Pesti Napló, 1863. november (14. évfolyam, 4115-4139. szám)
1863-11-01 / 4115. szám
250 -1115 11. évi tolyam. Szerkesztési iroda : S. Fererczok tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kadohl Tatál: Ferencniek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordvtt Félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre . . . 5 frt 25 kr o. é. 1803. Vasárnap, nov. 1. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvitl : hasábos petit-sör 25 aj kr. Előfizetés nyittatik „PESTI NAPLÓ“ » november—decemberi * 2 havi folyamára. Előfizetési ár: 3 frt 30 kr. * A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Pest, oct. 31. 1863. Minél inkább közelit a franczia kamrák megnyitásának határnapja, annál valószínűbbnek tartják, hogy a császári trónbeszéd a lengyel kérdés megoldásában semmi biztos tájékozást sem adhat.S.Ezt a párisi külügyi hivatalnak az újabb időben meginditott rendkivüli tevékenységéből is következtetik. Drougner sürgönyt sürgönyre küld Grammont herczeghez Bécsbe, hogy az oly régen nyugtalanul várt megegyezés végre hozassák létre, de mind híjába! Az osztrák politika e pontnál nem enged sem rábeszélésnek, sem ígéreteknek; biztos kötéseket kíván a háború esetére, mégpedig nemcsak Francziaországtól, hanem Angliától is; ezen utóbbi pedig miként a háborúról, úgy valamely más állam garantírozásáról sem akar tudni Granvile lord, a kabinet egyik tagja, nemrég tartott asztali beszédében a britt kormány e nézetét elég világosan fejezte ki, és az „Independ.“ londoni tudósítója jó értesülés után még azt is hozzáteszi, miként az annyit emlegetett Russel-féle jogvesztésisürgöny is nemcsak hogy nem küldetett el Sz. Pétervárra, s így át nem adatása végett sem Ausztriának, sem Palmerston lordnak közbejárulnia nem kellett, hanem az egész levél meg sem íratott, s maga a külügyminiszter a lapokból olvashatta, mint újdonságot. Napóleon császár, az angol szívósságot eléggé ismerve, utó végre elhatározta volna magát arra is, hogy a lengyel kérdés megoldásához csupán Ausztria szövetségében is hozzá fog, ha e mellett Anglia lovagias semlegességet igér. — Azonban Ausztria, ki a biztosítékot mindkét hatalom részéről követeli, sőt nagy kedvet mutat nem is folytatni oly politikát, mely az oroszszáli összeütközés lehetőségét idézhetné elő, a párisi törekvések ezen irányát is meghiúsíták. Innét az ingerültség a franczia főbb kormánykörökben, innét az elégedetlenség a bécsi alkudozások menetével. Van ugyan az itt felhozottaktól eltérő állítás is az osztrák alkudozásokat illetőleg ; e szerint a bécsi kabinet elfogadható diplomatiai okmányjavaslatot állított volna ki, mely a közös cselekvést lehetségessé teszi; de ezen operátum Párisban csak akkor leend ismerős, ha a bécsi nagykövet, Metternich herczeg, követségi helyére megérkezik; oly változat, melynek, különsége mellett sem adhatni hitelt. A császárné madridi látogatása is szaporítja az okfürkészők számát; az újabb felfedezések szerint ő felségének sikerült Izabella királynővel egy szövetségi szerződést állapítni meg, mely Ferdinand Miksa főherczegnek biztosítja a mexicói trónt, a délamerikai államok függetlenségének elismerését Spanyolország réről; ez utóbbinak az Antillák háborútlan birtokát, és Francziaországnak egy tágas kikötőt Cuba szigetöbleiben. E vélemény azonban ellenmondásra talál Londonból. A feltételek, melyekhez Miksa főherczeg a korona elfogadását csatolta, olyanok, melyekhez Anglia nem sok hajlandóságot mutat járulni, sőt hogy már ajánlatot is tett a madridi udvarnál, miszerint a spanyol ház adna Mexicónak uralkodót. Egyik is, másik is suppositum, bizonyos csak az, hogy a mexikói csomó megoldva még nincs, s hogy a teendők zöme ott csak ezután következhetik. Tán e kilátás megelőzésével van öszszeköttetésben a hír, melyet a „Nation“ nagy tartózkodással közöl ugyan , de azért szükségesnek vélte elmondását. A franczia és spanyol udvarok közt újabban oly megállapodás jött volna létre, miszerint a franczia megszálló hadak odafagyják Rómát, s helyöket egy spanyol megszálló csapat foglalná el, tízezernyi számmal. Victor Emanuel nem rég tartott fényes katonai ünnepével megmutatta, s a nápolyi kikötő előtt most végzendő hajóhad szemlével eléggé bebizonyítja, miként nem azon kis hatalom többé, kiről a szomszédok róla nélküle tetszés szerint rendelkezhetnek. A franczia megszálló hadnak ősi joga van Rómában, ezt az olaszok szokásból is tűrik, de hogy az eminenter katholikus spanyolok vonuljanak oda be, mint katonai hatalom, az olasz nemzet egység megalakulásának akadályozására, oly vállalat, mely minden pártot kibékítene, s a kormány az összes nemzettel, mint egy emberrel rendelkeznék — ezt megakadályozni. A német és angol lapok nagyobb része a német-dán háború lehetősége, vagy lehetlensége felett okoskodik. Komolyan senki se hiszi a tréfát. Magyar Földhitelintézet: A Magyar Földhitelintézet részéről ezennel közhírré tétetik, hogy az intézet már forgalomban levő zálogleveleinek első kisorsolta, 1863 ik évi October hó 31-kén, a kir. biztos és két felügyelő bizottmányi tag, s az igazgatóság kiküldötteinek jelenlétében, a következő eredménynyel hajtatott végre: az A sorozatú 1000 ftos záloglevelek közül kihúzottak a 200, 843, 1141, 344, 1121 és 544 számúak; a C sorozatú 100 ftos záloglevelekből pedig a 120, 50, 214 és 03 ik sorszámmal jegyzettek. Ez eredményről oly megjegyzéssel értesittetik a t. közönség, hogy: a) a kisorsolt záloglevelek, fél év múlva, azaz: 1864-ik évi május 1-én, a kamatokkal együtt, teljes névszerinti értékben, készpénzben kifizettetnek. Pesten az intézet pénztáránál; Bécsben Wodianer Móricz urnál; Frankfurtban, Bethmann testvéreknél; Berlinben Mendelsohn és társainál; Brüsselben Langrand Dumonceau és társainál; b) hogy az intézet a kisorsolt zálogleveleket, leszámítolás útján, a kitűzött határidő előtt is kész beváltani; c) hogy a kisorsolt záloglevelek birtokosai a fizetésre kitűzött határidőn túl kamatot nem követelhetnek; d) hogy a kisorsolt záloglevél, ha e hirdetés után tíz év alatt be nem mutattatik, az elveszett okiratok megsemmisítésére nézve fennálló eljárás alá esik. Kelt a Magyar Földhitelintézetnek Pesten tartott igazgatósági üléséből. Gróf Dessewffy Emil, elnök. Csengery Antal, titoknok. Bécsi dolgok. Közoktatási tanács-e, vagy pedig közoktatási minisztérium? Ez a kérdés, mely egy idő óta a Lajthán túl a journalistikát és az államférfiakat foglalkoztatja. Jelenleg a közoktatási tárca is az állam — vagy, amint sajátságosan nevezgetik a miniszteri lapok, az alkotmányminiszternél van. Minél befolyásosabbnak óhajtván ez idő szerint az úgynevezett alkotmányminisztert, természetes, hogy az oktatásügyi tárcát is nála akarják hagyni. S okokat hoznak föl, melyek Ausztriában nagy hatással vannk. Félnek, mint mondják, hogy ha szakemberek közül választják, az nem lesz oly önálló a cultus-ügyekben bizonyos befolyások ellen, mint a mostani államminiszter, így okoskodott nem rég a „Botschafter.“ Ez ellenében mások kiemelték, menynyire helytelen az oktatási ügyet csupán politikai irányok eszközéül tekinteni; kiemelték, mennyire nélkülözhetlen a szakismeret az oktatási ügyek vezetőjénél; s hogy az oktatásügyi miniszter tevékenységét mennyire nem pótolhatja az oktatásügyi tanács véleményezése, míg a kettő igen jól megfér egymás mellett. Másfelől az érintett kérdés alatt más politikai kérdés is rejlik. A közoktatási tanács egy központosítási köteléknek állíttatott föl akkor, midőn az oktoberi diploma kimondá a Lajthán inneni országok autonómiáját közigazgatás, igazság- és közoktatási ügy tekintetében. Innen a centralisták ragaszkodása a közoktatási tanácshoz, s ellenzése részükről oly cultusminiszternek, mely csak a Lajthán túl intézkednék. A centralisatio és autonómia kérdése is bennfoglaltatik a fentebb érintettük kérdésben: „közoktatási tanács-e, vagy miniszter.“ A szászok különösen féltékenyek egyházi dolgaikra. A szászok grófja ez okból az october 29-ei ülésben azok sorában állott, a kik az autonómiát védték a különben általuk annyira kedvelt centralisatio ellenében. A közigazgatás, igazságszolgáltatás és közoktatás ügye, az octoberi diploma szerint is, a Lajthán inneni országgyűléseket, s túl a Lajthán a szűkebb reichszathot illetvén, kijelenté Schmidt Konrád, hogy a közoktatási ügyek fölött nem fog szavazni; más részről viszont ez által tiltakozván az ellen , hogy Erdély autonóm hatásköréhez tartozó oktatási ügyek fölött a birodalmi tanács határozzon. Csatlakozott e nézethez Lászlóffy úr is. A viták folytán azonban Schmidt úr oda módosította nézetét, hogy mégis csak szavaz a közoktatási tétel alatt előforduló ősziét fölött, mert ha a közoktatás a szűkebb reichsrath köréhez tartozik, a budget meg a bővebb reichsrath dolga. Azonban a szász urak sem tartanak mindnyájan annyit is az autonómiára, mint comesük. Schmidt úr ellenében felszólalt Schuller Libby úr, a n.szebeni akadémia jogtanára. Szerinte a közoktatási tanács dolga közbirodalmi ügy. Hasonló szellemben nyilatkozott Zimmermann miniszteri tanácsos, s evangélikus egyházi ügyekben miniszter előadó. Ő a közoktatás ügyét közbirodalmi ügynek tekinté, azonban a cultusminisztérium felállítását sürgető, nem tudván a tudomány méltóságával megegyeztetni, hogy a korona legfőbb tanácsában önálló képviselettel ne birjon ; nem tudván megegyeztetni Ausztria „cultusmissiójával“, hogy a közoktatási minisztérium egy másik, nagyon elfoglalt minisztérium függeléke legyen. Egyébiránt a szabadelvű centralisták által tetszéssel fogadott beszédében tiltakozott a „katholizáló irányok“ ellen az oktatásügyben. A minisztérium még ez nap nem nyilatkozott. Tavaly is, mint tudjuk, igen őszintén adta elő államminiszter úr a közoktatási tanács, mint összpontosító kapocs, eredetét, s megjegyzé, hogy tegyenek vele kísérletet. Ha nem sikerül, ám ejtsék el. A közoktatási tanács ellen szóllott Czupi, és a cultusminisztérium visszaállítását erélyesen sürgették dr. Schindler és Deschmann urak. A magyarországi segélykölcsön ügyében. III. Nincs széles nagy Magyarországon senki, ki be ne látná, hogy az aszályütötte országos sebek begyógyitására nem elég az éhhaláltól menteni meg a szükölködőket, hanem hogy e czélra helyre kell állítani az alföldi gazdaközönség fundus instructusát, melyet a sülevényes nyár aszálya, a marhadög, jégvereség kétségbeejtő arányban csökkentettek, sőt ezenkívül meg kell alapját venni az alföldön egy oly gazdálkodási rendszernek, mely a rendszeres földöntözés által lehetlenné tegye a nemzeti vagyon olyszerű sorvasztását, minőnek ez év szemtanúja. Az erdősítés, faültetés- sugárlási rendszer mind megannyi egyes tényezők, melyeknek életbeléptetését aggódva tanácsolja az alföldi 70 éves tapasztalás, sürgeti a jelen év ínsége, s elkerülhetlenül még kikivánja jövőnk biztossága. Az alföld jövőjének kérdése a kiviteli kereskedelmünk életügye, s igy nemcsak hazánk, de a birodalom kereskedelmének is egyik főtényezője az alföldi nyers termelés. Adóképesség tekintetében pedig a birodalom bármely hasonterületével mérkőzik. Hogy egy ily országrész égető szükségein 30 millió keveset lendít, erről nálunk mindenki, Bécsben persze igen kevesen vannak meggyőződve, sőt akadnak oly urak is, kik a 30 milliót 20-ra óhajtják leszállítani, csupán azért, „mert a tapasztalás mutatja, hogy minél nagyobb a segélyre szánt öszszeg, annál nagyobb a visszaélés, s annál roszabb annak hovafordíttatása.“ A ki nem hinné, hogy ily bárgyú érvvel is karrikirozzák hazánk nyomorát — olvasta el Skene birodalmi tanácsos úr jelentését, hol az idézett sorok fő argumentumként szerepelnek. Számokkal , az egybevető statistika megdönthetően számaival akarjuk bebizonyítani, hogy 30 milliónyi segélyösszeg az inség következményeinek és egy gazdasági siker állandósításának czéljából — s ez a fő — irgalom-falat, melynek ízlelése csak az éhség érzetét növeli. Lássuk a nyomor terjedelmét, arányát, s hatását. Az udvari kanczelária által elfogött adatok alapján az ez évi aszály és termés kimaradása 14 vármegyében s kerületben, 519 községben mutatkozott, 1,697,633 lélekkel biró területen. Az aszály sújtott, s igy termelésétől megfosztott földterület tesz 5,026,278 kataszt. holdat. — Ha kiegészítjük s felkerekítjük az aszálytért s ide foglaljuk például a kanczelláriai k. biztos által fel nem vett abaujmegyei, gönczi és szikszói járásokban levő 21 községet s a Borsodmegye egy részében csüggesztő terméketlen határterületeket, kiderül, hogy hazánk leggazdagabb része, mintegy 1300 mértföld érzi a roppant csapás szédítő hatását. A felvett inségterület évenkénti középjövedelme 138 milliót meghalad, s minthogy ez évben 11.879.770 forint csupán a jövedelem, világos, hogy az idei ínség a magyar Kánaán jövedelmét 126.309.659 forinttal apasztá. Sőt ha ezen kárhoz veszszük a jégverések és a roppant, marhadög és marhaéhség által a munka- és haszonállatokban szenvedett veszteséget, valamint a szűnő hasznot, mely például 61-ben az országnak 8 millió mérő gabona árát hozta be, kétségbevonhatlan , hogy hazánknak jó része, nemzeti közvagyonunk, 200 millió forinttal károsodott az idén. Az alföldi birtokosnak jövedelme úgyszólván semmi ; gazdasági beruházmánya tönkre téve, hitele enyészőfélben, vagy épen nincs, s mindez az országos pénzszükség válságos idejében. A viségtér hazánk reálbirtok értékének (Czörnig s az Immediát-Commissio földadóügyi munkálatai szerint 1.903.168.900 forint), majdnem felét képviseli, amint azt a kir. biztos által feltett jövedelemkimutatás s kárbilanx is bizonyítják. Magyarországon van szántóföld katastrális holdakban 12.653,359, s ennek csaknem felét teszi a jobbatlan szántóföld, rét-legelőből s kaszállóból álló inségtér. Tehát megvan alapjaiban támadva a nemzeti reálbirtokérték csaknem 9 száz milliónyi értékben. Ez a minimum. S ime ezen nemzeti vagyon tőkeértéknek, mely az összes monarchia reálbirtokértékének (9.500.699.276) mintegy 9,4 részét teszi, akarnak most 30 millióval segíteni, még azon hozzátevéssel is, hogy ezen csekélységből a vízépítések, csatornázások és földöntözés égető szükségei is fedeztessenek. Mintha ott fent sohasem hallottak volna arról, hogy például Francziaország csupán alagcsövezésekre száz millió frank 4°/otes összeget utalványozott egynéhány év alatt, s hogy az angol kormány ugyan-e czélra fél évtized alatt 68 millió ezüst forintot rendelt fordíttatni, s hogy végre az izlandi híres nemzeti bankhoz hasonló s angol kormányi befolyás és tőkepénzből álló „Encumbered Estates“ 12 év alatt 796 millió frankot fektetett be birtokszétaprózások mellett olcsó kamatú kölcsönkép azon inségsújtott Izland birtokálladékának gazdasági felszerelésébe , mely az Ínség első évében csupán az amerikai izlandiaktól 25 millió frankot nyert, amire az angol kormány kimondá, hogy ezen összeg tízszerese is csekélység az izlandi országos ínség s burgonyabetegség kárainak helyrepótlására, s az adóalap renoválására. De hisz az inségtér adózási viszonyait idézni a legjobb bírálat lesz, mert a méltányosság elve ott lenne leginkább alkalmazandó, hol az egyik fél hosszú évtizedek során át mindig csak fizet s ád, s a végnélküli fizetétér s adást egyszer óhajtja felcserélni a vevéssel, csak azért, hogy a productív erőket jó karba helyhezhesse. Az inségtér — úgy a mint statistikailag formulázva volt — fizetett egyenes földadó fejében ami pedig a fennálló telekadórendszer szerint mindig a föld tiszta jövedelméhez méretik, 29 és percentet, s ezenkívül az országos s más pótlékok fejében, — egy adó forint után 4,1 krajczárt — vagyis 100 forint után merő telekadó fejében 30 forintot. Az 1859-ben ily összeggel adózó alföld, vagyis a mostani inségtér fizetett 1861- ben egyenes földadó és hadi pótlék fejében mntegy 12 milliót (11.681,518). Ezen összeg 1862-ben növekedett. Személyes kereseti adó fejében, a menynyiben a 16 is életkorukat elért személyek 3. osztály szerint nem és állapotkülönbség nélkül megadóztattak: 1,598,000. Végre jövedelmi adó fejében egy millió forinton felül. Tehát csak egyenes adók fejében a minimum szerint fizetett az inségtér évenkint adók fejében körülbelül 15 millió forintot. Hát a sok pótlék, fogyasztási adók, dohány egyenérűseág, meg a közvetett adók temérdek fajai ? Ezen különböző adóczímek összegét az egyenes adók hozzávételével tehetjük 20 millióra. Íme, kérdjük, lehet-e az alföldi gazdasági, ipari s kereskedelmi mély calamitáson segíteni, lehet-e arra nézve a jövő sikerét elzálogolni, s milliók verejtékét megóvni az időjárás szeszélyétől, lehet-e az égető szükségként jelentkező földöntözés, faültetés s intenzív gazdasági rendszer létesítését reméltem, ha az állam a nyomorral küzdő lakosságnak csak az adókat akarja visszaadni, vagyis ad anynyit, aminek egyharmada az adózás által csakhamar visszafolya — ad kölcsönképen azon országrész által fizetett adók összegéhez hasonló, vagy annál 10 millióval több forintot. Vagyis 9 száz milliót haladó nemzeti vagyontőke roppant kárának helyrepótlására, az adóképesség konserválására, milliók kézimunka erejének biztosítására s a jövő sikerének állandósítására csupán egy évi jövedelemveszteség jó részét,20— 30 milliót, amlyből nemcsak az ínség enyhítésének, de 9 száz milliót haladó adóalap nemzeti közvagyon reinstruálásának s a gazdasági közsiker állandósításának kell való eszközöltetni. A felelet felesleges. Mi csak arra emlékeztetünk, hogy a pénzügyi politikában is van szerepe azon méltányosságnak, mely szedett adóhaszon arányában emlékezik meg akkor, midőn a szükségben és az adóalap megtámadtatása esetében az eszély s financzial belátás bőkezűséget kíván, s minden oly politikai czélok távoltartását, melyeknek irányát úgyis mindenki felismeri. Ha részletezzük röviden az alföldi inségsegélyezés, a gazdasági beruházás czéljából elmaradhatlan teendőket , még jobban átlátjuk, hogy 30 millióval itt nem igen van segítve a dolgon, még akkor, sem ha CsUpán a végnyomor s romlástól való megmentés a főczél. REVICZKY SZEVER: Erdélyi ügyek. Dr. Ratiu János képviselő beszéde az erdélyi bizottmányi gyűlés october 13 iki ülésében. Az úrbéri törvényszékek életbeléptetésére, jelesen 1858 óta a székely földön levő földek természetére nézve, egy, véleményem szerint, nagyon hibás nézet kapott lábra. E vélemény, mely mindenkép érvényre jutni igyekszik, abban áll, miszerint az 1854-iki úrbéri nyílt parancs első része csak azon földekre alkalmazható, melyek oly jószágok alkatrészei gyanánt tekintendők, hová a királyi jog („jus regium“) bevitetett, s hogy a székely föld minden más földjei székely örökség (siculica haereditas) természetével bírnak , következőleg a törvényes praeuumtio nem a birtokos, hanem a hely székely örökségi természete mellett van, és igy egy úrbéri perben, melynek tárgya egy, a székelyföldön találtató fekvőség, nem tartozik a földes ur a székely örökségi minőséget bebizonyitni, melyet ő állít, s ellenfele tagad, hanem e bizonyítás kötelessége a birtokost illeti. E nézet védői a székely alkotmányra hivatkoznak, melynek értelmében a székelyföld minden lakója szabad ember volt, egyenlő joggal bírt, s egyenlő mértékben folyt be a közigazgatásba, szóval mindegyik nemes volt, de nem a hűbéri rendszer értelmében, hanem saját székely nemzeti alkotmányuk alapján, következőleg a székelyföldön jobbágyi viszony nem létezhetett. Magam is osztom azt a véleményt, miszerint a székelyföldön úrbéri viszonynak helye nem volt, míg az ottani lakosok jogegyenlősége meg nem zavartatott, míg a székely nemzet alkotmánya tényleges körülmények által lényeges módosulást nem szenvedet, addig kasztokról szó nem lehetett; de ez nem soká tartott, mert miután az eredeti egyenlőség megváltozott, részint a társadalmi élet viszonyai, részint a birtoknak egyes, hatalmasabb székelyek kezei közé lett öszpontosulása folytán némely, addig ismeretlen osztályok keletkeztek. Igaz, hogy a létezett három rend (primores, primipili et pixidariis közül eleinte egyik sem birt semmi előjoggal a másik irányában; ámde a társas élet követelményei érintkezésbe hozták a székelyeket a vármegyei magyarokkal, mely érintkezés, sőt még inkább a székelyek és megyei magyarok közti gyakori házasságok áll, végre a megyei területen történt jószágszerzések következtében elkezdték tanulni a székelyek, kivált a primőrök, is a hűbéri rendszer intézményeit, melyek a vármegyékben fennállottak. A tehetősebb székelyek nagy örömüket lelték azon intézményekben, mivel azon kedvezmények, melyeket a vármegyei nemeség azokból húzott, oly tetemesek voltak, hogy nem bírták magukat visszatartóztatni a hűbéri viszonyok behozatalától, minthogy ezek a túl hasonló nyereményeket láttak biztosítva, így látjuk rövid idő alatt meghonosíttatni a székely alkotmánynyal ellenkező rendszert, kevéssel a jobbágyságnak a megyében történt felállítása után, így néhány vagyonosabb székely kiterjedtebb birtokán letelepültek a szegényebb székelyek, később más nemzetiségűek is, akik tett szolg álmámaik arányában házhelyet és szántóföldet kaptak, me-