Pesti Napló, 1863. március (14. évfolyam, 3914-3938. szám)

1863-03-15 / 3926. szám

Peter Vendel első zongoraraktára PESTEN, nádor­ utcza 9. számú házban. Folyvást nagy választékban levő igen jeles bécsi zongorák, úgy szinte párisi és bécsi philharmo­nika és egy orgona tíz mutatioval és pedal­lal, 8 manual és positioval, leglehetőbb jutányos árakon megszerezhetők. Átlátszott zongorák is kikölcsönöztethetnek. Pető egyetlen regénye uj kiadásban Hartleben K. A. könyvkereskedésében Pesten (vác­i utcza 17. szám) megjelent és kapható . A legjutányos, szabott árakon ajánlja Regény. Irta Petőfi Sándor Kis 8­ rét. Ára 80 kr. — Vidékre bérmentve 1 fzt. rumburgi vászonraktára Figyelmeztetjük mindazokat, kik Petőfi költeményeit és vegyes műveit leírják, hogy „A hóhér kötete“ ezen uj kiadása, azokhoz ha­sonló alakban jelent meg s igy kiállításra nézve is egyik kiegészítő ré­­szét képezi a nagy költő összes műveinek. 1553 1 - 1 mezőgazdasági gépgyáruk Pesten, Ferenczváro­s, két nyul-utcza 13. sz. a. levezettek semmitől sem óvakod­tunk in­kább, mint az elbizakodással járó öndicsérettől, és semmire sem tö­rekedtünk jobban, mint arra, hogy gondos munkánk, iparkodásunk után olyan eszközökkel szolgálhassunk a t. ez. gazdaközönségnek, melyek ma­guk dicsérik meg magukat czélszerü­ségü­k által. Mint elismertetett czélszerüségü­nkénket bátorkodunk a t. ez. gazdaközönség­nek ajánlani; ára : 2. sz. 15 frt, 3. sz 14 frt, 37a­ sz­ 13 frt, 4. sz. 12 frt hosszú vagy állítható kormánynyal ] frttal drágább. 1455 6—6 El­ketaliga ára : fatengelyü 10,frt, vastengelyü 15 frt, állítható 14 frt. Egyúttal ajánljuk többi gyártmányainkat, különféle bo­ronákat, kukoricza-morzad­ó szóró- és tisztító-rostákat, szecs­ka- és répavágókat stb. stb. Főraktárunk KANITZ A. M uraknál Pesten, ország­ut 48. szám­­ legolcsóbb gyári áron kaphatók . Mindennemű bel- és külföldi ____ 0F csipkék és hímzések, ~Vi u. m.­odemszettek, gallérkák, zsebkendők, alsószok­nyák, recze és negligée fejkötők, suav­ingek, organtin, moll, battist csakr brüsseli és tüll-kelinék. HP* Nagy csipkekendők. Amerikai resték pergál és nyári szövetekből készült Ugyszinte csipke­ függönyök: 1 ablakra......................................4 frt — krtól 20 frt — krig, mousselin-függönyök . . 3 „ 30 „ 10 „ —­ „ hímzett ,. . . 4 „ 60 „ 10 „ — » fekete és fehér blond fátyolok . — „ 35 „ 12 „ — „ 3 vörös fekete­ fátyolok . . 1„ — „ 5„ — „ félhimzett gallérkák . — „ 10 , — „ 40 „ egész hímzett „ . . — „ 35 „ 1 „ 50 „ félhimzett gallérkák kézelőkkel — „ 18 „ — „ 90 „ egész himzett „ .. — „ 60 „ 10 ,. — „ félhimzett zsebkendők . . — „ 33 „ — „ 75 „ egész himzett . . . . — „ 75 „ 40 „ — „ s nemkülönben minden e szakba vágó pipere-áruk Pesten a német szinház-épületben, a váczi és nagy hid-utcza sarkán. A vászon valódiságáért a fentebbi elég mindenkor kezeskedik. i& 4-3 ceipkereskedésü­kben.^s * H ■s BÜ“ Nagyban és kicsinybeni eladás Debreczenben vásári alkalommal a bécsi utcza elején. 1535 8—2 PFEIFER FERD. könyvárusnál megjelent, s általa minden hiteles könyv­­kereskedőnél kapható . Magyar-angol Történeti rajzok, angol, magyar s franczia példák által felvilágosított nyelvtani jegyzetek s történelmi magyarázatokkal. A nagyobbkorú ifjúság használatára két kötetben, szerkesztő Szaváry Antal, a „Magyar, franczia, angol, olasz elemi szólamok s társalgási beszélgeté­sek“, valamint a „Magyar-franczia történelmi beszélyek“ stb. szerzője. L kötet : Magyar-angol szöveg. II. kötet : Az angol szövegre vonat­kozó nyelvtani jegyzetek s történelmi magyarázatok. Ára a két kötetnek 1 frt 80 kr. Ugyszinte Pfeifer Ferdinánd­nál s a többi könyvkereskedésekben, vala­­mint a szerzőnél (reáltanoda-utcza 14. sz. Havas-házban) is megszerezhető : jo mm.Mj Mum w. Elbeszélések a regék, az ifjúság képzésére. Szaváry Antaltól. 2—1 Ára, csinosan kötve, aranyszegélylyel, 1 frt. orsjegy­ekre és status papírokra a legmagasb eztetik mindennemű s pénz és váltóüzlete Pesten, nagy híd és bécsi utczák szegletén, Mg** Vidéki levélbeli A hires O. S. nevűs vászonáru-gyár­oknak csődtömeg m egkeresések azonnal teljesittetnek, gyors eladás vegett rám bízatván azon megjegyzéssel , hová hama­rább készpénzt előteremteni; ennélfogva a pesti vásár tart­ama alatt Dorottya-utczában 7. számú Heinrich-féle házban, a boltban, következő áruczikkek, daczára a magasra felcsigázott fonalárt­knak J^25°|0-et a bocsáron alól adatnak el.­^|| MARGÓ és KUZMA nagy hid-utcza „fehér hajó“ átjáróházzal szemközt, tisztelettel ajánlják nem rég újon nyitott fehérnemű, rövid és férfi csikkekből álló raktárukat úgymint : f­üggönyöket, amerikai s­perkál crinolinokat nett és pipere főkötőket, színes és fehér ingeket stb. a legolcsóbb árakon. 1534 3—2 UC* Mint kezdő vállalkozók kegyes pártfogásért esedeznek. ásványos keserűsóviz-forrás Alólk­ottak, mint a fennérintett forrás tulajdo­nosai, ezennel tisztelettel jelentik, ho­­y a fris töl­tést már mártius 1-én megkezdették, s igy azon helyzetben vannak, hogy ezen keserüsóvizzel bár­minemű megrendeléseket pontosan s gyors­an tel­jesíthetnek A keserüsóviznek fontja 301, 8S sze­­met ásványos alkatrészt tartalmaz, azonkívül a savanynak (lithium) is nyoma van, s abban pirany (strontium) és iblany (jód) fedeztetett fel, minél­fogva az eddig felfedezett keserűvizek közt a leg­­erősebb, leghathatósb a legjobb. Ezen budai ásvá­rAz áruk valódisága és pontos résmértékért firmám kereskedik. 400 tuezet kis gyeletkendő . . a becsár 1 ft 70 kr, most csak 1 ft 30 kr 11211 » nagyobb „ . . „ 2 B 70 „ . „ 2 „­­ „ 1500 „ szép » .. 3, 30 . . ,2, 60 . 250 darab 30 rőfös lepedővászon „ 8, — „ „ „6. 132S „ 30 „ kézi fonatu vászon „ 12, — , , ,9, — ■ ll ■ creas-v. hölgyingekre, 15 , - „ „ , 11 , - , 90 , 33 „ rumburgi szövet , 18 „ — _ „ _ 1.8 „ — „ 1150 50 , finom hollandi szövet „ 26, — „ „ ,19, — 820 , 50 , rumburgi szövet , 33, — , „ ,23­ — „ tonn ” U r fi“°1m,rumb-szövet » 48 , — „ „ „ 10 „ - „ 1200 „ egyes asztalabrosz „ —„50, „ „40, 800 tucaet asztalkendő ... _ — _ 3« — 1400 „ törülközőkendő .. „ 2 „ — „ „ 1 ’ 50 !! 3­00 darab kávésabrosz . „ — „70„. _ _ 50. 33022 rőf tavaszi ruhakelmék, 25—30 kr rőfe. 2000 „ gyolcs ruhakelme 30 kr. _ 00“ Ezenkívül vannak még nagy készletben 2)0 rumburgi, hollandi és izlandi szövetek 50 és 54 rőfe­____ sök, 20, 25, 30, 35, 40, 45 és 50 írtjával. MT Törülközőkendők és asztalkendők, damaszt, tu­­czetje 3, 4, 5, 6, 7, 8 írtjával. 2.“ Gyolcs- és battiszt-kendők kitűnő minőségben. 3, 4, , 5, 6, 1, 8 forintjával. Agykanavászok, 30 rörös, darabja 6, 7,8, 9,10 ttjával. Sár­kik 50 forintig vásárolnak ,daczára a rendkívüli olcsó áraknak) ráadásul még egy igen szép tavaszi hölgyruhára való szövetet kapnak. 80“ Vidéki megbízások, bérn­entes pénzkü­ldemény mellett, a leg­lelkiismeretesebben teljesittetnek. ii525_g­ 5 METH S., Bécsből. 1 •" nv s kes"-illaóviz, a dien­'rve ismert Than Károly - Bl vegy tudor s a magyar királyi egyetem vegyészeti tanára által a le­szorgalmazásban elemeztetett, s a fentebb számmal jelzett eredményből kitűnik, miszerint, tekintve a vegyészeti alkatrészek gyógyerejű sokas­gát s annak szabad szénsavas tartalmát,vele min­den az eddig ismert hadat, valamint a jó hírben álló csehországi keserüvizek semmi esetre sem versenyezhetnek, s a ,D­ák Ferencz ó budai ásványos ke­­serüviz, az összes itt elősorolt ásványos kes­rüvizek felett tagadhatlanul az elsőbbséget érdemli. Árjegyzékek, s ezen keserüviz mikénti alkalmazásáról szóló értekezletek, A t. ez. földbirtokosok és iparosok érdekében! A honi gyáripar terén tett, nem csekély áldozattal összekö­tött közreműködésem örvendetes eredménye mellett elvitázhatlan tények tanúskodnak. Elismert jelességü, hordozható, tisztító és zsákoló cséplőgépeim oly nagy kelendőséggel dicserhetnek, hogy a bekövetkezendő idényre már­is meglepő sűrűn érkeznek meg­rendelések. Nehogy tehát e szakbeli munkáim mint elmúlt évek­ben tapasztalául, hátramaradást szenvedjenek, s a t­­ez.­gazdák a legsürgetőbb időpontban e gépeket bírhassák: tisztelettel hívom fel, miszerint a gyárambani szükséges élőmunkák megtétele tekin­tetéből, bármi csekély foglalóval is, e gépek pontos kiállítását ma­guk számára biztosítani, illetőleg nálam megrendelni haladék nél­kül szíveskedjenek. A tapasztalás parancsolta legújabb javításokat úgy a cséplők, mint a mozdonyok körül foganatosítani most sem mulasztom el. Ajánlom még amerikai s Ifensmann féle cséplőimet is, és saját szerkezetű tisztító és zsákoló, végre közönséges rostáimat, szórva vető gépeket, szénagyűjtő, morzsoló, szecskavágókat, min­den rendű ekéimet, s egyéb gazdasági eszközeimet. Kitűnő helyet foglalnak gyártmányaim közt szinte közelis­merésben részesülő gőzmozdonyaim s cséplőim. A már meg­rendelteken kívül 4 kész példánynyal 4 és 8 lóerőre azonnal szol­gálhatok, de további megrendeléseket is készséggel fogadok. Gyáriparom kiterjed minden mérvű gőz-, víz- és lóerőre al­kalmazható őrlő malmok és olaj sajtók készítésére, végre. Megrendelésre készítek legjobb szerkezetű nyomda­beli gyorssajtókat kör- és lejtőmenettel, fényitő gépeket, kézi és göngyölő sajtókat. Csekélyebb ilyneműek fényirdákban is si­kerrel használhatók. Emich Gusztáv, Engel és Mandello, Wodiá­­ner, Hornyánszky uraknál, az első pesti egyesületi és Debreczen városi mind jó hírben álló nyomdákban, ily gyáramból került saj­tók a legnagyobb sikerrel dolgoznak. Gyártmányaim szilárd szerkezete és czélszerüségeért keres­kedem. Pesten, február hóban 1863. Rock István, gépgyára soroksári­ uton 22. sz. a. 4­4 RAKTÁRA. Szerviták­ terén 7. sz. Iványi testvérek, fűszerárukereskedök Budán és a budai „Deák Ferencz ásvány­­keserűs óforrás viz“ tulajdonosai. JEGYZÉS: Ezen „Deák-ásvány-keserű­sóvizű budapesti közkórhá­zakban, különös gyógyhatásánál fogva, nevezetesen a máj- és lépbajokban, al testdugulás, idegbaj­ás vértolulatban stb. és több női betegségekben legjobb sikerrel használatik, és azt bizonyítványok által legjobban ajánlják ezen orvos doctor urak : Dr Tormay, Dr. Gallas, Dr. Frenreiss, Fest városának főphisicusa elsőd orvos a Buda vá- igazgató-főorvos a budai és a St. Rochus közkórház­­osi kórházban, közkórházban, igazg­atója. E viz kapható Pesten és Budán valamennyi fűszerárukereskedésben BUDÁN a tulajdonosoknál, u. m. Iványi Mihály, ráczváros „a fekete medvéhez“, a várban annak fiókraktárában a városháztéren „az olaszhoz“, a Ví­zivárosban Iványi Jánosnál a bombatéren, „a tengerészhez“ czimzett kereske­désben. 1509 5—4 M­integy 700 különféle s nagy részint nemes fajú, itt Pes­ten cserepekben nevelt, Endlicher-féle mü­vészi rend­szer szerint 80 fajt tartal­­­mazó veteménymag - gyűjte­­mény eladó, Pesten, Hermina-tér 11. sz. a. első emelet 6. sz. 1552 2—2 összesített illat. Nagy takarékosság. Erő. Legfinomabb iz. Nem régen használatba hozva, a fölülmulhatlan finom ize folytán kitűnő, valamint 38°­,-tet meghaladó megtakarítással járó gy müveit magyar nevelőnő valamint egy jó szülőktől szár­mázott, de árvaságra jutott le­ány általam s nem által neve­lő-intézetünkbe űrökbe elfo­gadtatik. Pest, Zrinyi­ utcza 7 szám alatt. 1549 1—1 Görög k­áre, intézet-tulajdonos, már is a legáltalánosabb kedvességnek Ezen kávé a és nagy fogyasztásnak örvend, kávéfajból v­aló, a legjobb minőségű, bárminemű surrogátnak hoszáve-i gyiti­se nélkül, a legújabb párisi modorban, mely a kávé eredeti erejét­ nem hagyja elveszteni és zamatját a legnagyobb mérvben öszpontositja, gőzzel pörköltetve és őröltetve BÖTTCHER és TÁRSA , Bécsben. Árak: bécsi mérték szériát : 71 Ą 95 kr, 1 ft 1.65 kr, 2 V 3.25 kr, 5 ft 7.30 kr, szelenczében, mely ■ i­ 35 65 „ 80 krban visszavétetik. Kapható a birodalom minden nevezetesebb fűszerkereskedésében. I Ismét eladóknak jelentékeny engedmény nyuttatik. 1433 68 6 . Fehér és ssines férő-ingek Cas­coból 1 forinttól 3 forint 50­0 krig. Férfi-ingek ramburgi és hollandi vászonból 2 forint 86 krtól 12 frtig, úgyszinte gatyák is, női és gyermek­ ingek és min­den e­szakba vágó czikkek, végre nagy raktár a rumburgi, hollandi, creas és izlandi vászonból, gyolcs és battist zsebkendőkből, fehér svájcit per­lkat, matt stb. legjobb mioőcégben és legjutányosb áron [kaphatók AEBLI ADOLF 1485 *• ,avarezihoi‘ czimzett kereskedésében, serviták­ terén, Pesten. 1436 16* Titkos betegségeket különös előnynyel ily betegekre nézve gyógyít Dr. Farkas lakásán kereszt-utcza 44. szám. Gyógyítás 12 órától 3-ig. uri utczában a zsibárus-utcza szegletén, b. Orczy György-ház 10. sz. a. Pesten, dúsan rendezett árutárát, u. m. legjobb és legnehezebb 54 rőfös rumburgi vász­nakat; V* széles 42 rőfös és % széles 50 rőfös hollandi, % és s/4 széles 38 rőfös creas-, 30 rőfös bőr- és siléziai vásznakat; fehér vászon- és panat­­csinvatokat; különféle asztalteritékeket 6, 12, 18 és 24 személyre egy da­rabban 30 főt; úgyszinte asztalkendőket, asztalabroszokat egyenkint különféle nagyságban; törülközőkendőket darabonkint és tuczery­hámra; csem­ege-asztalkendőket, fehér és színes kávé-abroszokat; asztal- és ágyteritőket; különféle szinti ágyszöveteket és csinvatokat; fehér-, rózsa- és sárga-szinti nankint; fehér és színes vászonzsebkendőket; úgyszinte fran­czia battiszkendöket; ezeken kívül még fehér perkál, battist, wallis, nyári és pongyola-piqué, piqué-alsószoknyák és piqué-ágyterűtek, bedolgozott föggönymonsselin, különféle felosztott függönyök, fényes bútorperbálok, amerikai bőrvásznak, viaszkos vásznak, gazdasági és angol vászonruhák, színes ingkelmék, úgyszinte fehér madapolan­ és angol schilding ingeknek, nyomott bőr és piqné, valódi keletindiai nankin, szép választékban gyolcs nadrágszövetek, és angol piqné-mellények legújabb divatúak, és több más eg­yéb czikkek a legjobban ajánltatnak. Sza­bályszerüleg kiállított ígérvények (Promessen) JlerSgíPálffy-jegyre 3 frl I fi J Mrui,.ifiz„i?i I feli i/in-viui húzás martius 30 án Öli -fpf í m ® v na e gy é t e 1 é n é 1 I £ II I ) "je^j M* főnyervén­y 12,600 frt ^ |2 " * /’ ^ i 11 frt helyett JHilel-(Credit)-jegyre£&S£1Ä*.*. 4M \­g-Jesak 10 frt Részit*«:sertésekre l-sö rés lelíil: 1 Herczeg Fálffy-jegyre, főnyervény 52,500 frt 4 frt 1 Herczeg Clary-jegyre, „ 12,600 frt 4 frt 1 Hitel-jegyre, „ 200,000 frt 12 frt, mind a 3 jegyre összesen 20 frt helyett­­ csak 1.0 fizetendő. A Geibel féle GRILL KÁROLY könyvkereskedésben, Pesten,­ Kastóftér 4-dik szám, épen most jelent meg és minden könyvkereskedés­ben kapható: ül» 9 an » — «■ 9 Rotterdamtól Pestig. Irta Birly István. 1553 3—3 Diszkiadás, kilencz kőrajzzal, csinosan kötve, a táblája dúsan ékesitve, arany metszéssel. Ára 10 frt a. é. Kész leberrunak tara. Nagy választékban s I és 1537 3 3 Nyomatik kiadó-tulajdonos Emich Gusztáv Magy. Akad. nyomdásznál. Pesten, 1863. Barátok tere 7. szám

Next