Pesti Napló, 1864. január (15. évfolyam, 4164-4188. szám)

1864-01-26 / 4183. szám

20—4183 15. évf folyam. Szerkesztési iroda: E lap ‘JISSÜ Iadfény Kiadó­hivatal. [ Előfizetési feltételek : ] Hirdetmények dija: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Ferencziek tér a 7-dik szám, l*só emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli Félévre . . . . . 10 írt 50 kr o. o. Bélyegdij külön 80 uj kr. Magánvita 5 hasábos fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. | Évnegyedre.­­ . . 5 frt 25 kr o. é. | Pe 1­801 0 UJ r* 1864. Kedd, jan. 26. Pest, jan. 25.1864. (Fk) Sajátszerű tárgy az, mely jelenben a bécsi napisajtó közlönyeit két ellensé­ges táborra osztja. A párisi banque de france 50 millió franknyi ezüst kölcsönt kéretett — nem hivatalosan ugyan, de kéz alatt — a bécsi nemzeti banktól, és a bécsi lapok egy része, még­pedig főleg a kormánynyal összeköttetésben álló ré­sze, melegen ajánlja ez alku megkötését, míg mások, élükön a „Presse,“ szintoly hatalmasan ellenzik a párisi intézet kivo­­natának teljesítését. Gyöngéden szólva, legalább is furcsá­nak kell mondanunk oly vitát, mely a leglényegesb körülmény szabatos isme­rete nélkül foly. E lényeges körülmény azon kérdésben áll : vájjon mily biztos­ságot ajánl fel a franczia bank ? A „Pres­se“ azt látszik hinni, hogy a franczia in­tézet egyszerű kötelezvényt akar adni, az „Ostd. Post“ pedig úgy hallja, hogy ezen intézet az ezüst kölcsönért aranyat akar­na zálogul letenni. Hivatalosan sem az egyik, sem a másik állítás nincs consta­­tálva, pedig véleményünk szerint épen csak ettől függ annak eldöntése, váljon elfogadható-e az ajánlat vagy sem. A banque de france soliditása minden kétségen felül áll; ő nem egy válságos pillanatban emberségesen állta ki a sarat. 1805-ben rögtön kire terjedvén, hogy I. Napóleon a bank pénzét magával vitte vol­na Németországi­a, a közönség megro­hanta a bankot, mely ennélfogva kényte­len volt kész­fizetéseit naponkénti 500,000 frankra leszállítani. Ez páni félelmet ger­jesztett, és a bankjegyek értéke - - tíz percenttel sülyedett? Tíz percentnyi dis­­agió, és naponkénti 500,000 frank készfi­zetés, jó ég ! Azon országok, melyek az agró története körül alapos gyakorlati tanulmányokat tehettek, mosolyogni fog­nak rajta, ha azt hallják, hogy ez a fran­czia bank egyik „legválságosb“ korsza­ka volt! Az austerlitzi győzelem helyre­­állítá a bizalmat, mely — ha jól emléke­zünk — még csak egyetlen egyszer ren­dült meg, t. i. 1848-ban, midemn az ideigl­lenes kormány (mártius 15.) a készfizeté­seket felfüggeszteni, és a jegyek kényszer­keretét elrendelni kénytelen volt. 1850. julius 31-én ezen provisorium ismét meg­szűnt, sőt már sokkal előbb is, t. i. már 1848 júniusban a bank önszántából, és anélkül, hogy erre köteles lett volna, 5000 frank­nyi összegekig újra megindítá kész fizeté­seit, és e percztől fogva a közönség keresve kereste megint a bankjegyeket, s a­mint csak lehetett, az ezüst elfogadásától vo­nakodott, mely ennél fogva annyira hal­mozódott fel a bank pinczéiben, hogy 1850. aug.6-án maga az igazgatóság folya­modott a kormányhoz a kényszerkeret megszüntetéséért. Azt teszszük, ily adós­nak átalán véve bátran lehet hitelt adni, és a bécsi nemzeti bank ezt annyival in­kább tehetné, miután a tőle kölcsön kért ezüst amúgy is kamatozás nélkül hever a pinczékben, míg a franczia bank jó ka­matot fizetne tőle. ..De ha a franczia bank oly kedvező ál­lapotban van, honnan van az, hogy most kölcsönt kell kérnie ? Ennek oka a leg­újabb franczia államkölcsönben keresen­dő, melynek létrejöttét a kormány min­den áron könnyíteni akarja. Midőn e kölcsön kihirdettetett, az államkötelezvé­nyek ára rögtön lement; miért ? mert a közönség egy része, hogy az új köl­csönben részt vehessen, a kezében levő rentepapírokon túladott. Erre a pénz­ügyér kihirdette, hogy a befizetéseket, illetőleg a cautiót értékpapírokban is el­fogadja és ezzel a baisse-nek vége volt. Másfelől azok, kik az új kölcsönre aláír­ni szándékoznak, a banknál­ hitelüket is nagy mértékben veszik igénybe, részint váltókra, részint értékpapírokra kölcsö­nözvén tőle pénzt. Ily esetekben — ha külön érdek nem szól ellene — a ban­kok rendesen felemelik azt a kamatlábat, mely mellett kölcsönt szoktak adni, és így tette példa legújabban az angol bank, mert ez által az ezüst kiszivárgása gátol­­tatik, vagy legalább csekélyebb mérték­re szállíttatik alá , de a franczia bank, il­letőleg a kormány, akarja, hogy a kö­zönség kész­pénzt szerezhessen, melylyel az uj kölcsönben részt lehet venni; ő akarja, hogy a bank ezüstje kiszivá­rogjon, mert hiszen az állam pénztára az, melybe most szivárog. Az uj kölcsön igy gyorsan plack­oztatik, s idővel aztán a bankár, a kereskedő, a kis tőkepénzes visszafizeti megint a banknak az ettől kölcsön vett összegeket. Tehát nemcsak a franczia bank magában véve solid, ha­nem solid azon czél is, melyre ő az osz­trák banktól kölcsönt akarna felvenni, így áll a dolog, az egyik oldal felől tekintve. Minthogy azonban ez alku körül két fél van érdekelve, szemügyre kell venni a bécsi bank helyzetét is. — Ez, miként mondjuk, annyiban nyerne, a­mennyiben kamatot húzna ezüst készletétől, mely most — mint a bankjegyek részbeni fe­dezése — terméketlenül hever a pinczék­ben. Vannak ugyan oly emberek, kik azt tartják, hogy a franczia bank ajánlatát vissza kell utasítani, mert e bank könnyí­teni akarja a legújabb franczia kölcsön létrejöttét, e kölcsön pedig talán Ausz­tria elleni cselekményekre fordíttathat­­nék. E kifogást g­ermekesnek találjuk , 20 millió forintnyi kölcsönnel könnyíthe­­tünk ugyan a franczia kormány pénzügyi műtételén ; ha azonban nem teszszük, e műtétét — habár valamivel több ne­hézséggel, de azért mégis létre fog jöni. Ellenben tökéletesen helyeseljük azt, ha azért a politikai tekintetek még­sem tévesztetnek el szem elől, és ha a bécsi bank azt mondja: megadom a kölcsönt, de csak oly zálog mellett, melyet minden pillanatban és bárminő politikai körül­mények közt is könnyen realizálhatok. Ily zálog volna az arany, de nem az egyszerű kötelezvény. Mondtuk már, hogy a banque de fran­ce kötelezvényét teljesen biztosnak tartjuk, de nem tartjuk minden körül­mények közt rögtön értékesíthe­tőnek, és ugyan­ez áll, ha a franczia bank nem saját kötelezvényét adná, ha­nem a tárczájában levő idegen váltók egy részét ruházná át a bécsi bankra. Ezek is kétségtelenül nagyon biztosak, de ha holnap háború ütne ki, várjon ki kezeskedik arról, hogy e váltókat ponto­san és minden nehézség nélkül értékesít­hetni ? A bécsi nemzeti banknak mindaddig, míg kész fizetéseit meg nem indítja, a maga érczkészletére közvetlenül nincs ugyan szüksége, de ezen érczkészlet mennyiségének tetemes befolyása van a bankjegyek értékére, és ránk nézve épen nem közönbös az, várjon az ugró tíz percenttel többet vagy kevesebbet te­­szen-e ? Francziaországban, a­hol az e­z­ü­s­t a normális és törvényszerű pénz, erre ter­mészetesen sokkal inkább van szükség, mint az aranyra ; — nálunk, a­hol se arany, se ezüst nincs forgalomban, és a nemes érez csak a papír fedezéséül szol­gál, jóformán mindegy, akár aranyban, akár ezüstben létezik e fedezés ; végső esetben ez is, amaz is rögtön és könnyen értékesíthető. E szerint igénytelen nézetünk az, hogy a franczia bank részéről kívánt kölcsönt megadhatni, ha ő aranynyal fedezi azt, de nem mernénk hasonlót ajánlani, ha biztosítékul csak papírt kaphatni. Az el­ső föltevés mellett azoknak van igaza, kik a megadás mellett szólnak, a másik feltevés mellett pedig azoknak, kik az ajánlott alkut nem tartják elfogadható­nak ; — feltétlen ítéletet hozni lehe­tetlen mindaddig, mig az alku módoza­tait, a fedezést illetőleg, szabatosan nem ismerjük. Bécsi dolgok. Emlékezhetnek olvasóink Mühlfeld reichsrath és társainak interpellátiójára a schleswig-holsteini ügyben. Ez interpel­­latióra mindez ideig nem felelt az ülés­ben Rechberg gróf. De részenként az egész interpellatióra megfeleltek a pénz­ügyi bizottság január 23-ai ülésében. Mühlfeld és társai kiváncsiak vol­tak tudni, vájjon Rechberg gróf politi­káját osztja-e az összes minisztérium. — Schmerling úr erre határozott igenre válaszolt. Az interpellate többi pontjaira nézve is ki van immár elégítve az interpellálók kíváncsisága. Riegeleben úr, hadügyi miniszteri tanácsos, kijelenté, hogy Ausz­tria nem engedheti nemzeti vagy nemze­tiségi kérdéssé válni a schleswig-holsteini ügyet, színét is kerülni kell annak, mint­ha Ausztria a közép- és kis államok hatá­rozatainak engedni volna kénytelen; míg gróf Rechberg megjegyzé, hogy Ausz­tria és Poroszország nem a német szövet­ség ellenében, hanem a mellett fog­lalnak állást eljárásukban. Azon kérdésre, várjon a kormány a szövetségi határozatok végrehajtását még a német szövetség felbomlása koc­kázta­­tásával is, vonakodni fogna-e végrehaj­tani ? - e kérdésre mondjuk, mely Mühl­feld urat és társait szintén nyugtalann­á, azt kapták válaszul a kormány képvise­lőitől, hogy a közép államokat majd si­kerülni fog megnyerni, miután a szövet­ség érdekében történik minden, s a szö­vetség és a londoni jegyzőkönyvet aláírt hatalmak közt azért foglalnak el közve­­títő állást, hogy az európai háborút kike­rüljék. A közép államok, bármi maka­csoknak mutatkozzanak, végre is jobb meggyőződésre, magyarán mondva: eszék­­re térnek. Íme a válasz, melyet oly régen lesnek Mühlfeld és társai Rechberg ur ajkairól. De lássuk a bizottsági ülés némi rész­eséit. A pénzügyi bizottság első alosztályá­nak véleménye került szőnyegre. E véle­ményben indítványoztatik : 1) hogy a kormánynak n­e szavazzák meg az egész 10 millió forintnyi hitelt , hanem 2) csak az Ausztriára eső 5,323.000 forintnyi német szövetségi illetőséget. A pénzügyi bizottságban, mely ez al­­bizottsági jelentést volt tárgyalandó, a kormányt Schmerling, Rechberg, Lasser, Hein miniszterek, Mertens altábornagy és Biegeleben miniszteri tanácsos képvi­selték. Mindenekelőtt Biegeleben báró emelt szót, előadván a Schleswig-Holstein és Lauenburgra vonatkozó különböző igényeket, a varsói szerződmény, az 51-ki esemény és londoni jegyzőkönyv törté­neteit. Szerinte a kormány azon nézetből indul ki, hogy az európai háborút kikerülje, s közvetítő állást fog­aljon el a szövetség és a jegyző­könyvet aláírt hatalmak közt. Az örökösödési kérdést egészen mellék­kérdés­ként tárgyalta a miniszteri tanácsos, s többi közt azt mondá : Ausztria nem en­gedheti, hogy valamely tárgy nem­zeti jelentőségre emelkedjék, különben az Európa összes vi­szonyait kérdés alá vevő nem­zetiségi elvhez csatlakoznék. A szövetségi végrehajtás Holsteinban, és QrvV*1 aaxxr-i (y rr\ C rr 11 A c n ._i— C'Bvld­z­mény. Ha csak 5 millió ajánltatik meg, azt hihetnék Frankfurtban, hogy Ausz­triának mindenben a kis- és középálla­mokkal együtt kell mennie. Brinz az örökösödési kérdést emelte ki, s nem helyesli, hogy csak a londoni jegyzőkönyvből indul ki a kormány. Skene alkotmánysértést lát abban, hogy a kormány hadsereget indított út­nak, mielőtt a reichsrathot megkérdezte. Herbst : A kormány jelentései nem tartják meg, a­mit ígértek. A szövetségi végrehajtásra kivántató pénzek elkülön­­zése szükséges. Az albizottság indokolá­sát határozatba kellene foglalni. Az osz­trák-porosz politika Bismark szellemben van kigondolva. Por­szországnak hábo­rúra, Ausztriának békére van szüksége minden áron; ha a két hatalom háború­nak megy elébe, Ausztria szükségkép Poroszország uszályhordója lesz. Idézi szónok Bismark nyilatkozatát a porosz kamrában, s Ausztria jelen állására a kö­zépállamok irányában alkalmazza. Ku­randa az 185­6­diki szerződések el­len szónokol.Inkább a zürichi egyezmény teljesítését kellene sürgetni. Csalódás azt hinni, hogy az európai háborút kikerül­hetik. Francziaország még nem nyilatko­zott. A háború meg­lesz, csakhogy Né­metország nélkül, holott különben Né­metországgal, Ausztria egyetlen lehetsé­ges szövetségesével együtt lett volna. Grocholski: a kormány mente­geti eljárását, de nem tudja indokol­ni. — Ez mutatja politikája gyöngeségét. A kormány egyedüli elve, melyet politi­kájában követ: félelem. A nemzetiségi el­vet akarja kikerülni, pedig hasztalan. Groisz (Erdélyből) mutogatja, hogy az erdélyiek nem kötelesek a szö­­vetségi terhekhez járulni; az 5 millió ellen fog szavazni. — A reichsrath csak akkor volna illetékes, ha Ausztriá­nak, mint nagyhatalomnak föllépéséről volna szó. — Itt­ nem ily követelés fo­rog fenn. Tschabuschnig megtámadja a kor­mányt, hogy nem-német politikát követ. Alduleanu (Erdélyből) a sanctio pragmaticából mutogatja, hogy Erdély a szövetségi végrehajtás költségeit viselni nem köteles. Másként áll szerinte a dolog az osztrák-porosz schleswigi föllépéssel. Ezt szónok teljesen igazoltnak találja, mivel európai háborút távoztat el. Schindler az illetékességi kérdést az­zal akarja elnémítani,hogy Ausztria akkor, mikor az u. n. „Matrikulár-Beitrag“-okat . Közöltünk nem­régiben néhány beszédet azokból, melyek a reich­srab­ban a minisztériu­m titkos költségeire megszavazandó fél milliót illették. Habár az államminiszter kereken s ismételve erősíté, hogy amaz összeg nem (csupán) a saj­tóra fordíttatik, tudva van, hogy a vita mégis a sajtó körül forgott. Ez tette érdekessé a debatte­rt, melynek egyes részei sok tanulsá­gost foglalnak magukban. Herbst beszédében ki volt emelve, hogy Poroszországban csak harmincz tauen aivam a kormány Ha­sonló czélokra, s azt is megtagadta a ház. Schmerling lovag megjegyzé, hogy Poroszor­szágban más a sajtó állapotja. Ott egy egy nagy párt támogatja többnyire a kormányt. Eme párt pedig maga tart lapokat, melyeknek költségeit a párt tagjai viselik, s közönségük tartja fenn.­­ (E szerint Ausztriában nincs egy-egy hatalmas párt, mely a kormány mögött állana s orgánumai által támogatná, igy gaz­dálkodván meg a hivatalos lapokra fordított költségek tetemes részét, s a miniszterek kény­telenek a lapok egy tetemes részét subventio­­nálni.) Az általunk utolsóelőtti számunkban közlött beszédeken kívül egyet kettőt röviden bemuta­tunk még. Berger megjegyzi, hogy a félmilliót meg­haladó összeget anonym czélokra kívánja a kormány. Az anonym dolgokat pedig mindig jól meg kell vizsgálni, mint némileg gyanúsa­kat. — Egy ügyes iparosnak, ki jó czikkeket gyárt, keveset kell hirdetményekre költenie. Oly kormánynak, ki helyes politikát követ, nem kell sokat kiadnia a sajtóra. A jó politika ma­gától is elismerésre talál, s nem szükséges száz­ezreket költeni rá. Néhány héttel ezelőtt a la­pok és közönség sokat beszéltek egy m­i­n­i­s­z­­terkrízisről, a kabinet kebelében támadt szakadásról, melyet, mint mondatott, különösen a jelen viszonyok közt kerülni kellene minden áron. Úgy de az említett szakadásnak pénz­ügyi jelentősége van. Mert ha például az á­ll­am. miniszter, nem talál egy véle­ményben lenni a külügyivel, s ha eme két excellentiás egymás ellen háborút visel, mindenik a maga ál­tal s­u­b­v­e­n­i a 11 la­p­o­k­b­a­n, a másik politikája ellen, kétszeresen fizet­jük a sajtó költségeit (hosszas neve­tés) oly politikáért, mely egymást kölcsönösen megsemmisíti. (Bravó és nevetés). Ha valamiben, úgy ép e tárgyban óhajtandó a kabinet egysége. Az osztrák kabinet egyes­­tagjai különböző ál­lást foglalnak el különböző lapokhoz; a sym­pa­­thia emberi dolog, s a miniszterek emberek. Hallomás szerint egyik lapot egy, másikat más kedvezményben részesítik; ennek termé­szetes következménye a féltékeny versenyzés a közlönyök közt, a szerint, a­mint kedvezmény­ben részesülnek vagy nem részesülnek. Eme versenyzés meglátszik az egyes miniszterek eljárásának nem correct támogatásából vagy megtámadásából. Végül szónok még nagyobb levonást ajánl, s csak 300.000 forintot vél meg­­szavazandónak. (Pártolják). Schindler nem avatkozik bele, hogy bi­zalom vagy bizalmatlanság megszavazásáról van-e szó. —■ A házban csak a kérdést kell meg­vizsgálni s az ítéletet kimondani. A miniszterek dolga aztán : mézet vagy keserűséget nyelni be­lőle. A pénzügyi bizottság ülésében a külügy­miniszter azt a véleményt nyilvánította, hogy Ausztriának a külföld előtt becsü­letet szerezni nincs más mód, mint a sajtó. Csak jó intézkedéseket tegyen a kor­mány, bízvást hallgathat a külföldi sajtó. A­mi jót tesz a kormány, majd elmondja azt a sajtó , ingyen is. — Fölemlíti szónok is a hivatalos la­poknak a reichsrath iránti magaviseletét. A „Wiener Zeitung“ csak a miniszterek beszédét közli terjedelmesen, s ama közlöny esti lapjá­ban a többi szónok beszédét egy két szóval érinti. Felemlíti a hivatalos sajtó más részre­hajlásait is a reichsrath ellen, s aztán áttér maga is a minisztériumban történt meghasonlás­­ra. Következendő miniszteri párttöredékeket sorol elő: egyik a centralista szabadel­­mű, melynek tevékenysége eddig nem bírja fel­mutatni a programmjának megfelelő eredménye­ket ; másik abureaucrata-conservativ töredék, mely nem örömest cselekszik bármit is, de örömest hallja, ha valahol a kardttüvely­­lyel a padlatot verik, vagy­ valahol kenetteljesen lobban ki a láng, mely ellenségeit kész porrá és hamuvá tenni (tetszés); harmadik­­a titkolód­zó­ diplomata párt. Ez oly politikát követ, mely ellenkezik a közvél­ménynyel s az ausztriai al­kotmányosság kifejtésével. Hogy van a minisz­tériumban egy dualistikus töredék is, biz­­vást lehet állítni. Mennyi esik eme töredé­kek mindenikére abból az 525.000 forintból? Szónok mindezen szakadásnál fogva nem nyil­váníthat bizalmat, s nem hiszi, hogy a kívánt összeg helyesen alkalmaztassák. Úgy véli, tit­kos eszközök fölöslegesek ott, hol nyílt és igaz­ságos eljárás megszerezheti a közbizalmat. En­nél fogva­ nem véli megszavazandónak a kívánt összeget. K­i n s k­y Eugen nem helyesli a kormány po­litikáját. A kormány meg nem szavazott költ­ségeket tesz, a személyes biztosság dolgában megsérti a törvényt, a külpolitikában nem azt teszi, a­mit jogosan várnak tőle. E néhány pont elég azon meggyőződésre, hogy a kormány nem a kívánt uton jár. Azért maga sem szavaz az összeg megadására. — Az erdélyi vasút ügyének megvizsg­ásá­­ra kinevezett reichsrat­beli bizottság jan. 21 én ülést tartván, az arad-Breben-vpresb­­nnyi vasút­vonalra nézve szakértők meghívását határozta el, kik a technikai részre s a garantia öss­egé­re nézve folyandó tanácskozásokban részt ve­gyenek. (Tudva van, hogy a bizottság többsége nem akart szakértőket hini meg, midőn a java­solt két vonal előnyeit kellett elhatározni). Mint szakértőket, E­n­g­e­r­t urat, a cs. k. állam vaspá­lya igazgatóját, és F­i­tt­i­n­g­e­r urat, a dél-éj­­szaki összekötő vasút polgári mérnökét hívja meg. — Jan. 23-ikán a reichsrath bizottságának több tagja összegyűlvén, egy, a javaslatokhoz melléklendő resolutióban állapodott meg, me­lyet másnap a pénzügyi bizottság teljes ülésében volt előterjesztendő Herbst által. Ez itt követ­kezik : „ A képviselőház a császári kabinetnek Schles­wig megszállásában való eljárását nem ismer­heti el Ausztria érdekeivel megegyezőnek s a közbékét biztosítónak. Annál fogva kötelessé­gében állónak tartja kimondani, hogy elutasít­ja magától az emez eljárásból folyó következ­ményekért a felelősséget.“ meghatározták, absolút monarchia volt, tehát az érintett költségek a birodalmi pénzügyeket illetik. Tinti óhajtja, hogy a jelentés politi­kai része, mely a kormány politikáját kárhoztatja, maradjon el. R­e­c­h­b­er­g gr.: Ausztria nem a szö­vetség ellenében, hanem mellette foglal állást. Hivatkozik a szövetségi biz­tosok újabb utasításaira, melyek szerint a szövetség a nagyhatalmak elé semmiféle akadályt nem gördít A kormány most már nem léphet vissza, a­mi meg van kezdve, Schleswig­­ben minden áron végreh­a­j­­t­a­n­d­ó. Schmerling megjegyzi, hogy a schleswig-holsteini ügyben a kormány­ban teljes egyhangúság ural­kodik. A kormány osztrák szempontból indult ki, mely az általános háború kike­rülését parancsolja. A kormány azonban ezzel egyszersmind Németország valódi érdekeit mozdítja elő, s végre a középál­lamok hozzájárulását is megnyeri. Ezút­tal Schleswiget mindaddig, míg a hadi költségek megtéríttetnek, s biztosítékot nyújtó ígéretek nem adatnak, zálogképen meg fogják tartani a megszálló hatalmak. A­mi az alkotmányszegési vádat illeti, az igaztalan, mert a császár kizárólagos joggal bír háború és béke fölött. Giskra az illetékességi vitákra azzal vél felelketni, hogy a magyar király és erdélyi nagy­fejedelem, mint ilyen köte­lező államszerződéseket köthet. A tárgyalásokat hétfőn folytatják. Pest, és Alföld, Fiume. v. Hátra van még a „pest kottári fiumei“ vonal­ról szólalunk. Kétséget sem szenved, hogy a mihamarább czélba veendő „zimony-fiumei“ vonal kiépítésé­vel legelőbb is „Fiume-Károlyváros“ adatik át a forgalomnak. Ha egyszer a „károlyváros­­fiumei“ vonal készen lesz, úgy a „pest-fiumei“ vonalból Pesttől Kottorosig 32, és Zágrábtól Fiu­méig 26 */2 mértföld, tehát összesen 58’/2 mért­föld van kiépítve ; mi természetesebb tehát, mint hogy ez esetben a pest kottori-fiumei majdnem egyenes vonalból hiányzó 13 mértföldnyi táv Kottoritól Zágrábig haladék nélkül fog a nevezett fővonal kiegészítése tekintetéből kapcsolatba hozatni, és pedig a déli társulat által, mely e vonal kiépítését annyival kevésbbé lesz hajlan­dó átengedni versenytársának, a belga társulat­nak, miután, miként biztos kütforrásból tudjuk, e vonalra nézve magának az előjogot már jó eleve szerződésileg biztosította. És e tekintetben már közölhetjük is amaz ör­vendetes tényt, hogy a m. cs. k. kereskedelmi és hadügyminisztérium a kőrös megyei vasúti bizottmánynak még múlt év mártius havában en­gedélyt adott a kottori-légrád-kaproncza-kőrös­­zágrábi föntebb nevezett kiegészítő vonal elő­munkálataira, és pedig­­ évi határidő alatt be­­fejezendőre. Ez engedélyhez ama feltét­len csa­tolva, hogy miután e vidék a Murának a Drá­vába szakadása miatt stratégiai fontossággal bír, az illető vasúti bizottmány az előmunkála­tok megtételénél az illető katonai hatóságokkal­­ egyetértésbe tegye magát.

Next