Pesti Napló, 1863. szeptember (14. évfolyam, 4063-4091. szám)

1863-09-17 / 4076. szám

211-4076 14. évf folyam. sze­r­kesztéi! iroda: Perer­ez­ ok tere 7-ik szám,­l-ső emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Perencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán . Helyben, házhoz hordva­­ félévre , . . . 10 frt 50 kr o. é. évnegyedre . . . 5 frt 25 kr o. é. 1863. Csütör­tök, sept. 17­ Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvit­a a hasábos petitsor 25 uj kr. Teet, sept. 16.1863. (Ft) Ismételten kijelentettük, hogy nem örömest szólunk a mexicói ügyről, nemcsak mert az magában véve, ha­zánkra nézve, csak alárendelt, érdekkel bir, hanem egyszersmind és leginkább azért, mert az ottani vi­zonyoknak csak igen hézagos ismeretével, birunk és mert a franczia expeditiót épenséggel nem ért­jük. Sokkal nagyobb tisztelettel viselte­tünk másfelől a franczia császár mély szelleme iránt, mintsem könnyelműen a czél nélküli kalandok közé sorolnék azt, a­mit ő egyik „legnagyobb“ eszméjének mond, és megbocsát­atlan önhittségnek tartanak ily vállalatot kicsiny­leni csak azért, mert mi annak nagyságát megér­teni nem vagyunk képesek. Ugyanily őszinteséggel megvalljuk, hogy azt sem értjük, mi ez­éljai van­nak III. Napóleonnak azon osztrák fő­­herczeggel, kit ő a mexikói trónra ültetni szándékozik. Bécsben és egyebütt az osz­trák birodalomban is a közvélemény oly határozottan nyilatkozik ezen candidatu­­ra ellen, hogy Ferdinand Miksa főlig semmiféle csalódást nem táplálhat arra nézve, miszerint — a mexikói koronát el­fogadván — közte és Ausztria közt min­den politikai viszonynak meg kell szűnni, és hogy ő azontúl is igen tisztelt tagja leend a dynastiának, de régi és új hazája útjai messze térendenek el egy­mástól. Ezt Párisban is tudják! Tehát csak a főherczeg iránti személyes rokon­­szenv vezetné a különben oly ildomosan számoló és fontolgató franczia császárt ? Hihetetlen — és még­sem tudjuk eljárá­sának más indokait kitalálni! Ezen tudatlanságnál fogva — mond­juk — csak akkor szólunk a mexikói kérdésről midőn lehetetlen előre kitérni, nevezetesen akkor, midőn az az európai ügyekkel hozatik összeköttetésbe. Így van az a jelen pillanatban is, ám­bár az állítólagos „összeköttetés“, vélemé­ny­ünk szerint, helytelen felfogáson alapul. Ugyanis azt mondják, miszerint Napó­leon császár már semmivel sem gondol, a­mi a vén Európában történik, sem a len­gyel, sem a német, sem a keleti vagy olasz kérdéssel , szeme merően Mexicó felé fordul, mely a boa constrictor leigéző pillanatával tekint rá, megakasztva min­den mozdulatát. A francziák — úgy mondják — ed­dig aránylag csekély részét foglalták el a mexikói birodalomnak; sok az, minek meghódítása még hátra van, de erre Éj­szak-Amerika nem fog nekik időt enged­ni. A déli államok ügyei roszul mennek; a 400,000 néger fölfegyverzését a két­ségbeesés sugallta, és e rendszabály a dé­lieknek nem­­győzelmére, hanem annál gyorsabb vereségére vezethetne. Aztán majd síkra száll az éjszak, vagy helye­sebben az ismét egygyé forrasztott éj­szakamerikai köztársaság, hogy Monroe tanát Mexicóban is érvényesítse, azaz — magyarán mondva — a francziákat on­nan kiverje. A bőszült bennszülöttek az éjszakamerikai csapatokkal egyesülvén, nem lehet, hogy ez ne sikerülne, nem le­het, hogy a franczia lobogó ennyi áldo­zat után mégis kudarc­ot ne valljon. Mindez igen gyorsan megy­­ a papí­ron, de, azt hiszszük,igen lassan fog menni a valóságban. Rokonszenvünk az amerikai testvér­­háború kezdete óta az éjszaki államokat kí­­sérte; teljes szívből kivánjuk, hogy övék legyen a győzelem, sőt reméljük is, hogy övék leszen, de attól tartunk, hogy e re­mény csak kissé későn fog teljesülni, és hogy a franczia császárnak hatalmában áll e teljesülést legalább feltartóztatni. Nem marad e számára azon végső eszköz, hogy a déli államok függetlenségét elis­merje, vagy épen velük szövetkezzék, és ki kétkedik arról, hogy azon pillanatban, midőn ilyesmi történik, a polgárháború újból a mostaninál magasabb lángot csapna ? A szegény lengyelek nem ki­váltnak egyebet, mint hogy „hadviselő fél“-nek ismét­tessenek el, már ezen er­kölcsi segélyből is tetemes erőnövekedést várva ; mennyire nagyobb hatású volna az, ha Francziaország a déli államok függetlenségét ismerné el ? De talán szükség sincs e végső lépésre! Ha a déli államok akkor kötöttek vol­na békét, midőn még hatalmuk teljében álltak, e béke komoly, őszinte, tartós le­hetett ; de most, midőn a déli államok erejének nagy része megsemmisült, midőn — ha majd alkudoznak — kénytele­n­­s­é­g­b­ől, és a leggyőzöttnek boszaérze­­tével keblükben, fognak alkudozni,, most az ily béke legalább gyanús természetű leend, most évek kellendenek a benső­­ kiengesztelődés helyreálltáig, és az éjszak­­i amerikai köztársaság kétezer fontolandja­­ meg a dolgot, mielőtt hadseregét oly ve­­­­szélyes positióba szorítja, hogy homloka a francziák ellen küzdene, hátát pedig az alig leigázott déli államok fenyegetnék. Igaz, hogy e küzdelem csak elhalad­hat, de azért el nem marad, hogy az északamerikai unió előbb utóbb a Mon­­roe-doctrín mellett síkra szálland a mexi­kói monarchia terén is, bárkinek fejedel­­mi palotája árnyalja be e monarchiaidé ez, véleményünk szerint, még oly távol álló eshetőség,hogy lehetetlen,m­iszerint az már ez idő szerint is lenyomasztó hatást gyakorolhatna III. Napóleon európai poli­tikájára. Ha pedig elvégre ezen eshetőség vak­sággá válik, ha minden úgy történik, mi­ként most jósolják, azaz, ha a franczia császár hátrálni kénytelenülne, nem va­­lószínű-e, hogy akkor kísérletet teend, büszke francziáinak szemét m­­inél brilián­­sabb európai tűzjáték által kápráztatni, hogy ama szégyenitő hátravonulást nem lássák ? ! — Becs, sept. 15. Tekintve a közki*­vánságot, mely a vasútépítés körül álta­­lán, de különösen a munka- és kereset­­nélküli szegényebb néposztály foglalkoz­tatása czéljából országszerte nyilatkozott, a déli vasúttársaság igazgató tanácsa tegnapi ülésében elrendelte, hogy a sopron-kanizsai vonalon a vas­úti munkálatok haladéktalanul megindíttassanak. E szerint Soprontól Czenken, Lövőn át az első 4,14 mértföld hosszú darab 724.000 ftnyi építési költséggel azonnal munkába vétetik, az egész 23 mföldnyi vonalon hátralevő munkálatok pedig, rö­vid egymásra következő időszakokban, a szerint fognak folytattatni, a mint az egyes darabokra vonatkozó közel készen álló építési tervezetek felterjesztetnek. Gróf Zichy Ferencz társasági elnök úr ő­nmagának nevében, Hol­lán Ernő úr erről a mai napon amígy főkanczellár úr­nál jelentést ten, mi mellett úgy értesü­lünk, hogy nevezett társaság részéről minden készületek megtétettek, miszerint a munkálatokat legrövidebb idő alatt az egész vonalra kiterjeszteni, s szakadatla­nul minden erélylyel folytatni lehessen. Hazánkban ez idő s­­rint ezen vonal­nak kiépítése a legnagyobb közmunká­lati tárgy, mely, eltekintve attól, hogy egy virágzó országrész régen érzett s jo­gosult forgalmi szükségeit kielégíti, ezen­kívül fentemlített társaság dicséretes in­tézkedései folytán kiható segélyt nyújt az országos ínségben, minthogy a bekö­vetkező tél sanyarúságai ellenében, több ezernyi keresetnélküli kezek számára ál­landó munkát biztosít. Bécsi dolgok. Mintegy harminct követ, többnyire a reichsrath alsóháza baloldali tagja. Sep­tember 14-én este összegyűlt — mint a „Presse“ beszéli — hogy a német re­form kérdését illetőleg többfelől indítvá­nyozott demonstratio fölött egymással véleményt cseréljenek. Még egy bejövete­­lek előtt azt hitték többen, hogy ha nem is ellenmondás nélkül, találnak a nyilat­kozásra oly módot, melyben mindenik rész megnyugszik. Az ellenkező történt. Hosszas élénk viták után arra a meg­győződésre jutot­ak, hogy a szándéklott politikai nyilatkozatra a nézetek kellő öszhangzása nem nyerhető meg, s har­madfél órai együttlét után elállottak a szóba hozott eszmétől, minélfogva az osz­trák követi ház minden vélemény­nyilat­kozattól tartózkodni fog a német refor­mot illetőleg. Az a szempont volt, mint látszik az uralkodó, hogy a törvényhozó testület állásához nem illő oly tárgy fö­lött nyilatkozni, mely hivatalosan vele nem közöltetett, a­mely még csak kezde­tén van és a­melynek eredményei mind­eddig kétesek. A ház nem-német elemeire való tekintetet is szóba hozták, igen is sok önmegadással, több vezérszónok kiemel­vén , hogy az osztrák reichsrathnak óvatosnak kell lennie a szavazásban oly reformkérdés fölött, melynek visz­­szahatását az osztrák alkotmányos vi­szonyokra még nem láthatni be,­­ akarák mondani, nem akarják belát­ni. Hiába­ mondta gy-két tag, hogy legalább a reformlépés alapjául szolgáló elv fölött nyilatkoztassák ki elismerésü­ket , a baloldali kolomposok aggodalmai ellenében nem tudták kivinni. A német reformsétáról a centralista párt, mely a reichsrathban többségben van, hallani sem akar. Már most ki az osztrák né­metség hűbb képviselője : a reichsrathi centralisták e, vagy a bécsi nép, mely a frankfurti gyűlésből visszatért fejedelmet oly lelkesedéssel, oly roppant tüntetéssel fogadta? A nagyszerű kezdeményezés, mely lelkesedésre villanyozta Németor­szág nagy részét, a fejedelmek eljárása, kik Németország érdekében jogaik egy részét oly készséggel vitték áldozatul — csak a bécsi reichsrath baloldalánál “nem talált, nem mondjuk lelkes fogadtatásra, vagy épen követésre, a­mennyiben Né­metország érdekében némi áldozatról van szó, de csak a méltánylat kifejezésére se. Azonban, meglehet, hogy egyet alusz­nak a tegnapelőtti tanácskozásra a centra­lista követ urak, s majd meglátják aztán, mit tesznek. A reichsrath pénzügyi bizottsága sept. 14-ei ülésében az igazságügyi költségve­tést tárgyalván, az igazságügyi miniszer megígérte, hogy a törvénykezés rende­zése a politikai rendezéssel kapcsolatban még ez ülésszakon a reichsrath elé ter­jesztetik. Továbbá a bíráskodó tisztv­ise­­lők fizetésének javítása határozatba ment a bizottság részéről. A bírói függetlenség biztosítása érdekében történt. Azonban sok egyéb intézkedés kell még e függet­lenség biztosítására, a­mit, tudtunkra, a bizottság meg s­e­m érintett. A Wanderer nem hagy föl tervével a magyar országgyűlésnek, az ínség ügyében, egybehívását illetőleg, nem akar lemondani ehhez kötött egyéb remé­nyeiről. Ha, úgymond, a czél nem lenne is teljesen elérhető, ha a megoldás nem si­kerülne is , akkor nem lehetne eredmény­telennek mondani ez országgyűlést. A magyar kérdés megoldásánál határozó tényezők egymáshoz közelebb hozatná­nak, s e hivatalos tényezőknek csak ez után lehetséges bizalmas érintkezései a ki­egyenlítés ösvényét egyengetnék. Végső ó­raiban így szól a Wanderer : „Engedményeket ugyan minden esetre kelle­ne tenni, de hiszen épen ebben fek­­szik a jelen pillanat kedvező volta, hogy a német-osztrák párt teheti e részben az első lépést, hogy Magyar­­országra nézve engedményeket tehet, a­nélkül, hogy egészen Magyarországnak tenné azokat, sőt hogy ez engedményeket, ha Magyarország­gal nem egyezkednek is, meg kell adni, hacsak azt nem átk­árják, hogy a német reformterv papí­ron maradjon. Nemcsak mi mondjuk ezt, ezt mondá több mint egy évvel ezelőtt egy férfiú, kit a Bottcl­asternek (e lap ellen írja polémiáját a Wanderer) jól kell ismernie,­­ a­ki már akkor megjelölte a most Ausztria által elfogadott re­­formació alapvonalait. 1862-ben megjelent ily czimű­ röpiratban : „Österreich und die Umge­staltung des deutschen Bundes“ szóról szóra azt mondja Fröbel: „Azt kivánjuk, hogy a szövet­séghez tartozó osztrák tartományok a német par­lamentben üljenek, hogy Ausztria is oly irány­ban fejtse ki birodalmi alkotmányát, mely a­zt megengedi, míg az ausztriai melléktartományok, tágabb és kö­vetett értelembe­n Németország szövetségeseinek ismertessenek el.“ A birodalmi alkotmánynak a megjelölt irányban kifejtése tehát szükséges a német reformterv kivitelére nézve, akkor aztán majd meglássuk, mily állást foglal el Magyarország a kifejtett birodalmi al­­kotmánynyal szemközt, s hogy a német-osztrák párt a birodalmi alkotmánynak már ezen saját érdekében történt kifejtése által — még mielőtt csak egy szót is váltottak Magyarországgal a kiegyezést illetőleg — a magyar szabadelvűik szempontjához közelített. Míg a „Wanderer“ ily tervekkel fog­lalkozik, ily reményekkel néz a jövő elé­be : a Morgen Post,­­ szokott hírlapíról kifejezéssel élve, tudni akarja, hogy Ma­gyarországon a reichsrathra nézve az egyenes választást akarják megkísérteni. Jó forrásból (von guter Seite) mondják, az idéztük lap szerint , hogy a kor­­mány hajlandó e rendszabályra, s a ki­látásba helyezett lépésekről nemcsak a slovákok és ruthenek, de a szerbek közt is kedvező eredményt vár. Természete­sen, jegyzi meg a M. Post, ez által még bonyolultabb stádiumba jutna a magyar kérdés. De legalább a tágabb reichsrab­ formai illetékessége az egyenes válasz­tások után többé nem lenne kétséges, s ez eredmény talán jelenleg, midőn a külpo­litika áll előtérben, a kormánynak elég fogna lenni. Tehát a legellenkezőbb hírek, a­zeg°l­­lenkezőbb combinatiók! Igazodjék el az­tán az embernek fia­­mények között még egyszer hazánk fo­lyamai, és ezek vidékei érdekében, a víz miképpen leendő haszonvehetését tekin­tetbe vévén, fölszólalnom. A magas kormány, mely Tiszavidé­­künk nehéz állapotát fölkarolván, számos indítványok kivitel­.­ által óhajt a nép várakozásának megfelel­ő, akar gondos­­kodni arról, hogy alföldi rónáink fákkal ültettessenek be, akar gondoskodni, hogy a tiszai munkálatok, ország- és vasutak építése és gyűjtések által a nép nehéz ál­lapotán segítve legyen, lehetlen a kor­mány e jó akaratát köszönettel el nem is­mernünk; de ki áll érette jól, hogy e száraz évek nem­e a hét bibliai száraz év új meg­jelenése? Irtózunk azon gondolattól, hogy a jövő év a múltnak követője lehet, mi lesz akkor alföldünkből, fog-e akkor is a kormány legjobb akarattal segíthetni?de, megengedve azt, hogy jövő évünk a ren­des termő évek közé számítható lesz, mit fog a tiszavidéki birtokos tenni marha nélkül, hogy fogja szántóföldjeit mivelni marha nélkül, hogy fogja szik­­ termé­szetű legelőitől az adót fizethetni? Tisza­­melléki vidékeink tökéletes átmivelést, új felszántást és más füvekkeli elvetést igé­nyelnek, szikes legelői víz nélkül mit sem érnek, a vízhez szokott, most víz nél­küli térés átmunkálását hogy és mikor fogja, és lesz-e képes a tiszavidéki birtokos teljesíthetni? Tiszaszabályozási költségek, ir­énségi terhek, tereink haszonvehetlen­­sége és adókötelezettsége a tiszai gon­dolkozó birtokost kétségbe ejti. Fölszólalásomnak oka tehát kettő, az első a kormányhoz, hogy azon tetemes áldozatokat, melyeket Tiszavidékünknek szánt, különösen oda fordítsa, hogy Tisza­­vidékünk azon részeit, melyek árvíz által eddig vizet kaptak, ezután az árvizet sza­bályozva, zónáikra kibocsáthassák. Második c­élom, hogy ezen felszólalá­som által a vizek használata, a vízzel való öntözés, annak Alföldünkre való alkal­mazása, ez iránti nézetek tisztázása, nyil­vános fölszólalás és gyűlések útján mi hatályosabban és gyorsabban megvitat­­tassék. Az én nézetem például Alsó-Sza­bolcsra nézve az hogy T.-Löknél azon éren, a­hol egykor a nagy árvíz átcsapni szokott, és T.-Bük mellett a veres nádba leterjedni, ezen a helyen mondom, köny­­nyű volna egy árok segélyével a már­is mérlegelt tiszai vizet egész a Marosig levinni , rendkívüli nagy tereket vízzel ellátni, ez egy munka, melyhez azonnal hozzá lehetne fogni, mert ehhez már a leejtélés is meg­van. A Maros vidéke nemsokára bevégezvén a Tisza víz elleni műveit, meggyőződésem szerint nagy része vidékének vízhaszná­latra alkalmatos, a külön öblözetek pedig azon zsilipeken , melyeken belvizeiket akarják lebocsátani, a tavaszi árvizet, ha az a rendes magasságon alul nincsen, fel­fogásom szerint , ugyanazon zsilipeken bebocsáthatják, és ugyan­azokon később ki is bocsáthatják, megfontolandó volna még, vájjon a gátakba elhelyezett zsilipek nem szolgálhatnak-e czélszerű alkalma­zás mellett arra, hogy rendkívüli vízállá­sokban és veszélyekb­en zsilipek megnyi­tása által a veszély elmúlna, a­nélkül, hogy beltereik szenvednének. 15 év előtt a gátakkal való szabályozás sokak előtt ért­hetetlennek és lehetetlennek látszott, a szabályozási terek vízzeli ellátása iránt a nézetek és fogalmak most nemcsak igen gyengék, de rögeszmékkel is telvek, me­lyeknek leküzdése a kívánatos czél el­érését még nehezebbé teszi. A víznek akképeni vezetése, hogy azt öntözésül használhassuk, a technika dol­ga, de meghatározása annak, hogy mily principium szerint akarjuk a vizet hasz­nálni, az a gazda és vidék feladata, eb­ben kell mindenek­előtt tisztába jönnünk. Általános hibás nézet hazánkban még eddig először az, hogy azt hiszszük, mi­kép nedves években vízzel való öntözésre szükség nincsen, a vízöntözési tudomány pedig ellenkezőleg azt tanítja, hogy a fű és legelőtermelésre jól kezelt víz soha sem sok, nedves esztendőben a föld még fogékonyabb, példa erre Hollandia, hol 145 nap rendesen minden évben eső esik, mégis a legtöbb öntözéssel itt talál­kozunk. Második hibás nézet hazánkban pedig az, hogy többnyire azt véljük, hogy a legmelegebb hónapokban kell csak ön­tözni, tehát azon folyókat, melyek nyáron át vizet nem adnak, öntözésre alkalmas­nak nem találom, pedig hol az a gazda, ki nem tudná azt, hogy rétjei, vagy föld­jei téli nedvesség, vagy tavaszi víz aláté­tei által, ha jól megáznak, hogy azokon legalább egy kaszálás biztos , és akár minő szárazság jöjjön be , még némi legelőül is fog használni. A harmadik hibánk az, hogy a tulsá­­gokba esünk, úgymint gazdászatunkban az utolsó évtizedben, roszul szántott tere­­ken, soros üe­téssel, alagcsövezettel, szá­mos gépekkel, szóval véggel kezdtük meg az átmenetet, következése, hogy tő­kéink veszve, gépeink hitele csökkenve, és most jövünk vissza oda, hogy a föld­­mivelése megkívánja a maga rendes fo­lyamát ugyanezen hibába esnénk leg­több helyen ma is , ha rétjeink javítását mesterséges rézműveléssel (Kunstviesen­­­bau), a­hol is egy holdnak rendezése szá­­zakba kerül, kezdenék; vagy oly öntö­zést használnánk, melyhez gépek, nagy felügyelet és költség szükségeltetnék, az eredményt a helytelen kezdeményezés­ben vesztenénk el; az öntözés legegy­szerűbb és legolcsóbb módját kell tehát felkarolnunk, és ez a tavaszi vízárak akkér vezetése, hogy ez által a rétnek szánt te­reink őszkor, vagy legalább tavaszkor víz alá helyeztessenek, ezt elárasztási (Über­flutung) systemának nevezik, ez a leg­természetesebb, legkönnyebb s legolcsóbb módja a vízhasználatnak, ez országunk nemcsak számos folyókkal áldott vidé­kein, de a Tiszánál is kivihető, gyenge lábon állna a technika, ha a Tiszamelléken azon terekre, melyek most gátakkal van­nak körül­véve, és azelőtt vízzel voltak elárasztva, korlátozva, a vizet újra kibo­csátani nem volna képes. Olaszhonban, a­hol a vízárasztási rendszer legnagyobb mérvben vizetik, egy ideig szántóföldül használják földeiket, évek múlva víz alá tévén, rétnek használják, és újon szántó­földnek, és így trágya nélkül eredmé­nyezik rendkívüli terméseiket.­ Hogy tehát a Tiszához térjünk vissza, jöjjünk össze társulatokba, jelentsük ki, és kérjük fel a kormányt, hogy az adan­dó ínség összegei nagy részét fordítsa ar­ra, hogy azon árvizet, mely a Tiszán rendesen tavaszkor megjönni szokott, melyet zöld-árjának­ neveznek,zsilipek ut­ján alant fekvő tereinkre bocsássa, és egy árasztási systemát kezdeményez­zen meg; hogy Széchenyink ko­rára emlékezvén, midőn ő a Tiszához Pa­­liocopa olasz mérnököt hozta, most is a kormány egy olasz, hozzá értő férfiúval a Tisza vidékét mihamarább vizsgáltas­sa meg egy árasztás kivitele végett, mert, sajnos, technicusaink lehetnek, de practicusaink nincsenek ; mi pedig, kik­nek értékeink vannak leginkább kérdés­ben, mozogjunk, és erői­khöz képest, a­mit csak lehet, tegyünk, és ezen időt, mely annyi részt hozott hazánkra, zsák­mányoljuk ki egy jobb jövő biztosí­tására. Gr. ANDRÁSSY MANÓ: Méltó, hogy figyelembe vétessék. Ez év hallatlan szárazsága, mely Eu­ropa nagy részét, de különösen hazánkat, és annak főkép Tiszavidékét dúlja, mi­dőn ember emlékezete óta hallatl­an nyomor fedi alföldi szép rónáinkat;‘le­gyen szabad e nehéz és válságos körül-­­ Haiánb Ínsége ügyében. Az országban működő vasúttársaságok az iránt adandó nyilatkozatra hivatván fel, volná­nak e hajlandók az alföldi sanyargatott a kiéhezett marhának nyári legeltetés vagy téli eltartás vé­gett boldogabb vidékekre leendő szállításánál, továbbá a begyült könyöradományok fuvarozása körül valamely kedvezményeket nyújtani, mind­nyájan a közönség enyhítésére szolgálatukat kész­séges­en felajánlván, a fuvardijak leszállítását el­határozák, nevezetesen: a) A cs. kir. szabad, tiszai vasúttársaság a nyári legeltetésre vagy téli eltartásra máshová szállítandó marhák fuvardiját egy vasúti szekér­től mértföldenként 1­artra szállítá le. E kedvez­ményben­ részesítés azonban esetről esetre kiké­rendő engedélyezésektől tétetik függővé, mely megszorítás a kedvezménynek más czélokra, visszaéléses felhasználhatása miatt találtatott szükségesnek. Az illető kérvények a vasúttársa­ság illető állomási hivatalaihoz­­ juttatandók a helyhatóságok utján, melyek a kérvényt a tulaj­­donosság és a marhának legeltetésre vagy kitele­­lésrei rendeltetését igazoló bizonyítvány­nyal fel­­szerelendik. Széna- és szalm­aszállításnál a fuvardíj mért­­földenként, egy vasúti kocsit számítva, 70 ktra és 1 lrtra határoztatott, a­mint t. i. a szállítás 10 mértföldnél kisebb, vagy nagyobb távolságokra eszközöltetni kívántatik. A legátalánosabb élelmi czikkek, u. m. gabo­na, hüvelyes vetemények, gumós növények, zöld­ség, zsákbani liszt, és göngyölet nélküli kenyér­­szállításnál leszállittatott a fuvardíj vám-mázsa és mértföldenként 18/10 krajczárra. Egyéb élelmi czikkek és háztartási szükségletek szállításánál is , azonban csak előleges bejelentés mellett,­­ csak a fentebbi le­zállitott fuvardíj fizetendő. b) A cs. kir. szab. állam-vasut társaság mar­hák szállításánál úgy ezeknek szállítási dijából, mint a kiséröis vitelbéréből 30% ot elenged, és ezen elfoge­dást valósítandja a marhának legfel­jebb f. évi dec. végéig eszközlendő visszaszállítá­sának bevégzése után akként, hogy az illető fe­­lekkeli előleges megállapodás mellett, a marhák­ra nézve a bemu­atandó feladási revények,­­ a kísérőkre nézve pedig a társaság közegei által az útijegyek kiszolgáltatása alkalmával kiállítan­dó bizonylatok alapján, a megfizetett szállítási díj és vitelbérből 30%-tól visszatérítend.

Next