Pesti Napló, 1863. október (14. évfolyam, 4088-4114. szám)
1863-10-23 / 4107. szám
243-410* 14. évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziák tere 7-ik szám, 1-s8 ems let. E lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadóhivatal. I Előfizetési feltételek: a szerkesztőséghez intendő. Ferenczsák tér é’a 7-dik szám földszint. I Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva i Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli I ^10 évre . • • • • *2 $9 J“ °* fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. ] Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. e. 1863. Péntek, oct. 33. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 35 uj kr. Pest, oct. 22.1863. (Fk) A lengyel kérdés tehát ismét „uj phásisba“ lép, miként a hírlapírók mondani szokták, a mi azonban gyakran csak azt teszi, hogy X. vagy Y. miniszter ő excja becses nevét ismét egy telefirkált papiriv alá méltóztatott írni. Félig meddig ez a szóban álló „legújabb phásis“rólis áll, mert a legközelebbi lépés ismét együttes — jegyzék leend, melyet a három hatalom Sz. Pétervárra fog küldeni. Ezt közli a „Wanderer“ legújabb dráma azon tudósító tollából, kinek hitelességére már a minap utaltunk, és körülbelül ugyanezt írja a „Presse“ is, mely — miként okunk van hinni — ezúttal ugyanazon forrásból merített, melyből a „Wanderer“ hite eredett. A dolog tehát alig szenvedhet kétséget. A Pétervárra menesztendő okmány nem lesz formaszerinti „ultimátum“, hanem „az ultimátum jellemével fog bírni.“ Közönséges ember fia erre azt kérdhetné, hát az, ami az ultimátum jellemével bír, nem ultimátum ? És ha nem az, hát mi ? Zavarban volnánk, ha e kérdésre saját véleményünk kijelentésével kellene felelnünk , hanem így csak a diplomatiai etiquette törvénykönyvétől kell tanácsot kérnünk, és abban azt találjuk, hogy az ultimátum kelléke nemcsak az élesebb hang, hanem egyszersmind bizonyos határidő kitűzése, mely alatt az illető követelésnek teljesítve kell lennie, különben kész a szakadás, mely vagy pusztán diplomatiai, vagy tettlegességekre is terjed. Az „ultimátum jellemével bíró“ okmány azonban, mely a három hatalmasság részéről tervezve van, a közönséges jegyzéknél élesebben, de az ultimátumnál valamivel enyhébben lesz írva, és nem fog határidőt szabni Oroszországnak; mindazáltal azonban a vonakodás „következményeire“ különös nyomatékkal fog figyelmeztetni, és legalább „áttetszővé tenni“ a diplomatiai szakadás való-színűségét. Továbbá a jegyzék nemcsak azonos, hanem együttes is akarna lenni, ha erre nézve a szükséges egyetértés létre jő, ami eddig még nem mondható. Az orosz czár gyors hazatérése, s Rechberg gróf nürnbergi utazása nyilván összefüggésben áll a lengyel kérdés ezen új fordulatával. Sándor czár hazamegy, bizonyosan nem azért, hogy Gorcsakoff herczegre ráparancsolja a hat pont elfogadását, hanem hogy a szükséges intézkedéseket elrendelje azon, több mint valószínű esetre, hogy a finale mégis csak háború leend. Rechberg gróf utazására a német reformügy szolgáltatja az ürügyet. Mindazáltal tdán nem csalódunk, ha azt hiheszük, hogy ő excra tulajdonképeni czélja, a német államok sorából minél több szövetséges társat nyerni meg Ausztria számára , azon esetre , ha e hatalom akármely oldal felé (és itt nem csak az Oroszországgali összeütközés lehetősége forog szóban !) határozott állást elfoglalni, és azt netalán fegyverrel is védeni kénytelen volna ! Ezen „frontcsinálás“ szintoly könnyen szükségeltethetnék Poroszország ellen , ha ez a czár tettleges szövetségeseként lépne fel, mint bárki más ellen, aki Ausztriát ismét ellenkező irányban nagyon meszszire akarná hajtani. Bizton állíthatjuk, hogy Bécsben még épen nem szűnt meg azon aggodalom, miszerint előbb utóbb oly percz állhatna be, amidőn Ausztria az „idáig, és ne tovább“ erélyes kijelentésére kénytelennek érezhetné magát. Olyanok lesznek-e majd azután a viszonyok, melyek Ausztriának ilyetén megállapodását lehetségessé teszik, arra nézve még gyanitást sem akarunk kimondani. De nem lehet újra meg újra azon rendszerességre nem figyelmeztetnünk, melylyel Napóleon császár — mert végre Ő itt is a vezér — a lengyel kérdés diplomatiai folyamát szabályozza. Eddig ő mindannyiszor igen messzire menő indítványokat létetett, de mindanynyiszor vissza is húzta — Ausztria javaslatai előtt. A hat pont — Ausztria műve volt. Az, hogy a második jegyzékek nem voltak azonosak, hanem csak azonos zárszóval bírtak — Ausztria műve volt. Ha most új okmány megy Pétervárra — ez is Ausztria műve leend. Napóleon Gorcsakoff utolsó jegyzéke után azonnal háborúra lett volna kész. Anglia az 1815-iki szerződések Lengyelországra vonatkozó részeinek érvénytelenségét akarta kimondatni, Napóleon egedett, és a britt indítványhoz csatlakozott. Ausztriának ez sem tetszett, és ő még egy diplomatiai lépést proponált, melynek sikertelenségét kiki előre látja. Íme, Napóleon, a jámbor, bárány szivű Napóleon engedékenysége kimeríthetlen ; az ő ereiben csupa tej foly, ő mindenre kész, mit tőle kívánnak, és így a legújabbosztrák tervet is elfogadta. Mi történik, ha Oroszország ezt is elveti, nem tudjuk, de lehetséges, hogy akkor Napóleon ismét valami „extrém“ indítványnyal álland elő, lehetséges azonban továbbá az is, hogyha Rechberg gróf azt a franczia indítványt ismét devalválni akarná, ő franczia felsége azt mondaná : ,,de már most . . . .“ Jó volna ezen lehetőséget idejekorán fontolóra venni; egyetlen percz alatt a bárányból oroszlán lehetne ; a többi aztán magától következik. Ausztriának pedig aztán azt fogná mondani a franczia császár: „háromnegyed éven át ballagtam én te utánnad, és lépteim tempóját mérsékeltem, mert te így kívántad; ez egyszer jöszte velem.“ Minél nagyobb és szembeötlőbb Francziaország mostani engedékenysége, annál erélyesebb és komolyabb leend azutáni követelése! Bécsi dolgok. Az erdélyiek, a huszonhat, a rumánok (rumének, vagy románok) és szászok! Ezek a lapok, ezek a keddi nap hősei. Rég nem gyűlt egybe annyi kiváncsi nép a Schottenthor előtti házban. Minden karzat megtelt, még egy magyar lap is elküldte tudósítóját , jegyze föl egyik lap. A miniszterek közül jelen voltak Schmerling, Piener, Lasser, Degenfeld, Hein, Rechberg, Mecséry, Burger, — csak Wickenburg gróf hiányzott, kinek miniszterségével nem tudjuk hányadán vagyunk, annyiszor le- és visszaléptették már a bécsi lapok. Nádasdy gróf Schmerling és Lasser urak közt foglalt helyet. A „Morgen Post“ leirja a Bach kormány utolsó justit- miniszterét, a mostani erdélyi kanczellár sajátságos jellemző alkatát : szokottnál hosszabb termetét, hosszú karjaival, melyeket járás közben hanyagul fóggat erre arra. Jelképei e hosszú kezek a „Morg. Post“ szerint annak, hogy egy távol fekvő ország ügyeibe bele tudott nyúlni, és pedig sikerrel. Arcza kifejezését nem írhatni le jobban, mind az idéztük lap, mintha azt mondjuk róla, hogy leírhatatlan. Nem tudja meghatározni, minő kifejezésül ez arezon : mosoly-e vagy fájdalom, derültség vagy melancholia, unalom-e vagy elégültség. Ezen különös benyomást emeli még a nagy fekete keretű nagyító üveg, melyet — olvasás közben — az írásra szokott tartani. E leírás kiegészítéséül megjegyzi végre a „Morgen Post“, hogy az erdélyi kanczellár fekete frakkban, és nem — mint várták — magyar ruhában jelent meg. Mindenik lap kiemeli, hogy az erdélyi atyafiak a jobb oldalon, a csehek elhagyott helyein, ott, ahol a merész Rieger annyiszor daczolt a mostani igazságügyi miniszter, mint elnök, csengetyűjével, s ahol gróf Clam az octoberi diplomát védte a februári alkotmány ellen foglaltak helyet. A kilépett tizenegy helyett huszonhat, tizenöt a tiszta nyereség a februári alkotmány mellett. De, mond folytatólag a Morg. Post, habár ily gyanús helyekre telepedtek a szászok és rumánok, aligha követői lesznek azoknak, a kiknek hűlt helyét elfoglalák, s a függetlenek pártja az alsóházban némi nyugtalan feszültséggel tekint az új vendégekre. Egyébiránt az idézett lap a szászokban megbámulja a német és typust s a rumánokban, vagy, amint Szebenben decretálták, a románokban a régi rómaiak utódait. Tizenegy órakor kezdődött az ülés. Hasner ur az elnök, a következő beszéddel üdvözlé az új reichsrathokat. „Nagy elégtétel, őszinte öröm érzetével üdvözöljük az erdélyi követek belépését. A hielvrokonok száma ma ismét kitűnő férfiak csoportozata által szaporodik, kiknek részéről szabad legyen reménylenünk, hogy a közös jóakarat és működés terén nem sokára köztünk otthonosaknak, mint barátok, barátok között érzendik magukat. Az erdélyi férfiak beléptével egyszersmind üdvözöljük jelentőségteljes győzelmét azon eszmének, melyet Felséges császárunk a birodalmi alkotmányban szóval s tényben valósított. Ezen győzelem hatása ránk nézve teljes és egész, mert az egész jog, melyet az alkotmány az osztrák népképviseletnek nyújt, ezennel jogunkká, ezen magas ház jogává vált, melyet saját szabadalmánál fogva gyakorolhat, s azért gyakorolnia kell. Az egymással hasonló vélemények vízözönéből önök, a mi új követtársaink, hozták bárkánkba az első zöldágat, melylyel annak korlátoltságából jogunk s kötelességünk teljes mértékébe kiléphetünk. Ez kifelé, igaz, csak egy része a győzelemnek, melyet nem gőgösen magunk, hanem a birodalom, az egésznek valamint a részek számára szükségkép igénybe veszünk. De oda is, hova győzelmünk el nem jut, halni fog ama hatalmas és sokat ígérő tény, mely önök belépésében rejlik. Mert ami még tegnap távol látszott lenni, ma már való, s így azon, soha meg nem szűnt hit, csak hatalmasabban éled fel bennünk, hogy ami ma nincs, holnap megjövend, mert jönnie kell, miután ezen ismeretes mondatnak : „A világtörténelem nem sürgős d e végszavairól soha sem szabad megfeledkeznünk : „de ellenállhatlanul végrehajtja törvényeit.“ S ily ellenállhatlanul fog a jelen államképzés törvénye Ausztrián bebizonyulni, s azt az évszázadok romjaiból a hatalom azon alakjára emelni, mely ugyan a részeknek az élet különféleségeit meghagyja, de önmaga számára az eldarabolhatlan egységet parancsolólag követeli. (Bravo, bravo.) Ez a mi hitünk, s e hitben türelmesen várjuk be a holnapot. De szerény örömmel fogadjuk ma az ajándékot, mint hitünk igazságának első tanúságát. Rendületlenül éljen az továbbá is e körökben, s vajha mielőbb megengedtetnék nekünk, hogy mindazokat, kiknek tanúságát még igénybe veszszük, oly örömmel üdvözölhessük, mint önöket, uraim, ma körünkben örömmel s szívélyesen üdvözöljük.“ E beszédet az eskütétel követte. Az erdélyi három országos nyelven: magyarul, németül és oláhul olvastatott fel az esküforma. A szászok németül mondák: Ich gelobe; a románok nyelvükön: appromit. A magyar formulát Szabel úr olvasta föl, s Eranosz esperes sole hangoztató: fogadom. Groisz úr nem volt jelen ; Lászlóffy úrral meg az a szerencsétlenség történt, mint az Oesterreichische följegyzé az utókornak, hogy elfeledték fölhívni az eskütételre. A ház elnökének az erdélyiek nevében Schmidt Konrád, szász gróf, felelt. íme, a mit mondott: „Elnök úr ! Magas ház! Azon örömtől áthatott hangulatot, melylyel az erdélyi követek e magas házba beléptek, csak fokozhatja az elnök urnak szívélyes üdvözlő beszéde. Ezen beszéd az alkotmány minden valódi barátjának szivében a legmelegebb viszhangra találand Erdélyben. Erdély évszázadok óta birtokában lévén oly alkotmánynak, mely szerint a törvényhozás joga meg volt osztva az ország fejedelme s az ország képviselete közt, mint tanúja a leopoldi diploma nevezete alatt ismeretes meghódolási tractatusnak , már 1691-ben az Ausztriához való szoros csatlakozásban ismerte fel a belnyugtalanságok és ellenséges betörések által oly gyakran s oly súlyosan veszélyeztetett állami létének egyetlen mentőhorgonyát. Erdély később, 1722-ben, a pragmatici sanctio elfogadása által, valamint 1744-ben amaz állam-alaptörvény beiktatása által nyíltan és leplezetlenül az összes, oszthatlan és elválaszthatlan monarchia állami egységének álláspontját foglalta el. Ez oly időben történt, midőn az alkotmányos elv a monarchia minden országaiban még nem jutott érvényre; annál inkább érezheti tehát magát most az alkotmányos monarchiához vonzatva, mely minden néptörzs egyenjogúságának, minden állampolgár törvény előtti egyenlőségének és az államterhek viselésében az egyenlő kötelezettségnek elvét állító alkotmányának élére. Szerencsés vagyok ez utóbbi tekintetben tényekre is hivatkozhatni, melyek az erdélyi országgyűlésnek a birodalmi alkotmányhoz való állásáról nyílt és megcáfolhatlan bizonyítékot szolgáltatnak. Az erdélyi országgyűlés, mint az ő cs.k. apostoli Felségéhez legalkatosabban felterjesztett felirat tanúsítja, örömmel megragadta a kínálkozó alkalmat; az oct. 20. és febr. 26-ki állam-alaptörvények mellett nyilatkozni. (Bravo!) Ezen országgyűlés csakhamar aztán egyhangúlag elhatározta mindkét állam-alaptörvénynek az országgyűlés törvényeibe való szó szerinti beiktatását. (Bravó!) Ezen tényekkel szemközt nem szükség e magas házban bővebben fejtegetnem azt, hogy az erdélyi országgyűlésen egyetlen egy hang sem szólalt fel a magas birodalmi tanácsba való követküldés ellen, és hogy a követek megválasztása a legnagyobb készséggel eszközöltetett. (Bravo!) Az erdélyi követek azonnal siettek elfoglalni helyeiket ezen magas házban, hogy többi birodalmi követtársaikkal együtt oda munkáljanak, hogy a közös birodalmi ügyek, valódi alkotmányos módon, a közös birodalmi képviselők által intéztessenek el. E szempont azonban nem volt Erdély számára egyedül illetékes. Erdély lakossága a közös birodalmi képviselettől anyagi érdekei előmozdítását is várja. Egész bizodalommal számol arra, hogy Erdély, a birodalmi képviselet alkotmány- szerinti közbenjárása által, minél előbb az osztrák vasúthálózatba bevonatik, hogy ez által az ország jóléte emeltetik, adóképessége fenntartatik, s hogy az adóügyben és hadsereg kiegészíttetése módjában életbeléptetendő czélszerű reformok által Erdély lakosságának legnagyobb s legszegényebb részének sorsa könnyittessék. Midőn az erdélyi országgyűlés többször érintett felirata tekintetében ezen nézetnek meggyőzdésszerű kifejezést adok, egyszersmind azt hiszem, hogy a magas ház teljes belegyezésére számíthatok, midőn bátor vagyok azon várakozást kinyilatkoztatni, hogy Erdély anyagi érdekei előmozdítása e magas házban a többi birodalmi követek között is a leghőbb képviselőkre találand. (Bravo ! a baloldalon.) Én és követtársaim, szilárdul állunk a birodalmi alkotmány terén ; mi hiszünk ez alkotmány életképességében; ezt e házba történt belépésünkkel bebizonyítottuk. (Bravo ! a baloldalon.) így tehát teljes biztossággal reményem, hogy belépésünk a magas birodalmi tanács képviselőházába, nemcsak szűkebb hazánk, hanem az összes, hatalmas és dicsőségteljes Ausztria történelmében a legszerencsésebb fordulóponttá fog átalakulni.“ Schmidt Konrád úr beszédét, jegyzi meg a „M. Sajtó“ tudósítója, élénk helyeslés szakította félbe, de csak udvariasságból, nem elragadtatásból. Az „erdélyi lakoma“ (transilvanisches Festessen, mint a „Presse“ írja), ezúttal elmarad. A „derék Brosche“, a lakomarendező, hiában törte magát. Mint a „Presse“ tudósít bennünket, az áldomás megivása bizonytalan időre el van halasztva. „Némelyek — mond az idézett forrás — azon nézetben vannak, hogy az elhalasztás kapcsolatban áll az „adómegajánlási“ vitákkal, az „elasticus 10 §.”, magyarázatával. A centralista lapok öröme az erdélyiek megjelenésén — képzelhető. Most már, úgymond egyik lap, formailag teljes a reichsrath, habár lényegileg nem is az. Az illetékességi kérdésnek el kell hallgatnia. S az illetékességi kérdés mégsem akar elhallgatni. A „Wanderer“, kiemelvén, hogy a 26 erdélyi reichsrath közül, a brassói lap szerint, 19 államhivatalnok, 5 pap, 1 ügyvéd és 1 iparos, de statistikai adat közlése után megemlíti, hogy a teljes reichsrath tagjai közül még 85 magyarországi, 9 horvátszlavén, 20 velenczei, s így öszszesen 114 követ hiányzik. A visszalépett tizenegy csehet nem is említé a „Wanderer.“ Azonban Magyar- és Horvátország legalább meg voltak hiva, maguk aksentálják magukat. Ugy de nem mondhatni ugyanezt Velenczéről, mely még föl sem volt hiva a választásra. Hogy lehet ennek mellőzésével, az alkotmányi okirat szerint, teljesnek mondani a reichsparkot, nem foghatja meg az idézett lap. De hagyjuk a lapok polémiáit. Menjünk vissza a keddi ülésre. Az adóreformot illető törvényjavaslat tárgyalására kellő bizottságot választani. Herbst tanár, gyakorlati indokokból , javasló, hogy koronaországonként, — Taschek ellenben, hogy az egész házból történjék a választás, tekintet nélkül az egyes országokra. Dr. Berger, mint a centralisatio hőse, az egység elvének fenntartása mellett, s az afféle országatomok tekintetbe vétele ellen szónokolt. Különös szerepcsere! A centralista Herbst - nek kellett védenie Berger ur ellenében az egyes országok autonómiáját. Az erdélyiekre, jegyzi meg a ,,W. Lloyd“, nem igen épületes volt a miattok kifejtett „egységi enthusiasmus.“ Schuler-Libly professor úr Herbst mellett emelt S2ót. Végre a miniszterek is e nézethez csatlakoztak. Emlékirat az erdők és faültetés ügyében. A szomorú tapasztalás, mely az ország nagy részében pusztító szárazság okainak tudományos fürkészése által újabb érvet nyert, azon általános és egyhangú követelésnek adott országszerte kifejezést, hogy erdő és fa egyik hárítója ezen vészes állapotnak, ezért mindenekelőtt erdőt és fát védeni, erdőt és fát szaporítani a szükségek legégetőbbike. Egy ily országos hangulat, mely a létezés és enyészet közötti választás kényszerüsgéből veszi okait, igazi hatalom, és követeléseit, kell, hogy teljesülés kövesse. Kétségbevonhatlan azon jogosultság, mely e részben az államot az erdők, mint az ország közkincse és vagyona érdekében törvényesen illeti. E nagy feladáshoz nemcsak a közhatóságok, hanem mindenki, a legkisebbtől a legnagyobbig, járulni köteles. A barsmegyei Gazdasági Egyesület is ezen kötelességérzetben találta felszólalásának igazolását, melynek czélja, mindenekelőtt tájékozni tagjait, aztán pedig e tárgyra irányzott élénk figyelem ápolásával telhetőleg hazni körében. A törvényhozóé kétségtelenül a legelső tényező, melytől az ország, az erdészetet illetőleg, az 1848 ki X. czikk ígéreténél fogva is, üdvös reformokat és rendszeres erdésztörvénykönyvet vár. Vajda már legközelebbi országgyűlésünk, a szakértők és a szükség tekintetbe vétele mellett, egy ilyennel megörvendeztetné a nemzetet, mely méltó helyet foglalhasson a tökély magas fokán álló, más európai ily törvénykönyvek sorában. De széles tér maradt a kormánynak is, alárendelt orgánumai által, a törvények és közigazgatás határi közt, odamunkálni, hogy addig is érdeink a pusztítástól megóvassanak. Nem is lehet tagadni, sőt hálásan elismerjük, hogy a m. magyar királyi helytartótanács, a legközelebbi három év alatt, buzgón karolta fel ez ügyet, így múlt 1862-ki martius 20 kán 17,591. sz. a., és május 5 kén 18,566. sz. a kibocsátott körrendeletek által, a bíróságoknak bepanasztott erdőpusztitások és károk gyors és erélyes elintézését akkér hagyta meg, hogy azok az illető közegek felelőssége alatt azonnal tárgyalásba vétessenek, és ez a felsőbbség ellenőrzése alatt teljesittessék. Ugyanazon 1862 dik évi 70,658. sz. a. a községi erdők fenntartása érdekében, azon fenntisztelt főkormányszék, mint a községi javak és javadalmak felügyelésével mgbízott hatóság, biztos adatokat kívánván szerezni arról , hogy a községeknek mily térségű és minőségű erdei vannak, mikép kezeltettek, miveltetnek, mily közegek vannak azoknak közvetlen felügyelésével felruházva, meghagyta a megyei és municipalis hatóságoknak, hogy legfeljebb folyó 1863. május 3-ig, a mellékelt minta szerint, a községi erdők álladék ár és táblás kimutatást terjeszszenek fel oda; a községi elöljáróságot közhírré teendő és a község házára kifüggesztendő rendelet által pedig az erdők felelős és gondos fenntartására akkor kötelezzék, miszerint a községi számadások alkalmával az erdőkezelésről is számoljanak ; a járási szolgabirák pedig, a községi erdőket folytonos szigorú figyelem alatt tartván, legkisebb visszaélés esetére is, a helybeli elöljárókat, mint a községi vagyon hűtelen kezelőit, és a felsőbb rendeletek megszegőit, törvényszék elé állítsák. De hogy mindezen és más üdvös szabályok a törvényhatóságok, birák és köségek részéről foganatba nem mentek, a kir. helytartótanácshoz intézett magas udvari rendeletből és ama főkormányszéknek folyó 1863 ki 4738. sz. a. kelt, az orsz. Gazdasági Egylettel is közlött intézményeiből, sajnosan kelle érteni! A királyi helytartótanács ennélfogva kijelentő, hogy ez többé így nem lehet, és a mulasztás komoly következések nélkül maradni nem fog. Felhívatták tehát még egyszer a megyék kormányzói, hogy az erdők épségben tartása és minden pusszitási merényletek erélyes megakadályoztatásáról,tiszti hatalmuk egész erélyével gondoskodjanak; az erdőpusztitásokat helybeli elöljárók és más községek által szem alatt tartsák; a járási szolgabirákat, járásaikban, ezen tárgy iránti különös felügyeletre, felelet terhe alatt, kötelezzék, meghagyván nekik, hogy mihelyt erdőpusztitási,tilalomzárrontási, vagy erdőrendőrségi esetről értesülnek, haladék nélkül vizsgálatot s kárbecslést eszközöljenek, s az 1840 ki rendőri törvény szerint járjanak el, szükség esetében, a fokozatos karhatalmat is alkalmazván. Valóban, mind hasznos és üdvös intézkedések, ha azok, mikép a szomorú tapasztalás bizonyítja, sisyphusi fáradalmakká nem változtak volna! — De még mindig e részben is a réginél mondván minden, sem az annyiszor ismételt felelősség, sem a komoly következések testté válni nem tapasztaltalók. Midőn már most azt fürkészszük : miben rejlik annak oka, hogy mindezen jó és szükséges intézkedések legnagyobb részben és legtöbb esetben csak írott malaszt, hogy mikép az országos erdészegylet 1856 ki közgyűlése alkalmával tapasztalta és fölpanaszolta, egész megyék és vidékek nagyszerű pusztítások által erdőtlenekké tétetnek , hogy ily hangos felszólalások és panaszok daczára,még mindig olyannyira semmi, vagy csekély a közigazgatási és bírói orgánumok gondolkodása és eljárása az erdőpusztítók ellenében, miszerint úgyszólván szemek láttára romboltatnak, vagy enyésznek el egész erdők mától holnapig, és a hivatalhelyiségek ablakai alatt, a népköltözésre emlékeztető sokaságban fuvaroztatnak el a kipurztitott erdőségek termény tőkéi; ha tehát mindezeknek okait komolyan vizsgáljuk, következő eredményre kell jutnunk: Az 1807-ki 21. czikk, mint az erdőpusztítások meggátlására alkotott eddigi legfontosabb törvényünk, sokak által egyoldalúig van felfogva, mintha az csupán a közbirtokossági, peres és községi erdőkre vonatkoznék, holott az erdőszegylet választmánya folyó évi május 3-kán Pozsonyban tartatott tanácskozásában alaposan fejtette meg, mikép a mondott törvényczikk lelke és szelleme az erdők minden birtokosaira és nemeire általános szabályul veendő és kiterjesztendő. Tovább ezen meg nem tartásnak más oka, a változott politikai és birtokviszonyokban rejlik. A magas kormány, nézetünk szerint, arra van hivatva, hogy ezen viszonyokhoz alkalmazva sikeresítse a törvény végrehajtását. De az idézett törvény meg nem tartásának legfőbb oka kétségkívül a kellő ismeretek hiányában keresendő. Valóban, nem is lehet képzelni, hogy eldönltetés, mivelés, fenntartás fölött ítélni, irtási kártékonyságot meghatározni, az erdőnek telkesítését megengedni, és több idevágókat azok tudhassanak, kik az erdészettannak alapos ismereteivel sem bírnak. És sajnosan kell kimondanunk, hogy hazánkban az erdészeti tudományok eddig úgyszólván, parlagon hevertek,legkevésbbé pedig voltak honosak azon közigazgatási és bírói körökben, hol ezen tárgyakról intézkedni hivatalos teendőkhöz tartozott. — Vajha a tervezett országos erdészeti tanodák igéje minél előbb testté válnék! Az országos erdészegylet a maga indítványozásával e részben kissé messze ment. Szerinte tudnillik, a szakértelmes megyei felügyelők rendszeresített alkalmazása volna szükséges, kiknek hatásköréhez tartoznék az általános ellenőrködés minden megyebeli erdőkre, továbbá azon esetek okadatolt meghatározása, midőn hatósági beavatkozás és gyámkodás igényeltetik, mely esetben a zárlat és az erdei gazdálkodás tervét is kidolgozni, és annak szigorú végrehajtására felvigyázni ezen hivatalra volna bízandó. Tekintetbe vévén azonban ama számos nehézségeket és némi közönyösséget, vagy tán ellenszenvet is, melyekkel ily újítás találkoznék, a midőn a megyei szervezet lánczolatába egy, eddig ismeretlen hatályú gyűrűzet fogna beillesztetni, az alábbi öt egylet czélszerűbbnek véleményezi a maga következő eltérő indítványát. Alig van már az országban megye, melynek felsőbb jóváhagyással életbelépett gazdasági, erdészeti egylete ne volna melynek tagjai közt szakértő erdészek is ne találtatnának. Tagadni nem lehet, hogy ezen megyei egyletek, kezdő állapotokhoz képest, a magok körükben sok jót és hasznosat eszközöltek már, és mind tovább népszerűbbekké válnak mindamellett, hogy a