Pesti Napló, 1864. március (15. évfolyam, 4212-4237. szám)
1864-03-01 / 4212. szám
49—4212 15. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek terek 7-dik szám, 1-ső emelet. 1864. Kedd, március 1. Kiadó-hivatal. [ Előfizetési feltételek: Hirdetmények dija: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pen., kiadása körüli Félévre . . . . . 10 írt 60 kr o. é. Bélyegdij külön 30 új kr. Magánvita 6 hasábos fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendök. Évnegyedre . • • • 5 frt 26 kr o. é. petit-sor 26 nj kr. Előfizethetni a „Pesti Naplódra. martius—júniusi 4 hóra 7 frt«I martius—májusi ’, évre 5 ft 25 krral. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, febr. 29.1864 (Fk) „Eljátszottad már kisjátékidat,— hamar játszottad el; végsőt mosolygó orczád (e végső mosolygás az a weimari telegramm volt, mely azt hirdeté, hogy Dánia a conferentiát elfogadta) és a halál leszedte róla szép rózsáidat,amiket t. i. a tőzsdei hausse érdekeit szolgáló egy pár lap festett rá . .. Ilyen körülbelül a conferentiai ügy jelenlegi állása; alig akad már egy-egy ember, ki komolyan merne róla szólani. Az egész majdnem azon czinczogáshoz hasonlít, melylyel drámai előadásoknál a felvonás közöket kitöltik, hogy a színészek kényelmesen készülhessenek a jövendő jelenetekre. E készületek nagyban folynak — Bécsben. Oly forrásból, melyet eléggé hitelesnek kell tartanunk, úgy értesülünk, hogy Manteuffel báró és Rechberg gróf, illetőleg a berlini és bécsi kabinet közt, két terv körül forog az értekezés, — elfogadva még egyik sincs. A porosz kabinet azon elvitázhatlan igazságból indul ki, hogy a mostani viszony többé fenn nem tartható, mert annak egy igen lényeges baja van, t. i. a kölcsönös bizalmatlanság. E bizalmatlanság forrását pedig azon homályos viszony képezi, melyben a két németországi nagyhatalom a többi német államok irányában áll. Mindegyik attól fél, hogy a másik véletlenül szövetkezvén a középállamokkal, amazt elszigetelhetné; tehát e viszonyt rendbe kell hozni —pacta daraboni amici! Erre pedig két út van. Vagy azt nyilatkoztatja ki a két nagyhatalom, hogy az egész Schleswig holsteini ügyet kizárólag ők maguk veszik kezökbe, és magok közt megállapitandó módozat szerint oldják meg, semmi tekintettel nem lévén a többi német államra, sőt azoknak netaláni beavatkozását erővel is visszautasítván ; — ez nyilt szakaszás volna Németországgal! Vagy pedig eddigi külön cselekvések helyébe a szövetség actióját léptetik, és nemcsak Holstein, hanem Schleswig megszállásában, s a Dánia elleni háború folytatásában is vetetnek vele részt; ez aztán szoros szövetkezés volna a német szövetség egyéb tagjaival! Mind a két esetben a két nagyhatalomnak viszonya a többi német állam irányában szabatossá és azonossá tétetvén, megszűnnék azon aggodalom, hogy egyik a kisebb államok szövetségét fegyverül használhatná fel a másik ellenében; — mind a két esetben a cselekvés végczélja világosan megállapittatnék, s a nem csekély mértékben megzavart egyetértés a csatatéren is helyre állana Ez tehát azon két út, melyek közt most választani kell, s a választás valóban nem könnyű. Poroszország természetesen az elsőt pártolná, mert ezzel végképen megsemmisítené azon, már amúgy is tetemesen meglazult köteléket, mely a frankfurti congressus óta Ausztria és a kisebb államok közt szövődött. De épen ezen okból idegenkedik Ausztria ezen úttól, mely azonkívül — minden hazafias biztosítások daczára— elvégre tán mégis vezethetne új rajnai szövetség felé, elnézve attól, hogy kizárólagos porosz-osztrák actió mégis csak Poroszország érdekeinek válnék javára, miket előmozdítani Ausztriának semmi oka nincs! De a második út sincs minden veszély nélkül! A német államokkali szövetkezés nem képzelhető a nélkül, hogy a két nagyhatalom programmja — habár nem simul is teljesen a középállamokéhoz — de legalább lényegesen ne módosulna ezeknek értelmében. Akkor pedig talán mégis létrejöhetne az Anglia részéről eddig még el nem fogadott nyugati szövetség Dánia mellett és Németország ellen — azaz: európai háború! Nem kockáztatunk ennélfogva semminemű gyanítást azon kimenetelre nézve, melyet a most Bécsben folyó alkudozások találni fognak; csak ismételjük,hogy az Ausztria és Poroszország közti viszony válponton áll, és hogy e válságnak miképeni eldőlése határozó befolyással leend nemcsak a dán-német viszály kimenetelére, hanem az összes európai helyzetre. E válságban találjuk kulcsát nem egy jelenségnek, mely első pillanatra rejtélyesnek látszhatnék. Ilyen mindenekelőtt Svédországnak tartózkodása, mely mind Károly király harczvágyával, mind a skandináv birodalom érdekeivel ellenkezni látszik. Pedig megfoghatónak fogjuk találni e tartózkodást, ha szemmel tartjuk, hogy Svédországnak nem lehet kardot ragadnia, míg világosan nem látja e beavatkozásának végczélját. Dánia „integritása“ mellett a svédek és norvégiak nem igen fognak lelkesülni, már azon okból sem, mert amíg ezen alaphoz a németországi nagyhatalmak is ragaszkodnak, semmi kilátás nincs oly nagy mérvű háborúra, mely Svédországnak is előnyére szolgálható területi változtatások lehetőségét megnyitná. Károly király tehát várja a további fejlődést, illetőleg azon órát, amidőn Ausztria és Poroszország — a német szövetség kívonatainak engedvén — Dánia integritásának elvét feláldozza. Hasonlóképen magyarázható a német középállamok habozása is, midőn legalább a lehetőség körébe látják lépni azon eshetőségét, hogy czéljukat a két németországi nagyhatalom gyámolítása mellett érhetnék el. Míg e tekintetben eldöntés nem történt, a középállamok óvatosan kerülik mindazt, ami a köztük és a két nagyhatalom közt már fennálló viszályt még öregbíthetné. Ugyanily okból vár Dánia is; ő is lehetségesnek tartja, hogy Bécsben oly határozat létesülhetne, mely a nyugati hatalmakat eddigi semlegességekből kiszoríthatná; engedésre úgy is még mindig van idő akkor, ha jobb fordulatra már semmi kilátás nem leend. Hogy Francziaország nem köti le magát, míg világosan nem látja, merre megy majd Ausztria és Poroszország, az magától érthető dolog, s igy most minden szem Bécs felé irányul s lázas feszültséggel várja az ottani tanácskozmányok eredményét. Körülbelől olyan a helyzet, mint ha két ember — látván, hogy a szobában, ahol vannak, tovább nem maradhatnak - a felett tanácskozik, vájjon merre keljen hát kimenni ? Természetes, hogy akik üldözőbe akarnak venni, ezen tanácskozás alatt meg se moczczannak, hanem mozdulatlanul lesik, vájjon az ajtón vagy az ablakon át akarnak-e amazok menekülni? Mihelyt erre nézve bizonyosat tudnak, majd megmozdulnak. Bécsben tudják, hogy a leskelődő ellenségek száma valóban nem csekély, és azért éretten fontolják meg a teendőket, a diplomaták mindig „várhatnak.“ De a düppeli sánczokkal szemben 30—40,000 katona áll, kik nem várhatnak, és Németországnak néhány száz kereskedelmi hajója úszik a különféle tengeren, melyek szintén nem várhatnak, mert minél tovább várnak, annál bizonyosabb, hogy a dánok kezére kerülnek. Valószínű tehát, hogy már csak rövid időköz választ el a döntő határozat hozásától. Manteuffel báró hazautazását szerdára várják, s igy a hét végén alkalmasint tudni fogjuk, hányadán vagyunk, ha nem is a diplomaták szavaiból, de legalább a szövetséges hadtetteiből! Bécsi dolgok. — A schleswigieknek Bécsben levő küldöttsége ő Felségének 28-dikán délben egy felratot nyújtott át,mire körülből ezen választ nyerték . Örömmel látja magánál a schleswigi küldöttséget. A porosz királylyal kezet fogva, a schleswigiek jogaiért lépett föl. Örvend, hogy az egyesült vitéz hadsereg véget vetett a schleswigiek megpróbáltatásának, s reméli, hogy nemcsak múlékony megkönnyebbedésben, hanem jogos kívánalmaik állandó kielégítésében fognak részesülni. „A gondviselés kötelességeket szabott rám, melyeket nem mellőzhetek az átalános európai béke óhajtása miatt. De remélem, hogy Schleswig részére becsületteljes, biztos, s a jog elveinek megfelelő jóllét lesz biztosítva.“ — A „Breslauer Ztung“ gallicziai levele is azt állítja, hogy Gallicziában nagy a forrongás. Hire járt ott, hogy 25-ikén éjjel fölkelés volt volna kitörendő, de levelező valami ténylegest meg nem tudhatott. Annyi bizonyos — úgymond — hogy a chrzanowi cs. k. kerületi pénztár biztosság kedvéért már porosz területre szállíttatott volt át, s talán hasonló fog történni más szomszédos ily pénztárakkal is. A „Fremdenblatt“-nak azt írják Krakkóból, hogy ottani hírek szerint most a lengyel felkelés Gallicziára akarja magát vetni. Egy elfogott kömives le A Magyar Földhitelintézet és a váltságügy. m. Elmondók közelebb, minő eljárást követ a M. Földhitelintézet a német-keresztúri irtásföldek valtsága ügyében. Hasonló eljárás követhető minden egyéb szerződések közvetítésében, melyek általában bármely úrbéri és ezzel rokon viszonyokból származó tárgyak és kötelezettségek megváltása fölött létrejöttek, vagy ezentúl keletkezni fognak. Azon nyilatkozatban, melyet a Magy. Földhitelintézet a váltsági ügyet illetőleg, felért, herczeg Eszterházy Pál úrral, közvetlen örökösével és javai administrátorával kicserélt, egyenesen kijelenté az igazgatóság, hogy a volt jobbágyok irányában az úrbéri maradványföldek, irtványok, erdei szolgálmányok, a hegyvám, bortized és minden egyéb, az úrbéri és vele rokon kapcsolatból eredő tárgyak és kötelezettségek fölött, akár ítéletileg, akár pedig barátságos egyezség útján megállapított, vagy ezentúl megállapítandó váltságészletek kifizetését, a volt jobbágyok helyett kész a M. Földhitelintézet teljesíteni, és pedig olyképen, hogy, tekintet nélkül az ítéletben vagy egyezségben szabályozott törlesztési határidőkre és részletekre, a váltságtőkéről és netalán hátralevő mellékjárulékairól ő főméltósága, galanthai herczeg Eszterházi Pál úr részére és nevére kiállítandó zálogleveleket bocsátand ki azon adóslevelek alapján, amelyeket viszont az intézet részére a megváltással tartozó volt jobbágyok fognak kiállítani. Magában értetődik, hogy a M. Földhitelintézet a záloglevelek kibocsátása körül alapszabályai szellemében jár el , hogy tehát csak azon váltsági ügyletek közvetítését vállalja el, amelyekre nézve a megváltással tartozók szabályszerű fedezetet képesek nyújtani. A M. Földhitelintézet végre a váltsági ügyek soronkívüli, gyors tárgalására kötelezi magát. E rendkívüli, s a rendes kölcsönügyleteknél, mint már megjegyeztük, sokkal terhesebb szolgálatokért a M. Földhitelintézethez küldött nyilatkozatukban főméltóságos Eszterházy Pál úr ő herczegsége, s törvényes örököse és uradalmainak teljhatalmú administrátora, viszont kötelezték magukat : 1) hogy az intézet által, a váltsági ügyletek közvetítése folytán , kibocsátandó zálogleveleket a volt jobbágyok irányában 96%, az intézet irányában pedig 97 százalékkal számítva fogadják el; az 1% különbözetét a Magyar Földhitelintézet tartalékalapjának gyarapítására önként felajánlván. 2) Egyszersmind pedig biztosították az intézet igazgatóságát ő herczegsége, örököse és javainak administrátora, hogy a herczeg nevére kibocsátandó zálogleveleket a kibocsátástól számítandó legalább tíz év lejárta előtt eladni, s a pénzpiaczokon forgalomba hozatni nem fogják. Az első pontban tett ajánlat a femért, herczeg atyai szivének, volt jobbágyai irányában, s hazafiai indulatának, a közvetítő intézet iránt, önkéntes kifolyása. A második pontban érintett biztosítást, hogy az értékpapírok bizonyos ideig nem vizetnek forgalomba a pénzpiacokon, a Magyar Földhitelintézet kötötte ki. Szükségtelen hosszasan indokolnunk e kikötést. Csupán a herczegi uradalmakban öthat millióra mehet a megváltandó földek és tartozások értéke. S mi roppant kiterjedést nyerhet e váltsági ügylet hazaszerte, ha a volt földesurak és volt jobbágyok, érdekeik felfogásában hasonló belátásra jutván, mindenfelől igénybe veszik a M. Földhitelintézet közvetítését! Alig került szőnyegre a német-kereszturi váltságügy , s máris nagy azon községek száma, melyek ugyanily járatban az intézetnél azóta jelentkeztek. Nagy érdekeltséget tapasztalunk a volt földesurak részéről is, főleg a dunántúli vidékekről. Egy két év alatt sok millióra mehet azon értékpapírok öszlete, melyeket a Magyar Földhitelintézet a megváltással tartozó volt jobbágyok adóslevelei alapján kibocsáthat. Ennyi értékpapír tömeges megjelenése a pénzpiacokon, szükségkép nyomasztó hatással lenne a rendes kölcsönügyletek alapján kibocsátott papírok árfolyamára. Ez ellen keresett biztosítékot a Magyar Földhitelintézet az érintett kikötésben. E biztosítás mellett a váltsági ügyben kibocsátandó papírok csak későn, időnként, amint az intézet tagjainak érdeke kivánja, adatnak által a forgalomnak. Sok esetben meg sem jelennek a pénzpiacon, hanem a földesurak tárczájában, vagy részekre az intézet szekrényeiben kamatoznak, míg törlesztve lévén, végkép beváltatnak. Annál gyakoribb lesz az utóbbi eset, minél inkább feltehetni, hogy a volt jobb,gyek, kedvező években, gyakran fognak rendkívüli törlesztéssel élni, s évekkel fogják siettetni az értékpapírok beváltását. Cs. A. Egy kis alap az ínség enyhítéséhez! A legújabb szolnoki éhhalálesetek híte, lehetetlen, hogy megrázkódtatólag ne hatott legyen mindenkire, kiben emberi érzés lakik. Tisztünk megtenni minden lehetőt a további balesetek elhárítására, és gondolkozni módokról a jövőre nézve, mert a szomorú krízis, főleg az Alföldön, a tavasz kinyíltával nemcsak hogy véget nem ér, de még nagyobb mérvet veend, daczára a nem szűnő áldozatkészség, s a kormányi segélynek. Nehezíti állásunkat azon körülmény, hogy az ínség nyomai már amegáldottabbnak hitt egynémely vidéken is mutatkoznak, így például Fehérmegye több községében az éhhalál fenyeget, több helyütt a közsegélyezés már igénybe véve, s a megyei inségi bizottmány tevékenysége erősen munkára serkentve. Gazdasági egyletünk jelentései és felterjesztései ezt előre jósolák. A kukoricza és burgonya teljes nem sikerülése megadták az utolsó döfést, az aratás és nyomtatás vagy cséplésben úgyis harmadrész keresetre reducált munkásosztálynak. Engedtessék meg nekem, ki sok más százezrekkel el-eltöprengek a baj nagysága felett, s gondolkozom a segély lehetőségén, ha egy, tán csekélynek látszó, de szerintem fontossá tehető alapra mutatok, melynek felhasználása csakis jó akaratunktól függ. A burgonyavetés ideje ugyanis közelegvén, emlékezzünk arra, hogy a német gazdák nagy része csak a cskáját veti el a burgonyának, s a burgonya testét megmenti az emberi és állati táplálkozásra. E csiraszedést egy kis félgömb alakú, éles szélű kanálkával eszközük, melyet háztartásainkban mi is ismerünk. *) Tudom ugyan, hogy ez idén az ínséges vidéken vetni való burgonya nincs — vagy elfonynyadt, vagy nem is termett. De hiszem, hogy a vagyonos birtokosság a felföldről elvégre mégis el fogja magát látni vetőmaggal. Azt is tudom, hogy a nép zöme csak az apraját hagyja magnak, a szebbjét télen át felemésztvén. A népre itt nem is gondoltam, mert tudom viszont, hogy a nagyobb birtokok — az uradalmak főleg — vetőmagnak szánt burgonyáikhoz nem nyúlnak, s azt úgy, a mint van, kicsinyét nagyját elvetik. Kérdem, nem lenne-e helyes és emlék, az elvetendő burgonya csiráit kiszedetni, s a csirátlan és hasztalanul elrothadandó burgonyát a kiáltó ínség enyhitésére fordítani ? Hol a szomszédságban is mutatkozik az inség, igen könnyű lesz a végrehajtás; a szűkölködő nép a csira kiszedést végrehajtja a burgonyáért, sőt, ha az illető épen úgy akarja, némi napszámot is szolgál érte. Ahol a közelben ínséges nem létezik, s a vasúti vagy vízi közlekedés az olcsó és gyors szállítást lehetővé teszi, kérdem ismét, vájjon nem lenne e lehetséges a megajándékozandó község rovására bár, a csirátlan burgonyát tova küldeni. Avagy a burgonyában szükséget nem szenvedő felföld és más tájak nem ragadhatnák meg ez ingyen alap — legalább a kevésbe kerülő alap felhasználását. Hogy meddig tartható a csírátlanított burgonya? arra tapasztalásom nincs, de azt vagyok hiírandó hinni, hogy pár hétig romlás nélkül eláll, a legnagyobb sietség mindenesetre ajánlatos. De ha tovább kívánná az ínséges községt irtani, utólag annyit nyerne, hogy hamarjában elfogyasztani nem bírná. Azt hiszem, hogy ha gyengén fűtött kemencéében pirítást nyerne, vagyis a sértett részek némi hártyát nyernének, szellős helyen vékonyan terítve, hetekig eltartható lenne, s ha e mód se látszanék biztosnak, sütve vagy főve csakugyan elállt jó ideig, ha ugyan orvosi szempontból ez eljárás tanácsolható, s ha bár nem lesz is kívánatos utóbbi esetben a táp, de, kevés sóval javítva, elvégre az éhhalától mégis megóv. Legkívánatosabb mindenesetre, ha nyersen lesz pár hétig eltartható. Ki, mint termelő, a csiravetéstől, mint ismeretlen ujjítástól, jövő termését féltvén, idegenkedik, annak válaszolhatom, hogy ha a német számító gazdák a csiravetésnek rész következményeit látnák, bizonynyal nem folytatnák. — Vannak hazánkban is gazdák, kik e tekintetben többévi tapasztalattal bírnak, óhajtanám, ha az ügy érdekében mielőbb felszólalnának. *)_A szakácsnak burgonyagolyócskákat mutszenek ki vele, huegamierungnak. Nekem magamnak csak egy évi kismérvű tapasztalásom van ez érdemben. A múlt évben ugyanis, mintegy 10 fontnyi korai külföldi burgonyát kaptam egy barátomtól, kísérletre, de oly későn, hogy vetése előttem riskának látszott. Ha jól emlékszem, jun 10 ke körül vetettem el, s hogy a kis mennyiségből többet csináljak , csiráját kiszedettem , egy fészekre 2—3—4 csirát adván. A vetés mostoha időben történt, csak a föld mélyebb felvágása után láttam nedvességet, iparkodtam a csirákat a nedves földre juttatni, mindamellett alig kelt M 7S rész, abból is, midőn már 4—5 hüvelyk magas jön a plánta, egy rész kiszáradt, és mégis, daczára a folytonos kétségbeejtő szárazságnak, az őszi esők segélyével a 10 fontnyi burgonya nekem mintegy 140 fontot adott, ökölnyi nagyságút. Utóbbi ugyan a faj érdeme lesz, s elég okom lett meggyőződni arról, hogy a csiravetés, főleg kedvezőbb évben, mindenesetre helyes, és egyátalán nem veszélyezett eljárás. Hazai németjeink a burgonyát vetésre elszokták metélni. Ez eljárás kivel jár a csiravetéshez, sőt nem ritkaság látni, hogy a burgonya lehámozott haja vettetik el. Ez épen túl mély a csiraszedésen is, mert a lehámozott csirának alig van némi alapja a burgonyatestből. A közép nagyságú burgonya rendesen ketté, vagy négy felé vágazik. Egy bokorra legkevesebb négy darab számittatik. — Ugyan egy közép nagyságú burgonya, mint saját kezeimmel tett kicsirázásból meggyőződtem, 10—12 csirát képes adni, ebből legkevesebb 2—3 bokor kikerül. S ha egészben vetjük a burgonyát, tudjuk, hogy a közép burgonyából is 1—2 darab vettetik egy fészekre; ebből látható, hogy a csiravetés nevezetesen előnyben van mindkét eljárás felett. Ki azonban egész termésével ez aj vetésmódot megkísérleni nem akarná, ám tegye azt magburgonyája felével, vagy negyedével, s a megmentett tápanyaggal segélje meg éhező embertársait. Ki e fáradságot szívesen tenné, de a távolság miatt nem teheti, ám adja el a csirátlanított burgonyát; akad annak vevője olcsóbb pénzen bárhol, s a bejött összeget küldje a pesti kenyérosztó bizottmánynak. Nem szükséges tovább időznöm e tárgynál. Aki meg akart érteni, megértett, süket füleknek úgy is hiába beszélnék. Megyjegyzem végre, hogy a csiraszedő kanálkák kaphatók úgy hiszem minden vidéki városban, de mindenesetre kapható Pesten, s az országos gazdaegylet buzgó titkársága, mint szintén a kertészgazdászati ügynökség , nem kétlem, hogy megkeresésre azonnal szíves lesz intézkedni. Kenessey Kálmán i génynél állítólag a krakkói titkos polgármester iratait lelték. Történt egy két más elfogatás és motozás is, többek közt egy orosz Lengyelországból menekültet fogtak el, kinek igazoló irata nem volt. A „Presse“ krakkói levelezője írja, hogy ott a katonaság 25-kén éjjel talpon volt, mivel szárnyaló hírek szerint mozgalom volt kitörendő, s az országos pénztár őrizetére egy nagyobb csapat volt kirendelve; de semmi sem történt, s 26-ka is nyugton folyt le. A magyarországi borkereskedés a La Plata államokban. (De Amerika). A P. L. egy, Montevideóban, 1864-ik, jan. 14-ikén kelt, s Tugeman, Scheiner Benjamin, Zachnsdorf és Végh Sándor ottani magyar kereskedők által aláirt levélből a következő érdekes kivonatot közli : Az itt lakó magyarok tudomására jutottak azon illusiok, melyeket hazánkban a la platai államokba küldendő borokra nézve táplálnak. Több évi tapasztalásokra támaszkodva, a fent nevezettek nem győznek elég óvatosságot ajánlani minden netaláni merész bor-speculatióra nézve. Ezen óvatosságot a következő fogyasztási viszony által vélik indokolni, és remélik, miszerint az indokolás mindenkit meg fog óvni netaláni elhamarkodástól, melynek csak érzékeny veszteség lenne szüleménye. Az itteni piacon a borfogyasztás nagyon szűk körre van szorítkozva. Az összes la platai államok, Mendoza, az argentin belkerületek, Iuan Juan és San Luis kivételével, mint amelyek maguk termesztik a saját szükségükre megkívántató bormennyiséget, a borfogyasztó népesség száma nem tesz többet 73, vagy legfeljebb egy fél milliónál, a nőket és gyermekeket is ide számítva, s ezen csekély népesség is nagyrészt a munkásosztályhoz tartozik. A bennszülöttek száma a vidéken, kik a „mattheával“ beérik, itt nem is jöhet tekintetbe. Ezen csekély népesség szüksége azon, évenként rendesen ideérkező 500 hajóval Franczia, Spanyol és oly országokból, hol bort termesztenek, fedeztetik. Az itteni népesség már csak azért is inkább kedveli a nevezett országok borait, mivel ezekhez már régóta hozzá szoktak. Az ily nagyobb borküldemények alig is lennének lehetségesek, hogy ha a megérkezett hajók más terhet nem szállítanának vissza, mint p. bőröket, gyapjút, fagygyut stb., mely terményekben ezen államok meglehetősen gazdagok, és így a kölcsönös üzletnél fogva a bornál szenvedett kár némileg kárpótoltatik. Minthogy azonban Magyarországra nézve ezen kölcsönös üzlet eddigele még nem létesült, a magyarországi borkereskedőknek nagyon óvatosan kell eljárniuk, ha netalán kedvük kerekednek, ide borokat szállítani. Ez csak azon esetben eredményezhetne némi sikert, ha más országokban a bortermés sovány esztendőkre találna. Mindamellett nem volna lehetlen jutalmazó üzletet létesíteni magyar borokkal, hogy ha az itteni piacon oly közvetítő volna, aki kizárólagosan ezzel foglalkoznék, s a magyar borkereskedésnek némi lendületet bízna adni. Igen természetes, hogy gyors és pontos, tiszta kezelés fő feltétel lenne, mert csakis ezáltal lehetne az itteni kereskedelmi világ bizalmát megnyerni. Mindenekfelett szükséges lenne a szállítási és egyéb költségeket a lehető legkisebbekre számítani, mert épen a költségek túlságos felszámítása nehezíti az üzlet létrehozatalát.