valamint általában minden a részvény tu-

Next