Pesti Napló, 1863. szeptember (14. évfolyam, 4063-4091. szám)
1863-09-01 / 4063. szám
198—4063 II. évf folyam. Eap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő.E Kiadóhivatal: ereneziek terén 7-dik szám földszint, ferenezük tere 7-ik szám, 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Szerkesztési iroda: Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva , félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre . . . 5 frt 25 kr o. é. 1803. Kedd, sept. 1. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetnél 7 új kr. Bélyegdij külön 30 új kr. Magánvitel hasábos petit-sör 25 nj kr. Pest, aug. 30.1903. A német ügyben. ül. Kik nem szeretik a „reformtervet, mert a Bundot szerették, nagyon aggódnak a külföld hangulata miatt. Előbb azt híresztelték, hogy Ausztria Francziaországgal szövetkezett, s ennek helybenhagyásával tette indítványát. Most meg tudni akarják az ellenkezőt. Szerintük a franczia császár rosz szemmel nézi a Frankfurtban történteket, s az orosz is mohón lesi az alkalmat, a német ügyekbe vegyülésre. Tehát óvatosnak kell lenni, mert különben kész a háború, és Hannibal ad portás, azaz: Napoleon a Rajnánál. Nem bírjuk ugyan a franczia félhivatalos lapokból kibetűzni azt a neheztelést Frankfurt miatt, mely bennök föltalálhatónak állíttatik, de ha úgy volna is, lehetetlennek tartjuk azon lépésekben, melyek a német ügy körül eddig történtek, bármi idegen hatalom számára még csak ürügyet is lelni a visszatetszés kitüntetésére, s annál kevésbé fölszólalásokra. Kétségkívül tetemes erősbülést nyer Németország az indítványozott változások által benn és künn. De ami egy államnak növeli erejét, még magában nem ad jogot reklámokra vagy épen háborúra. Hiszen minden haladás, legyen bár szellemi vagy anyagi, gyarapítja egy állam erejét azt a államokkal szemben, melyek nem hladnak, sőt visszaesnek. Azonban a su'.yegyen ily természetszerű megbontása a gyengülőkre szégyent hozhat, de tiltakozásra okot nem szolgáltat. S ha azért nem lehet az országokat megtámadni, mert vasutat építenek, gyárakat állítanak, folyamokat szabályoznak, élénk kereskedést űznek, és ezáltal megzavarják a pangóbb államok súlyegyenétt önként értetik, hogy azért sem lehet vádat emelni, ha a belerősdülés és a vele összefüggő külefolyás az administrate jobb szerv JBzise, a közjogi viszonyok szabadelvű átalakítása, a honvédelmi rendszer reformja, sőt a kormányforma megváltoztatása által is történik, s az aristocraticus szervezetet democratia váltja föl, a decentralisatiót centralisatio, vagy vi- Szout. Sőt a 89-ki franczia forradalomra szövetkezett külháborúk arra is megtanították Európát, hogy a belügyekbe néha még akkor sem tanácsos vegyülni, ha a változtatások a legmagasabb pontig hatvan, a külviszonyokat is erősen érdeklik, noha elvileg nincsenek azok ellen irányozva. Európa a júliusi dynastiát eltűrte Xik Károly trónján, a második köztársaságot, nem támadta meg, és sietett üdvözleni Hi-dik Napóleon császárságát, még a bécsi kötés ellenére is. Igaz, a kisebb államokra nézve olykor más logica van divatban, de annyira mégsem különböző, hogy a szoros értelemben vett belügyekbe elegyülést is , ha a szerződések által nincs rá igény fenntartva, jogosnak tekintsék, s legfennebb az anarchiára hivatkozás szokott szerencsétlen ürügyül használtatni. Minden tudja, hogy Németország nagy területe a legszertelenebb ziláltság közt sem volt az a hely, hol rövid hadjáratokkal lehetett volna boldogulni, s aki egyszer a koczkát elvetette, a küzdelmek nagy cyclusára számíthatott. Ez a körülmény már magában elég óvszer a könnyelmű beavatkozás ellen. Aztán ami most Frankfurtban történik, nem is gyökeres átalakítása a belügyeknek. A fennálló érdekek és tényezők szélsőig vitt kímélete mellett oly indítványozás az, mely az úgynevezett conservativ reform minden tulajdonaival még a tukágig el van látva; minek elég kezessége már csak az is, hogy maguk a fejedelmek által tárgyaltatik, és az octrográzis formájától is aligha el fog szakadni. Szorosan véve belügy lévén, még ott sem mozog oly téren,mely a legitimisták nézpontjait is sértse. Bezzeg 1815 ben pedig a bécsi congressusra legtöbbször a legitimisták hivatkoznak mediatizáltak számos teljes jogú souveraint, mig szintén többeknek birtokait keskenyitették vagy tágították. Részint az akkori körülmények természetéből folyt ez, s nem gáncsként hozom fel. N Most“ azonban áll-e koczkán, valamelyik fejedelemnek teljes jogú souverainitása, történik e birtokain változtatás, s azon kevés jogot, vagy tulajdonkép csak hatáskört, melyet a reformterv szerint maga ajánl föl közhazája számára, lehet-e összehasonlítani az engedélyek és lemondások ama mennyiségével, melyet ezen uralkodók közül mindenik akkor jőn, midőn saját országának alkotmányt adott ? Bizonyosan nem. Aztán növekedik -z magában nagy horderejű változtatással Németország térszíne ? Egy araszszal sem. Belereje gyarapodik részint a rokonszenv által, melyben az uralkodók részesülni fognak, részint pedig az erőknek szorosabb összevonása és egy gyűpontba szedése következtében. De ha e tény külhatalmak reclamjára vagy épen beavatkozásra volna ok, akkor az eszmék logikája szerint már el kellett volna kezdeni a protestátiókat, midőn a német államok rendre alkotmányt nyertek, s különösen a két nagyhatalom — Ausztria és Poroszország — az absolutizmus ösvényéről leléptek. Mert végre sem lehet kétségbe venni, hogy az alkotmányos élet, ha jól kezeltetik, gyarapítja a nemzetek erejét és áldozatkészségét. Vagy tán Németországnak európai kötelezettsége az, hogy zilált legyen, és csak geographiai fogalomként használtassék a statistikusok által ? Akármelyik külhatalom csak akkor találhatna indokot az európai súlyegyen miatt aggódni, ha Németország területe az 1815-diki kötések ellenére szaporíttatnék. De a magas indítványozó, kinek fölszólítására a fejedelmek Frankfurtban megjelentek , már előre kijelölte, hogy Galliczia, mely iránt, a porosz hasontermészetű birtokok miatt , kérdés foroghatna fenn nem tartozik azon tartományok közé, melyek a Bundhoz számíttatván , delegátusokat küldhessenek. A többi, a Bundon kívül lévő országokról, ez önként értetik, s kétségkívül nemcsak azon tekintetben, hogy névleg nem tartoznak oda, hanem, hogy különvált szervezetek természete, múltjuk, alkotmányuk és postulátumai ünnepélyes biztosítékai szerint sem. A német kérdés tehát, úgy, amint most külön áll, tisztán csak belügy, és olyanynyira az, hogy ha a reformok még tovább is terjesztetnének, s ha például a delegátusok helyett közvetlenül választott követek mennének Frankfurtba, vagy ha a directorium élére egy egyén állíttatnék is , még ez sem adhatna jogot beavatkozásra. Hiszen 1806. előtt Németországnak császára volt, s I. Ferencz ő felsége nem azért mondott le e méltóságról, hogy a német császárság, mint olyan, az európai súlyegyent lehetlenné tenné, hanem mert Napóleon tette semmivé a súlyegyent, és a rajnai szövetség által tettleg szétszakította Németországot. A császárság mellett a többi német fejedelmek souverainitása is fennállott, s a végrehajtás élére állítani egy uralkodót, még nem mutat magában véve unificatióra, s a többi fejedelmek jogai kíméletével szintén öszhangzásba hozható , mert végre is a történelmi múltra visszatérés volna. Aztán, ha szorosabb öszpontosítást szülne is, Németországban találhatna jogos ellentmondásra, de mint belügy, külavatkozások tárgya nem lehet; vagy csak annyiban, hogy aki akar háborút jogtalanul folytatni, az különben is teheti akármely ürügy alatt, ha eléggé lelkiismeretlen lábbal taposni a nemzetközi jogokat. KEMÉNY ZSIGMOND: államok ezen külön álláspontjait elemezni ; mi csak nagyban és egészben akarunk végszámlát felállítani a congressus eredményei felett. Itt mindenekelőtt meg kell említeni, hogy ausztriai császár ő felsége személyesen igen fényes eredményt vívott ki annyiban, amennyiben — bármit mondjsnak a porosz lapok — népszerűsége Németországban tetemesen növekedett, és sok helyütt azon vélemény megrendíttetett, mintha az osztrák kormány még most is a reactio legbiztosabb támasza volna. Ez azonban, miként mondjuk, a császárnak személyes nyeresége, mely magával az általa felkarolt ügygyel csak laza összefüggésben áll. Vájjon nyert-e maga az ügy, annak eldöntése attól függ, hogy mit tekintünk a congressus czéljául; azt, hogy a német szövetség benn a kornak megfelelő reformot nyerjen, vagy pedig azt, hogy kifelé gyarapodjék erőben, tekintélyben, egységben? Első tekintetben a frankfurti congressus korántsem működött minden siker nélkül, habár csak az újjáalkotás alapjai azok, mik ottan levettettek. A német liberális párt sok — épen nem alaptalan — kifogást fog tehetni a fejedelmek műve ellen, de nem fogja tagadhatni annak két előnyét: először azt, hogy amit a fejedelmek nyújtanak, jobb annál, amivel Németország eddigelé bírt; másodszor, hogy a fejedelmek műve tovább fejlődése által mindinkább megközelítheti a liberális párt programmját. Igaz, hogy e tekintetben bökkenőt képez azon határozmány, miszerint az új szövetségi adtó módosítására szavazategység kell, hanem hiszen ugyanaz kellene a mostani Bundesade reformjára is, pedig mégis azt látjuk, hogy a fejedelmek — Poroszország vonakodása daczára is — hozzá fognak a reformmunkához. Az idő már nem egyszer hozott meg olyasmit, ami valamikor még elérhetlennek tartatott. A szövetség belügyeit tekintve tehát a frankfurti gyűlés eredménye legalább szerény és mérsékelt igényeknek megfelelhet. De nem lehet ugyanezt mondani, ha a congressustól azt vártuk, hogy a szövetség egységét és erejét kifelé gyerapítandja. E tekintetben — mondjuk ki nyíltan — az eredmény, úgyszólván , semmi. Hogy az összes szövetségnek fegyverhez kell nyúlnia, ha valamelyik része megtámadtatik, az eddig is feltétlen kötelesség volt, melynek kimondására nem kellett szövetségi reform. A súlypontot tehát csak azon kérdés képezhette, menynyiben köteleztetik a szövetség aktív részvételre akkor, ha Poroszország vagy Ausztria nem-német birtokai körül háborút visel ? — Itt Ausztria egyszerű szótöbbséggen határozást indítványozott, míg a congressus azt határozta, hogy ily kérdésben csak a szavazatok kétharmad része (14) dönthet. Ha tehát 8 szavazat ellene van, a részvételnek nincs helye. Poroszországnak 13 szavazata van, Baden és Weimar, talán Koburg is rendesen vele lesznek, és így még csak 2—3 szavazatról kell gondoskodnia, melynek megszerzése nem lesz nehéz. Ezúton Poroszország majdnem szintoly könnyen buktathatja meg Ausztriának minden ilynemű indítványát, mint eddigelé. A szövetség hatékonysága tehát ezentúl is Ausztria és Poroszország egyetértésén alapul; a reformmű ezen mit sem változtat, és így e téren semmi sincs nyerve, sőt talán még veszteségről is lehetne szó, amennyiben a két németországi nagyhatalom közti egyetértés a frankfurti események következtében nyilván hátrament, a Bécs és Berlin közti ingerültség növekedett. Kifelé tehát a frankfurti gyűlés eredménye semmi nyereséget, sőt talán egy kis veszteséget mutat fel, és azért bízvást el lehet állnunk azon előbbi szándékunktól, hogy a szövetség reformját a nemzetközi jog szempontjából tekintsük, mert annak, ami Frankfurtban végezve jön, internationális jelentősége nincs ! Ámbár tehát körülbelül félszázad előtt Metternichig azon — ez államférfi ismeretes álláspontjából kiindulva teljesen megfogható — hibát követte el, hogy a szövetségi adtót, ezen, kizárólag Németország belügyeire vonatkozó alkotmányt, az átalános bécsi congressusi actába kiegészítő részül vetette fel, oly okmányok közé, melyek csak külső birtokviszonyokra vonatkoztak, és ámbár ő herczegsége ezáltal a külhatalmaknak jogot adott nemcsak az európai államok birtokviszonyaiba, hanem Németország alkotmánykérdéseibe is beleszólni — mégsem hiszszük, hogy e hatalmak abbeli jogukkal élni fognának, miután a most szóban forgó reform, amilyenné a frankfurti fejedelmek gyűlése alakította, rájuk nézve teljesen árthatatlan. . . . De hát semmi kilátás sincs arra, hogy a német szövetség valamikor kifelé is erősbödjék ? Ezt nem mondjuk, sőt ellenkezőleg, azt hiszszük hogy minél nagyobb terjedelmet nyer a nemzet befolyása a szövetségi ügyek terén, annál hatalmasb nyomást gyakorland a közvélemény mind Ausztriára, mind Poroszország kormányaira, és ezeket — akarjanak, ne akarjanak — egyezkedésre kényszeríteni fogja. Hanem, amint mondjuk, a nemzet befolyásának növelésére, és így az imént említett erkölcsi nyomás gyakorolhatására is idő kell. Ha a külesemények ezt az időt engedik, jó, de ha az európai béke ama lassú átalakulás befejeztetése előtt találna megzavartatni, akkor talán nem a legörvendetesb napok várnak Németországra ! (FK) Maholnap a frankfurti congressus tanácskozásai befejeztetnek, és annak részvevői a nyert eredménynyel hazatérnek. Milyen ezen eredmény? A gyűlés különböző tagjaira nézve különböző! Oly országokban, melyeknek (inként példa Meklenburgnak) élén reactionár kormány áll, a nép örömmel fogja üdvözölni a fejedelmi congressus határozatait, mert minden szerénységük daczára sem lehet, hogy jóltevő befolyást ne gyakoroljanak az említett országok belállapotaira is. A szabadalvűen kormányzott államokban tán kicsinyelni fogják a fejedelmi congressus eredményeit, nevezetesen mert a képviseletnek nem átalános német parlament, hanem csak delegáltak gyűlésének alakját adta. Nem lehet szándékunkban az egyes Bécsi dolgok. A bécsi lapok folyvást kevés figyelemre méltatják a nagyszebeni országgyűlést. Többnyire csak rövid tudósításokat közlenek a vitákról. S ha olykor megjegyzéseket tesznek, azok sem mindenkor kedvezők, így most két lap fekszik előttünk, egy félhivatalos , egy ellenzéki, és mind a kettőben megrovásokat olvasunk. Halljuk először is a félhivatalos lapot! A román nemzet egyenjogúságát illető kormányi javaslatot hasonlítja össze az országgyűlés bizottsága javaslatával. Az utóbbiról azt mondja a „Gen. Corr.“ hogy épen nem szabadelvű változtatásokat tettek alkotói a kormányi előterjesztésen. Megemlíti az idéztük lap a jogegyenlőségnek csupán a bevett vallásokra szorítását, a zsidók kihagyásával. Aztán, úgymond, mi az a : „verbürgte persönliche Gleichberechtigung ?“ Azt teszi ez, hogy nem akarnak rabszolgaságot ? Továbbá : „Persönliche Gleichberechtigung aller Landessöhne !“ — „Sind denn die Landesröchter Siebenbürgens nicht gleichberechtigt ?“ — kérdi a „General Corr. “ És, végre fölkiált a félhivatalos : „Will man kein österreichisches Reichs- Bürgerrecht ? ! Ez jegyzi meg az idéztült lap, az októberi diplomába is ütközik. Az ellenzéki lap, melyről ezúttal szólunk, a Vaterland. E lap a szebeni gyűlés válaszfeliratát ismerteti. Mellőzzük az egész ismertetést, csak egy helyet közlünk mutatványképen. Úgy látja a Waterland, hogy az országgyűlés nagyon is könnyedén átesett a jogkérdésen, nem bírálja, jól tette-e vagy nem az érintett országgyűlés, hogy föltétlenül elfogadta a februári pátenst, csak azt emeli ki, hogy a gyűlés e lépés horderejét és jelentőségét nem látszott tisztán felfogni. Erdély nem képes önállóságra. Ezt mondá egy román szónok — jegyzi meg a Vaterland — , nem talált ellenmondóra. Ha immár Erdély a februári alkotmány által Bécshez csatlakozik, mennyire terjed e csatlakozás ? Gyakran említették ugyan a régi alkotmányt a vitákban. De mi marad fenn abból, ha az ország belszervezetére vonatkozó rendeletei nem állíttathatnak ismét vissza, ha államjogi részeiben a februári alkotmány lép helyébe, ha az unió-törvény s a leopolt diploma mellőzhetnek ? S ha a régin túladnak, mit tesznek helyébe? A sok szónok közül adott-e csak egy szónok is némi vázlatot a jövőről? Ki tudja csak hozzávetőleg is megmondani, mit akar a jelen országgyűlés ? A februári alkotmányt ! Jó! De a februári alkotmány szerint szűkebb és összes birodalmi tanács van. Oly ország, mely önálló létezésre nem képes, s ezért lép az összes birodalmi tanácsba, kénytelen lesz utóbb akarata ellenére is a szűkebb reichsrathba bemenni. A szászok sejthetik ezt, ezért fogadta el egyetemük a szűkebb reichsrath törvényeit. De hát a románok akarják-e ezt? S ha akarják, miért nem mondják ki kereken? Ha pedig nem akarják, hol találják a biztosítékokat azon autonómiára nézve, melyet régi alkotmányuk erejénél fogva igényelnek, oly alkotmány erejénél fogva, amely nekik nem kell? A „Vaterland“, mint látjuk, az erdélyi országgyűésnek nem ilyen vagy amolyan iránya ellen szóljál fel, hanem nem tud eligazodni valódi irányán. Egyébiránt elismeri a „Vaterland“, hogy az erdélyi országgyűlés feladata nehéz, annál nehezebb, minél inkább hiányoznia kell benne szükségkép annak az öntudatnak, mely csak azon meggyőződésből eredhet, hogy az egész ország nevében szólhat. Azt mondja ugyan a válaszirat, hogy csak néhány kerület képviselői hiányzanak az országgyűlésen. Ugybe — válaszolja az idéztük lap — az erdélyi kérdés bonyodalmaihoz tartozik, hogy az országgyűlésen nem egyes kerületek, hanem egyszersmind négy nemzet képviselőinek kell jelen lenniök. Míg az „Österreichische Zig“ megint gr. Bethlen Miklóssal polemizál, kimutatva, hogy a „Sürgöny“ nevezett dolgozótársa a magyar kérdést illetőleg önmagával is ellentétben áll, a „Botschafter“ egy nevezetes hírrel lep meg bennünket, melyet bizonyáraszájról szájra fognak adni a bécsi lapok. De talán mégse. Talán emlékeznek még, hány valótlan hírt közlött már épen a Botschafter a magyar körökből. Értekezletekről tudósító olvasóit, melyek nem tartottak, a határozatokról, melyek nem hozattak. Semmivel sem bir több alappal augusztus 28-ai levele, a Deák Ferencznél nem rég tartott értekezletről, s ez értekezlet határozatiról. Egyikről sincs semmi tudomásunk. Országgyűlési levelek. xvm. N. Szeben, aug. 23. (B) Vannak dolgok, miket, ha magunk eltérő szempontból tekintünk is, másokért mégis szívesen elfogadunk, midőn a házi csend helyreállítása, midőn egy testvérnép bárha indokolatlan aggodalmának megnyugtatása igényli. E dolgok sorába tartozik a román nemzet és vallásainak egyenjogúsítására nézve az erdélyi tartományi gyűlés elébe terjesztett első törvényjavaslat, melynek általános megvitatása a mai ülésben vette kezdetét. Az 1848-iki kolozsvári I. t. sz. a tökéletes és teljes egyenjogúságot e házinak minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és vallás különbség nélkül örök és változhatlan elvül elismerte, és az ezzel ellenkező eddigi törvényeket eltörölteknek nyilvánította. A román nemzetnek, mint negyediknek beczikkelyezése tehát legalább is elkésettnek, a kor igényeihez képest életbe lépett reformok által túlszárnyasnak nevezhető, annál is inkább, mivel e nemzet és vallásai 1848 óta gyakorlatilag és tényleg élvezik mindazon jogokat és javadalmakat, mikkel bármely más nemzetiség vagy hitfelekezet tagjai felruházva vannak. Mindazon al1 a 1, ha a román nemzetre nézve egy ilyen külön beczikkelyezés elkerülhetlen megnyugtatási eszközt képez, meg lehetnek győződve, hogy ha a magyar képviselők e gyűlésben jelen lennének,azok részéről a leghatározottabb előzékenységet tapasztalnák, sőt tapasztalni fogják azon a téren, melyet mi e tekintetben több sikert ígérőnek ismerünk. Egyébiránt ez intézkedés czélszerű foganatosítása mindenesetre az ilető törvényczikk helyes fogalmazásától függ. Lássuk a részleteket. A nevezett első királyi előterjesztés felett készített bizottmányi ajánlatnak van egy pontja, mely el nem fogadható különbséget tesz nemzeti és egyéni jogok közt s mig a román nemzet részére mindkettőt igénybe veszi, a szintén itt lakó más nemzeteknek u. m. 10 ezer örmény, 30 ezer izraelita és más apróbb néplajknak csak az egyéni szabadságot hagyja meg. E pont magában már elegendő anyagot nyújt az észlelésre, de meg akartuk várni legalább az átalános vita kezdetét,hogy abból fölvilágosítást meríthessünk a bzottmányi javaslatnak nemcsak szerfelett homályos fogalmazására, hanem azon eltérésekre nézve is, mik a ma javaslatra sokkal szabadelvűbb kormányi előterjesztés közt első tekintetre föltűnnek. A mai gyűlés csakugyan elkezdte földerítni a románok követeléseit, hallottuk ugyanis legtekintélyesebb szónokaikat, Stulutiu érseket, aki következőleg formulázta azokat : 1) kebeleztessék be a román nemzet az erdélyi ősi alkotmány „politico-nationalis“ rendszerébe, 2) Boroztassák az erdélyi Karok és Rendek közé a magyar, székely és szász nemzet mellé, 3) vétessék fel ama három nemzet közt létező s „unió trium nationum“ nevet viselő szövetségbe. E programm sajátságos illustratióját Pus- Qariu igen is átlátszó beszédében lehet föltalálni, melyben fölismerni hagyta szónok , miszerint nemzetbeliei ezen „inarticulatiót“ az előre nem látható, de mégis bekövetkezhető alkotmány változtatások és más eventualitások tekintetéből kivonjuk, mihez hozzájárult még