Pesti Napló, 1863. szeptember (14. évfolyam, 4063-4091. szám)
1863-09-26 / 4084. szám
219-1084 14. évf folyam. Szerkesztési iroda : Perei cz.'ek tere 7-ik szám, 1-18 emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Előfizetési feltételek : Ferenctiek terén 7-dik grám földszint. Vidékre, postán . Helyben, házhoz hordva . A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli félévre ... 10 frt 50 kr o. é. panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Évnegyedre . . . 5 trt kr o. é. 1863. Szombat, sept. 26. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetőmér 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Magánvit - 5 hasábos petit-sör 25 nj ír. Ellőfizetés October 1-jétől kezdődő évnegyedre a „Pesti Napló“-ra. Előfizethetni 5 ft 25 krral. A kiadó-hivatal. Pest, sept. 25.1803. *** Bécs, sept. 24. Azért, hogy Oroszország átalában semmit sem akar tenni a lengyelek érdekében, itt talán nem haragudnának annyira, mint azért, hogy vonakodásának kijelentésében teljesen mellőzte azon formabeli simaságot, azon édes szavakat, mikről az orosz diplomatia egyébkor oly bőven rendelkezik. De még ezen rideg formát is megbocsátanák Gorcsakoffnak, ha azt — valóban bámulatra méltó önmegtagadás! — egyedül Ausztria irányában használta volna; de hogy Anglia irányában is ily szárazon lépett fel ő herczegsége, holott a britt közvélemény súlyát ismeri, hogy Napóleonnal is csak úgy könnyedén bánik, holott Pétervárott tudva van, mily érzékeny Francziaország, ha a lengyel ügy forog szóban, és mily nagy kárát vallotta Lajos Fülöp annak, hogy a lengyelek érdekében mit sem tett — ez az, ami kimondhatlan kőszültséget okozott itteni politikai körökben. Oroszország e fellépésének indokait nagyon is jól ismerik itt; tudják, hogy Gorcsakoff nyersesége nem „történetes“, hanem számításon alapul, oly számításon, mely még az avatatlan szemre nézve is teljesen átlátszó. Akarják Sz. Pétervárott, hogy Francziaország sértve érezze megát, akarják, hogy Napóleonnak ne lehessen hátrálni, akarják, hogy tettekre hajtsa őt a franczia közvélemény. Azt is tudják, hogy Anglia végső pereben nem fogja megengedhetni, hogy Napóleon egymaga karolja fel a lengyel ügyet, és hogy a britt kormány végére kénytelen leend , legalább „controlle“képen egy ideig Francziaországgal menni; de mitevő leend aztán Ausztria? Ez az, ami körül az orosz diplomatia figyelme központosul; e hatalmat akarják először elszigetelni, aztán pedig — amit az elszigeteltség természetes következményeül tekintenek —orosország oldala mellé terelni. Ugyanis azt hiszik, hogy Ausztriának el kell szakadnia a nyugati hatalmaktól, mihelyt ezek a tett terére lépnek, mert Ausztria földirati helyzeténél fogva legelső, és egy ideig talán egy maga kénytelenülne az orosz hatalom lökéseit kitartani. Lehetetlennek tartják, hogy Ausztriának bátorsága volna ily szerepre vállalkozni, de ha ezt nem teszi, akkor a nyugati hatalmak ellenségül fognak tekinteni, és habár az osztrák kormány rövid ideig némileg semilges maradhatna az angolfranczia és orosz - porosz coalitio közt, utóbb mégis ez utóbbi részére kellene állnia , — ezzel aztán ellenkezésbe jutna az osztrák birodalom népeinek többségével, és kénytelen volna a szabadelvűség útját odahagyva, ismét az orosz porosz kormányrendszer áldásaihoz visszatérni, így magyarázgatják itt az orosz kabinet terveit *). Ha e tervek léteznek, lgi alább jó, hogy itten ismerik, mert annál könnyebb lesz azoknak meghiúsítása. Könnyen megtörténhetnek, hogy az orosz diplomatia nyilai maga a lövész ellen fordulnak, hogy Gorcsakoff hg föllépése erélyes elhatározásra késztendi Ausztriát, de nem oly irányban, miként Sz. Pétervárott remélik , megtörténhetnek, hogy az osztrák kormány kísérletet tesz — miután évtizedeken át a közvélemény ellenében a szent alliance politikáját védte és követte — ez egyszzer a szent alliance politikája ellenében a közvéleményre támaszkodni. Ily kísérlet sikere majdnem színtoly bizonyosnak látszik, amely bizonyos, hogy Ausztria véghetetlen calamitásba döntené magát, ha a lengyel ügyben a nyugattól elszakadva, Orosz-Poroszország mellé akarna állni. A lengyel ügyet azonban, habár csak pillanatra, háttérbe szorítja az erdélyi, mióta tudva van, hogy a nagyszebeni országgyűlés legfebirat által fel fog szólíttatni, hogy haladék nélkül válaszsza meg a birodalmi tanácsba küldendő követeket. Feltűnt, hogy az államminiszter, szokott óvatossága és tartózkodása ellenére, hivatalosan tudata a pénzügyi bizottmánynyal a kormány imént említett szándékát, mielőtt az még tetté vált volna. Az ügy, miként ma halljuk, eddig csak az erdélyi kancelláriában tárgyaltatott; onnan a Staatsrathba megy, aztán a Miniszterrathba, aztán terjeztetik ő Felsége elé, és csak mindennek utána fog a leirat Erdélybe küldethetni. Azt hiszik , hogy az államminiszter közleménye ballon d’essai volt ; termé-szetes, hogy e közleményt innen tüstént Nagy-Szebenbe telegrafhozták, ahol majd gondoskodva lesz arról, hogy az országgyűlés tagjai tüstént értesüljenek róla, úgy, hogy midőn e sorokat írjuk, talán már értesítés érkezett ide azon hangulatra nézve, mely a szászok és románok közt az innen szándékolt lépésre nézve uralkodik. Hallomás szerint a legfelirat a választásra nézve oly szabatos és részletes utasításokat fog tartalmazni, hogy minden további vita fölöslegessé válik, de egyszersmind ki fog mondatni, hogy a jelen eset csak kivételes, és hogy általa semmi praejudicium nem állapíttatik meg, úgy, hogy az erdélyi országgyűlés a III. és IV. propositiót teljes szabadsággal fogja tárgyalhatni, és e tekintetben határozhatni — suo tempore ! Ha jól emlékezem, e lapok is tettek említést Bécs erődítésének tervéről, melyről itteni újságokban nem rég sűrűen volt szó. Utána jártam e hírnek, és illetékes körökben is értesültem, hogy az komolyabb, mint amilyennek látszik. Ugyanis az 1848-ki események azt a tanulságot szolgáltatták, hogy nem tanácsos, ha a birodalom egyes részeinek óvárosaiban vagy erősségeiben nagyobb mennyiségű hadiszerszám halmoztatik fel, és hogy — miként mindenütt — úgy e téren is „centralizálni“ kell. Ez okból építtetett itt sok milliónyi kötséggel azon roppant „arsenal“, mely talán az egész világban nem egy könynyen találja párját. Egyről azonban megfeledkeztek a bölcs urak, t., hogy ha az ellenségnek sikerült Bécset bevenni, eo ipso kezébe kerül a birodalom összes hadikészlete, minden műhelyekkel együtt, azaz, hogy ezen bevétel perczétől fogva Ausztriára nézve végképen megszűnik a háború folytatásának lehetősége. Ezen okból, továbbá, mert Bécs a birodalom leggazdagabbvárosa, ahol az ellenség 24 óra alatt akár 100 milliót szerezhetne meg magának, végre az újabbkori hadtudomány azon elvénél fogva, miszerint erődítések ott alkalmazandók, ahol a nagy hadsereg elszállásolására és élelmezésére megkívántató előfeltételek amúgy is meg vannak — mindezen okokból illetékes katonai körökben Bécs erődítését múlhatlanul szükségesnek, hanem azt a sok apró erődítményt Linz, Wels stb. mellett teljesen fölöslegesnek tartják. (Mellesleg emlegetik még Buda est erődítését is, mint azon egyetlen pontét, ahol a Dunán való átmehetés minden körülmények közt biztosítható. Ennyiben tehát nem alaptalan a szóban álló hír, hanem arról, hogy a birodalmi tanács színe előtt már jelenleg szó leendene e tárgyról, mit sem tudunk, és a dolog nagyon is mai apropos jőne most, midőn a deficit és a magyarországi írség amúgyis rendkívüli pénzügyi műttételeket igényel. *) Konstantin nagyherczeg bécsi látogatása, — azon hir, hogy nem sokára maga a czár is Bécsbe jövend, továbbá hogy a bécsi követség nagykövetség rangjára fogna emeltetni stb., szintén arra látszik mutatni, hogy Pétervárott még nem mondtak le azon reményről, miszerint Ausztria és Oroszország közt ismét a régi „szívélyes“ (helyesebben pedig függőségi) viszony állhatna helyre. Bécsi dolgok. A pénzügyi bizottság azon lépése, hogy jelentésével bevárja a szebeni követek megérkeztét, mint látszik — jegyzi meg a M. Post — azon intézkedések tudtával történt, melyeket a kormány az érintett kérdés eldöntése siettetésére tett. „A szebeniek, mind az idéztük lap, szinte két hónapot fordítottak arra, hogy a kormány két előterjesztését — a románok egyenjogúsítást s a nyelvkérdés eldöntését — bevégezzék, s az utóbbi még most sincs befejezve. A viták se gyorsan, se kielégítőleg sem folytak, s az utóbbi ülések egyikében már azon fenyegetésre fakadt egy szász szónok, hogy a szászok odahagyják az országgyűlést, ha a románok többségükkel nagyon visszaélnek. Harmadik kormányi előadás, folytatja a „Morgen Post“, a román nemzet beczikkelyezése a többi három nemzet mellé. De épen e kérdés, mely egyszersmind a területi felosztás kérdése, annyi alkalmat nyújthat lehető összeütközésekre a szászok és a románok közt, hogy hosszas és zajos vitákra lehet kilátás, s a landtag azon feladata, mely a kormánynak leginkább szivén fekszik, tudniillik a reichsrabba választás, a legjobb esetben is messze távolba eshetnek. E kérdést tehát előtérbe kelle állítani. Egy uj kir. rescriptum, mely már az erdélyi karczellária által legfelsőbb határozás alá van terjesztve — mint hallja a Morg. Post — az erdélyi országgyűlést felszóllítandja, hogy azonnnal lássanak a reichsrathi követek választásához, s ennek siettetése végett álljanak el a választási törvény megelőző tárgyalásától. A választási mód, mint provisorius, alkalmaztatnék, anélkül, hogy ezáltal megfosztatnék az ország azon jogától, hogy utóbb a választási módon változtatásokat tehessen. Az erdélyi kérdés csomója tehát, mond végül a M. Post, rövid időn meg lesz oldva, — természetesen nem az egész országos képviselet, hanem csak két nemzet képviselői által négy nemzetéi helyett. A pénzügyi bizottság September 23-ai ülésében Gschnitzer úr a magyar udvari kancellária költségvetését terjeszti elő. Az albizottság — olvassuk az Oesterreichischében — az összes költségvetés „en bloc“ elfogadását hozó ezúttal is javaslatba, a tavalyi eljárással indokolva. Azonban e javaslat a reichsrat pénzügyi bizottságában élénk ellenzésre talált. Attól tartanak, hogy az en bloc elfogadással előzményt állítanék föl, melynek alapján végre kétségbe vonják a jogot a kancellária költségvetésének tárgyalására. Az albizottság indokolását tehát elvetették, s az „en bloc“ elfogadást azzal indokolják, hogy az idei budget úgyis kevesebb a tavalyinál, tehát alábbszállítások az egyes tételeknél nem szükségesek. Hasonló észrevétellel ajánlották meg az erdélyi udvari kanczellária költségvetését is. A N. Nadhr. panaszt emel a birodalmi levéltárak kezelése ellen, amennyiben a tudományos vizsgálódástól még mindig el vannak zárva. „Míg, úgymond, másutt a levéltárak a tudományos nyomozásra nézve közvagyonul szolgálnak, Ausztriában valamely levéltár becse annál nagyobb, minél titkosabb, minél kevésbbé hozzáférhető. A titkos Haus-, Hof- und Staatsarchiv, mely a tudományra nézve legbecsesebb, különösen kegyelt egyéneknek, mintegy kegyelmi úton, rendelkezésekre adatik ugyan, de aki nem oly szerencsés, hogy valamely birodalmi vág -udvari historiograph ismeretségével bír, ha históriai politikai felfogása teljesen fedhetlen, a következő türelemfárasztó eljárásnak kell magát alá vetnie. Kérvénynyel járul a külügyek és a császári ház minisztériumához, ellátva kérvényét szabályszerű bélyeggel, nem törődve azzal, minő financzpolitikai oka lehet az adónak a történelmi nyomozásra nézve. A nevezett minisztérium e kérvényt a levéltár igazgatóságéhoz küldi, s ez, véleményével ellátva, megint visszaküldi ; e közben a rendőrség is megkérdezte-e a folyamodó személyét és múltját illetőleg; s miután ekkér a kérvény egy bureauból a másikba vándorolt, a miniszteri határozattal a levéltár igazgatóságához érkezik vissza, ahol a folyamodó alkalmilag megtudhatja, van-e joga a kérvényében különösen kijelölt okiratokat megvizsgálni. Természetesen, a jelenre vonatkozó diplomatiai adatokat a legjobbaknak sem engedik megtekinteni. De hát miért nem választják el, mint külföldön szokás, a levéltárt történelmi és administrativ részre, miért nem vonnak határt az adatokra nézve, melyek a történelem birtokába adatnak által? stb.“ Országgyűllesi levelek. XXVII. II. • Szeben, sept. 21. (B) Egy idő óta nagy előszeretettel viseltetem az ókorból kölcsönzött* képletek iránt. Mindennek meg van a maga oka. Ámde nem azért akarok ismét egy ily my thologiai hasonlatot fölhozni, mintha a mai papírkort azzal a classikai időszakkal párhuzamba állitni szándékoznám, Isten mentsen; hanem csak azért, mert történetesen eszembe jutott ama nagyszerű harcz, mely Minerva és Neptun közt folyt, midőn arról volt szó, minő név adassék Görögország fővárosának. Végre is győzött a tudomány és szellemi művelődés magasztos istennője a romboló elemet képviselő háromágas istenség fölött, s a görög főváros neve — Athen leve. Ma is olyasmi forgott fenn, sőt több : egy egész országrész újjákeresztelése volt szőnyegen. A mai itteni gyűlésben is magasra tornyosultak a szenvedély hullámai , de valamint akkor, Neptun korában, úgy ma sem bírt érvényre vergődni az anyag a szellem fölött. A habok ideigóráig újból lesimultak, anélkül azonban, hogy a tett nyilatkozatokat nem tettekké átvarázsolni, s az egyszer föltárt programmot ismét elrejteni lehetett volna; sőt mindezen törekvések annál világosabban szemlélhetőkké váltak a magas irányadó körökre nézve, minél nagyobb erőfeszítésre volt szüksége a gyűlési teremben láthatólag működő ugyanazon felsőbb befolyásnak, hogy Sulutiu érsek módosítványa határozattá ne emeltessék. Az általános szavazat, s ezzel a tömeg uralma, kormánya, nem most pendíttetik meg először a román többség által, ily határozottan még azonban nem volt formulázva, mint azt ma Sulutiu érsek tette. Hiába óvta Puskariu úr nemzetbelieit a múlt ülésben minden oly nyilatkozattól, mely a suffrage universell vádját igazolhatná, hiábautasította ugyanakkor vissza még egy-két román szónok ama vádat, érsek úr székhelyére történt hirtelen elutazása után csak ma volt ismét jelen az ülésben, ki mitsem tudván a 19-ei ülés folyamáról — állhatatosan megmaradt módositványa mellett, melyet Balomiri János szászvárosi képviselő még fényesebben illustrált, midőn kimondotta, hogy igazságtalan minden oly képviselet, melyben a birtok és értelmiség van többségben , szerinte legfontosabb érdek, egyedül igazságos képviseleti kulcs a lejszám. Mindketten minden áron tanácskozó testületté akarták tenni a választók tömegét, illetőleg a választókerületeket,melyek csakis az országgyűlési követek választására lévén hivatva, a törvényhatóság nyelve meghatározását már csak azért sem eszközölhetnék, mivel egy gyűlésben összejönni nincs is alkalmunk. E felett még egy stereotip román állítást ismételt az érsek úr, mely szerint a politikai jogokban részesedésnek a közterhekbeni részvétel arányában kellene történni, és hogy a románok ebbeli részvéte sokkal nagyobb, mint a többi erdélyrészi nemzetiségeké. Addig is, míg ez alaptalan állításra tüzetesen felelnénk, legyen szabad megjegyeznünk , hogy költői szabadalomról, sőt még juris fictióról is hallottunk, de nemzetgazdászati fictióról, számtani sophismáról eddig elő nem volt tudomásunk. Vajjon melyik neme a közteherviselésnek az, melyben meghaladják a románok a többi nemzetiségeket. Talán a földadó ? Hiszen az edélyrészi Magyarország az összes földterület %-át bírja, következőleg a földadó és pótlékainak is kétharmadát fizeti. Különben az egyenes adó úgyis csak egyötödét teszi az összes adóösszegnek, melynek nagyobb részét a közvetlen adó képezi, és sok magyar nagybirtokos egyedül több földadót fizet, mint egész faluk és járások román népessége. Már most legyen szabad kérdezni, melyik ágát képviseli hát a román néptömeg a kézi vagy gyáriparnak, kereskedésnek stb? Egyikét sem. Ők földmivelésen, még pedig kezdetleges ódon földmivelésen kívül alig űznek más foglalkozást, már pedig egyetlen szeszgyár tulajdonos vagy más vállalkozó és kereskedő ismét több közvetlen adót fizet, mint egész vidékek román népe. Avagy minő alapra építhető tehát a fentebbi paradoxon, mi után részesül a román nép nagyobb arányban a közterhekből az annyit emlegetett fejszám szerint ? Az ujonezozás, igen is, az ujonezozás útján, hangzik a felelet. Aki több ujjonezot ad a hadseregbe, az vesz nagyobb mértékben részt az országos terhekben. Ha a román néptömeg szolgáltatna hadtudományilag kiművelt teszteket és tábornokokat a hadsereg számára, népessége aránya szerint, úgy, meglehet, igaza lenne az érsek urnak, s mindazoknak, kik a fentebbi tételt 1860. óta fölállították; ámde itt is csak az imént érintett körülmény irányadó. De ne harczoljunk ingatag állítások ellen, melyek úgyis csupán csak állítások, mikkel jól eshetik némelyeknek ámitni Az erdélyi tartományi gyűlés XXXIII. ülése,N.-Sz e be n, sept. 22-kén. Kezdete d. e. IO1/. diakor. A tegnapi ülés jegyzőkönyvének magyar szövege felolvastatik és helybenhagyatik. Ezután Witstock és 10 társa interpellate intéztek a kir. kormányszékhez, melynek lényege ez : Az erdélyi volt katonai s polgári kormány oly fegyverektől, melyek csak a szoba diszitésére szógáltak, 2 ft, a vadászatra használtaktól pedig darabonkint 8 ft adót fizettetett 1861- dik évig. Ezen az utónok szerint 3500 ft jött be évenkint s a jövedelem részint a tisztviselők megjutalmazására, részint oly alapítvány alakítására vala fordítandó, melynek kamataiból a gazdászatot s erdészetet tanuló erdélyi ifjak voltak segélyt nyerendők és Erdélyben egy gazdászati iskola felállítandó. Első évben tettleg segélyeztetett is 7 ifjú. Hogy azonban az erdélyi volt helytartóság feloszlatása után ezen alappal, amely híszerint 30,000 itra rúg, mi történt, arról nem adatott hivatalos értesítés, valamint arról sem, fennáll e még azon adó és hová fordutatik ? Miután az országnak teljes joga van ez ügyben felvilágosítást kérni s rendelkeznie, a kir. főkormányszékehez következő kérdések intéztetnek : 1) Átadattak-e a kir. főkormányszéknek az e tárgyra vonatkozó számadások s iratok ? 2) Meg van-e ezen alap, mily összegben és rendelketéssel ? 3) Kész-e a kir. főkormányszék ezen adóra vonatkozó számadásokat a iratokat, keletkezése idejétől kezdve 1863 ig tudomásvétel és alkományos intézkedés végett a ház elé terjeszteni ? Az elnök ezen interpellátiónak a kir. főkormányszék elé leendő terjesztését megígérte. Áttérve a napirendre, olvastatik a második kir. előterjesztvény 12 § a, mely következőleg szól: „A 10. és 11. §. foglalt határozatok a törvényhatóság vagy községképviselet hivatalos működése idejéig érvényesek. Ezen hivatalos működés megszűnése után a község vagy törvényhatóság ügykezelési nyelvének meghatározása iránt új határozat hozathatik." O b e r t: tudja ugyan, hogy elvbarátai kisebbségben vannak, de mindamellett véleményét mindaddig nyíltan ki fogja mondani, amiig csak jónak látja, hogy e helyen megmaradjon. Meglepi őt, hogy a kormány ily ajánlatot tesz, mint e §-ban, midőn a kormányoknak, a szó nemes értelmében, conservativeknek kellene lenniük ; amely kormányok nem ilyenek, azok méltán keltik föl a népek aggodalmát, e törvényi határozatot hyperliberálisnak tartja , azért a 12. §. elvetését indítványozza. Ő a nyelvek teljes egyenjogúságát elismeri, de ismeri a nemzeti viszályt s annak ingerültségét a vidéki községekben ; e § foganatositása csak feltüzelné s állandósítná a fajharczot, különösen az idáigi, municipális rendszer folytán. E § különben nem tér meg a szász nemzetnek semmiféle, törvény által el nem törölt autonómiájával. Idején volna most mérsékletet tanúsítni. Man Gábor: ez, természetes következménye az előbbieknek, melyek már elfogadtattak, pártolja tehát a kormányjavaslatot, mert ezt korántsem hiszi oly megszorítónak, miszerint szükség esetében vegyes helységekben két hivatalos nyelv is ne használtathatnék. Schuller Mihály szintén a 12. §. elhagyását kívánja, de nem mivel talán hyperliberális, hanem mert felesleges és a municipiumok autonomiájába vág. Hosszasan taglalja a municipiumok s ezek autonómiájának szükségességét. Azután kéri a házat, hogy mindenek előtt csakis oda törekedjék, hogy követeit a birodalmi tanácsba küldje. Boog a két momentumot jegyzett meg Obert beszédéből, egyik az, hogy ez felforgatja az államot. Ez nincs úgy, különben ő lenne első, ki annak kitörlését javasolná; ép igy nem áll O. másik föltevése, nem hogy t. i. e §. folytonos fajharczot idézne elő, sőt ellenkezőleg, ép akkor lesz állandó súrlódás a különböző nemzetiségek közt, ha e §. kimarad; mert az egyik képviseleti örök időkre meghatározná a hivatalos nyelvet b . ez által a netán idővel többségre vergődő nemzetiséget előre kirekesstené nyelvének hivsta magokat, de a melyekkel túlzásaikat helyesen indokolni nem lehet. A jogkövetelés példátlan túlzásán kívül, melylyel egy szélesen elterjedt román párt nemzete inarticulatiója első napjaiban] minden más nemzetet exarticulálni szeretne, sőt a közrend nem kis hátrányára ezélze oly elméletet kívánna érvényre juttatni®, mely nemcsak Ausztriában, de magában Európában sem bír még sehol fölvergődni,mindezeken kívül, mondjuk még azon modorról is nevezetes volt a mai ülés, melylyel kivált egyik román szónok a képviselői komolyságról, parlamentáris higgadtságról stb. feledkezve, érdekes, a ház átalános rászólása közben szűnni nem akaró párbeszédet folytatott az elnökkel. Valóban, nagy oka volt Gull úrnak kimondani a „mea culpa“-t,midőn felkiáltott: „Meine Herren selten kommt etwas besseres nach!“ De még ennél is fontosabb, nevezetesebb volt Gull úr azon nyilatkozata, miszerint alig van olyan enyv, meg még hosszasan ama székekhez ragaszthatná a szász képviselőket. És ilyen erdélyi külön országgyűlések minden évbeni megtartását óhajtaná czimzetes püspök Fogarasi Mihály Orga, mikről mai beszédében az „unió“ teljes föladásával szónokolt? Lehetetlen.