Pesti Napló, 1863. augusztus (14. évfolyam, 4039-4062. szám)
1863-08-04 / 4041. szám
176-4041 14. évf folyam. Kedd, aug. 4.1863. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva s félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre . . . 5 frt 25 kr o. é. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sör 25 ujkr. Előfizetés ft .,Pesti Napló“-ra aug.—septemb. 2 hóra 3 ft 50 kr. aug.—októberi 14 évre 5 ft 25 kr. aug.—decemb. 5 hóra 8 ft 30 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala Pest, aug. 3. 1803. (Fk) Azon pillanatban, midőn a berlini „Kreuzzeitung“ azt fejtegeti, hogy Oroszország egy maga Poroszországra nézve se nem elégséges, se nem biztos szövetségestárs, hogy tehát a berlinikabinetnek Ausztria és Anglia felé kell közelednie (Francziaországról nincs szó!) ezen pillanatban Párisban egy röpirat jelent meg, melynek czime : l’Empereur, la Pologne et TEurope“, melynek azonban igy kellene czimeztetnie : „l'Empereur, la Pologne et la Prusse“, mert a szóban álló irat velejét azon szakasz képezi, mely Poroszországról szól, és melynek súlypontját e mondat képezi : „Poroszországnak ki kell lépnie eddigi kétes helyzetéből; a három hatalmasságnak tudnia kell, várjon ő velek jár-e Poroszország, vagy pedig Oroszországgal.“ Ezen „aut-aut“ választ képez egyfelől a „Kreuzzeutg“ azon indítványára, mely szerint Poroszországnak , anélkül hogy Oroszországot cserben hagyná, Angliával és Ausztriával kellene szövetkeznie, de másfelől választ azon porosz ajánlatra is, miszerint a lengyel ügyet az öt nagy hatalmasság értekezlete által el kellene dönteni. A „Kreuzzeitung“ indítványára már a minap szóltunk, kimutatván, hogy annak valósítására semmi kilátás nincsen. De ennél még tovább is mehetünk, azt állítván, hogy még akkor is, ha valósítható, ez indítvány csak súlyosbítaná a helyzetet, ahelyett, hogy könnyítene rajta. Tegyük fel, hogy Poroszországnak sikerülne, anélkül, hogy Oroszországnak hátat fordítana, a „Kreuzzeitung“ tervét valósítani, és mintegy hidat képezni a czár és Ausztria s Anglia közt: mit jelentene ez? Nem egyebet, mint Francziaország elszigeltetését! Ismételjük, hogy ennek sikerülése valószínűtlen, nemcsak az egymással egyesítendő hatalmak viszonyainál, hanem még annál fogva is, hogy Napóleon az ellene irányzott koalitió létrejöttét mindenkor gátolni törekedett, és hogy e tekintetben mindannyiszor czélt is ért. De, föltéve, hogy az elszigetelés sikerülne, ez, természetesen, csak a kormányokra vonatkoznék. Francziaország a kormányok szövetségéből kizáratnék, de ki hinné, hogy Napóleon akkor más szövetségest ne keresne, és hogy azon szövetséges, melynek keze után ő aztán nyúlna, nem volna a forradalom ? Kiki tudja, hogy ez azon hátsó ajtócska, melyet III. Napóleon mindig szemmel tart, és melynek kulcsát Napoleon herczeg őrzi, egyedül azért, mert koronás bátyjának ama kimenetre még valamikor szüksége lehetne. A franczia császár akkor kénytelen volna va-banque-ot játszani, és ki ne látná, hogy Európa akkor Chariboisból Scyliába esnék, és sokkal vérebb háborút kellene viselnie, mint amely most a lengyel ügy alkalmából fenyeget ? Azt mondják erre a „Kreuzzeug“ emberei, nogy a négy nagyhatalomnak csak lesz elég ereje, még a forradalommal egyesült Francziaországot is legyőzni. — Nem vitatkozunk e felett, de kiki át fogja látni, hogy ha ez lehetséges, a siker első előfeltétele az, hogy a négy nagyhatalom szövetsége szilárd, és minden körülmények közt kitartó legyen. Lehet-e ezt állítani ? Ki hiszi, hogy Anglia oly térszeri háborúnak, melynél rémítőbbet a világ még nem látott, hogy Ausztria elláthatlan veszélyeknek tenné ki magát a semmiért ? Mi érdeke van Oroszországnak abban, hogy Napóleon a trónról letaszíttassék, vagy hogy Anglia legjelentékenyebb vetélytársa, Francziaország hatalma megtöressék, és hogy a britt kormány ekként szabad kezet nyerjen, keleten Oroszország útját állani ? Nem kell-e attól tartani, hogy minden perez szülhetne egy-egy csábító alkalmat, mely a küzdők egyikét másikát Francziaország oldala mellé tereli, és a négyes szövetséget felbontja? Az új franczia császárság megbuktatása a porosz és más országbeli rejtetló kivonatában állhat, de e császárság máris oly mély gyökeret vert Európában, hogy az összes világrész földjének veszélyes megrázkódtatása nélkül lehetetlen azt onnan kiszakítani, így vagyunk azon tervvel, mely Francziaország kizárásával a négy nagyhatalom egyesítésére van irányozva. De, ha — a porosz kormány indítványa szerint — Francziaország nem záratik ki, ha az öt nagyhatalom egyesítése képezi a porosz törekvések czélját? Erre csak egyetlen példa idézésével felelünk. Poroszország közvetítő állása Oroszország és a nyugat közt, ily esetben nagyon hasonlítana ahhoz, melyet Ausztria foglalt el 1854-ben, és mely azzal végződött, hogy e hatalom Oroszország halálos gyűlöletét vonta magára, és Francziaország szívességéből három évvel a párisi békekötés után Lombardiát elvesztette. A lengyel kérdés taliter qualiter „rendeztetnék“, a mint 1856-ban a keletit „rendezték“, de helyébe lépne a porosz kérdés, a mint a keleti helyébe az olasz lépett. A fentemlített sugalmazott franczia röpirat, habár utólag defavoyáltatnék is, véleményünk szerint, komoly intés Poroszországhoz. E lapok egyik minapi bécsi levelében említve volt, miszerint Ausztriától egyelőre nem kívánnának többet, minthogy Oroszország felé szolgáló határait őrizze, és hogy Poroszországot ugyanerre akarják bírni. A félhivatalos röpirat hasonlót mond. Francziaország (ez irat szerint) egyelőre tartózkodnál a harcz színhelyét, közép Európába tenni át, hanem csak azt kívánná, hogy Oroszország nyugati határai szorosan őriztessenek, ami Ausztriának és Poroszországnak feladata. Természetes, hogy ez alatt nem az őrizés eddigi módja értetik, melynél fogva a porosz kormány tulajdonképen csak segéde volt Oroszországnak, hanem oly katonai felállítás, mely Oroszországot arra kényszeríti, hogy a porosz és osztrák haderővel hasonló jelentőségű oroszt állítson szembe és mely Oroszországot minden nyugati diversióban gátolná. Akar-e Poroszország erre rá állani vagy sem ? ez azon kathegorikus kérdés, melyet a franczia röpirat Poroszországhoz intéz, és melyet a Jena és Friedland - ra való hivatkozás által nagyon érthetően illustrál. Meglehet, hogy e kérdés nem sokára hivatalos alakban ismételtetni fog, és akkor Bismark úrnak felelni kellene rá. Francziaország ezzel oly keveset követel Poroszországtól, hogy e kivonatát alkalmasint Anglia is támogatná, melynek közvéleménye a febr. 8-ki conventió óta amúgyis fel van izgatva a porosz kormány ellen. Sőt Anglia már azon okból is gyámolítandja e kívonatot, mert ennek teljesítésében kezességet látna azon veszély ellen, hogy a lengyel háború árát Napóleon császár elvégre Porországtól hajthatná be. Ha a porosz kormány ma a nyugati hatalmakkal kezet fog, de nem mint közvetítő és „Allerweltsfreund“, hanem a végre, hogy Oroszországra nyomást gyakoroljon, akkor megszűnnék azon fő ok, mely Angliát eddigelé oly bizalmatlanná teszi Francziaország és az általa óhajtott háború irányában. Vájjon lehetséges, hogy Poroszország Bismark úr alatt iy politikát kövessen ? az persze más kérdés, de vájjon Bismark azon egyetlen egy államférfi-e, aki Poroszország külügyeinek vezetésére képesítve volna ? ’ Berlin, aug. 1-jén. Az első benyomás gyakran csal. Midőn Gorcsakoff válasziratait a közzététel perezében olvastuk, úgy tetszik, hogy e diplomatát ismert ügyessége cserben hagyta. Igen sok gunyorral gyanúsítá Ausztriát, igen arczátlanul dobta, bár meg nem nevezve, a Napoleonidák szeme közé azt a vádat, hogy ők szítják az emigratio által a lengyel forradalmat, igen kegyetlen őszinteséggel tüntette ki, mily nevetségesnek tartja Russel lord rögeszméinek, a fegyverszünetnek, javaslatba hozatalát, holott csak a lázadás erélyes elnyomásáról, csak a feltétlen alávetésről lehet szó. Miután pedig mind a három nagyhatalom kormányának épen azt mondta el, ami legingerlőbb, egyszersmind határozottan tudtul adá nekik, hogy esze ágában sincs a conferentia tartását elfogadni, azonban nem bánja, ha a régi lengyel birodalomból osztozott hatalmak, a közös belügyek rendezésének ürügye alatt, a szent szövetséget fölélesztik, s homlokot formálnak azok ellen, kik az európai érdekek miatt az eredménynyel elégületlenek leendőnek. Tehát Gorcsakoff arra ajánlkozik, mi, ha kivihető volna, Angliáról nem is szólva, Francziaországot a lengyel ügyben vagy minden befolyásból kizárná, vagy egy új szent szövetségi háborúval fenyegetné, s azt tagadta meg, mit, ha elvileg elfogadott volna, biztos lehet az iránt, hogy a húzás-halasztásra teljes ürügye van, és hogy a nyugati diplomatia lelkiismeretét megnyugtathatja, bármi végletes kötelezettség nélkül. Mert az csakugyan nem látszik hihetőnek, hogy a hat pont megoldást szerezhessen, és a conferentiának — a kivihetlen fegyverszünet nélkül — más eredménye lehessen, mint Oroszország az iránti megnyugtatása, hogy a jövő tavaszig háborítás nélkül fordíthatja egész erejét a forradalom elnyomására, s akkor a bevégzett tény jogánál fogva feleslegesnek nyilatkoztathatja azon barátságos eszmecserét is, melyet conferentiának neveztek vala el azok, kik a háborútól irtóztak, de a lengyel ügy iránti teljes részvétlenség vádját röstelték. Valóban, a nyugati hatalmak a conferentia alakulása, helye, illetékessége felőli előleges vitáik által kezébe adták Gorcsakoffnak a húzás-halasztást. Eszmecserékkel, apró sakkhúzásokkal tölthette volna az időt, míg azélbeállván, a lengyeleket akadály nélkül rombolható. A nyugati diplomatáknak pedig, a reputatión ejtett sebekért, meghagyhatá írül azt a mentséget, hogy ők kényszerítő szabályokhoz nyúlni, sőt a háborút is kockáztatni készek lettek volna, ha a czár nem mutat hajlékonyságot engedélyekre, s ha az idő nem tünteti ki a lengyel fölkelés erőtlenségét. Ezt a ravasz, simulékony, kijátszó taktikát várta a világ Gorcsakofftól. S a helyett mit kapott olvasmányul? Egy gúnyos, vádló, ingerlő, s mindent visszautasító okmányt, mely tán nincs annyi gőggel írva, mint a minőt Miklós czár fejezett volna ki, ha például az osztrolenkai csata után Lajos Fülöp a lengyel kérdést diplomatiai értekezletre áttétetni javasolta volna, de viszont aligha tanúsít kevesebb önérzetet, mit aztán a megrendelt nagy ujonczozás még magasabbra fokoz. Pedig nem azon Oroszországot illeti meg ez a hang, ez a modor, mely az Al- Duna vonalán Omer basa ellen folyvást csatákat vesztett, mely flottájának elsüllyesztését, az almai és inkermanni kudarczokat, a sebastopoli kikötő és erődök megsemmisítését, a Feketetenger neutralizáltatását tűrni volt kénytelen, s mely keblében decompositionalis elemekkel bir, mely kilencz év óta az európai viszonyokra határozó befolyást nem gyakorolhatott, melynek financziája bomlott, s hadi ereje öt hónap alatt nem volt képes egy guerilla-harczot elnyomni. Hisz, a mit Gorcsakoff most jön a három nagyhatalom oly kiméletes, oly szelíd és óvatos jegyzékeivel szemben : az Mencsikoff históriai emlékű kabátjának felöltése; az lenézés, az provocatio, az saját erejének túlbecsülése, s vagy az ellenfél szilárd akaratának, vagy képességének kétségbevonása. Ily balfogás nem is eredhetett ravasz és előrelátó diplomatától. Alkalmasint Gorcsakovkra tukmáltatott a gőgös orosz aristocratiai és katonai párt által, mely a múltat a jelennel összetévesztve, csak azon párisi békékre emlékszik, melyek Elbával, Szent-Helenával és a restauratióval függnek össze. Alkalmasint a pétervári reichsrabh azon tagjai sugallták a válasziratot, kik Világosváron 23 ezer fegyvert tétettek le, és akiknek Ausztria történetéből a legpregnánsabb mozzanatként az tűnt fel, hogy Miklós czár komoly nyilatkozatára rögtön a porosz-osztrák háború helyett az olmützi conferentia rendezteték. Gorcsakoff, ha alkalmatlan nyomás alatt nincs, nem tehete oly lépést, melynek múlhatlan következése a három hatalom szövetségének megalakulása, egy identicus vagy collectiv jegyzék, még pedig az ultimátum veszélyes sajátságaival ellátva; sőt tán egy vagy két tengerpart blokkozása is , nem is említve a gallicziai határszéleken történendő seregöszpontosítást. Innen benyomás, melyet Görcs a koff válasza, megjelenése után pár napig, a közönségben előidézett. Még azok is, kik a három hatalom mérséklettségét nagynak, s harezvágyát rendkívül csekélynek képzelték, nem nyomhaták el azon félelmeket, ha az orosze provocatio valami gyors és erélyes lépésre vezethet, mely a pétervári politika bölcseségét nagy mértékben compromittálhatja. Rechberg grófnak Londonba és Páriába küldött julius 19-ei sürgönye, mely többnyire az orosz gyanúsítások elleni mentegetőzés volt, ha nem is nyilatkozatai, de legalább gyors megjelenése által arra mutatott, mintha csakugyan valami nagy, valami döntő lépés forogna szóban az orosz arrogantia fékezésére. De a napok egymásután teltek, s a rettegett vagy epedve várt visszatorlásnak semmi nyoma. Az oroszszal polemizáló hatalmak mind kevesebb kedvet látszanak mutatni a diplomatiai toll meghegyezésére, s annál kevésbé más fegyver élesítésére. Mind inkább világosságra derül, hogy Páris és London még alkalmatlanabbnak találná az idén a lengyel ügybe komolyan vegyülni, mint Pétervár az ily belevegyülést visszautasítani. Ebből aztán az foly, hogy ha most veszszük kezünkbe Gorcsakoff válasziratait, őszintén be kell vallanunk, hogy tévedtünk, midőn az orosz diplomata eljárásában a bölcseség kiváló nyomaira nem találtunk. Valóban, ezen okmányok a három hatalom helyzetének mély ismeretéből származtak, s a merészség, mely a kimélytelen hangban és a nyers visszautasításban mutatkozik, nem vakmerőség, nem kockáztatás, hanem avatottság, belátás, s a nehézségeknek, melyekkel a három hatalom küzd, teljes felfogása. Nem hiszszük ugyan, amit Berlinben sokan kétségtelennek tartanak, hogy t. i. Gorcsakoff mostani eljárása a nyugati hatalmak politjainak nemcsak teljes recognoscirozása volt, hanem egy megnyert nagy diplomatiai csata is. Nem hiszszük — amit itt remélnek — hogy a lengyel forradalom peripetiái Oroszországnak alkalmat fognak nyújtani azon visszavonult és dicsőségtelen helyzetből, mely a párisi béke után részéül jutott, gyorsan kivergődni , s régi befolyásának és dicskörének egész fényében lépni föl ismét a történelem színpadjára. Mi nem hiszszük, hogy a folyó és a jövő év a nyugati hatalmak irányában számos és keserves deceptiókat készítsen , de attól végtére is tartani lehet, hogy a lengyelek nagyon roszul számítottak, ha forradalmuk sikerére nevezetes tényezőként jegyezték be a rokonszenvet, melylyel a nyugat kiséri egy hős nemzet és egy üldözött vallás szenvedéseit. KEMÉNY ZSIGMOND: Bécsi dolgok. . Még eleve nem él a trienti püspök hires pásztori körlevele a protestánsok ellen a közönség emlékezetében — írja a „N. Nachr. “ — s ime a püspök egy új anathemát bocsátott ki. Július 24-kén kiadott pásztori levelében megtilta híveinek a „Messagiere di Rovereto“ olvasását.“ „Az ily tilalom, jegyzi meg az idéztük lap, más országban, Tirolon kívül, csak igen hathatós reclame fogna lenni a lap mellett. Tirolban egy ily interdictumnak valóban az lehet eredménye, hogy a nevezett lapot nem olvassák, s megbukik, anélkül, hogy az állam bármely törvénye ellen vétett volna.“ Bezzeg ha most a reichsrath együtt élne, mi jó alkalom volna dr. Schindler úrnak újabb interpellatióra. Ad vocem interpelláló ! Hát az előbbi interpellate dolga, a trienti püspök előbbi pásztori levelét illetőleg, miben van ? Tudjuk, hogy ez ügyben felvilágosítást kért az igazságügyi miniszter dr. Haszlwanter tiroli államügyésztől. Az adott felvilágosítást — írja a „Voss. Ztg“ insbrucki tudósítója — nemtalálták kielégítőnek. Dr. Hanszlwanter újabb utasítást kapott, melyben meghagyták neki, ha igaz, hogy indokolja, miért nem találta a pásztori levél illető helyeit sértőknek. A főállamügyész valószínűleg vonakodni fog a püspök ellen föllépni, s ha odautasítják, hogy a vádiratot nyújtsa be, le fog mondani. Mondják, hogy már 1861-ben sem találta többé összeférhetőnek a hivatalban maradását lelkiismeretével, s már akkor kérte, hogy nyugdíjazzák, vagy tegyék át egy időre a főtörvényszékhez, míg a vallásegység kérdése megoldatik. úgy látszik, az érintett ügy még érdekes internelatiókra fog alkalmat utala reichsrath uraknak. A reichsrath urak most szünetelnek. Mondják, ezalatt készül a staatsrathban a büntető eljárási javaslat. E körülmény alkalmat szolgáltat a „Presse“nek azon megjegyzésre, hogy a minisztérium és államtanács közötti tárgyalások folyamát kellene egyszerűsíteni, s nem a reichsrathét. Azt a hírt, mintha a kormány az egyesületi jog iránt törvényjavaslatot szándédékoznék előterjeszteni, alaptalannak mondják. A „Wanderer“ ismerteti az erdélyi magyarok és székelyek felterjesztését. Ennek benyújtásával, mint tudjuk, Haynald püspök, gróf Mikó és báró Kemény Ferencz voltak megbízva. Az „Österreichische“ szerint az erdélyi kanczellárnak adták által. Gr. Mikót és b. Keményt magán kihallgatáson fogadta ő Felsége. E kihallgatások meglehetősen sokáig tartottak. A „N. Nachr.“ szebeni levelezője jellemzi a szász és román követeket. „A politikai különbség — úgymond — a szászok és magyarok közt abban áll főleg, hogy a magyar szónokok fajuk közvéleményét követik, míg a szászoknál sok esetben épen az ellenkező viszony áll. Ezek — ritka kivételekkel ■— a momentán kormánypolitikához állanak, több napilap pédája szerint, szeretvén az erősebbel, hatalmasabbal tartani. Annak megítélésében, mely részre hajlik a momentán győzelem, finom értelemmel és körültekintő előérzettel birnak, míg a magyar büszke önérzettel marad elvei mellett, ha tudja is, hogy e merev ragaszkodás ártalmas reá nézve. Ez természetes eredménye az aristokrata jellemnek,melyből jókora adag van az utolsó magyar parasztban is. De csalódás volna azt hinni, hogy a szászoknál nincs aristokratia. A szász aristokratia a papokból és hivatanokokból kerül ki. Sokkal erősebb ellenszenvet mutatnak ezek a mesallianceok iránt, mint rendesen a születési aristocratia. Ez a kasztkottériák szerinti elzárkózás nem csak a családkörösre terjed ki, hanem egyes városok polgárai is. A szebeni polgár magasabb lénynek hiszi magát a szászvárosinál stb. A szászok többsége mindig leplezetlenül kijelenti programmját, de valahányszor az országban két politikai párt áll szemközt, a szászok többsége mindig az erősebbel tart, míg kisebbségük a gyöngébb zászlója alatt áll, biztosítván ekkép némi chance-okat, az esetre, ha a szerencse változik. A románok politikai élete még új, de úgy látszik első fellépésük után, hogy sokat eltanultak a szászoktól. Többnyire papokká, vagy hivatalnokokká nevelvén gyermekeiket a tehetősebbek , megeshetik, hogy néhány év múlva sok tanult ember lesz a románok közt stb. Egyébiránt a románok tömege vakon követi papjaik befolyását, kik ismét föltétlenül püspökeiktől függnek, így jellemzi az erdélyi szász és román népeket a „N. Nadhr.“ Láthatni, hogy e kép nem egész, s igy nem teljesen hit, habár van benne egy pár találó vonás. Országgyűlési levelek. IX. N.-Szeben, jul. 31. (R.) A magyar és székely képviselők egyetemes visszalépése, mint előre látható volt, nem zsibbasztotta meg az országgyűlés munkásságát, ami egyébiránt nem is lehetett céljuk a nevezett hazafiaknak, bárha némely német lap azt szeretné ráfogni képviselőinkre , hogy azért nem léptek be a nevezett gyűlésbe, mivel azt távozásuk által határozatképtelenné vélték tehetni. Ha ama bécsi lapok N.-Szebenben székelő levelezői jobban megolvassák azon ügyrendtartást, melyre annyiszor történik hivatkozás, és amelynek mégis több lényeges intézkedése már megsemmisíttetett, daczára annak a mindenesetre elismerésre méltó fogadásszerű ragaszkodásnak, ilyesmit bizonyára nem állítanak. A jelen országgyűlésen igen gyakran előfordul e figyelmeztetés : „tessék elolvasni az x meg y §-t!“ Mi is e fölkiáltással felelünk ama bécsi lapoknak : tessék az ü. r. 41. §-át elolvasni, ott világosan ki van mondva, miként a jelenlevők,, illetőleg azok fele, kik helyeiket a gyűlésben elfoglalták, határozatképes. Márpedig annyi belátást csak feltehetnének a magyarok és székelyek közdolgokban is jártasságáról, hogy a §§-ok terén oly czért csak nem tűznek ki maguknak, mely ugyanazon §§-ok értelmében ki nem vihető.